Jeruzsálemben egy helyi gyülekezet vagy presbiteri egyház volt?

Részlet „A presbiteriánus egyházkormányzás isteni joga” (Jus Divinum Regiminis Ecclesiastici) című műből, amelyet az 1646-os londoni tartományi közgyűlés fogalmazott meg.

A júdeai jeruzsálemi egyház sem csupán egyetlen gyülekezetből állt, hanem többet foglalt magában. Ez többféleképpen is meggyőzően bizonyítható, különösen 1. a hívők sokaságából abban az egyházban, 2. az ottani egyházi tisztségviselők nagy számából, 3. a nyelvek sokféleségéből, 4. valamint a keresztyének nyilvános összejöveteleinek módjából azokban az ősi időkben, mind a jeruzsálemi egyházban, mind más egyházakban.

1. A jeruzsálemi egyházban lévő hívők sokaságából

Mert minden elfogulatlan olvasó számára nyilvánvaló – aki nem akarja szándékosan becsukni a szemét, és értelmét nem rendeli alá emberek alaptalan állításainak a Szentírás világos világosságával szemben –, hogy a jeruzsálemi egyházban több hívő volt, mint amennyi rendszerint össze tudott volna gyűlni egyetlen gyülekezetben, hogy Krisztus minden rendtartásában részesüljön. Ez pedig világosan kitűnik a következő számos példából.

1. Krisztus feltámadása után, és mennybemenetele előtt „megjelent többnek ötszáz Atyafiaknál egyszersmind” (1Kor 15,6).

2. „azután megjelent Jakabnak: azután mind az Apostoloknak” (7. vers).

3. Mátyás megválasztásakor, még Krisztus mennybemenetele előtt, a tanítványok együtt voltak „szám szerint, úgymint szászhúsz emberek” (ApCsel 1,15).

4. Péter prédikációja után „a kik azért örömest vevék az ő beszédét, megkeresztelkedének, és megszaporodának azon a napon mintegy háromezer lelkekkel” (ApCsel 2,41).

5. És „Az Úr pedig minden napon szaporítja vala a Gyülekezetet azokból, a kik idvezülendők valának.” (47. vers).

6. Később egy másik prédikációja után „sokan pedig, a kik hallották vala az ő beszédeket, hívének; és lőn azoknak számok mintegy ötezer férjfiak.” (ApCsel 4,4).

7. Ezután pedig „nevekedik vala pedig az Úrban hívőknek, mind férjfiaknak, mind asszonynak számok” (ApCsel 5,14).

8. Továbbá a tanítványok megsokasodtak, és a szolgálat munkája annyira megnövekedett, hogy az apostolok kénytelenek voltak hét diakónust választani az asztalok szolgálatára, hogy ők teljesen „könyörgésben és az ige hirdettetésének szolgálatjában” gyakorolhassák magukat (ApCsel 6,1–7). Egyesek ebből arra következtettek, hogy Jeruzsálemben hét gyülekezet volt, mindegyikhez egy diakónus tartozott. Bizonyos azonban, hogy inkább több volt, mint kevesebb (amint a skót egyház kormányzásáról szóló írás szerzője is mondja), bár pontos számukat nem tudjuk meghatározni. Az azonban bizonyos, hogy a Szentlélek világosan tanúsítja: „Annakokáért az Isten beszéde nevekedik vala, és sokasodik vala a tanitványoknak számok Jérusálemben”.

9. „a Papok is nagy sokan engednek vala a tudománynak” (ApCsel 6,7); és valószínű, hogy a papok példája sokakat az evangélium felé vont. Mindezek rövid idő alatt tértek meg, és mindannyian ennek az egy jeruzsálemi egyháznak a tagjai lettek, még az egyház üldözése miatt bekövetkezett szétszóratás (ApCsel 8,1) előtt. Ha pedig mindezt összeadjuk – mind a külön megnevezett hívők számát, amely 8620, mind pedig azokat a sokaságokat, amelyekről általánosságban annyiszor szó esik (amelyek, amennyire tudjuk, akár még ennél is sokkal nagyobbak lehettek) –, micsoda hatalmas tömegű hívő volt Jeruzsálemben! És mennyire lehetetlen dolog volt, hogy mindnyájan egyszerre egyetlen gyülekezetben gyűljenek össze, hogy Krisztus minden rendtartásában részesüljenek!

