Biblikus Dicséret: Az Exkluzív Zsoltáréneklés Melletti Érvek | Martyn McGeown

2021.11.01. Off By neilnejmed

Martyn McGeown

A Cikk a Covenant Protestant Reformed Church honlapján megtalálható a magyar fordítások között.

1. Az Istentisztelet „regulatív princípiuma”

Hogyan határozzuk meg azt, hogy mi fogadható el Isten imádásakor? A Biblia azt tanítja, hogy Isten nem hagyta az ember szeszélyére, hogyan is kell Őt tisztelni. Sokan azt gondolják, hogy ha valami nincs megtiltva, akkor az megengedett. Például elismernék, hogy a képek helytelenek, de állítanák, hogy a bábelőadások elfogadhatóak, mivel Isten kifejezett szavakkal nem tiltotta meg a bábelőadásokat, és „Biztosan aranyos lenne a gyermekek számára”. A Biblia tanítása azonban az imádással kapcsolatban messze túllép a képek puszta tiltásánál. Isten szava tanítja az „Istentisztelet regulatív princípiumát”. Ez egyszerűen azt jelenti, hogy ha Isten valamit kifejezetten nem parancsolt meg az Ő tiszteletével kapcsolatban, akkor azt mi nem tehetjük meg. Vegyük például Nádábot és Abihut! Vétkeztek, és tűz emésztette meg őket. Miért? Mit csináltak rosszul? „Idegen tüzet” (III Móz 10:1) ajánlottak fel. Mi volt idegen ezzel a tűzzel kapcsolatban? Egy bálványnak ajánlották fel a tűzet? Nem. Mindent, amit megtudunk erről a tűzről az az, hogy olyan volt „a melyet [az Úr] nem parancsolt vala nékik” (III Móz 10:1). Később a gonosz Jeroboám király állíttatott fel bálványokat Dánban és Béthelben. Ez már önmagában súlyos bűn volt, de a szöveg azt is tanítja, hogy az ünnepnapokat, amelyeket az Úr parancsolt meg az Ószövetségben, semmibe vette, és azok helyett olyan napokon és hónapokon „áldozott”, „a melyet az ő szívében gondolt vala” (I Kir 12:33). Az Urat nagyon bosszantja annak az embernek a szemtelensége, aki hozzáad bármit is az Ő tiszteletéhez. Azt kérdezi „ki kívánja azt tőletek, hogy pitvarimat tapossátok?” (Ésa 1:12). Amikor az emberek azt gondolják magukban, hogy „Nem lenne-e aranyos ezt, meg ezt csinálni az Istentiszteleten?”, akkor bűnösek „a magaválasztotta istentiszteletben” (Kol 2:23).

Melyek az Istentisztelet elemei, amiket Isten parancsolt meg az Újszövetségben? A Szentírás felolvasása, és az abból való prédikálás, imádkozás, dicséretek éneklése, adakozás és a sákramentumok kiszolgáltatása (keresztség és Úrvacsora). Ezek az elemek világosak! Ha bárki azt állítja, hogy más elemeket is fel kellene vennünk az Istentiszteletekre, akkor azt alá kell támasztania szentírási bizonyítékkal. Tarthatunk színdarabokat az Istentiszteleteken? Tarthatunk bábelőadásokat? Tarthatunk bizonyságtételeket, sőt nők bizonyságtételeit is? Mi van a kórussal vagy a szólistákkal? Milyen szentírási igazolás van ezekre a dolgokra? Úgy tűnik, hogy sok egyház „idegen tüzet” ajánl fel a földünkön! Természetesen sok ember őszintén ajánlja fel ezt az „idegen tüzet”, úgy, hogy nem tanulmányozta a Bibliát. Ez egy szomorú tükörkép sok egyházról és lelkészeikről, akikről azt lehet mondani, hogy „buzgóság van bennök, de nem megismerés szerint” (Róm 10:2).

