Vajon törvényes dolog elkülönülni istentiszteleti tisztátalanságok miatt?

2026.11.20. Off By neilnejmed

On Impurities in Worship | Reformed Books Online

Quotes – Idézetek



Idézetek

Tartalomjegyzék

Genf

Gifford

Hildersham

Bernard

Bradshaw

Robinson

Francia reformátusok

Gillespie

Ball

Rutherford

Puritán lelkipásztorok

Kongregacionalisták

Bolton

Durham

Crofton

Nye

Goodwin

Baxter

Corbet

Vines

Londoni lelkipásztorok

Skóciai Egyház

Howe

Fentiman

1500-as évek

Genfi lelkipásztorok

Kálvin János levelei

szerk. Jules Bonnet, ford. Marcus Gilchrist, Philadelphia: Presbyterian Board of Publication, 3. kötet, 346. levél, „A wezeli testvérekhez”, 30–31. o. Kálvin itt olyan református menekültekhez szól, akik lutheránus gyülekezetekbe jártak. Érdemes az egész levelet is figyelembe venni.

„A sákramentumok kiszolgáltatásakor követendő formát illetően nem ok nélkül vannak bennetek kétségek és lelkiismereti aggályok, mert nincs jobb annál, mint hogy ahhoz a tiszta egyszerűséghez ragaszkodjunk, amelyet Isten Fiától kaptunk, akinek rendelése kell legyen egyetlen szabályunk, és amelyhez az apostolok gyakorlata is tökéletesen igazodott. Valóban, amint csak egy kissé is eltérünk ettől, az emberi találmányokkal való keveredésünk szükségképpen romlást fog előidézni.

Úgy tűnik azonban számunkra, hogy a ti helyzetetek különbözik az ottani lelkipásztorok és az emberek nagy többségének helyzetétől. Ha a lelkipásztorok teljesítenék kötelességüket, minden igyekezetükkel azon lennének, hogy elhagyják azokat a fölösleges dolgokat, amelyek nem szolgálják az épülést, sőt inkább elhomályosítják az evangélium világosságát. A polgári elöljáróknak a maguk részéről szintén gondoskodniuk kellene erről. Őket illetően elítélendő vétek, hogy fenntartják ezeket az értelmetlen színjátékokat, amelyek mintegy maradványai a pápista babonaságoknak, és amelyek emlékét minden tőlünk telhető módon igyekeznünk kellene kiirtani.

De magánszemélyekként nemcsak törvényesen viselhetitek el, hanem mi több, el is kell viselnetek és szenvednetek mindazokat a visszaéléseket, amelyeket nem áll hatalmatokban kijavítani. Mi az úrvacsora kiszolgáltatásakor nem használunk égő gyertyákat, és a mintázott kenyeret sem tekintjük olyan közömbös dolgoknak, hogy szívesen hozzájárulnánk bevezetésükhöz vagy helyeselnénk azokat. Mégsem kifogásoljuk, hogy alkalmazkodjunk használatukhoz ott, ahol azok már meghonosodtak, ha nincs hatalmunk szembeszállni velük.

Ha arra szólítanának fel bennünket, hogy ilyen szertartásokat fogadjunk el, akkor abban a helyzetben, amelybe Isten helyezett bennünket, kötelességünknek tartanánk, hogy semmilyen kompromisszumot ne kössünk a bevezetésükre vonatkozó ellenállásunkban, és állandóan fenntartsuk annak a tisztaságnak a védelmét, amelyet az Egyház már ránk bízott. De ha sorsunk olyan helyre vetne bennünket, ahol más forma van érvényben, nincs közöttünk egyetlen ember sem, aki egy gyertya vagy egy miseruha iránti ellenszenv miatt elszakadna az egyház testétől, és ezáltal megfosztaná magát a sákramentum használatától.

Vigyáznunk kell arra, hogy ne botránkoztassuk meg azokat, akik már ilyen gyengeségeknek vannak alávetve, amit bizonyára megtennénk, ha túlságosan jelentéktelen okokból utasítanánk el őket.”

George Gifford

A Short Treatise Against the Donatists of England, whom we call Brownists
(London, 1590), (
‘Brownist Position’,Gifford) „A brownisták álláspontja”, 9–10. o.

„Mert ha leszámítjuk azokat a tökéletlenségeket, hiányosságokat, foltokat, hibákat és vétkeket, amelyek nem teszik semmissé Isten igaz tiszteletét, Egyházunk helyesen imádja az Urat, eretnekség, istenkáromlás vagy bálványimádás nélkül…

Aki azt akarja, hogy többé ne legyen Isten igaz istentisztelete ott, ahol hibák és foltok vannak, a tökéletesség eretnekségét vallja, amely egy igen csúf és gyűlöletes dolog. Mert éppoly kevéssé áll hatalmunkban tökéletesnek lenni Isten imádatában, mint tökéletes engedelmességet tanúsítani a Törvény második táblája iránt.”

A Short Reply unto the Last Printed Books of Henry Barrow & John Greenwood, the Chief Ringleaders of our Donatists in England… (London, 1591), 95–97. o.

„…teljes mértékben donatisták vagytok [az ókori egyház eretnekei]… egyetértetek velük a legvisszataszítóbb dolgok lényegében és összességében…

2. Elítélitek Európa valamennyi olyan egyházát, amely az evangéliumot megvallja… és istentiszteletüket istenkáromló bálványimádásnak tartjátok, amennyiben nekik liturgiáik vannak…

3. Összekeveritek a tévedéseket és az eretnekségeket, úgy kezelve minden tévedést, mintha az eretnekség volna…

5. Tagadjátok az alapvető és nem alapvető tévedések közötti különbséget…

13. Tagadjátok, hogy az emberek részt vehetnének egy olyan istentiszteleten, amelyben bármilyen tévedés megjelent, és amelyet nem reformáltak meg, és ezzel széles utat nyittok mindenféle szakadások előtt…

28. Azt valljátok, hogy az egyházban semmiféle hibát nem szabadna eltűrni; ha pedig valamely magánszemély észrevenne egy hibát és megfeddené azt, és az egyház azt nem akarná megjavítani, akkor el kellene neki hagynia azt az egyházat.”

Arthur Hildersham

A Treatise of the Ministry of the Church of England, wherein is handled this Question: Whether it be to be separated from, or joined unto. Which is discussed in Two Letters, the one [for joining] written for it [by Hildersham], the other against it [by Francis Johnson] 
(Low Countries, 1595), 5.
szakasz, 59. o.

„Nem tagadom, hogy egy magánkeresztyén helytelenítheti azokat a romlásokat, amelyeket egy egész egyház megenged és gyakorol is; megtagadhatja, hogy aláírja vagy jóváhagyja azokat; és imádsággal, valamint minden más jó eszközzel törekedhet azok megreformálására. Azt azonban teljes mértékben tagadom, hogy akár egyetlen magánkeresztyén, akár néhány különálló gyülekezet [mint amilyen a szeparatistáké], amelyek között ráadásul tanult emberek is vannak, egy egész nemzet valamennyi gyülekezetét pogánynak tekintheti (vagyis olyannak, amely nélkülözi az Igét, a sákramentumokat és az istentiszteletet), vagy vámszedőnek (vagyis olyannak, amellyel nem lehet törvényesen közösséget vállalni vagy Isten fent említett tiszteletében részt venni).”

Hildersham átfogó érvelésének lényege, amelynek ez a következtetése a fent látható rész, hogy ha egy magánszemélyt az egyház kulcsainak hatalmával csakis akkor lehet kiközösíteni, ha ez egy magasabb szintű egyházi ítéleten keresztül történik (Mt. 18), akkor egy nemzeti egyházat sem lehet ilyen módon kiközösíteni, kivéve amikor egy nagyobb képviseleti egyház által teszik meg azt.

1600-as évek

Richard Bernard

Christian Advertisements & Counsels of Peace, also Dissuasions from the Separatists’ Schism, Commonly called Brownism…  (1608), (1608), „A szeparatisták tévedései”, 146–147. o. ‘The errors of the Separatists’,

„De tegyük fel, hogy bizonyos romlásokat adtak ahhoz, amelyeknek az emberek érdemszerző és szent jelleget tulajdonítanak az Isten imádásában… vajon ettől az egész istentisztelet hamissá vált volna? A jó húshoz kevert rossz hús vajon hamis hús, vagy csak romlott hús? Ez a velünk szemben felállított az igaz és a hamis közötti helytelen különbségtétel nem áll meg.”

Plain Evidences the Church of England is Apostolical, the Separation Schismatical, Directed Against Mr. [Henry] Ainsworth the Separatist, & Mr. Smith the Se-baptist...  ([London, 1610]), ‘Reply to Mr. Smith’s Answer to this Second Error’, „Válasz Smith úr második tévedésre adott válaszára”, 155. o.

„…a Kolossé 2:23-ra és a Máté 15:9-re hivatkozik, és ezekből azt akarja bebizonyítani, hogy ott tiltva van az önkényes és hiábavaló istentisztelet; hogy ez a második parancsolat megszegése, és ezért bálványimádás; ebből pedig arra következtet, hogy az az egyház, amelyben ezeket gyakorolják, maga is egy bálvány.

