A kulcsokról II. A második visszaélés [oldókulcs (találókulcs, tévedőkulcs)] | Luther Márton

Luther Márton

(1483 – 1546)

a protestáns reformáció szellemi atyja, lelkipásztor, reformátor

A kulcsokról (1530), részlet (563-577. o.)

Masznyik Endre fordítása

„Miféle egyház immár a pápa egyháza? Bizonytalan, ingadozó egyház, vagy támolygó, sőt hamis, hazug egyház, amely Isten igéje nélkül kétségben és hitetlenségben úszik, mert arra tanítja őket, hogy kételkedjenek és bizonytalanok legyenek a maguk tévedőkulcsaival. Ha ingadozó egyház, úgy nem a hit egyháza, mert ez biztos sziklaalapon áll, még a pokol kapuival szemben is (Mt 16,18). Ha nem a hit egyháza, akkor nem is a keresztény egyház, hanem egy nem keresztény, antikrisztusi hitetlen egyház, amely lerombolja és megrontja az igazi szent keresztény egyházat.” – kiemelések tőlem (a szerk.)

A második visszaélés

Itt előveszik immár azokat a kedves kulcsokat, és ha Krisztus mondásában a szöveget vagy az igéket ugyancsak agyongyötörték a maguk magyarázgatásával, úgy most még gonoszabbul gyötrik magukat a kulcsokat, amelyek amaz igék által nekünk vannak adva. A kulcsokhoz szólva olyanformán bánnak el azokkal, hogy az egyiket néha clavis erransnak,³⁰ vagyis botlókulcsnak [fehlschlüssel] vagy tévedőkulcsnak nevezik. Olyanformán, hogy például a pápa valakit megköt vagy megátkoz, aki pedig Isten előtt nincs megkötve, vagy felold, aki Isten előtt nincs oldozva, ez esetben téved a kulcs, és nem használ semmit, mert hibázott, és nem találta el igazán a dolgot. És különösen az oldókulcsot fenyegeti az a veszedelem, hogy téved, mert a kötőkulcs kiváltképpen az, amelyik törvényeket hoz, soha nem téved, nem is tévedhet, minthogy a Szentlélek olyan hatalmasan támogatja a pápát a kötésben, hogy ő nem tévedhet. Ámde az oldókulcsot ő nem ismeri, itt ő a pápát a fegyelmezésben magára hagyja, talán azért, mert Krisztus az oldókulcsot a Szentlélek tudta és akarata nélkül adta nekünk; ez szomorítja a Szentlelket, és éppen azért nem akarja azt olyan biztosan irányítani, mint a kötőkulcsot. Ezt hidd el, mert különben eretnek vagy.

Mindez pedig annyira bizonyos, hogy a kötőkulcs is akkor, amikor (mint fentebb mondtuk) nem törvényeket hoz, hanem amikor átkoz, mégsem tévedhet, mert ezesetben (úgy vélem) Szent Gergely egyik mondására támaszkodnak: Sententiae nostrae, etiam iniustae metuendae sunt, vagyis: „Ha mi már valakit jogtalanul átok alá vetettünk, ezt a mi átkunkat ennek dacára is tiszteletben kell tartani.”³¹ Megértetted jól? Ha félnünk kell a jogtalan és téves átoktól, akkor az nem tévedett. Miért kelljen különben a jogtalan átoktól félnünk, ha az nem talált, hanem tévedhetett volna? Hiszen meg kell gondolnod, hogy a pápa olyan nagy hatalom a mennyben, hogy magának az Istennek is félnie kell tőle; és ha a pápa valakit jogtalanul átok alá vet, akkor ettől a pápai villámlástól és mennydörgéstől a földön megreszket az Isten az összes mennyei seregekkel együtt, és kénytelen a megátkozottat megátkozni és a jogtalan átkot megerősíteni és végrehajtani, és ilyenformán a maga isteni igazságát sutba dobni, s a pápa kedvéért gazfickóvá válni, csak hogy a kötőkulcs ne tévedjen. De én most jobb szeretném megátkozni, mint leírni ezt a szörnyű dolgot, ha szabad volna tennem, de majd utóbb rákerítjük a sort Gergely mondására.

[Laikus:] Nohát, Isten hozott titeket, kedves uraim, volna valami mondanivalóm nektek, ha nem esnék terhetekre. Azt mondjátok, hogy nektek tévedőkulcsotok van. Édes atyámfiai, mondjátok csak: mit árultatok nekünk eddig a búcsúban német földön, sőt az egész világon? Hiszen azért rengeteg pénzt szedtetek be tőlünk. Tévedőkulcs [fehlschlüssel] vagy találókulcs [treffschlüssel] volt az? Nagyon szeretném ezt tudni.

[Római:] Ej, hát nem olvastad a bullában, hogy aki bűneit megbánta és meggyónt, azé bizonnyal a búcsú? Mi megadjuk a búcsút, de hogy tied legyen az, azt mi rád bízzuk, mert mi nem tudhatjuk, vajon igazán bántad-e meg bűneidet és gyóntál-e meg, éppen azért abban sem vagyunk bizonyosak, vajon a kulcs talált-e vagy tévedt, mert az hibázhat és tévedhet.

[Laikus:] Hogyhogy? A pénz pedig, amit azért kaptál, az mégis biztosan a tied, azt nem bíztad a tévedőkulcsra?

[Római:] Hogy értsük hát a dolgot? Te bolond, ki bízná pénzét tévedőkulcsra?

[Laikus:] Nem volna-e jobb azokat a lelkeket, akik örökké élnek és újra elő nem jöhetnek, a találókulcsra, és a pénzt, amit minden órában újra megkaphatunk, a tévedőkulcsra bízni?

[Római:] Édesem, ez lutheránus beszéd, mi most pápista módra cselekszünk.

[Laikus:] Köszönjük, és jó Istenünk jutalmazzon meg titeket e jó, vigasztaló tanításért, mert most veszem észre, hogy a kulcs a búcsúval nem alapszik Isten igéjén, hanem az én töredelmemen és gyónásomon. Mert ha én igazán megbánom és meggyónom bűnömet, akkor a kulcs a búcsúhoz juttat, ha nem – úgy minden veszve van, a búcsú is, a pénz is, amit azért adtam. Édesem, de hát hogyan leszek én bizonyos abban, hogy igazán bántam és gyóntam meg bűnömet, csakhogy a tévedőkulcs találókulccsá legyen, és Isten megelégedjék énvelem?

