Kálvin János exkluzív zsoltározó volt?
English: Was John Calvin an Exclusive Psalmodist?
Kétségtelen, hogy Kálvin volt a zsoltáréneklés úttörője nemzedéke számára, de az is hogy a református egyházak nem sokkal később a zsoltározásukról lettek híresek. Azt már nehezebb viszont kimutatni hogy Kálvin és a korabeli, fejlődő református hagyományhoz tartozó különböző egyházak exkluzív zsoltározók (EP – Exclusive Psalmodist) voltak-e olyan értelemben ahogyan ma értjük, mert kevés zsinatunk foglalkozott közvetlenül ezzel a kérdéssel. Kálvin álláspontja azonban sokkal közelebb áll az EP álláspontjához, sőt, ha elviekben nem is kifejezetten, gyakorlati lényegére nézve ez volt az álláspontja. Vegyük például a következő tényeket:
1) A reformáció idején a zsoltárok nem voltak könnyen elérhetők francia nyelvű (vagy bármely más európai nyelvű) énekléshez. Kálvinnak Clément Marot (és később Claude Goudimel) francia költőt kellett megbíznia a zsoltárok metrikus formára való átírására, ami sok időt és pénzt vett igénybe. Így kezdetben a genfi énekeskönyv különböző zsoltárok és más énekek egyvelegéből állott.
2) Ha azonban végigkövetjük a genfi zsoltár különböző kiadásait, azt találjuk, hogy időről időre egyre kevesebb himnusz kapott abban helyet, egészen odáig menően, hogy az utolsó kiadásában (1562) a 150 zsoltár mellé már csak Simeon éneke és a Tízparancsolat került. Ebben a kiadásban a Biblia zsoltárait és két ihletett, a Szentírásból átemelt éneket találunk. Nem mintha nem ihletett énekek nem álltak volna rendelkezésre abban az időben:
„Az 1540-es konstanzi énekeskönyv, amelyet Hughes Old „a református liturgiatörténet egyik legfontosabb emlékének” nevezett, többek között Zwingli, Leo Jud, Luther, Wolfgang Capito és Wolfgang Musculus énekeit tartalmazta”.
Terry Johnson, The History of Psalm Singing in the Christian Church
Valójában a Református Egyház hamar megkülönböztette magát a lutheránusoktól és azok zsoltárokkal kapcsolatos szabadelvű istentiszteleti használatától.
3) Kálvin „tárgyalást” is folytatott a zsoltárok énekléséről, amikor visszatért Genfbe. Javasolt egyházi rendtartásában kijelenti:
„A másik rész a zsoltárokról szól, amelyeket szeretnénk ha az ókori egyház példája szerint énekelnének a gyülekezetben, vagy Szent Pál tanúsága szerint, aki szerint jó dolog a gyülekezetben szájjal és szívvel dícséretet mondani” (nyilvánvaló utalás az Efézus 5,19-re).
Louis F. Benson, John Calvin and the Psalmody of the Reformed Churches
4) A következő idézet Kálvin 1543-as genfi zsoltárhoz írt előszavából (Preface to the 1543 Genevan Psalter) nem csupán a zsoltárok előnybe részesítését mutatja meg, hanem azoknak nyilvánvaló felsőbbrendűségét minden egyéb énekkel szemben:
„..miután mindenütt kerestünk, kutattunk itt és ott, sem találtunk jobb vagy alkalmasabb énekeket célunkhoz Dávid zsoltárainál, melyeket a Szentlélek lehelt ki és alkotott számunkra Sőt, amikor énekeljük őket, biztosak lehetünk abban is hogy maga Isten adja szájunkba ezeket, mintha ő maga énekelne bennünk hogy az Ő dicsőségét magasztalja”.
5) Kálvin franciaországi utódai a hugenották, zsoltáréneklésükről váltak hírhedtté:
„A korai francia protestánsok számára a zsoltárkönyv egységet jelentett – Isten Igéje a legalázatosabb lelkek személyes tulajdonában, az Istennel való meghitt közösség új kiváltságának szimbóluma és egyben hordozója is. A zsoltárok ismerete elsődleges kötelességükké; a zsoltáréneklés református kultusszá vált, ez volt az az ismertetőjel, ami megkülönböztette istentiszteletüket a római katolikus egyházétól… Nem lehet úgy beszélni a franciaországi reformáció történetéről, hogy abban a zsoltáréneklés ne foglalna el kiemelt fontosságú szerepet.”