Így érvel tehát: amelyik egyházban hiábavaló istentisztelet van, az az egyház egy bálvány. Sem az ő igazságtalansággal teli megtévesztései, sem a Sátán semmiféle ravaszsága nem fogja ezeket bármikor is bebizonyítani.”

William Bradshaw

The Unreasonableness of the Separation made Apparent...  (1614; Amsterdam, 1640), 1. rész, 6. érv, 103. o.

„Mi is éppoly törvénytelennek tartjuk, mint ők, hogy külsőleg és csupán látszólag csatlakozzunk a bálványimádókhoz az ő bálványimádásukban; mégsem látjuk az Igében azt az alapot, amely miatt minden egyes cselekmény esetében, amely tágabb értelemben bálványimádó dolognak nevezhető, tartózkodnunk kellene a megjelenéstől, amikor az az igaz istentisztelethez kapcsolódik.

Vagy azt, hogy puszta jelenlétünk az igaz istentisztelet kedvéért valamely hozzá kapcsolt hamis istentiszteleti mozzanat miatt… idegen istentiszteletnek való engedelmességnek számítana, különösen akkor, amikor nem mi magunk végezzük azt, hanem csupán jelen vagyunk, bánkódva szemlélve és elszenvedve azt, hogy mások ezt így gyakorolják, az ahhoz kapcsolódó igaz istentiszteletnek a kedvéért.

Ha ezt mi törvénytelennek tartanánk, akkor senki sem jelenhetne meg Isten nyilvános istentiszteletén jó lelkiismerettel sehol, mert… senki sem lehetne biztos abban, hogy ott semmiféle tévedést nem követnek majd el akár tartalmi, akár formai kérdésekben.”

John Robinson

A Treatise of the Lawfulness of Hearing the Public Ministers in the Church of England  (d. 1625; 1634)  in The Lawfulness of Hearing the Public Ministers of the Church of England Proved, by Mr. Philip Nye & Mr. John Robinson… (London, 1683), 27. o.  Robinson (d. 1625) az amszterdami angol szeparatistáknak egy vezető lelkipásztora volt.

13. ellenvetés: Az Úr megtiltja Júdának, hogy Gilgálba vagy Bételbe menjen (Hós. 4:15–16). Hós. 4:15–16

Válasz: A jelentés világos, és a szavak azt fejezik ki, hogy nem szabad oda menniük, hogy vétkezzenek és paráználkodjanak azáltal, hogy bálványokhoz csatlakoznak (15–17. v.). Hós. 4:15–17

Ezt én is elismerem: ilyen dolgot sehol sem szabad megtenni. Azt azonban tagadom, hogy ilyesmi történne azon bevett gyülekezetekben való igehallgatásnál, amelyek mellett én itt érvelek.

Az Írás mindenütt megtiltja az olyan helyekre vagy személyekhez való elmenetelt vagy odajárást, ahol, vagy akik által valami gonosz dolog történik, mégpedig azért, nehogy az ember maga is valami gonoszat vagy törvénytelent cselekedjen velük vagy közöttük.

Francia református gyülekezetek

(2nd Synod of Charenton (1631), ch. 22, An Act in favor of the Lutheran Brethren, p. 297 ) Charentoni 2. zsinat (1631), 22. fejezet, „A lutheránus testvérek javára hozott határozat”, in ed. John Quick, Synodicon in Gallia reformata, or, The Acts, Decisions, Decrees & Canons of those Famous National Councils of the Reformed Churches in France (London: Parkhurst, 1692)

„4. …E zsinat kijelenti, hogy mivel az Ágostai Hitvallást követő egyházak [a lutheránusok] egyetértenek a többi református egyházzal az igaz vallás fő és alapvető pontjaiban, és mivel istentiszteletükben nincs sem babonaság, sem bálványimádás, az említett Hitvallás hívei, akik szeretettel és békességre törekvő lelkülettel csatlakoznak országunk református egyházainak közösségéhez, mindenféle eskü vagy hitvallásról való lemondás nélkül is felvehetők nálunk az úrasztalához…”

George Gillespie

English-Popish Ceremonies (1637), 3. rész, 2. fej.

15–16. o.

„…mert minden bálványimádás babonaság, de nem minden babonaság bálványimádás, amint azt némelyek helyesen megkülönböztették. (Synopsis of Pure Theology, 19. disputáció, 30. tétel).”23. o.

„…az olyan templomok [templomépületek] megtartása és használata, amelyeket bálványokkal szennyeztek be, önmagukban nem törvénytelenek; mindazonáltal nem mindig szükséges minden ilyen templomnak a megtartása. Néha célszerű lehet a babonaság további kiirtása érdekében bizonyos bálványimádásra történő rettenetes visszaélésre használt templomokat lerombolni és elpusztítani, amint azt Kálvin (Commentary on Deuteronomy 12:2, 80. prédikáció, 12:1–5, 491–492. o.) és Zanchius (On the 4th Commandment, 709. hasáb) is világosan sugallták.”

John Ball

An Answer to Two Treatises of Mr. John Can, the Leader of the English Brownists in Amsterdam (1642), 105-6. o.

„De szeretnénk látni azokat a parancsolatotokat, amely megmutatják, hogy miért kellene minden olyan egyes cselekedet miatt, amely tágabb értelemben bálványimádó, és amelyet Isten igaz istentiszteletéhez hozzátettek, tartózkodnunk magától az istentiszteleten való jelenléttől, vagy miért kellene azt mondani rólunk, hogy az ott elkövetett bűnökben mi részesedtünk? Mert ha ez így volna, akkor senki sem jelenhetne meg jó lelkiismerettel Isten semelyik nyilvános istentiszteletén, ahol akár tartalmában, akár módjában valami helytelenül történt; ami lényegében azt jelentené, hogy az illető egyáltalán sehol sem jelenhetne meg.

4. Isten rendeléseiben az Anglikán Egyház szolgáival együtt részt venni nem jelenti azt, hogy kedveljük, helyeseljük vagy tiszteljük az emberek által alkotott rendelkezéseket a vallás gyakorlásában; nem jelenti azt sem, hogy a lelkipásztorral együtt részesedünk bűnében, vagy bármi más helytelen dologban. Mert az istentisztelet mind tartalmát, mind módját tekintve Istentől való.

…

Bálványoknak áldozott húsból enni a bálványtemplomban azt jelenti, hogy bálványimádókkal veszünk részt egy közösségben. Ezek a dolgok nyilvánvalóak, és mi szabadon elismerjük őket. De az a gyülekezet, amely azért gyűlik össze, hogy egyedül Jézus Krisztus közbenjárásán keresztül Istenhez kiáltson, hogy az üdvösség tanítását egészségesen és tisztán hirdessék, és hogy a sákramentumot helyesen szolgáltassák ki, nem egy hamis és bálványimádó gyülekezet. Akik oda elmennek, nem bálványimádók és nem hamis istentiszteletnek a gyakorlói. Ha külső jeleik alapján ítélitek meg őket, akkor az igaz valláshoz tartozóknak és Isten akaratának megfelelő igaz tisztelőknek kellene tekintenetek őket; az abban a gyülekezetben végzett szolgálatot pedig egy lényege szerint igaz, egészséges, hűséges és Istentől való szolgálatnak.”

Samuel Rutherford

A Peaceable & Temperate Plea… (London, 1642), 11. fejezet (11. fejezet,), 162–163. o.

14. ellenvetés: „Azt vetik ellen, hogy misén jelen lenni egy bálványimádó istentisztelet támogatását jelenti; ezért egy olyan templomi istentiszteleten jelen lenni, amelyben bármiféle tévedés van, is annak a tévedésnek a támogatását jelenti. Mert amilyen istentiszteletet támogatunk, arra mondunk igent, és így egy olyan egyház hibás felépítéséhez is hozzá kell járulnunk, amelyben istentelen emberek vannak.

Válasz: Egy kifejezetten bálványimádó istentisztelet támogatása, amelynek elnevezése is egy hamis isten imádását jelenti, törvénytelen, mert mások jelenlétünket úgy értelmezhetik, mint hogy velük együtt végezzük a tiszteletet. De minden olyan törvényes istentiszteleten való jelenlétünk, amelyet törvényesnek van elismerve, még értelmezés szerint sem jelenti, hogy annak mi minden egyes részletével egyetértenénk. Mert a jelenlétünk és az istentisztelettel való egyetértésünk közé beékelődik a hallgatás, megkülönböztetés, választás vagy elutasítás, valamint az elhívés vagy nem elhívés aszerint, hogy az egyes pontokat Isten Igéjével összhangban lévőnek vagy attól eltérőnek találjuk.

Maga az egyetértés, helyeslés és az adott istentiszteleti elem elfogadása az, ami formálisan az istentiszteleten való részvételt jelenti; máskülönben nem engedelmeskedhetnénk annak a parancsnak: „Mindeneket megpróbáljatok” (1Thessz. 5:21). A prédikátor bizonyos dolgait el kell viselnünk.

A szeparatisták prédikátorai nem rendelkeznek apostoli és tévedhetetlen lélekkel. Ha valamelyikük egészségtelen tanítást hirdet, a hallgatók jelenléte nem vonja őket a prédikátor téves istentiszteletének a bűnébe. A farizeusok megrontották a törvényt, amiről Krisztusnak tudomása volt és megfeddett, mégis megtiltotta az elkülönülést: „Őket hallgassátok” (Mt. 23), „Mózes székiben ülnek.”