[Római:] Édesem, ez már a te gondod, ezt én nem tudhatom.

[Laikus:] Hát ez is helyes dolog, és nem annyit tesz, mint ellopni a pénzt, amit e bizonytalan dologért elfogadsz tőlem? Hiszen az én pénzem immár a tied, búcsút adsz azért, és mégis azt mondod: nem biztos a dolog, vajon enyém-e az, és vétel után úgy állok ott, mint a vétel előtt; mert éppen annyim van most, mint előbb, tudniillik van bizonytalan búcsúm, vagyis semmi búcsúm.

[Római:] Hogyan, elloptuk volna azt? Hiszen önként adtad azt nekem! És immár a találókulcsra van bízva, amely nem tévedhet.

[Laikus:] Jól van. Továbbá, mit adtok ti nekünk évenként a gyónásban, amivel a világot leigáztátok és kikutattátok, ami nekünk szünös-szüntelen testünket és lelkünket, vagyonunkat és becsületünket kóstálta?

[Római:] Mit adtunk volna? A feloldozást.

[Laikus:] Hát bizonyos az is?

[Római:] Ha megbántad bűnödet, és a mennyben úgy van, ahogy mi oldoztunk, akkor te bizonnyal oldozva vagy, ha nem, úgy nem vagy oldozva, mert a kulcs tévedhet.

[Laikus:] Ilyenformán újra azt hallom, hogy a kulcs Isten előtt való töredelmemen és érdememen alapszik. És én az én töredelmemmel olyan lakatossá válhatok, aki az én Uram Istenem számára az ő kulcsaiból tévedőkulcsot is meg találókulcsot is csinálhat. Mert ha megbánom bűnömet, akkor az ő kulcsából találókulcsot csinálok, ha nem bánom meg, akkor abból tévedőkulcsot csinálok, vagyis: ha megbánom, akkor az Isten igazmondó, ha nem bánom meg, az Isten hazudik. Gyönyörű szépen folyik itt minden. De hát hogy tudom én azt meg, hogy az én töredelmem és érdemem az Isten előtt elégséges? Bámészkodjam fel az égre, és várjak mindaddig, míg megtapasztalom és bizonyossá leszek, hogy az én töredelmem elégséges? Mikor tudom ezt meg?

[Római:] Ez a te dolgod.

[Laikus:] Jó válasz. A gyónófillért, ami a világnak értékes, mindjárt megkapod, és adsz érte gondot és kétséget?

[Római:] Ez az én gondom.

[Laikus:] Továbbá, mit adtok el ti nekünk a vajcédulákban³² és más szabadságokban, teszem azt, hogy valaki közeli rokonával házasságra léphet,³³ és több effélékben?

[Római:] Ha a kulcs nem téved, Isten nevében és becsülettel tied az, amit megvásárolsz, de ha Isten előtt nem kedves az, és elegendő ok forog fenn, akkor téved a kulcs, és nem a tied az jog szerint.

[Laikus:] De hát honnan tudom meg azt, hogy Istennek kedves, és előtte okaim elégségesek?

[Római:] Ez a te gondod.

[Laikus:] De hát hova lettek azok, akik ilyen bizonytalan vásárra építettek és amellett haltak meg?

[Római:] Ez az ő gondjuk.

[Laikus:] Továbbá, ha a pápa, püspökök, prépostok, püspöki helynökök valakit átok alá vetnek, Isten igéje és parancsolata nélkül is: megáll az ilyen átok is?

[Római:] Ó, eziránt semmi kétség, mert ez a kötőkulcs dolga, amely sem nem hibázhat, sem nem tévedhet, amint hallottad.

[Laikus:] De hát honnan tudod, hogy az itt nem téved?

[Római:] Ez az én gondom.

[Laikus:] Jól hallom, hogy ha a ti hatalmatokról, vagyonotokról és dicsőségetekről van szó, akkor csupa találókulcs szerepel, és egyik sem tévedhet és hibázhat, de ha a mi lelkünk baján kellene segítenetek, akkor nincs egyebetek, csak tévedőkulcsotok?

[Római:] No, ezt ugyan eltaláltad.

[Laikus:] Továbbá: ha a pápa királyokat és fejedelmeket átkoz meg, mint mondják, kilencíziglen, érvényes-e és megáll-e bizonyosan az ilyen átok is? Holott az Isten csupán negyedízig való büntetéssel fenyeget ( 2Móz 20,5), és mégsem átkoz meg senkit?

[Római:] Nos tehát, bizonyosan érvényes az, mert ezt a kötőkulcs cselekszi, amely nem tévedhet.

[Laikus:] De hát honnan tudod, hogy az Isten az ilyen átkot megerősíti?

[Római:] Ez az én gondom.

[Laikus:] Továbbá: ha a pápa viszont ezeket a fejedelmeket és királyokat megáldja, a kulcsok is mindjárt találnak?

[Római:] Ha a fejedelmek Isten előtt az áldásra méltók, akkor azok bizonyosan találnak, ha pedig nem, úgy tévednek. Mert itt az oldókulcs szerepel, amely tévedhet.

[Laikus:] De hát honnan tudom meg, hogy azok a fejedelmek az Isten előtt az áldásra méltók?

[Római:] Az az ő gondjuk.

[Laikus:] Továbbá: az átokbulla, amelyet Rómában nagycsütörtökön³⁴ évenként kikiáltanak, eltalálja-e mindazt, amit megátkoz?

[Római:] Nem találná-e el az a bulla, amely a kötőkulcsnak kiváltképpen való munkája? Hisz hallod, hogy a kötőkulcs nem tévedhet, a Szentlélek igazgatja azt.

[Laikus:] De honnan tudom meg azt biztosan, hogy a Szentlélek így igazgatja?

[Római:] Ez az én gondom.

