A kulcsokról III. A harmadik visszaélés [hatalom kulcsa, tudomány kulcsa] | Luther Márton
Luther Márton
(1483 – 1546)
a protestáns reformáció szellemi atyja, lelkipásztor, reformátor
A kulcsokról (1530), részlet (577-582. o.)
Masznyik Endre fordítása
Luther a tudomány kulcsát a Szentírásból Tőkéstől eltérően értelmezi, lásd ezt itt – a szerk.
A harmadik visszaélés
Eddigelé hallottuk, hogy ők a kulcsokat két részre osztották, egyrészt kötőkulcsot és oldókulcsot csinálták azokból, hogy általuk törvényeket hozzanak és törvényeket szüntessenek meg, vagyis engedjenek el; másrészt tévedőkulcsot és találókulcsot csináltak azokból. És ez sem volt elég; felosztották azokat harmadszor is Clavis Potestatis, et Scientiae-ra, vagyis az egyik kulcsot a hatalom, a másikat pedig a tudomány kulcsának nevezik.53 És ez az az igazi két kulcs, amit a pápa hord és komolyan is vesz. Úgy van az, ha egyszer kizökkentünk a kerékvágásból, a tévelygésnek nincs se vége, se hossza, és egy hazugságnak másik hét takaróra van szüksége, és még ez sem segít a bajon.
A hatalom kulcsa annyit tesz, hogy a pápának hatalma van a mennyben és a földön parancsolni és megtiltani úgy, ahogy és amit akar. Neki hatalma van császárokat, királyokat, fejedelmeket betenni és letenni, ő uralkodik és parancsol minden felsőségnek, ő parancsolhat a mennyben az angyaloknak,54 kiürítheti a tisztítótüzet. És mit mondjunk többet? Tárgyaltak arról és soká veszekedtek azon, hogy a pápa ember-e vagy Isten; végre is úgy döntötték el a dolgot, hogy ő Isten helytartója a földön, ő földi Isten, olyan személy, aki Istenből és emberből van összegyúrva, mixtus deus et homo,55 ezt jelenti a hatalom kulcsa.
Innét a kánonjogban a dekrétumok szörnyű bőgése és mennydörgése, hogy Isten adta Szent Péternek úgy a mennyei, mind a földi hatalom jogait (Iura Simul Caelestis et terreni Imperii),56 amint III. Miklós57 írja, vagyis: a pápa császár a mennyben és a földön; ezt adta Krisztus Szent Péternek. És viszont a c. Pastoralisban azzal kérkedik a pápa, hogy kétség sem fér ahhoz, hogy ha az országnak nincs császára, úgy ő az igazi császár,58 és a c. Solitae-ban azt mondja, hogy a pápa olyan magasan fölötte áll a császároknak, mint a nap a holdnak.59 És ehhez hasonló gyalázatos, undok, dörgő mondás még több is van az egyházjogban, úgyhogy egészen jól mondja János, hogy a felhőbe öltözött angyal ordít, mint az oroszlán, és hét mennydörgés felel arra (Jel 10,1–3). Eszerint cselekedtek is ők mind a mai napig, letettek és betettek sok császárt és királyt, megátkozták és elűzték a fejedelmeket, és minden urak urává, minden királyok királyává tették magukat a hatalom eme kulcsánál fogva.
A tudomány kulcsa pedig, hogy a pápának minden, úgy lelki, mint világi jog, minden, úgy isteni, mint emberi tan, minden ügy és dolog, minden kérdés és tévelygés felett hatalma van. Szóval, hogy ő bíró minden felett, ami kimondható és kigondolható a mennyben és a földön, ezen kulcsnál fogva. Éppúgy, ahogy ő úr minden felett, ami megcselekedhető a mennyben és a földön a hatalom kulcsánál fogva. Annyit tesz és jelent ez igazában, hogy a pápa a maga hármas koronájával60 császár a mennyben, császár a földön, császár a föld alatt. Ha az Istennek még valami többje volna, ő afelett is császár volna, és akkor négy koronát kellene viselnie. Amit tehát ő tesz és éltet a hatalom kulcsánál fogva, az meg van téve és az él minden királyságban a földön, viszont amit nem tesz és amit nem is éltet, az nincs megtéve és nem is él. Szintúgy, amit ő tanít, hirdet, ítél, elvégez, azt tanítani, hirdetni, ítélni, elvégezni kell; amit nem akar tanítani, hirdetni, ítélni, elvégezni, az nincsen tanítva, hirdetve, ítélve, elvégezve, Isten igéje vagy világi jog legyen bár, mégis eretnekség az, mert ő úr minden hatalom és tan felett, minden királyság és jog felett a mennyben és a földön. Édes atyámfia, ki ne óhajtana ilyen császárságot, ha megszerezhetné?