2. Mit kellene énekelnünk?

Korábban azt mondtuk, hogy az Istentisztelet egyik eleme a dicséretek éneklése. Ez felvet egy további kérdést: „Mit kellene énekelnünk?”. Sokan rögtön elfelejtik, hogy a „regulatív princípium” szabályozza az éneklésünk tartalmát is. Azt mondják: „Bármit énekelhetünk, amíg az aranyos, közelebb érezteti hozzánk Istent és szentírási.” A gyakorlatban azonban az „aranyosság” és egy állítólagos „közelség” Istenhez elsőbbséget élvez sokak gondolkodásában, míg a „szentírási” szempont nem kapja meg az elsődlegességét, amit megérdemelne. Valójában az egyházban sokan megbuknak az „énekeljetek bölcseséggel” (Zsolt. 47:8) felszólítás tekintetében. Belekeverednek az érzelmeikbe, amikor énekelnek, és nem gondolnak igazából a szavakra. Az éneklésnek egy gondolkodó tevékenységnek kellene lennie, ugyanúgy, mint ahogy Isten szavának olvasása és az abból való prédikáció hallgatásának is. A keresztyéneknek „józan gondolkodásúaknak”(Tit 2:6, KJV) kell lenniük. Pál azt mondja, hogy „énekelek a lélekkel, de énekelek az értelemmel is” (I Kor 14:15), és figyelmeztet arra, hogy az Istentiszteleten az értelem ne legyen „gyümölcstelen” (v. 14). A dicséret ideje nem egy lehetőség arra, hogy ne legyünk racionálisak és érzelmileg elragadtassuk magunkat. Sőt, elmélkednünk kell a szavakon, amit éneklünk, és fontolóra kell vennünk, hogy „Vajon ezek a szavak az énekeinkben megfelelőek-e a Mindenható dicséretére?”. Hogyan határozhatjuk meg, hogy mely szavakat akarhatja Isten, hogy énekeljük? A regulatív princípium arra int bennünket, hogy a válasz után kutassuk az Írásokat.

Megcáfolhatatlan az, hogy Isten adott nekünk egy dicséreteket tartalmazó könyvet, a Zsoltárok könyvét. A Biblia újra meg újra figyelmeztet bennünket az Ó- és Újszövetségben, hogy énekeljünk zsoltárokat (I Krón 16:9, Zsolt 105:2, Jak 5:13). A Biblia azt mondja, hogy a zsoltárszerzők Isten emberei voltak a Szentlélektől vezetve (I Pét 1:21), és a Lélek látta el őket, hogy Isten népe számára énekeket szolgáltassanak (II Sám 23:1-2).

Sokan hiszik, hogy a zsoltárokat jó dolog énekelni. Hangsúlyozom, meg vannak győződve arról, hogy ezek „aranyosak”, de az a tény, hogy ezek a Szentírásból valók, Istentől ihletettek, és tévedhetetlenek nem gyakorol rájuk különösebb hatást. Nem tagadják, hogy a zsoltárok bibliai énekek, azt sem, hogy Istentől ihletettek és tévedhetetlenek, de nem ez a legfőbb dolog, ami eszükben van ezekről. A kulcs az „aranyosság”; olyannyira, hogy szeretik az „aranyos zsoltárokat”, mint a 23. zsoltárt, de álmukban sincs elénekelni a Zsolt 11:5-öt, Zsolt 5:5-öt, vagy a Zsolt 139:19-et. Mivel nincs meg a helyes fontossági sorrend a gondolkozásukban, amikor bemutatnak nekik egy másik látszólag „aranyos” éneket, rögtön készek elénekelni azt, ugyanúgy, mint az ihletett zsoltárokat, vagy a zsoltárok helyett éneklik el ezeket; azon zsoltárok helyett, melyeket vagy „aranyosnak” tartanak, vagy nem. A mai egyházi életben az Isten által ihletett zsoltárokat (II Tim 3:16) „dicséretekkel” (az angol nyelvben ezek gyakori megnevezése „hymn”, azaz himnusznak hívják a nem ihletett egyházi dalokat–a ford. megj.) cserélték fel, melyeket olyan férfiak vagy nők szereztek, akiknek állítólag valami újat kell felajánlaniuk, melyet a Szentlélek a zsoltárokban nem adott az egyháznak. Nézz körül a környezetedben! Sok egyház soha nem énekel zsoltárokat, míg mások (mivel azok zsoltáréneklő múlttal rendelkeznek) most is énekelnek pár zsoltárt, de a dalok többsége, amit énekelnek, „dicséretek”. Isten énekeit fokozatosan félrelökték az új „dicséretek” kedvéért, melyeket olyan férfiak szereztek, akiknek gondolatai „hiábavalók” (Zsolt 94:11).