Ugyanígy, a fent említett szétszóratás után az Ige annyira előrehaladt, és az általa hitre jutott tanítványok annyira megsokasodtak, hogy még inkább lehetetlenné vált, hogy a jeruzsálemi egyház minden hívője egyetlen gyülekezetben gyűlhessen össze, és Krisztus minden rendtartásában úgy részesüljön, mint korábban is. Mert ezt olvassuk: „A Gyülekezetnek azért egész Júdeában, Galileában, és Samáriában békességek vala, (és a júdeai jeruzsálemi egyház bizonyára ezek közé tartozott), és épülnek vala az Úrnak félelmében, és a Szent Léleknek vigasztalásában előmenvén, sokasodnak vala.” (ApCsel 9,31).

10. Ismét: „Az Istennek beszéde pedig nevekedik vala és szaporodik vala” (ApCsel 12,24).

11. Továbbá amikor Pál más tanítványokkal, útitársaival együtt Jeruzsálembe érkezett, és „megbeszélé renddel, a mellyeket Isten cselekedett volna a pogányok között az ő szolgálatja által. Azok pedig ezeket hallván, dicsőiték az Urat, és mondának néki: Látod Atyámfia, melly sok ezer Zsidók vagynak, kik hittek; és mindnyájan a törvényhez való buzgósággal felgerjedtek!” (ApCsel 21,19-20). Fordításunk itt igen hiányosnak tűnik, mert azt mondja: melly sok ezer; pedig a görög szerint így kellene: (myriad) tízezer. És ezek a tízezrek úgy tűnik, a jeruzsálemi egyházhoz tartoztak, mert ezt mondják róluk: „kétség nélkül szükség egybegyűlni a sokaságnak: mert meghallják, hogy te ide jöttél.” (22. vers). Ha tehát ezt a hangsúlyos kifejezést figyelembe vesszük – nemcsak ezrek, hanem tízezrek; nemcsak egy tízezer, hanem több tízezer, többes számban; sőt nemcsak több tízezer, hanem: hány tízezer –, ésszerűen nem gondolhatjuk másként, mint hogy legalább három tízezer, vagyis harmincezer hívő volt ott. Hogy pedig ennyien miként gyűlhettek volna össze egyetlen gyülekezetben, hogy minden rendtartásban részesüljenek, azt az olvasó ítélje meg. Ennyit a bizonyításról a jeruzsálemi egyház hívőinek sokasága alapján.

Ellenvetés. De az ApCsel 4,4-ben említett ötezer nem új szám, amely a háromezren felül adatott hozzá, hanem a háromezret magában foglalja az ötezer, amint Kálvin és Béza is gondolják.

Válasz. 1. Akkor viszont el kell ismerni, hogy legalább ötezer-százhúsz ember volt Jeruzsálemben, nem számítva a megtérők megszámlálhatatlan sokaságát; és ha ekkora szám, sőt még ennél is több sokaság egyetlen helyen összegyűlhetett volna épülésre, hogy Krisztus minden rendtartásában részesüljön, azt az olvasó ítélje meg.

2. Bár Kálvin és Béza úgy vélik, hogy a korábban megtért háromezret bele kell számítani az ötezerbe (ApCsel 4,4), mégis sok régi és újabb magyarázó más véleményen van, például Ágoston. Ő így ír: az Úr testének közösségéhez háromezer hívő ember csatlakozott; majd egy másik csoda által további ötezren jöttek. Ez az ötezer tehát egészen különbözik az első prédikáció után megtért háromezertől. Ugyanígy vélekedik Lorinus, Aretius és még sokan mások is.

