Az úrvacsorázás kegyesség-gyakorlásáról és annak hét céljáról

Medgyesi Pál

(Aranyosmeggyes, 1604 – Sárospatak, 1663)

református lelkész, teológus, író. A magyar puritánus irodalom kiemelkedő egyénisége.

Medgyesi, Pál (1605–1663?) / Bayly, Lewis (1575?–1631): PRAXIS PIETATIS azaz KEGYESSÉG GYAKORLÁS melybe befoglaltatik, mint kelljen a hívő keresztyén embernek az ISTEN és a maga igaz ismeretében nevekedni, életét naponként Istennek félelmére intézni, csendes lelkiismerettel költeni és futásának eltöltése után boldogul végezni.

Fordíttatott angliai nyelvből a magyar keresztyéneknek e szomorúságos utolsó időkben kiváltképen való vígasztalásokra és hasznokra MEDGYESI PÁL Úr Jézus Krisztusnak együgyű szolgája által.

Debrecenben, 1636.

XIV. rész

Úr vacsorájának méltó és becsedelmes vételére nézendő elmélkedések

332-358. o.

Az Úr vacsorájának vételében megtartandó kegyesség-gyakorlásnak módjáról való elmélkedések

Noha egy élő ember is (*) ily szentséges lakodalomban magától méltó vendég nem lehet, mindazáltal Isten az ő kegyelméből méltó vendégeknek tartja mindazokat, valakik (*) e szent titkos dolgot a szerint a becsülettételnek illendő mértéke szerint igyekezik venni, melyet Őfelsége szent Igéjében előnkbe adott. (2 Thess 1,11; 2 Kor 1,12; Luk 20,35; Jel 3,4)

Aki pedig illendő becsülettétellel (*) akarja e sz. Sacramentumot venni, annak e három rendbéli tisztét kell végbe vinni jó lelkismerettel. Először az elvétel előtt végbe viendő dolgokat, másodszor az elvétel közben cselekedendőket, harmadszor az elvétel után végezendőket. Az első készületnek neveztetik, a második elmélkedésnek, a harmadik cselekedetnek, avagy magának a gyakorlásnak.

A készületről

Hogy minden keresztyénnek el kelljen (*) magát készíteni minekelőtte e szentséges közösülésben (*) részesülne, öt okok nyilvánsággal jelentik. (*)

Először, mivel Isten parancsolja, mert ha Ő hagyta meg (*) halálnak büntetése alatt, hogy egy körülmetéletlen ember is (*) a husvéti bárányt ne ehesse (2 Móz 12,48), sőt még a körülmetéltek is ne ehessék, hanemha (*) négy napok alatt készítették magukat, minémű nagy készületet kíván tehát (*) attól, aki saját szent testének és vérének sacramentumának vételére járul? Mely amiképenhogy a husvéti báránynak sacramentuma helyébe következett, (*) azonképen sok ízben felül is haladja azt.

Másodszor, mert a Krisztus példája is erre tanít minket, mivel Ő minekelőtte még maga tanítványít is e végvacsorára felbocsátaná, (*) egyenként azoknak lábokat megmosogatá. (Ján 13,5) Mellyel azt jelenté (*) mint kellene(*) néked is szívednek minden tisztátalanságát és életednek ocsmányságát félre tenned s ellenben alázatossággal és szeretettel magadat elkészítened, minekelőtte e sz. Vacsorát megkóstolnád.

Harmadszor, mert a Szentlélek is ezt tanácsolja: Minden ember megpróbálja (*) magát és úgy egyék etc. (1 Kor 11,28) És ha embernek (midőn valamely földi fejedelemnek asztala felett vagyon) meg kell szorgalmatosan vizsgálni mi vagyon előtte és kést vetne torkába inkább, hogynem valami illetlenséget mívelne, [Péld 23,1.2] mennyivel inkább el kell néked lelkedet készítened, hogy minden becsületben tarthassad tennenmagadat, midőn a fejedelmek Fejedelmének asztalánál vendégségben leszessz. [!]

Negyedszer, mert eleitől fogván minden szenteknek ez volt szokásos cselekedetek, (*) hogy tudniillik az isteni titkoknak illetéséhez szentül készülnének. (*) Sz. Dávid nem akara addig az Isten oltárához közelíteni (Zsolt 26,6), míglen kezeit ártatlanságban meg nem mosá. Sokkal inkább nem kell néked illendő készület nélkül az ÚR Asztalához járulnod. Akhimélek is nem adá a sz. kenyereket egyébként (*) Dávidnak s Dávid is szolgáival együtt nem akará azokat enni, hanem ha (*) az ő edényi tiszták volnának. (1 Sám 21) Mentől nem jobb tenéked enned az ÚR kenyerét, avagy inkább a kenyeret, mely maga az ÚR, hanemha (*) szívednek edénye elsőben (*) megtisztíttatott az igaz megtérés által? És ha megkívánta az ÚR Józsuétól (amint Mózestől is azelőtt) sarújának levetését az ő szentséges neve tiszteletének okáért (Józs 5,15; 2 Móz 3,5), ki ugyanazon helyben vala, holott kezebeli kivont fegyverrel jelenté ki magát a maga ellenséginek elvesztésének (*) bizonyságául; mennyivel inkább le kell neked földi társalkodásodnak (*) minden indulatit vetkezned, mikoron ahhoz a helyhez közelgessz, holott (*) a Krisztus megmutatja magát a te hitednek szemeinek keze és oldalbéli sebeivel, melyek barátinak megtartásokért (*) rajta estenek. S ez okáért is mondatik, hogy a Báránynak felesége elkészítette magát az ő mennyegzőjére. (Jel 19,7) Elkészítsd tehát magad, ha eljegyeztetni akarsz a Krisztusnak a sakramentumi kegyelem által ez életben, avagy ha kívánsz Ővéle házasság szerint egyesülni a menyországban örök dicsőség által.

