Kétféle keresztyénség, második keresztség, külön oltár, szakadár társaság

Kálvin János

INSTITUTIO Christianae Religionis | A keresztyén vallás rendszere 1559. II. kötet, 4.13.14.

13. fejezet: A fogadalmak, amelyek meggondolatlan kimondása szánalmas elkötelezést von maga után (részlet)

345-346. o.

14. Mindazáltal, az atyáknak a legkevésbé sem áll szándékában, hogy olyan tökéletességet állítsanak fel, amilyet később az okoskodó csuhások tákoltak össze, hogy ily módon aztán kétféle kereszténységet hozzanak létre. Mert akkor még nem álltak elő azzal a szentségtörő dogmával, amely a szerzetesi tevékenységet a keresztséghez hasonlítja, sőt nyíltan kijelenti, hogy ez egy második keresztelésforma. Kicsoda kételkedne, hogy az atyák teljes szívükből elborzadtak volna ettől az istenkáromlástól? Szükséges-e ezek után még szavakat vesztegetni annak igazolására, hogy ettől az újfajta foglalatosságtól teljesen idegen az, amit Augustinus utoljára mond a régi szerzetesekről,³³ hogy tudniillik minden cselekedetüket a szeretet határozta meg? A dolog önmagáért beszél, hogy mindazok, akik kolostorba vonulnak, elszakadnak az egyháztól. Micsoda? Vajon nem a hívők törvényes közösségétől különülnek el, amikor külön szolgálatot végeznek, és magánszentségeket szolgáltatnak ki maguknak? Mi más az egyház közösségének szétszakítása, ha nem ez? És hogy végigvigyem a megkezdett hasonlatot, és befejezzem azt, ugyan miféle közös vonásuk van e tekintetben a régi szerzetesekkel? Bár a régiek a többiektől elkülönülve éltek, mégsem volt külön egyházuk: a szentségekben együtt részesültek a többiekkel, a nyilvános alkalmakon megjelentek, és egyek voltak a néppel. Ezek, maguknak külön oltárt építve, mi mást tesznek, mint hogy szétszakítják az egység kötelékét? Ezek ugyanis az egyetemes egyház testét is mintegy kiközösítették, az általános szolgálatot is megvetették, holott az Úr ezzel akarja megőrizni övéi között a békességet és a szeretetet. Ezért azt mondom, hogy manapság ahány kolostor, annyi szakadár társaság, akik feldúlva az egyház rendjét mint szakadárok működnek, elkülönülve a hívők törvényes társaságától. És hogy elkülönülésük még nyilvánvalóbb legyen, pártjaiknak külön-külön nevet is adtak. Nem restellenek éppen azzal dicsekedni, amit Pál oly mértékben kárhoztat, hogy azt már nem lehet fokozni. Hacsak persze, azt nem mondjuk, hogy a korinthusiak sem szakították szét Krisztust, amikor egyik ezzel a tanítóval, a másik meg amazzal dicsekedett; és hogy ma sincs az Krisztus gyalázatára, ha a keresztény név helyett egyesek bencéseknek, mások ferenceseknek, mások domonkosoknak merik nevezni magukat, méghozzá úgy, hogy amíg azzal kérkednek, hogy különböznek a keresztyén néptől, addig ezeket a címeket kevélyen mint vallási foglalatosságot veszik magukra.

33 Jn 10,29.

Forrás

INSTITUTIO Christianae Religionis | A keresztyén vallás rendszere 1559. II. kötet, 4.13.14. 345-346. o., Kálvin János Kiadó, 2014