Vajon mindenkit „egyházba kell-e iktatni”, azaz egy látható gyülekezet tagjává kell-e lennie egy kifejezett, szóban megfogadott vagy megvallott szövetség által?

Rutherford, Samuel, 1600?–1661.
The due right of presbyteries, or, A peaceable plea for the government of the Church of Scotland …

Whether or not all are to he In-churched or entered Members of a visible Church by an explicit, and vocall or professed Covenant?

Samuel Rutherfurd
1644.

Church covenant, egyházi szövetség, gyülekezeti szövetség (családi szövetség néven is ismert Magyarországon), és ez mind egyet jelöl – a szerk.

– Témakörök (Travis Fentiman által felosztva):

Az, hogy személyek nem egyházi szövetség útján lépnek be a látható egyház tagságába, 83–87. és következő oldalak.

Isten Igéjében nincs alapja semmiféle ilyen egyházi szövetségnek, 83–87. és következő oldalak.

Az Új-Angliában alkalmazott mód, ahogyan valaki egyházba lép, 91–92.

ApCsel 2,37–38 nem az egyházi szövetséget támasztja alá, 91–92.

Az ókori egyház nem ismert ilyen egyházi szövetséget, 97–98.

Angliában sincs egyházi szövetség, 98–99.

Régen sem volt ilyen: Ter 17,7; Kiv 19,5 és ApCsel 7,38 nem támogatják az egyházi szövetség tanát, 100–102.

MTörv 29,10 sem támogatja az egyházi szövetséget, 104–105. és következő oldalak.

Az a magyarázat, amelyet testvéreink adnak MTörv 29-hez, inkább az arminiánusok és a szociniánusok értelmezésének kedvez, nem pedig az egyházi szövetségnek, 102–105.

Az egyházi szövetség nem a látható egyház lényegi formája, 103–104.

2Krón 15,9 és 30,8 sem beszél egyházi szövetségről, 111–112.

Nehemiás szövetsége sem — a 10. fejezetben — szolgál érvül mellette. Az Ézs 56-nak az egyházi szövetség javára felhozott értelmezése is tárgyalásra kerül, 112–113.

Ez 20,27 vizsgálata, 114–115.

Jer 50,5, 115–116.

Ézs 44,5, 116–117.

A 2Kor 11,2-t erőltetett módon használják e „church-covenant” bizonyítására, 118–119. és következő oldalak.

Justinus Martyr egyik szöveghelye, valamint az ősi keresztelési szokás tisztázása, 121.

Keresztelő János keresztelési gyakorlata igazolva, 121.

ApCsel 5,13 — „a többiek közül pedig senki sem mert hozzájuk csatlakozni” — félreértelmezése és arminiánus magyarázat alá rendelése, 123–124.

A pásztor és az egyház közötti állítólagos házasság nem alapja az egyházi szövetségnek, hanem pápista tévedés, 127–128.

A pásztorok megválasztásának joga nem lényegi feltétele a pásztori viszonynak, 128–129.

Hitvallásbeli rendszerre vagy hitvallási formulára esküt tenni megengedett, 130–132. és következő oldalak.

V. fejezet, V. szakasz, 3. tétel, 6. kérdés. Kézirat.

3. tétel Mindenki egy szövetség által lép be egy egyházi állapotba, 1.35 vagy egy látható egyház tagságába.

Válasz. Itt egy olyan kérdéssel kell szembenéznünk, amelyet tiszteletre méltó testvéreink igen erősen hangsúlyoznak, és amelyet ők gyülekezeti szövetségnek neveznek. Egy kéziratos értekezés jutott a kezembe e tárgyról; Apológiájukban és az ó-angliai testvérek által feltett kérdésekre adott válaszaikban ezt nagy erővel sürgetik. 1. Először megmagyarázom az egyházi szövetséget tiszteletre méltó testvéreink értelmezése szerint. 2. Bizonyítom, hogy ilyen dolog nincsen Isten Igéjében. 3. Megválaszolom az Ószövetségből vett érveiket. 4. Megválaszolom az Újszövetségből vett érveiket, mind ezen értekezésnek e fejezetében, mind később is; továbbá minden más írásukban előadott érveiket is. Ennélfogva az első két ponthoz kezdésül ezt az első kérdést teszem fel.

Vajon mindenkit „egyházba kell-e iktatni”, azaz egy látható gyülekezet tagjává kell-e lennie egy kifejezett, szóban megfogadott vagy megvallott szövetség által?

1. Testvéreink álláspontját először tisztázni kell. 2. A kérdés állását meg kell magyarázni. 3. Az igazságot meg kell erősíteni. Az Új-Angliába küldött kérdésekre adott válaszaikban 1.36 megkövetelik minden nagykorú személytől, mielőtt az egyház tagjává fogadtatnának:

A megtérésük módjának és valóságának nyilvános, szóbeli kijelentését, mégpedig vagy összefüggő beszédben (mondja b 1.37 az Apologia), vagy a vének által feltett kérdésekre adott válaszokban.

1. Megkövetelik a hit nyilvános megvallását a vallásuk tanításairól, ugyanazon módon.

2. Kifejezett, szóbeli szövetségkötést eskü által, hogy abban a hitben járnak; és hogy alávetik (mondja a szerző) c 1.38 magukat Istennek és egymásnak az Ő félelmében; és hogy minden szent rendelésének megvallott alárendeltségben járnak, egymáshoz ragaszkodván mint ugyanazon test tagjai, testvéri szeretetben és szent éberségben a kölcsönös épülésre Krisztus Jézusban.

3. És szövetségkötést arra nézve is, hogy nem hagyják el az említett egyházat annak beleegyezése nélkül.

Ez az egyházi szövetség (mondja az Apologia) d 1.39 a látható egyház lényegi vagy formális oka, miként a szentek nyája az anyagi oka; és annyira szükséges az egyház létéhez, hogy nélküle senki sem tarthat igényt egyházi közösségre; és ezért ez az, ami által az egyház teljességében felépül; ami által egy elesett egyház ismét helyreáll; és ami ha eltávolíttatik, az egyház felbomlik és megszűnik egyháznak lenni; és ez az, ami által a szolgálóknak hatalmuk van a nép fölött, a népnek részesedése a szolgálóiban, és egyik tagnak része és hatalma van a másik tag fölött.

Az egyházi állapotba való belépés módja ez:

1. Keresztyének egy csoportja, egy ajándékokkal vagy tapasztalattal bíró vénnel együtt gyakran összegyűlik (mondja ez az e 1.40 szerző) Isten dolgai körül, és imádságot és lelki beszélgetést gyakorolnak együtt, míg elegendő számuk jól meg nem győződött egymás lelki állapotának jóvoltáról, és így egymás lelkiismerete előtt, Isten színe előtt is igazolják magukat mint olyan élő kövek, akik alkalmasak arra, hogy az Úr lelki templomába beépíttessenek.

2. Miután a keresztyén felsőbbséget és a legközelebbi egyházakat értesítették arról a szándékukról, hogy egyházi közösségbe lépnek, egy napra összegyűlnek, melyet böjttel, imádsággal és igehirdetéssel töltenek; ekkor egy személy, akit a közösség egyetértéssel kiválasztott, a többiek nevében feláll, és előterjeszti a szövetséget a fent említett négy pont szerint.

3. A többiek mindnyájan kinyilvánítják közös egyetértésüket e szövetségben, akár hallgatással, akár szóban, akár írásban.

4. Más egyházak testvérei közül némely kiválasztottak, a többiek nevében kinyújtják feléjük a közösség jobbját, buzdítva őket, hogy maradjanak meg állhatatosan az Úrban. Miután ez megtörtént, imádságot mondanak Istenhez bocsánatért és a nép elfogadásáért, majd zsoltárt énekelnek.

De amikor egy gyülekezetet hitetlenekből kell összegyűjteni, előbb hívőkké kell válniuk, és így alkalmas anyaggá a gyülekezeti közösségre, mielőtt mindezek közül bármit is megtehetnének.

5. A keresztség senkit sem tesz a látható egyház tagjává.

6. Egy elesett gyülekezet nem fogadható el Istentől egyházi közösségre, amíg meg nem újítja egyházi szövetségét.

Ez röviden az ő álláspontjuk a látható egyház összegyűjtéséről. A kérdés helyes meghatározásához a következő megkülönböztetéseket kell figyelembe venni.

1. Megkülönböztetés. Van a kegyelem szövetsége Isten és a bűnösök között, mely Krisztus Jézus kezességén alapul; ezt ragadjuk meg, amikor hiszünk Krisztusban; de egy ettől különböző egyházi szövetség van most kérdés alatt, és ez a vita tárgya.

2. Megkülönböztetés. Van a keresztség szövetsége, amelyet mindenki megköt, és egy virtuális és implicit módon megújított szövetség, amikor az úrvacsorához járulunk; de egy kifejezett, pozitív, eskü által megvallott egyházi szövetség, amely valakit, vagy egy közösséget egyházi állapotba iktat, a mostani kérdésünk tárgya.

3. Megkülönböztetés. Egy kifejezett, szóbeli szövetséget, amely által magunkat az első három pontra kötelezzük hallgatólagos módon, egy új jogviszonyba lépve egy pásztorral és nyájjal, nem tagadunk, mint olyat, mintha a dolog önmagában törvénytelen volna; mert esküvel kötelezhetjük magunkat Isten parancsolatainak teljesítésére, megtartva mindazt, ami egy törvényes eskühöz szükséges. De hogy egy ilyen szövetség isteni rendelésből szükséges volna, mint az egyház és az egyháztagság lényegi formája, mintha enélkül senki sem lehetett volna az apostolok látható egyházainak tagja, és ma sem léphetne be egyházi állapotba, se joga nem lehetne a szövetség pecsétjeihez – ezt mi határozottan tagadjuk.

4. Megkülönböztetés. Elismerjük azt a keresztségben kötött szövetséget, ami a látható egyházba való belépésünk pecsétje. Továbbá szükségesnek tartjuk, hogy az olyan eretnekek, pápisták, hitetlenek, akik a mi látható egyházunk tagjaiként fogadtatnak be (akik közül a pápisták a mi általunk vett keresztségük ellenére estek el), nyilvánosan megvallják Istennek és az Ő egyházának való alárendeltségüket minden isteni rendelésben. És azt, hogy hitetlenek hitvallást tegyenek, mielőtt megkereszteltetnek. Nem tagadjuk azt sem, hogy pásztorválasztásakor a pásztor és a nép kölcsönös esküvel kötelezik magukat egymás felé: az egyik arra, hogy hűségesen betölti a szolgálatot, amelyet az Úrtól kapott; a másik pedig arra, hogy aláveti magát az ő szolgálatának az Úrban. De ezek a kölcsönös eskük még senkit sem tesznek a látható egyház tagjává, mert ők már ezen eskük előtt is azok voltak.