Ötödször, mert Isten mindenkoron rettenetes ítélete szerint bánt azokkal, akik az ő szent rendelésit illendő félelem és készület nélkül fogták. Lángoló fegyvert ada a kérubimoknak (1 Móz 3) kezébe, hogy megcsapkodnák (*) az Esetnek (*) sarába békeveredzett első szüleinket, ha a paradicsomba való visszamenetelt az életfájának sakramentumának ételének okáért többé (*) megpróbálnák. Félj azért te is, hogy az ISTEN bosszúállásának fegyverével meg ne csapdostassál, ha megtéretlen szívvel járulsz a templomba az élet Urának sakramentumának ételének okáért. A Béth-Semes városbeliek közül 50.000-t vere meg a frigyládába való becstelen betekintésért, (1 Sám 6) Uzzát pedig azon ládának csak egyben illetlen illetéséért (*) ölé szörnyű halállal meg. (2 Sám 6,7) Megbünteté Uzziás királyt is bélpoklossággal magának a papok tisztébe való avatásáért, (*) mely nem Őreá nézendő (*) vala. (2 Krón 26,18) Ez ilyetén csapásbeli félelem esedezteté Istenhez Ezekiás királyt oly buzgóan, hogy a népet meg ne verné, (*) mivel idejek (*) nem vala a husvéti báránynak ételéhez Istentől kiadott mód szerint való készületre, s azt mondja az Irás, hogy az Úr meghallgatta Ezékiást és a népet meggyógyítá, jelentvén, (*) hogy ha Isten a király könyörgésére nem tekintett volna, sokakat a nép közül megvert volna a készületlenségért. Amely ember is ám (*) mennyegzői ruha (Mt. 22, 11-13.), vagy maga megpróbálása nélkül méne a mennyegzői lakadalomba, megvizsgáltatván más által, keze-lába összekötve vetteték a külső setétségre. Sz. Pál is azt írja a korinthusiaknak, hogy az Úr Vacsorája vétele előtt szükséges magok megítélésében való készületlenségekért (1 Kor 11) bocsátotta Isten azt a nagy csapást közéjek, (*) mely miatt némelyek betegek, némelyek erőtelenek és sokan el is aludtanak, azaz megholtanak. Elannyira, hogy az apostol bátorságosnak mondja, hogy minden méltatlan vendég magának eszik ítéletet; időszerint (*) valót, ha megtér, [s] ha nem: örökkévalót s mégpedig oly rettenetesképen, mintha az Úrnak saját teste és vére ellen volna bűnös, (*) melynek e sz. sacramentum jegye és pecséte. A fejedelmek az ő pecséteken (*) tött erőszakot meg szokták büntetni, szintén (*) úgy mintha magok személyén esett volna az injuria, melynek az bélyege is. Mily nagy legyen (*) pedig a Krisztus vére ellen való bűnösség, megtetszik (*) a zsidóknak nyavalyásságokból mindazótától fogva, hogy ezt kívánák: Az Ő vére legyen, úgymond, mirajtunk és a mi fiainkon. (Mt. 27, 25.) De mindezekre netalán azt mondod: Jobb hát énnékem az Úr Vacsorája nélkül teljességgel ellennem?! Nem jobb! Mert az Isten mind a testnek, léleknek örök kárhozatjával fenyegetődzik az Ő sacramentumának szántszándékos megvetése ellen. (4 Móz 9,13; Zsid 2,9) – A Krisztusnak pedig ugyan parancsolatja, hogy vegyük, együk s az Ő emlékezetére azt cselekedjük (Mt 26 (*)); ki az ő parancsolatihoz való engedelmességet örök átok alatt hagyja az embereknek (1 Kor. 11.) Es mivel e sacramentum lőn a Krisztus szeretetének legnagyobb bizonysága, melyet halála előtt hagya az ő barátinak, kiket mindvégiglen szeret (Ján. 13, 1.), ennek-okáért e sakramentumnak megvetése és útálása jegyzi az. Ő szeretetének és vére omlásának megvetését és utálását, melynél soha ISTEN etlen nagyobb vétek nem esik. (Zsid 10,28-29) Nincs semmi akadály, mely miatt te az ÚR Asztalához ne járulhatnál, hanem az, hogy inkább Istened szerelme (*) nélkül akarsz ellenni, hogynem ocsmány bűneidet elhagyni. Óh járulj fel, de járulj készülve az ÚR Asztalához, mivel azok a boldogok, kik a Báránynak vacsorájára hivattattak. (Jel 19,9) – Óh járulj fel, de járulj készülve, mert e sakramentumnak használatját a vevők hiteknek (*) mértéke szerint veszik.

Efficacia Eucharistiae non aequaliter se habet quo ad omnes fideles, sed pro ratione fidei communicantium. Orig.

E készület áll három dolgoknak valóságos meggondolásában. Első a sacramentumnak méltóságos volta, mely az ÚR testének megkülönböztetése. Második a magad méltatlansága, mely a magad megítélése. Harmadik a közbevetés, (*) mely által méltó vendég lehetsz. Ez neveztetik ÚR testével való közösülésnek. (*)

1. Az Úr Vacsorájának méltóságos voltáról

E sakramentumnak méltóságos voltát három úton gondolhatni meg. Először ennek fő szerzőjének felségességében, másodszor a részeknek, melyekből e sacramentum áll, drágalátosságokban, (*) harmadszor a végokoknak, (*) melyekért szereztetett, nagyságos voltokban.

1. Az Úr Vacsorájának fő szerzőjéről

A szerzőok itt nem valamely szent ember, de még nem is angyal, hanem önnenmaga a Jézus Krisztus, az Istennek örökkévaló Fia, mert őreá is tartozik egyedül az Újtestamentumban a sacramentumszerzés, mert csak Ő egyedül igérheti, teljesítheti is meg a kegyelmet, melyet az jegyez. (*) S meg is vagyon hagyva (*) nekünk, hogy senki szavát ne hallgassuk az ecclesiában, hanem csak az övét. Mely (*) szentséges rendelésnek kell tehát azt tartanunk, mely ilyen isteni nagy szerző októl származik.

2. Az Úr Vacsorájának részeiről

Ez áldott sacramentumnak részei hármak: először a külső éltető állatok (*) avagy jegyek, másodszor a szentelő Ige, harmadszor a mennyei kegyelem.

Először. A külső jegyek: a kenyér és a bor. (1 Kor 11,23 stb. Péld 9,5) Ezek számok szerint kettők, de végekre (*)(*) nézve csak egy.

