A Hamis Sákramentumokról V: A Házasságról | Kálvin János

2022.02.10. Off By neilnejmed

A keresztyén vallás alapvonalai.

Írta Noyoni Kálvin János

Basel

Mdxxxvi.

A házasságról.

Az utolsó a házasság. Hogy ezt Isten rendelte: mindenki elismeri; (1) de hogy sákramentumul adatott: azt ugyan Nagy Gergely idejéig soha senki sem álmodta. És józan eszű embernek kinek is jutott volna valaha eszébe? Az Isten rendelése jó és szent. De a földmívelés, építés, csizmadiaság, borbélyság is az Isten törvényes rendelései; hanem azért mégsem sákramentumok. Mert a sákramentumban nemcsak azt keressük, hogy Isten műve legyen, hanem azt is, hogy Isten által rendelt külső szertartás legyen az ígéret megerősítésére. Hogy pedig a házasságban semmi efféle nincsen: a gyermekek is megítélhetik.

De – mondják – szent dolognak jegye; ti. Krisztusnak az anyaszentegyházzal való lelki házasságának. Ha a “jegy” szó alatt oly pecsétet értenek, amelyet Isten arra adott nekünk, hogy a mi hitünk bizonyosságát növelje: a céltól messze tévelyegnek; ha pedig a jegyet egyszerűen annak veszik, ami a hasonlatosságra (2) hozatik fel: megmutatom, hogy mily éleseszűen okoskodnak. – Pál azt mondja: (3) Amint egyik csillag különbözik a másiktól fényességben, úgy lesz a halottak feltámadása is. Ímhol egy sákramentum! – Krisztus így szól: Hasonlatos a mennyeknek országa a mustármaghoz. Íme, a másik! – Ismét mondja: Hasonlatos a mennyeknek országa a kovászhoz. Íme, a harmadik! Ézsaiás így szól: Íme, az Úr legelteti az ő nyáját, mint egy pásztor. Lám, a negyedik! – Máshelyt: Az Úr kilép, mint egy óriás. Ím, az ötödik! És hol lenne ennek vége és határa?! Ilyen gondolkozás mellett nincs semmi, ami sákramentum ne lenne. Ahány parabola és hasonlat csak van a Szentírásban, annyi lenne a sákramentum. Sőt még a lopás is sákramentummá lenne, miután meg van írva: Az Úr napja olyan, mint a lopó. Ki tűrheti ezeket a szofistákat, akik ily ostobán fecsegnek? – Elismerem ugyan, hogy valahányszor szőlőtőt lát az ember, a leghelyesebben cselekszik, ha mindannyiszor emlékébe idézi, amit a Krisztus mond: Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők, az én Atyám a szőlőmunkás. Valahányszor pásztor tűnik fel előttünk az ő nyájával, jó felidézni e mondást is: Én vagyok a jó pásztor, az én juhaim hallják az én szavamat. Hanem ha valaki az ilyen hasonlatokat a sákramentumok közé számlálná, a bolondok házába (4) kellene küldeni.

Mégis a Pál szavait (5) rántják elő, azt mondván, hogy azokban a házasság sákramentumnak van nevezve. Ezt mondja ugyanis: “Ki hitvesét szereti, maga-magát szereti. Mert soha senki sem gyűlölte a saját testét, hanem táplálja és gondozza azt, miként a Krisztus is az egyházat; mert mi tagjai vagyunk az ő testének, az ő testéből és az ő csontjaiból valók. Azért elhagyja az ember az ő apját és anyját és ragaszkodik a feleségéhez, és lesznek ketten egy test. Nagy sákramentum (= mysterium = titok) ez. Szólok pedig a Krisztusról és az anyaszentegyházról.” – De így bánni az Írással, annyi, mint összezavarni a födet az éggel. – Pál ugyanis, hogy megmutassa a házasembereknek, hogy mily kiváló szeretettel kell körülvenniök feleségeiket: például Krisztust állítja eléjük. Mert amint ő az ő szerelmének egész benső tartalmát kitöltötte az egyházra, amelyet magának eljegyzett: úgy azt akarja, hogy mindenki ugyanazon indulattal legyen a saját felesége iránt. Azután következik: ki feleségét szereti, maga-magát szereti, mint ahogy Krisztus szerette az egyházat. Tovább, hogy megtanítson arra, mi módon szerette Krisztus az egyházat, ti. mint önmagát, sőt, hogy mint tette egygyé magát az ő jegyesével, az egyházzal: reá alkalmazza, amit Mózes szerint Ádám mondott magáról. Mert amidőn elébe vezettetett volna Éva, akiről tudta, hogy a saját oldalbordájából formáltatott, így szólt: Ez az én csontjaimból való csont, az én testemből való test. (6) Hogy lelkileg mindaz betelt a Krisztusban és bennünk: erről tesz bizonyságot Pál, midőn minket az ő teste tagjainak, az ő testéből és az ő csontjából valóknak mond, annyira, hogy ekként vele egy test vagyunk. Végre e felkiáltást csatolja hozzá: Nagy titok (mysterium) ez! És, hogy senkit a kétértelmű beszéd félre ne vezessen, megmagyarázza, hogy ő nem a férfiúnak és asszonynak testi kapcsolatáról beszél, hanem Krisztusnak és az egyháznak szellemi kapcsolatáról.

