Kategória: ROMANIZMUS & BIZÁNC

„A hamis egyház az Antikrisztus csoportja, mely a rosz szellemek tudománya, emberek hagyományai, saját cselekedeteik felett az ördög nevében van összegyüjtve, mely az isten igéjét és a sákramentomokat azoknak tulajdon céljok és hasznok ellen visszatartva, hadat folytat az igaz egyházzal, kárhoztatja Krisztus intézményeit nyilván vagy titokban. Megtartva a bálványokat és más szennyeket s gonoszságokat az isten igéje ellen, nem az isten, hanem az emberek tudományával és találmányaival akarja tisztelni az istent. Nem hallgatja az isten igéjét, hanem üldözi az igaz tanitókat, mint az apostolok, próféták és a Krisztus üldöztettek volt a sátán és az ő tagjai, az Antikrisztus egyháza által.” Debreceni Zsinat

„ANTIKRISTUS. A’ ki magát KRISTUS’ Követöjének mútatja, de azt valósággal el-tagadja, és gyülöli, ellenkezvén véle: akár légyen az magános Személly, akár egész Gyülekezet; akár a’ ‘Sidók közzül, 1Ján. 11. 18. akár a’ Keresztyének közzül való. 2Tesz. 11. 3, 4.” Bod Péter

„Mert nyilván vagyon hogy az Sátán tellyességgel azon vagyon hogy külömb külömb féle módokkal és mesterségekkel az ü Synagógáját ugy tsinogassa, és ékesitse, hogy az igaz Ecclésia gyanánt tartassék” Tarcali és Tordai Zsinatok

„És azt állítjuk, hogy helyesen cselekedett ama boldogult püspök Epiphanius, aki midőn templom ajtajánál olyan függönyt talált, melyre Krisztus vagy valamely szent képe volt festve: letépte azt és eldobta, mert a szent iratok tekintélye ellen való dolognak tartotta, hogy Krisztus egyházában embernek a képe függjön; ..Helyeseljük továbbá Augustinusnak az igaz vallásról való eme nyilatkozatát: A mi vallásunk ne legyen emberi művek tisztelése. Mert jobbak magok a művészek, akik azokat készítik: mégsem tartozunk őket tisztelni. (De vera religione, c. 55.)” II. Helvét Hitvallás

„Az „arminianizmus szuverén drogja”, amelyet a jezsuita szerint „mi (azaz pápisták) ültettünk el” Angliában, valóban tisztességes lehetőséget kínált arra, hogy „protestáns egyházunkat hathatósan megtisztítsa”” Augustus Toplady

„És így a Misének fundamentoma semmi nem egyéb, hanem a JESUS Kristusnak edgyetlen áldozattyának és szenvedésének meg-tagadása, és átkozott bálvány-imádás.” Heidelbergi Káté

„A szenteknek gyülekezetében dicsérlek tégedet. Tehát együtt imádkozni, énekelni a misegyártó csufolókkal ugyanazon gyülekezetben és templomban nem szabad.” Debreceni Zsinat

Pápistaság Ujsága: Az Indulgentiákról (búcsúkról) | Komáromi C. György

Komáromi Csipkés György 1628-1678 Pápistaság Ujsága, az az, olly munka, mellyben a’ Pápistaságnak, mind tudományának melyeket vall; mind egyházi rendeinek mellyekhez halgat; mind ceremoniáinak, szokásinak, s rend tartásinak, mellyeket gyakorol, igaz régiségtűl üres, minapi ujsága, az magok irásibol, tanubizonságibol és Authoribol, meg-mutogattatik világossan. Comaromi C. György S. I. M. D. E. D. P. által COLOSVARAT…

By neilnejmed 2022.12.11. Off

A kedvezményekről (indulgentia), elégtételről, tisztitó tüzről

Kiss Áron (Kisnamény, 1815. november 2.– Debrecen, 1908. május 30.) Porcsalmai református lelkész és szatmári esperes Részletek A XVI. (i.e. tizenhatodik) században tartott magyar református zsinatok végzései c. könyvből: N.-Váradon és Debreczenben 1561. és 1562-dik évben tartott zsinatok, és az egri szövetkezés (confoederatio); Debreceni Hitvallás Debreceni Hitvallás 177-180.o. BUDAPEST, 1881. A kedvezményekről (indulgentia). Az evangeliomszerü…

By neilnejmed 2022.12.08. Off

Pápistaság Ujsága: Az Purgatóriumról és annak tüzében kinlódó megholtakért való Suffragiumokról (könyörgésekről) | Komáromi C. György

Komáromi Csipkés György 1628-1678 Pápistaság Ujsága, az az, olly munka, mellyben a’ Pápistaságnak, mind tudományának melyeket vall; mind egyházi rendeinek mellyekhez halgat; mind ceremoniáinak, szokásinak, s rend tartásinak, mellyeket gyakorol, igaz régiségtűl üres, minapi ujsága, az magok irásibol, tanubizonságibol és Authoribol, meg-mutogattatik világossan. Comaromi C. György S. I. M. D. E. D. P. által COLOSVARAT…