Az Újszövetség sehol sem parancsolja meg, hogy alkossunk „dicséreteket”. A „dicséretek” alatt a modern, nem ihletett emberi kompozíciókat értem, amelyeket egyházi éneklésre szántak. Dávidnak lelki ajándékra vagy felkenésre volt szüksége ahhoz, hogy „Izráel dalainak kedvencze” (II Sám 23:1) legyen, de az Újszövetségben az egyház nem kapta a „dicséretek szerzésének adományát”. Ebből kifolyólag önteltség az, hogy bárki is énekeket szerezzen a nyilvános Istentiszteletekre. Pál azt írja az egybegyűlt hívőknek: „mindeniteknek van zsoltára” (I Kor 14:26). A legtöbb történész egyetért abban, hogy a korai egyház kizárólag zsoltárokat énekelt. A dicséreteket (a modern értelemben) később adták ezekhez, amit gyakran eretnekek készítettek, hogy így az éneklésen keresztül hozzák be tévtanításukat. Ez nagyon sikeres módja az eretnekségek meghonosításának az egyházban. Kevésbé számít, hogy mit prédikálsz, ha rá tudod venni az embereket, hogy a te tanításodat énekeljék. Ha a prédikáció nem passzol az elénekelt „dicséretekkel”, akkor az összezavarodáshoz vezet.

De mi a helyzet a Kol 3:16-tal és az Ef 5:19-cel? Képzeld magad Kolosséba vagy Efezusba (olyan egyházakba, melyek nagyszámú, új, megtért pogányokból állnak) és kapsz egy levelet Pál apostoltól. Pál felszólít téged, hogy énekelj „zsoltárokat, dicséreteket, lelki énekeket”. Mit értenél ez alatt? Nincs semmilyen bizonyíték arra, hogy ezeknek a hívőknek az ifjú egyháza rendelkezett volna dicséretekkel (a modern értelemben). Honnan szerezték volna ezeket? Elvégre ez még jóval Isaac Watts, vagy Charles Wesley előtt volt![2] Mijük volt akkor a hívőknek? Megvolt nekik a Septuaginta, az Ószövetség görög nyelvű fordítása. Az volt a Bibliájuk, a görögül beszélő világ Bibliája, az a fordítás, amelyből az apostolok általában idéztek. Abban, amit Zsoltárok könyvének hívunk, három fő kifejezés található, amellyel leírták az énekek változatos típusait: psalmoi, hymnoi ésodai. Ez az a három szó, amit Pál használ a Kol 3:16-ban, és az Ef 5:19-ben. Egy feltűnő példa a 76. zsoltár. A 76. zsoltár címének Septuaginta fordításában a három kifejezés– psalmoi, hymnoi és odai–egyszerre tűnik fel. Úgy látszik, indokolt azt feltételezni, hogy az Efezusiak és Kolossébeliek úgy értették ezt, hogy Pál utasítást ad a Zsoltárok könyvének teljes használatára a dicséretükben.

Az, hogy Pál a Zsoltárok könyvét értette ez alatt, kitűnik ezeknek a verseknek a szövegkörnyezetéből. Ha azt feltételezzük vakon, hogy a „dicséret” azt jelenti, amit ma dicséretnek gondolunk, akkor nem értjük meg a lényeget.

A Kol 3:16 azt mondja, hogy „A Krisztusnak beszéde lakozzék ti bennetek gazdagon, minden bölcsességben; tanítván és intvén egymást zsoltárokkal, dícséretekkel, lelki énekekkel, hálával zengedezvén a ti szívetekben az Úrnak”. A zsoltárok, és nem a modern „dicséretek” „Krisztusnak beszéde”. A zsoltárok telve vannak „bölcsességgel”, Isten fenségével és dicsőségével. Néhány „dicséret” ostobasággal van tele, és lealacsonyítja Isten fenségességét. A zsoltárokkal egymást tanítjuk, mert ezek súlyosak és tele vannak józan tanítással Istenről. A zsoltárokkal intjük egymást. A „dicséretek” közül sok egyszerűen érzelgős ábránd, és nem mond semmi lényegeset, vagy tévedést tanít. Olvasd végig a zsoltárokat! Többet tanulhatsz meg abból Istenről, mint egymillió modern „dicséretből”!

Az Efezus 5:18b-19 azt mondja, hogy „teljesedjetek be Szent Lélekkel, Beszélgetvén egymás között zsoltárokban és dícséretekben és lelki énekekben, énekelvén és dícséretet mondván szívetekben az Úrnak”. Mivel a Lélek szerezte a zsoltárokat, az, hogy „teljesedjetek be Szent Lélekkel” és Lélekben és igazságban imádjuk Őt (Jn 4:24), úgy valósítható meg, ha az Ő ihletett énekeit énekeljük hittel és örvendezve. Elég nehezen tudunk megtelni a Lélekkel, ha olyat éneklünk, amit pusztán emberek írtak, akik közül sokan tévtanítók voltak, és akiknek énekei tévedéseket támogatnak Istenről a hívők gondolkodásában.

(Itt angol nyelven elérhető egy érdekes cikk, ami áttekinti az eretnekségeket, és eretnekeket, amelyeket több modern egyházi énekeskönyvben találtak.)

