A kulcsokról I. Az első visszaélés [kötőkulcs, törvényhozó kulcs] | Luther Márton

Luther Márton

(1483 – 1546)

a protestáns reformáció szellemi atyja, lelkipásztor, reformátor

A kulcsokról (1530), részlet (552-563. o.)

Masznyik Endre fordítása

A kulcsokról (1530)¹⁰

[Bevezetés]

Bizonyára egyike a legnagyobb csapásoknak, amelyeket Isten haragjában a hálátlan világra mért, az a rettenetes visszaélés és félreértés, amely a kereszténységben a drága kulcsokkal kapcsolatban olyan nagy mértékben terjedt el, hogy szinte már sehol sem használják és értelmezik azokat helyesen ezen a világon. Pedig ez a visszaélés olyan otromba és kézzelfogható, hogy jóformán a beszélni és számolni tudó gyermek is észreveheti, olyan mély álomba merültek és hortyogtak a papok, meg a tudósok mind, mi több, merő vakság borult rájuk. Éppen azért rámutatok ez alkalommal Isten segítségével és kegyelmével egynéhány effajta visszaélésre, és Krisztus szavát követve, igyekszem egybegyűjteni országából ezeket a botránkozásokat (Mt 13,41), hadd lássák ivadékaink,¹¹ hányadán állt a kereszténység dolga; és teszem ezt azért, hogy megóvhassák ezentúl magukat az effajta nyomorúságtól, és helyesen értelmezhessék és használhassák a kulcsokat, mert ez az ismeret az egyedüli orvosság arra, hogy számtalan utálatosságnak elejét vegyük, és azokat kikerüljük.

Az első visszaélés

Hivatkoznak itt Krisztus ama jeles, kedves mondására, mikor Péterhez így szól: „Amit megkötsz a földön, kötve lesz az a mennyekben is stb.” (Mt 16,19) E mondásból kiragadták a „kötni” szót, és csűrve-csavarva odamagyarázták, hogy az annyit jelent: megparancsolni és megtiltani, vagyis törvényt és parancsolatot adni ki a kereszténységnek, és ezen az alapon adják meg a pápának a hatalmat, amellyel dicsekszik, állítván, hogy neki hatalma van a keresztények lelkét és lelkiismeretét törvényekkel megkötni, úgyhogy ők engedelmeskedni tartoznak azoknak, hacsak üdvösségüket elveszteni és örökre elkárhozni nem akarnak, viszont aki engedelmeskedik, az üdvözül; ezt az Írásnak az engedelmességről és engedetlenségről szóló összes helyeivel erősítgették, és Krisztus igéjének e gonosz értelmezésével az egész világot addig rémítették és zaklatták, mígnem fejét vesztette, és a merőben emberi tanokat kellett szívelnie. Nohát, ezt a magyarázatot majd elővesszük, és Krisztus ítélőszéke, vagyis az ő saját igéje elé állítjuk, és azzal egybevetjük. Először, édesem, mondd csak, helyes eljárás-e az, ha ilyen módon kiszakítunk egy igécskét Krisztus mondásából, és ahhoz önkényesen olyan magyarázatot és értelmezést¹² fűzünk, amilyen nekünk tetszik, tekintet nélkül arra, vajon egyezik-e ez vagy sem a szöveggel és a mondással? Nem érdemelné-e meg Krisztus és az ő igéje, hogy az egész mondást teljes hűséggel és pontossággal vizsgáljuk meg és vessük egybe avégett, hogy kitűnjék, vajon eltűri-e az a mondás is, hogy az igécskét így vagy úgy értelmezhessem? Hiszen még ha szunyókáló és félig éber szemmel vizsgálták is volna meg a szöveget, annak határozott és tiszta, világos értelme úgy szemükbe szökött volna, hogy ki kellett volna nyitniuk szemüket és felébredniük és meglátniuk, hogy itt a „kötni” szó ezt a magyarázatot, vagyis hogy az itt törvényhozást jelentene, el nem tűri. De hát ők ezt nem cselekedték, hanem mintha csak álomban, csak egy szót hallva: „kötni”, úgy beszélnek arról, akárcsak az az álmos, boros ember, aki mikor azt kérdik tőle, haza akar-e már menni, ráfeleli: „Ide vele!”, azaz, hogy hozzanak neki meg eggyel.