5. Megkülönböztetés. Ha egy hívő fél az egyik gyülekezetből a másikba költözik, és így új viszonyba kerül egy ilyen egyházzal vagy szolgálattal, hallgatólagos és virtuális szövetségbe lép arra nézve, hogy gyakorolja magát minden olyan kötelességben, amely e gyülekezet tagját illeti; de ez semmit sem bizonyít egy egyházi szövetség megléte mellett. Mert amikor hat ember megtér abban a gyülekezetben, amelynek én is tagja vagyok, vagy egy kiközösített személy őszintén és képmutatás nélkül megtér, új viszony keletkezik a megtértek és Isten egyháza között; és köteles tennivalók kötelme és kötelezettsége áll elő ezen személyek iránt nagyobb mértékben, mint korábban volt, mivel most egy misztikus és láthatatlan test tagjaivá lettek. Mégsem mondhatják testvéreink, hogy szükséges volna, hogy az egyház megújítsa egyházi szövetségét feléjük, mivel a megújított szövetség célja egy elesett egyház helyreállítása, vagy egy nem-egyház egyházzá tétele; és ha ez a hat személy az én tudtommal tér meg, abból egy hallgatólagos és virtuális szövetségből fakadó kötelezettség keletkezik köztük és köztem; de nincs szükség kifejezett és szóbeli szövetségre, hogy olyan tettekre kötelezzen bennünket, amelyekre most szorosabban vagyunk kötve, mint korábban. Mert amikor valakit sáfárrá tesznek egy nagy házban, lehet valamiféle szövetség a szolga és a ház ura között, és hivatalából és megbízatásából keletkeznek kötelezettségek nemcsak a ház fejével, hanem a gyermekekkel és a többi szolgával szemben is; de nincs szükség kifejezett, szóbeli vagy megvallott szövetségre az új sáfár és a gyermekek vagy szolgák között; sőt még azon idegenekkel szemben sem, akik iránt bizonyos sáfári kötelességekkel tartozik, noha egy virtuális szövetség következik ebből. Még kevésbé szükséges egy kifejezett és szóban elmondott szövetség, mielőtt a sáfár igényt tarthatna a kulcsokra, vagy hivatalába beiktattatnék. Így amikor valaki szövetségre lép Istennel, és hit által megragadja a szövetséget, ebből a cselekedetből, hogy az Urat Istenének veszi, egy szövetségi kötelezettség keletkezik minden ember iránti kötelesség teljesítésére nézve, ahogyan csak az isteni szövetség kötelezi őt; sőt még arra nézve is, hogy irgalmasságot gyakorol az állatai iránt (mert a jó ember könyörül az ő jószágának életén), és e szövetség által kötve lesz a kötelességteljesítésre azon gyermekei iránt is, akik még meg sem születtek, azon szolgái iránt is, akik még nem az ő szolgái, de majd azok lesznek, sőt azok iránt is, akik még nem tértek meg a Krisztushoz. Igaz, hogy egy hallgatólagos és virtuális szövetség következik mindezek felé – még az állat, a meg nem született gyermekek stb. felé is – amikor valaki hit által szövetségre lép Istennel; de senki józan ésszel és ítélőképességgel nem mondhatja, hogy szükséges volna egy szóban kifejezett, megvallott szövetség egy ilyen ember és az ő jószága, vagy még meg nem született gyermekei között, sem azt, hogy az említett hallgatólagos és virtuális szövetség, amely csak következik abból, hogy az ember szövetségre lép Istennel, volna az oka, lényege vagy formális alapja annak, hogy ő szövetséget köt Istennel. Ugyanígy, noha amikor egy ilyen gyülekezet tagjává leszek, ebből egy kötelességből fakadó kötés vagy hallgatólagos szövetség keletkezik, amely engem kötelez minden jelenlegi tag irányába, vagy azok felé, akik e gyülekezet tagjai lesznek, még ha Indiából származnak is; mégsem mondható észszerű módon, hogy szükség volna egy kifejezett, szóbeli szövetségre köztem és mindazok között, akik e gyülekezet tagjai lesznek; és még kevésbé az, hogy egy ilyen szövetség tesz engem e gyülekezet tagjává, hiszen már az vagyok; hanem éppen abból, hogy már tag vagyok, következik egy hallgatólagos szövetség bizonyos kötelességek teljesítésére és bizonyos személyek felé is.

6. Nem értem, hogy miként tartanak testvéreink keresztyéni és vallásos közösséget sok kipróbált kegyességű hívővel, mégpedig magánbeszélgetésben, együtt imádkozván és nyilvános istentiszteleten is, és mégis tagadják, hogy bármiféle egyházi közösségük volna velük a szövetség pecsétjeiben és egyházi fenyítékben való részesedés tekintetében. Kétlem miként tudják vigasztalni a csüggedőket, és ugyanakkor nem inteni és nem megfeddni őket, ami pedig az egyházi fenyítés cselekedetei közé tartozik. Tehát a kérdés nem az, hogy van-e hallgatólagos és virtuális szövetség, amikor bizonyos személyek egy ilyen látható gyülekezet tagjaivá lesznek. Sem azt nem vitatjuk, hogy egy ilyen gyülekezeti szövetséggel törvényesen meg lehet-e esküdni. Úgy gondoljuk, hogy meg lehet, jóllehet az utolsó pont – hogy valaki ne távozzék egy ilyen gyülekezetből annak beleegyezése nélkül – véleményem szerint nem törvényes, és az, hogy hol lakom, nem egy egyházfegyelmi kérdés. Hanem a 1.41 kérdés az, hogy egy ilyen egyházi szövetség isteni vagy apostoli felhatalmazás szerint nemcsak törvényes-e, hanem szükséges és apostoli eszköz-e, sőt a látható egyház lényegi formája-e; úgyhogy nélküle a személyek nem volnának tagjai egy látható egyháznak, és nincs joguk sem igényük az egyháztagságra, a kegyelem pecsétjeire vagy az egyházi fenyítékre. Testvéreink ezeket állítják, mi viszont mindezt tagadjuk.

Következtetés. Mivel az előbbi megfontolások világosak, úgy tartjuk, hogy egy ilyen egyházi szövetség minden tekintetben nélkülözi Isten Igéjének a tekintélyét, akár az Ó-, akár az Újszövetséget vesszük, és ezért el kell vetni mint emberi eredetű kitalációkat.

1. érv. Minden magaválasztotta istentisztelet (will-worship), amely kötelmet tesz a lelkiismeretre ott, ahol Isten nem tett, egy kárhozatos dolog; de Isten esküjét egy bizonyos kötelességhez inkább kötni, mint másokhoz, úgy hogy ilyen eskü nélkül nem lehet belépni egy ilyen jogállapotba, sem jogot vagy igényt szerezni a kegyelmi pecsétekre és Isten rendeléseire, egy magaválasztotta istentisztelet, és ezen isteni törvényi erejénél fogva a lelkiismeret megkötése ott, ahol Isten azt nem kötötte meg.

A főtétel tagadhatatlan. A pápisták, mint a 1.42 Alphonsus à Castro és b 1.43 Bellarmin, azt vetik a szemünkre, hogy a lampetianusok tévedése van bennünk, mivelhogy mindenféle fogadalomtételt lelkiismereti csapdának tartunk. Hisz Bellarmin c 1.44 azt mondja, hogy Luther és Kálvin elismerik: mi törvényesnek tartjuk az Isten által parancsolt dolgokra tett fogadalmakat; az igazság az, hogy mi ezt tanítjuk: magaválasztotta istentisztelet, ha valaki nőtlenségi fogadalmat tesz ott, ahol Isten nem adta meg a tisztaság ajándékát, mert az ember esküvel kötelezi magát olyasmire, amire Isten nem kötelezte őt parancsa által. Így d 1.45 Origenész, Gergely, Nazianzenus, Ambrus, Ágoston is azt mondják, hogy akik nem rendelkeznek a tisztaság ajándékával, nem élhetnek feleség nélkül, és ezért nem kellene égniük. Lásd, miként e 1.46 Bellarmin és f 1.47 Maldonat, a magaválasztotta istentisztelet védelmében ennek ellenkezőjét írják elő.

Bizonyítom az állítást; mert hogy egy szolgáló hűségesküt tegyen a nyája felé, törvényes dolog; de az esküt úgy kötni a szolgálathoz, hogy azt mondjuk: az apostolok tanítják, hogy nem lehet valaki szolgáló, ha nem teszi le ezt az esküt – ez a lelkiismeret megkötése ott, ahol Isten nem kötötte meg. Hogy egy atya esküt tegyen atyai kötelességeinek teljesítésére, egy úr a szolgája iránti kötelességekre, törvényes; de rá kötelmeket helyezni, hogy lelkiismeretében és Isten előtt nem lehet atya, vagy úr, ha nem tett le egy ilyen esküt, az a lelkiismeret megkötése ott, ahol Isten azt nem kötötte meg. Ugyanígy, alávetettséget esküvel vállalni egy ilyen szolgálatnak és a látható egyháznak törvényes dolog; de az apostoli törvény és gyakorlat nevében Isten esküjét úgy kötni ezekhez a kötelességekhez, hogy ez az egyházi eskü legyen a tagság lényegi formája, úgy hogy nélküle nem lehet belépni az egyházi állapotba, sem jogot szerezni a szövetség pecsétjeihez, az azt jelenti, hogy ott kötjük meg a lelkiismeretet, ahol Isten nem kötötte meg; mert nincs Istennek olyan törvénye, ami egy egyházi esküre ilyen állapotot ruházna át, hogy az az egyháztagság lényegi formája volna, ami nélkül az ember nem egyháztag, és az a látható egyház, amely nem teszi le ezt az esküt, nem is lehet egyház.

3 Azon az úton kell a tagoknak egyházba iktattatni és egyházi közösségbe belépni, amelyen az apostoli egyházban a tagok is beléptek. De a tagok nem ilyen szövetség által léptek be az apostoli egyházba, hanem csak hittek, megvallották hitüket és megkeresztelkedtek; amikor a vérfertőző személyt visszafogadják (2Kor 2), ott csak annyi áll, hogy megszomorodott és ezt kinyilvánította, és ők megbocsátottak neki és megerősítették iránta való szeretetüket, 7–8. Itt nincsen gyülekezeti szövetség. És Samária (ApCsel 8,12) örömmel fogadta az igét, hitt és megkeresztelkedett; amikor Saul megtért (ApCsel 9), Simon mágus megkeresztelkedik (ApCsel 8), Kornéliusz és háza megkeresztelkedik (ApCsel 10), az efézusi gyülekezet megalapíttatik (ApCsel 19), a korinthusi (ApCsel 18,8), a béreai (ApCsel 17,10), a filippi (ApCsel 16), a thesszalonikai (ApCsel 17), a római (ApCsel 28). Nem hallunk ezekben kifejezett, szóbeli szövetségekről.