Másodszor. Az Ige, Krisztus Urunk szerzésének Igéje, melyet könyörgéssel és áldással mond el a hivatalos tanító. (Zsid 5,4; 4 Móz 16,40; 1 Kor 10,16) A kenyér és a bor az Ige nélkül semmi nem egyéb, hanem csak ami azelőtt volt. De hogy aztán az Ige ez éltető állatokra (*) reájuk mondatik, sacramentummá lesznek. Az ISTEN is a maga rendelésével jelen vagyon és kész megteljesíteni (*) valamit (*) megígért. Az isteni megáldó Igék a kenyérnek és bornak valóságát nem változtatják, nem is teszik semmivé (mert, ha ezeknek valóságok meg nem maradna, nem lehetne ez sacramentum), hanem csak végekben (*) s nevezetekben változtatják el őket. Mivel a mi azelőtt csak testi tápláltatásunkra való közönséges kenyér és bor vala, az áldás után már szentséges végre (*) rendeltetik, tudniillik a keresztyéneknek lelkeknek (*) táplálására. És holott azelőtt csak kenyérnek és bornak neveztettenek, most immár azoknak a szent dolgoknak neveken (*) neveztetnek, amelyeket jegyeznek, úgymint Krisztus testének és vérének, hogy elméink mentől jobban eligazíttattathassanak azoktól a külső éltető állatokról (*) a mennyei kegyelemre, melyet azok testi tekintetük által jelenvalóvá tesznek a mi hitünk szemeinek. Nem is a kenyérnek és a bornak mondja Idvezítőnk ezt: Ez (úgymond) az én testem, ez az én vérem, hanem a tanítványoknak, amint e felső betűkből: Vegyétek, egyétek, megtetszik. (*) A kenyér sem teste néki, hanem azon értelem szerint, mellyel a pohár új testamentumnak mondatik, tudnillik sacramentalis metonymia (*) szerint, azaz mennyiben annak jegye és annak hitünknek kiszolgáltató eszköze. Szent Márk pedig ugyan (*) nyilvánsággal (*) jegyzette meg, hogy ez Igéket: Ez az én vérem etc., ki nem mondotta Idvezítőnk, hanem (*) mindenekutánna aztán a tanítványok mindnyájan ittanak volna (*) a pohárból. (Márk 14,24) Annakutánna is ugyan (*) a bort az ő természete valóságára nézvén szőlővessző gyümölcsének nevezi, melyet azelőtt viszontag (*) lelki jegyzésére (*) tekintvén, maga vérének monda (24. v.) minden sacramentumoknak nevezetének módja szerint. Továbbá a Krisztus nem azt parancsolta, hogy csináljuk őtet, hanem hogy ezt cselekedjük az ő emlékezetére. És ennünk hagyja (*) nem magában az ő testét, hanem mennyiben az csakhamar azután megtöröltetett (*) és vére kiöntetett vala, melyet sz. Pál magyarázat szerint Krisztus testével és vérével való közösülésnek (*) hí (1 Kor 10,16), azaz a Krisztusban és szent testének vérének minden érdemességében való részesülésünknek erős és foganatos (*) zálogának. És e szent Vacsorával való gyakori élésünk által ezen sz. Pál hirdettetni akarja velünk az Úrnak halálát, míglen eljő az égből és míglen mi is, mint a keselyűk a levegő-égbe felragadtatunk, hogy elejibe menjünk őnéki, ki a mi lelkünknek áldott teste és élete. (1 Kor 11,26; Csel 3,21 és 1,11; Zsid 8,22; Mt 24,27-28)

Euoharistiae sacramentum non de aliorum manu, quam praesidentium sumimus. Tert. l. de Coron. c. 3. Qui enim a terra panis, percipiens vocationem Domini non jam communis panis est, sed Eucharistta ex duabus rebus constans terrena et coelesti. Iren. l. 4. c. 30. Per Sacramentum corporis et sanguinis Domini divinae efficimur consortes naturae et tamen esse non desinit substantia, vel natura Panis et vini. Gelasius cont. Eutic. Christus visibilia Symbola corporis et Sanguinis appellatione honoravit, non naturam mutans, sed naturae gratiam adjiciens. Theod. Dialog. 1.

Harmadszor. A lelki kegyelem is kettős: úgymint a Krisztusnak teste, amennyiben az Istennek mitőlünk érdemlett rettenetes haragját kóstolván, megfeszíttetett. És szent vére, mennyiben ez is (hasonló állapotban) bűneinknek bocsánatjára kiöntetett. Ezek is számszerint kettők, de hasznokra nézve csak egy, tudniillik az egész Krisztus minden jó téteményivel egyetemben, mivel mindenek (*) kináltatnak és a hívekkel valóságosan ki is szolgáltatik. Ezek ez áldott sacramentumnak három szükséges részei: a jegy, az Ige és a kegyelem. A jegy az Ige nélkül és az Ige a jegy nélkül lehetetlenek. És ha együtt vannak is, a jegyzendő (*) kegyelem nélkül ugyan haszontalanok, hanem midőn mind e hármak együtt vannak, akkoron ezek foganatos (*) sacramentum a méltó vendégeknek. Némelyek veszik a külső jegyet a lelki kegyelem nélkül, mint Judás, ki (miképen Ágoston doctor szólt) az Úr kenyerét elvövé ugyan, de a kenyeret, mely maga az Úr, nem. (Panem Domini, non panem Dominum. Aug.) Némelyek a lelki kegyelmet a külső jegy nélkül veszik, mint a sz. tolvaj a keresztfán. És több számlálhatatlan keresztyének, kik meghalván, kívánják a sacramentumot, de valami külső akadály miatt nem vehetik. A méltó vendégek pedig megerősíttetésekre (*) mindkettőt veszik az Úr vacsorájában.

Krisztus Urunk külső jegyeknek a kenyeret és bort választotta, egyéb külső éltető állatok (*) felett. (Dávid a kenyeret ember szivének erősségének nevezi, Zsolt 104,14.) Elsősorban, mert ezekre tehetni legkönnyebben szert, másodszor, hogy tanítana (*) minket arra, hogy miképen az embernek időszerint való (*) élete a kenyérrel tápláltatik és a borral ékesgettetik főképen, úgy lelkünk is sz. testével és vérével tartatik és éleszgettetik az örökéletre. Bort rendelt a kenyér mellé, hogy ez is külső jegy a sacramentumban, mellyel e dologra tanít minket: Először, hogy amiképen az ember testének tökéletes tápláltatása az ételben és italban áll, ezenképen a Krisztus lelkeinknek nem rész szerint való, hanem tökéletes idvössége és táplálása. Másodszor, hogy a sacramentumi bort a kenyértől külön nézvén, eszünkbe jusson, miként omlott ki az ő drágalátos vére szentsége testéből bűneinknek bocsánatjára. A külső jegyeket a tanító osztja a templomban, és te testi szájaddal eszed azokat, a lelki kegyelmet pedig a Krisztus nyújtja le az égből, melyet hitednek szájával kell enned néked.