No de halljuk, melyik iskolában tanítják azt így latinul vagy németül, hogy „kötni” annyit tesz, mint parancsolni vagy törvényt hozni? Melyik anya tanítja gyermekét így beszélni? Hol vették ezek a mi kulcsmagyarázóink azt a magyarázatot, hogy „kötni” annyit tesz, mint parancsolni? Mi mást mondhatnánk erre, mint hogy ez az ő saját önkényes koholmányuk, vagy hogy részeges fejük álmodozása? Más szóval nem egyéb, mint Isten igéjének és igazságának hazug meghamisítása, a keresztények megtévesztése és az ördög szolgálása. De tegyük fel, hogy van olyan iskola, ahol azt tanítják, hogy „kötni” annyit tesz, mint parancsolni, és tán van valami olyanfajta csibésznyelv, amely így mondja. Ámde hogyan bizonyosodunk meg az iránt, hogy mármost maga Krisztus is azt mondja itt, hogy „kötni” annyit tesz, mint megparancsolni, és hogy Krisztus ezen értelme biztos? Világos íráshelyekkel kell ezt bebizonyítani, hogy ez biztosan így értelmezendő. Mert ez a mondás lévén az egyetlen alap és szegletkő, amin az egész pápaság nyugszik, bizony tisztára be kell azt bizonyítani, hogy „kötni” nem jelenthet mást, mint törvényt hozni.¹³

Ha ezt nem tudjuk bebizonyítani, akkor ugyan ki-ki beláthatja, min nyugszik a pápaság és az ő mindenható nagy hatalma, tudniillik, hogy nagyon is ingatag alapon, hogy áll és jár a sötétségben és nem a világosságban, sőt maga sem tudhatja, hol áll vagy jár, igen, áll merő hazugság alapján, ez bizonyos dolog. Mert aki a bizonytalant mint bizonyosat tanítja, és a népet afelé tereli, az hazudik, és éppúgy megtéveszt azzal, mint az, aki nyilvánvaló hazugságot hirdet; sőt bizonytalan dolgot tanítani még gonoszabb és veszedelmesebb hazugság, mint nyilvánvalóan hazudni, kiváltképpen olyan fontos dolgokban, amelyek az örök életre és halálra tartoznak. Mivel és mikor teszik azonban ők bizonyossá a maguk magyarázatát? Majd ha az ördög a mennybe megy!¹⁴ Addig a pápaság merő hazugságon áll a maga kötőkulcsaival,¹⁵ akarom mondani, költött kulcsaival. Másodszor, bizonyos dolog, hogy Krisztus ama fentebbi mondásával arról a kötésről beszél, amellyel a bűn köttetik vagy tartatik meg, éppen mint ahogy arról az oldásról beszél, amellyel a bűn oldatik vagy bocsáttatik meg, úgyhogy „kötni” itt szükségképpen annyit tesz, mint bűnt kötni, és oldani annyit tesz, mint bűnt oldani. Mert ő ugyanott arra tanít, hogyan kell a mi atyánkfiát, ha vétkezik, intenünk, korholnunk, bevádolnunk, és ha nem hallgat ránk, pogányszámba vennünk stb., amint majd lentebb hallani fogjuk (Mt 18,15–17). Így tehát az is bizonyos, hogy bűnt kötni nem jelenthet annyit, mint megparancsolni vagy törvényt hozni, amint a pápisták magyarázzák. Mert a parancsolat és törvény maga nem bűn, hanem a bűn olyasmi, ami a törvény és parancsolat ellen van: ehhez kétség nem fér, és ezt mindenkinek be kell ismernie. Éppen azért lehetetlen, hogy egyazon szó, teszem azt, itt a „kötni” egyszerre parancsolást és bűnmegtartást jelentsen. Egyiknek hamisnak és helytelennek kell lennie. A törvény nem köt meg egy bűnt sem, hanem megparancsolja, hogy a jövőben a bűnt kerüljük és a jót cselekedjük, tehát tiszta dolog, hogy megelőzi azokat a bűnöket, amelyek még nincsenek is meg; ellenben a kulcs megköti a törvény ellenére elkövetett bűnöket, és felette szükséges mindkét esetben törvény után és bűn után: miért is a pápa kötése és Krisztus kötése homlokegyenest ellenkeznek egymással, és egyazon mondásban egyik a másikkal semmiképpen meg nem fér. Egyik okvetlenül hamis és hazug, ez bizonyos dolog.

Harmadszor, Krisztus kötésének célja, hogy a bűnöst a bűnöktől megszabadítsa, és ő a maga kötésével semmi egyebet nem akar, mint hogy a bűnös lelkiismerete szabad és mentes legyen a bűntől, mert azért bünteti és köti a bűnöst, hogy az a bűnnel felhagyjon, azért meglakoljon, és azt kerülje, és így ezt a kötést bízvást nevezhetjük a lelkiismeret megszabadításának és a bűnöktől való megmentésnek.

