Fogamzásgátlás III. rész: Meddőség, időskor, természetes családtervezés (NFP)
ENGLISH:
A sorozatunk első cikke a magzatelhajtókat, egészségügyi kockázatokat és társadalmi következményeket, valamint a fogamzásgátlás rövid történelmét vizsgálta meg. A második rész az Uralmi Mandátumról szólt, mint ami a „szaporodjatok és sokasodjatok” parancsban is megjelenik, továbbá arról, hogy a gyermekvállalás a házasság egyik alapvető célja. Ez felvet néhány kérdést és lehetséges ellenvetést is, amelyeket sorozatunk harmadik bejegyzésében fogunk megvizsgálni. Mert mi a helyzet akkor a meddő és idős emberekkel? Ha a szaporodás a házasság alapvető célja, akkor ez azt is jelenti, hogy nekik egy bizonyos ponttól fogva nem törvényes már a házasságuk? Mi a helyzet a természetes családtervezéssel? Valamint milyen törvényes okai lehetnek annak, amikor férj és felesége tartózkodhatnak a nemi együttléttől?
Meddők és szépkorúak.
Azért, hogy megelőzhessünk tipikus ellenvetéseket, és még egy szükséges pontosítást is beékelhessünk, térjünk vissza egy kicsit William Gouge személyéhez. Mert attól, hogy a gyermeknemzés a házasság kötelessége és célja, még nem jelenti azt, hogy meddő vagy idős párok már egyáltalán nem is léphetnek házasságra, ahogyan az esküvő után tapasztalt meddőség sem tesz törvényszerűen semmissé egy házasságot. Mert amennyiben a házasság bármely célja (házastársak közösségi segítségére, a gyarapodásra, a nemi erkölcstelenség megelőzésére, vö. WH 24:2) ellen cselekednek, csak akkor sértik meg a házastársi aktus természetét, ami magát a közösülés aktusát természetellenessé változtatja, ahogyan a homoszexuális aktus is az (amihez az onanizmust is hasonlítják, lásd. 4. rész). Ezért minden olyan tett, ami a házastársi nemi aktuson belül a gyermek megfoganása ellen irányul, természetellenesnek számít. Tehát ha van is olyan rendellenesség, amelyre meddő vagy idős emberek a házasságkötésük pillanatában nem lehetnek hatással, Isten házasságra vonatkozó terveivel még úgy is összhangban maradhatnak. Emberi szemszögből nézve a terhesség lehetősége hiányozhat, de a házasság intézményének egyik célja ellen nem cselekszenek sem szándékukban, sem külső cselekedetek által.
Gouge ugyanis különbséget tesz impotens és meddő között. Az impotenseknek szerinte nem szabad férjhez menniük, ellenben meddő személyeknek igen, de ha valaki házasságkötés után válik impotenssé, az még nem tesz semmissé egy házasságot. Így a saját szavaival:
3. Olyan impotens személyekről, akiknek nem szabad házasságra lépniük.
2. Azokat kell impotensnek tekintenünk, valamint képtelennek a házassági kötelességek alapvető teljesítésére nézve, akik (a Szentírás kifejezésével élve) eunuchnak születtek anyjuk méhétől fogva (Mt 19,12), vagy bármilyen véletlen esemény miatt váltak azzá: mint azok, akiknek a nemi szerveik hibásak vagy méheik bezáródtak, gyógyíthatatlan bénulásban szenvedtek, frigiditásban leledzenek, vagy más hasonló fogyatékossággal küzdenek.
Ezeknek nem szabad házasságra törekedniük; mert Isten a tehetetlenségek mindeme jeleivel mutatta meg, hogy magános életre hívja őket.
Isten akaratának e kinyilatkoztatásával szemben vétkeznek azok, akik impotenciájukat eltitkolva házasságot kötnek, amivel meghiúsítják a házasság egyik fő célját, a gyermeknemzést; és így tesznek rosszat annak is, akivel összeházasodnak, mivel soha nem képesek emiatt társuknak kellő örömet nyújtani.
4. Meddőség, ami nem gátolja a házasságot.
Na ez már kihívás. Olyanokat mint akik meddők, az impotens személyek közé kell sorolnunk? A válaszom nem, mert impotencia és meddőség között nagy különbség van.
