A kulcsokról IV. A negyedik visszaélés | Luther Márton

Luther Márton

(1483 – 1546)

a protestáns reformáció szellemi atyja, lelkipásztor, reformátor

A kulcsokról (1530), részlet (582-587. o.)

Masznyik Endre fordítása

A negyedik visszaélés

E pontnál immár eme mondás régi, igazi értelmére utalunk, úgy, amint az az apostolok idejéből maradt ránk, és már alig található meg, olyannyira agyongyötörték és kínozták annak minden ízét. Hatféle kulcsot csináltak, és úgy csűrték-csavarták az igéket, amint akarták. Lefoglalták maguknak az igazi kulcsokat és az igazi értelmet is, és odébbálltak vele, mint majd látni fogjuk. Az igazi értelem pedig és az igazi kulcsok nem törvényhozás vagy engedélyárusítás, nem is a vétkeknek kötése vagy a vétkeknek oldása, nem is hatalomkeresés vagy titkos dolgok tudása, hanem egyes-egyedül bűnmegkötés és bűnfeloldás, vagyis átkozás és oldozás, vagy átok alá vetés, vagy átok alól mentés: mert erről beszél Krisztus, és erre adja a kulcsokat. Hát mi elég átkozást és oldozást látunk ezeknél az embereknél, de hogy járnak el ők azzal?

Először, azokat az igazi bűnöket, amelyeket átokkal kellene büntetni, amire a kulcsok is adattak, hogy azokat megkössük és megoldjuk, semmibe sem veszik, azokkal alig törődnek, és itt a kulcsokat heverni és rozsdásodni hagyják. Mert ha ők a kulcsokat használni akarnák, édesem, hány pápa, bíboros, püspök, pap, barát, fejedelem, úr, nemes, polgár és paraszt lenne mentes az átoktól és a kötőkulcstól? Hiszen mindenfelé olyan szabados, arcátlan, büntetlen élet folyik, különösen a papoknál, ahol mindenféle gyalázatos bűn özönvízként uralkodik gőggel, rablással, lopással, pompázással, kicsapongással stb.,⁶⁷ hogy azt se Isten, se világ tovább nem is tűrheti.

Még hallgatok arról a borzasztó bűnről, hogy ők mind Krisztus nevét viselik, és mégis annyira megvetik az ő igéjét, hogy a papok azokat sem nem olvashatják, sem nem taníthatják, és a többiek sem nem hallják, sem nem tanulják. Ez mind az az igazi főbűn, amit a kulccsal kötni, büntetni és megátkozni kellene; és ugyanezen kulcsnak ma bizony szerfelett sok tennivalója volna. De hogy köthetnének ők, hiszen ők gonoszabbak és még bűnösebbek, mint a többiek mindnyájan. Éppen azért úgy igazodik az ő kormányzásuk, hogy a kötőkulcsot nyugodtan használják törvényhozásra és az oldókulcsot a bűnök elengedésére, sajnos, nagyon is úgy, mintha tényleg azt mondanák: Krisztus nekünk a kulcsok által hatalmat adott arra, hogy mi másokat az egész világon megkössünk és törvényekkel gyötörjünk; de nekünk magunknak hatalmat adott arra, hogy mi mentesen, szabadon, büntetlenül és szemérmetlenül a leggyalázatosabb módon élhessünk, és mindenféle bűnünk szabadon elengedtessék. Amint Szent Péter mondja róluk: Incessabiles delicto: „telhetetlenek a bűnben” (2Pt 2,I4). Ilyenformán ugyan szépen összeillenének kötés és oldás, és megegyezne az ő új értelmezésük a régi állapottal, hogy a kötés arra való, hogy másokat törvényekkel befonjunk, az oldás pedig egyenesen rájuk, hogy ők korlátlanul szabadon élhessenek.

