Tolnai Dali János puritán egyházreformjai
Zoványi Jenő (1865 – 1958)
Puritánus mozgalmak a magyar református egyházban
1911, Budapest, 96–100. o.
Tolnai Dali János vagy Tolnai Dáli János (Nagyvárad, 1606 – Tarcal, 1660) pedagógus, református lelkész, teológus, a puritánus mozgalom jeles alakja, a sárospataki református kollégium iskolateremtő pedagógusa (1638–1641, 1649–1656).
Nevezetes, de nem reform-munkássága körébe tartozó ténykedése volt Tolnainak, hogy szorosabb kapcsolattal fűzte egyházmegyéjéhez a sárosi egyházmegyét, mely már előbb elveszítette önállóságát. Még elődjének, Varsányinak az idejében, a Losonczi Orbán ottani esperességét követőleg megszünt ez egyházmegye függetlensége az abaújtornaival szemben, amennyiben 1644-től csak konszenior igazgatta és pedig az abaújtornai esperes alárendeltjeként.2 Tolnai tehát csak a rámaradt kötelességét teljesítette, midőn nemkülönben kiterjesztette gondját erre az egyházvidékre.3 Rendszeres egyházlátogatást tartott itt is, és ez alkalomból végleg az abaújtornai dioecesishez csatolta, jóllehet még mindig meghagyott és biztosított neki némi különállást.4 Szerdahelyi Benedeket konszeniorává tette a még meglevő egyházaknak,5 de viszont esküvel kötelezte útja közben a gyülekezetek elöljáróit a maga és utódai felügyelete alá. Az egyházmegye pecsétét, jegyzőkönyvét, levéltárát és szekrényét magával vitte,1 hogy annál bizonyosabban megőriztessék a kevésbbé fenyegetett létű abaújtornai dioecesisével együttesen.2
Természetes, hogy ha pusztán az elmondottakban, közelebbről az ismertetett két intézkedésben merült volna ki Tolnainak egész reformtörekvése, szerfelett soványan néz vala ki az egyrészről várva-várt, másrészről félve rettegett nagy akció. Azonban mindez csak bevezetés volt a továbbiakhoz, szinte kísérletszámba mehetett abban az irányban, hogy minő visszahatással találkozik a törvényrendelte, de addig meg nem tartott eljárás életbeléptetése. Utánok következtek volna az igazi reformok, amelyeket különben egyidejűleg kilátásba helyezett mind őmaga, mind valamennyi híve, jelezvén, hogy a keresztelés ügye még a legkisebb s még sok hiba van az egyházi életben, amiket javítani vagy éppen kiküszöbölni igyekeznek majd, úgy két-három év mulva.3 Az ünnepeket eltörlendőknek nyilvánították, mint nem isteni, hanem csupán egyházi rendelésből tartottakat egyedül a vasárnap megünneplését akarták fentartani.4 Ezzel egyfolytában a puritánus szellem alapján és érdekében több más elvöket is próbálták meghonosítani, melyek részint az istentisztelet egyszerűsitését, részint a kegyesség ápolását voltak hivatva előmozdítani. Így azt mondották állítólag, hogy a templomok semmivel se szentebbek a magánházaknál, mert istentiszteletet bárhol lehet végezni s az szentté tesz minden helyet, máskülönben pedig egy hely sem szent önmagától.1 Meg is kezdte némelyikük a gyülekezetebeli családok házról házra való látogatását és a házi istentiszteletek s konventikulumok gyakorlását.2 Talán ennek az igazolására, de bizonyára meggyőződésüket nyilvánították, mikor lenézőleg szóltak a hivatalosan megállapított szertartásokról s úgy nyilatkoztak, hogy kinek-kinek joga van bármikor elhagyni őket.3
Az istentisztelet szokásban levő módozatai ellen egyébként is sok kifogásuk volt Tolnaiéknak. A prédikálásnak úgy a külső alakját, mint a tartalmát egészen meg akarták változtatni. A könyvből való felolvasást, ami akkor sokkal jobban el volt terjedve, mint mai napság, méltán kárhoztatták nemcsak a prédikációra, hanem az imádságra nézve is, melynek teljesen mellőzték a közhasználatban levő, előírt formuláit.4 Úgyszintén a közgyónási formula helyett is másat mondtak rögtönözve.5 Az alázatosságot tekintették az előadás legfőbb kellékének s nélküle gyümölcstelennek vélték az egészet.6 A régi írók idézését, sőt a szent történetek közbeszúrását is kerülni szerették prédikáláskor, a világi történetből pedig, kivált a pogányokéból, szentségtelen dolognak nyilatkoztatták bárminek is a felemlítését.7 Miként Tolnai már Miskolcon, általában belátták és hirdették a perikoparendszer tarthatatlanságát, el is vetették a hivatalosan megállapított alapigéket s a felsőmagyarországi cikkeknek ebből láthatólag szintén csak papíron maradt 10. pontjára is támaszkodva, szabadon választott alapigékre építették fel prédikációikat, melyek így kétségen kivül alkalmasabbakká váltak a vallásosság ápolására és az erkölcsök nemesítésére.1 A zsoltárokon kivül semmiféle éneket nem engedtek énekelni, amazokat pedig a Szenczi Molnár Albert átdolgozásában a francia nótákkal használták.2
Az oktatásügy terén ugyancsak a puritánusok pietista elvei s az ezekkel mindig együttjáró túlzások szabták meg követendő irányukat. A theologia oktatásában mellőzendőnek tartottak minden elméletet és kizárólag gyakorlati irányúnak óhajtották volna az egészet.3 A kommentáriusokat megégetésre szánták, közvetlenül magát a bibliát akarták tanulmányoztatni.4 A theologiai vitatkozásoknak nem látták semmi hasznát sem, s ennélfogva megszüntetésre kárhoztatták őket; a kegyesség gyakorlással, a jó példa követésével és önmegtagadással volt szerintök elérhető, nem pedig vitatkozással.5
A népnevelés áldásaiban részeltetni kívánták a nőnemen levőket is,6 akik addig csupán némi, vallásos oktatásban részesültek az ú. n. katekizálás folytán, ha t. i. megtartották nagy néha az ebben teljességgel nem buzgólkodó lelkészek. Egyúttal a józan ész követelményeinek megfelelően teljesen nemzeti nyelvű oktatást szándékoztak meghonosítni már az alsófokú iskolákban.