Így az ApCsel 2-ben háromezren adattak a látható egyházhoz; márpedig ők nem úgy gyűjtettek össze és nem úgy iktattattak be az egyházba, ahogyan ti gyűjtitek őket: először is nem gyűltek gyakran össze imádságra és lelki beszélgetésre, míg lelkiismeretükben meg nem elégedtek egymás lelki állapotának jóságával, és egymás lelkiismerete és Isten színe előtt be nem bizonyították magukról azt, hogy mint élő kövek, alkalmasak arra, hogy az Úr lelki templomába beépíttessenek, amint ti megkövetelitek a 1.48 szerint; mert a gyakori összejövetelek és az egymás újjászületéséről való lelkiismereti megbizonyosodás nem történhetett meg háromezer embernél, akik mind egy napon tértek meg és adattak az egyházhoz; mert korábban nem voltak megtérve, és egy prédikáció által szíven találtattak, ami szerint ők megölték a dicsőség Urát (ApCsel 2,37.42), és ugyanazon a napon mintegy háromezer lélek adatott hozzájuk. Testvéreink azt mondják: pünkösd táján történt, amikor a nap a leghosszabb volt, így rövid hitvallásokat tehettek életük valódiságáról az apostolok előtt, akiknél megvolt a lelkek megkülönböztetésének ajándéka.

Válasz. Valóban igen gyenge és oktalan feltevés, hogy mind a háromezernél csodálatos módon kellett volna rendelkezni a megkülönböztetés képességével; mert nem tehettek volna kölcsönösen egymásnak esküt ezekre az egyházi kötelességekre nézve, ha nem lettek volna lelkiismeretükben meggyőződve egymás újjászületettségéről. Bizonyára egy ilyen csoda, hogy háromezer ember rendkívüli módon a megkülönböztetés lelkével legyen felruházva, nem maradt volna elhallgatva előlünk; jóllehet bizonyos, hogy Anániás és Szafira, akik megtévesztették az apostolokat, e sokaságban voltak.

Másodszor, miként ünnepelhettek volna mindnyájan egy böjt- és imanapot, és a harmadik órától, ami a mi kilencedik óránk, miként végezhették volna el háromezer ember megtérésének hitvallás-kihallgatását és -bizonyítékait, mindet megkeresztelve és az egyházhoz adva? Capiat qui volet. Mivel ezt a helyet az egyházi szövetség bizonyítására használják, egyszer s mindenkorra kiveszem azt testvéreink kezéből. Az egyházi szövetség szerzője b 1.49 azt mondja: fennállt a kiközösítés veszélye (Jn 9,22) és az üldözés (ApCsel 5,3), ezért Krisztus megvallása ilyen veszélyes időkben elegendő ismertetőjegy volt az apostolokhoz hasonló megkülönböztetéssel bíró lelkek számára.

Válasz. Ha csodás megkülönböztető képességre gondoltok az apostolokban, azt nem gyakorolták ebben a közösségben, ahol olyan képmutatók is voltak, mint Anániás és Szafira. Másodszor, ennek a csodás megkülönböztetésnek mind a háromezerben meg kellett volna lennie, hogy lelkiismeretükben megelégedjenek egymás lelki állapotának jóságáról. És ha ez csodás (amint annak kell lennie, ha hat óra alatt történt, ugyanazon a napon, amikor Pétert hallgatták, 41. vers), akkor testvéreink nem hivatkozhatnak rá mint a tagok rendes egyházba iktatására, ahogyan teszik. Másodszor, ha ez rendes megkülönböztetéssel bíró lélek, akkor egyetlen hitvallás által kell a tagokat felvenni, és így a lelkiismeretek megnyugtatására szolgáló gyakori összejövetelek nem is szükségesek. Harmadszor, ha az üldözéstől való félelemben tett hitvallás egy csalhatatlan jel volna, akkor azokat, akiket a püspökök Angliából elűztek, és Új-Angliába jönnek az evangélium tisztaságát keresve, fel kellene venni az egyházba, holott ti sok éven át távol tartjátok őket közösségeitektől. Negyedszer, rövid ideig szenvedni az igazságért nem nagy dolog; Júdás, Alexander, Démás is megtette ezt egy ideig.

A c 1.50 Apologia és az egyházi szövetségről szóló értekezés azt mondja: d 1.51 ezek a megtértek megvallották, hogy örömmel fogadták az igét (37–38. v.), abban, hogy megszabadultak e gonosz nemzedéktől, különben nem bocsáttattak volna a keresztségre. De mindez még nem tette őket az egyház tagjaivá, mert visszatérhettek volna mindezek ellenére Póntuszba, Ázsiába, Kappadóciába stb.; hanem állhatatosan megmaradtak 〈 in non-Latin alphabet 〉 az apostolok tanításában. Másodszor, megmaradtak a közösségben, ez pedig egyházi közösség; mert nem mondhatjuk, hogy ez a tanítás és a sákramentumok gyakorlása volt, és ezt a közösséget a tanítással azonosítjuk, ahogyan a tanítást és a sákramentumokat sem azonosíthatjuk, mivel a szöveg megkülönbözteti ezeket; ezért ez a szent egyházi állapot közössége, és így jelenti:

1. Az egyesülést egyházi állapotban.

2. A belső ajándékoknál az épülést, és külsőben a szegények világi javakkal való megsegítését.

Válasz. 1. Nem maradhattak állhatatosan az apostolok tanításában és a közösségben, mielőtt az egyházhoz adattak volna; mert az állhatatosság a tanításban, és az, hogy megszabaduljanak a gonosz nemzedéktől, nem lehetett más, mint megszokott szentség, amely hat óra alatt nem tökéletesedik ki. Márpedig ugyanazon a napon, a 41. vers szerint, amelyen örömmel hallgatták az igét, megkereszteltettek és az egyházhoz adattak; ezért az, hogy állhatatosan megmaradtak az egyházi állapotban, semmiképpen sem tehette őket az egyházi állapot tagjaivá. Másodszor, ha vissza is tértek volna Póntuszba és Ázsiába stb., úgy tértek volna vissza, mint akik már az egyházhoz adattak; az egyházi állapot nem egy börtönállapot, ami az embereket helyileg egy bizonyos gyülekezethez köti, ahogyan ti állítjátok. Harmadszor, nincs szó egyházi szövetségről, kivéve ha azt mondjuk, hogy amikor megkereszteltettek, akkor kötötték azt, de ez nem egyházi szövetség; és ezt nem is kellett volna elhallgatni, mivel annyira hozzájárul, először is a látható egyház létéhez, amelyben Istennek tetsző módon kell szolgálnunk; másodszor, oly nagy jelentősége van annak, hogy Isten szent dolgai ne profanizáltassanak, amint mondjátok; harmadszor, hogy a szövetség pecsétjei ne váljanak a hamisság jeleivé. Negyedszer, nem akarunk szigorúbbak lenni Istennél, aki hatórányi hitvallás alapján háromezer embert vett fel az egyházi állapotba. Ötödször, a 〈 in non-Latin alphabet 〉 közösség nem egyházi rend szerinti közösség, amely őket a látható egyház tagjaivá tette, mert azon a napon, amikor Pétert hallgatták, az egyházhoz adattak, és miután ahhoz adattak, megmaradtak ebben a közösségben, valamint az ige, a sákramentumok és az imádság gyakorlásában; ahogyan az értelmes lélek teszi az embert gondolkodóvá, és a gondolkodás nem oka az értelmes léleknek. e 1.52 Béza ezt a szegények iránti keresztyéni szeretet közösségének nevezi. És f 1.53 a szír fordító: 〈 in non-Latin alphabet 〉. g 1.54 Az arab fordító ugyanígy mondja. h 1.55 A régi latin fordító: 〈 in non-Latin alphabet 〉.

Negyedszer, ha a keresztség a mi egyházba való belépésünk pecsétje, amint 1Kor 12,13, miként a körülmetélés volt a zsidók látható egyházának tagjai számára a pecsét, akkor egy ilyen szövetség nem lehet az egyháztagságunk formális oka; de az előbbi igaz, amint később bizonyítom; tehát az utóbbi is igaz. A tétel áll, mert minden megkeresztelt a látható egyház tagja, még mielőtt ezt a szövetséget letehetné, még akkor is, amikor csecsemő.

5. érv. Ez az egyházi szövetség vagy ugyanaz, mint a kegyelem szövetsége, vagy különbözik attól; de egyik esetben sem lehet a látható egyház lényegi formája; tehát.

Először: a kegyelem szövetsége nem lehet a látható egyház formája, mert akkor minden megkeresztelt és minden hívő Isten szövetségében benne lenne mint a látható egyház tagja, amit testvéreink tagadnak. Ha pedig egy ettől különböző szövetség, akkor más természetűnek kell lennie, és más kötelezettséget kell rójon ránk, mint akár a cselekedetek szövetsége, akár a kegyelem szövetsége, és így másféle kötelességekre kell kötelezzen, mint amit a törvény vagy az evangélium megkövetel tőlünk; és így eltér attól az evangéliumtól, amelyet Pál tanított, és az ilyen tanítót – még ha angyal is i 1.56 legyen a mennyből – átkozottnak nyilvánítja, és nem szabad az ilyet befogadni.

A k 1.57 Apologia erre válaszolva azt mondja: először, mi egyházi szövetségnek nevezzük, hogy megkülönböztessük a polgári szövetségektől, valamint a kegyelem szövetségétől; mert az eunuch és a kegyes jövevények (Ézs 56,3) hit által a kegyelem szövetségében voltak, és mégis azon panaszkodtak, hogy el választattak az egyháztól, és nincsenek Isten látható egyházának szövetségében.

Válasz. 1. Kétségtelen, hogy egy kiközösített személy, akinek lelke üdvözül Krisztus napján, benne lehet a kegyelem szövetségében, és mégis kivágattatik a látható egyházból súlyos botrányokozások miatt; de ez még nem alap arra, hogy a ti egyházi szövetségeteket különbözővé tegyük a kegyelem szövetségétől. Egy hívő a kegyelem szövetségében elmulaszthatja kötelességének a teljesítését apja, testvére vagy ura iránt; de igen gyenge következtetés lenne, hogy ezért létezne egy külön szövetségi eskü testvér és testvér, fiú és apa, szolga és úr között, amelyet isteni törvény parancsol mind az Ó-, mind az Újszövetség alatt, ahogyan ti ezt az egyházi szövetséget állítjátok, amelyre az embereknek fel kell esküdniük, mielőtt e jogviszonyba belépnének. A kegyelem szövetsége és az egész evangélium arra tanít, hogy valljuk meg Krisztust az emberek előtt, járjunk Isten előtt, és legyünk tökéletesek, és így csatlakozzunk a látható igaz egyházhoz. De senki józan ésszel nem következtetheti azt, hogy isteni törvény kötelezne engem arra, hogy egy másik szövetséget esküdjek meg a kegyelem szövetségén kívül, e különös kötelességek tekintetében, vagy hogy újra meg kell esküdnöm a kegyelem szövetségét a látható egyház iránti kötelességeim tekintetében, különben nem vagyok annak tagja. Ugyanígy azt is, hogy ugyanezt a szövetséget meg kellene kötnöm apám, testvérem és uram iránt, különben nem lehetnék fiú, testvér vagy szolga; ez annyit jelentene, hogy a szövetségeket megsokszorozzuk a kötelességek sokasága szerint, mégpedig isteni parancsolat által.