De hát ezért ordítja ő folyton-folyvást az ő egyházi jogában, hogy Iudicantium throni etc., vagyis: mindazon császári és királyi székek, amelyek ítélnek, kötelesek a jogot tőle tanulni és hűbérbe venni.61 És hogy Cuncta,62 azaz: a világ minden kereszténye tudja meg, hogy a pápát nem lehet sem tanítani, sem elítélni, hanem mindenkor tőle kell megítéltetnünk. Szintúgy, hogy a Szentírást és Isten igéjét is tőle kell elfogadnunk, vagyis tőle kell erőt és tekintélyt63 kölcsönöznünk, amint mondja, egyszóval: sem Isten, sem ember nem mondhatja a pápának: mit csinálsz, vagy miért teszed azt? Hanem ő azt teheti és taníthatja, amit akar, büntetlenül, akadálytalanul és függetlenül. Sok e fajta szörnyű ordítása található az egyházi jogban és bullákban, és ezek mind fő-fő cikkei a keresztény hitnek, úgyhogy magát az Istent könnyebben tagadhatod meg, mint ezek közül egyet, és miattuk sok nagy embert égettek meg és fojtottak meg.
Nohát, ebből aztán alaposan megértheted, mire célzott Krisztus Péterhez intézett eme mondásával: Amit te megkötsz e földön, meg lesz kötve a mennyben, és amit megoldasz a földön, meg lesz oldva a mennyben, nevezetesen: Péter, ha te császárokat és királyokat tiporsz le, hát rendjén van az; ha te az én igémet feloldod, hát fel van az oldva; légy te az Isten, én többé nem akarok Isten lenni. Nem finom magyarázat ez? De nem szükséges, hogy erről tovább vitatkozzunk; roppant nagy könyv lenne abból, hiszen e mondásnak ezt az értelmezését majdnem mindenki ismeri, még azok is, akik a pápához ragaszkodnak, tudják, hogy hamis és hazug az. Mert Krisztus nem adott arra Szent Péternek hatalmat, hogy akár a földön, akár a mennyben uralkodjék; ellenkezőleg, megkülönbözteti a maga országát a földi országoktól, és tudtára adja Pilátusnak, hogy az ő országa nem e világból való (Jn 18,36), hanem hogy az az igazság országa, és szintúgy tanítványainak: „E világ fejedelmei uralkodnak, és hatalmuk van mások felett, de ti ne így cselekedjetek!” (Mk 10,42–43; Lk 22,25–26) Ezzel és ehhez hasonló világos mondással megtiltja Krisztus Péternek és tanítványainak a világi uralkodást, és a maguk hivatalára és szolgálatára, amire meghívta, inti őket, és hogy a világi urakra hagyják a maguk dolgai intézését. De hát ez a gyalázatos visszaélés és félremagyarázás nem is olyan szörnyűséges, mint a két előbbi: s nem is okozott olyan rettentő kárt a lelkeknek: mert ahol egyébként Isten igéje megmarad, a keresztény szintén megmaradhat és üdvözülhet, legyen bár világi úr az ő püspöke vagy papja, mert hiszen a világi uraság az ő hitének éppenséggel nem árt. Sőt meg is szívelhetné, hogy a pápa és a püspökök világi urak legyenek és maradjanak, mert mégiscsak a püspöki hivatalt viselik és látják el, ha különben egyéb dolgaikkal a lelki tisztet elősegítik és előmozdítják. Mégis ez a félremagyarázás nagy testi kárt okozott, mivelhogy a pápa és az ő hada azáltal sok háborút, vérontást, gyilkolást és nyomort idézett elő a császárok, királyok, fejedelmek, országok és népek között. Aminthogy nem is lehet az másképp. Aki hazug, annak gyilkosnak is kell lenni, ahogy az ördög, az ő atyja is az (Jn 8,44). Persze, hogy e magyarázat következtében a pápa rég elesett Szent Péter örökségétől, és az nem övé immár, nem is lehetnek Szent Péternek utódjai, hanem a császár vagy még inkább az ördög utódjai.
