Kategória: KERESZTSÉG

„Aminél fogva akik azt merészkedtek írni, hogy a keresztség nem egyéb, mint külső ismertetőjegy, amely által vallásunkat nyilvánítjuk az emberek előtt, amint a katonák hivatásuknak jeleként viselik az ő fejedelmüknek jelvényeit: azok nem fontolták meg azt, ami a keresztségben a fődolog. Ez pedig az, hogy mi ezzel az ígérettel fogadjuk: valaki hiszen és megkeresztelkedik – idvezül.” Kálvin János

„Kárhoztatjuk az anabaptistákat, akik tagadják, hogy a hívőktől született kisdedeket meg kell keresztelni.” II. Helvét Hitvallás

„Ennek [a gyermekkeresztségnek] tagadása viszont az Ószövetség és Újszövetség közötti mindenféle kapcsolatot, Isten ígéreteinek valóságosságát, és a kegyelmi szövetség minden tulajdonságát felforgatja” John Owen

„A [baptizo] keresztelés kifejezésére használt jelentése csakis „megmosást” jelent, és egyáltalán nem jelent „megmártózást”: hiszen ilyen értelemben használt a Tit. iii. 4; Ef. v. 26; Zsid. x. 22; I. Pét. iii. 21 verseiben is. Ez a Léleknek azon kiáradásait jelenti, melyet „kiöntéssel” vagy „meghintéssel” írnak le” John Owen

Kálvin a Fiúról, az újjászületésről és a gyermekkeresztségről Szervét ellen

Kálvin János (1509 – 1564) A SZENTHÁROMSÁG IGAZ HITÉNEK VÉDELME A SPANYOL SERVET MIHÁLY BORZASZTÓ TÉVEDÉSEIVEL SZEMBEN HÁROM KÉRDÉS, MELYET SERVET MIHÁLY KÁLVIN JÁNOSHOZ INTÉZETT. 1554. PÁPA, 1909. részlet (39-52. o.) Első kérdés. Vajon a megfeszített ember-Jézus Isten fia-e és mi ennek a fiúságnak az alapja? Második kérdés. Megvan-e Krisztus országa az emberekben; mikor lép…

By neilnejmed 2025.06.06. Off

A Tridenti zsinat határozatainak cáfolata (VII. A hetedik ülés) | Kálvin János

Kálvin János (1509 – 1564) A TRIDENTI ZSINAT HATÁROZATAINAK CÁFOLATA 1547. FORDÍTOTTA: RÁBOLD GUSZTÁV, REF. FŐGIMN. TANÁR. PÁPA NYOMATOTT A FŐISKOLAI KÖNYVNYOMDÁBAN 1909. részlet (82-161. o.) Hetedik ülés. (i) Befejezéséül a megigazulásról szóló üdvös tannak, melyet a legutóbbi ülésen az összes atyák egyhangú tetszése mellett tettek közzé, illőnek tűnt fel szólni az egyház legszentebb szentségeiről,…

By neilnejmed 2025.02.05. Off

A keresztség szimbolizmusa | Victor János

Dr. Victor János (1888-1954) A keresztség szimbolizmusa (Barth Károly egy dolgozatának kapcsán) Dr. Victor János úr szívből jövő, lángoló hite, egyházféltése, fordítói munkássága, gyülekezetplántálási-, evangelizáló missziója igen példaértékű és tiszteletreméltó, ugyanakkor barthianizmusától, ökumenizmusától nemcsak elhatárolódunk, hanem teljes mértékben irtózunk is. – A szerk (Megjegyzés: Ezt a dolgozatot 1944. nyarán írtam azok alatt a szaggatott és…

By neilnejmed 2024.10.09. Off

Miért lesznek baptistákká? | Victor János

Dr. Victor János (1888-1954) MIÉRT LESZNEK BAPTISTÁKKÁ? (Budapest, Egyházi Értesítő, 1923. Megjelent a „Térj magadhoz drága Sion” c. kötetben is, Budapest, 1930.) Dr. Victor János úr szívből jövő, lángoló hite, egyházféltése, fordítói munkássága, gyülekezetplántálási-, evangelizáló missziója igen példaértékű és tiszteletreméltó, ugyanakkor barthianizmusától, ökumenizmusától nemcsak elhatárolódunk, hanem teljes mértékben irtózunk is. – A szerk. Akármilyen sajnálatos…

