Címke: regulatív istentisztelet elve

IV: Az a cappella ellenvetések megválaszolása

Purely Presbyterian Perspective Az első bejegyzésünkben gyakorlati megállapításokkal kezdtük. A második bejegyzésben bemutattuk a kizárólag énekalapú, a cappella dicsőítés pozitív érveit a nyilvános istentiszteleti alkalmakra nézve. Az előző bejegyzésünk pedig az egyháztörténetből vett idézetek felsorakoztatásából állt, melyek a gyülekezeti hangszerhasználat elutasítását vették célul. A mostani, utolsó bejegyzésünkben pedig a csak énekalapú gyülekezeti dicséret elleni, gyakori…

By neilnejmed 2022.08.14. Off

III: A hangszerelt egyházzene és a történeti tanúság

Purely Presbyterian Perspective Legutóbbi bejegyzésünkben láthattuk tehát, hogy az istentisztelet regulatív elve [RPW] az a mérce, ami alapján az egyház közösségi istentiszteletében a hangszeres zenei kérdést meg kell közelítenünk. Aztán láthattuk, hogy a hangszerhasználat – mint az ószövetségi szertartásos istentisztelet része – az új szövetségben hatályon kívül helyeztetett, így többé már nem része a nyilvános…

By neilnejmed 2022.08.10. Off

II: Rövid értekezés az a cappella istentisztelet mellett

Purely Presbyterian Perspective A kérdés felvezetése Vajon elfogadható dolog hangszerek újszövetségi istentiszteleten való alkalmazása? Ahhoz, hogy erre a kérdésre választ adhassunk, pontosan meg kell határoznunk, hogy mit is akarunk vizsgálni. A kérdés ugyanis nem az, hogy élvezhető-e hangszeres zene magánéletben, vagy hogy engedélyezett-e világi, tehát nem egyházhoz köthető társadalmi összejöveteleken. Természetesen igen, és ilyen keretek…

By neilnejmed 2022.08.03. Off

I: Gyakorlati megfontolások az a cappella istentisztelet kapcsán

Purely Presbyterian Perspective Vajon elfogadható dolog hangszerek újszövetségi istentiszteleten való alkalmazása? Ahhoz, hogy erre a kérdésre választ adhassunk, pontosan meg kell határoznunk, hogy mit is akarunk vizsgálni. A kérdés ugyanis nem az, hogy élvezhető-e hangszeres zene magánéletben, vagy hogy engedélyezett-e világi, tehát nem egyházhoz köthető társadalmi összejöveteleken. Természetesen igen, és ilyen keretek között nagy áldással…

By neilnejmed 2022.07.20. Off

Az istentisztelet regulatív elve a Második Parancsolatban | Michael Bushell

Michael Bushell, Songs of Zion, 4. fejezet, 3. szakasz, 163-165. oldal. A második parancsolat messze a legfontosabb szentírási rész, ami az istentiszteletet szabályozza. Arra tanít meg bennünket, hogy csakis Isten határozza meg milyen istentisztelet minősülhet elfogadottnak, továbbá arra is, hogy Ő a bálványimádás minden formáját elutasítja, a bálványimádók származásától vagy jó szándékától függetlenül. Emellett Isten…

By neilnejmed 2021.12.23. Off

A nyilvános istentisztelet regulatív elve | Angus Stewart

Rev. Angus Stewart lelkész, Covenant Protestant Reformed Church, Ballymena, Észak-Írország A Cikk a Covenant Protestant Reformed Church honlapján megtalálható a magyar fordítások között. Függelék A kanonikus zsoltárok éneklése – Rev. Angus Stewart című cikkből Függelék: A nyilvános istentisztelet regulatív elve A második parancsolat arra tanít bennünket, hogy hogyan kell a szent Istent imádni. Ehhez van…

By neilnejmed 2021.11.01. Off

Nagy Bazil a zsoltáréneklésről

Nagy Bazil Nagy Vazul, másképp Cézáreai Bazil, görögösen Baszileiosz, Kaiszareia, Kappadókia, 329/330 – Kaiszareia, 379. január 1. Az egyházatyák egyik legjelentősebb képviselője, a keleti típusú keresztény szerzetesség egyik kialakítója volt. Egyike a 3 kappadókiai atyáknak. A Cikk a Covenant Protestant Reformed Church honlapján megtalálható a magyar fordítások között. Mivel ugyanis a Szentlélek látta azt, hogy…

By neilnejmed 2021.11.01. Off

Biblikus dicséret: Az exkluzív zsoltáréneklés melletti érvek | Martyn McGeown

Martyn McGeown A Cikk a Covenant Protestant Reformed Church honlapján megtalálható a magyar fordítások között. 1. Az Istentisztelet „regulatív princípiuma” Hogyan határozzuk meg azt, hogy mi fogadható el Isten imádásakor? A Biblia azt tanítja, hogy Isten nem hagyta az ember szeszélyére, hogyan is kell Őt tisztelni. Sokan azt gondolják, hogy ha valami nincs megtiltva, akkor…

By neilnejmed 2021.11.01. Off

Zsoltárok, dícséretek, lelki énekek

English: Psalms, Hymns, and Spiritual Songs “A Krisztusnak beszéde lakozzék ti bennetek gazdagon, minden bölcsességben; tanítván és intvén egymást zsoltárokkal, dícséretekkel, lelki énekekkel, hálával zengedezvén a ti szívetekben az Úrnak.” (Kolossé 3:16; vö Efézus 5:19). Ez a bejegyzés röviden bemutatja, hogy a “zsoltárok, dícséretek és lelki énekek” egyaránt a Zsoltárok könyvére utalnak. A Szentírás más…

By neilnejmed 2021.07.18. Off

Kálvin János exkluzív zsoltározó volt?

English: Was John Calvin an Exclusive Psalmodist? Kétségtelen, hogy Kálvin volt a zsoltáréneklés úttörője nemzedéke számára, de az is hogy a református egyházak nem sokkal később a zsoltározásukról lettek híresek. Azt már nehezebb viszont kimutatni hogy Kálvin és a korabeli, fejlődő református hagyományhoz tartozó különböző egyházak exkluzív zsoltározók (EP – Exclusive Psalmodist) voltak-e olyan értelemben…

By neilnejmed 2021.07.18. Off