Például: „Ó tökéletes Szeretet, minden ember gondolatát felülmúló” („O perfect Love, all human thought transcending”) és a „Nézd, ott az egyszerű jászolban” („See! In yonder manger low”) című énekeket római-katolikusok írták. A „Hadd menjek, Istenem, mindig feléd” („Nearer my God to thee”) és a „Szemeim látták a dicsőséget” („Mine eyes have seen the glory”) című énekeket unitáriusok írták, akiket János apostol „antikrisztusoknak” hív (I Jn 2:22). Mit akarunk (vagy mit parancsolt meg Isten): pápisták és antikrisztusok által írt énekeket énekeljünk, vagy a Szentlélek zsoltárait, dicséreteit és lelki énekeit? (Mellékesen, a „lelki” szó, amit az „ének” szóhoz kapcsoltak az Efezusi levél 5:19-ben és a Kolossébeliekhez írt levél 3:16-ban azt jelenti, hogy „a Lélekből való”. Állíthatják-e a modern „dicséretszerzők”, hogy énekük „a Lélekből való”? Nyilvánvalóan nem!)

Mit énekelt Jézus? Mint zsidó, Ő a zsoltárokat énekelte. A Máté 26:30 és a Márk 14:26 azt mondja el nekünk, hogy Krisztus az Ő tanítványaival „dicséretet” énekelt. Ha ehhez a részhez érünk, és azt feltételezzük, hogy a „dicséret” azt jelenti, amit a modern világ dicséretnek gondol, akkor durván félreértjük a Bibliát. Jézus nem énekelte el a „Vezess engem, oh nagy Jehova” („Guide me, O Thou Great Jehovah”) vagy a „Halhatatlan, Láthatatlan, egyetlen bölcs Isten” („Immortal, Invisible, God only wise”) (amit egy liberális, Úrnapja-ellenes lelkész írt) kezdetű, vagy más napjainkban ismert „dicséretet”. Sem Ő, sem a tanítványai nem komponáltak egy „dicséretet” az alkalomra. A zsoltárokat énekelték, minthogy az volt a szokás a Páska idején. Hasonlóan, amikor Pál és Silás „énekkel dicsőíték az Istent” a tömlöcben, akkor a „Dicséretek könyvét” használhatták, amit mi Zsoltárok könyvének hívunk (Apcsel 16:25). Pál természetesen ismerhetett és megtanulhatott zsoltárokat gyermekkorától fogva. Nem volt szüksége arra, hogy új dicséreteket írjon, a zsoltárok elégségesek voltak (és ma is azok).

Mivel láthattuk, hogy nincs semmilyen szentírási igazolás a „dicséretek” éneklésére, a keresztyéneknek a „Dicséretek könyvét” (a Zsoltárok könyvét) kellene használniuk, amit Isten a dicsőségére, és az Ő egyházának a tanítására biztosított. A pusztán emberek által alkotott énekek egyszerűen nem teszik ezt, mindegy, hogy mennyire lehetnek azok „aranyosak”.

3. Ellenvetések

a) „De én nem szeretem a zsoltárokat! Szárazak, unalmasak és nehéz azokat elénekelni!”

Először is, az, hogy szeretjük a zsoltárokat vagy nem, irreleváns. Láttuk, hogy Isten megparancsolta nekünk, hogy énekeljük az Ő zsoltárait. Emlékezzünk arra, hogy az Istentisztelet nem arra lett tervezve, hogy mi „jól érezzük” magunkat, hanem ez egy módja annak, hogy megmutassuk hálánkat Isten felé. Jézus azt mondja, hogy az út, amelyen megmutatjuk a szeretetünket, és odaadásunkat feléje az, hogy megtartjuk a parancsolatait (Jn 14:15, 21), és János apostol ezt megerősíti a levelében (I Jn 2:3-4, 3:24). Ha Isten megparancsolja nekünk, hogy énekeljünk zsoltárokat, akkor nekünk így kell tennünk! Mi több, „az ő parancsolatai pedig nem nehezek” (I Jn 5:3). Ha a zsoltárokat unalmasnak találjuk, akkor ezt bűnként kellene megvallanunk Isten előtt, és kérnünk Istent, hogy „Hajtsd szívemet a te bizonyságaidhoz, és ne a telhetetlenségre” (Zsolt 119:36). Siránkoznunk kellene Isten előtt lelkünk hidegsége miatt, azért, amiért jobban szeretjük a bűnös emberek „dicséreteit”, mint az Isten által ihletett, Szentlélektől származó zsoltárokat. Ha így kérjük Istent, Ő megmutatja nekünk, hogy az Ő zsoltárai édesek, mint a méz (Zsolt 119:103), és értékesek, mint az arany (Zsolt 19:11). Ha nehéznek találjuk megérteni a zsoltárokat, akkor arra van szükségünk, hogy többet tanulmányozzuk azokat, mivel azok, mint az egész Írás hasznos (II Tim 3:16). Mennyire mélyre kell nekünk ásnunk a zsoltárokban! Akkor elmondhatjuk: „Gyönyörködöm a te beszédedben, mint a ki nagy nyereséget talált” (Zsolt 119:162).