The Due Right of Presbyteries… (1644)

1. rész, 9. fejezet, 9. szakasz, 265. o.

„De tudd meg, hogy a külső istentisztelet kovásza, hacsak nem forgatja fel az alapot, nem teszi az egyházat egy hamis alapokkal bíró egyházzá.

2. rész, 4. fejezet, 5. szakasz, 252–255. o.

2. megkülönböztetés. Ha a bűnök az Istennek tisztelete ellen irányulnak, mint például amilyen a bálványimádás, vagy gonosz életvitelből fakadó bűnök, miközben az istentisztelet legalább a megvallott, alapvető dolgokban tiszta és egészséges marad.

3. Ha a bálványimádás lényegi bálványimádás, például az emberi kéz csinálmányainak imádása, vagy csupán részvételből fakadó bálványimádás, mint a pápista szertartások, a karing és a kereszt, amelyek az istentisztelet eszközeiként szolgálnak, de amelyeket nem imádnak, és így részvételből fakadó bálványok; e megkülönböztetésben [William] Ames és Mr. [John] Ball helyesen járnak el (Fresh Suit Against Ceremonies, 2. rész, 2. fejezet, 10–14. szakasz, 207. o.; Answer to Mr. Cann, 2. rész, 23. o.), és előttük a tudós [John] Reynolds (De [romanae ecclesiae] idololatria, 2. könyv, 2. fejezet) és [Thomas] Bilson (Of Chri. Ar. Subject., 4. rész, 321–322. o.) is alkalmazta ezt a megkülönböztetést.

…

5. A szeparáció különböző fokozatait kell figyelembe venni; ezért a következő megfontolások szükségesek:

…

2. Ha az egész egyház, vagy annak túlnyomó része bálványimádóvá vált és bálványokat imád — ami lényegi bálványimádás —, akkor el kell különülnünk attól az egyháztól. A léviták és a két törzs helyesen jártak el, amint Mr. Ball mondja, amikor elváltak Jeroboám borjúitól. 2Kir. 16:11

A kegyesek azonban, igen helyesen, nem különültek el Izraeltől és Isten egyházától azért, mert felállították Damaszkusz oltárát, illetve mert magaslatok voltak. A bálványoknak szentelt dolgokat, például a lutheránus képeket, az 1Korinthus 10 alapján bálványimádásnak lehet és szokták is nevezni, mégis részvételből fakadó bálványimádásról van szó, és így ezek az ördögöknek poharához tartoznak (1Kor. 10:21). Pál azonban nem parancsolja meg azt, hogy különüljenek el a korinthusi egyháztól és az ott található úrasztalától. 1Kor. 10

5. megfontolás. Nem látom akadályát annak, hogy¹ elkülönülhessünk az úrvacsorától ott, ahol a kenyeret felmagasztalják, és a keresztségtől ott, ahol a keresztvetést hozzáadják Krisztus rendeléseihez, és mégse váljunk el ettől az egyháztól. Hiszen nyilvánosan hallgatjuk az Igét, és látható módon elismerjük annak a tannak az igazságát, amelyet az az egyház megvall, amely ugyan a sákramentumokat beszennyezi; készek vagyunk azt vérünkkel is megpecsételni, és az egyház látható hitvallásának cselekedete az, hogy elszenvedjük az adott egyház által vallott tanért a szenvedést.

¹ Megjegyzendő, hogy Rutherford azt mondja: „elkülönülhessünk”, és nem azt, hogy ez szükségszerű. Amint Samuel Bolton ezen az oldalon mondja, előfordulhat hogy valakit fizikailag kényszerítenek arra, hogy részt vegyen egy misén, mégsem terheli őt bűn. Baxter pedig szintén ezen az oldalon azt állítja, hogy bizonyos szükséges körülmények között az ember elfogadhatja gyermekének keresztvetéssel való megkeresztelését.

6. megfontolás. Nyugodtan vallhatjuk, hogy [Pseudo?] Ambrosius helyesen mondta: azt az egyházat, amely nélkülözi az apostolok alapját, el kell hagyni (Commentary on Luke, 6. könyv, 1. fejezet). Ezt a művet nem tartalmazza a Patrologia Latina 14–17. kötete, és lehet, hogy nem helyesen tulajdonították Ambrosiusnak. Lásd azonban ezt a hivatkozást:

8. Lehetnek bizonyos okai annak, hogy nem csatlakozunk egy egyházhoz, amelyek önmagukban még nem elegendő okok a tőle való elszakadásnak: Pál nem szakadt el a zsidók egyházától akkor, amikor még Krisztust csak elutasították, hanem csak amikor nyíltan káromolták Őt (ApCsel 13:44–46; ApCsel 18:6). Amikor pedig ellene mondottak neki és káromolták Őt, Pál ruháit megrázván a portól, így szólt: „A ti véretek legyen a ti fejeteken; én tiszta vagyok; és a naptól fogva a pogányok közzé megyek.” Van tehát törvényes elszakadás, de mielőtt a zsidók eljutottak volna erre a szintre, sem volt senkinek valós indoka azon zsidó egyházhoz való csatlakozásra, amely megtagadta a Messiást és üldözte is az Ő szolgáit (ApCsel 4; ApCsel 5), mivel volt már egy tisztább egyház, amelyhez a megtérők csatlakozhattak (ApCsel 2:40–42).

9. Nincs jogos oka arra senkinek, hogy elhagyjon egy kevésbé tiszta egyházat (ha az valóban egyház), és egy még tisztábbhoz csatlakozzon, bár annak, aki egyetlen egyháznak sem tagja, szabadságában áll azt az egyházat választania, amelyet a legtisztábbnak és legkevésbé romlottnak tart.

Nem-konformista, nem-szeparatista angol puritán lelkészek

Egy igen komoly és szerény cáfolata a Brownistáknak nevezett szeparatisták szektája tévedéseinek (A Most Grave & Modest Confutation of the Errors of the Sect Commonly Called Brownists, or Separatists…) (1604; London, 1644) Megjegyzés: William Rathband csupán kiadta ezt a korábbi puritán lelkészek által írt művet.

Rathband előszava

„…amit ők [a szeparatisták] írásaikban célul tűztek ki maguk elé, az nyilvánvalóan nem annyira az volt, hogy tisztázzák magukat az egyházszakadás vétke alól, hanem inkább hogy másokat is a hozzájuk való csatlakozásra indítsanak, valamint hogy befeketítsék a mi [anglikán] egyházunkat, amelyet a valaha létező legbálványozóbb és legpogányabb nemzetekhez hasonlítanak, sőt Sodomához és Babilonhoz is, és gyalázzák annak lelkészeit, különösen is azokat, akiket korábban a legnagyobb tisztelettel illettek, és akiket most a legnyomorultabb gonosztevők, Júdás, Kain, Bálám és sok más olyan személy közé sorolnak, akikre Isten Lelke az örök kárhozat félelmetes bélyegét helyezte.”

1. kifogás, 16. o.

„De tegyük fel, hogy mindazt elismerjük: hogy a mi [anglikán] kötött imáink, katekizmusaink vagy [felolvasott] homíliáink használata egy bálványimádó dolog volna — amelyekről egyébként bebizonyítottunk, hogy nem azok. Következik-e ebből, hogy mi nem vagyunk igaz egyház?

Nagyobb romlás-e ez Isten imádatában, mint azon magaslatok megtartása, amelyek ellen egy kifejezett parancs lett adva (5Móz 12:2), vagy mint a rézkígyónak bemutatott tömjénezés tette? És mégis nyilvánvaló, hogy az egyik megmaradt Asa és Azária, Júda királyainak napjaiban (1Kir 11:8–9; 1Kir 15:14; 2Kir 15:4; 2Kir 13:6), a másik pedig még Ezékiás uralkodásakor is (2Kir 18:4); és mindeközben nyilvánvaló, hogy Júdában igaz egyház volt.”

1. válasz, 34. o.

„…a közöttünk lévő legtörvénytelenebb szertartások használata sem elegendő ahhoz, hogy szolgálatunkat érvénytelenné és antikrisztusivá, vagy egyházunkat érvénytelenné tehesse; mert a galácziabeliek továbbra is igaz egyház voltak, noha visszahozták azokat az erőtlen és szegényes elemeket, amelyeket egykor elhagytak: mennyivel inkább mi, akikről nem mondható el, hogy újra felvettük volna ezeket, mivel mi még meg sem szabadultunk azoktól mindeddig;

így Júdában továbbra is igaz egyház volt, amikor a hegyi oltárok és magaslatok még fennálltak, holott ez nagyobb romlás volt Isten imádatában, mint amilyennek a szóban forgó [anglikán] szertartások egyáltalán tekinthetők.”

Westminsteri kongregacionalisták: Thomas Goodwin, William Bridge, Philip Nye, William Greenhill és Sidrach Simpson

*An Apologetical Narration humbly submitted to the Honourable Houses of Parliament* (London: Dawlman, 1643), 6. o.

„Mindig is azt vallottuk — még azokban az időkben is, amikor az angliai egyházakat ténylegesen is a leginkább elborították a tisztátalanságok, vagy amikor a legnagyobb veszély fenyegette őket e tekintetben —, hogy akkor is közösséget tartottunk és tartanánk is fenn velük mint Krisztus egyházaival.”