Ez aztán már helyes értelmezése Krisztus mondásának: „Amit megköttök, kötve van”, tudniillik az egész világ; „És amit megoldotok, oldva van”, tudniillik mi, papok. Ez az értelmezés volna a keresztény egyháznak drága és igen hasznos és vigasztaló. Mert az első értelmezés szerint megjavították az egyházat a maguk szent törvényei által, a másik értelmezés szerint megjavították azt a maguk szép életével. Ennyit tesz hát segíteni az egyházon úgy szóval, mint tettel, úgy tannal, mint példával. Ócsárlás és komolyság: egyformán folyik tehát, az ördög gondolta ezt a maga kötésével, és végre is hajtotta.

Másodszor az igazi bűn helyett alkalmazzák a kulcsokat merő kigondolt, hamis bűnökre, és így komédiát űznek Isten parancsolatával és igéivel, akárcsak a sültbolondok és a gazfickók. Mert az ő kötésük és oldásuk csakis azokra a bűnökre terjed ki, amelyek az ő törvényeikkel ellenkeznek, és ahol a drága fillérecskékről és papocskákról van szó; ezek az úgymond főbűnök. Gyilkosság, házasságtörés, istenkáromlás és az egész Sodoma, az semmi, de ha valaki a papi gőgöt és pompát érinti, ha annak áll útjába vagy elő nem segíti, akkor villámlik és dörög a kötőkulcs. Viszont ha valaki a gőgöt és a pompát meghagyja nekik, akkor nevet és ragyog az oldókulcs.

Nos hát, már fentebb hallottuk,⁶⁸ hogy nekik nincs hatalmuk arra, hogy törvényt hozzanak a kereszténységnek, éppen azért nem is foroghat ott fenn igazi bűn, ahol azt meg nem tartják. Mert senkinek sem szabad tettel helybenhagyni a papok törvényeit úgy, mintha azok helyesek és megtartandók volnának, nehogy része legyen azok gazságában és jogtalan hatalmában.

Ha pedig bűnről szó sem lehet itt, akkor úgy a kötés, mint az oldás merő szemfényvesztés és majomparádé [affenspiel] abból a célból, hogy ekként az Isten kulcsait meggyalázzák, és a keresztényeket minden ok nélkül búsítsák, sőt meg is csalják, megfélemlítvén őket ott, ahol félelemnek helye nincs, amint a zsoltár mondja (Zsolt 14,5; 53,6; Vulg). „És hiába tisztelik az Istent”, amint Krisztus mondja (Mt 15,9). Sőt hamis és kárhozatos istentiszteletre kényszerülnek, a hittől és Isten parancsolatától a maguk koholt hamis törvényeihez és cselekedeteihez tereltetve, mert ez az átok vagy kötés megerősíti és fenntartja azt a kötést, amellyel törvényt hoznak. A keresztény pedig tudja, és tudnia is kell, hogy mindkettő, a kötés is és az oldás is pókháló, és azt kerülnie és megvetnie, sőt kárhoztatnia kell, mint valami istenkáromlást, mondván: „Ha ők átkoznak is, te megáldasz, ha rám támadnak, megszégyenülnek, szolgád pedig örülni fog.” (Zsolt 109,28) Mert amilyenek az ő törvényeik, olyan az átkuk is. Amilyen a törvényük és átkuk, olyan az egyházuk is. Amilyen az egyházuk, olyan az ő Istenük is; minden, de minden merő szemfényvesztés, csakhogy az Isten szent kulcsai neve alatt. Az Isten neve az ő bűvészzsákjuk, azzal tévesztik meg a drága kereszténységet, azzal rontják meg a szentséget és a hitet, tagadják meg Krisztust, és feledkeznek meg Istenről. Ó, mely szörnyű gazság!

Harmadszor, még gonoszabb dolgot is művelnek: megkötik és megátkozzák, üldözik is, meg is gyilkolják, sőt ráadásul meg is égetik Krisztus szent embereit, noha tudják, hogy nem bűn, hanem merő jog és igazság forog itt fenn. Nevezetesen, tudva átkozzák meg az evangéliumot, mert azt vallják, hogy a szentségnek mindkét színe jogos, a házasság és eledel szabad, és az evangélium tanítása igazság:⁶⁹ de mert ők maguk ezt nem tanították, eretnekség az; itt a kötőkulcs helyén van, úgy a test, mint a lélek felett.