Krisztus a maga kulcsait az egyháznak a mennyországért, és nem a föld országáért adta, amint mondja: oldva legyen a mennyben. De mit ér a kereszténynek a földi ország a menny szempontjából? Igen, ha az őt a mennybe segíthetné, akkor Krisztusnak nem kellett volna a mennyből alászállnia. Hiszen előbb is, utóbb is hatalmas földi országok voltak, felszerelve úgy hatalommal, mint joggal. És ilyenformán ő maga is lehetett volna földi király, ha ez szükséges lett volna a menny érdekében. No de mert ő azt nem cselekedte, ebből nyilván következik, hogy ő a maga kulcsait nem a földi hatalom végett adta, és hogy a pápa a maga hadával együtt hamisan és gonoszul alkalmazta Krisztus szép mondását a világi hatalomra. És még sincs szó náluk bűnbánatról vagy vezeklésről, konokul gázolnak át rajta, mígnem tönkremennek.
Hanem azt mégsem hallgathatom el, hogy ők a Clavis Scientiae-t, a tudomány kulcsát ide, ezekhez a kulcsokhoz rántják, amelyek Szent Péternek és az apostoloknak adattak. És bár egyik-másik tanító is megteszi ezt, mégsem helyes az, és nem volna szabad a tanítók szavát olyan meggondolatlanul felkapni, és arra biztos szentírási alap nélkül építeni, mert körülbelül abból a félreértésből eredt a tévedőkulcsok cudar szörnyűsége, hogy azt tartották, hogy a kulcs sem nem köthet, sem nem oldhat, hacsak voltaképpen nem tudjuk, hogy állnak a dolgok Isten előtt; ami pedig lehetetlen. Éppúgy, mintha Krisztus megparancsolta volna a tudomány kulcsával, hogy semmit ne kössenek és ne is oldjanak, ha csak előbb nem tudják, hogyan áll a dolog ez emberekkel Isten előtt.
Hiszen ők maguk sem tartották meg ezt a költött parancsolatot, durr bele, kötöttek és oldottak, mint a vakok, aztán a tévedőkulccsal mentegették magukat, mintha nem az ő hibájuk volna, hogy tévedtek és hibáztak. Hát nem szépen vág az össze, hogy azt hiszik, tudnunk kell azt, és mégis tudás nélkül köthetünk bizonytalan ábránd alapján?64 Így szüli egyik hazugság a másikat, és egymást árulja el.65 Mi azonban azt mondjuk, hogy a tudomány kulcsa éppen nem tartozik azokhoz a kulcsokhoz, amelyekről Máté 16 és 18 alapján szólunk, és hogy az tisztára más kulcs (Mt 16,19; 18,18).
A két kulcsot mi kötőkulcsnak és oldókulcsnak nevezzük Krisztus amaz igéi szerint: „Amit megköttök, amit megoldotok” stb. A tudomány kulcsáról pedig Lukács 11 szól a farizeusoknak ilyenformán: „Jaj nektek, törvénytudók, mert magatokhoz vettétek a tudomány kulcsát: ti nem mentek be, és azokat is megakadályoztátok, akik be akarnak menni.” (Lk 11,52) Itt Krisztus nem ad kulcsot, hanem azt mondja: övék az; ezeknek tehát régi kulcsoknak kell lenniük, még mielőtt Krisztus a mennyet megnyitotta. Azért nevezi is a tudomány kulcsának vagy a tudományra szolgáló kulcsnak, és hozzáteszi, hogy ők maguk sem jutnak be. Hová be? A tudományba, ahova kulcsunk van, és megtiltják azoknak, akik örömest mennének be a tudományhoz.
Ebből azt tartom, elég világos, hogy Krisztus sem a kötésről, sem az oldásról nem beszél itt, hanem az igehirdetésről és tanításról, és ez a kulcs nem egyéb, mint a tanító kulcs, vagyis a tanító hivatal, az igehirdető és lelkészi hivatal, ami által a népek ismeretre vezetendők, hogy megtanulják és tudják, miként kell az Istent szolgálniuk és üdvözölniük. Ez az az ismeret, amelyről itt beszél; amit egyik-másik igaz szív örömest tudna és örömest hozzájárulna, de megakadályozzák és félrevezetik épp azok, akiktől meg kellene tanulniuk és akiknek arra kellene rávezetniük, mint olyanoknak, akiknek megvan a hozzá vezető kulcsuk és hivataluk, így cselekedtek a farizeusok. Nekik Krisztus és az igazság ismeretére kellett volna vezetniük a népet, ők meg elé álltak, megtiltották, akadályozták és ellenkezőt tanítottak, és eretnekség volt az, amivel sokakat megakadályoztak, akik nagyon is szerették volna az igazságot megismerni, amint ez mindenütt és eleddig történt, hogy éppen azokat a legigazabbakat, akik az igazságot szerették volna megismerni, legtöbbnyire azokat vezették félre. Mert akik az igazságot megvetik és a gonoszokat az ördög sem vezetheti félre, azok már az övéi.