Viszont a pápa kötésének az a célja, hogy az ártatlan lelkeket foglyul ejtse, és ne szabaddá, hanem rabbá tegye, és nem akar egyebet, mint hogy a lelkeket hálóba kerítse és szabadságuktól megfossza, úgyhogy ezt a kötést a bűnök fogságának és alkalmának nevezhetjük, amint Szent Pál mondja, hogy minden törvény alkalom a vétkezésre (Róm 7,8). Eszerint, úgy vélem, elég szembeszökő és nagy itt a különbség Krisztus és a pápa kötése között, úgyhogy azokat lehetetlen egynek vennünk vagy egyszerre ugyanazon mondásra értelmeznünk. Krisztus kötésének csupa bűnnel és bűnössel van dolga, és alkalmat ad arra, hogy azok igazak és bűn nélküliek legyenek: a pápa kötésének viszont csupa szentekkel és igazakkal van dolga, és alkalmat ad arra, hogy azok bűnbe essenek és bűnösök legyenek. Mert az ő törvényei az összes igaz, ártatlan keresztényre vonatkoznak: Krisztus kulcsa pedig csupán a keresztények között lévő bűnösökre vonatkozik; ilyen szépen illenek össze a pápa kulcsa és Krisztus kulcsa.

Negyedszer, Krisztus kulcsai a menny és az örök élet szolgálatában állnak, és arra segítenek; mert ő maga a mennyek országa kulcsainak nevezi azokat, úgy értvén a dolgot, hogy azok a konok bűnös előtt a mennyet bezárják, a megtérő bűnös előtt pedig a mennyet megnyitják. Éppen azért Krisztus kulcsaiban benne rejlik az ő vére, halála és feltámadása, amelyek által ő nekünk a mennyet megnyitotta, és így ő a kulcsok által azt osztja ki a szegény bűnösöknek, amit halála által megszerzett. A kulcsok hivatala tehát fenséges, isteni hivatal, amely a lelkeket a bűnből és halálból a kegyelembe és az életre segíti, és nyújtja nekik az igazságot a cselekedeteknek minden érdeme nélkül, egyedül a bűnök bocsánata által. Viszont mit tesznek a pápa kulcsai? Megparancsolják és felállítják a külső törvényeket.

Édesem, mit használnak ezek a bűn, a halál és a pokol ellen? Hogyan segítik be ezek a lelket a kegyelembe és az életre? Hogyan tárják fel ezek a mennyet a szegény bűnös előtt? Igen, becsukják! Hisz nagyon jól tudjuk, hogy még Isten Tízparancsolatának cselekedetei sem üdvözítenek, nem is tesznek igazzá, hanem egyedül Krisztus kegyelme tesz igazzá és üdvözít a bűnök bocsánata által:¹⁶hogy cselekedhetnék azt hát meg a külső törvények és a pápás cselekedetek, amelyeket emberek találtak ki, amelyek merő piszok szemben a Tízparancsolat cselekedeteivel?

Ötödször, Krisztus kulcsai nem cselekedetet, hanem csupán hitet követelnek. Mert a kötőkulcs semmi egyéb, és nem is lehet egyéb, mint olyan isteni fenyegetés, amely a konok bűnöst a pokollal rémíti. És az oldókulcs¹⁷ semmi egyéb, nem is lehet egyéb, mint olyan isteni ígéret, amely az alázatos bűnöst a mennyországgal kecsegteti. Márpedig azt mindenki jól tudja, hogy az isteni fenyegetést és ígéretet semmiféle cselekedettel nem lehet teljesíteni, hanem minden cselekedet nélkül, egyedül a hit által kell azt megragadni. Mert a fenyegetés és az ígéret nem parancsolatok. Nem is mondják azt, amit nekünk Istennel szemben tennünk kell, hanem azt jelentik ki, amit Isten akar velünk tenni, tehát Isten cselekedetére és nem a mi cselekedetünkre oktatnak. Viszont a pápa kulcsai a mi saját cselekedetünkre oktatnak, vagyis arra, amit nekünk kell tennünk; mert az ő kötése olyan törvényeket szab elénk, amelyek szerint nekünk cselekednünk kell, amint már hallottuk. Nem szépen illenek-e hát össze Krisztus kulcsai és a pápa kulcsai? Amazok Isten cselekedetére és nem ember cselekedetére oktatnak: emezek ember cselekedetére és nem Isten cselekedetére oktatnak. Miért nevezi hát a pápa a maga kulcsait a menny kulcsainak,¹⁸ holott azok sem a mennybe, sem a hitre, sem a kereszténységre nem segítenek, hanem csupán földi, külső cselekedeteket rendelnek? Azokat földi kulcsoknak kellene nevezni: igen, még ha olyan jók volnának is.