By neilnejmed 2022.12.05. Off

Pápistaság Ujsága: III. A tiszteletnek, duliára és latriára valo szakasztasárol | Komáromi C. György

Komáromi Csipkés György 1628-1678 Pápistaság Ujsága, az az, olly munka, mellyben a’ Pápistaságnak, mind tudományának melyeket vall; mind egyházi rendeinek mellyekhez halgat; mind ceremoniáinak, szokásinak, s rend tartásinak, mellyeket gyakorol, igaz régiségtűl üres, minapi ujsága, az magok irásibol, tanubizonságibol és Authoribol, meg-mutogattatik világossan. Comaromi C. György S. I. M. D. E. D. P. által COLOSVARAT…

By neilnejmed 2022.12.04. Off

Pápistaság Ujsága: II. A szentek esedezéséről, segítségül hívásáról és tiszteléséről | Komáromi C. György

Komáromi Csipkés György 1628-1678 Pápistaság Uljsága, az az, olly munka, mellyben a’ Pápistaságnak, mind tudományának melyeket vall; mind egyházi rendeinek mellyekhez halgat; mind ceremoniáinak, szokásinak, s rend tartásinak, mellyeket gyakorol, igaz régiségtűl üres, minapi ujsága, az magok irásibol, tanubizonságibol és Authoribol, meg-mutogattatik világossan. Comaromi C. György S. I. M. D. E. D. P. által COLOSVARAT…

By neilnejmed 2022.12.03. Off

Pápistaság Ujsága: I. Az szentek és Christus ereklyéiről vagy maradványiról | Komáromi C. György

Komáromi Csipkés György 1628-1678 Pápistaság Uljsága, az az, olly munka, mellyben a’ Pápistaságnak, mind tudományának melyeket vall; mind egyházi rendeinek mellyekhez halgat; mind ceremoniáinak, szokásinak, s rend tartásinak, mellyeket gyakorol, igaz régiségtűl üres, minapi ujsága, az magok irásibol, tanubizonságibol és Authoribol, meg-mutogattatik világossan. Comaromi C. György S. I. M. D. E. D. P. által COLOSVARAT…

By neilnejmed 2022.11.29. Off

Pápistaság Ujsága: III. A képeknek tiszteléséről | Komáromi C. György

Komáromi Csipkés György 1628-1678 Pápistaság Uljsága, az az, olly munka, mellyben a’ Pápistaságnak, mind tudományának melyeket vall; mind egyházi rendeinek mellyekhez halgat; mind ceremoniáinak, szokásinak, s rend tartásinak, mellyeket gyakorol, igaz régiségtűl üres, minapi ujsága, az magok irásibol, tanubizonságibol és Authoribol, meg-mutogattatik világossan. Comaromi C. György S. I. M. D. E. D. P. által COLOSVARAT…

By neilnejmed 2022.11.24. Off

Pápistaság Ujsága: II. A képeknek templomban valo helyheztetéséről | Komáromi C. György

Komáromi Csipkés György 1628-1678 Pápistaság Uljsága, az az, olly munka, mellyben a’ Pápistaságnak, mind tudományának melyeket vall; mind egyházi rendeinek mellyekhez halgat; mind ceremoniáinak, szokásinak, s rend tartásinak, mellyeket gyakorol, igaz régiségtűl üres, minapi ujsága, az magok irásibol, tanubizonságibol és Authoribol, meg-mutogattatik világossan. Comaromi C. György S. I. M. D. E. D. P. által COLOSVARAT…

By neilnejmed 2022.11.23. Off

Pápistaság Ujsága: I. A képnek és bálványnak meg-külömböztetéséről | Komáromi C. György

Komáromi Csipkés György 1628-1678 Pápistaság Uljsága, az az, olly munka, mellyben a’ Pápistaságnak, mind tudományának melyeket vall; mind egyházi rendeinek mellyekhez halgat; mind ceremoniáinak, szokásinak, s rend tartásinak, mellyeket gyakorol, igaz régiségtűl üres, minapi ujsága, az magok irásibol, tanubizonságibol és Authoribol, meg-mutogattatik világossan. Comaromi C. György S. I. M. D. E. D. P. által COLOSVARAT…

By neilnejmed 2022.11.23. Off

Isten imádásáról, tiszteletéről és segítségül hívásáról az egyedüli Közbenjáró Jézus Krisztus által, valamint a bálványokról és szentekről

II. Helvét Hitvallás 1562 (Confessio Helvetica posterior) V. RÉSZ Isten imádásáról, tiszteletéről és segítségül hívásáról az egyedüli Közbenjáró Jézus Krisztus által Isten imádásáról, tiszteletéről és segítségül hívásáról az egyedüli Közbenjáró Jézus Krisztus által 1. Tanítjuk, hogy egyedül az igaz Istent kell imádni és tisztelni. Ezt a tisztességet senki másra nem ruházzuk, az Úr ama parancsolata…

By neilnejmed 2022.11.14. Off