[Laikus:] Továbbá: mit cselekedtek ti a tisztítótűzben, mikor a lelkeket a búcsú által abból kiszabadítjátok? Ez is bizonyos dolog?

[Római:] Ha az Isten, a mennybéli ezt a kiszabadítást helybenhagyja, úgy bizonyos.

[Laikus:] De honnan tudom én meg, hogy az Isten helybenhagyja?

[Római:] Ez a te gondod.

[Laikus:] Továbbá: hát hova lesz a rengeteg pénz, amit ti a tisztítótűzzel e tévedőkulcs által loptatok és raboltatok, akarom mondani, nyertetek?

[Római:] Ez az én gondom, a találókulcs majd gondját viseli.

[Laikus:] Helyesen. Továbbá: ha a pápa az angyaloknak megparancsolja, hogy a zarándok lelkeket (akik a római zarándoklás alatt meghalnak az aranyesztendőben³⁵) a mennybe vezessék,³⁶ bizonyos dolog ez is?

[Római:] Minthogy Krisztus a kulcsokat csupán a földön adja meg, és az angyalok nincsenek a földön, úgy áll a dolog, hogy az Isten az angyaloknak parancsolja, amit a pápa parancsol. Így van ez.

[Laikus:] De honnan tudom én, hogy az Isten az angyaloknak ezt megparancsolja?

[Római:] Ez a te gondod.

[Laikus:] Továbbá: ha ti papokat szenteltek,³⁷ püspököt köpennyel³⁸ láttok el, pápákat koronáztok, császárokat és királyokat kentek fel,³⁹ barátokat és apácákat avattok, harangokat és templomokat, sót és vizet szenteltek, és több effélét, ez is bizonyos dolog?

[Római:] Mit kérdezősködsz annyit? Nem hallod? Mindaz, amit a kötőkulcs tesz, bizonyos dolog, viszont amit az oldókulcs tesz, az bizonytalan. Éppen azért, ami az említett dolgokban a kötőkulcsra tartozik, az megáll és bizonyos, viszont ami az oldókulcsra tartozik, az tévedhet és bizonytalan.

[Laikus:] De honnan tudom én, hogy mindez így van?

[Római:] No hát, ami a kötőkulcsra tartozik, azt hagyd rám, ami az oldókulcsra tartozik, az a te dolgod.

[Laikus:] Édesem, ha így van, miért nem vártok hát a ti tévedőkulcsotokkal egész addig, amíg megbizonyosodtok, hogy a bűnért való töredelem elégséges Isten előtt, hogy ne kelljen a búcsúval és oldozással tévednetek és bizonytalanul cselekednetek? Szintúgy: miért nem vártok a vajlevelekkel⁴⁰ és minden más dolgotokkal egész addig, míg mindenben megbizonyosodtok? Nem volna szabad az Isten parancsolatával így vaktában [in den Wind],⁴¹ hiába bánni és olyan könnyelműen eljárni. Ez nagy bűn.

[Római:] Igen, édes pajtásom, ha nekünk olyan sokáig kellene várnunk, akkor soha többé egy fillért sem kapnánk, odavolna a becsület meg a hatalom, és a kulcsok rég megrozsdásodtak volna, és mi szegényebbek és nyomorultabbak lennénk, mint az apostolok, a próféták és maga Krisztus volt. Aztán mi nem is bánunk sem hiába, sem könnyelműen azokkal a kulcsokkal, mert azok teli, súlyos, nehéz erszényt és perselyt biztosítanak nekünk. Az apostolok könnyelműen bántak azokkal, nekik nem hoztak azok a konyhára semmit.

[Laikus:] Még egyet: az Istenért, mondjátok csak meg nekem: honnan kaptátok ti ezt a tévedőkulcsot? Hiszen az egész Írásban egy szó sincs arról, ott csupa biztos találókulcs van.

[Római:] Ej, hát onnan van az: ha az Isten mélyen hallgat, és egy szót sem szól, vajon a te töredelmed helyes-e, vagy vajon az okok elégségesek-e az oldozásra és diszpenzálásra: akkor mi sem találhatjuk azt ki. Hogy tehát a kulcsok meg ne rozsdásodjanak, bizonytalanra kell eljárnunk, ha talál, hát talál, ha téved, hát téved, ahogyan a szembekötősdit játsszák.

[Laikus:] Mit mondjak? Hát ti ilyenformán szembekötősdit játszotok a mi lelkünkkel, testünkkel és vagyonunkkal, és sötétben egerésztek? Ezt eddig nem tudtam, de most megjegyzem magamnak, hogy ti velünk testvériesen osztoztok: ti megtartjátok a találókulcsot a mi szekrényünkhöz, a mi pénzünkhöz és vagyonunkhoz, és meghagyjátok nekünk a tévedőkulcsot a mennyországhoz. Ami rátok tartozik, ott megvan a találókulcsotok, ami ránk tartozik, ott megvan a tévedőkulcsotok.

[Római:] Ez itt a te gondod.

[Laikus:] Egyébként nem tudsz mást mondani ez ügyben, csupán: ez a te gondod?

[Római:] Nem tudnék-e mást mondani? Ráadásul ezt is mondom: ami a kötőkulcsra és a találókulcsra tartozik, azt rám kell bíznod. Nem elég ez?

[Laikus:] Ó, több mint elég, sőt nagyon is sok. Sajnos ti fölötte tudós doktorok és tapasztalt férfiak vagytok, emellett valóban bizonyságot kell tenni. Most már értem, miért vannak azok a kulcsok ezüstből, és miért hordják azokat vörös selyemben! Bizony azért, hogy Krisztus azokkal a kulcsokkal titeket urakká tegyen a földön, és hogy ti a kereszténységet nyomorult fogoly szolgálóvá tegyétek, tehát éppen nem a kereszténységért, hanem egyedül érettetek adta a kulcsokat.

[Római:] Persze, hogy is lehetne másként?

Hogy tetszenek neked, édes testvérem, ezek az emberek? Én azt tartom, annyit tesz ez, mint Isten igéjével kockázni, ahogy a gazfickók teszik, és a drága kereszténységgel és a szegény lelkekkel játszani, mintha azok ócska kártyalapok volnának. Noha maga az Isten szeretett Fia vére és halála által, drágán váltotta meg őket.