Hatodszor, Pál mondja, hogy a külső, földi törvények és cselekedetek semmit sem használnak. A szívet (mondja) kegyelem által kell erősíteni, és nem ételek által, amelyekből semmi hasznuk sincs azoknak, akik azok által Istennek akarnak szolgálni (Zsid 13,9); amint Szent Pál is mindenütt tilalmazza és kárhoztatja az ilyen tanokat és törvényeket, és maga Krisztus mondja: „Az Isten országa nem jön el szemmel látható módon, hanem tibennetek van.” (Lk 17,20–21) Hogy lehetne hát olyan vakmerő, hogy kulcsot adna avégett, hogy az ő országát külső dolgokkal kössék? Egyszerre száműzzön országából minden külső dolgot, és mégis kulcsot adjon ahhoz, és megparancsolja, hogy külső dolgok által uralkodjunk abban? Hiszen ő azokat a mennyország kulcsainak nevezi, amelyek Isten országát szolgálják, ahová semmi külső cselekedet vagy törvény nem segít be, amint Krisztus mondja. Márpedig a pápa kulcsai nem tudnak egyebet tenni, mint kötni, vagyis amint ők mondják, külső emberi cselekedeteket parancsolni. Mi más egyebet jelent pedig ez, mint hogy a pápa kulcsa ugyan a mennyország kulcsa, de azok nem tesznek és nem tehetnek egyebet, csupáncsak azt, ami tisztára haszontalan a mennyország szempontjából, kereszténységre sem segít, hanem inkább arra, amit maga Krisztus és az ő apostolai elkárhoztattak, megtiltottak és az ő országából száműztek? Nohát, én szerintem ugyan különös mennyei kulcsok ezek.

Mindez a rondaság pedig onnét ered, hogy Krisztust megtagadták, és a maguk cselekedetei által akarnak üdvözülni, hogy Krisztus hiába halt légyen meg – mint Pál mondja (Gal 2,21) –, és mi a saját magunk igazságában a kegyelmen túl és kívül legyünk szentek. Ezért kell a pápa törvényeit a nyakunkba sózni. Ha ezeket megtartjuk és engedelmeskedünk, úgy a mennybe jutunk, ha nem, a pokolba megyünk. Ezzel tehát saját szájukkal tesznek bizonyságot arról, hogy ők hitehagyott keresztények, és megtagadják Krisztust az ő halálával egyetemben, sőt ráadásul magukat Krisztus fölé emelik. Mert hiszen ha az ő kulcsuk semmi mást nem tehet, csak köt, vagyis törvényt rendel, és mégis mennyei kulcsnak kell lennie, úgy magától értetődik, hogy ők a mennybe a törvény és cselekedet által mint a maguk kulcshivatala által akarnak jutni. Ez pedig az igazi Antikrisztus, aki a mi üdvösségünket a mi cselekedetünkre építi a maga kulcsai által, és nem az Isten kegyelmére.

És ez annak az egetverő tudománynak édes gyümölcse, amely szerint kötni annyi, mint törvényt adni, vagyis Krisztus megtagadása és a fő-fő utálatosságnak, a mi önigazságunknak megalapítása és fenntartása.

De hát segítsünk ezen a dolgon, és szolgáljunk a pápistáknak is magyarázattal ilyenformán: Valamint Krisztusnak és a pápának kétféle kulcsa van; ugyanígy kétféle mennyország is van, amelyekhez az a kétféle kulcs való. Az egyik mennyország az örök élet, amelyre minket, szegény bűnösöket Krisztus kulcsai segítenek a bűnöknek Krisztus halála és nem a mi cselekedeteink által szerzett bocsánata által. Ez az Isten mennyországa. A másik mennyország ott fent van a levegőben, ahol az ördögök uralkodnak, amint Szent Pál mondja (Ef 2,2); oda segítik a pápa kulcsai minden ő szentjét, akik az ő köteleit és törvényeit megtartják. Mert ezeknek a szenteknek ilyen menny való, és ezt a mennyet emberi törvényekkel és cselekedetekkel érdemlik ki. Eszerint tehát mindkét részen csupa mennyei kulcsok vannak, de nagy különbséggel, amint mondtuk; éppen azért a pápa is, akárcsak egy oroszlán, ordít minden bullájában, csak hogy az ő kulcsai iránt való engedetlenséggel kockára ne tegyék a lelkek üdvösségét, és ez a pokol igen meleg. Aki azonban az ő kulcsainak engedelmeskedik, az a szent egyház kebelén pihen, és boldog, nincs szüksége sem Krisztusra, sem az ő kulcsaira.