Samuel Bolton

*The Arraignment of Error…* (London: 1646), 82. o.

„Ha valaki elkerülhetetlenül egy bálványozó templomba vagy misére keveredne is, bízhatna Istenben, hogy erőt és kegyelmet ad neki az ő megőrzéséhez… Ha azonban valaki önmagát teszi ki egy ilyen kísértésnek, akár hiúságból, kíváncsiságból vagy az újdonság iránti vágyból — noha a bálványimádó istentiszteleten való jelenlét egyébként is törvénytelen, és amaz is —, akkor nagyobb kísértésnek teszi ki magát, mint amelytől ő Isten szerint bizalommal várhatná, hogy megőrzi vagy megszabadítja.”

James Durham

*The Dying Man’s Testament of the Church of Scotland or, A Treatise concerning Scandal* (Edinburgh, 1659), II. rész, 14. fejezet, 147–150. o.

„Mondhatná valaki: »De vajon Krisztus rendelései nem szennyeződnek be valamiképpen az efféle botrányosan viselkedő résztvevők méltatlansága által? És ha igen, lehet beszennyezett rendelésekben bűn nélkül részt vennünk?«

Válasz: A rendelések beszennyezését háromféle értelemben vehetjük.

1. Egy rendelés akkor mondható beszennyezettnek, amikor annak lényegi és alapvető részei megromlanak, úgyhogy az valójában megszűnik Jézus Krisztus rendelése lenni. Így a pápistaságban lévő mise egy rettenetes utálatosság és a sákramentum megrontása; ebben az értelemben a rendelés — ha egyáltalán rendelésnek nevezhető ezután, hiszen valójában nem Krisztus rendelése — beszennyeződött. Ebbe sokféleképpen bele lehet esni, és az azzal való közösség valóban bűnös dolog, és nem is lehetne ez másként.

2. Egy rendelés akkor is beszennyezettnek mondható, amikor tiszteletlenül és istentelenül élnek azzal vissza, miközben a lényegi részek megmaradnak. Így az Úrnak szombatja is megszentségteleníthető, miközben önmagában szent; ugyanígy mocskolták meg az úrasztalát is [Mal 1]. A korinthusiak is ebben az értelemben szennyezték be az úrvacsora sákramentumát [1Kor 11], amikor némelyek részegen vagy más módon tiszteletlenül járultak a szent rendelésekhez.

Ilyen értelemben a rendelés azok számára mondható beszennyezettnek, akik ilyen módon járultak ahhoz, mert a tisztátalannak minden tisztátalan; önmagában azonban nem az, és nem beszennyezett mások számára sem, akik megvizsgálják önmagukat. Ezt az előző példa is világossá teszi, mert ez a fajta beszennyeződés nem magából a rendelésből ered — hiszen annak lényegi részei épek —, hanem bizonyos személyek bűnösségéből, ezért ennek a szennyezésnek az ő személyük milyenségével kell arányban állnia.

3. Egy rendelés beszennyezettnek mondható továbbá egy külső szempontból is: amikor valamely körülmény vagy az azt végzők helytelen magatartása miatt közönségessé válik, és így nélkülözi azt a fényt és tiszteletreméltóságot, amellyel rendelkeznie kellene; ezáltal a rendelés megvetésnek van kitéve, és mások megvetik azt az Úr akaratával ellentétben.

Így tették az Úr papjai régen az Úr áldozatait alávalóvá és megvetetté [1Sám 2]. Nem úgy, hogy lényegileg megrontották vagy megszüntették volna rendelésként, hanem helytelen magatartásukkal és romlott, tiszteletlen eljárásukkal botránykövet állítottak mások elé, hogy azok ezeket a rendeléseket megvetendőnek tartsák.

Ebbe többféle módon is bele lehet esni, például: …”

1. Amikor a tisztségviselő vagy lelkész istentelenül, testies módon viselkedik…

2. …amikor egy tisztségviselő válogatás és kellő megkülönböztetés nélkül szolgáltatja ki a rendeléseket a drágáknak és a hitványaknak, mintha azok csak közönséges dolgok volnának… Mindezekről elmondható, hogy beszennyezik a rendeléseket, amennyiben csökkentik azok súlyát és tekintélyét, valamint helytelenül járnak el azok kiszolgáltatásában, és készek tiszteletlenséget és megvetést ébreszteni másokban is… mindez azonban nem szennyezi be magát a rendelést, nem teszi azt többé nem rendeléssé, és nem is szennyezi be mindazok számára, akik tiszteletteljesen járultak ahhoz, és nem botlottak meg az elébük letett botránykőben…

Ha azt mondanák, hogy egy ilyen esetben való asztalközösség vállalása látszólag helyesli az efféle személyek befogadását, és megerősíti a befogadottakat abban, hogy önmagukról jó véleménnyel legyenek, és ezért szükséges tartózkodni attól — ha nem is azon az alapon, hogy a rendelések beszennyeződnének, hanem azért, hogy megelőzzük az előbb említett botránkozás okozását, ami által vétkessé válhatnánk.

Válasz:

…

2. Vajon egy ekkor történő tiszteletteljes és példamutató rendelésekhez való odajárulás nem sokkal inkább építő és meggyőző bizonyságtétel az efféle lelkiismeretlen cselekedettel szemben, mint az, ha pusztán visszavonulunk, és ezzel egy újabb botrányt okozunk?

3. Az Úr parancsa ilyen esetben: „Próbálja meg azért minden ember magát, és úgy egyék” — nem hagyja közömbös kérdésként ezen dolgot ezen az alapon. Ezért az ellenvetés itt nem állhat meg, amint azt a korábban lefektetett alapelvek is bizonyítják. Mert nem szabad bölcsebbnek vagy szentebbnek lennünk annál, mint amit az Úr megparancsolt.

Zachary Crofton

Reformation, Not Separation, or, Mr. Crofton’s Plea for Communion with the Church… in a Letter, written July 20, 1661…  (1662)  Crofton (1626-1672) egy Írországban született és nevelkedett presbiteriánus és puritán volt.

16. o.

„Ha valaki a lelkészek istentelenségét, Isten imádatának eldurvulását és rendezetlenségét hozná fel ellenünk, elismerjük, hogy ezek túlságosan is nyilvánvaló valóságok; de az istentiszteletnek kiszolgáltatói nem lehettek gonoszabbak, és annak kiszolgáltatása sem lehetett szabálytalanabb, mint Éli fiaié voltak, akik szolgálatukkal megutáltatták a néppel az Úrnak áldozatját, és akiket Sámuel megfeddett és leírt 1Sám 2:12–17…

Ó, rettenetes tisztátalanság, égbe kiáltó gonoszság! Mégsem találom sehol, hogy bármelyik istenfélő izraelita a szentélyt elhagyta volna, vagy áldozatát merészelte volna mellőzni; és Sámuel — aki megfeddte ezt az istentelenséget, és kihirdette afölött Isten ítéletét — sem tanácsolta, és nem is utasította őket erre.”

20–23. o.

„Isten egyházában és istentiszteletében előforduló bizonyos romlásokról azt tartom, hogy azok lényegiek és belső természetűek (nem Isten rendeléséből erednek annak valódi eredményeként és következményeként), mert magának az egyháznak testébe és Isten tiszteletének lényegébe hatolnak be, miként a pók a borba vagy a mérges féreg egy almába; oly módon, hogy megrontják magát az alanyt (amely így többé nem fogyasztható biztonságosan), és érvénytelenné teszik Isten rendeléseit, megváltoztatják azok természetét, hatékonyságuk elvesztésére vezetve, s biztos pusztulást hoznak mindazokra, akik ezeknek vannak kitéve.

Igen, ez vagy úgy történik, hogy megváltoztatják az anyagot, miközben megtartják a lényegi, alkotó formát – például amikor ünnepélyes, szabályszerű szertartás keretében levágják egy kutya fejét, vagy bárány, illetve kecske helyett disznóvérrel áldoznak, vagy amikor (amint némelyek tették) víz helyett tűzzel keresztelnek;

Vagy úgy, hogy megtartják az anyagot, de megváltoztatják a lényegi formát. Így cselekedett Jeroboám és a samaritánusok: az igaz Istent imádták, mégpedig azokkal az áldozatokkal és abban a rendben, amelyet Ő maga rendelt el, ám saját maguk alkotta jelképek előtt – az egyik esetben borjak, a másikban galamb előtt –, saját maguk által kijelölt helyen – az egyik esetben Dánban és Beérsebában, a másikban a Garizim hegyén –, valamint saját maguk által felszentelt papokkal, a nép legalacsonyabb sorából választottakkal. Így elhagyták a jeruzsálemi templomot, az abban lévő isteni frigyládát és Lévi törzsét is; holott mindezek az istentisztelet isteni formájának lényegi elemei voltak.

Ugyanígy cselekedtek a korinthusiak is, amikor a bálványoknak bemutatott áldozatokból ettek és ittak. Az apostol szigorúan megfeddte őket e miatt, mondván: »Nem ihatjátok az Úr poharát; és az ördögöknek poharokat…« (1Kor 10,21), továbbá a sákramentum lényegi formájára irányította figyelmüket: »A háláadásnak pohara, mellyet megszentelünk, avagy nem a Krisztus vérével való közösülésünk-é?…« (1Kor 10,16).