Bizony fölülmúl e gonoszság minden panaszt, átkot és haragot. Ha én vagy közülünk bárki olyasmit mondott és tanított volna, hogy a pápa kulcsa bizonytalan és tévedhet, Isten engem, micsoda lárma lett volna abból! Összedőlt volna a menny és föld, és elsősorban minket tettek volna meg eretneknek, ez esetben villámlott és mennydörgött volna az átok, szitok és kárhoztatás mint olyanokra, akik az egyház hatalmát gyengíteni akarjuk. Mert azt ők soha nem tűrhették, hogy bárki mondja: a pápa tévedhet és hibázhat a hit dolgában. Pedig ezek mind a hitnek dolgai. Nos hát, ők maguk mondják, szabadon tanítják és vallják, hogy a feloldozás a gyónásban bizonytalan, és ha a bűnbánat Isten előtt nem elégséges, nem ér az semmit. Pedig soha ki nem mutathatják, mely bűnbánat és mikor elégséges, és ezzel a szegény nyomorult lelkeket kétségbe kergetik, úgyhogy nem tudhatják, hogyan áll a dolguk, mijük van vagy mijük nincs. De nyomban elveszik minden pénzüket és vagyonukat az ilyen bizonytalan szóért és cselekedetért.

Ebből folyik, hogy a pápa mindaddig, amíg tévedőkulcsa volt, soha nem oldozott fel egy embert sem a maga egész pápaságában, és sem kulcsa, sem kulcshasználata nem volt, hanem amennyiben rajta állt, a tévedőkulccsal és a bizonytalan feloldozással töltötte meg a poklot, mert a bizonytalan feloldozás voltaképpen semmilyen feloldozás, sőt annyit ér az, mint a hazugság és a csalás. Ezt jelenti Krisztus egyházát kormányozni és Krisztus nyáját legeltetni. Hasonlóképpen áll a dolog a búcsúval is: minthogy bizonytalan az, és az emberek töredelmén alapszik, a pápa mindaddig, amíg a búcsú fennállt, egy napon és egy órában sem adott búcsút, és az ő bullái és aranyesztendei a legnagyobb rablás és kópéság voltak azok közt, amelyek a földön előfordultak. Mert a bizonytalan búcsú voltaképpen nem búcsú, sőt csalás és kópéság. Pedig bizonytalannak kell lennie, mert az a töredelem bizonytalan, amelyen alapszik: hiszen ki mondhatja, hogy az ő töredelme Isten előtt elégséges? Sőt melyik töredelem lehet Isten előtt elégséges? Hiszen nem a mi töredelmünk, hanem maga Krisztus a mi töredelmünk és elégtételünk Isten előtt az ő szenvedésével.

Hasonlóképpen áll a dolog a felmentéssel, a vajlevelekkel és effélékkel. Minthogy azok is azon alapulnak, vajon Isten előtt elégséges-e vagy sem, amit pedig egy ember sem tudhat, így tehát a pápa életében még soha egy igazi vajlevelet vagy egyetlen igazi felmentést nem adott, mert a bizonytalan felmentés voltaképpen nem felmentés, sőt merő hazugság és csalás. Isten bizonyos és igaz, őneki semmiféle bizonytalan dolgokhoz nincs köze. Mindannak bizonyosnak kell lennie, amit ő tesz, és ami előtte megáll, amint Jakab mondja: „De hittel kérje, semmit sem kételkedve, mert aki kételkedik, ne gondolja, hogy bármit is kaphat az Úrtól.” (Jak 1,6–7) De mi mást tanítanak ezek a tévedőkulcsok, ha nem ingadozást, kételkedést és bizonytalanságot? Vagyis kétségbeesést, Krisztust tagadást és kárhozatot tanítanak, mert aki nem hisz, az elkárhozik (Mk 16,16; Jn 3,18), és ami nem hitből származik, az bűn (Róm 14,23).

De hát ők itt nem hihetnek, mert a kulcs a maga erejével a mi bizonytalan töredelmünkön, a mi bizonytalan cselekedetünkön és dolgunkon nyugszik. Hisz ki bízhat a maga cselekedetében, töredelmében vagy dolgában? Senki, csak aki hitetlen, és Krisztust megtagadja. Mert a mi cselekedeteink bizony nem Isten igéje. Nohát, eredj Rómába, hozz onnan búcsút és vajlevelet, adj pénzt, és hagyd magad diszpenzálni, hagyd magad felszentelni, vagy légy püspök, fuss a búcsújárás után, könyörögj a szentekhez, váltsd meg a tisztítótüzet, gyónj az ilyen papoknak, stb.: meglátod bizonnyal, hogy nem tudod, mit cselekszel, mid van vagy mi vagy Isten előtt.