1. Az impotencia külső észlelhető jelek révén ismerhető meg, a meddőségre nem ez a helyzet: nem észlelhető, kizárólag a gyermekáldás elmaradása által.
2. Az impotens személyek nem adhatják meg a köteles jóakaratot házastársuknak [nemi kapcsolatot]: a meddő személyek viszont igen.
3. Az impotencia gyógyíthatatlan: a meddőség nem feltétlenül az. Sokan, miután hosszú ideig meddők voltak, termékenyek lettek: és ez nem csak Isten rendkívüli, a természet meghaladó munkája által [mint Sára (1Móz 18,11) és Erzsébet (Lk 1: 7), akiknél a koruk miatt megszűnt az asszonyok szokása szerinti élet], hanem mindazon áldásokon keresztül is, amely a természeti rend szerinti és amit imádsággal nyertek el [mint Rebeka (1Móz 25:21), Anna (1Sám 1:5,20)], amiről a mindennapi tapasztalat is elegendő bizonyítékokkal szolgál: mert sokan 10, 15, 20 vagy még több meddő év után is képesek voltak gyermeket világra hozni.
Ezen okokból sok szent ember volt meddő, mégis megházasodhatott, és gyakorlatukat nem tiltották meg, házasságukat sem bontották fel. Mert bár a gyermeknemzés a házasság egyik célja, de nem az egyetlen célja; és a házassági kötelék oly sérthetetlen, hogy ha a gyermekek kedvéért köttetett is, gyermekáldás hiánya miatt még nem szabad azt felbontani.
. . . .
Ahol nincs olyan jogos akadály, mint az előbb említettek, ott mindenféle ember számára, bármilyen hivatású vagy állapotú legyen is, törvényes lesz a házasságkötés. Mert Tisztességes minden tekintetben a házasság, nevezetesen mindenféle embernél, minden ember között (Zsid 13,4); ezen túl már a gonosz lelkek tanítójának számítanak azok, akik tiltják a házasságot (1Tim 4,1.3). Mert ez Isten igéjével ellenkező tanítás, mégpedig olyan doktrína, amely sok belső lángolást és külső beszennyeződést okoz, ezáltal testüket, amely a Szentlélek templomának hivatott lenni, az ördögök istállójává válik.
Of Domesticall Duties, Második értekezés, 1. rész.
A szexuális tartózkodás legitim okai.
„A célok tekintetében rendellenesség lép fel a vágyakozásra nézve, amikor az emberben felgerjedő ezen vágyak nem gyermekáldásra, vagy a nemi erkölcstelenségek megakadályozására, mint törvényes célokra irányulnak, hanem kizárólag az aktus élvezetére, és szívük indulatainak érzéki mozzanatait elégítik ki minden további felhajtás nélkül. Mert felszínre kerül bennük az állati módon tomboló ösztönlényük, aki nem képes felfogni tetteinek végét, egyfajta erőszakos, hatalmas hajtóerő hozza fel bennük, amik által érzéki örömeik uralkodhatnak felettük, de az ember nem lehet annyira érzéki, bizony nem, mert vágyait akarata alá kell tudnia rendelnie, és illene azt is tudnia vagy megfontolnia, hogy miért is vágyik ő bárminemű dologra, továbbá ügyelnie kellene arra, hogy vágyait csakis helyes indítékok és ösztönök kormányozhassák.”
(Edward Leigh, Body of Divinity, p. 844).
A szándék mindig elsődleges fontosságú különböző etikai helyzetekben, ezért meg kell különböztetnünk a finis operis-t (a cselekmény célját) és a finis operantis-t (a cselekvő célját). vö. Református skolasztika: A célok megkülönböztetése. Reformed Scholasticism: Distinguishing Ends. A nemi együttléttől való tartózkodás önmagában még nem bűnös cselekedet, de függ az a tartózkodás szándékától. Következő bejegyzésünkben az onanizmus bűnéről fogunk beszélni, amely (finis operis) a cselekvői szándéktól függetlenül is gonosz. Először azonban a házasságon belüli nemi aktusból való tartózkodás törvényes és törvénytelen okait vizsgáljuk meg.