Benson, ugyanott.
6) Kálvin hatására (vagy talán utána), ha nem is az összes református és presbiteriánus egyház, de a legtöbb kizárólagosan zsoltáréneklővé vált, vagy legalábbis elutasította a pusztán emberi kompozícióból származó himnuszéneklést. Ezen zsoltárok fennmaradását (más énekek kiszorításával egyetemben) is jelzi az a tény, hogy az emberalkotta énekeket csak a 18. század végén vagy 19. század elején kezdték el széles körökben énekelni, amikor a világi behatások kezdték megingatni a református egyházak által vallott régi meggyőződéseket.
1) K. Vajon Kálvin, ahogyan egyesek állítják, alkotott-e olyan nem Szentírás ihlette himnuszt, amelyet nyilvános istentiszteleten való használatra szánt?
A. Szinte biztosan nem. Van egy ének amit tévesen neki tulajdonítanak, hiszen ő maga, 1557-ben állította, hogy az előző 25 évben csak egyetlen költői darabot írt ami egy 1541-ben írt epikus költemény volt. (lásd: Did John Calvin Author a Hymn? by R. Andrew Myers).
2) K. Mit árul el nekünk a Kálvin által készített zsoltároskönyv és a francia liturgia a strasbourgi vagy genfi nyilvános istentiszteletről, vagy Kálvin nézeteiről a dicséret megfelelő tartalmára nézve?
A. Kálvin 1539-es első (strasbourgi) zsoltároskönyve 19 zsoltárt tartalmazott (csak 1562-ben készült el a teljes 150 zsoltár verses változata), köztük volt a Simeon éneke, a metrikus Tízparancsolat és az Apostoli hitvallást prózai változata. Az 1542-es genfi zsoltára szintén tartalmazta a Miatyánk, a Tízparancsolat, a Simeon éneke és az Apostoli hitvallás metrikus változatait. Az 1542-es liturgiája (La Forme des prières et chantz ecclésiastiques) előírja az Apostoli Hitvallás éneklését vagy recitálását az úrvacsora megtartásakor. (Horton Davies in The Worship of the English Puritans című könyvében bemutatja, hogy a Simeon énekét az úrvacsoránál kellett énekelniük, de csak Strasbourgban Kálvin távozása után.) Az 1542-es genfi zsoltár előszavában is az a mondat áll, hogy „miután mindenütt kerestünk, kutattunk itt és ott, sem találtunk jobb vagy alkalmasabb énekeket célunkhoz Dávid zsoltárainál, melyeket a Szentlélek lehelt ki és alkotott számunkra”. A genfi zsoltár további átdolgozásai 1543-ban, 1551-ben és 1562-ben történtek (Béza 1587-ben, Kálvin halála után még egyszer újra átdolgozta azt).
1562-re az Apostoli Hitvallást a genfi zsoltárból eltávolították. Tekintettel arra hogy Kálvin életében ez volt a genfi zsoltár utolsó kiadása, ez a legérettebb meggyőződését is jelenti a kérdésben, miszerint a metrikus Apostoli Hitvallásnak nem szabad többé szerepelnie a gyülekezet által használt zsoltároskönyvben. A többi metrikus, nem zsoltáréneknek abban megjelenése pedig arról árulkodik, hogy csak ihletett anyagot tartottak dícséretre alkalmasnak, de nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy egy zsoltároskönyvben nem feltétlenül használtak, vagy szántak minden darabot, még metrikusakat sem csak közösségi istentiszteleten való használatra. Egyes bibliai énekek metrumban talán magánáhítat céljaira szolgáltak. Észre kell vennünk ezeket az időről időre egyre magasabb minőségi szinteket, hogy megállapíthassuk: nyilvánvaló, hogy Kálvin genfi gyakorlata egyre inkább az exkluzív zsoltározási gyakorlat felé tendált, és talán valamikor el is érte azt.
3) K. Mit tudhatunk meg Kálvin istentiszteleten való zsoltározásról alkotott nézeteiről, különösen azon elveire nézve, melyeket a biblikus istentiszteletre és zsoltárok éneklésére vonatkozóan fektetett le?