Hetedszer, azután, ha Krisztus nem akart volna nekünk más egyebet adni a kulcsokkal, csupán a hatalmat, hogy külső törvényeket és parancsolatokat szerezzünk, úgy meg is tarthatta volna azokat; a kereszténység nagyon is ellett volna azok nélkül. Hiszen itt van a világi felsőség, apa, anya, úr, feleség, barátok, a vének stb., akik bőségesen gondoskodhatnak rólunk külsőképpen törvényekkel, fegyelemmel, erkölcsökkel és szokásokkal. És semmi szükség, hogy ráadásul Krisztus kulcsokat adjon, mert tehet-e a pápa kulcsa a maga kötésével vagy törvényszerzésével valamit, amit az ész ki nem gondolhatna, fel nem foghatna, s meg nem tehetne, egészen úgy, mint az ő kulcsai? Hiszen ha Krisztus a maga kulcsaival semmi magasztosabbat vagy jobbat nem nyújt az egyháznak, mint amit előbb az egész világnak ész által megadott, akkor a mi hitünk, ráadásul maga az egyház sem nyugszik az isteni ige szikláján, hanem az emberi észen. No hisz’ ugyan jó alapon nyugodnék akkor! És bizonnyal olyan alapon nyugszik a pápás egyház. Mert valamint az ő kulcsa kieszelt emberi tanítás, éppúgy az az egyház is, amelyet azokkal megköt. Hasonlók a hasonlókkal örömest társulnak.¹⁹

Nyolcadszor, kárára is vannak a kereszténységnek ezek a pápás kulcsok: nem csupán arra a fő-fő kárra és romlásra gondolunk, hogy miattuk megtagadják és meggyalázzák Krisztus kegyelmét, és így merően a maguk igazságát csempészik be, hanem arra is, hogy elárasztják és agyonterhelik azt mindennap új, számtalan, elviselhetetlen törvényekkel. És ekként a lelkeket azokkal mondhatatlan módon megszomorítják és megzavarják, úgyhogy nem is volt soha az ég alatt nyomorultabb nép e tan miatt, és nem is lehet. Pedig nagyon jól tudjuk, hogy Krisztus a maga kulcsait egyházának nem kárára vagy romlására, nem is megterhelésére vagy megnyomorítására adta, hanem hasznára és üdvösségére. Azokat nem is az egyház, sem pedig a menny, hanem a pápa kulcsainak kellene nevezni; mert a pápa és az ő hada azok révén jutott a testek és lelkek, a vagyon és becsület felett való teljes hatalomhoz: az egyháznak nincs egyebe, mint egyfelől testi, másfelől lelki kára abból, és ráadásul nyakára ültek a lelkek eme dühös zsarnokai.

Mindezt ők nem tagadhatják, ez világos, bulláikban, könyveikben, írásaikban és egyéb dolgaikban nyilvánvaló, hogy ők a kulcsokról szólva a drága hitet sohasem tanították, hanem elhallgatták, és ez igékről szólva Krisztus vérét és kegyelmét sem nem magasztalták, sem nem tanították, hanem csupán a pápa hatalmát fújták fel, hogy köthessen, és hogy az ő törvényeinek engedelmeskedjenek.

Ezt sütötték, főzték és kavarták unos-untalan, míg az ő hatalmát nemcsak az összes keresztények, hanem a föld összes császárai, királyai és fejedelmei fölé emelték az egész világon. Majd a föld alatt is a halottak fölé a tisztítótűzben,²⁰ végre a leggyalázatosabb módon a mennyben is az angyalok fölé.²¹ És mikor már tovább nem mehettek, megtették a pápát Istennek a földön, mintha ő valami keverék istenember volna, és nem valódi ember;²² amiről majd máskor többet beszélünk, és alkalmat adunk a kiabálóknak kiabálásra.²³ Mert ha Isten is úgy akarja, nem takarják úgy be ezt a pokoli és ördögi szörnyűséget, ahogy ők remélik és gondolják. Láttuk immár, hogy milyen híven bántak el ezek az igaz emberek a kereszténységgel, hogy a kulcsok hivatalából törvényhozást csináltak, és azokat az igéket, amelyek Isten dolgáról és kegyelméről szólnak, a mi saját cselekedeteinkre és érdemünkre magyarázták. Hiszen ha mégolyan vak és hit nélkül való is, magának a természetes észnek is be kell látnia, hogy a kegyelem és a jog nem azonos dolgok, és hogy egyazon mondást nem lehet egyszerre a kegyelemre és a jogra alkalmazni vagy érteni. Aki pedig ezt megtenné, azt a világ is gonosztevőnek vagy ostobának tartaná. Márpedig ezek az emberek itt azt cselekszik, ráadásul nem világi dologban, ami szintén nem engedhető meg, hanem itt Isten igéjénél és Krisztus dolgánál, és úgy teszik ezt, hogy hitcikknek kell azt tartanunk; aki nem hiszi, az bizonnyal eretnek, lelke örökre elkárhozik, és teste már most máglyára kerül. Hogy tombolnának és jajongnának ezek az ordítók, ha esetleg minket effajta átkos, pokoli, káromló hazugságon kaphatnának, amilyenen mi most őket itt rajtakaptuk!