A fogamzásgátlás naptár módszere vagyis a természetes családtervezési fajta nem ugyanazon okból kifolyólag gonosz dolog, mint az onanizmus. A naptár módszer „olyan fogamzásgátló módszer, amelyben a pár azokban az időszakokban tartózkodik a nemi aktusoktól, mikor a peteérés a legvalószínűbb”. A nő termékenységi periódusának ismerete felhasználható a teherbeesés elkerülésére, viszont a fogamzás megakadályozási céljából való tartózkodás az Isten házasságra szabott céljaival való szembeszegülést is jelent. A szándékainknak éppúgy nem szabad Isten házasságra és szexualitásra vonatkozó terve ellen irányulnia, mint ahogy a cselekedeteinknek sem. Mert férj és feleség önmegtartóztatásának lehetnek olyan törvényes okai, amelyek nem sértik ezt az elvet. Isten Igéjének jó és szükséges következménye négy olyan okot ad, amelyek miatt elfogadható a szexuális együttléttől való önkéntes és átmeneti tartózkodás. Viszont ezek egyike sem irányul kifejezetten a fogamzás megakadályozására.
1) Kegyesség; mint imádság és böjt. „Ne foszszátok meg egymást, hanemha egyenlő akaratból bizonyos ideig, hogy ráérjetek a bőjtölésre és az imádkozásra, azután ismét együvé térjetek, hogy a Sátán meg ne kísértsen titeket, mivelhogy magatokat meg nem tartóztathatjátok.”(1Kor 7: 5; vö. Jóel 2:16).
2) Könyörületesség; mint amikor a Bibliában olvasható módon is, valaki leprában vagy más fertőző betegségben szenved (3Móz 13:46), vagy az egyik házastársa testi sérülést szenved vagy lebetegszik, vagy az asszony gyermekszülés után egy ideig még nem tud teljes értékű házaséletet élni. Amikor életveszély áll fenn (WLC 136.), vagy nagy eséllyel másokat is kitennénk veszélyes fertőzéseknek, illetve amikor a kapcsolatteremtés súlyosbítaná a sérülést vagy betegséget, ekkor a nemi együttléttől való tartózkodás a könyörület cselekedetének minősül. Greg Price még ezt is hozzáteszi:
„Továbbá, amikor egy orvosi eljárás konkrét célja nem a gyermekfoganás megakadályozására hanem néhány rákos szövet eltávolítására, vagy a házastárs testi rendellenességeinek helyreállítására törekszik, és az orvosi eljárás során a házastárs szaporodási képességét felfüggesztik vagy megszüntetik, akkor állítom, hogy egy ilyen eljárás nem bűnös. A műtét kifejezett célja a könyörületesség volt az élet fenntartására, nem pedig kegyetlenség az élet akadályozására. Istenünk örömét leli az irgalmasságban, és arra hív minket, hogy mások szenvedéseit minimalizáljuk (minden törvényes körülmények között), ne pedig fokozzuk azokat (Máté 12: 7). Birth Control—The Biblical And Historic Protestant Position.
Ezért a sterilizációs műtét vagy a méheltávolítás jogszerű lehet ezekben az esetekben. Azonban nem lenne bölcs dolog, ha az apa vazektómia műtétet végeztetne el magán, amikor nem ő az, aki egészségügyi problémákkal küzködik. Mert ne adj Isten megtörténhet, hogy felesége meghal, vagy később törvényes válásra kerül sor, és a férfi újranősülvén nem lesz képes többé gyermeket nemzeni.*
3) Szemérmesség; például a menstruáció alatti tartózkodás: „Asszonyhoz ne közelgess, az ő havi tisztátalansága alatt, hogy felfedjed az ő szemérmét.” (3Móz 18:19). Az ideiglenes tartózkodás ilyen esete nem a fogamzás megakadályozását szolgálja, hanem az olyan természetellenes és utálatos tettektől való tartózkodást, amely miatt az Úr kiűzte még a pogány népeket is Izrael földjéről (3Móz 18: 24-30).