Ilyen természetű a bábaasszony vagy bármely más magánszemély által végzett keresztség is, még akkor is, ha vízzel az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében történt; vagy az a keresztség, amelyet vízzel és törvényes szolgálattevővel végeznek ugyan, de azzal a formulával, hogy »minden dolgok Atyaistene és minden dolgok Anyja, az Igazság« nevében – amint olvastam, hogy némelyek eképpen cselekedtek.

A külsődleges és körülményes romlások ezzel szemben olyan rendelések, amelyeket Isten rendeléseihez hozzátesznek, s amelyek így azokkal együtt járnak, vagy azok körül fordulnak elő; ám nem hatolnak be azokba, és nem is rontják meg azokat. Isten rendelései ugyanis mindezek ellenére anyagukban és lényegi formájukban fennmaradnak, tökéletesen és hiánytalanul, s saját rendjük és természetük szerint továbbra is képesek megfelelő működésük betöltésére – ahogyan a bűzös hal is táplál, vagy a zavaros víz, illetve a tisztátalan edényben lévő víz is oltja a szomjúságot.

Ezek vagy olyan hozzáadott elemek, amelyek anyagilag különböznek (nem keverednek össze Isten rendeléseivel, és nem is teszik azokat tönkre). Ilyenek voltak Izráelben a magaslatok, Isten oszlopai mellé állított oszlopok, az Ő küszöbei mellé helyezett küszöbök, az Ő oltára mellé állított oltár; egészen a féltékenység haragjának képéig, amelyet Isten házában állítottak fel, amely azonban továbbra is az Ő háza maradt, és mint ilyen, továbbra is fennállt, megőriztetett és elismertetett.

Az Úr Jézus is az Atyjához tartozó imádság házának találta a templomot, noha azt latrok barlangjává tették. Ilyen a mi keresztvetésünk is a keresztségben: noha látszólag sákramentumi jellegű, mégis különbözik Istennek a szövetséget megpecsételő jegyétől, amelyet Ő rendelt el. Ugyanilyen a római vászonöltözet is, amelyet Isten tiszteletének végzésekor egy törvényes szolgálattevő visel; vagy valamely romlott, durva és oda nem illő szolgálattevői módszer és rend az istentisztelet végzésében – amely, bár tisztátalan, mégis csupán az edény, vagyis a közvetítés egy eszköze –.”

Ilyen volt Éli fiainak erőszakos és helytelen eljárása is, amikor a papoknak járó áldozati részt maguknak elragadozták; ilyen volt a korinthusi gyülekezet zavaros kiáltozása is, amikor egyszerre beszéltek, különböző nyelveken, különböző dolgokról; és ilyen a mi [anglikán] előírt módszerünk, a nyilvános imádság rendezetlen módja is, a versikulusokkal, feleletekkel, megszakításokkal, rövidítésekkel és népi akklamációkkal, valamint az erre kijelölt fiúk és alantasabb emberek által előadott mesterséges énekléssel. Mindezek alatt azonban Isten rendelései épek maradnak, valóban és lényegük szerint léteznek, és elkülönülnek ezektől a hozzáadott romlásoktól; továbbra is hatóképesek az üdvösségre, ezért nem szabad őket elutasítani vagy megtagadni.

A belső, lényegi romlások valóban olyanok, amelyek nem csupán megengedik, hanem szükségessé is teszik a közösségtől való tartózkodást, sőt a legmagasabb fokú elszakadást is, mint elengedhetetlen kötelességet. Ennek értelmében Izráelben mindazok, akik félték Istent és szívüket arra adták, hogy keressék az Urat, imádkoztak ezért, és az isteni útmutatás szerint elhagyták Dánt és Beérsebát; elhagyták a Jeroboám által létrehozott ünnepélyes gyülekezeteket, és követték Lévi törzsét, Isten kizárólagos szolgáit Jeruzsálembe, Isten egyetlen nyilvános, ünnepélyes istentiszteleti helyére. A mi Megváltónk pedig a samáriai asszony istentisztelet helyére vonatkozó kérdésére így válaszolt: „Ti azt imádjátok a kit nem tudtok; mi azt imádjuk, a kit tudunk: mert az idvesség a Zsidók közzűl támadott.” [Jn 4:22]

Éppen ez az alapja annak, hogy a református egyház Rómától elszakadt és megtagadta vele az egyházi közösséget, amely bár eredeti alkotmánya szerint Isten temploma volt, mégis magává az Antikrisztus székhelyévé lett; és emiatt annyira megromlott, hogy szolgálatai „a förtelmesség poharává” lettek… [Róma] érvénytelenítette Krisztus rendeléseit, és (sok más belső, lényegi gonoszság által) megmérgezte Isten egész tiszteletét, és azt közvetlenül az üdvösség rombolójává tette… ezért lett elszakadásunk tárgya, azzal a figyelmeztetéssel, hogy: „ne legyetek részesek az ő bűneiben” [Jel 18:4]. Ezek a romlások oly egyetemesen elterjedtek, és oly mértékben megrontották az egész rendszert, hogy már pusztán a közösségvállalás által is bűn származik abból.

A külső, járulékos romlások viszont megszomoríthatják és meg is kell hogy szomorítsák Isten népének lelkét; hangos panaszokra, Isten szolgáinak buzgó feddéseire, valamint arra kell késztetniük mindenkit, hogy igyekezzen megelőzni és eltávolítani őket. Ezek ugyanis botrányokozások az egyházban, károsak — bár nem közvetlenül üdvösségrombolók —, szégyent hoznak a vallásra és Istenre, akinek előjoga meghatározni minden egyes szeget és még a házában használandó ollót is. Ezért igen kedvevesztett dolgok Isten előtt; arra indíthatják őt, hogy elszakítsa a királyságot Dávidnak házától [1Kir 11:1–13], hogy megutálja, végül pedig elhagyja szent helyét, és kibillentse gyertyatartóját azoknál, akik nem félik őt saját rendeléseinek egyszerűségében, hanem hiábavaló és szükségtelen emberi találmányaikkal toldják meg azokat.

Mégsem igazolhatják ezek az elszakadást vagy az önkéntes közösségmegtagadást, mert az egyház továbbra is Istenhez tartozik, mint az ő jegyesére; istentisztelete és rendelései anyagukat és lényegi formájukat tekintve teljesen és pontosan az övéi maradnak, annak ellenére, hogy bizonyos hozzáadott elemek kísérik őket, vagy hogy alkalmatlan lelkészi módszerrel és rendben szolgáltatják ki őket. Isten jelenléte továbbra is velük marad (jóllehet megszomorított, ellenálló Lélekkel, amely távozással fenyeget), és ezáltal továbbra is fennáll az üdvösség lehetősége is, noha ez nagyobb gondosságra és igyekezetre kötelez bennünket.

Ez volt a próféták, a mi Megváltónk és tanítványai, a zsidó egyház és az első keresztyének helyzete is a fent említett sokféle, sőt a mieinket is felülmúló romlások közepette, anélkül, hogy az elszakadásra vagy a közösség megtagadására bármiféle parancsot vagy példát találhatnánk.

Philip Nye

Egy nagy és jelenlegi jelentőségű kérdés: Vajon törvényesen hallgathatjuk-e a most konformista lelkészeket, akiket újraordináltak, akik lemondtak az [Ünnepélyes Ligáról és] Szövetségről, és akik közül némelyek életükben botrányosnak tekinthetők? — Megvizsgálva és igenlően eldöntve
(1672; 1677),
3. megfontolás, 16. o.

„Az, hogy jelen vagyok és hallgatom a konformista [lelkészt], nem jelenti az ő konformitásának gonoszságának helyeslését, és így ezáltal semmiféle alkalmi vagy átmeneti kapcsolat nem jön létre közöttünk. A helyeslés az elme vagy a szív cselekedete; és nem mutatom ki sem előtte, sem mások előtt ezt mindaddig, amíg azt külsőleg szavaimmal vagy gesztusaimmal ki nem fejeztem. Erre azonban ebben az esetben nincs alkalmam, mivel az ő gonoszsága máshol és korábban történt, nem pedig a mi jelenlétünk alatt, amikor hallgatjuk őt.”

John Owen

Értekezés az evangéliumi szeretetről, az egyházi békességről és egységről, valamint a jelenlegi, szent és vallási dolgok körüli nézeteltérések és megosztottságok okairól (1672), 3. fejezet, 82–83. o.

„Bármely keresztyén gyülekezetet, amely láthatóan Istennek a Krisztusban való imádásában találtatik, valódi látható egyháznak tekintünk. Amikor pedig azt mérlegeljük, hogy mi magunk közösséget vállaljunk-e velük, nem az a kérdés áll előttünk, hogy valódi egyházak-e vagy sem, mintha gyakorlatunk meghatározása kizárólag ettől függne.

Mert amint nem feladatunk megítélni, hogy alkotmányuk lényegét tekintve valódi egyháznak minősülnek-e, kivéve ha a Szentírás nyíltan elítéli őket — mint például a bálványimádás és a kitartó üldözés esetében —, úgy annak eldöntése sem oldja meg azonnal a közösség kérdését, hogy alkotmányuk valódi-e, vagyis hogy valódi egyházak-e, mégpedig a korábban megadott okokból kifolyólag.