És valóban, igazán nagy titok (mysterium) az, hogy Krisztus egy oldalbordájának kivevését elszenvedte, amelyből mi formáltassunk; azaz, hogy amidőn erős volt, erőtlenné akart lenni, hogy mi az ő ereje által erősek legyünk, hogy többé éljünk ne csupán magunk, hanem ő éljen mibennünk. – A sákramentum kifejezés vezette félre őket. De vajon méltányos volt-e, hogy az ő tudatlanságukért az egész egyház lakoljon? Pál “mysterium“-ot mondott, amely kifejezést jóllehet a latin fordító akár meg is hagyhatott volna, mint amely nem szokatlan a latinok fülének, akár “arcanum“-mal (titok) fordíthatta volna, de inkább akarta “sacramentum“-mal adni vissza, azonban nem más értelemben, mint amelyben görögül Pál által a “mysterium” mondatott. Most már elmehetnek s szidhatják a nyelvtudományt, amiben való járatlanságuk következtében ily egyszerű és könnyű dologban annyi ideig ily csúful tévelyegtek. De miért, hogy ezen az egy helyen oly nagyon űzik a sákramentum szócskát, egyebütt pedig ügyet sem vetve rá, mennek el mellette? Mert a Timótheushoz írott első levélben is és magában az efézusiakhoz írott levélben is a Vulgáta (7) fordítója a “sacramentum” szót alkalmazza, és pedig mindenütt a “mysterium” szó helyett. (8) Ám bocsássuk meg nekiek e tévedést, csak hogy a hazugoknak legalább jó emlékezetük legyen! De hogy a sákramentum címe alatt ajánlott házasságot azután tisztátalanságnak és szennynek és érzéki piszoknak nevezzék: minő szédelgő hitványság kell ehhez? Mily képtelenség elzárni a papokat a sákramentumtól? – Ha azt állítják, hogy nem a sákramentumtól zárják el, hanem a nemi vágy kielégítésétől: evvel ugyan nem menekülnek előlem; mert ők azt állítják, hogy maga a kielégítés is része a sákramentumnak, sőt éppen ez jelképezi az egységet, mely van köztünk és Krisztus között a természet hasonlóságában, mivel a férfi és az asszony csak a testi egybekelés által lésznek egy testté. (9)

És mégis némelyek közülök itt két sákramentumot találtak: egyiket, az Istenét és a lélekét a vőlegényben és menyasszonyban; a másikat, a Krisztusét és az egyházét a férjben és a feleségben. De bármint legyen is, az egybekelés (coitus) mégis sákramentum, amelytől egy keresztyént sem szabad eltiltani, hacsak a keresztyének sákramentumai annyira össze nem illők, hogy együtt meg nem férhetnek. De egy másik képtelenséggel is találkozunk őméltóságaiknál. Erősítik, hogy a sákramentumban adatik a Szentlélek kegyelme, és az egybekelést sákramentumnak állítják: s mégis tagadják, hogy az egybekelésben valaha jelen volna a Szentlélek. (10)

De hogy az egyházzal ne játszódjanak csak úgy egyszerűen: tévelygéseknek, hazugságoknak, cselszövényeknek mily hosszú sorozatát fűzték ez egy tévelygéshez?! Annyira, hogy azt mondhatnád, hogy amidőn a házasságból sákramentumot csináltak, nem egyebet kerestek, mint az utálatosságok barlangját. Mert ahol ezt egyszer el tudták fogadtatni, a házassági ügyekben való bíráskodást magukhoz kaparították, miután lelki dolog vala, melyet a világi bíróságnak nem volt szabad érintenie. Akkor azután törvényeket szabtak, amelyekkel saját zsarnokságukat erősítették, törvényeket, melyek részint nyilván Istent káromlók, részint az emberekkel szemben méltánytalanok, amilyenek: hogy növendékek közt a szülők beleegyezése nélkül kötött házassági ígéretek érvényesek és jogerősek; hogy a rokonok közt a házasság hetedízig meg ne engedtessék, s amelyek megköttettek – felbontassanak. Magukat a rokonsági fokozatokat pedig minden nép törvénye s a Mózes állami törvénye ellenére is – másként állapítják meg; hogy a férfiúnak, ki házasságtörő nejét elbocsátotta, mással házasságra lépni ne legyen szabad; hogy a lelki rokonságban levők egymással házasságot ne köthessenek; hogy hetvened-vasárnaptól kezdve a húsvét utáni vasárnapig s a szent János születése előtti három héten keresztül és adventtől vízkeresztig házasságok ne köttessenek, és számtalan hasonlókat, amelyeket felszámlálni is igen hosszú volna. De ideje már, hogy valahára kivergődjünk ebből az ő undokságukból, amelynél tárgyalásunk tovább tarta, mint szándékom vala. Hanem úgy tetszik, annyit legalább elértem, hogy az oroszlán bőrét ezekről a szamarakról legalább részben lerántottam.

Hivatkozások

(1) I. Mózes 2; Máthé 19.

(1) a hasonlatosság szemléltetésére. Ford.

(2) I. Korinth. 15-.

(3) Az eredetiben ez van: “Anticyrába kellene küldeni”. Anticyra pedig egy város Phokisban, a hol az elmebetegeket gyógyították valami zászpából készült orvossággal. Tehát, mintha nálunk azt mondanók: “a Lipótmezőre vagy Szebenbe kellene küldeni”.

(4) Efezus 5,28-32″.

(6) I. Mózes 2,23.

(7) Vulgatának (közönséges) nevezik a római katolikus egyházban használatos latin fordítását a Bibliának. Ford.

(8) I. Timotheus 3,16; Efezus 5,32 stb.

(9) Szentenciák 4. könyve, 27. szakasz, 4. fejezet: 27. kérdés, 2. szómagyarázat.

(10) uo. 33. szakasz, 2. fejezet; 82. kérdés, 2. fejezet.

Forrás

5. A hamis sákramentumokról (1); A KERESZTYÉN VALLÁS ALAPVONALAI.; ÍRTA: NOYONI KÁLVIN JÁNOS, BASEL, MDXXXVI.

http://leporollak.hu/egyhtori/kalvin/irasok/inst/KISINST0.HTM