A. Kálvin sok helyen világossá teszi, hogy minden olyan istentisztelet ami Szentírásból származó igazolással nem rendelkezik, bálványimádásnak minősül. Évszázadokkal azelőtt, hogy a „Regulative Principle of Worship” kifejezés először megjelent volna, Kálvin már megfogalmazta azt.
„Tudom, milyen nehéz meggyőzni a világot arról, hogy Isten helytelenít minden olyan istentiszteleti formát, amit az Ő Igéje kifejezetten nem rendelt el. Az az ellenkező meggyőződés, ami ragaszkodik nézetéhez, ami mintegy csontjaikban és csontvelőjükben lakozik az az, hogy önmagában elegendő jóváhagyást élvez bármilyen gyakorlat, feltéve, ha az az Isten tisztelete iránt bárminemű buzgósággal rendelkezik. Ám amennyiben az az Ő parancsával ellenkező, és Isten azt nemcsak eredménytelennek tartja, hanem bizonyosan minden mással együtt meg is veti, amit az Ő imádására irányuló buzgóságból teszünk, akkor mit nyerhetünk ezzel ellentétes gyakorlatunkkal?”. (The Necessity of Reforming the Church).
„Állandó alapelvnek kell tekintenünk, hogy emberek által kitalált mindenféle istentiszteleti gyakorlat utálatos dolog” (A keresztyén vallás rendszere, I.XI.4.).
„Bár Mózes csak bálványimádásról beszél, mégis kétségtelen, hogy ahogyan a törvény többi részében is, szinonimával ítél el mindenféle fiktív istentiszteleteti formát, amit az emberek találékonyságukban csak kieszeltek”. (Kommentár a 2Mózes 20:4-hez).
„Amikor az emberek megengedik maguknak, hogy Istent a saját fantáziájuk szerint imádják, és nem a parancsaira figyelnek, azzal az igaz vallást elferdítik.” (Kommentár a Jeremiás 7:31-hez).
Kálvin egyszer sem írt himnuszt, és soha nem támogatta a nem ihletett himnuszok éneklését (kétséges, hogy az Apostoli Hitvallást az apostolok írták-e vagy sem). Zsoltároskönyvet azonban készített, és a zsoltárok éneklését támogatta. A „zsoltárok, himnuszok és lelki énekek” páli terminológiával kapcsolatos legutóbbi bejegyzésünk is megerősítik azt az álláspontot, hogy nincsen szó itt jelentős különbségtételről [ami a műfajokat illeti] (ami megegyezik azon puritán felfogással is, miszerint Pál mindhárom kifejezés használatával kizárólag a Zsoltárok könyvére utalt):
„Szent Pál pedig itt énekeket, zsoltárokat és himnuszokat sorol fel, melyek alig különböznek egymástól, ezért nem szükséges hogy köztük talált kifinomult megkülönböztetésekkel szórakoztassuk magunkat”.
Sermons on Ephesians (5:18-21), pp. 552-553.
Ő az istentisztelet megreformálására törekedett, és tudta hogy az ősegyház zsoltárokat énekelt:
„Ebből a szakaszból azonban egyúttal arra is következtethetünk, hogy az éneklés szokása már az akkori időkben is elterjedt volt a hívők közösségében, ami Plinius művéből is kiderül, aki írásában legalább negyven évvel Pál halála után tesz említést arról, hogy keresztyének hajnalhasadás előtt zsoltárokat szoktak énekelni Krisztusnak. Nincs kétségem afelől sem, hogy a zsoltárok éneklésében kezdettől fogva a zsidó egyház szokását követték”.
Kommentár az 1 Korinthus 14:15-hez.
Minden ismert bizonyíték arra enged következtetni, hogy Kálvin elveiben és gyakorlatában, időskorában és annak érettebb felfogásában vagy a kizárólagos zsoltározás gyakorlatához ragaszkodott, vagy nagyon közel állt ahhoz.
________________________________________
________________________________________
Ezt a cikket Daniel Kok és R. Andrew Myers közösségi médiában elhangzott vitájuk hozzászólásaiból vettük át, és az ő engedélyükkel tettük közzé.
Lásd még: „Calvin and the Origins of Reformed Psalmody”, 6.2. fejezet a Songs of Zionban: The Biblical Basis for Exclusive Psalmody, írta Michael Bushell.
Purely Presbyterian Perspective: Was John Calvin an Exclusive Psalmodist?
https://purelypresbyterian.com/2016/12/30/was-john-calvin-an-exclusive-psalmodist/