3. A számos bizonyságtételen kívül egyéb okok is vannak arra, hogy úgy véljük: a háromezret nem kell beleszámítani az ötezerbe. Ugyanis: 1. Ahogyan az ApCsel 2,41-ben említett háromezer nem foglalja magában az ApCsel 1,15-ben említett százhúszat, ugyanígy arányosan az ott említett háromezer sincs benne az ApCsel 4,4-ben említett ötezerben. 2. Ezenfelül ez a prédikáció nem a már megtért gyülekezethez vagy a már megtértekhez szólt, hanem annak a sokaságnak az alkalmából hangzott el, amely azért gyűlt össze, hogy lássa a csodát, amelyet Péter és János tettek a „az ő annyának méhétől fogva sánta emberrel” (ApCsel 3,10–12); ezért több mint valószínű, hogy az ApCsel 4,4-ben említett ötezer a már megtért háromezerhez képest egy újabb, hozzáadott szám volt.

Ellenvetés. De tegyük fel, hogy Jeruzsálemben valóban megtért egy ilyen nagy számú sokaság, előbb háromezer, majd ötezer ember; mégsem maradtak ezek mind állandó tagjai annak az egyháznak, mert a háromezer nem jeruzsálemi lakos volt, hanem idegenek, akik mindenféle országokból jöttek fel a pünkösd ünnepére. Sőt az ApCsel 2,9 kifejezetten azt mondja róluk, hogy „mesopotámiai, kappadócziai lakosok” stb., és így hazatérve egyházakat alapíthattak ott, ahonnan jöttek.

Válasz. 1. Az ApCsel 2,14-ben ezt olvassuk: „Péter pedig előállván” (amikor elkezdte ezt a prédikációt, amelyben a háromezer megtért), és ezt mondta: „Zsidó férjfiak, és ti mindnyájan kik lakoztok Jérusálemben! ez legyen néktek tudtotokra.” Ez arra utal, hogy azok, akikhez prédikált, Jeruzsálemben laktak.

2. De ha feltételezzük is, hogy azok közül, akik Péter prédikációját hallgatták, némelyek korábban Mesopotámiában vagy Kappadócziában laktak, mi akadálya annak, hogy most már Jeruzsálemben lakjanak?

3. Az, hogy ekkor felmentek Jeruzsálembe, nemcsak a pünkösd ünnepének megtartása miatt történt (amely csupán egy napig tartott), hanem azért is, mert a zsidó nép akkoriban nagy várakozással tekintett a Messiás királyságának megjelenésére, amint ezt a Lk 19,11-ből is következtethetjük, ahol ez áll: „mivelhogy azt állítanák, hogy azonnal megjelennék az Isten országa” Ezért most úgy dönthettek, hogy Jeruzsálemben maradnak, és nem térnek vissza, ahogyan korábban szoktak az ünnepek végén.

4. A Szentlélek kifejezetten megemlíti, hogy a felsorolt helyekről (9–10. versek) minden nemzetből voltak olyanok, akik Jeruzsálemben laktak; olvassuk az ApCsel 2,5-ben: „Valának pedig Jérusálemben, kik akkor ott lakoznak vala, istenfélő Zsidó férjfiak, minden nemzetségek közzűl, kik az ég alatt laknak.” Ha minden nemzetségből, akkor azokból a nemzetekből is, amelyeket ott felsorol; és mégpedig Jeruzsálemben lakó emberekről van szó.

5. Azok pedig, akiket az üldözés miatt szétszórtak Júdeába, Samáriába és a világ más részeire, nem alapítottak új egyházakat, hanem továbbra is annak az egy jeruzsálemi egyháznak a tagjai maradtak; mert az Írás kifejezetten azt mondja, hogy „mindnyájan eloszlának Júdeának és Samariának tartományiba” (ApCsel 8,1), vagyis a jeruzsálemi egyház tagjai.

Ellenvetés. Bár elismerjük, hogy a fent említett eloszlatás (ApCsel 8,1–2) előtt a hívők száma olyan nagy volt, hogy nem tudtak egy helyen összegyűlni, mégis az üldözés annyira szétszórta és megfogyatkoztatta őket, hogy nem maradt több, mint amennyi egyetlen gyülekezetben összegyűlhetett volna.