Igen, meg vagy csalva és be vagy csapva, és mindkettőt megérdemled. Miért vetjük mi meg Isten igéit, és miért vagyunk olyan hálátlanok a mi Urunk Krisztus iránt? Persze ugyancsak szeretnék, ha az emberek azt igazán elhinnék, hogy bizonyos dolog, és csupa találókulcs, amit ők oldoznak és felmentenek, dacára annak, aki mást mond, ámde magukban azt mondják: a kulcs tévedhet. Ezt pedig azért teszik: ha az emberek hiszik, hogy bizonyos, ezzel megnyerik az igazi találókulcsot az egész világ szekrényéhez. De ha tudják, hogy bizonytalan, téves és hazug, ez arra jó, hogy az ördög számára megtöltik a poklot keresztény lelkekkel, és Krisztus országát pusztává teszik. Hisz különben mi végre adta volna ő nekik a kulcsot? Lásd meg immár, mely gyümölcsöket termett a tévedőkulcsról való tan. Először is Istent hazugságba keverik. Mert Isten határozottan és bizonyosan megígérte Krisztus által: „Amit megköttök a földön, kötve lesz a mennyben is, amit pedig feloldotok a földön, oldva lesz a mennyben is.” (Mt 18,18) Ez világos, tiszta, pontos beszéd, ez nem tűr meg semmiféle Clavis erransot vagy tévedőkulcsot. Ő mondja, bizonyosnak kell lennie, és nem tévedhet. Amit megkötnek és megoldanak, kötve és oldva van. De mit mond erre a pápamester? Én bizony nem tudom (mondja ő), én ugyan oldani akarok a földön, de hogy azért oldva lesz-e a mennyben, az a te gondod. Nyomban szájon üti az Istent. Az Isten azt mondja: „A mennyben is oldva van, ha oldva van a földön.” A pápa azt mondja: nem szükséges, hogy a mennyben oldva legyen, bár oldva van a földön. A kulcs bizony tévedhet. Mi mást mond ezzel, mint ha azt mondaná Istennek: Isten, te hazug, azt mondod: bizonnyal oldva van, amit mi oldunk, és nem veszed észre, hogy nekünk még egy Clavis erransunk, tévedőkulcsunk is van. Mert mi nem tudjuk, nem is hisszük azt, hogy bizonnyal oldva van, amit mi oldunk, így hát te nem tudhatod, még kevésbé ígérheted bátran és biztosan, és ekként a népeket sem teheted bizonyossá és boldoggá. Hiszen mit tudhatsz te, amit mi ne tudnánk? Mit ígérhetnél a népeknek, amit mi nem ígérnénk? Ha a feloldozott igaz és méltó, úgy a mi oldozásunk által oldva lesz; ha nem igaz, úgy oldjuk bár fel, még sincs feloldozva. Minthogy azonban mi nem tudjuk, vajon igaz-e, tehát az egyik, mint a másik kulcs és oldozás bizonytalan; mert a kulcs a maga erejével nem a te igéden alapszik, hanem a mi tudásunkon, azon, vajon az illető igaz-e vagy sem. De mert az a tudás mindörökre bizonytalan, tehát a mi oldozásunk is mindörökre bizonytalan marad, és teneked hazudnod kell, mikor nagy bátran odamondod: bizonnyal oldva van, amit mi oldunk.

Hasonló tisztességben részesítik ők ezzel a mi Urunkat, Krisztust is, mint aki a maga vére által semmi egyebet nem szerzett, csupán tévedőkulcsot és bizonytalan oldozást, és a maga drága menyasszonyát, a kereszténységet afféle majomfarkra kötötte,⁴² akárcsak valami bűvész vagy szemfényvesztő.

Ad neki bizonytalan kulcsokat, meghagyja, hogy kössön és oldjon, noha bizonytalan, vajon kötött vagy oldott-e, mert nem lát be az emberek szívébe, nem is ismerheti meg, amint a pápa mondja. De hogy a kötőkulcs bizonyos, amivel a kereszténységet szörnyű hazugságukkal megfogják, itt már igazmondó az Isten is a maga neve és igéje által, megerősíti ezt a zsarnokságot és igazságot. És hallanunk kell, hogy az Isten ilyesmit cselekszik. Így gyalázzák és káromolják őt mindkét részről, mindkét kulcs által, a legcudarabb módon. Amott az oldókulcsnál hazugnak bizonyul, itt meg a kötőkulcsnál gaz kópénak. Tanításuk szerint így kell az Istennek beszélnie.

Ebből könnyen megérthetjük, hogy ezek az emberek a kulcsokat nem tartják istenileg szerzett dolognak, rendnek vagy hivatalnak, hanem mint a törökök és pogányok, olybá veszik azokat, mint emberi rendet vagy hivatalt, amivel kényük-kedvük szerint bánhatnak, akárcsak mint valamely világi hatalommal. Mert ők azt nem Isten igéjére alapítják, hanem emberi cselekedetre és dologra. Ha az emberek igazak, akkor a kulcs old, ha nem igazak, akkor nem old. Amilyenek az emberek, olyan a kulcs is, annyit ér és tesz és nem mást. Hasonlóképpen a kötőkulcs sem alapszik Isten igéjén, hanem a pápa kényén-kedvén.

Ha a népek hajtanak rá, törvényt hoz nekik, ráadásul köt is, az aztán már mindegy, ha Isten ellenére-e vagy sem, és meg is van az kötve, mert szabály náluk: „Én így rendelem, így akarom, s a parancsom még nem elég ok?”⁴³ Az Istennek ezt helyben kell hagynia, hova is fordulhatna a szegény? De ha Isten rendjének vagy hivatalának tartanák is azt, képtelenség volna, hogy tévedőkulcsot csináljanak abból. Mert Isten rendje bizonyos, és nem tévedhet, épp olyan kevéssé, amint hogy az ő igéje nem hazudhat és csalhat.

Aminthogy a keresztség és az oltáriszentség, meg az igehirdető hivatal, amelyek szintén Isten rendje, nem tévednek és hibáznak. És nem is engedhető meg, hogy kétféle keresztséget tartsunk, egy találó keresztséget és egy tévedő keresztséget, vagy kétféle evangéliumot, egy találó evangéliumot és egy tévedő evangéliumot,vagy kétféle oltáriszentséget, egy tévedő oltáriszentséget és egy találó oltáriszentséget. Mert mindaz merő igazság, amit Isten mond és tesz, hisz különben azt is kellene mondanunk, hogy az Isten kétféle Isten, egy találó Isten és egy tévedő Isten, és ilyen módon mindenféle teremtményének is kétfélének kellene lennie.

Hasonlóképpen, ha ők a kötőkulcsot Isten rendjének tartanák, soha többé nem mondhatnák vagy taníthatnák, hogy helyes vagy megtartandó volna az, ha ők azáltal törvényt hoznak vagy jogtalanul átkoznak. Mert mindezt nem a kulcs cselekszi, hanem ők maguk, a kulcs színe és az Isten neve alatt, hogy gyalázatos visszaéléssel takargassák a maguk zsarnokságát és gazságát.