b) A zsoltárok az Ószövetségben vannak, így alkalmatlanok az újszövetségi egyház számára

Láttuk, hogy azt parancsolták meg az Efezusban és Kolosséban élő újszövetségi keresztyéneknek, hogy énekeljenek zsoltárokat. Jakab szintén buzdít bennünket, hogy énekeljük ezeket (Jakab 5:13). Isten énekeskönyve a változhatatlan Isten dicsőségét nyilatkoztatja ki, így „Jákób Istene” (Zsolt 114:7, 146:5) az újszövetségi egyház Istene. Jézus azt mondta, hogy a Zsoltárok róla beszéltek (Lukács 24:44). Bizony, Jézus a zsoltárokkal a nyelvén halt meg (Zsolt 22:2). A zsoltárok Krisztusról beszélnek, az Ő születéséről (Zsolt 2:7, 22:11), az Ő haláláról (Zsolt 22:15-19) és az Ő feltámadásáról (Zsolt 16:10). Könnyen folytathatnám. Röviden, elég nehezen tudnánk elképzelni egy még jobban Jézussal megtöltött könyvet. Minél többet tanulmányozza valaki a zsoltárokat, annál több dolgot fog Jézusról megtalálni bennük.

Az egyik ok, ami miatt sokan úgy gondolják, hogy a zsoltárok alkalmatlanok az, hogy Isten ószövetségi és újszövetségi népe elválasztott testek. Néhány ember még azt is hiszi, hogy a zsidók cselekedetek által üdvözültek az Ószövetségben, és a keresztyének kegyelem által üdvözülnek az Újban! „Mi értelme annak, hogy újszövetségi keresztyének Jeruzsálemről énekelnek?” kérdezik. „Miért beszél ez az egész Sionról, Júda városairól, Izraelről és Jákóbról? Mi közünk van nekünk ezekhez?”. Ez a fajta gondolkozás a Biblia nagy részét lényegtelenné teszi. Izrael az ószövetségi egyház! Az Apcsel 7:38 beszél a gyülekezetről a pusztában (Mózes idejében). Az újszövetségi egyház és Izrael együtt alkotják Krisztus egy testét. Krisztusnak egy teste van, az egyház (ÓSz és ÚSz) és egy mennyasszonya, az egyház (ÓSz és ÚSz). Az ószövetségi szentek (Dávid, Noé, Ábrahám [János 8:56] és mindenki más) ugyanúgy üdvözültek, mint az újszövetségi keresztyének: egyedül a Jézus Krisztusban való hit által (Róm 4), és egyedül kegyelem által; úgy, hogy bűneik meg lettek bocsátva Krisztus vérében. Az újszövetségi keresztyének annak ellenére, hogy nagyrészt a pogányságból valók, valójában zsidók (Róm 2:28-29), az igazi körülmetélkedés (Fil 3:3), igazán Ábrahám magva (Gal 3:29), a mennyei Jeruzsálem polgárai (Gal 4:26), és azok, akikről azt olvassuk, hogy: „járultatok Sion hegyéhez” (Zsid 12:22). Akik napjainkban testileg zsidók, azok nem igazi zsidók: „Mert nem mindnyájan izráeliták azok, kik Izráeltől valók” (Róm 9:6). Keresztelő János az ő idejében élő gonosz, hitetlen zsidóknak azt mondta: „És ne gondoljátok, hogy így szólhattok magatokban: Ábrahám a mi atyánk! Mert mondom néktek, hogy Isten eme kövekből is támaszthat fiakat Ábrahámnak” (Mt 3:9). Péter úgy beszél a keresztyénekről, mint „élő kövekről” (I Péter 2:5). Az Ámós 9:11-14-ben azt mondja Isten, hogy: „felemelem a Dávid leomlott sátorát” és „hazahozom a fogságból az én népemet, az Izráelt”. Első pillantásra ez úgy tűnik, mintha a szó szerint vett zsidókra vonatkozna Palesztinából, de Jakab apostol ezt a próféciát a pogányoknak az újszövetségi egyházba való összegyűjtésére vonatkoztatja (Apcsel 15:14-18). Ennek nincs semmi köze egy nemzeti Izrael megalapításához. A pogányoknak az egyházba való összegyűjtése nem utógondolat volt, mivel „Tudja az Isten öröktől fogva minden ő cselekedeteit” (18).