Kilencedszer mondjuk ki mindjárt itt, hogy ha kötni annyit tesz, mint törvényt hozni, akkor viszont oldani annyit tesz, mint törvényt megszüntetni és érvénytelenné tenni. Mert két egyforma hatalom áll szemben egymással, mindkettőt Krisztus adta ugyanazon mondásban, és mindkét kulcs egyforma nagy. Ha tehát a pápának vagy az ő egyházának van hatalma kötni, vagyis törvényt hozni, úgy van hatalma arra is, hogy törvényeket megszüntessen; hiszen ha a kötést a törvényre kell értenünk, akkor az oldást is arra kell értenünk. Nohát, akkor a pápa Isten Tízparancsolatát, az evangéliumokat és az egész Írást megszüntetheti, és ezek alól az egész világot felmentheti és feloldhatja. Ha ezt nem teheti, akkor nem is köthet, vagy nem is adhat törvényt; mert az egyiket éppúgy meg kell tennie, mint a másikat. Ha nem oldhatja fel és nem szüntetheti meg a Szentírás egy betűjét sem, akkor nem is hozhat egy betűt sem mint törvényt.

És bizony ő azt meg is cselekedte; ő Krisztust (mint fentebb mondtuk) tényleg kipusztította és megtagadta, helyébe a maga törvényeit és cselekedeteit állította. Vannak is sokan, akik azt tanítják, hogy a Szentírás felett áll, azt úgy magyarázhatja és változtathatja, amint akarja; amint bizony meg is tette, sőt szent egyházi joga azzal kérkedik, hogy a Szentírás neki köszönheti, hogy Szentírás, és érvényes a keresztényeknél;²⁴ mert ha ő meg nem erősítette volna, nem érne az semmit, nem is lehetne Szentírás.

No, de ezért fizessen meg neki az ördög, én azt hiszem, hogy egy kevéssé már betömtem ezt a káromló szájat, bár még egyesek iregnek-morognak. Mert írva van: Verbum Domini manet in aeternum, „az Úr igéje örökre megmarad” (Ézs 40,8). És Krisztus azt mondja: „Egy ióta vagy egy vessző sem vész el a törvényből, míg minden be nem teljesedik.” (Mt 5,18) És viszont: „Az Írást nem lehet érvénytelenné tenni.” (Jn 10,35) Végül: „Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el.” (Lk 21,33) Ez az a férfiú, aki a pápa útjába akadályt gördített²⁵ hogy az Írásnak egyetlen betűjét vagy pontocskáját meg ne szüntethesse és fel ne oldhassa, éppen azért egy betűnyit sem köthet vagy parancsolhat a keresztényekre.

Igen, de te azt mondod: ő a maga törvényeit feloldhatja. Ez igaz. De ez nem elég: mert ilyenformán az oldókulcs nem volna egyforma a kötőkulccsal; hanem éppúgy, amint ő köthet ott, ahol Isten még senkit meg nem kötött, és minden szabad, megkötetlen, úgy kell neki oldania is ott, ahol Isten még senkit nem oldott, és minden kötve van, különben a két hatalom nem volna egyforma nagy. Szerintem gyarló oldás volna az, ha én csupán azt oldhatnám meg, amit megkötöttem, de amit más kötött meg, azt nem oldhatnám meg – mire volna jó akkor az oldókulcs? Így az oldás semmi más nem volna, mint hogy abbahagynám és megszüntetném az én kötésemet. Így egy lelket sem oldhatnék meg, akit az ördög megkötött. Hát ez bizony hitvány oldókulcs volna! Ámde Krisztus azt mondja itt, hogy oldva van a mennyben, amit az oldókulcs a földön megold; ezzel megadja ő az oldó hatalmat arra is, amit más megkötött, tudniillik maga az Isten is a mennyben. És ezt meg is cselekszik Krisztus kulcsai, mert megoldják a földön, ami Isten előtt a mennyben kötve van, amint itt e puszta igék bizonyítják: „Amit megoldasz a földön, oldva van a mennyben.” (Mt 16,19) Kell, hogy mind a kettő, kötés és oldás merő isteni ige legyen, amint majd meghalljuk.

Szóval: kell, hogy a pápa Isten parancsolatát és igéit megoldhassa, amelyeket egy ember sem kötött meg mint ember, vagy nem is kötheti meg, amit Isten nem kötött meg, vagy bizonnyal nem bírja az igazi kulcsokat. Itt egynek vereséget kell szenvednie, vagy Istennek, vagy a pápának, nevezetesen: hogy a pápa Isten igéit felfüggessze és megoldja, vagy Isten megakadályozza, hogy ne is köthessen, hanem minden törvénye érvénytelen legyen. Mert a két hatalom egyforma, és együtt adatott: aki az egyiket nem bírja, az egyiket sem bírja. Hova lesz itt immár a kötőjog vagy a kötőkulcs? Füstbe ment, és be kell látnunk, hogy az Írás meghamisítói mindazok, akik itt azt mondják, hogy kötni annyi, mint törvényeket hozni, és hogy Krisztus ezzel a pápának és a püspököknek hatalmat adott törvényeket hozni: mert ő a törvényből egy betűt sem oldhat fel, amint fentebb kimutattuk, éppen azért nem is köthet egyet sem.