3. Az Úr vacsorájának végokairól, (*) melyekért e sacramentum rendeltetett.

A felséges végek, (*) avagy gyümölcsök, melyekért e sacramentum rendeltetett, hetek:

Az Úr vacsorájának első vége (*)

Hogy a keresztyének szünetlenül reá emlékezzenek ama [!] engesztelő áldozatra, melyet Krisztus keresztfán való sz. halála által egyszer mindenekért bemutata, hagy minket Istenünkkel megbékéltetne. (*) (Mt 26,26) Ezt cselekedjétek (azt mondja Idvezítőnk) az én emlékezetemre! Ismét: Valamennyiszer (*) eszitek e kenyeret (azt mondja az apostol) és isszátok e pohárt, az Úrnak halálát hirdetitek, míglen eljő. (1 Kor 11,25-26) Ő mondja azt is, hogy e sacramentumnak s az Igének kiszolgáltatása által a Jézus Krisztus a galatiabelieknek szemek (*) előtt oly világosan kiírattatott volt, mintha ugyan (*) őközöttök feszíttetett volna meg (Gal 3,1), mert itt az egész cselekedet mintegy ugyan (*) szemünk eleibe hozza a Krisztus halálát, az áldott kenyérnek megszegése áldott testének megfeszíttetését és a megszentelt bornak kiöntése sz. vérének kiomlását. A Krisztus magában csak egyszer áldoztatott valósággal meg, (Zsid 9,26; 10,12) de valamennyiszer e sacramentum szolgáltatik, lelkiképen mindannyiszor áldoztatik meg a híveknek. (Quotidie nobis Christus crucifigitur. Aug. in Ps. 95) Innen neveztetik az Úr vacsorája engesztelő áldozatnak, nem tulajdonul (*) vagy valósága szerint, hanem figurative, a jegyzendő (*) dolognak nevével való neveztetése szerint. (Metonymikos), mert ez emlékezete annak a valóságos engesztelő áldozatnak, mellyel Urunk áldozék (*) a kereszten. És hogy ez megkülönböztetnék a valóságos áldozattól, a régi doctorok vér nélkül való áldozatnak nevezték ezt.

Ha azért vér nélkül való, mivel ebben vér nincsen, tehát (*) nem természet szerint való teste ez a Krisztusnak és ha azért véretlen, mivel vérontás nélkül áldoztatik fel, tehát nem érdemelhet bűnbocsánatot. (Zsid 9,22)

Neveztetik Eucharistia-nak is, azaz hálaadó áldozatnak is, mert az Anyaszentegyház e cselekedet által áldozik (*) Istennek dicséretnek és hálaadásnak áldozatját a megváltásért, melyet egyedül csak a Krisztus keresztfán való megtisztító valóságos áldozatja szerze nékünk meg. Hogyha a Moáb királynak meglátása, midőn saját fiát egészen megégetendő áldozattal a város kőfalán áldozná (*) isteninek az ő életének megtartására való felindításoknak okáért (2 Kir 3,27), az ő ellene hadakozó királyokat oly nagy könyörületességre indítá, hogy a városnak ostromlásától megszünének és a tábort onnan elvinnék, (*) mennyivel inkább néked az Atya Istennek a keresztfán, lelkes megtartására nézendő egyszülött Fia által való áldozásának nézésével fel kell indulnod, megváltó Istenednek szeretetére és bűneidnek elhagyására, mely az Igazságra nézve soha más egyéb váltságért el nem tisztogattathattak volna?

Christo cum Patro et Spiritu S. Sacrificium Panis et Vini in fide et charitate sancta Ecclesia Catholica offere non cessat. Aug. de fid. ad Pet. Diac. c. 19. Cum frangitur hostia, cum sanguis de calice in ora fideliun funditur, quid aliud, quam Dominici corporis in cruce immolatio, ejusque sanguinis de latere effusio significatur. Can. dist. 2. de consecrat. Cum frangitur etc. 37.

Második vége (*) az Úr vacsorájának

Hogy hitünkben megerősödjünk, mert Isten e sacramentum által azt jegyzi (*) és pecsételi az égből nékünk, hogy igérete és a Krisztusban újonnan szerzett szent szövetsége szerint valóságosan kegyelmébe és irgalmába vészen minden megtérő híveket, valakik (*) e sacramentumot képesség szerint veszik és hogy a Krisztus halálának és kinszenvedésének érdeméért oly bizonyosan (*) megbocsátja nékik minden bűnöket, amint e sacramentumban részesültek. Erre nézve hivattatik a sz. sacramentum az új szövetségnek és bűnbocsánatnak pecsétének. (Róm 4,11; Mt 26,28; 1 Kor 11,25) Legnagyobb kétességünkben (*) is ennekokáért e sz. sacramentummal élvén, kétesség nélkül mondhatjuk a Sámson anyjával: Ha meg akart volna az Úr ölni minket, el nem fogta (*) volna a mi kezünkből az égőáldozatot és a lisztből csinált áldozatot. És meg sem mutatta volna nékünk mindezeket, sem pedig ilyen dolgokat nem szólott volna mostan minekünk. (Bir 13,23)