Másodszor, e tan gyümölcse az is, hogy ők a kereszténységet és a hitet pusztítják. Mert ha a keresztény hallja és meggyőződik arról, hogy a kulcsok tévedhetnek és hibázhatnak, lehetetlen, hogy biztosan építsen azokra, és elhiggye, amit neki a kulcs ígér. Mert amit hinnünk kell, abban bizonyosaknak kell lennünk, vagy bizonyosnak kell tartanunk, hogy az Isten igéje és igazság, minden kételkedés nélkül. Különben nem marad meg egyéb, csupán bizonytalan tévelygés és ingadozó hit, sőt egy igazi hitetlenség; az nem maradhat ki. Minthogy tehát a pápa és az ő hada ezzel nyíltan vallja és dicsekszik, hogy az ő kulcsai tévedhetnek és hibázhatnak, éppen azért a pápaságban mindaz, de mindaz tisztára bizonytalan, amit cselekednek. Mert ő nem tudja, vajon igazán köt vagy old-e, tehát az ő alattvalói is bizonytalanok abban, vajon oldva vagy kötve-e, vajon helyesen vagy helytelenül élnek-e és cselekednek: szóval ingadozó hívők, sőt merően hitetlenek, nem keresztények, hanem törökök és pogányok. Így vezeti egyik vak a másikat, és mindketten beleesnek a verembe (Mt 15,14).

Miféle egyház immár a pápa egyháza? Bizonytalan, ingadozó egyház, vagy támolygó, sőt hamis, hazug egyház, amely Isten igéje nélkül kétségben és hitetlenségben úszik, mert arra tanítja őket, hogy kételkedjenek és bizonytalanok legyenek a maguk tévedőkulcsaival. Ha ingadozó egyház, úgy nem a hit egyháza, mert ez biztos sziklaalapon áll, még a pokol kapuival szemben is (Mt 16,18). Ha nem a hit egyháza, akkor nem is a keresztény egyház, hanem egy nem keresztény, antikrisztusi hitetlen egyház, amely lerombolja és megrontja az igazi szent keresztény egyházat. Eszerint saját szájukkal tesznek itt bizonyságot arról, hogy a pápa az igazi Antikrisztus, aki az Isten templomában ül, és a kárhozat fia, amint Szent Pál mondja ( 2Thessz 2,3–4). Én édes Istenem, nem volna szabad a kulcsokat bizonytalanná és ingadozókká tenni! Hirdessük teljes hatalommal, hogy bizonyosak azok, hogy bizonyosan Isten igéjét mondják és hirdetik, amiben minden kételkedés nélkül hinnünk kell. Már az is elég fáradságba kerül, míg a nyomorult lélek hinni tud: mit tegyen hát, ha még azt is bizonytalanná teszik, amiben hinnie kellene, és ekként kételkedését és kétségbeesését növelik és megerősítik?

A harmadik gyümölcs: hogy ők az ember cselekedetét és saját igazságát elevenítik fel Krisztus igazságával szemben, amely a hitben kegyelem által ajándékoztatik nekünk. E szörnyűségről hathatósan meg lehet itt győzni őket. Mert ők a maguk bizonytalan tévedőkulcsával nemcsak az Isten igéjét semmisítik meg, hanem az embereket az Isten emez igéjétől egyszersmind a maguk cselekedetéhez és érdeméhez utasítják, mondván: ha töredelmes és kegyes vagy, és igaz dologban jársz, akkor segítenek rajtad a kulcsok, de különben nem. Mi más ez, mint ha azt mondanánk: neked a kegyelmet meg kell érdemelned, és arra méltóvá lenned Isten előtt saját cselekedeteid által, akkor aztán segítenek rajtad a kulcsok is? Mondd csak: lehet-e a keresztényt ennél mélyebben bemártani a maga cselekedeteibe, és erősebben felbiztatni a maga érdemére, és az Isten kegyelmétől és Krisztus vérétől messzebbre űzni, mint az ilyen tannal? Ráadásul ezzel arra is oktatnak, hogy Istenből hamis bírót csináljunk, aki a személyeket és a mi cselekedeteinket veszi számba, a maga kegyelmét áruba bocsátja, és nem irgalmasságból adja. Ha nekem a kegyelmet Isten előtt előbb a magam cselekedeteivel kell kiérdemelnem, mi az ördögöt érnek nekem akkor a kulcsok, ha nem adhatják meg nekem a kegyelmet, hanem magamnak kell előbb a kegyelmet Isten előtt kiérdemelnem? Ha már enyém a kegyelem, oda se nézek a pápára vagy a kulcsokra, mert: „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?” (Róm 8,31)

Ebből megértheted, hogy a pápa kulcsai nem kulcsok, hanem az igazi kulcsoknak csak a hüvelye vagy a héja, vagy amint ő tényleg mutatja és címerében viseli, valóban csak festett, lyukas kulcsok, szemrevalók, de a lelkeknek semmit sem nyújtanak. Hiszen hallod, hogy ők maguk bevallják, hogy a kulcsok a kegyelmet nem adják meg, hogy nincs is azokban az Istennek semmi kegyelme, hanem az embernek kell előbb önmaga által, a kulcsok nélkül megszereznie a kegyelmet. Ha már olyan lyukas, üres kulcsok azok, hogy kegyelmet nem nyújtanak, hanem követelik azt, akkor nem is igazi kulcsok azok. Mert az igazi kulcsok kegyelemmel teljesek, kegyelmet szereznek és nyújtanak (amint majd hallani fogjuk) a méltatlanoknak és érdemteleneknek is, sőt egyes-egyedül a méltatlanoknak és érdemteleneknek.

Minthogy tehát az ő kulcsaik ilyen hiúk és üresek, tisztára láthatod, milyen szépen és finoman pusztítják, tagadják és kárhoztatják az Úr Krisztust azokkal, és az ő kulcsaik semmi egyebet nem nyújtanak, mint a pápa kegyelmét, vagy amint ők mondják, az egyház kegyelmét, avégből, hogy a bűnös a pápával vagy az egyházzal kiengesztelődjék.⁴⁴ Ámde az Isten kegyelmét neki magának kell a kulcsok nélkül kiérdemelnie. Ez épp visszája a dolognak, hogy Krisztus a maga kulcsait azért adta volna, hogy általuk emberi kegyelmet nyerjünk. De Isten kegyelmét nekünk magunknak, kulcs nélkül és Krisztus nélkül kell megszerezni. Hát ez bizonnyal a szörnyűségek szörnyűsége, hisz Krisztus bizonnyal azért adta a kulcsokat, hogy egyedül általuk nyerjük meg Isten kegyelmét. Emberek és egyházak kegyelmének megnyerésére más utat és módot jelölt meg.