Válasz. A szétszóratás után is több hívő volt Jeruzsálemben, mint amennyi egyetlen helyen össze tudott volna gyűlni az istentisztelet minden rendjének gyakorlására. Ez kitűnik az ApCsel 9,31-ből: „A Gyülekezetnek azért egész Júdeában, Galileában, és Samariában békességek vala, ..sokasodnak vala.”; az ApCsel 12,24-ből: „Az Istennek beszéde pedig nevekedik vala és szaporodik vala.”; valamint az ApCsel 21,20-ból, ahol Jakab a jeruzsálemi egyház hívőiről ezt mondja: „Látod Atyámfia, melly sok ezer Zsidók vagynak, kik hittek; és mindnyájan a törvényhez való buzgósággal felgerjedtek!”; vagy ahogyan a görög szöveg mondja: látod, hány tízezren vannak a hívő zsidók. Ez a hely világosan bizonyítja, hogy a szétszóratás után is sok ezren voltak a jeruzsálemi egyházban, amint azt már korábban is megjegyeztük; és hogy ez a szám nem volt-e nagyobb annál, mint amennyi egyetlen gyülekezetben összegyűlhetett volna Krisztus minden rendtartásának gyakorlására, azt az olvasó ítélje meg.

Ellenvetés. De a szöveg kifejezetten azt mondja, hogy mindenki szétszóratott, kivéve az apostolokat.

Válasz. A „mindenki” alatt vagy az összes hívőt kell érteni, vagy az összes tanítót és egyházi tisztségviselőt a jeruzsálemi egyházban, a hívők kivételével; de nem érthető úgy, hogy minden hívő szétszóratott volna. Ezért szükségképpen úgy kell érteni, hogy az összes tanító és egyházi tisztségviselő szétszóratott, az apostolok kivételével. Hogy pedig nem minden hívő szóratott szét, az könnyen belátható:

1. Azt olvassuk, hogy Pál minden házakba bémenvén, és „mind férjfiakat, mind asszonyokat erővel vonván, hányja vala azokat a tömlöczbe.” (3. vers), és ezt Jeruzsálemben tette (ApCsel 26,10); tehát nem szórathatott szét mindenki.

2. „Azok annakokáért eloszolván széllyel járnak vala, az Isten beszédét hirdetvén” (4. vers); ezt azonban nem tehette minden egyes gyülekezeti tag, férfiak és asszonyok egyaránt; tehát a „mindazok, akik szétszórattak” alatt szükségképpen nem a hívők egész testét kell érteni, hanem az egyház szolgálattevőit.

3. Ha minden hívő szétszóratott volna, miért maradtak volna az apostolok Jeruzsálemben – hogy a falaknak prédikáljanak? Ezt nem gondolhatjuk.

Ellenvetés. De vajon gondolhatja-e bárki, hogy a tanítók szétszórattak, a közönséges hívők pedig nem, hacsak nem feltételezzük, hogy a nép bátrabb volt, és inkább maradt, mint a tanítói?

Válasz. Nehéz lenne azt mondani, hogy azok, akik üldözés idején szétszóratnak, kevésbé bátrak, mint azok, akik ott maradnak és szenvednek. A püspöki zsarnokság idején sok független (independens) lelkipásztor elhagyta ezt az országot, míg más testvéreik itt maradtak, viselték a nap hevét és terhét, és „kegyetlen gúnyoltatásokat, bilincseket és börtönt szenvedtek”. Azok az independens lelkipásztorok, akik elmentek, bizonyára sérelmeznék, ha azt mondanánk, hogy kevésbé voltak bátrak, mint azok, akik itt maradtak, és elszenvedték az üldözés legnagyobb terhét.

2. A jeruzsálemi egyház tisztségviselőinek nagy számából

A jeruzsálemi egyházban lévő egyházi tisztségviselők nagy száma is azt mutatja, hogy ott nem egyetlen gyülekezet volt, hanem több. Mert ebben a jeruzsálemi egyházban sok apostol, próféta és presbiter volt, amint ez világosan látható, ha az Apostolok Cselekedeteinek következő helyeit figyelembe vesszük.