By neilnejmed 2024.09.19. Off

A keresztszülőségről, keresztelési ajándékról, sóról, olajról, nyálról, fogadalomtételről és az ördög megtagadásáról

  Méliusz Juhász Péter (Horhi, 1532. – Debrecen, 1572. december 25.) református lelkész, a Tiszántúli református egyházkerület püspöke 1561-től haláláig, reformátor, egyháztudós, író, botanikus, a magyarországi reformáció egyik legnagyobb hatású vezéregyénisége. XXVI. TÉVELYGÉS; Komának, korosmának, sónak, olajnak, nyálnak és ellenmondásnak kell-é lenni a keresztségben?; Méliusz – Eretnekségek 388-389. o. „Ami a keresztségi fogadalmat mi hazánkban…

By neilnejmed 2023.12.21. Off

Elutasítjuk a keresztszülői intézményt a keresztségnél | Samuel Miller

Samuel Miller (1769. október 31. – 1850. január 7.) presbiteriánus teológus, a Princeton Theological Seminary egykori tanára Presbyterianism the truly primitive and Apostolical Constitution of the Church of Christ 77–79. o. Philadelphia, 1835. III. rész. Elutasítjuk a keresztszülői intézményt a keresztségnél. Köztudott, hogy a presbiteriánus egyház a római katolikusoktól és az episzkopálisoktól is különbözik a…

By neilnejmed 2023.12.21. Off

A gonosz egyházakban megkereszteltek újrakereszteléséről

Kiss Áron (1815-1908) református lelkész, a Tiszántúli református egyházkerület püspöke, Porcsalmai református lelkész és szatmári esperes Részletek A XVI. (i.e. tizenhatodik) században tartott magyar református zsinatok végzései c. könyvből N.-Váradon és Debreczenben 1561. és 1562-dik évben tartott zsinatok 255. o. – Szemtanúja voltam, ahogy a bemerített személy nem merült el teljesen a vízben egy reformált baptista gyülekezetben,…

By neilnejmed 2023.11.23. Off

János keresztsége keresztyén volt? – avagy a baptisták újrakeresztelési textusáról

Purely Presbyterian Perspective blog Az eredeti cikk címe: Was John’s Baptism Christian? Wilhelmus à Brakel, Francis Turretin Nagyon ajánlott irodalom még: Újrakeresztelkedés a Cselekedetek 19-ben? Ron Hanko (“Rebaptism in Acts 19,” Covenant Reformed News, vol. 18, issue 6) – Szemtanúja voltam, ahogy a bemerített személy nem merült el teljesen a vízben egy reformált baptista gyülekezetben, mégsem…

By neilnejmed 2023.11.17. Off

A gyermekkeresztségről, annak indokolt halogatásáról és az újrakeresztelésről

Kiss Áron (1815-1908) református lelkész, a Tiszántúli református egyházkerület püspöke, Porcsalmai református lelkész és szatmári esperes Részletek A XVI. (i.e. tizenhatodik) században tartott magyar református zsinatok végzései c. könyvből (Tarcal-Tordai Hitvallás.) – XI.TARCALI ÉS TORDAI ZSINATOK, 1562. és 1563-dik években. 370-372. o. XLVIII. Art. Az Csecsemő Gyermekeknek keresztségéről. Az mi az csecsemő gyermekekre tartozik, noha mi nem…

By neilnejmed 2023.11.11. Off

John Owen a gyermekkeresztségről

Dr. John Owen (1616-1683) (II. Sám 23,5) ” (Works [Great Britain: Banner, 1968], 16. kötet, 260., 261-262. o.)”. “A csecsemők örök dicsőségre vagy nyomorúságra vannak teremtve és örökkévaló dicsőségre vagy nyomorúságra jogosultak, és haldokló csecsemőkként mindörökre ezen állapotok valamelyikébe kell kerülniük. Minden csecsemő a bűn állapotában születik, amelyben lelkileg halott és átok alatt áll. Hacsak…

By neilnejmed 2023.11.07. Off