Mind efelett van még nekik egy nagyobb hatalmuk, melynél fogva korlátlanul rendelkeznek a kulccsal; ha akarják, akkor az tévedőkulcs, viszont ha akarják, akkor találókulcs. Ezt egy pompás példával magyarázom meg neked. Most a birodalmi gyűlésen Campeggio bíboros, a pápa követe hallatott magáról. A pápa talán szeretné diszpenzálni vagy engedélyezni az oltáriszentség mindkét színét és a papok házasságát, de azt, hogy a barátok és apácák házasodhassanak, ő nem engedheti meg, mert így a kulcs hibázna és tévedne.⁴⁵ No, hát a pápa ezt gyakran megcselekedte,⁴⁶ és szó sem volt tévedőkulcsról vagy tévelygésről, amint tudjuk, és ha valaki ezt tévelygésnek nevezte volna, azt a poklok mélységes fenekére kárhoztatták volna, de mert egy bíboros, az ő követe ezt tévedésnek nevezi, tehát az hitcikk. Így bánnak velünk szegény keresztényekkel: ma igen, holnap nem, ma tévedőkulcs, holnap találókulcs, és ez mégis mind csupa merő hitcikk, mindegy: a németeknek ezt bizony hinniük kell.

De hát hová kerültek azok, akiknek a pápa megengedte, hogy a kolostorokból házasságra lépjenek, merthogy azt hitték, hogy ez helyes, és a bíboros most azt mondja: helytelen? Törődik is ezzel a pápa és a bíboros; elég, ha a nép hiszi, hogy helyes az, ha ők akarják, és viszont hinniük kell azt is, hogy helytelen, ha ők akarják.

Nohát, mi nagyon jól tudjuk, hogy a taljánok minket, németeket nem embereknek, hanem csupa üres hüvelyeknek és sámliknak [huelsen oder schemen] tartanak nagy kevélyen és bátran, úgyhogy azt vélik, hogy ha valamely bíboros egy büdöset durrantana, új hitcikk születnék a németek számára.⁴⁷ Mi magunk vagyunk annak az okai, a mi hibánk, hogy ilyen bambák vagyunk, és hagyjuk magunkat így becsapni és bolondítani. De remélem, most majd egy kissé megérzik nekünk, bambáknak sújtó karunkat, és a buta Bálám is hallgat majd egyszer a maga szamarára (4Móz 22,28). Ha nem akarják diszpenzálni és megengedni, hogy ezt hagyják; a kaján ördög kérje meg őket helyettem: azt tegye a diszpenzációjába, és akassza azt a nyakába;⁴⁸ én teszem és hagyom azt, amiről tudom, hogy Isten igéje, és nem kérdezem meg arról előbb az ő ellenségeit és káromlóit, Róma öszvéreit,⁴⁹ vajon meg akarják-e azt engedni, hanem a közmondáshoz tartom magam, és azt mondom: Engedély, csak utánam.⁵⁰ Mert nem helyezkedhetnek ők a maguk székével Isten igéje fölé, és nem oktathatják ki őt arra, hogy mit parancsoljon minekünk: ennek bizony, ami engem illet, útjába állok, ha Isten úgy akarja.

Egy szó, mint száz: mi ezt a szót, tévedőkulcs, nem tűrjük meg a kereszténységben; a gaz ördög hozta elő azt a pokolból, hogy pusztítsa a hitet, evangéliumot és Isten országát. Nem is tűrheti azt meg egy igaz keresztény. A keresztény egyházban csak biztos találókulcsoknak van helyük, és senki sem vitathatja vagy kérdezheti, vajon a kulcs tévedhet-e vagy hibázhat-e. Mert ez éppen annyi volna, mint ha kérdeznénk, vajon Isten igéje hazudhat vagy hibázhat-e. Hanem arról kell szorgalmatosan tudakozódnunk és arra kell jól figyelnünk, vajon kulcs-e az vagy sem. Ha kulcs, úgy bizonyos, hogy itt hibáról vagy tévedésről szó sem lehet, hanem igenis csupa találásról és biztosan Isten dolgáról. Épp aminthogy nem kérdezhetem, vajon az evangélium igaz-e, vagy nem igaz, mert az evangélium igaz, és nem lehet nem igaz. Hanem azt szükséges itt kérdeznünk és megvizsgálnunk, vajon evangélium-e az vagy sem. Ha evangélium, nem szükséges tovább kérdeznünk, vajon igaz-e, hanem kötelesség abban rendíthetetlenül hinnünk és a szerint élnünk.

Hallottam egyszer egy bölcs férfiútól e mondást: Clavis non errat, sed papa errat: a kulcs nem téved, hanem a pápa bizony téved. És ez jól is van mondva. Éppen mint ahogy mondhatom, az evangélium nem téved, hanem az igehirdető és a lelkész bizony téved, ha az evangélium színe alatt a maga álmodozásait tanítja. Így a kulcs sem téved, hanem a pápa téved, ha a kulcs neve és színe alatt a maga hóbortos nézeteit terjeszti. Ezt ők megfordítják, mondván: Clavis errat, papa non errat, a kulcs téved, a pápa nem téved; és nem hogy megengednék, hogy egy ember tévedjen, inkább azt mondják, hogy az Isten téved a maga igéjében és dolgában. Erre ezeknek a pápaöszvéreknek, az udvaroncoknak van egy nagy mondásuk: Non est praesumendum, quod tantae Celsitudinis Apex erret; ⁵¹nem tehető fel, hogy ekkora nagy fenség tévedjen. Ez egy igazi török mondás.

Azok is ilyenformát mondanak az ő császárjukról: Ej, nem tehető fel, hogy Isten egy ilyen nagy népet tévelyegni és elkárhozni hagyjon. Igen, én megbízom benne, és nem sütök előre kenyeret!⁵² Azt is meg kellene gondolnunk, hogy ezek a nagy fenségek mégsem Isten, hanem emberek, az ember pedig vétkezik, téved, hazudik és csal, mint az Írás mondja.