Krisztus mennybemenetele után „megtérének Jérusálembe a hegyről,… és ezek mind egyetemben foglalatosok valának az imádkozásban és könyörgésben” (ApCsel 1,12–14). A sorsvetéssel megválasztott Mátyás is „a tizenegy Apostolok közzé számláltaték” (ApCsel 1,26). „Mikor pedig a Pünköst napja eljött volna, valának mindnyájan egy akarattal együtt.” (ApCsel 2,1). „Péter pedig előállván a tizenegy Apostolokkal felemelé az ő szavát és szóla…” (ApCsel 2,14). Ők pedig „szívekben megkeseredének, és mondának Péternek, és a több Apostoloknak: Mit cselekedjünk Atyámfiai férjfiak?” (ApCsel 2,37). „És megszaporodának azon a napon mintegy háromezer lelkekkel. És foglalatosok valának az Apostoloknak tudományokban, marháiknak egymással való közlésekben, a kenyérnek megszegésében és a könyörgésekben.” (ApCsel 2,42). „És az Apostolok nagy buzgósággal tésznek vala bizonyságot az Úr Jézusnak feltámadásáról” (ApCsel 4,33). „Mert valakik mezőket vagy házakat bírnak vala, eladván azokat, az eladott marhának árát előhozák vala. És letészik vala az Apostoloknak lábaiknál” (ApCsel 4,34–35.37). „Annakokáért a tizenkét Apostolok, a tanítványoknak sokaságokat egybegyűjtvén” (ApCsel 6,2). „Mikor pedig hallották volna az Apostolok, a kik Jérusálemben valának…” (ApCsel 8,14). „Elhatározták, hogy Pál és Barnabás, valamint néhány másik közülük menjen fel Jeruzsálembe az apostolokhoz és a vénekhez e kérdés ügyében. Mikor azért Pálnak és Barnabásnak nagy háborúságok és vetekedések lett volna azok ellen, azt végezék, hogy felmennének Pál és Barnabás, és némellyek azok közzűl az Apostolokhoz és Séniorokhoz Jérusálembe, e kérdés felől.” (ApCsel 15,2.4.6.22–23; 11,30). És „a tájban menének Jérusálemből Antiókhiába Próféták.” (ApCsel 11,27).

Mindezekből a helyekből nyilvánvaló, hogy ebben a jeruzsálemi egyházban sok apostol, presbiter és próféta volt. Továbbá megfigyelhető az is, hogy az apostolok az asztalok körüli szolgálatot a hét diakónusra bízták, hogy ők teljesen „az imádkozásnak és az ige szolgálatának” szentelhessék magukat (ApCsel 6,2). Erre nem lett volna szükség, és az apostoloknak sem lett volna teljes elfoglaltságuk, ha abban az egy jeruzsálemi egyházban nem lett volna több gyülekezet.

Ellenvetés. Igaz, hogy az apostolok egy ideig Jeruzsálemben voltak, de amikor Júdeában vagy máshol valakik elfogadták az evangéliumot, az apostolok kimentek, hogy más egyházakat alapítsanak.

Válasz. Ami azt illeti, hogy az apostolok kimentek, erre csak egyetlen példát lehet felhozni (ApCsel 8,14), és ott sem a tizenkettő ment ki, hanem mindössze kettőt küldtek ki, mégpedig Pétert és Jánost. De tegyük fel, hogy bizonyos különleges alkalmakkor az apostolok valóban elmentek Jeruzsálemből; elképzelhető volna-e, hogy az apostolok rendes tartózkodási helye Jeruzsálemben volt, és ott csupán egyetlen gyülekezet szolgálatára figyeltek volna, mintha az önmagában elegendő munkát adott volna nekik?

Ellenvetés. Az apostolok akkor is jól el voltak foglalva, amikor egy felházban gyűltek össze, és csak százhúsz főből állt a nyájuk, mégpedig negyven napon át; ha tehát akkor Jeruzsálemben maradtak, amikor csak százhúszan voltak, és mégis teljesen elfoglalta őket a szolgálat, akkor az apostolok jelenléte nem bizonyítja, hogy Jeruzsálemben több gyülekezet volt, mint amennyi egy helyen összegyűlhetett volna minden istentiszteleti cselekményre.

Válasz.

1. Krisztus mennybemenetelétől (amely után felmentek a felházba) a pünkösd ünnepéig csak tíz nap telt el, nem negyven; tehát itt máris van egy tévedés.