Isten igéje l 1.58 arra kötelezi a pásztorokat, hogy legeltessék a nyájat, a nyájat pedig, hogy alávessék magukat a pásztoroknak az Úrban. De Isten nem adott új parancsolatot, amely új kötelmet és kötelezettséget róna arra nézve, hogy Timóteus ne lehetne pásztora az efézusi egyháznak vagy annak tagja, sem arra hogy az efézusi egyház ne lenne egyházi állapotban, joggal minden isteni szent dologgal kapcsolatban mindaddig, amíg először mindannyian meg nem győződtek egymás újjászületettségéről; másodszor, amíg mindnyájan meg nem esküsznek ezekre a kötelességekre egy egyházi esküben; harmadszor pedig, hogy mindnyájan meg nem esküsznek arra, hogy nem távoznak el a gyülekezeti közösségtől kölcsönös beleegyezés nélkül.

Halljuk erre ismét a m 1.59 Apologia válaszát: az olyan ígéretek, amelyek az embert abban az állapotban hagyják, amelyben korábban volt, és csak a cselekedeteit kötik le, nem a személyét, nem tesznek rá kényszerítő kötelmeket; hanem amint minden ember köteles törvényes ígéretét megtartani, úgy kötelesek ezek is. De azok az ígéretek vagy szövetségek, amelyeket Isten rendelése szerint kötöttek meg, és amelyek az embereket egy bizonyos jogviszony állapotába helyezik, kényszerítő kötelmet tesznek rájuk, hogy az adott kötelességeket teljesítsék; ilyen a házassági ígéret férj és feleség között, úr és szolga, hatóság és alattvaló, szolgáló és nép, testvér és testvér között egyházi állapotban; ezek isteni kötelmet tesznek az emberekre, és isteni rendelés által köteleznek eme kötelességek teljesítésére. De ezek az igehelyek nem teszik minden tanítani képes embert a mi pásztorunkká, hacsak meg nem hívjuk őt pásztorunknak; ha pedig meghívtuk, alávetjük magunkat neki. Ugyanígy mondhatnátok: nem a feleségnek férjének tett szövetsége, vagy az alattvalónak a hatóság felé adja a férj hatalmát a felesége vagy a hatóságét az alattvalója felett, hanem Isten igéje adta mindkettőnek a hatalmat; és mégis pontosan tudjátok, hogy egy férj nem nevezhet senkit feleségének, csakis házassági szövetség által.

Válasz. Ez minden, amit a legnagyobb álokoskodással csak mondani lehet. De ezek az igehelyek nem azért hozattak fel, hogy bizonyítsák a pásztor elhívását a néphez, vagy az ő alárendeltségi viszonyukat vele szemben, hanem csakis azt bizonyítják, hogy a kegyelem szövetsége és az egész evangélium sokféle kötelességgel köt minket, amelyek ránk nézve kötelezők anélkül, hogy egy kifejezett, szóbeli és nyilvános eskünek a kötelmébe kellene belépnünk, amely isteni törvény által kényszeríthetne bennünket. Mert azzal, hogy Krisztus hitét megvallottam és megkereszteltettem, a látható egyház tagja lettem, és jogom lett minden szent dologhoz és a kegyelem pecsétjeihez egy ilyen eskü nélkül; mivel a kegyelem szövetsége kötelez arra, hogy egy bizonyos gyülekezethez csatlakozzam, és egy elhívott pásztor, aki ajándékokkal bír és az egyház elhívásával rendelkezik, tagja a látható egyháznak, már akkor még mielőtt a pásztorotok lenne, még ha nem is tagja valamely meghatározott gyülekezetnek. Mert ti mint megdönthetetlen alapelvet és egész független egyházkormányzati tanításotok alapját állítjátok, hogy a világon nincsenek látható egyházak, csak egy olyan gyülekezet, amely egy helyen gyűlik össze Isten tiszteletére; amit én megmutattam, hogy teljesen hamis. Mert ha a kezem látható, az egész testem is az, még ha egyetlen rátekintéssel, egyszerre nem is látható; ha egy rét egy része látható, az egész rét is az, még ha tíz mérföld hosszú és széles legyen is; így, bár egy gyülekezet ténylegesen látható, amikor egy fizikai házban a négy fal között összegyűlik, mégis az összes gyülekezet a földön egy látható egyházat alkot, és van néhány látható és hallható külső kormányzati cselekedetük, amely mindegyikre nézve közös; mint ahogy mindnyájan imádkoznak, dicséretet végeznek, böjtölnek, gyászolnak, örvendeznek egymással; és kötelesek egymást feddeni, inteni, vigasztalni, és amennyire csak lehetséges, egymást fenyíteni, és jog szerint, törvényesen egy tanácsban összegyűlni; és így Krisztus rendelése szerint ilyen módon ők láthatók; ugyanúgy, ahogyan egy egyes gyülekezet is látható, amely egy házban gyűlik össze, jóllehet sokan ténylegesen is hiányoznak betegség, foglalatosság, fogság vagy bűnös hanyagságok okán.

Ezért ti nem bizonyítjátok be, hogy a látható egyház tagjaivá így válunk, és egy egyházi eskü vagy szövetség által nyerünk jogot Isten minden szent dolgához, ahogyan ti mondjátok; de azt nem tagadjuk, hogy amikor valaki egy bizonyos gyülekezet tagjává lesz A. B. szolgálata alatt, új viszonyba kerül, egy hallgatólagos és virtuális szövetség által, hogy alávesse magát az ő szolgálatának; sőt A. B. is ugyanabba a viszonyba kerül, hogy pásztorként táplálja őt. De ti nem mondjátok, hogy A. B. egy szóbeli egyházi szövetség által lép be az egyházi rend szerinti tagságba, mégpedig egy olyan szövetség által, amelyet egy örök érvényű isteni parancs írna elő, egy új kényszerítő kötelmet téve mind személyére, mind cselekedeteire, mint ahogyan egy férj és felesége is házassági szövetség által lépnek be egy ilyen viszonyba.

Így C. D., aki egykor ki volt közösítve, ha most megtért, és mint megnyert testvér visszafogadtatott az egyház kebelébe; az egyház minden tagja ezáltal új viszonyba kerül C. D.-vel mint egy megtért testvérrel, és kötelesek őt szeretni, tisztelni, inteni, megfeddeni és vigasztalni a kegyelem szövetsége által; de (úgy vélem) nem egy új egyházi szövetség által, amely őket egyháztagságba és egyházi rendbe helyezné vele szemben. Ugyanígy, ha egy új, különálló egyház alapíttatik, és a látható egyházak közé felvétetik, minden testvér-egyháznak kötelessége, hogy eleget tegyen kötelességeinek ezen új testvér-egyházzal szemben: befogadni, szeretni, inteni, építeni, megfeddeni és vigasztalni azokat. De úgy vélem, testvéreink nem mondják, hogy minden testvér-egyháznak új, kifejezett, szóbeli egyházi szövetséget kellene kötnie ezzel az új testvér-egyházzal, mégpedig olyat, amely őket mind látható egyházakká teszi, olyanokká, amelyek törvényesen feljogosítanak Isten minden szent dolgaira ebben és ezzel az új testvér-egyházzal együtt. A kegyelem szövetsége, amelyet ezek a testvér-egyházak egyszer már megragadtak, kötelezi őket minden keresztyéni kötelességre mások iránt, valamint minden jövőben létrejövő egyház iránt is. Úgy gondolom, nincs szükség kifejezett házassági szövetségre e között az új egyház és az összes korábbi testvér-egyház között, amint van ünnepélyes házassági eskü férj és feleség között, vagy ünnepélyes szövetség a legfőbb hatalom és a király, valamint alattvalói között, amikor a királyt megkoronázzák. Mindössze ezt mondjuk: ha minden új emberi viszonyhoz Isten új, kényszerítő lelkiismereti kötelmet rendelt volna, mégpedig örök érvényűt, amely által mikor minden új viszonyba beléptünk, a törvény és evangélium által ránk tett kötelmeken felül azért, hogy kötelességeinket teljesítsük minden egyházi vagy állambéli ember iránt, akkor amikor valaki Krisztushoz megtért, egy más ügyvéddé válik, vagy más pásztorrá, orvossá, bíróvá, tanult filozófussá és akadémiai elöljáróvá, más képzett iskolamesterré, és így sokféle és különböző új viszonyba lépne az egyházban és az államban, ekkor mi nem lennék kötelesek őket szeretni, tisztelni vagy megbecsülni az ötödik parancsolat erejénél fogva; hanem csakis egy külön szövetség erejénél fogva (nem tudom, minek nevezzem) kellene valamilyen új, rokoni jellegű viszonyba lépnem mindezen személyekkel, különben nem tudnám teljesíteni irántuk a szeretet és tisztelet kötelességeit; és bár van egy hallgatólagos szövetség egy gyülekezet új tagja és A. B. nevű pásztora között, és ezáltal új viszonyba kerültek egymással, szövetségi módon (amit elismerek), ez nem a kérdés tárgya; hanem az, hogy ez az új szövetség volna az, ami egy isteni parancsolat szükségessége által, örök érvénnyel, a most csatlakozót a látható egyház tagjává teszi, és jogot és igényt ad neki a szövetség pecsétjeire, úgyhogy e szövetség nélkül kívül van, és az egyház nem fogja megítélni, hanem Isten ítéletére hagyatik, mint olyanéra, aki kívülálló, 1 Kor. 5. 12, 13.

Harmadszor, az 1.60 Apológia, és az egyházi szövetség a 1.61 szerzője azt állítja: a kegyelem szövetségének megkötése magánosan történik, az ember szobájában, az Úr és ő maga között; a másik pedig valamilyen nyilvános gyülekezetben. 2. A kegyelem szövetsége egyetlen keresztyénre vonatkozik külön-külön, a másik közösen egy társaságra; némelyek az egyiket személyesnek, a másikat általánosnak nevezik. Válasz: bár a kegyelem szövetségét meg lehet ragadni egy szobában vagy belsőszobában, mégis a fő szerződő fél az egyik oldalon Isten; a másikon pedig nem egyetlen ember, hanem Krisztus b 1.62 és az ő egész magva, c 1.63 sőt az egyetemes egyház, d 1.64 Izrael egész háza. De testvéreink álláspontja az, hogy a lelkek Krisztushoz való megtérése nem egyházi cselekedet, sem pásztori cselekedet, hanem szeretetből végzett munka, amelyet magánkeresztyének végeznek; holott Péter pásztori munkája által háromezren tértek meg, ApCsel 2., és ez a nyilvános szolgálat leértékelése és a népi prófétálásnak a felmagasztalása, amelyet egyedüli nyilvános és rendes eszköznek tartanak, amelyet Isten megáld a megtérítésre. 2. Ez alapján Izraelben és Júdában tett minden eskü nem a kegyelem szövetségére, hanem egy egyházi szövetségre történt, amit később kell még megcáfolnunk. 3. Kérünk viszont példát vagy gyakorlatot arra, hogy bárkit is ezzel az egyházi szövetséggel fogadtak volna be a nyilvános gyülekezetbe; a keresztség általi nyilvános befogadást elismerjük Kornélius, ApCsel 10., az etióp, ApCsel 8., Lídia és háznépe, ApCsel 16., és a börtönőr esetében, ApCsel 16.; de soha nem olvassuk Saul egyházi szövetségét és egyházi hitvallását, amely által nyilvánosan befogadtatott volna az egyháztagságba, sem ilyen magánvizsgálatát az egyháztagoknak; ezért úgy véljük, hogy ez embereknek a találmánya.