Viszont aki velük együtt sípol és ordít, aki helybenhagyja ezt a káromlást, átkozást, kötést és gyilkolást, az nemcsak mentes és szabad lesz minden bűntől és eretnekségtől, hanem az szeretett gyermek és a legnagyobb szent, az püspök és bíboros, kanonok és prépost lesz. Ezt nevezik a kulcsok helyes használatának, az igazi bűnök megkötésének, az igazi vezeklők feloldozásának. Ez bizonnyal Barabbás szabadon bocsátása és Isten fiának megfeszítése. Mert a zsidók is jól tudták, hogy Barabbás közönséges gyilkos, és Krisztus szent férfiú; de azért Barabbásnak mint szent férfiúnak szabaddá kellett lennie, és Krisztusnak mint gyilkosnak meg kellett halnia. Ez a bűn keresésének, megtalálásának és megteremtésének az útja, csak hogy dolga legyen a kötőkulcsnak, és meg ne rozsdásodjék, hanem büntesse és kárhoztassa az igaz keresztényeket itt is, ott is. És ez az erény és jócselekedet megtalálásának módja, hogy az oldókulcsnak is legyen dolga, hogy megjutalmazza és megkoszorúzza a gyilkosokat, a csábítókat, káromlókat és eretnekeket, az egyiket, mint a másikat, itt is, ott is; ez a kulcsok dicséretes használata.

Mindebből láthatod, hogy a pápa e dolgok tekintetében soha senkit sem meg nem kötött, sem fel nem oldott, sem átok alá nem vetett, sem átokból ki nem segített, hanem hogy mindez merő szemfényvesztés [spiegel fechten] és árnyékbokszolás [blinde schirmschlege], aminek a következménye, hogy senkinek sincs olyan kevés része a kulcsokban, mint annak, aki a kulcsokkal legjobban dicsekszik, aki mindenütt címerében hordja és a falakra festi. De hát hogyan is bírhatná ő a kulcsokat, mikor Isten igéjét sem bírja és nem is szívelheti meg? Bizony, ahol nincs Isten igéje, nincsenek ott a kulcsok sem; azok Isten igéjével és az egyházzal járnak, vagy pedig nem kulcsok. Éppen azért Krisztus a pápával bizonnyal szépen megosztozott a kulcsok dolgában. Ő megtartja az igazi kulcsokat, és a pápának hagyja a festett kulcsokat, aki aztán ezeket címerébe vagy a falra függesztheti; Krisztus egyházában nincs azoknak se helyük, se terük.

De mit mondasz Gergely fent említett mondásához: „Ami átkunktól rettegni kell, még ha jogtalan volna is az.⁷⁰ Én erre azt mondom, ez a mondás akár Gergelyé, akár az ő anyjáé, az ördög mondása; azt a doktort még csak bátran fogadnám, aki úgy tanítana, hogy nekem a jogtalanságtól és hazugságtól félnem kell, ha mindjárt a menny angyala volna is, és a maga szörnyű átkát szedné is elő, és a hátujjába dugná [enhindern], orrát pedig abba törülné bele, amin Ádám gyermekei ülni szoktak.⁷¹ De hát mit csináljunk az ilyen gyalázatos káromlással, amely nekünk, keresztényeknek szemtelenül megparancsolja, hogy a nyilvánvaló jogtalanságot és a köztudott hazugságot féljük és Istenként imádjuk? Ha Szent Gergely ezt mondta, értette, és le nem vezekelte, úgy semmi kétség, hogy a poklok fenekére kellett jutnia. De én nem akarom Gergelyt kárhoztatni.