2. Az alatt az idő alatt, amely Krisztus mennybemenetele és a pünkösd ünnepe között telt el (akár tíz, akár negyven nap volt, ez most nem különösebben lényeges), az apostolok főként imádkozással és könyörgéssel voltak elfoglalva, és a Lélek ígéretére vártak, hogy az felkészítse őket a szolgálat munkájára. Ha tehát a tizenkét apostol, mielőtt megkapták volna a Lélek rendkívüli ajándékait, rövid ideig Jeruzsálemben maradt egy kis számú gyülekezettel imádkozva, vajon ebből következik-e az, hogy miután megkapták ezeket a rendkívüli ajándékokat, továbbra is egyetlen gyülekezet keretei közé lettek volna szorítva?

Ellenvetés. Az az érv, hogy Jeruzsálemben sok tanító volt, nem bizonyítja, hogy ott több gyülekezet is volt, mert akkoriban sok olyan ajándékokkal megáldott ember is volt, akik nem voltak egyházi tisztségviselők, mégis alkalmanként tanítottak másokat, amint Akvila is tanította Apollóst; ezért úgy tűnik, hogy ezek csupán lelki ajándékokkal rendelkező személyek voltak, nem pedig tisztségviselők.

Válasz.

1. Tegyük fel, hogy abban az időben valóban sok olyan, lelki ajándékokkal megáldott ember volt, aki nem töltött be egyházi tisztséget, és alkalmanként taníthatott másokat, amint Akvila is tanította Apollóst; mégis azt is meg kell jegyezni, hogy

2. ez a tanítás vagy magánjellegű volt, vagy nyilvános. Ha csak magánjellegű, akkor az ellenvetésnek nincs ereje (mert ezek a tanítók nyilvánosan tanítottak); ha pedig nyilvános volt, akkor ha ez az ellenvetés megállna, abból az következnék, hogy a nők is taníthatnának nyilvánosan, hiszen Priscilla is, Akvilával együtt, tanította Apollóst.

3. Az írásmagyarázók általános véleménye szerint a hetven tanítvány is Jeruzsálemben volt a százhúsz között (ApCsel 1,16), és ők tisztségük szerint tanítók voltak.

3. A jeruzsálemi tanítványok között meglévő nyelvek sokféleségéből

A jeruzsálemi tanítványok között meglévő nyelvek sokféleségéből is nyilvánvaló, hogy abban az egy jeruzsálemi egyházban nem egyetlen gyülekezet volt, hanem több. A közöttük lévő nyelvi különbség több helyen is világosan meg van említve: „Valának pedig Jérusálemben, kik akkor ott lakoznak vala, istenfélő Zsidó férjfiak, minden nemzetségek közzűl, kik az ég alat laknak.. … és halljuk őket a mi tulajdon nyelvünkön szólni, e mellyben születtünk.” stb. (ApCsel 2,5.8–12). Azok közül pedig, akik ezt a sokféle nyelvet és Péter erre épülő prédikációját hallották, azok „a kik azért örömest vevék az ő beszédét, megkeresztelkedének, és megszaporodának azon a napon mintegy háromezer lelkekkel.” (ApCsel 2,41). Ez a nyelvi sokféleség szükségessé tette, hogy a jeruzsálemi egyház tagjai az egyházi rendtartásokban különálló gyülekezetekben, a saját nyelvükön részesüljenek. És hogy ezt megtehessék, a Lélek az apostolokat és másokat is különféle nyelvekkel ajándékozott meg; ez a nyelvi sokféleség nemcsak a kívülállók számára volt jel, hanem az egyházon belüliek épülésére is szolgált.

Ellenvetés. Bár a szétszórt zsidók más országokból jöttek fel, mégis általában mind tanult emberek voltak, és értették a héber nyelvet, saját nemzetük nyelvét; ezért a nyelvek sokfélesége nem bizonyítja, hogy szükségképpen külön gyülekezeti helyekre volt szükség.

Válasz.