6. érv. Ha ez a gyülekezeti szövetség a látható egyház lényege és formája, amely megkülönbözteti a látható és a láthatatlan egyházat, akkor az apostolok napjai óta nem voltak látható egyházak, és ma sincsenek a keresztyén világban, kivéve csakis Új-Angliát és még néhány más helyet; mert ha egy dolog formáját és lényegét eltávolítjuk, magát a dolgot is eltávolítjuk: márpedig ha ez igaz, és ha a szolgálattevőknek nincs szolgálati vagy pásztori hatalmuk a nép fölött, és a népnek nincs hozzájuk mint pásztorokhoz való viszonya, kivéve ha kölcsönösen belépnek ebbe az egyházi szövetségbe, akkor egyáltalán nem pásztorok a nép számára, és így mindenki, akit megkereszteltek reformált egyházakban, ahol ez a szövetség nem volt, olyanok, mint a pogányok és hitetlenek, és minden keresztségük nem keresztség, és minden egyházi cselekedetük nem egyházi cselekedet, és mindnyájukat újra kellene keresztelni.

Az egyházi szövetség szerzője a 1.65 azt állítja, hogy van egy valóságos, hallgatólagos és lényegi összegyülekezés, és egy lényegi hitvallás és egyetértés, amely megőrizheti az egyház lényegét Angliában és más helyeken, jóllehet nincs olyan kifejezett és formális szövetségkötés, mint amilyen szükséges volna; Isten szövetségének örökkévalósága olyan, hogy a későbbi időkben felmerülő sok romlás sem teheti azt érvénytelenné, hacsak nem törik meg azt szándékosan, és nem vetik el az evangélium felkínálását, ahová meg vagyunk győződve róla, hogy Anglia még nem jutott el, és így a szövetség megmarad, amely megőrzi az egyházak lényegét mind a mai napig; és ezt a választ a tanult Parker b 1.66 alapján adja, és hivatkozik Fox c 1.67-ra, aki Gildas nyomán azt állítja, hogy Anglia Tiberius idejében fogadta be az evangéliumot, és Arimátiai Józsefet Franciaországból küldték Angliába Fülöp apostol által Kr. u. 52-ben.

Válasz. Nem tagadom, hogy Tertullianus és Nicephorus is azt mondják, hogy az evangélium eljutott Britannia legvadabb részeire is, és kétségtelen, hogy eljutott Skóciába is, amikor Simon Zelotes Britanniába ment; de így jutott el az evangélium Rómába, Filippibe és Korinthusba is: vajon ebből következne, hogy a szövetség ott még most is fennáll?

És 1. ha az evangélium nem szándékos elutasítása megőrzi egy látható egyház lényegét Angliában (amely szeretetet mi is elismerünk testvéreinkben), akkor Róma is részesedhet ebből a szeretetből, és ott is lehet még ma is egy igaz látható egyház; és akkor igazságtalanul váltunk el tőlük, mert Isten népe Babilonban soha nem utasította el szándékosan a szövetséget. 2. Testvéreink azt vallják 1.68, hogy nem fogadhatják be egyházukba azokat az istenfélőket, akiket az Ó-Angliából a prelátusok üldöztek és száműztek az igazságért, hacsak (mondják ők) nem hajlandóak megragadni a mi egyházi szövetségünket. Mármost nem befogadni egyházaitokba azokat, akik nem tudnak felesküdni a ti egyházi szövetségetekre, ugyanaz, mint nem elismerni őket igaz egyháznak, és elszakadni tőlük; így tehát nálatok a kifejezett és formális egyházi szövetség hiánya miatt a hívők nem számítanak látható egyház részéne, és méltatlanok a kegyelem pecsétjeire; de a tiszteletreméltó Parker b 1.69 azt mondja, hogy Angliában létezik a szövetségnek egy olyan megvallása, hogy attól senki jó lelkiismerettel nem szakadhat el. 3. A pápisták között lévő tudatlanok és egyszerűek sem utasították el makacsul az evangéliumot, mivel az soha nem is lett számukra kijelentve, mégis az alapvető, fő tanításokban való egyszerű tudatlanság nem-egyházzá teszi őket, és ezért a ti egyházi szövetségetek hiánya az egész földön lévő reformált egyházakat egyháztalanná tenné. Nem sokat nyom a latban, amit ez a szerző mond, hogy az ősegyház soha nem fogadta be a gyermekeket az úrvacsorai közösségbe, és senkit sem, amíg hitvallást nem tett. Mi következik ebből? A hit megvallása és a tudás bizonyítása nem a ti egyházi szövetségetek; mert a ti egyházi szövetségetek szerint a befogadandó személyeknek megtérésükről kell bizonyságot tenniük úgy, hogy az a ti egész egyházatok lelkiismeretét meggyőzze; a gyermekek régi konfirmációja viszont nem ilyen volt. 2. Azoknak a tudásának megvizsgálása, akiket régen még nem bocsátottak az úrvacsorához, nem az egyházba való bevételüket jelenti, mert ha az ősegyházban ilyen vizsgálat nélkül valaki botrányos bűnbe esett, amikor nagykorú lett, az egyház fenyítése alá került; ami bizonyítja, hogy a régiek őket a látható egyház tagjainak tartották, ti viszont kifejezetten azt mondjátok, hogy kívül vannak, és nincs dolgotok abban, hogy felettük ítéletet tartsatok, 1 Kor. 5. 12. És lássa a szerző erre nézve a 1.70 laodiceai zsinatot, b 1.71 Gergelyt, c 1.72 Leót, d 1.73 Ágostont, e 1.74 Tertullianust, f 1.75 Cipriánt, g 1.76 Ambrust, h 1.77 az eliberti zsinatot, i 1.78 Perkinst, k 1.79 Bucer Mártont, l 1.80 Chemnitiust, m 1.81 Peter Martyrt, akik mind azt tanítják, hogy a konfirmáció semmiképpen sem azonos a ti egyházi szövetségetekkel. 2. Hogy annak soha nem az volt az értelme, hogy az embereket formálisan a látható egyház tagjaivá tegye. 3. Hogy ez már elegendően megtörtént a keresztségben. 4. Hogy a konfirmáció soha nem volt a látható egyház lényegi formája, hanem inkább a keresztség megismétlése; így mondja n 1.82 Whitgift (aki erősen pártolta a konfirmációt), confirmatio apud nos usurpatur, ut pueri proprio ore, proprioque consensu, pactum quod in Baptismo inibant coram Ecclesiâ confirment (a konfirmációt nálunk úgy gyakorolják, hogy a gyermekek saját szájukkal és saját beleegyezésükkel megerősítsék az egyház előtt azt a szövetséget, amelyet a keresztségben megkötöttek); o 1.83 Pareus azt mondja, hogy már korábban is az egyházban voltak, sed impositione manuum in Ecclesiam adultorum recipiebantur (de kézrátétel által vétettek fel a felnőttek egyházába); p 1.84 Béza ugyanezt vallja; q 1.85 Kálvin: liberi infidelium ab utero adoptati, & jure promissionis pertinebant ad corpus Ecclesiae (a hitetlenek gyermekei már az anyaméhtől fogva örökbe fogadtattak, és az ígéret joga szerint az egyház testéhez tartoztak); r 1.86 Bullinger pedig elismerve, hogy a keresztségben a csecsemők az egyházba vétettek, azt mondja: pastorum manus illis imponebantur, quorum fidei committebatur Ecclesiarum cura (a pásztorok kezüket rájuk tették, akiknek hitére az egyházak gondja bízatott).

7. érv. Számos jogosulatlan eljárás részben megelőzi, részben közvetíti ezt az egyházi szövetséget. Így: 1. Álmodozás az, hogy mindenki magánkeresztyének szolgálata által tér meg, elküldött lelkipásztorok szolgálata nélkül, akiknek hallgatása által van a hit; hogy mindenki magánban, pásztorok nélkül lesz anyaggá és megtértté; ítéljük meg, vajon ez Krisztus rendje és útja-e. 2. Hogy lehetséges, hogy gyülekezet gyűljön össze hitetlenek között? E módon hitetlenek nem téríthetnek meg hitetleneket, és a pásztorok mint pásztorok most nem küldhetők, testvéreink tanítása szerint, mert a pásztorok csak egy meghatározott gyülekezethez való viszonyukban pásztorok; ezért a pásztorok pásztorokként nem küldhetők az indiánokhoz se. 3. Lelkiismeretükben bizonyosnak kell lenniük, legalábbis meg kell elégedniük egymás üdvössége és valódi megtértsége felől: vajon az apostolok meg voltak elégedve Anániás, Szafira, Simon Mágus, Alexander, Himenéus, Filétus, Démás és mások megtérésével kapcsolatban? 4. Milyen igei felhatalmazás alapján tesznek magánkeresztyéneket, hivatal nélkülieket a lelkek Krisztushoz való megtérésének rendes és egyedüli eszközeivé? Így a megtérés rendesen és kizárólag el nem küldött prédikátorok és magánszemélyek szolgálata által történne. 5. Milyen igei felhatalmazása van a testvér-egyházaknak arra, hogy a közösség jobbját nyújtsák egy újonnan felállított egyháznak? Mert a közösség jobbjának nyújtása tekintélyt hordozó és pásztori cselekedet, amint Gal. 2,9-ben olvashatjuk: amikor Jakab, Kéfás és János felismerték a nekem adatott kegyelmet, nekem és Barnabásnak a közösség jobbját adták, azaz – mondja Pareus a 1.87 – befogadtak minket az apostolok testületébe, így Bullinger b 1.88 és Béza c 1.89 is; ez pedig azt jelenti, hogy befogadták őket az egyházak közé, mint Pareus mondja, és a katolikus egyház tagjai közé. De mivel az egyházak mind függetlenek és egyenlő tekintélyűek, így a testvér-egyházaknak nincs hatalmuk e fölött az újonnan felállított egyház fölött, milyen tekintélyük van tehát arra nézve, hogy testvér-egyházként elismerjék őket? Mert 1. nem lehetnek túl a két-három órás meghallgatáson azért hogy hallhassák őket beszélni, lelkiismeretükben meggyőződve az ő újjászületésük felől. 2. Semmiféle hatalom alapján nem fogadhatják be őket a katolikus egyház tagjaiként, mert ezen befogadás egyházi cselekedet, és nem rendelkeznek egyházi hatalommal fölöttük. 3. Miféle gyűlés ez különböző egyházak részéről egy új testvér-egyház befogadására? Ez (úgy hiszem) egy egyházi jellegű, amely közösen összegyűl, és mégsem gyülekezet, hanem rendes látható egyház; mert minden megtért egyházi rendbe való befogadásakor ennek a gyűlésnek meg kell történnie: bizonyos tehát, hogy testvéreink itt elismerték, hogy az Újszövetségben létezik tehát egy olyan egyház, amely több gyülekezetből áll össze, és hatalma van egész egyházakat és egyháztagokat egyházi közösségbe befogadni; ez pedig látható tartományi vagy nemzeti egyház, amit máskülönben ők tagadnak.