De mondjátok csak, kedves öszvéreim, ha nem tehető fel, hogy az ilyen nagy fenség tévedjen: miért tehető fel, hogy a kulcsok és az isteni fenség tévedjen? Vagy a kulcs és az Isten nem olyan nagy, mint a pápa? Hiszen a kulcsok nem emberek, hanem Isten igéje és dolga minden ember felett, éppen azért az Isten nem bízta egy emberre sem, hogy az ő keresztény egyházát kormányozza, hanem ezt magának tartotta fenn, és meghagyta, hogy semmi mást ne tanítsunk, csak az ő igéjét. Mert ő tudja, hogy ha mi magunktól tanítunk az ő igéje nélkül, az merő tévedés, tévelygés, hazugság és bűn, azért, hogy mi csupán az ő eszköze legyünk, és csak nyelvünket adjuk oda, hogy ő maga és egyedül beszéljen és kormányozzon általunk, így van ez. Ezek az öszvérek ellenben azt tanítják, hogy a pápának kell kormányoznia, nem Istennek, és hogy a pápának kell hinni, és nem a kulcsoknak. Minthogy pedig a pápa nem tévedhet, örömest hisznek neki. De mivel az Isten kulcsai tévednek, nem lehet azoknak hinni. Úgy kell hát a keresztény egyházat tanítani és kormányozni, hogy az ördög országa legyen abból, teli hazugsággal, hitetlenséggel és minden szörnyűséggel, ez illik a bűn embereihez és a kárhozat fiaihoz (2Thessz 2,3), akik bűnökkel rontják meg az egész világot.

Hivatkozások

^{30 Gabriel Biel kifejezése, bár aclave non errante igeneves szerkezet már a 13. században előfordul.}

^{31 XL Homiliae in Evangelia 2, 26, 6; PL 76: 1201; CIC 1: 642 vö. uo. 652. Lásd alább}

³² Így nevezték azokat a leveleket vagy cédulákat, amelyeket pénzért váltottak böjti napokon, s amelyeknek alapján szabad volt olyankor is vajat, húst, tojást enni.

³³ Lásd fenn: Az egyház babiloni fogsága (1520); továbbá: A házaséletről (1522), lásd LVM 3. köt.

³⁴ A Coena domini szavakkal kezdődő hírhedt bulla, amelyet nagycsütörtökön olvasnak fel, s amelyben az összes eretnekeket elkárhoztatják. X. Leó alatt 1521-ben belekerült Luther is. Lásd LM 3:185–229; Hutten 124; vö. fent: A német nemzet keresztény nemességéhez (1520); Az egyház babiloni fogsága (1520).

³⁵ Aranyévek: VI. Kelemen Unigenitus Dei filius szavakkal kezdődő rendelete (1343. január 27.) arra a búcsújubileumra vonatkozik, amelyet VIII. Bonifác pápa rendelt el 1300-ban minden századfordulóra, a száz évet azonban VI. Kelemen ötvenre redukálta, majd később II. Pál huszonötre. Kivonata: CIC 2: 1304; WA 2: 5. QGP I: 772–774 (760. sz.); DH 1025. sz.

^{36 VI. Kelemen hamisított bullája: Ad memoriam. Lásd fent.}

³⁷ IV. Jenő Exultate Deo kezdetű bullája (1439. november 22.), DH 126; QGP I: 486 (774. sz.).

³⁸ A pallium fehér gyapjúból készített, fekete keresztekkel átszőtt öv vagy vállgallér, amit minden érseknek meg kell vásárolnia mint megerősítésének jelét kineveztetése után három hónapon belül.

³⁹ 1Kir 110 alapján. CIC 2: 132–133 tagadja ennek szentségi jellegét. Az utolsó pápai felkenés V. Károlyé volt (1530).

⁴⁰ Így nevezték azokat a leveleket vagy cédulákat, amelyeket pénzért váltottak böjti napokon, s amelyek alapján szabad volt olyankor is húst enni. Vö. fent: A német nemzet keresztény nemességéhez (1520); továbbá: Intés az Augsburgban egybegyűlt papokhoz (1530), lásd LVM 3. köt.

^{41 Vö. Horatius: Carmina I, 26, 3.}

⁴² Jelentése: „Az orránál fogva vezette.” Luther közmondásgyűjteményében: WA 51: 654, 700k (262. sz.); Dithmar 2010, 187 (262. sz.).

⁴³ Sic volo, sic iubeo, sit pro ratione voluntas. Iuvenalis: Satyrae VI,223. Ford. Muraközy Gyula. Luthernél több mint egy tucatszor fordul elő ez az idézet. Pl. alább: A zsinatokról és az egyházról (1539); továbbá: LVM 5: 419, 629.

⁴⁴ Vö. Petrus Lombardus: Sententiae IV dist 18 cap 6; PL 192:887.

⁴⁵ Vö. LVM 7: 547 (1648. sz.); WA.B 5: 446–449 (1629–1630. sz.); MBW 958–960. sz.; Intés a kedves németekhez (1531), lásd LVM 3. köt.; Ágostai hitvallás 140–141; Müller 1989, 130–178.

⁴⁶ Vö. Grund und Ursach aller Artikel (1521), WA 7: 409–427.

⁴⁷ Vö. fent:A tisztítótűz visszavonása (1530).

⁴⁸ Eufemizmus, lásd Luther közmondásgyűjteményében: WA 51: 647, 672–673 (69. sz.); Dithmar 2010, 181 (69. sz.). Vö. alább: Hurka Gyurka ellen: „szarjon a gatyájába és akassza a nyakába”.

⁴⁹ Vö. Nyílt levél a fordításról (1530)

⁵⁰ „Nem engedélyeztetem előre.”

⁵¹ Nem azonosítható idézet. A pápai tévedhetetlenségről: VII. Gergely: Dictatus Papae 22; QGP I:282 (547. sz.).

⁵² DW I:1066.

Forrás

LUTHER VÁLOGATOTT MŰVEI 2. Felelősség az egyházért, Luther Kiadó, 2017