Ilyen esetben azonban főként két dolgot kell figyelembe vennünk:

1. Hogy ne követeljenek tőlünk közösségi feltételként semmi olyat, ami önmagában, vagy számunkra bűnös természetű dolog lenne.

2. Hogy az ilyen egyházakban elérhessük intézményük és a velük való kapcsolódásuk közvetlen célját, vagyis hogy a hitben, szeretetben és engedelmességben épülhessünk.”

Thomas Goodwin

Works, 12 kötet (†1680; Edinburgh: Nichol, 1861), 1. kötet, Exposition of Ephesians 1, 36. prédikáció, Ef 1:22–23, 558–559. o.

„Menjetek el gyülekezetekbe, és mondjátok meg nekik, hogy: »Ezek és ezek a hiányosságok vannak közöttetek, és ezeket a dolgokat meg kell reformálnotok«; de ha azt mondjátok nekik, hogy: »A ti gyülekezeteitek és lelkipásztoraitok antikrisztusi fajtájúak, és Babilonból származnak«, akkor jobban nem is tudnátok semmivel se felingerelni [őket]…

…és megtanultam ezt az alapelvet, amelyet remélem, soha nem fogok elhagyni mindaddig, amíg el nem nyel a halhatatlanság: ezt, amit korábban is elmondtam: elismerni minden jó dolgot köztük, és közösséget vállalni velük, legyen szó emberekről, gyülekezetekről vagy bármi másról.

Ezt Páltól tanultam; ezt magától Jézus Krisztustól tanultam: Ő betölt mindent mindenekben; jelen van népének szívében, és mind a mai napig betölti őket az ő rendeléseiben. És ahol Jézus Krisztus betölt mindent, miért tagadnánk meg annak elismerését, illetve a testvéri jobbot és a közösséget?”

Richard Baxter

Schism Detected in both Extremes… (London: 1684), 2. rész, 14. o.

„3. A »hamis istentisztelet« vádja, ha nincs megmagyarázva, puszta megtévesztés:

1. Az istentisztelet annyiban hamis, amennyiben ellenkezik a szabályával. Minden prédikáció, imádság vagy sákramentum, amelyet mi szolgáltatunk ki, tartalmaz hibát és bűnt, és ilyen értelemben véve egy »hamis istentisztelet«.

2. Ennél rosszabb azonban az olyan istentisztelet, amelyet Istennek olyan állítással ajánlanak fel, hogy Ő rendelte azt, holott nem tett ilyet, vagy hogy az embernek hatalma van ehhez hasonló dolgokat megparancsolni.

3. Ennél is rosszabb, és Isten előtt is gyűlöletes dolog, hamis isteneknek vagy bálványoknak az imádata.

4. Az pedig még eme fent említett három dolognál is gonoszabb és károsabb dolog, amikor [egy szeparatista] minden hibás körülményt, amilyeneket ő csak megnevez, bálványimádásnak tekint csak azért, mert ő »hamisnak« tartja őket.”

Richard Baxter

Catholic Communion Doubly Defended by Dr. Owen’s Vindicator & Richard Baxter… (London: Parkhurst, 1684), 2. szakasz, 9–14. o.

„37. Ha valaki azt tartja, hogy vannak olyan gyülekezetek, amelyeknek istentisztelete hibás ugyan, de oly módon hibás, amelyet Isten megbocsát és elfogad, viszont számunkra mégis törvénytelen velük közösséget vállalni, nehogy bűnrészessé váljunk bennük — ez (még ha téves, szeretetlen és bűnös dolog lenne is) még nem jelenti azt, hogy az illető gyülekezetet mint nem egyházat vagy nem keresztyéneket mi kiközösíthetnénk.

**De ha valaki egy gyülekezetről azt állítja, hogy hiányzik belőle valami a keresztyénség lényegéből, vagy ami képessé teszi arra, hogy keresztyénként szeressük; vagy azt állítja, hogy Isten imádása őnáluk bálványozó; vagy hogy az istentiszteletük annyira rossz, hogy Isten azt nem fogadhatja el — vagyis hogy az ott lévő rossz nagyobb, mint a jó, mint amikor méreg van egy ételben —, és ezen az alapon kijelenti, hogy egyetlen jó keresztyénnek sem szabad velük közösséget vállalnia: ez annyit tesz, hogy az ilyen gyülekezetet ő kiközösítette, amennyire egy egyház egy másik egyházat csak kiközösíthet; ez pedig csupán egy bizonyos közösségmegtagadás által mehet végbe.”²

² Ennek megfelelő példája található az 1Kir 13:1–10-ben.

38. Nincs olyan történeti feljegyzés, amelyet láttam vagy hallottam volna, és beszámolna arról, hogy a földkerekség bármely egyháza több száz éven keresztül oly tiszteletben részesítette volna Istent, amely ne lett volna legalább annyira hibás, mint a miénk is. Ha mindegyiket bálványimádónak tekintenénk, és olyannak, amelynek istentiszteletét Isten megátkozta és nem fogadta el, akkor ezzel azt is állítanánk, hogy egyik sem volt igaz egyház; és ha Krisztusnak nem lett volna egyháza, akkor nem lett volna annak Feje és Királya sem, így pedig nem volna Krisztus sem.”

Richard Baxter

Richard Baxter on Worship & Catholicity against Separatism & John Owen (RBO, 2024), 32. o.

„…ha nem teszel különbséget a hamis istentiszteletek között, akkor csakis rosszul végezted a munkádat ezzel kapcsolatban:

1. Van olyan [hamis istentisztelet], amely Isten saját, szükséges istentiszteleti rendtartásainak olyan súlyos mértékű megrontása, akár külsőleg, az anyagukban, akár belsőleg, az elmében, hogy Isten nem ismeri és nem fogadja el sem magát az istentiszteletet, sem a tisztelőket.

2. Továbbá van olyan, ami az integráns részekben, a járulékos körülményekben vagy a fokozataiban hamis, bocsánatos gyarlóságok és fogyatkozások következtében.

„Hamisnak” lenni annyit tesz, mint nem egyezni a szabállyal; és ilyen értelemben bizonyos mértékben mindegyik imádság, prédikáció vagy sákramentum hamis, amelyet valaha is végeztél. Aki azt mondja, hogy nincs bűne, hazug az [1Jn 1,10]. Minden bűnös istentisztelet ennyiben hamis istentisztelet, amelyben a legjobb emberek is vétkesek.”

The English Nonconformity as under King Charles II & King James II Truly Stated & Argued (1683; London: Parkhurst, 1689), 58. fej., ‘Whether Communion with so Faulty a Church be Lawful’

225. o.

„De ha prédikációikban, liturgiájukban vagy életükben vannak is hibák, amennyiben ezek nem bálványimádás, eretnekség, káromlás, vagy olyasmi, ami egész istentiszteletüket és összejövetelüket Isten számára elfogadhatatlanná teszi, az ilyen [kisebb] hibákkal való közösséget én elutasíthatom, jóllehet jelen vagyok.”

226–227. o.

Lelkész: „…De van-e olyan lelkész vagy egyház, aminek szolgálatában és istentiszteletében nincsenek nyilvánvaló hibák?”

Jogász: „Nem apró gyarlóságokra gondolnak, mint a gyenge, hibás kifejezésekre, módszerekre, rendetlenségre, unalmasságra stb., hanem súlyos, elviselhetetlen vétkekre.”

Lelkész: „Akkor tehát eljutottál ahhoz, amit én vallok; mert én kijelentem, hogy ha olyan káromlást, bálványimádást, eretnekséget vagy gonoszságot látok vagy hallok, ami miatt az istentiszteletet Isten is megutálta, én is megutálom és elkerülöm azt.”

John Corbet

Of Divine Worship… in The Remains of the Reverend & Learned Mr. John Corbet, Late of Chichester Printed from his own Manuscripts (London: Thomas Parkhurst, 1684). Corbet (1620–1680) kongregacionalista puritán volt.

„2. rész, ‘Of Idolatry’

§2. ‘Of Idolatry in General’

A bálványimádás a babonaság egyik fajtája, amely az istentisztelet tárgyában való túlzás. Istennek járó tiszteletet adni annak, amely nem Isten…

Pt. 3, ‘Of Superstition Less than Idolatry’
§1.
‘Of Excess in the Quantity or Measure of
Religious Observances’

Minden babonaság túlzás a vallásban… ez a túlzás vagy a mértékben, vagy a nemben áll, amikor a vallás szabályát e kétféle mód valamelyikén általhágják; és bizonyos esetekben mindkettőben lehet túlzás…

§2. ‘Of Excess in Religious Observances,
for the Kind Thereof’

…A vallásos istentisztelet bizonyos fajtái természetük szerint nem feltétlenül vétkesek, és Isten szentségével sem ellenkezik, hogy megparancsolja vagy megengedje azokat, mégis tilosak lehetnek a Szentírás általános parancsa vagy más természetfeletti kijelentés által.”

Richard Vines

On the Sacrament, p. 239. o. idézve az A Collection of Cases & other Discourses lately written to recover Dissenters to the communion of the Church of England by some Divines of the City of London  (London, 1685) műből, 1. kötet, John Williams, ‘The Non-Conformists’ Plea for Lay-Communion with the Church of England’, 21. o.