„Mert mi más várható az efféle fertelmes közösüléstől, mint egy leprás és undorító nemzedék? A mértéktelenségnek e formája kifejezetten meg van tiltva (3Móz 18:19), és halálos büntetés jár azoknak, akik ezt elkövetik (3Móz 20:18). Az absztinencia ez időszakban való gyakorlása azon feljegyzések katalógusában szerepel, amelyek az embert igaznak nyilvánítják (Préd 20,7), az ezzel ellentétes mértéktelenség pedig az olyan utálatosságok lajstromába íratott, amelyek arra késztették Istent, hogy kihányja a kánaániakat földjükről (3Móz 18,28) és elveszítse saját örökségét is” (Ezékiel 22,10). (Gouge, Of Domesticall Duties, 223. o.).
4) Szükséghelyzet; például „amikor egy jogszerű elhívás megköveteli, hogy a férj hosszabb ideig eltávolodjon feleségétől, ilyen például a katonáskodás háborús időkben, vagy gyülekezeti szolgáló üldöztetése hitehagyás idején” (Price, uo.). Például szolgálhat itt, amikor a hettita Uriás nem ment be feleségéhez, mielőtt Dávid cselszövése miatt elvitték őt az ütközet helyszínéről (2Sám 11: 9-11).
A közösüléstől való tartózkodás a fogamzás elkerülése céljából egy olyan felfogásból származik, amely ellentétes Isten házassági rendelésével; szándékában bűnös (finis operantis). Isten valóban szuverén, és semmi sem akadályozhatja meg a kezét abban, amit elhatározott, de nem szabad ezt engedményként felhasználnunk arra, hogy az általa létrehozott rendre nézve ne engedelmeskedjünk az Ő házassági örök tervének. Mert Isten dönthet úgy, hogy megáld valakit gyermekekkel annak ellenére is, hogy ő fogamzásgátlással él, akár az élet hozta meddőség ellenére is, viszont ez még nem jelenti azt, hogy erkölcsileg helyes volna bármilyen fogamzás-akadályozási kísérlet.
„Vagy nézzük a következő analógiát. Ahogyan nyilvánvalóan erkölcsi gonoszság szándékosan megakadályozni a LELKI ÉLET (egy Krisztusban születő új ember) megfoganását, amelyet Isten az evangélium magjának útján teremt, ugyanúgy állítom, hogy erkölcsi gonoszság szándékosan megakadályozni a A FIZIKAI ÉLET (azaz Ádámban új ember) megfoganását, amelyet szintén Isten teremt, de testi együttlét magjából. Egyrészt, ahogyan a hatodik parancsolat megsértése, amikor szándékosan akadályozzuk az evangélium magjának hirdetését annak kifejezett célja érdekében, hogy meggátoljuk egy új ember születését Krisztusban (mert egy új ember Isten alkotása), megújulva Isten képmására, ugyanúgy a hatodik parancsolat megsértése az ember magjának szándékos meggátlása a nő petesejtjével való egyesülésre nézve azon célból, hogy megakadályozzuk az új ember Ádámban való megszületését (mert a férfi Isten teremtménye, Isten képmására teremtve). Másfelől, ahogyan nem sérti a hatodik parancsolatot az evangélium magjának hirdetését kifejezetten más parancsolt kötelességek (személyes, háztartási és állampolgári) teljesítése céljából, ugyanúgy nem sérti a hatodik parancsolatot az ember magjának szexuális úton történő átadása elkerülése sem kifejezetten más megparancsolt kötelességek (kegyesség, szemérmesség, könyörületesség és szükséghelyzet) teljesítése céljából. Mert az élet, legyen az akár testi, akár lelki, Istennek nagyszerű alkotása. Ugyanis ha az ember szándékosan akadályozza az élet létrejöttét saját érdekeire nézve, az az élet Teremtőjének előjogát bitorolja” (Greg Price, uo.).
A Szentírás nemcsak a házasságon belüli gyermeknemzés pozitív kötelességeiről és áldásairól, valamint a közösüléstől való tartózkodás törvényes okairól tanít, hanem részletezi számunkra Onán esetét és bűnét is, amelyet idővel onanizmusnak neveztek el. Ezt a Szentírás fényében és a keresztyén egyház (beleértve a református hagyománynak) értelmezés-történetében fogjuk majd megnézni e sorozatunk utolsó bejegyzésében.
[ez a pont egy kicsit véleményes – a ford.]
Forrás
