Az angol brownisták egyházszervezési mintája

On Schism & Separatism | Reformed Books Online

The Tenets of the English Brownists — Az angol brownisták tanításai

Daniel Neal, The History of the Puritans — ‘A puritánok története’ … (London, 1822), vol. 1, ch. 6, From Parker to Grindal — ‘Parkertől Grindalig’, pp. 303–5

„A brownisták hitbeli tételek tekintetében nem különböztek az angliai egyháztól, de az egyházfegyelem kérdéseiben nagyon szigorúak és szűk látókörűek voltak. Tagadták, hogy az angliai egyház valódi egyház volna, és hogy lelkészei szabályosan lettek volna felszentelve. Azt vallották, hogy az angliai egyház fegyelme pápista és antikrisztusi jellegű, ezért minden egyházi rendtartását és sákramentumát érvénytelennek tartották. Következésképpen megtiltották híveiknek, hogy velük imádságban, igehallgatásban vagy a nyilvános istentisztelet bármely részében közösséget vállaljanak; sőt nemcsak az angliai egyházzal szakították meg a közösséget, hanem valamennyi más reformált egyházzal is, kivéve azokat, amelyek a saját mintájuk szerint szerveződtek.

A Szentírás alapján úgy vélték, hogy minden egyháznak egyetlen gyülekezet határai közé kell szorítkoznia, és hogy az egyházkormányzatnak demokratikusnak kell lennie. Amikor egy egyházat meg kellett alapítani, azok, akik tagjai kívántak lenni, egymás jelenlétében hitvallást tettek, és aláírtak egy szövetséget, amelyben kötelezték magukat, hogy az evangélium rendje szerint, az abban foglalt bizonyos szabályok és megállapodások alapján fognak együtt járni.

A tagok felvételének és kizárásának teljes hatalma, valamint minden vita eldöntése a testvéri közösség kezében volt. Az igehirdetésért és a szegények gondozásáért felelős egyházi tisztségviselőket saját körükből választották, majd böjtöléssel, imádsággal és néhány testvér kézrátételével különítették el őket tisztségükre. Nem fogadták el, hogy a papság külön rendet alkosson, vagy hogy a felszentelés kitörölhetetlen jelleget adjon az embernek; hanem ahogyan a testvéri közösség szavazata tisztségviselővé tette az embert, és felhatalmazta őt arra, hogy közöttük prédikáljon és kiszolgáltassa a sákramentumokat, ugyanúgy ugyanez a hatalom tisztségétől is megfoszthatta, és visszahelyezhette a magántagok állapotába.”

Amikor a közösség tagjainak száma nagyobb lett annál, hogy egy helyen összegyűlhessenek, az egyház kettévált, és ismét saját soraikból választottak új tisztségviselőket, miközben testvér-egyházakként éltek egymás mellett, és kölcsönösen kifejezték egymás iránti közösségüket, illetve biztosították egymás számára a közösségben való részvétel jogát. Egyik egyház sem gyakorolhatott joghatóságot vagy hatalmat a másik felett, de tanácsot, útmutatást vagy intést adhattak egymásnak, ha valamelyik rendezetlenül járt el, vagy elhagyta a vallás alapvető igazságait; és ha a vétkes egyház nem fogadta el az intést, a többieknek vissza kellett vonniuk vele való közösségüket, és nyilvánosan meg kellett tagadniuk, hogy Krisztus egyháza volna. Egyházi tisztségviselőik hatalma saját közösségük szűk határai közé volt korlátozva; egyik egyház lelkipásztora sem szolgáltathatta ki a keresztséget vagy az Úrvacsorát másoknak, mint saját közössége tagjainak és azok közvetlen gyermekeinek. Elutasítottak minden előre meghatározott imádságformát. Bármely laikus testvérnek szabadságában állt prófétálni vagy buzdító igét mondani gyülekezeti összejöveteleiken; és szokás volt, hogy az igehirdetés után a tagok közül néhányan kérdéseket tegyenek fel, és egymással megbeszéljék az elhangzott tanításokat; az egyházi fegyelmezést illetően azonban az egyházi és a polgári hatalom kardjának teljes szétválasztását vallották.

Röviden: minden egyház, vagyis minden egy helyen összegyűlő keresztyén közösség a brownisták szerint önálló jogi testületet alkotott, amely teljes hatalommal rendelkezett saját kebelén belül a tagok felvételére és kizárására, a tisztségviselők megválasztására és felszentelésére, valamint – amikor a közösség java megkívánta – hivatalukból való elmozdításukra, anélkül hogy felelősséggel tartozott volna presbitériumoknak, egyházi gyűléseknek, zsinatoknak, tanácsoknak vagy bármiféle más joghatóságnak.

Az Egyháztól való elszakadásuk mellett felhozott érveik közül néhányra nem könnyű válaszolni: azt állították, hogy az ország törvényei és a királynői rendelkezések számos meg nem engedett kiegészítést tettek Krisztus rendeléseihez. Hogy az egyházi istentiszteletben több súlyos tévedés is volt. Hogy ezeket a kiegészítéseket és tévedéseket kötelezővé tették, és az egyházi közösség feltételévé tették. Továbbá, ha a lelkiismeretért elszenvedett üldözés egy hamis egyház ismertetőjele, akkor nem hihették, hogy az angliai egyház valódi egyház.

Továbbá úgy vélték, hogy az egyházi hierarchia felépítése túlságosan rossz ahhoz, hogy meg lehessen javítani; maguk az alapjai is rothadtak, és az egész szerkezetet újra kell kezdeni. Mivel tehát minden keresztyén köteles Krisztus rendeléseit tisztán és beszennyezések nélkül megőrizni, elhatározták, hogy új alapot fektetnek le, és amennyire csak tudnak, közel maradnak az ősegyház mintájához, még akkor is, ha ez azzal a kockázattal jár, hogy elveszítenek mindent, ami drága számukra a világban.”

Forrás

On Schism & Separatism | Reformed Books Online. Collected by Travis Fentiman Mdiv.

https://reformedbooksonline.com/topics/church/against-separatism/