6. Nem látunk igei felhatalmazást arra nézve, hogy valaki, aki még nem pásztor vagy presbiter, elvállalhassa hogy egy gyülekezethez szóljon, még ha mindnyájan bele is egyeznek, hogy beszéljen, intsen és imádkozzon; kívánjuk, hogy mutassanak erre alapot Isten igéjéből, hogy ilyesmi megtörténhetne; ott prédikálás zajlik, mégpedig egyházi prédikálás, egyházi imádkozás és dicséret, és még sincs pásztor vagy hivatalra elhívott személy; nem látjuk, miként állhat ez meg az aranyszabály mértékén, különösen egy már megalakult egyházban.

7. Kívánjuk látni az ilyen egyházi cselekedetet az ApCsel 2-ben, ahol háromezer lélek egy napon adatott az egyházhoz.

8. Ha elegendő dolog, hogy mindenki hallgasson, és hallgatással tanúsítsa beleegyezését az egyházi szövetséghez, miként bizonyosodik meg lelkiismeretében az egyházi magisztrátus és más egyházak is arról, hogy ott mindenki megtért személy? mert mindenki így járul hozzá; a magisztrátus lehet király, és nem ismerheti el azokat egyháznak, akiknek arcát még soha nem látta.

9. Megesküsznek, hogy jó sáfárai lesznek Isten sokféle kegyelmének, és így nyilvános prófétálásra a lelkek megtérésére; ott emberek egyházi módon esküt tesznek, hogy legeltetik a nyájat, de mégsem pásztorok.

10. Ott egyházi cselekedetek és a kulcsok hatalma gyakoroltatik a prédikálás által, imádkozás és fegyelmezés által, és még sincsenek sáfárok vagy házbéli tisztségviselők, akik a kulcsokat megkapták volna a legeltetésre.

Kérdés 2. Vajon bizonyítható-e az Ószövetségből, hogy Krisztus látható egyháza ilyen egyházi szövetség által gyűjtetett össze, és bukása után ilyen által is állíttatott helyre egy látható egyházi állapotba?

Tiszteletreméltó testvéreink azt állítják, hogy az egyház mindig ezen egyházi szövetséggel gyűjtetett egybe.

A szerző a 1.90 azt mondja, hogy az Úr Ábrahámot és gyermekeit szövetség által fogadta be az egyházba, 1Móz 17,7; majd amikor megszegték a szövetséget, megújította azt, 2Móz 19,1.5, ahonnan „a pusztai gyülekezetnek” neveztettek, ApCsel 7,38.

Válasz. 1. Az 1Móz 17,7-ben lévő szövetség egy nem olyan egyházi szövetség, amilyet ti elképzeltek. 1. Az a szövetség a kegyelem szövetsége, amely a zsidók egész népével köttetett, sőt nyolcadnapos gyermekeikkel is, v. 7. „És helyheztetem az én szövetségemet én közöttem és te közötted, és a te magod között te utánnad az ő nemzetségekben örökkévaló szövetségül, hogy legyen tenéked Istened, és a te magodnak te utánnad.” A ti szövetségetek nem köttetik csecsemőkkel, mert nálatok a csecsemők nem tagjai a látható egyháznak; a ti egyházi szövetségetekben csak hívők vannak, akiknek valódi megtéréséről lelkiismeretetekben meg vagytok győződve. 2. Ez az örök szövetség Jóbbal, Melkisédekkel és sok más olyan hívővel köttetett, akik nem voltak egyházi állapotban, amint ti is elismeritek; a ti egyházi szövetségetek, amely látható egyházzal köttetik, nem egy örök szövetség. 3. A csecsemők nem tudnak hitvallást tenni, mielőtt befogadtatnának a látható egyházba. 4. Ha e szövetség által Ábrahám háza lett látható egyházzá, és minden gyermeke körülmetéltetett, akkor az Újszövetségben minden család, amely megvallja a hitet és az Ábrahámmal kötött szövetséget, és meg van keresztelve, mint ahogyan Ábrahám gyermekei körülmetéltettek, a látható egyház része, és ez az igehely a mi álláspontunk mellett szól.

5. Ábrahám és az ő háza már ez előtt, amikor először kihívattak Egyiptomból, olyan egyház volt, amely elhívottakból állt, és a jövendő Messiásba vetett hitet megvallotta a 1.91. 6. Az Úrnak már volt látható egyháza a Sínai hegynél történt szövetségmegújítás előtt is, 2Móz 19., még Egyiptomban, és amikor először kihozta őket a szolgaság földjéről, Jer. 31,31–33; és már ez előtt is megtartották a páska ünnepét azon az éjszakán, amikor kijöttek Egyiptomból, 2Móz 12.; ezért hamis az, hogy a 2Móz. 19-ben megújított szövetség miatt neveztetnek „a pusztai gyülekezetnek”; mind a negyven esztendő alatt, amíg a pusztában voltak, pusztai gyülekezet voltak. Az Apológia b 1.92 és az egyházi szövetség szerzője c 1.93 és a kézirat d 1.94 hivatkoznak az 5Móz 29,10-re: „Ti állotok most mindnyájan a ti Uratok Istentek előtt…”, v. 12: „Hogy a te Uraddal Isteneddel szövetséget tégy, az ő esküvésével megerősített ígéret szerint, melly szövetséget a te Urad Istened ma szerez te veled”, v. 13: „Hogy válasszon téged ma ő magának népévé” Ebből így érvelnek: ami egy közösséget Isten népévé tesz, hogy Őt szolgálja minden rendelésében, az teszi azt egyházi állapottá; de szövetség által teszi Isten a közösséget népévé, hogy Őt szolgálja minden rendelésében; tehát.

Most azt, hogy ezek valóban látható egyház voltak, azzal bizonyítják, hogy bár az ige azt mondja: volt szemük és nem láttak stb., mégsem voltak testi állapotban, hanem csak tompák és restek voltak a hallásra, Isten különféle kegyelmi kijelentéseinek felismerésére; ezek a bűnös hiányosságok az apostoloknál is megvoltak, Mt 8,17 szerint „restek és késedelmes szívűek” voltak; mert ez volt az a nemzedék, amely nem záratott ki Kánaánból hitetlenség miatt, amelynek tetemei nem hullottak el a pusztában, és ők már egy hónapnyi időn belül voltak attól, hogy bemehessenek az ígéret földjére, 5Móz 1,3; és ők voltak azok, akik hit által mentek be, országokat győztek le, és gyermekeiket szegényen és állhatatosan megtartották Isten tiszteletében Józsué minden napjai alatt, Józs 24,31. Igaz (mondják), hogy Isten szövetséget kötött atyáikkal is negyven évvel korábban a 1.95, de nem addig, míg meg nem alázta őket az Ő nagy nevének lelkiismeretes (bár törvény szerinti) félelmére; és némelyek közülük talán emlékeztek arra is, hogy Ábrahám ágyékából a kegyelem szövetsége alatt születtek, jóllehet szükséges volt, hogy Isten új szövetséget kössön velük, és a törvénytől Krisztushoz vezesse őket, mivel oly hosszú idő alatt eltávolodtak Ábrahám lelkületétől és útjaitól Egyiptomban való tartózkodásuk idején, 2Móz 20,7–8.

Válasz. Ez az igehely egyaránt a látható egyház konstitúciója és a testvéreink által megalkotott egyházi eskü ellen szól; ezért egyszer s mindenkorra helyre kell azt igazítani; és 1. azt válaszolom, hogy a szövetség igaz hitből fakadó megpecsételése valóban a személyeket a Krisztus láthatatlan és igaz testéhez való tartozás állapotába helyezi; ez igaz, de nem a látható egyház állapotába, és ezért az első szillogizmus főtétele hamis; egy dolog az egyháznak mint igaznak tagjává lenni, és a néphez tartozni belsőleg Isten szövetségében, vagy szív szerint zsidónak lenni; és más dolog külsőleg szövetségben lenni és a látható egyház tagjává lenni; zsidónak születni, a körülmetélkedés és Mózes törvényének tanítását megvallása formálisan a zsidó látható egyház tagjaivá tette az embereket, még akkor is, ha soha nem esküdtek meg erre a szövetségre, amint sokan meghaltak Egyiptomban, és a zsidó egyház tagjaiként éltek és haltak meg, ettek a páskából és körülmetéltettek, mégis testük a pusztában hullott el zúgolódásuk miatt; ezek soha nem esküdtek meg sem erre a szövetségre, 5Móz 29., sem a 2Móz 19. szerinti szövetségre; 2. itt egy testi állapotban levő nép áll előttünk, amely nem lehet szövetséges és egyházként szervezett szentek közössége, mert a 3. versben az Úr egy szokásos megkeményedést ró fel nekik: „A nagy kísérteteket, mellyeket láttak a te szemeid, a jegyeket és ama nagy csudákat.” (KJV); 4. „Mindazáltal nem adott az Úr néktek szívet a megértésre, és szemeket a látásra, és füleket a hallásra mind e mai napig.”; ez megszokott vakság, amely atyáról fiúra száll, amint at Ezékiel 2,3 írja: „kik mint az ő attyaik vétkeztek ellenem mind e mai napig.”; Jeremiás 25,3 és Jeremiás 3,25: vétkeztünk „mi és a mi atyáink gyermekséginktől fogva mind e mai napig”; most ez nem a tanítványok állapota a Márk 8-ban, mert Krisztus nem állapotuk szerint ítéli meg őket, mintha még mindig testi emberek volnának, hanem hitetlenségük egyes cselekedeteit rója fel, amikor kenyér híján nem bíztak az Úrban, noha ő megszaporította az öt kenyeret a sok ezer ember számára, és megkérdezte: hány kosarat töltöttetek meg? Krisztus megfeddte őket, hogy még mindig keményszívűek voltak, noha nagy csodák indíthatták volna őket arra, hogy higgyenek abban, hogy ő kenyeret ad nekik; de ez a nép meg volt keményedve (nem mind, de nagyobb részük) minden kegyelmi eszköz ellen, és bár Mózes szinekdochéval csak jeleket, kísértéseket és csodákat említ, mégis azt érti alatta, hogy engedetlenek voltak Isten minden kegyelmi eszközének kiosztásával szemben attól az időtől fogva, hogy Isten először elküldte Mózest a fáraóhoz, és hirdette nekik a szövetséget a 2Móz 4,3–5 és 2Móz 6,6–7 szerint; és ezért említi a fáraót és Egyiptomot általános értelemben: „láttátok mindazt, amit az Úr tett Egyiptomban és a Fáraóval” (KJV); és ezért ez egy általános, megszokott megkeményedés, és nem tekinthető egyszerű gyarlóságnak; 3. ugyanígy fejezi ki magát más helyeken is: Ezékiel 12,2; Ézsaiás 6,9–10; Máté 13,15.