„Az egyház sokféleképpen megromolhat, a tanításban, rendtartásokban, istentiszteletben stb. És e romlásnak vannak fokozatai; a tanítás bizonyos kicsiny pontokban, az istentisztelet pedig bizonyos emberi találmányokból vagy szokásokból eredő szertartásokban. Hány olyan egyházat találunk, amely így megromlott, és mégsem történt Krisztus részéről elszakadás a zsidó egyháztól, és nem adatott parancs a korinthusi kegyeseknek stb. sem arra, hogy elszakadjanak.

Ilyen esetben kerülnöm kell a romlást, de meg kell tartanom velük a közösséget — Ha azonban a romlások megtámadják az alapvető dolgokat, a tanítás alapja leromboltatik, az istentisztelet bálványimádóvá válik; és mindenekfelett, ha az egyház olyan törvényeket szab a vele való közösség feltételeként, amelyek szükségessé teszik törvénytelen dolgok megtételét vagy jóváhagyását, akkor: ‘Fussatok ki Babilonból.’ [Jel 18,4] A protestáns egyházak így szakadtak el Rómától.”

A Treatise of the Institution, Right Administration & Receiving of the Sacrament of the Lord’s Supper (London: 1657)

fej., 31-32. o.

„Ezek a [korábban említett] elszakadások kötelességek, és kötelességből fakadnak; de hogy egy korinthusi hívő azért szakadjon el Isten egyházától és rendelésétől, mert némelyek méltatlanul járultak az úrasztalához, az nem egy kötelesség; mert nincs rá parancs, és ezért nem kötelező; és ezért nem olvassuk ezt az igét: „Fussatok ki” egy, a hét egyháznak írt levélben sem, Jel. 2-3, amelyek ellen Krisztus szólt; akik a tisztátalanabb [egyházban] éltek, nem kaptak parancsot arra, hogy jöjjenek át a tisztább [egyházba], hanem ígéretek adattak azoknak, akik tisztán tartják magukat, és kötelességek adattak nekik a tisztátalanabb rész iránt, mert nem tehetjük ezen egyházakat egyenlővé Babilonnal, és nem tehetünk minden betegséget sem pestissé.

El kell-e hagyniuk az angyaloknak, Isten fiainak az Úr jelenlétét azért, mert a Sátán is megjelent közöttük? Jób 1:6. Ki kell-e Sémnek és Jáfetnek ugraniuk Noé bárkájából azért, mert van ott egy Hám?

Nem inkább Keresztelő Jánosért küldött volna-e Megváltónk, hogy ő keresztelje meg, ahelyett, hogy maga jött volna Názáretből Bethabarába, amit egyesek tizennégy holland mérföldre számítanak, ami a mi mérföldünk szerint ötvenhatot tesz ki? Ha pedig az a viperák fajzatainak nemzetsége, amely szintén eljött János keresztségére, beszennyezte volna akár a vizet, akár a rendelést Krisztus számára? Mt. 3:7, 14.

A megfeddett visszaélések olyan természetűek voltak, amelyek megrontották a rendelést, és a romlások pedig olyanok [voltak], amelyek magukban a résztvevőkben jelentkeztek épp a részvételük alatt. Az úrvacsorát annyira összekeverték ünnepi lakomájukkal, hogy az Úr testének és saját ételüknek különbségtétele valójában nem történt meg. Nem különböztették meg az Úrnak testét.”

20. fej., 246. o.

„Isten ama népének elszakadása a Jeroboám által felállított bálványimádástól azon célból, hogy Jeruzsálemben imádkozhassanak, helyeseltetik, 2 Krón. 11:16. A negatív elszakadás, vagyis hogy ama hétezer Izráelben nem vett részt Baál imádatában, még térdükkel vagy ajkukkal sem, kedves dolog volt az Úrnak, 1 Királyok 19:18…

Isten népének kimenekülése Babilonból Jel. 18:4, ahol a bálványimádást zsarnoki erőszakkal tartják fenn, megparancsoltatik és megköveteltetik.”

Londoni lelkipásztorok

A Collection of Cases & other Discourses lately written to recover Dissenters to the communion of the Church of England (London, 1685), vol. 1, John Williams, ‘The Non-Conformists’ Plea for Lay-Communion with the Church of England’ Williams (megh. 1709-ben) anglikán püspök volt.

19-20. o.

„Ha a romlások olyanok, amelyek nem tesznek egy egyházat nem létező egyházzá, és nem érintik a vallás létfontosságú részeit. Így mondja Mr. [John] Tombes:

„Nem minden, és nem is sok és bizonyos fajtájú romlás tesz egy egyházat nem egyházzá, mivel a korinthusi gyülekezetekben, valamint Ázsia hét egyházában (Jel. 2-3), amelyek mégis olyan arany gyertyatartók voltak, amelyek között Krisztus járt, is számos romlás volt a hitben, istentiszteletben és életvitelben [magaviseletben]. Hanem olyan általános, nyíltan vallott, meg nem bánt tévelygések a hitben, amelyek lerombolják a keresztyén hit alapjait, tudniillik Krisztust, mint az egyetlen Közbenjárót Isten és ember között, valamint az általa való üdvösséget; amilyenek az istentiszteletnek olyan szintű romlásai, mint a bálványimádás; az életvitelben pedig olyan gonosz magaviselet, mint amelyek a keresztyénséggel teljesen összeegyeztethetetlenek, mindaddig tehát, amíg ezek teljesen vagy részben el nem érik ezt a mértéket, nem teszik az egyházat nem létező egyházzá.” (Theodulia, Answer to Preface, §23 [‘Corruptions in Non-Fundamentals Unchurch Not’], 47-48. o.; Thomas Blake, Vindiciae Foederis, 31. fej., 229. o. skk. [42. fej., 276. o.])”

Mert addig a romlások elviselhetők, és ezért nem szolgáltatnak jogos okot az egyház feloszlatására vagy az attól való elszakadásra.

Így Mr. [John] Brinsley:

„Tegyük fel, hogy találhatók közöttünk bizonyos jogos sérelmek, de vajon ezek elviselhetők-e? Ha igen, akkor az ezen az alapon történő elszakadás elviselhetetlen és indokolhatatlan: minthogy elszakadásnak nem szabad történnie másképpen, csak nagyon nagy és súlyos okokból, és akkor, amikor nincs már annak megorvoslása.” (Arraignment of Schism, 50. o.)

Így Mr. [James] Noyes:

„Magánszemély hívők nem szakadhatnak el olyan egyházaktól vagy egyházi rendelésektől, amelyek alapvetően nem hibásak sem tanításban, sem erkölcsökben, eretnekségben vagy istentelenségben.” (Temple Measured, [(1646), ‘Excommunication,’] 78. o.)

Mindezekhez adjuk hozzá Dr. [John] Owen és Mr. [John] Cotton bizonyságtételét. Az előbbi ezt állítja:

„Sok tanbeli tévedés, a szent szolgálatokban való rendezetlenség, szabálytalan életvitel, valamint a vezetők részéről a fegyelem elhanyagolása és helytelen gyakorlása is előfordulhat egyes egyházakban, de mégsem szünteti meg egyházi állapotukat, illetve nem szolgáltatnak elegendő alapot arra, hogy elhagyjuk közösségüket vagy elszakadjunk tőlük.” (Evangelical Love, [3. fej.,] 76. o.)

Az utóbbi pedig ezt mondja:

„Hacsak nem találsz az egyházban istenkáromlást, bálványimádást vagy üldöztetést (vagyis olyat, ami arra kényszerítené őket, hogy elhagyják a közösséget), nincs jogos alapod az elszakadásra.” (Exposition on 1 John, [a 2:19-ről, ‘It is a note of seducers, or Antichristian Teachers, to depart from the fellowship of the Church’] 156. o.)

Ezt mindenki általánosan elismeri. De ha valaki még mindig nem győződött volna meg, csak olvassa el Mr. [Richard] Baxter kilenc, a Szentírásban szereplő egyháznak hibajegyzékét (Cure of Church Divisions, 5. útmutatás, p. 40 skk.), és meggyőződésem, hogy az abból levont következtetést igazságosnak és ésszerűnek fogja találni.”

27. o.

„[A régi nonkonformisták] továbbá úgy érvelnek, hogy Krisztus továbbra is közösséget tart fenn a hibás egyházakkal, és nem veti el az istentiszteletet az azokban lévő elviselhető romlások miatt, és ezért nekünk sem kellene ezt tennünk. Dr. [John] Owen szerint:

„Nincs olyan keresztyénekből álló társaság a világon, amelynek gyülekezeteit, ami az elrendelt istentiszteletet illeti, Krisztus úgy elutasítaná, hogy válólevelet adna nekik, amíg Isten gondviselése által úgyszólván teljesen ki nem irtatnak stb. Mert úgy ítéljük, hogy ahol csak Jézus Krisztus nevét segítségül hívják, ott üdvösség nyerhető, bármennyire is akadályozzák ennek útjait a legtöbbek számára saját bűneik és tévelygéseik.” (Discourse of Evangelical Love, ch. 3, p. 81)

32. o.