Hanem az már roppant csapás, amivel minket a római öszvérek és a szofisták⁷² a főiskolákon és kolostorokban gyötörtek, hogy a kedves atyák mondásaiból mindnyájan hitcikket csináltak, és nem hallgatnak Szent Pálra, hogy előbb mindeneket meg kell vizsgálnunk (1Thessz 5,21). Azt sem gondolják meg, hogy a kedves atyák minél szentebbek voltak, annál gonoszabb gondolatok és titkosabb incselkedések támadásának kínjait szenvedték el és állották ki szüntelenül az ördögtől, úgyhogy azok egyikét-másikát hol szóban, hol írásban kellett kiadniuk, amint látjuk, hogy a kedves Jób a maga vívódásában Isten ellen meggondolatlan dolgokat beszél. Ők emberek voltak, éppúgy, mint mi, imádkozniuk is kellett: „Bocsásd meg a mi vétkeinket, és ne vígy minket a kísértetbe” stb. Ami rondaság ebből a mondásból eredt, azt én nem annyira Gergelynek vétkéül tudom be, mint inkább ez öszvéreknek és szofistáknak, akik, mint a disznók, mindent válogatás nélkül felfalnak, amit a kedves atyáknál találnak, és akik bizony a rondaságot és a rosszat örömestebb falják fel, mint a jót vagy azt, ami tiszta és szent abban, csupán azért, hogy a hasukat jól megtömjék.

Legyen elég most ez az egyszerű beszéd a kulcsokkal való visszaélésről; mert ha mérgeskedni akartam volna és magamat felbőszíteni, akkor másként hangzott volna el az. Aki immár keresztény akar maradni, gondolja meg a dolgot, és a pápa kulcsaiból semmit ne tartson meg, hanem maradjon Krisztusnak és az ő egyházának ezen két igazi kulcsánál, amelyek nem hoznak törvényeket, hogy pénzért újra eladják, ahogyan a pápa első két kulcsa cselekszi; nem is bizonytalanok, ha tévednek vagy találnak kötésükkel és oldásukkal, mint ahogy a másik kettő, a tévedőkulcs és találókulcs cselekszi; nincs is közük világi uralkodáshoz, sem titkos dolgok tudásához, ahogy a harmadik két kulcs cselekszi; sem nincs dolguk koholt bűnökkel és erényekkel, ahogy az utolsó kettő cselekszi.

Mindezeket a kulcsokat, a nyolcat, hatot, négyet, kettőt vagy annyit, amennyit akarnak, dobd félre örökre, viselje azokat a pápa a maga címerében; mert azok kipusztítják a Krisztusba vetett hitet, elrabolják a mi lelkünknek minden vigasztalását és tanácsát, Istennel szemben a cselekedetek saját igazságára terelik, elfeledtetik és megtagadják Krisztust, amint hallottuk. Mert a mi lelkünknek valóban bizonyosnak kell lenni abban, amire magát bízza, és amiben vigasztalását keresi a bűn és az örök halál ellenében. Éppen azért a kulcsok végzéseinek merőben bizonyos isteni igéknek kell lenniük, vagy nem igazi kulcsok azok.

Aztán gondold meg, hogy a kulcsok, vagyis a bűnöknek bocsánata nem a mi töredelmünkön vagy a mi méltó voltunkon alapszik, ahogy ők visszásan tanítják; mert ez tisztára pelagiánus,⁷³ törökös, pogányos, zsidós, újrakeresztelős, rajongó⁷⁴ és antikrisztusi tan;⁷⁵ hanem a mi töredelmünk, cselekedetünk, szívünk, és amik mi vagyunk, a kulcsokra alapítandó, és egész elszántsággal azokra kell magunkat bíznunk mint Isten igéjére, és testünk és lelkünk veszedelmére nem kételkednünk abban, amit a kulcsok neked mondanak és nyújtanak, olyan bizonyosan, mintha maga az Isten mondaná, aminthogy bizonnyal ő maga mondja; mert az az ő parancsolata és igéje, és nem ember igéje vagy parancsolata. Ha pedig ebben kételkedsz, úgy hazugságba kevered az Istent, felforgatod az ő rendelését, és az ő kulcsait a magad töredelmére és méltó voltára alapítod. Bűnödet meg kell bánnod, az igaz; de hogy ezáltal lenne a bűnök bocsánata bizonyos, és ez erősítené meg a kulcs dolgát, ez annyit tenne, mint a hitet feladni és Krisztust megtagadni. Ő neked a bűnt nem magadért, hanem önmagáért, merő kegyelemből a kulcs által ingyen bocsátja meg.

* * *

Forrás

LUTHER VÁLOGATOTT MŰVEI 2. Felelősség az egyházért, Luther Kiadó, 2017