Az egyházkormányzatban semmi rangkülönbséget nem ismertek el a lelkészek közt; megtagadták azt úgy a némely egyházközség kebelében működő első vagy főlelkészektől,1 mint a felsőbb hatóság képviseletére kiválasztott lelkészektől.2 Azt tartották az utóbbiak tisztségével szemben, hogy mindenik lelkész független püspöke a saját egyházának, akinek a maga, immár szervezendő presbiteriumával együtt joga lesz abban az egyházi fegyelem gyakorlására.3
Ezt viszont szigorítani akarta Tolnai, amint kitünik abból a rendelkezéséből is, hogy a káromkodókkal és részegesekkel már a legelső ízben eklézsiát követtetett, ismétlés esetén pedig sem magokat, sem a hozzájok tartozókat nem engedte tisztességes temetésben részesíttetni.4 Erélyesebben lépett fel lelkésztársaival szemben is, akik addig gyöngédebb bánásmódhoz voltak szokva a köztük elterjedt számos hiba dacára. Tolnai szigorral próbálta őket magasabb erkölcsi színvonalra emelni, és e végett komolyan megrótta még csekélyebb tévedésöket vagy kihágásukat is.5
Tolnai terveinek sikere érdekében sokat tanácskozott párthíveivel, az egyházmegyéjén kivül működő elvtársainál pedig szakadatlanul ébren igyekezett tartani a javítás iránti vágyat, és régi pártfogóit is ismételten megkereste a kellő támogatásért. A világiakat, kik kezdettől fogva érdeklődéssel és rokonszenvvel kísérték egynémely törekvését, továbbra is megtartani iparkodott a maga pártján, jól tudván; hogy minő nagy befolyás van a kezökben, ha nem is vesznek közvetlen részt az egyház felsőbb fokon való igazgatásában.6
Hivatkozások
96. o.:
2 Lampe-Ember: Historia ecclesiae reformatae in Hungaria et Transsylvania. Utrecht, 1728. 580. 1.
3 De azért ezt is vádul hozták fel aztán ellene.
4 Szilágyi : i. m. 57. 1.
5 Lampe-Ember: i. m. 580. 1.
97. o.:
1 Szilágyi i. m. 57. I.
2 Sajnos, nem sikerült, sőt még az abaújtornaié is elveszett a nehéz időkben.
3 Szilágyi: i. m. 58. I. — Protocollum. II. k. 112. I.
4 Szilágyi: u. o. azt állítja, hogy „ördögi, keresztyén-ellenes találmánynak” mondták az ünnepeket, de a nyomozás adatai szerint a legerősebb szó, amit használtak ellenök, az volt, hogy „babona” és hogy „hagyomány” az ünnepek tartása. Más elvtársaik meg aként nyilatkoztak, hogy jobb volna az ünnep másodnapján kapálni, kaszálni (Ványai tarcali lelkész levele Tornai István debreceni lelkészhez, 1646 jan. 13. Sárospataki Füzetek. 1858. 717. 1.).
98. o.:
1 Szilágyi : i. m. 57. 1.
2 Szilágyi : u. o. —. Protocollum. 1I. k. 108. L
3 Szilágyi : i. m. 59. 1.
4 U. o. Ezek ellen már évekkel előbb kikelt volt Köleséri Mihály, akit ki is csaptak érte éppen az abaujtornai dioecesisből.
5 Protocollum. k. 113. 1.
6 Szilágyi : i. m. 59. 1.
7 U. o. 58. 1.
99. o.:
1 Révész Figyelmezője. 1874. 37. 1.
2 Szilágyi: i. m. 59. 1. — Protocollum. II. k. 113. 1. — Ez persze együtt járt a Rákóczyt és Geleji Katonát erősen érdeklő Graduál használaton kivül helyezésével.
3 Szilágyi: i. m. 58. 1. — Amesiust tekintették példányképnek, aki azonban nem nézte le a tudományt.
4 U. o.
5 U. o. 59. 1.
6 Protocollum. II. k. 108. 1. — Ezzel ugyan ellene mondtak önmagoknak, mert hiszen ha csupán kegyességre volt szükség, ismeretre meg nem, akkor mire volt jó a nép leányainak ez utóbbi ?
100. o.:
1 „Nem káplán, — szolgatárs,” „Ördög, nem főpap, — ördög, nem káplán, szintén olyan szolgatárs, mint szintén maga” (Protocollum. II. k. 110. 1.).
2 Szilágyi; i. m. 58. 1.
3 U. o.
4 Protocollum. II. k. 110. I.
5 Szilágyi : i. m. 55. 1.
6 U. o.
Zoványi Jenő – Puritánus mozgalmak a magyar református egyházban; Budapest, Kiadja A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság; 1911.