„Így egy másik [John Barret], Farewell Sermon című művében:

„Amíg egy egyházban minden szükséges alapvető igazságot nyilvánosan megvallanak és fenntartanak, a nyilvános összejöveteleken tanítanak és hirdetnek, és az ottani romlások (bár nagyok, mégsem) olyanok, amelyek miatt az istentisztelet megszűnne Istennek tisztelete lenni, vagy amelyeket szükségszerűen el kellene fogadni, ha valaki részt akar venni abban az istentiszteletben, miközben bármely keresztyén (vagyis aki őrködik saját szíve és magaviselete fölött, amint ezt mindenkinek mindig tennie kell) részesedhet az egyikben anélkül, hogy tevékenyen részt venne a másikban, vagy helyeselné, ott Isten még jelen van, ott Őt lelkileg lehet imádni, elfogadhatóan lehet szolgálni és valósággal lehet [a vele való közösséget] élvezni.” (England’s Remembrancer, sermon 4, p. 94)”

38. o.

„Így tehát, mielőtt ezt a textust Mal. 1:14 szembe lehetne állítani az eddig elmondottakkal, bizonyítanunk kell:

1. Hogy a szóban forgó dolgok oly mértékű romlások, amelyek ugyanúgy tiltva vannak, mint a törvény alatt a vak és sánta állatok voltak.

2. Hogy ezek olyan dolgok, amelyeket az ember maga választ, amelyeknek megváltoztatása hatalmában áll, és felajánlja azokat, miközben van hím állata is a nyájában.

3. Hogy az olyan romlás, amely nem érinti az istentisztelet lényegét, mégis megváltoztatja annak természetét, és az egészet romlottá és Isten előtt utálatossá teszi.”

63. o.

„Így szól egy tiszteletre méltó személy [Robert Porler] utolsó tanácsa, amelyet egy búcsúprédikációban adott gyülekezete tagjainak:

„Óvakodjatok a szélsőségektől… Tartsatok fenn… józan alapelveket, például ezeket: hogy nem minden hiányos isteni szolgálat hamis szolgálat; hogy a bűnös hozzáadások nem teszik semmissé az isteni rendeléseket; hogy a rendelések bűnös hiányosságai nem akadályozzák meg azok üdvözítő hatásait.

Különbség van aközött, hogy valaki egy istentiszteletet irányít, egyszerűen gonosz és nyilvánvalóan bálványimádó dolgokat ír elő, illetve aközött, hogy az istentisztelettel kapcsolatban olyan kétséges dolgokat ír elő, amelyek bár hozzá lettek adva, miközben az istentisztelet megkérdőjelezhetetlen lényege fennmarad. Ez utóbbi esetben nem igazolható az elszakadás.” (England’s Remembrancer, 16. igehirdetés, 454. o.)”

Skót Egyház (Church of Scotland)

A Seasonable Admonition & Exhortation to Some who Separate themselves from the Communion of the Church of Scotland…  unanimously agreed unto by the Commission of the General Assembly  (1698; Edinburgh: Mosmam,1699)

5-7. o.

„És nagy bűn elhagyni ezeket az istentiszteleti összejöveteleket, Zsid. 10:25. Nem azt állítjuk, hogy a keresztyének kötelesek közösségre lépni mindazokkal, akik keresztyéneknek vagy Krisztus egyházainak nevezik magukat. Sőt, ha ezek olyan eretnek összejövetelek, amelyek lerombolják az alapot, vagy istentiszteletükben bálványimádók, akkor nem lehet velük közösségünk, 2 Kor. 6:14; Jel. 18:4…

Nem érinti-e tehát mindazokat közületek, akik visszavonulnak a Skót Egyházzal való közösségtől, annak gyülekezeteiben, amikor azok Isten imádására összegyűlnek, hogy megfontolják, mit tesznek, miközben ő [az egyház] nem vall semmiféle eretnekséget, és nem vétkes semmiféle bálványozásban az istentiszteletben, és nem követel tőletek semmiféle bűnös közösségi feltételt…

…Ő még nem hagyott el minket, hanem még mindig közöttünk van, nemcsak rendelései, jelenlétének e külső jelei által, hanem Lelke és kegyelmének ereje által is, sokak megtapasztalása szerint napjainkban; és bizonyos, hogy nem biztonságos elszakadni akkor, amikor Jézus Krisztus nem szakadt el, sem elhagyni a házat, amikor Isten és Krisztus benne maradt, és megtagadni a közösséget attól az egyháztól, amellyel Jézus Krisztus közösséget tart fenn…

Bevalljuk, hogy nem vagyunk tökéletesek, de kívánunk és törekszünk jobbak lenni. Ne akadályozzatok bennünket, hanem gyertek és segítsetek nekünk. Nem voltak-e éppoly nagy hiányosságok és hibák Krisztus egyházainak némelyikében, amelyekről a Szentírás említést tesz, mint Korinthusban, Galácziában és Ázsia némely egyházában, amelyeket a Jel. 2-3 említ? És mégsem volt sem parancs, sem engedély se arra, hogy bárki elszakadjon tőlük. És kérdezzük meg: miközben ti elszakadtok tőlünk, melyik egyház van a földön, amellyel közösségben lennétek és amelynek istentiszteletében részt vennétek?…

…törekedhetünk és törekednünk is kell az egységre és közösségre, még ha sok dolog hiányos is, például: (1) bár sok dologban különbözik az ítéletünk (lásd [James] Durham, [Treatise on Scandal, 1659, 4. rész, 7. fej] p. 317. o.). „Úgy értem” (mondja ő) „az olyan dolgokban, amelyek összeegyeztethetők az alappal és az épüléssel, mert az emberek értelme nem tökéletes, és nem egyforma a felfogóképességük.”

12. o.

„Milyen alapelvek szerint jártok? Presbiteriánusok vagytok, vagy a szigorú szeparatisták alapelveit valljátok? El fogjátok olvasni, mit írtak erről tiszteletre méltó teológusaink?”

16. o.

„Gyanakvóak vagyunk: három tanbeli tévedés és hiba van, amely előidézi megoszlásotokat:… (2)… mintha nem tudnátok egységet és közösséget fenntartani senkivel, aki bármiben különbözik tőletek, és nem felel meg mindenben az elképzeléseiteknek.”

1700-as évek

John Howe

‘Some Consideration of a Preface to an Inquiry Concerning the Occasional Conformity of Dissenters, etc.’ in The Works of John Howe, vol. 5, Containing the Treatises: On Divine Prescience and the Trinity… (megh. 1705.; Religious Tract Society, 1863), 284. o.

„Továbbá, mi célból illesztetted könyvedhez az alábbi szentírási szöveget: „Ha az Úr Isten, kövessétek Őt; ha pedig Baál”—miért helyezted ezt oda? Azért, hogy azt jelentsd, hogy a dissenterek Istene és az Established Church Istene úgy különbözik, mint az élő Isten és Baál?… Ez igen szeretetlen cselekedet volt.

Szeretetlen? Ez finom kifejezés a dologra; ez istentelen és a lehető legszentségtelenebb gúnyolódás volt: mégis nagyon kedveled ezt a gondolatot, és újra meg újra azt találjuk a könyvben, hogy a konformisták és a dissenterek két különböző Istent szolgálnak, ahogy az egyiket tévesen nevezik, és két külön vallásuk van!… és amennyire látszik, szándékod szerint [az Established Church gyülekezeteinek legtöbbjében] az Istent káromlod, mint egy értelmetlen bálványt: feddlek ezért, és megbocsájtok neked!”

2000-es évek

Travis Fentiman

“Editor’s Extended Introduction”  in English Puritans, A Refutation of the Errors of Separatists  (1604; RBO, 2025), 182. o.

“Azok, akik eltúlzó módon Bélial fiainak vagy a magaslatokon imádó Baál papjainak neveznek más, az alapvető dolgokban helyesen tanító, jóllehet más tekintetben tévedő keresztyén lelkészeket (ahol szó szerinti bálványimádás folyt és más isteneknek áldoztak, ami alapvető kérdés volt, vagy az alapvető dolgok felforgatására irányult),¹ ahogyan azt a szeparatisták tették,² nem ártalmatlanok, hanem rágalmazók;³ gyógyítsd ki magad ebből a torz részegségből, és őrizz meg másokat is ettől.

¹ 3 Móz. 26:30; 5 Móz. 12:2; 1 Kir. 11:7; 14:23; 2 Kir. 18:4; 21:3, 5; 23:20; 2 Krón. 11:15; 14:3–5; 28:25; 2 Krón. 31:1; 33:3, 17–19; 34:3; Zsolt. 78:58; Jer. 32:35; 48:35; Ezék. 6:6, 13.

² Robert Browne, An Answer to Master Cartwright… (London: 1585), p. 48; Henry Barrow, A Collection of Certain Letters & Conferences… ([Dordrecht] 1590), p. 27; idem, A Plain Refutation of Mr. G.
Giffard’s Reproachful Book (Dordrecht, 1591), 2, 7, 63, 189, 216, 223. oldalak.

³ Az alábbi [puritán] szerzőink: “Így akkor is valódi egyház volt Júdában, amikor a dombokon levő oltárokat és magaslatokat továbbra is fenntartották (2 Kir. 14:4), amely dolog mégis nagyobb romlás volt az Isten imádatában, mint amilyennek a szóban forgó szertartások csak tekinthetők.” 248. o. alább.”

Forrás

On Impurities in Worship | Reformed Books Online. Collected by Travis Fentiman Mdiv.

https://reformedbooksonline.com/on-impurities-in-worship/#principles