Harmadik vége az Úr vacsorájának

Hogy a keresztyéneknek Krisztussal való elbomolhatatlan erős közösüléseknek (*)(*) jegye és pecséte lenne. (*) A hálaadásnak pohara, melyet megszentelünk, avagy nem Krisztus vérével való közösülésünk-e (*)? A kenyér, melyet megszegünk, avagy nem Krisztus testével való közösülésünk-e? (*) (1 Kor 10,16) Azaz igen is hatható jegye és pecséte Krisztussal való közösülésünknek. (*) Ez egyesülés neveztetik bennünklakásnak (Ján 14,10.23), Úrhoz való ragaszkodásnak (Kollesis) (1 Kor 6,17), szívünkben való maradásnak (Katoikesis) (Ef 3,17; Ján 15,5; Kol 1,10) és az Irásban különb-különb hasonlítások által adatik előnkbe, minéműek (*) a szőlőtő és szőlővesszők (Ján 15), a Fő és a test (Kol 1,18), a fundamentum és a rajta való építés (Ef 3,18), azon (*) egy kenyér, mely sok búzaszemből áll, a férj és feleség között való házasságbeli egyezség (Ef 5,31) és többek efélék. Az első természet szerint való, a mi emberi természetünk és a Krisztusnak Isteni természete között az Igének személyében. A második titkos, Urunkkal jelen nem lévő személyünk és az Isten-Ember Jézus Krisztus személye között egy titkos testben. A harmadik mennyei, Urunkkal jelenleendős személyünk és a Krisztus személye között a dicsőült testben. E három közösségek egymástól függenek, mert ha a mi természetünk elsőben (*) az isteni természettel a második személyben nem egyesült volna, soha mi a Krisztusnak titkos testével nem közösülhetnénk. (*) És ha ez életben (noha még az Úrtól távol vagyunk) a Krisztushoz a titkos egyesülés által nem ragadandunk, soha Ővéle a dicsőségben mennyei tekintete előtt nem részesülünk. A titkos közösülést (*) (melyre itt kiváltképen nézünk (*)) miközöttünk és a KRISZTUS között a Krisztusnak minket Őhozzá s Őtet viszontag (*) hitünk által (melyet azon (*) Lélek nemz bennünk) mihozzánk kapcsoló Lelke szerzi, mely mindkét dolgot szent Pál igen élővé adja előnkbe ez igékben: Igyekezem rajta, hogyha elérhetem azt, melyért én is megfogadtatám (*) a Krisztustól. (Fil 3,12) Miképen veszhetne el az, aki ily erősen tartozik és tartóztatik? (*) Ez egyesülést az érti legjobban elméjében, aki leginkább érzi ezt szívében. De minden idők felett ez egyesülést akkor érezhetni legjobban s akkor erősíttettetik is meg, mikoron kelleteképen élünk az Úr vacsorájával. Mert ekkor érezzük mi tapasztalhatóképen szívünknek Krisztushoz köttetését és lelki kivánságainknak hit és Szentlélek által szentségéhez a szeretetnek idegén (*) közlebb-közelebb vonattatását. (*)

E Krisztussal való közösülésünkből (*) kimondhatatlan sok jók következnek (*) a hívekre:

Úgymint, először a Krisztus minden ő bűnöket és bűnösségeket (*) tulajdonítás szerint magára vötte (Róm 4,25), hogy az Isten igazságának azokért eleget tenne (*) és Ő ugyan (*) tulajdonítás szerint ingyen nékünk adja minden Ő igazságát ez életben (Fil 3,9), egész jussát (*) az örökéletre, minekutánna ez végbemegyen és minden reánk következett (*) jót vagy gonoszt úgy tart, mintha az maga személyén esett volna.

Másodszor élő lélek és kegyelemnek lélekzete foly (*) a Krisztus természetéből be Ővéle egyesült természetünkbe (Mt 25,35), megújít minket lelki életre és úgy megszenteli elméinket, akaratunkat és indulatinkat, (*) hogy naponként a Krisztus képéhez való hasonlatosságban inkább-inkább nevekedhessünk. (Ef 4,23-24; Róm 8,27; 2 Kor 3,18)

Harmadszor minden idvösséges s az örökéletnek elvételére szükséges ajándékokkal őket felruházta, minéműek az isteni szeretetnek érzése, elválasztásnak (*) elhívása, újonnan való születtetése, megigazulása, és a jócselekedetekhez segítő mennyei kegyelem (Ján 1,16), mindaddig, míglen az örökéletbe megyünk lakozni. Ennek tanúság (*) gyanánt kell lenni minden keresztyéneknek, hogy magukat úgy tartsák mint Krisztus szent testének mocsok nélkül való tagjait (*) és magokat minden tisztátalanságtól és fertelmességtől megóvják, tudván, hogy immár a Krisztusban élnek, avagy hogy a Krisztus él bennök. E Krisztussal való egyesülésből (mely nékünk az Úr vacsorája által megpecséltetik) hozza ki szent Pál azokat a bizonyító erősségeket, (*) melyekkel a korinthusiakat elvonni akarja, mint a bálványozás (1 Kor 10,14) s mint pedig a paráználkodás (1 Kor 6,18) által való megfertőztetéstől.

Utólszor ezen Krisztus és mi közöttünk való közösülésből (*) más közösülés (*) is származik, mely magunk között vagyon. Ez is eleve adatik az Úr vacsorájának sacramentuma által előnkbe, mennyiben az egész Anyaszentegyház sok emberekből állván, mindazáltal mindnyájan egy kenyérben közösülnek (*) abban a szent cselekedetben. Mi, úgymond, sokan egy kenyér és egy test vagyunk, mert mindnyájan abból az egy kenyérből részesülünk (1 Kor 10,17), hogy miképen a kenyér, melyet a sacramentumban veszünk, csak egy, noha sok búzaszemből áll, ezenképen minden hívek, noha sokan vannak, mindazáltal csak egy titkos testet tesznek (*) ama Fő alatt, mely a Jézus Krisztus. Édes Idvezítőnk ötször imádkozék ama könyörgésben, melyet a végvacsora után szerze, hogy az ő tanítványi egyek legyenek, akarván jelenteni, (*) mily igen tetszenék (*) néki ez az egyesség. (*) (Ján 17,11.21-23.26) E hívek között lévő egyesülés oly messze terjedő, hogy semminémű messzeség választást abban nem ejthet, oly erős, hogy még a halál is el nem szakaszthatja, oly tartó, hogy semmi hosszú idő el nem nyűheti, oly hatható, hogy még azok között is, akik soha egymást nem látták, buzgó szeretetet indíthat. S ez a lelkeknek egyesülése neveztetik szenteknek egyességének, (*) melyet Krisztus hat nevezetes módok által viszen végbe. Először mindnyájoknak ugyanazon egy Lélek által való igazgatása által. Másodszor mindnyájoknak azon (*) hittel való felruháztatások által. Harmadszor maga szeretetének mindnyájoknak szívekben (*) való kiöntése által. Negyedszer mindnyájoknak azon (*) egy keresztség által való újjászülettetések (*) által. (Tit 3,5). Ötödször mindnyájoknak azon (*) egy lelki eledellel való tápláltatások által. (1 Kor 10,17 és 11,33) Hatodszor magának amaz ő egy testének, Anyaszentegyházának (melyet szent testében megbékéltetett Istennel) egy életadó Fejévé léte által. Innen volt az, hogy az elődedi (*) Anyaszentegyházban a hívőknek minden sokaságának szivek-lelkek (*) az igazságban, indulatban (*) és egymás szeretetében egy vala. (Csel 4,32) Ma is pedig a keresztyéneknek tanúságokra (*) kell e dolognak lenni, hogy egymást szeressék, mivel mindnyájan ugyanazon egy szent és titkos testnek tagjai, melynek a Krisztus Feje. Minekokáért mindnyájokhan bennek (*) kell lakni az egymáson való istenes könyörületességnek, egyiknek a másik örömén, avagy bánatján egyetemben való örvendezésnek, avagy bánkódásnak, egymás erőtelenségének együttszenvedésének és egyik a másik szükségének közösleg való megteljesítésének. (*)

Negyedik vége (*) az Úr vacsorájának

Hogy a híveknek lelkek (*) az örökélet felől való bizonyos reménységben tápláltassanak, mert ez a sacramentum mindazoknak, valakik ezzel a Krisztus szenvedése szerint élnek, jegye (*) és pecséte annak, hogy a Krisztus maga ígérete szerint megfeszíttetett szent testének és vérének ereje által szintén oly valóságban táplálja lelkünket az örökéletre, amiképen testünk a kenyér és bor által legeltetik ez időszeri (*) életre s evégre (*) nézve a Krisztus e sacramentumával valóságosan adja saját tulajdon testét és vérét minden hívő vendégeknek.