Így amikor a zsoltárokban Izraelről, Jákóbról, Jeruzsálemről, a Sion hegyéről, Júda városairól, a Templomról stb. éneklünk, akkor az egyházról éneklünk. Tökéletesen igazunk van, amikor ezeket az Újszövetségben énekeljük, és ha így teszünk, abból sok hasznunk származik.

c) A Skót Metrikus Verzió csak egy parafrázis

Napjainkban sok exkluzív zsoltáréneklést gyakorló egyház a Skót Metrikus Verziót (SMV) használja. Néhányan azt mondják, hogy ez a verzió nem hű, és azok, akik ezt használják, és azt állítják, hogy az exkluzív zsoltáréneklést gyakorolják, egyszerűen egy költői parafrázisát éneklik el a zsoltároknak. Még ha ez a vád igaz is lenne, önmagában nem cáfolja meg az exkluzív zsoltáréneklést és nem legitimálja a dicséretek éneklését. Ha azok az emberek, akik előhozzák ezt a nesze semmi fogd meg jól érvet (mert ez valóban az) tényleg aggódnának emiatt, egy új „még pontosabb” zsoltárfordítást rendelnének meg egyházi használatra. Mit csinálnak ehelyett? Kritizálják azokat, akik a SMV-t használják, és folytatják a dicséretek éneklését!

Azonban a SMV elleni rágalom hamis. A Westminsteri Gyűlés ([1643-1648]–a ford. megj.) eldöntötte, hogy készít egy hű, metrikus zsoltárfordítást. A tudósok, akik a zsoltárokon dolgoztak, alaposak voltak. Visszamentek az eredeti héberhez, és sokkal inkább aggódtak a pontosság miatt, mintsem, hogy olyat alkossanak, ami kellemes a szemnek vagy a fülnek. (Hála azonban, olyat alkottak, ami egyszerre pontos, és kellemes a fülnek.) A SMV megalkotása éveket vett igénybe, hogy kész legyen: nem volt elsietett munka, semmilyen értelemben sem. Vezető puritánok ezt írták erről: „A fordítás, amit mostan a kezetekbe adnak a legközelebb áll az eredetihez, mint bármi, amit valaha látánk.” Robert Murray McCheyne (lelkész [1813-1843]–a ford. megj.) kijelentette: „Ez egy hűséges, és csodálatra méltó fordítás a héberből, és gyakran még pontosabb, mint a prózai verzió” (idézet Malcolm H. Watts: Isten énekeskönyve a keresztyén egyház számára (God’s Hymnbook for the Christian Church) című művéből [James Begg Society, 2003], 20. o.; még több információ a SMV-val kapcsolatban angol nyelven elérhetőitt).

d) Nem énekelheted el a feliratokat

Az, aki ilyen ellenvetést tesz, tényleg szalmaszálba kapaszkodik. Az 52. zsoltár felirata a következő: „Az éneklőmesternek; Dávid tanítása; Mikor az Idumeus Dóeg eljött és hírt vitt Saulnak, és ezt mondá néki: Dávid az Akhimélek házába ment be.”. Nyilvánvalóan ezt nem kell elénekelnünk. Ez a legkisebb mértékben sem gyengíti meg az exkluzív zsoltáréneklés melletti érveket! A „Szemeim látták a dicsőséget” („Mine eyes have seen the glory”) nevű „dicséretnek” van felirata: „A Köztársaság csata-dicsérete” („The Battle-Hymn of the Republic.”). Tapasztalatunk szerint senki sem énekli el ezt a címet!

e) A dallamok nem ihletettek

Isten nem adott nekünk ihletett dallamokat. Azok, akik felvetik ezt az érvet, tényleg elvárják Istentől, hogy adjon egy ihlettet részt (talán a Zsoltárok könyvének végén) valamiféle zenei jelöléssel? Isten ihletett szavakat adott nekünk, és egy parancsot, hogy énekeljük ezeket. Az éneklés természetesen megkívánja a dallamokat is! Az Istentisztelet regulatív princípiuma meghatározza az alapelveket, arról, hogy hogyan imádjuk Istent. Az Írás megparancsolja nekünk, hogy „gyűljünk össze” az Úr napján (Zsid 10:25), de nem parancsolja meg, hogy mikor, vagy milyen hosszan, vagy milyen gyakran. Megparancsolja, hogy legyen prédikálás, de nem parancsolja meg, hogy a prédikációnak 45 percesnek vagy másfél órásnak kell lennie (ami gyakori eset volt a puritánoknál) vagy hogy a textust Jeremiástól, vagy Jánostól, vagy az Írás más helyéről kell venni. A dallamok, amelyekhez énekeljük a zsoltárokat, egyszerűen szükséges eszközök, melyen keresztül teljesítjük a szentírási rendelkezést, hogy énekeljük Isten zsoltárait.