1. Könnyebb ezt állítani, mint bizonyítani, hogy a zsidók általában ennyire jártasak voltak a héber nyelvben, hiszen amikor Médiában, Pártusföldön és más helyeken éltek szétszórtan, nem voltak egyetemeik vagy tanintézeteik. Ráadásul nem szabad elfelejteni, hogy abban az időben a zsidók körében használatos köznyelv valójában a szír (arámi) volt; ezt több újszövetségi példa is mutatja, ahol szír szavak szerepelnek a zsidók saját megnevezéseiként: (ApCsel 1,19), amelyet „tulajdon nyelvükön Akeldamának”; (Jn 19,13.17) Gabbata, Golgota stb.; (Mk 15,34) „Elói, Elói! Lamma sabaktáni?”; és még sok más tisztán szír kifejezés is.

2. De ha meg is engedjük, hogy értették a hébert, Jeruzsálemben prozeliták is voltak: rómaiak, kappadócziaiak, krétaiak és arabok (ApCsel 2,10–11). Hogyan épülhettek volna a hitben, ha Jeruzsálemben csak egyetlen gyülekezet volt, ahol kizárólag héberül beszéltek? Ha nem lettek volna más gyülekezetek azok számára, akik más nyelveken beszéltek, és nem értették a héber nyelvet?

4. A keresztyének nyilvános összejöveteleinek módjából

A keresztyének nyilvános összejöveteleinek módjából az ősi időkben – mind a jeruzsálemi egyházban, mind más egyházakban – világosan látható, hogy a jeruzsálemi és más egyházakban lévő hívők sokasága nem találkozhatott mind egyetlen gyülekezetben. Nem voltak ugyanis nyilvános templomaik vagy tágas istentiszteleti helyeik (mint ma), hanem magánházakban, szobákban vagy felházakban gyűltek össze (amint az egyház akkori bizonytalan állapota és az idők nehézségei engedték). Ezek minden bizonnyal nem voltak nagy kiterjedésűek, és semmiképpen sem tudtak volna egyszerre több ezer hívőt befogadni: „megtörve házanként a kenyeret” (ApCsel 2,46). „A felsőházab az apostolok az asszonyokkal és az ő atyjafiaival együtt állhatatosan imádkoztak és könyörögtek” (ApCsel 1,12–14). Olvasunk arról is, hogy Mária házában gyűltek össze (ApCsel 12,12), egy bizonyos Tirannus iskolájában (ApCsel 19,9), a tróási felházban (ApCsel 20,8), Pál római bérelt szállásán (ApCsel 28,30–31), Akvila és Priscilla házában, ahol a gyülekezet is összegyűlt, ezért nevezik „a házuknál levő gyülekezetnek” (Róm 16,5; 1Kor 16,19), Nimfás házában (Kol 4,15), valamint Arkhippus házában (Fil 2). Ez volt a nyilvános összejövetelek módja az apostolok idejében; és ez a következő korszakokban is így maradt, amint Euszébiosz írja, egészen addig, amíg a későbbi császárok engedélye folytán nagyobb templomokat, nyilvános gyülekezeti házakat nem építettek számukra.

Összefoglalva:

1. A jeruzsálemi egyházban több hívő volt, mint amennyi egyszerre egy helyen részesülhetett volna Krisztus minden rendtartásában.

2. Több egyházi tisztségviselő volt, mint amennyire egyetlen gyülekezetnek szüksége lett volna, vagy akiket egyetlen gyülekezet teljes mértékben foglalkoztatni tudott volna – hacsak nem azt állítjuk, hogy csak ritkán prédikáltak.

3. Olyan nyelvi sokféleség volt közöttük, hogy szükségképpen több gyülekezetbe kellett tagozódniuk a nyelvük szerint; különben az, aki egy nyelven beszélt sokféle nyelvű hallgatók előtt, idegen lett volna számukra, és ők is idegenek lettek volna számára.

4. Végül: a szokásos összejöveteli helyeik magánházak voltak, kisméretűek, és alkalmatlanok arra, hogy egyszerre több ezer hívőt befogadjanak.

Mindezekből mennyire világosan következik, hogy abban az egy jeruzsálemi egyházban szükségképpen nem egyetlen gyülekezet volt, hanem több!

Forrás

Was the Church of Jerusalem a Single Congregation or a Presbytery? | Purely Presbyterian Perspective