Audio quid verba sonent, neque enim mortis tamen ac resurrectionis suae beneficium nobis offert Christus, sed corpus ipsum in quo passus est et resurrexit. Concludo realiter, hoc est, vere nobis in Coena dari CHRISTI corpus, ut sit animis nostris in cibus salutarem. Cal. in Comm. 1 Cor. 11.25; 1. Cor. 10,16.

Ennekokáért e sacramentum az Úr testével és vérével való közösülésnek (*) neveztetik s a közösülés (*) nem szokott az egymással jelen nem lévő, hanem a jelenlévő dolgok között lenni. Nem is volna ez Úrnak vacsorája, ha az Úrnak teste és vére ebben jelen nem volna. A Krisztus valósággal jelen vagyon e sacramentumban kétféle egyesülés szerint, melyeknek az elsője lelki, a Krisztus és a méltó vacsorálók között, a másikja sacramentumi a Krisztus teste-vére és a külső jegyek (*) között. Az első eszközök által való, hogy azon Szentlélek a Krisztusban és a hívekben lakozván, beoltja a híveket, mint tagokat az ő Fejekbe, (*) a Krisztusba és aképen eggyé teszi őket a Krisztussal s minden ő kegyelmében, szentségében és örök dicsőségében, mely Őbenne vagyon, oly bizonyosan s valósággal részesíti, amely bizonnyal és valósággal az Igebéli ígéreteket hallják és a szent sacramentumnak külső jegyeiben közösülnek. (*) Innen vagyon, hogy a Krisztus akaratja az igaz keresztyén ember akaratja és a keresztyéneknek életek (*) a Krisztus, ki őbennek (*) lakozik. (Gal 2,10) Ha azért az egyesült dolgokat nézed, az egyesülés: állatbeli; (*) ha pedig igazságát: valóságos; ha a módot, mely szerint végbe mégyen: lelki. Nem a mi hitünk, ami a Krisztus testét és vérét jelenvalóvá teszi, hanem a Krisztus Lelke, ki Őbenne és mibennünk lakozik.

A mi hitünk csak elveszi és lelkünkre fejezi azokat a mennyei jókat, melyekkel a sakramentumban unszoltatunk.

Quod se nobis communicat, id fit arcana Spiritus S. virtute quae res locorum distantia se junctas, ac procul dissitas, non modo aggregare, sed coadunare in unum potest. Cal. in. 1. Cor. 11,25.
Haec (scilicet corpus et sanguis Domini) accepta atque hausta id efficiunt ut nos in Christo et Christus in nobis sit. Hilar. lib. 8. de Trin. – Iam corpus Christi meo corpori sociatnm est et sanguis ejus meas ornavit genas. B. Agnetis dict. apud Ambr.

A második sacramentumbeli egyesülés lévén, nem természeti avagy helybéli, hanem lelki egyességek (*) a külső jegyeknek, mely a kenyér és a bor, a mennyei kegyelemmel, mely az elvételnek munkájában Krisztus teste és vére, mintha ugyanazon egy dolgot tennének az egymásra való közös nézések (*) (*) által. Innen vagyon, hogy amely szempillantásban a méltó vendégek eszik az Úrnak kenyerét és borát isszák testi szájokkal, ugyanazonban veszik hiteknek (*) szájával a Krisztus valóságos testét és vérét is. (Corpus non adest cum Pane, homu, id est simul loco, sed hama, id est simul tempore.) Nemhogy a Krisztus levonattatnék (*) az égből a sacramentumban, hanem hogy a Szentlélek a sacramentum által felemeli nékik elméjeket (*) a Krisztushoz, nem valami helybéli változás, hanem áhitatos indulat (*) által, úgyannyira, hogy a hitnek szent elmélkedésében jelen vannak ők a Krisztussal és a Krisztus is ővélek. (*)

Cum coena caelestis sit actio, minime absurdum est, Christum in coelo manentem a nohis recipi. Calv. in. I. Cor. 11,25.
Fidem mitte in coelum et eum in terris tanquam praesentem tenuisti, Aug. Ep. 3. ad Volus.

És eképen hívén és elmélkedvén arról, miképen feszíttetett volt meg a Krisztus teste, kiomlott drágalátos (*) szent vére az ő bűnöknek bocsánatjáért és lelkeknek (*) Istennel való megbékéltettetésekért, eszerint az ő lelkek sokkal foganatosban tápláltatnak az örökélet felől való bizonyosságban, hogynem mint a kenyér és bor táplálhatná testeket (*) ez időszerinti (*) életre. Szükséges annakokáért a sacramentumban mind a külső jeleknek testi szemek által s mind pedig a Krisztus testének és vérének lelki mód szerint a hitnek szemei által láthatóképen megláttatniok.

Fidem, quam dico non intelligo quamlibet opinionem, sed fiduciam, qua cum audis panem tesseram esse corporis Christi, non dubitas impleri a Domino quod verba sonant corpus quod nequaquam cernis, spirituale esse tibi alimentum, atque ex Christi carne vivificum vinum per Spiritum diffundi. Calv. Ibid. Eph. 5,32.

De miformán tégye a Szentlélek a Krisztusnak tőlünk oly távollévő testét velünk ez egyesülés által jelenvalóvá, szent Pál nagy titoknak nevezi, melyet tudniillik a mi értelmünk elégképen meg nem foghat. A sacramentumbéli kenyér és bor annakokáért nemcsak puszta jegyek, (*) hanem egyszersmind oly eszközök, melyekkel Krisztus URUNK valóban kiszolgáltatja és adja mindenik méltó vendégnek nemcsak isteni erejét és hathatóságát, hanem tulajdon szent testét és vérét is oly bizonnyal s valóban, mint a Szentlelket a tanítványoknak szent lehellésének jegye által; avagy a meggyógyulást a betegeknek vagy szájának beszéde, vagy kezének, vagy pedig ruhájának illetése által. Erősebb is sokkal a hit által való megfogás a kéznek, avagy okosságnak legerősebb megfogásánál is.