4. Testvéreink ezen értelmezése csak az arminiánusokat segíti; a mi teológusaink ezzel szemben azt mondják: a 1.96 Junius szerint Isten nem adott szívet „gyümölccsel”, vagyis olyat, amely valóban megteremné azt, amit hallottak és láttak; b 1.97 Amesius ebből bizonyítja, hogy nem voltak megtérve, és hogy nem volt bennük elegendő kegyelem; c 1.98 Piscator és d 1.99 Kálvin ebből azt bizonyítják, hogy sokan külsőleg elhívattak, akik soha nem tértek meg; sőt egy pápista is, mint e 1.100 Cajetanus és f 1.101 Abulensis is azt mondják: „carnalis itaque manifestatur hic populus” (ez a nép tehát testinek bizonyult); az arminiánusok, mint a dordrechtiak közül g 1.102 Vorstius, h 1.103 Grevinchovius, i 1.104 Episcopius, k 1.105 azt tartják, hogy az ilyen helyek nem akadályozzák a dolgot, hanem mindenki elegendő mennyiségű kegyelmet kapott arra, ha hinni akar; ugyanígy a szociniánusok is, mint a racoviai katekizmus l 1.106, m 1.107 Socinus, n 1.108 Edward Poppius; és testvéreink ebből azt akarják bebizonyítani, hogy ezek a zsidók mind megújult állapotban voltak.

5. Az egyházi szövetség szerzője o 1.109 szerint általában véve hívők nemzedéke voltak; de ez a szövetség mindenkivel egyetemesen köttetett, amint világos, mert köttetett Izraellel, a fejedelmekkel, törzsekkel, tisztségviselőkkel, kicsinyekkel, feleségekkel, gyermekekkel, jövevényekkel, a távollevőkkel és a még meg nem születettekkel, v. 10–14; most kérdezem, vajon mindnyájan meg voltak-e győződve lelkiismeretükben egymás üdvössége felől, ahogyan a mi p 1.110 szerzőnk megköveteli a látható egyház megfelelő anyagához? Ez lehetetlen volt, tehát ez nem a megtért személyek egyházi szövetsége, akiknek megtérését Mózes lelkiismeretében megismerhette volna. 2. Mózes kifejezetten ugyanerről a nemzedékről mondja az 5Móz 31,20-ban, hogy amikor bemennek a szent földre, más isteneket fognak szolgálni, és haragra ingerlik az Urat; és ugyanerről a nemzedékről mondja Isten a 21. versben: „mert jól tudom az ő gondolatját, és mit cselekedjék most is, minekelőtte bévinném őtet a földre, mellyről megesküdtem.”; ez (ahogy ti mondjátok) körülbelül egy hónappal volt a szent földre való belépésük előtt; 27. „én tudom engedetlenségedet, és kemény nyakadat” (mondja Mózes), „Ímé most is, holott még köztetek élek, az Úr ellen engedetlenek vagytok, mennyivel inkább minekutánna meghalándok?” vajon mindnyájan olyan nemzedék voltak, akik hit által országokat győztek le? Bizony ez csak néhány szent bírájukban teljesedett be, mint Józsuénál és néhány más személynél; igaz, hogy Józsué napjaiban nem szakadtak el nyíltan, mégsem voltak mindnyájan megújulva (ahogy testvéreink mondják), mert Józsué a 24,14-ben így szól: hányjátok el az isteneket, kiknek szolgáltak a ti atyáitok túl a folyóvízen és Égyiptomban; és szolgáljatok az Úrnak. v. 23. Most annakokáért hányjátok el az idegen isteneket, kik vagynak kőztetek. És Mózes éneke, a 32. rész, a jelen nemzedék meggyőzésére készült. 31. rész 22, 23, 24, 25. versek. Ebben az énekben sok szó esik arról, hogy megrontották magukat, bálványoknak szolgáltak, elfeledték a Kősziklát és az Atyát, aki nemzette őket, ördögöknek áldoztak, és ezért nem voltak általánosságban olyanok, akik hit által országokat győztek le, és hit által bementek Kánaánba, amint ti mondjátok. És ugyanígy (mondjuk mi is) az Újszövetség alatti egyházaink, noha vegyes sokaságból állnak, helyesen vannak megalapítva, és igaz látható egyházak; tehát ez a szövetség nem az egyház formális lényege és esszenciája. És miféle nép volt ez, amikor az Úr szövetséget kötött velük a Hórebnél, a 2Móz 20-ban? Egy olyan nemzedék, amely megszomorította az Úr Lelkét, kísértették őt a pusztában, meg akarták kövezni Mózest, bálványimádást követtek el, vezetőt akartak választani, hogy visszatérjenek Egyiptomba, kívánságokba estek a pusztában, nem bíztak az Úrban, és hitetlenség miatt nem mehettek be, testük elhullott a pusztában, és huszonháromezer embert öltek meg paráznaságuk miatt. Ezért nincs alapja annak, hogy Mózes akár először, akár legvégén egy egyházi szövetséget kötött volna csak a kiválasztott és különleges személyekkel, a mennyei elhívás részeseivel, a Krisztussal együtt lévő örökösökkel, királyokkal és papokkal az Isten előtt, mert mindenki válogatás nélkül ennek az egyháznak az anyaga volt; sőt azok is, akik még meg sem születtek, és a távollévők is, 5Móz 29,10: „Ti állotok most mindnyájan a ti Uratok Istentek előtt, a ti nemzetségeitek Fejedelmei, a ti Véneitek és a ti előttetek járók, az Irzáelnek minden férjfiai.” 11. „A ti kicsinykéitek, feleségeitek és jövevényeitek, kik lakoznak a te táborodban, mind favágóid, mind vízmerítőid:” 12. „Hogy a te Uraddal Isteneddel szövetséget tégy” stb. Most vajon a moábiták és ammoniták is a zsidó egyház tagjaivá lettek volna, és minden jövevény? akkor be kellett volna menniük a templomba; hogyan van tehát, hogy meg van tiltva nekik, hogy belépjenek az Úr gyülekezetébe a tizedik nemzedékig? Ti Új-Angliában nem fogadtok be minden hívő személyt a ti egyházi szövetségetekbe; itt pedig senki sincs kizárva; ez a szövetség a távollévőkkel és a még meg nem születettekkel köttetik; márpedig azok, akik nincsenek személyesen jelen, és akik még nem jöttek a világra, nem tehetnek kölcsönös kötelezettségvállalást egy Istennel kötött szövetségben, és nem lehetnek az egyháztagságban társak sem, hacsak nem teszitek a láthatatlan személyeket egy látható egyház látható tagjaivá.

6. Még kevésbé van alap azt mondani, hogy mivel bálványimádás által eltávolodtak Ábrahám lelkületétől és útjaitól, ezért helyénvaló dolog volt, hogy Isten megújítsa szövetségét ezzel a nemzedékkel, és így tegye őket látható egyházzá; mert ez olyan volna, mintha azt mondanánk, hogy egy beteg ember, akiben élő lélek van, attól válik élő emberré, hogy egy új élő lélek költözik a testébe; mert e szövetség előtt a nép már a pusztai látható gyülekezet volt; egy szövetség megújítása felélesztheti az istenes élet hanyatló voltát némelyekben, de nem adhat létet és formális lényeget egy látható egyháznak, egy olyannak, ami már korábban is látható egyház volt.

7. A pápisták örülnének, ha ezt kinyomtatnánk, hogy van olyan idő, amikor Istennek egyáltalán nincs látható egyháza a földön; Bellarmin, Stapleton, Pererius és mások ezt vetik a szemünkre, de igaztalanul. Ez kedvezne az arminiánusoknak is, mint amilyen 1.111 Episcopius, a 1.112 remonstránsok a hitvallásukkal, 1.113 Iacobus Arminius. És a szociniánusoknak is, mint 1.114 Theophilus Nicolaides, Smalcius, a 1.115 és Ostorodius, mint azt mondani, hogy Krisztus lehet király és fej, férj és megváltó, és mégsem lehetnek alattvalói, tagjai, menyasszonya vagy megváltott népe, és hogy előfordulhat az, hogy Krisztusnak éppen nincs egyháza a földön; mert a szövetség megragadása ad létet és életet az egyháznak mint Krisztus testének és igaz menyasszonyának, ugyanúgy, mint ahogy létet ad a látható egyháznak is a mi testvéreink tanítása szerint, és ha ez a szövetség megszűnik, akkor nincsen Krisztusnak egyháza a földön.

8. Eddig itt semmi mást nem láthattunk, mint a kegyelem szövetségét, és nem egy gyülekezeti szövetséget. De — mondja az egyházi szövetség szerzője — (g) bár ez valóban a kegyelem szövetsége, és elsősorban Istennel köttetik, de ebből nem következik, hogy ne volna a tagok egymás közötti szövetsége is; mert Isten szövetsége kötelez minket felebarátunk iránti kötelességekre, valamint egymás iránti éberségre és építésre, 3Móz 19,17; 5Móz 29,18; ezek elmulasztása Akán esetében bűnt hozott az egész gyülekezetre, Józs 7; sőt kötelez bennünket kötelességek teljesítésére a még meg nem született gyermekek iránt is, akik később az egyház tagjaivá lesznek; amikor Jójádá szövetséget kötött a király és nép között, az csak az Úr szövetségének egyik ága volt, amely kötelezte a királyt, hogy uralkodjék az Úrban, és a népet, hogy engedelmeskedjék az Istenben.