Tizedszer, lássuk meg itt minden előtt azt az igaz tudományt, ami ebből a kötésből származik. Minthogy immár kötni annyit tesz, mint törvényt hozni, bizonyára a kötelék is annyi, mint törvény, és azt az igaz keresztényt, aki ezzel a kötelékkel meg hagyja magát kötni, vagyis aki a pápa kötelekét és törvényeit megtartja, és engedelmes, megkötöttnek kell mondanunk. Nos hát, ezt a két beszédet állítsuk szembe egymással! Krisztus azt mondja megkötöttnek, aki mint engedetlen meg van átkozva, és akinek a bűnei meg vannak tartva és nincsenek megbocsátva, amint beszél a kéznek és lábnak megkötéséről és a sötétségbe való kivetésről (Mt 22,13). Oldottnak pedig azt nevezi, aki a maga bűneitől mentes és szabad, és akinek azok meg vannak bocsátva. Ellenben a pápa azt mondja: kötve van, aki az én kötésemnek engedelmes, és annak üdvözülnie kell; oldva van, aki Isten minden parancsolatától mentes és szabad, és mégis engedetlennek és kárhozottnak kell lennie.

Hogy másszunk ki ebből? Krisztus azt mondja: Kötve lenni annyi, mint elkárhozni. A pápa azt mondja: kötve lenni annyi, mint üdvözülni; és mind a kettő az evangélium egyazon mondásáról és igéiről beszél. Hát nem kedves, bájos dolog az, mikor az Írást olyan finoman tudjuk magyarázni, hogy annak nyomban nemet kell mondania, amikor igent mond, és tisztára maga ellen kell beszélnie és törnie? Köszönetet kell mondanunk a mi kedves ficsúrjainknak, akik nekünk a kötést ilyen mesterien magyarázták meg.

És mert már éppen oda jutottunk, hogy a pápa a maga törvényét megszüntetheti, kérdeznem kell: édesem, mikor szüntette meg valaha a pápa a maga tulajdon törvényeit, amelyekkel ő a kereszténységet olyan iszonyú módon meggyötörte? Mikor volt valaha az oldókulcs használatban és működésben? A kötést bizony mindig gyakorolta, és a kötőkulcs használatban és gyakorlatban volt, hogy megtéveszthessen; de az oldókulcs egészen használatlanul hevert, megrozsdásodott és elromlott. Miért visel hát a pápa két kulcsot a címerében, holott az egyiket sohasem használja? Pedig az egyiket éppúgy kellene használnia, mint a másikat, mert Krisztus mindkettőt megadta, hogy mindkettőt használják és mindkettővel segítsenek az ő keresztényein. Mi pedig jól tudjuk, hogy a pápa és az ő hada az ő törvényei vagy rendeletei közül még csak egyet sem szüntetett meg vagy oldott fel, hanem szünetlenül a kötéssel szorgoskodnak, és naponként szaporítják törvényeiket.

Ugyan miért? Ej, édesem, ha az oldókulcs divatba jönne, és a kötelékek vagy törvények egy része megszűnnék, ez kezdet és gonosz rés volna arra, hogy a többi törvény is mind megszűnjék; ezzel beállna a gyökeres reformáció e lelki zsarnokokon. Éppen azért jobb, ha mindig kötnek, és sohasem oldanak, és mégis két kulcsot festenek, hogy a népek száját betapasszák,²⁶ de csupán a kötőkulcshoz ragaszkodjanak; az oldókulcs felette nagy bajt idézne fel, mindkét hatalmat, a dicsőséget és vagyont épp olyan nagy mértékben vinné el, amilyen mértékben behozza azokat a kötőkulcs.

Azt most is szemünkkel látjuk, hogy milyen erősen és konokul tartják magukat, hogy éppen semmit sem akarnak oldani vagy elengedni abból, amiről pedig tudják, hogy jogtalanul és Isten ellenére kötötték meg. Az oldókulcsot nem tudják megtalálni: Édesem, mondják ők, ha egy dologban engedünk és tágítunk, sok dologban kell engednünk; ezt nem tehetjük. Az ördögbe, ez okos tanács és bölcs terv ezeknél a nagyuraknál és bölcs tudósoknál, ami (úgy sejtjük) pompásan fog rajtuk segíteni! Micsoda orr ez!²⁷

Ámde mit mond arra Krisztus, hogy ők az ő keresztényeitől az oldókulcsot örökre elrabolták? Eh, mit Krisztus! – Krisztus! Ez lutheri hóbort! – Nohát, ha ti az oldókulcsot nem találjátok meg, majd megkeresem én ezzel a könyvecskével, és úgy találom meg, hogy ti sem a kötőkulcsot, sem az oldókulcsot nem tarthatjátok meg. Mibe fogadjunk? Mert azt hallom mondani, hogy mindkettő egymáshoz van kötve; ha az egyik a mienk, akkor mindkettő a mienk; ha ti tudtok kötni, mi tudunk oldani.