Ego tunc nos demum Christi boni participare agnosco, postquam Christum ipsum obtinemus non tum cum pro nobis factum fuisse victimam credimus, sed dum in nobis habitat, dum ejus sumus membra ex carne ejus, dum in unam denique et vitam et substantiam (ut ita loquar) cum ipso coalescimus. Calv. ibid.

Hogy azért e dolgot befejezzük: E szent sacramentum amaz áldott kenyér, melyet az Emmausba menő tanítványok megevén megnyitá szemeket, hogy a Krisztust megismernék (Luk 24,30-31), ez az ÚRI pohár, melynek itala által mindnyájan egy lélekké löttünk (1 Kor 12,13), ez ama mézet folytató kőszikla, mely megéleszti elalélt lelkét minden igaz Jonathánnak (1 Sám 14,27), valaki (*) hitének szájával ezt megkóstólja. Ez amaz árpakenyér, mely onnan felül bocsátkozván alá (Bír 7,13) lerontja a pokolbeli setétségnek, midiánitáknak minden sátorokat. Az Illyés pogácsája és vize negyven napi erőt ada néki Hóreben (1 Kir 19,6-7) és ama manna (az angyalok eledele) negyven esztendeig táplálta az Izrael fiait a pusztában (Zsolt 78,24; 2 Móz 16,15), de ez életnek ama kenyere és a mennyei manna, melyet ha illendőképen eszünk, örökkön-örökké eltartja lelkünket az örökéletre (Ján 6,32.35.49.50.51.58.) Mily igen kell tehát lelkünknek amaz esedezéssel Urunk előtt lelki kívánságból esedeznünk, melyet a kapernaumiak csak testi indulatból tőnek: (*) URAM adjad minékünk mindenkoron ezt a kenyeret! (Ján 6,34)

Ötödik vége (*) az Úr vacsorájának

Hogy lenne (*) nékünk bizonyos (*) zálogunk a mi feltámadásunk felől. A keresztyén embernek föltámadása kétféle. Az első: lelki föltámadása a léleknek a bűnnek halálából, mely első föltámadásnak neveztetik (Ján 5,29; Róm 6,4-5), mert a Krisztus szent evangéliumának prédikálása által támadtunk föl a bűnnek halálából a kegyelemnek életére. Boldog és szent (azt mondja szent János), akinek az első föltámadásban része vagyon, mert azon a második halálnak hatalma nincsen. (Jel 20,6) Az ÚR Vacsorája mind eszköze s mind pedig záloga nékünk e lelki és első föltámadásunk.

Hinc apud Priscos Sacramentum baptismi appellabatur; Saulus. – Sacramentum vera Dominici corporis vita. Aug. l. de pecc. meritis. c. 14.

Aki engemet eszen, él énáltalam (Ján 6,57) s akkoron vagyunk mi illendő vendégek, hogy üljünk a Krisztus asztalához a Krisztussal, mikoron Lázárként bűneinknek halálából feltámadunk új életre. (Ján 11) Ez első föltámadásnak valósága kijelenti magát néminemű istenes belső indulatok által, mert ha midőn belől indíttatol a keresztyénségnek és a kegyesség gyakorlásának tisztére (*) s szíved Sámuellel így felel: Szólj Uram, mert hallja a te szolgád! (1 Sám 3,10) és szent Dáviddal: Óh Uram, kész az én szivem! (Zsolt 108,2) Szent Pállal is: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? (Csel 9,6) – bizonyosan megtudhadd, hogy föltámadt lelked a bűnnek halálából és immár az első feltámadásban részed vagyon: de ha tudatlanságban maradsz az igaz vallásnak fundamentumi felől, abban való magad gyakorlására néminemű titkos unadalmat érzesz magadban és mint egy akaratod ellen kell a kegyesség gyakorlásra kényszeríttetned etc. ilyenkor bizonyosan elhihedd, hogy csak neved, hogy élsz, de megholtál, mint maga mondja Urunk a sárdisbeli gyülekezetnek angyalának (Jel 3,1) és lelked csak megbüzhödéstől oltalmazója testednek.

Hinc panis et vinum a veteribus nominatur symbola resurrectiouis. Conc. Nic. Caro Christi non in sese, sed in verbo ipsi hypostatice unito vivifica est. Cyrill in Joh. 10,13. – Et quia enim propria verbi cuncta vivificantis. Syn. Eph. de Recta fid. ad Regin.

Második feltámadás testi, mellyel testünk az utolsó napon feltámad; ez neveztetik második feltámadásnak, mely a második haláltól szabadít meg minket. Az, aki az én testemet eszi és véremet issza, örökélete vagyon és én feltámasztom őtet az utolsó napon. (Ján 6,54) Mert e sacramentum bizonyosan jegyzi (*) és mintegy megpecsétli nékünk, hogy a Krisztus megholt és feltámadott érettünk és hogy szent teste megelevenít és táplál minket az örökéletre és ezokáért a mi testeink is bizonnyal feltámasztatnak az örökéletre az utolsó napon. Mert mivel a mi Fejünk feltámad, a testnek minden tagjainak is fel kell támadniok bizonnyal. Mert hogy-hogy lehetne egyéb (*) benne, hanem hogy azok a testek, melyek (igazságnak fegyveri (Róm 6,13), Szentlélek templomi (1 Kor 6,19) és Krisztus tagjai lévén) az élet Urának testével és vérével legeltessenek és tápláltassanak, ismét feltámasztassanak az utolsó napon.

Vivificat 1. Rationo meriti obedientiae, quia Christi caro pro credentibus oblata fuit in sacrificium. 2. Ratione copulationis nostrae cum Christo, quia non possumus ad Deum vitae fontem pertingere, nisi carne illa Christi mediante ot quatenus carni illi quasi membra sumus insiti. Caro non prodest. Joh. 6. 66 id est carnalis opinio non conveniens cum mysterio manducationis carnis Christi.

Ez az oka, hogy a szenteknek megholt testek (*) ily hagy tiszteséggel temettetnek és az ÚRban alunni eresztetnek és az ő temetőhelyek (*) szenteknek aluvó ágyának neveztetik. A megvettettek (*) is feltámadnak az utolsó napon mindenható hatalma által a Krisztusnak, mint bírónak, ki előhozza Őket, mint gonosztevőket a tömlöcből, hogy a sententiát és annak érdemes kiszolgáltatást elvegyék. De a választottak a Krisztus feltámadásának és ővéle, mint Fejekkel (*) való közösülésöknek (*) ereje által támadnak fel. És az ő feltámadása oka és bizonysága a miénknek.