f) A „dicséretek szerzői” Isten nagy emberei voltak, és ők is „ihletettek” voltak

Láttuk, hogy néhány sikeres dicséretíró tévtanokat tanított, vagy maguk is eretnekek voltak. Még a legmegbízhatóbb emberek is bűnösek és hajlamosak tévedni (Jakab 3:2). A dicséretírók kétségtelenül nem álltak Isten ihletése alatt, a bibliai értelemben. Az „ihletett” szó Istentől leheltet (II Tim 3:16) jelent a Bibliában. A Szentírás írói a Szentlélek által voltak előkészítve és irányítva (II Péter 1:21), így minden egyes írott szó Istennek a szavai. Ebben az értelemben – betű szerinti ihletés – a zsoltárok, csakúgy, mint az egész Biblia, ihletett. Nincs olyan dicséretszerző, aki igényt tarthatna bibliai ihletésre! Másképpen szólva, egy ilyen állítás nem más, mint támadás a Szentírás tana ellen.

g) Dávid házasságtörést követett el, úgyhogy miért énekeljük el az énekeit?

Ha ezt a fajta hozzáállást vesszük fel, az egész Bibliát figyelmen kívül kell hagynunk. A Biblia minden emberi „írója” bűnös volt. Dávid házasságtörést követett el, Ésaiás tisztátalan ajkú volt (Ésa 6:5), Pál első volt a bűnösök között (I Tim 1:15), és Péter megtagadta Krisztust (Mt 26:74), mégis ezeket az embereket Isten használta fel arra, hogy megírják a Szentírás részeit. Végső soron a Biblia Írója, beleértve a zsoltárokat, maga a Szentlélek (Apcsel 1:16). Dávid szomorú bűne ellenére (amelyről a 32. és 51. zsoltárban éneklünk), „igen felmagasztaltaték, Jákób Istenének felkentje és Izráel dalainak kedvencze” (II Sám 23:1). Dávid a meghatalmazását, hogy az egyház énekírója legyen, magától Istentől kapta. Honnan kapták a meghatalmazásukat a nagyra magasztalt modern „dicséretírók”?

h) Nem énekelhetjük el Jézus nevét, ha a zsoltárokat énekeljük!

Négy kiindulóponttal válaszolunk.

Először, sok modern „dicséret” nem tartalmazza Jézus nevét, különösen azok, amiket unitáriusok írtak.

Másodszor, a keresztyéneknek és különösen azoknak, akik állítják, hogy presbiteriánusok és reformátusok, meg kellene kérdezniük: „Hol parancsolja meg Isten, hogy énekeljük el a „Jézus” szót?” A regulatív princípium (melyet tartalmaznak ezeknek az egyházaknak a hitvallásai) megkövetelné a „Jézus” szó nyilvános Istentiszteletünkön való eléneklésének igazolását.

Harmadszor, a református atyák tévedtek, és dicséretük hiányos volt, amikor csak az Isten által ihletett zsoltárokat énekelték évszázadokig (melyek nem tartalmazzák a „Jézus” szót)?

Negyedszer, miért kell pont a „Jézus” névnek lennie? Mi van a többi névvel és titulussal, amelyek Neki lettek adva? A zsoltárok úgy utalnak rá, mint „felkentre” vagy mint „Messiásra” (héber) vagy mint „Krisztusra”, ha átírjuk a görög megfelelőjére. Ily módon éneklünk az Úrról és az Ő felkentjéről (Zsolt 2:2) és dicsérjük a mi Megváltónkat, úgy, hogy elénekeljük: „azért kent fel Isten, a te Istened öröm olajával társaid fölé.” (Zsolt 45:8). Néhány cím következik a többi közül, amelyeket a zsoltárok Krisztusnak tulajdonítanak: Isten Fia (Zsolt 2:7), Emberfia (Zsolt 8:5), Pásztor (Zsolt 23:1; 80:2), pap Melkhisedek rendje szerint (Zsolt 110:4), Megváltó (Zsolt 19:15), az építők által megvetett kő (Zsolt 118:22), és az egész föld bírája (Zsolt 98:9). A zsoltárokban Jézust nevezik még ÚRnak, Úrnak, Istennek, Kősziklánknak, erősségünknek, magas tornyunknak, erődünknek, erőnknek, az üdvösségünk szarvának, pajzsunknak stb.