Igen, mondják ők, a pápa használja az oldókulcsot is, amikor diszpenzál vagy engedélyt ad, és a maga kötelékeit és törvényeit megszünteti – majd’ azt mondtam: pénzért eladja. Mit mondjunk? Oldás az, mikor a kötőkulcs kötelékeit pénzért eladják? Miért nem old ő Istenért vagy a lelkek üdvéért?²⁸ Ej, ezek merő lutheri elkalandozások, nihil ad propositum,²⁹ itt nem használhatók. Továbbá miért nem olyan nagy az oldókulcs, mint a kötőkulcs, és miért nem old olyan mértékben, mint ahogy a kötőkulcs köt? Mert a kötőkulcs az egész kereszténységre kiterjed, sohasem enged bármit is oldani tömegesen, mindig csak köt és szorosan kötve tart; de az oldókulcs egyet vagy kettőt kisegít az ilyen kötelékekből, de nem ám az oldó hivatal szabad hatalmából, hanem a nagy Isten, Mammon könyörgése, közvetítése és ereje alapján, amelyek nélkül annak oldó hivatala tisztára összeomlana és a semmibe lépne. Miért visel hát a pápa címerében két egyforma nagy kulcsot, holott nem akarja, hogy azok egyforma nagyok legyenek, nem is tűri meg? Neki a címermezőt csupán a kötőkulccsal kellene kitöltenie, és az oldókulcsot alig mákszemnyinek hagynia, sőt ahelyett a Mammont kellene viselnie, és ráadásul egy ördögkoponyát. Ilyenformán az ő hivatala szegény oldókulcsocskáját nem szükséges használnia, hanem arra jó az, hogy segítse a kötőkulcsot a pénz és hatalom növelésében, mintha ezt a kötőkulcs önmagában nemigen tenné meg.

Hivatkozások

¹⁰ Von den Schlüsseln.

¹¹ 1530 nyarán Luther előszeretettel fordult olyan témák felé, amelyek véleménye szerint nem kaptak elég súlyt az Ágostai hitvallásban. Igen valószínű, hogy vitairataiban ezt a hiányt akarta pótolni. Lásd fent: A tisztítótűz visszavonása (1530), 523–524; 545–546, továbbá: Nyílt levél a fordításról (1530), LVM 5: 637–640.

¹² Az eredetiben Glosse áll, ami általában szövegmagyarázatot, s különösen a jogtételek praktikus magyarázatát jelenti.

¹³ Ágostai hitvallás 59–67.

¹⁴ Azaz soha.

¹⁵ Luther alkalmi szóalkotása.

¹⁶ Lásd fent:A jócselekedetekről(1520), 36-37.

¹⁷ Luther alkalmi szóalkotása.

¹⁸ VIII. Bonifác Unam sanctam bullája (1302. november 18.)

¹⁹ Luther közmondásgyűjteményében

²⁰ IV. Sixtus búcsúbullája, DH 1398. A tisztítótűzről lásd fent: A tisztítótűz visszavonása (1530); Fleischack 1969.

²¹ VI. Kelemen hamisított bullája: Ad memoriam. Vö. fent: A német nemzet keresztény nemességéhez (1520), 169-170; Az egyház babiloni fogsága (1520); továbbá: Grund und Ursach aller Artikel (1521)

²² Girolamo Balbi: Oratio coram Adriano VI. P. M. habita. 1523.

²³ Luther leveleiben Linkhez és Jonashoz, ahol kifogásolta, hogy az Ágostai hitvallásból a tisztítótűzről, a szentek tiszteletéről és a pápáról mint Antikrisztusról szóló cikkeket kihagyták, szintén utal az ellenfelek várható kiabálására.

²⁴ Ágoston: Contra epistolam Manichaei 5,6; PL 42:176. Vö. fent: Az egyház babiloni fogsága (1520),

²⁵ Luther közmondásgyűjteményében

²⁶ Eredetileg: „hájjal kenegessék”. Luther közmondásgyűjteményében

²⁷ Eredetileg: „Nektek sem vette el a nátha a szimatotokat.” Luther közmondásgyűjteményében: Lásd alább: Hurka Gyurka ellen

²⁸ Vö. Luther 82. és 84. tételével (1517), lásd LVM I. köt.

²⁹ „Nem tartozik a tárgyhoz.”

Forrás

LUTHER VÁLOGATOTT MŰVEI 2. Felelősség az egyházért, Luther Kiadó, 2017