Christi resurrectio in qua nostra innititur, communis resurrectionis fide jussor est. Theod.
Mortuum esse Christum etiam pagani credunt, resurrexisse vero propria fides est Christianorum. Aug. l. 1. cont. Faust. c. 19.

A Krisztus feltámadása kiváltképen való (*) hitök a keresztyéneknek és a holtaknak feltámadása leánya az Istenben való legfőbb bizodalomnak. Ezokáért szokták vala az elődedi (*) anyaszentegyházbéli keresztyének egymást így köszönteni reggel: Feltámad az ÚR! – melyet így fogadtak el: Igaz, az ÚR feltámad bizonnyal!

Hatodik vége (*) az ÚR Vacsorájának

Hogy nékünk örökéletünk felől való bizonyos (*) voltunkat megpecsételje. Óh mit kívánhatni avagy szerethetni inkább, mint az életet? Avagy mitől félhetnek és iszonyodhatnak természetek (*) szerint inkább az emberek, mint a haláltól? De ez első halál csak semmi a másodikhoz képest, ez élet is semmit nem ér a jövendővel egybevettetett lévén. Ha azért bizonyos akarsz örökéleted felől lenni, készítsed magadat e sacramentumnak méltó vételére. Mert maga Idvezítőnk biztat minket: hogy valaki (*) eszi e kenyeret, örökké él az és amely kenyeret én adok, az én testem (úgymond), melyet e világnak életéért adok. (Ján 6,51) Aki azért illendőképen él e sacramentummal, igazán mondhatja nemcsak ezt: Credo vitam aeternam, hiszem az örökéletet, hanem ezt is: Edo vitam aeternam, eszem az örökéletet. És bizonnyal ez az igaz életnek fája, melyet ISTEN az ő Anyaszentegyháza paradicsomának közepette plántált (Jel 2,7) és amely felől megígérte, hogy annak adja, aki győzedelmes lészen. Felül is haladja ez életnek fája sok ezer grádiccsal (*) azt az életnek fáját, mely az édenbeli paradicsomban nevekedett vala, mivel annak gyökerei a földből valának, ennek pedig az égből. Az testnek adhat vala életet, ez a léleknek, az csak az élőknek tarthatja vala meg életeket, (*) ez a holtaknak is életet adhat. E fának levelei gyógyítják meg a hívőknek nemzetségit és minden hónapban újabb-újabb gyümölcsöt terem, mellyel tápláltatnak ők az örök életre. (Jel 22,2) Óh mily boldogok, akik gyakorta eszik e sacramentumot, akik legalább egyszer-egyszer minden hónapban megkóstolják újonnan e megújító gyümölcsöt, melyet Krisztus készített nékünk, az ő asztalánál erőtelenségünknek gyógyítására és örökéletünk hívésének erősítésére.

Tota fiducia Christianorum est resurrectio mortuorum. Tert. l. 5. de Resur. carn.
Omnium terribilium terribiiissimum mors. Arist.

Hetedik vége (*) az Úrvacsorájának

Hogy a keresztyének mintegy ugyan (*) összeesküdtettessenek az egy igaz Istenhez való hívségre és engedelmességre és hogy ne valljanak más engesztelő áldozatot a bűnért, hanem csak azt az egy valóságot, melyet Urunk egyszer végbe vőn [!] (*) és amely által a törvénybeli áldozatoknak véget vete s örök váltságot és igazságot szerze minden hívőknek. És eképen, hogy a keresztyéneknek minden szakadásoktól és hamis vallásoktól nyilvánsággal megkülönböztető (*) vallástételbeli jegyül maradhatna (*) mindvégiglen. És látván, hogy a misében idegen Krisztust imádnak, nem azt, aki szűz Máriától született, hanem egy ostya-lisztből sültet és e kenyér-Istennek megáldozása az ecclesiának bizodalma, mind eleveneknek és holtaknak engesztelő áldozatja, ennekokáért minden keresztyén embernek szántszándék szerint való hitetlensége alatt az ÚRnak a mennynek-földnek Főigazságának előtte el kell iszonyodni a misés áldozattól, mint búsulásnak (*) bálványától, mely felette nagy becstelenségére vagyon ama mindenre elégséges világidvezítő Jézus Krisztus szenvedésének és halála érdemének, mert az Úr vacsorájának sacramentumának vétele által mindnyájan megesküszünk, hogy minden valóságos áldozatok Urunk halála által megszüntenek és hogy az ő egyszer megfeszíttetett teste és kiomlott vére végig megmaradandó eledele és táplálása lelkünknek.

Milites Sacramento erant jurati et obstricti ad praestandum soli Imperatori fidelitatem per obedientiam.

II. Miképen kell kinek-kinek eszébe venni maga méltatlan voltát

Az ember az ő méltatlan voltát soha inkább eszébe nem veheti, mintha a mindenható Istennek tíz parancsolatján próbálja meg magát. Kezd [!] el azért az élső parancsolaton és jól vizsgáld meg micsoda tisztedben (*) nem jártál el és minémű vétkeket cselekedtél a parancsolatok ellen, megemlékezvén egyszersmind arról, mily rettenetes átkok, úgymint ez életben mindenféle nyomorúság és szégyenvallás, a következendőben örök kárhozat kövessék a törvénynek csak egy pontjának általhágását is, ha az Isten irgalma és a megtérés meg nem előzik a büntetést. (Gal 5,10) Eképen megvizsgálván mind bűneidet s mind pedig nyavalyásságodat, (*) borulj le és mint egy megsententiázott (*) gonosztevő ama nagy Bírónak essél lába eleibe és töredezett szívvel s keserű könnyhullatásokkal valld meg minden bűneidet és nagy alázatossággal kérjed és szomjúhozzad az ő nagy könyörületességét és minden bűneidnek bocsánatját ezekkel, vagy ezekhez hasonló Igékkel:

Forrás

Medgyesi Pál: PRAXIS PIETATIS azaz KEGYESSÉG GYAKORLÁS melybe befoglaltatik, mint kelljen a hívő keresztyén embernek az ISTEN és a maga igaz ismeretében nevekedni, életét naponként Istennek félelmére intézni, csendes lelkiismerettel költeni és futásának eltöltése után – leporollak.hu