Azért nevezi Szent Máté ezt az ő akadályozásukat és tiltásukat szintén olyan kulcsnak, amellyel ők visszaélnek, amellyel az eget bezárják, mondván: „Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert bezárjátok a mennyek országát az emberek előtt: ti magatok nem mentek be, és azokat sem engeditek be, akik be akarnak menni.” (Mt 23,13) Márpedig hogy a farizeusok kulcsa nem Szent Péter kulcsa volt, az bizonyos: így Krisztus sem beszél itt kötésről és oldásról, hanem olyan igaz emberekről, akik szeretnének a mennybe jutni, de akiket erőszakkal, jogtalanul, hazugsággal és csalással megakadályoznak. Miért is ez a közönséges igehirdető hivatalról van mondva, amelynek feladata, hogy az egész népnek a mennyet feltárja és hirdesse. Szent Péter kulcsai pedig csupán egyesekre, nevezetesen a bűnösökre vonatkoznak; miért is nem szabad nekünk a kulcsokat úgy összekevernünk, mint a lusta, álmos teológusok teszik, hanem jól és finoman meg kell különböztetnünk. Így a tiszta és biztos igazság mellett megmaradhatunk, és minden félreértést kikerülhetünk.
Igaz ugyan, hogy tudnunk kell és bizonyosnak kell lennünk abban, ki és mit jogosult kötni és oldani. Mert Isten rendelése nem szembekötősdi,66 mint majd alább hallani fogjuk. Ámde az a tudás, amiről ők a kulcsot elnevezik, nevezetesen, hogy tudnunk kell, mint áll az ember dolga Isten előtt, az semmi, és az a kulcsot tévedőkulccsá teszi. Éppen azért az ilyen tudókulcs nekünk nem kell, és azt épp olyan kevéssé tűrjük meg, mint a tévedőkulcsot. E kettőnek nincs helye a kereszténységben.
Hasonlóképpen a hatalomkulcs vagy az uralkodás kulcsa sem kell nekünk, és nem is tűrhetjük meg azt, és annak sincs helye a kereszténységben; épp olyan kevéssé, mint ahogy nem akarjuk tűrni azt a kötőkulcsot sem, amely törvényeket hoz, és azt az oldókulcsot, amely diszpenzál, és pénzért engedélyeket árul. Mi akarjuk a közönséges tanítókulcsot, és aztán azok részére, akik vétkeznek, meg akarjuk tartani az igazi kötőkulcsot és oldókulcsot.
Hivatkozások
52 DW I: 1066.
53 Tamás: Summa III Suppl qu 17 art 3.
54 Vö. Intés az Augsburgban egybegyűlt papokhoz (1530), lásd LVM 3. köt.
55 „Kevert Isten és ember”, vö. A pápa könyveinek elégetése (1520), lásd LVM 1. köt.
56 Decretum Gratiani I dist 22 can I; CIC 1: 73–74.
57 Vö. A pápa könyveinek elégetése (1520), lásd LVM 1. köt.
58 Clementina II,11,2; CIC 2: 1153; vö. fent: A német nemzet keresztény nemességéhez (1520); továbbá: A pápa könyveinek elégetése (1520), lásd LVM 1. köt.; Constantinus adománya (1537), LM 6: 300.
59 Decretum Gregorii I,33,6; CIC 2:198; vö. fent: A német nemzet keresztény nemességéhez (1520); továbbá: A pápa könyveinek elégetése (1520), lásd LVM 1. köt.; Constantinus adománya (1537), LM 6:300.
60 Vö. fent: A német nemzet keresztény nemességéhez (1520).
61 Nem azonosítható idézet. Vö. CIC 1: 341.
62 Lásd Decretum Gregorii II,9,3,17Clavis Potestatis; CIC 1: 611; vö. A pápa könyveinek elégetése (1520), lásd LVM 1. köt.
63 Latinul: robur et autoritatem accipere. Ez ugyan nem áll a kánonban, de levezethető belőle. Vö. A pápa könyveinek elégetése (1520), lásd LVM 1. köt.
64 Vö. fent: A tisztítótűz visszavonása (1530)
65 Fallacia alia aliam trudit. Terentius: Andria 778.
66 Lásd fent: WA 32: 565.
Forrás
LUTHER VÁLOGATOTT MŰVEI 2. Felelősség az egyházért, Luther Kiadó, 2017