A legfontosabb azonban az, hogy a kérdés a „név” bibliai fogalmának félreértelmezésén alapul. A „név”, ahogy Isten (és ahogy az Istenség Három Személye) használja, nem pusztán a magánhangzók és mássalhangzók kombinációját jelenti kimondva vagy írva. Sőt Isten neve is Istenként van kinyilatkoztatva. És mit jelent a „Jézus” „név”? „Jézus” az ezzel egyenértékű Joshua görög átirata, ami azt jelenti, hogy „Jehovah szabadítása”. Így az angyal arra utasítja Józsefet, hogy „nevezd annak nevét Jézusnak, mert ő szabadítja meg az ő népét annak bűneiből” (Mt 1:21). Ugyan a „Jézus” szó nem található meg a zsoltárokban, de a „Jézus” név teljes bizonyossággal igen. Valójában a zsoltárok tele vannak Jézus nevével, Jehovah szabadításával. „Az Úré a szabadítás” (Zsolt 3:9), „Izráelnek a szabadítás” (Zsolt 14:7), „Hogy örvendhessünk a te szabadulásodban, és a mi Istenünk nevében zászlót lobogtassunk” (Zsolt 20:6), „oh Uram, én szabadítóm” (Zsolt 38:23) és „Istennek szabadítását” (Zsolt 50:23) csak néhány példa erre. Amikor az idős Simeon a templomban azt mondta: „Mert látták az én szemeim a te üdvösségedet” (Lukács 2:30), akkor arról beszélt, hogy látta Jézust, akit „te szabadításodnak” (KJV) nevezett.

Teljesen más szempontból is bemutathatjuk ezt a kritikát. Sok „dicséretben” megtalálható a „Jézus” szó, de a „Jézus” név meg van rontva vagy tagadva arminiánus szerzők által, akik egy univerzális, hatástalan engesztelést tanítanak, ami a bűnös (állítólagos) szabad akaratán múlik. Akkor, a Jézus névvel („Jehovah szabadítása”) és a Zsoltárok könyvével („Az Úré a szabadítás” [Zsolt 3:9]) ellentétben az emberek egy „másik Jézust” és egy „más evangyéliomot” (II Kor 11:4) énekelnek meg. Egy olyan evangéliumról énekelnek, ami nem Jézustól (Jehovah szabadításától) függ egyedül, hanem Jehovától, és a bűnös (állítólagos) szabad akaratától.

Nevetséges tehát azt állítani (mint amit néhányan tesznek), hogy a nem ihletett emberi kompozíciók éneklésének megtiltása az Úr napi Istentiszteleten, hasonló a gonosz papokhoz és szadduceusokhoz, akik megparancsolták az apostoloknak „hogy teljességgel ne szóljanak és ne tanítsanak a Jézus nevében” (Apcsel 4:18). A megfeszített Krisztusról prédikálunk, Jézus nevében imádkozunk, és tanítjuk és intjük egymást a zsoltárokkal – ahogy Isten megparancsolja nekünk.

[1] Az exkluzív zsoltáréneklés az a gyakorlat, amelyben az Istentiszteleteken (ill. azon kívül is) Isten dicsőítésére kizárólag a 150 zsoltár közül lehet énekelni. Nem ihletett, azaz emberi énekeket tilos énekelni. Kevés református, ill. baptista egyház tartja magát ehhez napjainkban. A ford. megj.

[2] Isaac Watts [1674-1748] lelkész volt egy independens gyülekezetben, és több száz éneket szerzett. Jelentős szerepet játszott abban, hogy (az exkluzív zsoltáréneklést felváltva) az emberi kompozíciók éneklése is elfogadottá váljon az Istentiszteleteken, majd később kiszorítsák a zsoltárok éneklését. Egyik híres, karácsonykor játszott műve az „Öröm a világnak!” („Joy to the world!”). Charles Wesley [1707-1788] nevéhez szintén több száz ének köthető. Egyik Magyarországon is ismert művének kezdősora: Krisztus Jézus, ím, feltámadt. Halleluja! („Christ the Lord is risen today, Alleluia!”). A testvére volt Wesley Jánosnak [1703-1791], akivel részt vettek az arminiánus nézeteket valló metodista egyház megalapításában. Az angolszász világban a mai napig éneklik az alkotásaikat. A ford. megj.

Forrás

CPRC: Biblikus dicséret: Az exkluzív zsoltáréneklés melletti érvek – Martyn McGeown

https://cprc.co.uk/languages/hungarian_scripturalpraise/