Válasz. 1. De ha a testvéreink iránti különleges kötelességek egy új egyházi szövetség által köteleznek bennünket, mert Isten szövetsége parancsolja ezeket a kötelességeket, akkor mivel Isten szövetsége józanságot parancsol önmagunk felé, és igazságos bánásmódot felebarátaink felé, szükséges volna egy önmagunkkal kötött szövetség is a mértékletességre és józanságra, önmagunk felé, ahogyan szükségesnek mondják az egyházi szövetséget, hogy kössön bennünket kötelességteljesítésre mindazok felé, akikkel egyháztagságban vagyunk; ezt viszont senki sem állíthatja, és különböző kötelességek sem igényelhetnek különféle szövetségeket. 2. Igaz, hogy amikor szövetségre lépünk Istennel, akkor esküvel kötelezzük magunkat minden kötelességek teljesítésére mindenki iránt, akik iránt elkötelezve vagyunk, de akkor már a látható egyház tagjaivá lettünk, mielőtt erre a gyülekezeti szövetségre megesküdnénk; és ez olyan, mintha Ábrahám élő emberré válna, mielőtt értelmes lelke volna, és mintha Ábrahám Izráel atyja volna, mielőtt Izráel Ábrahám fia lehetne; mert ha Ábrahám egyháztaggá vált akkor, amikor a kegyelmi szövetségre felesküdött (ahogy a szerző elismeri), akkor a látható egyház tagjának kellett lennie akkor is, amikor még nem volt olyan látható egyház, amelyhez Ábrahám kötve lett volna; nem tagadom, hogy Izráel felesküdhet az engedelmességre Isten teljes szövetségére és minden abban foglalt kötelességre nézve, sőt külön is felesküdhet, hogy teljesíti minden kötelességét Ábrahám, az ő atyja iránt egy másik esküben is, de hogy ne léphetne be a fiúság viszonyába atyja iránt mindaddig, amíg ezt a külön esküt le nem teszi, ez egy olyan fajta képzelődés, amit alig lehet felfogni.

3. A nép bűne abban, hogy nem figyelmeztették Akánt, a szövetség egyik kötelessége elleni vétek volt, amely mindenkit a testvéri viszonyban való engedelmességre kötelez, bár nem egy egyházi állapotban, 3Móz 19,17; vagy Jób és barátai, akik (amint ti mondjátok) nem voltak egyetlen látható egyház tagjai sem, ezt mégis gyakorolták egymás iránt, Jób 4,3–4; Jób 2,11; Jób 4,1. 4. Az a szövetség, amelyet Jójádá kötött mint a király és nép között, bizonyítja egy olyan szövetség jogosságát, ami az egyházi kötelességek teljesítésére irányul a kegyelem szövetségén túl, amit mi nem tagadunk, de nem bizonyítja, hogy az egyházi kötelességekre irányuló szövetség az egyháztagság lényegi formája volna, és az egyetlen isteni parancson alapuló módja annak, hogy emberek egyházi állapotba belépjenek; mert akik már egyházi állapotban vannak, jó okokból felesküdhetnek egy ilyen szövetségre ezen kötelességekre nézve, mégsem lesznek ezáltal újra egyházba iktatva, abba a gyülekezetbe, amelynek korábban is tagjai voltak.

Következő fő érvük, amint az a 1.116 Apológia mondja, az, hogyha a gyülekezeti szövetség az egyház lényegi formája, miként a szentek sokasága az anyagi oka, akkor a gyülekezeti szövetség szükséges az egyházi léthez, és ez az, ami által Ecclesia integra constituitur, collapsa restituitur, & quo sublato Ecclesia dissolvitur & destituitur (azaz: e szövetség által állíttatik fel az egyház teljességében, ha pedig elbukik, ez állítja helyre, és ha ez a szövetség megszűnik, az egyház felbomlik és megszűnik létezni); vagyis e szövetség által alapíttatik meg az egyház teljességében, ha pedig elbukik, ez állítja helyre, és ha ez a szövetség megszűnik, az egyház többé már nem látható egyház.

Válasz. Amikor egy gyülekezet elbukik, nem körülmetélkedés által állíttatik vissza a látható egyház állapotába, jóllehet a körülmetélkedés adatott jelül Isten és az ő egyháza közötti szövetségnek, 1Móz 17,11; és az egyház nem állíttatik helyre a keresztség által sem, vagy újrakeresztelés által, jóllehet a keresztség az, ami által a látható egyház tagjaivá leszünk. 2. Amikor személyek egyházi kötelességeikben mulasztást követnek el; úgy gondolom, vétkeznek a ti egyházi eskütök ellen is, sőt amikor bármely bűnbe beleesnek, amely botránkozást okozhat másoknak, még a házasságtörés bűnébe is, ha azonban megtérnek és hallgatnak az egyházra, nem lesznek többé kiközösítve, és nem veszítik el az egyháztagság jogát és a szövetség pecsétjeihez való jogukat sem, és nem szükséges, hogy egy egyházi szövetség megújítása által állíttassanak helyre; hanem mi azt kérjük, hogy Isten igéjéből mutassanak bizonyítékot e szövetség különleges erényeire. 3. A fegyelem gyakorlását minden teológus szükségesnek tartja az egyház jó állapotához, de nem a puszta létéhez, és erre nézve a tanult Parkerhez fellebbezünk, aki tagadja, hogy a 1.117 fegyelmezés a látható egyház lényegi ismertetőjegye volna, és e tekintetben a 1.118 Cartwrightot idézi, és ezért mondja, hogy Kálvin, Bortrandus de Logues, Mornaeus, Martyr, Marloratus, Galusius és Béza az egyházfegyelmet nem sorolják az egyház ismertetőjegyei közé.

Az Apológia hozzáteszi c 1.119, hogy amennyiben a zsidók nemzeti egyháza e szövetség által lett nemzeti egyházzá, és ezáltal minden zsinagóga egyházi közösségben volt egymással a templomban, akkor a gyülekezeti egyház is e szövetség által válik látható egyházzá. 2. Továbbá azt is mondják, hogy a zsidók elbukott gyülekezete egyházi állapotba állíttatott vissza azáltal, hogy megújították a szövetséget az Úrral Ása és Ezékiás napjaiban, és mindazok, akik Júda mellé álltak, 2Krón 9,25, parancsot kaptak, hogy ne keményítsék meg nyakukat, vagy (ahogy az eredetiben van) adjanak kezet az Úrnak, hogy ezáltal beléphessenek a szentélybe, 2Krón 30,8.

Válasz. Hihető vagy lehetséges, hogy mindazon zsinagógák, amelyek több százezer emberből álltak a tizenkét törzsben, mindnyájan lelkiismeretükben meg voltak győződve egymás újjászületése felől? Pedig ti ezt kívánjátok meg a gyülekezeti szövetség helyes megesküvésekor; különben miként csatlakozhattak volna eskü által egész Izráelhez mint szentek nemzedékéhez? Izráel ezen eskü előtt már körülmetéltetett és evett a páskában is, tehát már korábban is látható egyház volt; sőt akkor Istennek nem lett volna látható egyháza ezen eskü előtt, ami viszont ellentmondana Isten Dávidnak és magvának tett ígéretének, Zsolt 89,28–29. Továbbá Abijjá napjaiban Júda volt az igaz Isten egyháza, 2Krón 13,8: „És most azt gondoljátok, hogy ti ellene állhatok az Úr országának, melly a Dávid fijának kezekben vagyon” 10. „Mi mellettünk vagyon pedig a mi Urunk Istenünk, kit mi el nem hagytunk.” 3. A tagok gyülekezetbe iktatása egy egyházi cselekedet, mert amint az egész egyház kirekeszt, úgy az egész egyház fogad is be, amint ti a 1.120 mondjátok; de Júda és Izráel jövevényeinek eme eskü általi kötelezése azon királyi hatalom által történt, aki egybegyűjtötte őket, 2Krón 15,9: „És egybegyüjté mind az egész Júda és Benjámin nemzetségét és azokat, a kik jövevények valának köztök.”, és királyi, polgári törvény erejével kényszeríttettek e szövetségre, 12. vers: „és szövetségre léptek”(KJV) stb.

13. Hogy aki nem keresi az Urat, Izráel Istenét, az halállal büntettessék, akár kicsiny, akár nagy, férfi vagy asszonyiállat legyen az illető. 4. Hogyan lehetett mindnyájuknak lelkiismeretük szerinti meggyőződésük egymás újjászületett állapota felől, 1. amikor ilyen sokan voltak Júdából, Benjáminból és jövevények Efraimból, Manasséból és Simeonból, 9. vers? és 2. egybegyűjtettek és csak egyetlen napon találkoztak? 5. Ezen szövetség a kiskorúakat is kötelezte, a ti szövetségetek azonban nem kíván egyházi kötelességeket a kicsinyektől, mert szerintetek ők nem tagjai a látható egyháznak. 6. A 2Krón 30,8 helyen a 〈 in non-Latin alphabet 〉 azt jelenti: adjátok meg magatokat Istennek mint szolgák (a 1.121 Iunius szerint), alázatosan kérve segítségét, ahogyan ugyanaz a kifejezés áll a Jer. siralmai 5,6-ban is: „Kinyujtottuk kezünket az Égyiptombelieknek” 〈 in non-Latin alphabet 〉, és az Assiriabelieknek, hogy kenyeret adnának; a szöveg nem infinitivusban mondja, „hogy bemehessetek a szentélybe”, mintha egy megújított szövetség szükséges előfeltétel volna a szentélybe való belépéshez, hanem kifejezett királyi parancsként áll: 〈 in non-Latin alphabet 〉 „menjetek be az ő szentélyébe”, és egy szó sincs a szövegben szövetségről, csak arról, hogy a nép megtartotta a páskát; és ha lett volna is szövetség (amiről Isten Lelke, aki oly sokat beszél Jósiás buzgó reformációjáról, nem hallgatott volna), az sem ide tartozik; Júda már látható egyház volt, mielőtt Ezékiás leveleket küldött volna nekik, hogy jöjjenek Jeruzsálembe megtartani a páskát, amint világos a 29. rész 17. verséből: Elkezdék pedig a megszentelést az első hónapnak első napján, és az egész gyülekezet imádkozott; 36. És Ezékiás örvendezett buzgalmuknak, tehát volt látható egyház, és a páskát a törvény szerint a 14. napon ették meg; továbbá a zsidók által megújított minden szövetségnél a dolog hirtelen történt, és mindenki egy napon gyűlt össze, amikor az önkéntes előkészület és a bebizonyított újjászületések felől nem lehetett mindenki lelkiismerete megelégedésére teljesen megbizonyosodva; és ezt az előkészületet nem lehet egy zsidó és ideiglenes dolognak nevezni, mert éppoly erkölcsi, kötelező erejű mindazokra nézve, akik egymásnak egyházi kötelességeket esküsznek meg, mint amilyen maga a szövetség is, amiről testvéreink azt mondják, hogy örök érvényű; és mindezekre válasz adható a Neh 10-ben levő szövetség alapján, ahol nincsen külön utalás egyházi kötelességekre, hanem csak általánosságban: 29. „hogy járának az Isten törvényében,.. s megteljesítenék a Jehovának, a mi Urunknak minden parancsolatit”, és hogy ne vegyenek maguknak idegen feleségeket.

Az Apológia b 1.122 azt mondja, hogy nem célravezető az, hogy a nép a 2Krón 15-ben már e szövetség előtt is egyház lett volna, mert ezt a helyet nem azért hozzák fel, hogy bizonyítsák: egy nép azáltal lesz egyházzá, hogy szövetséget kötött Istennel, hanem hogy azt bizonyítsák: egy megromlott egyház szövetség által állíttatik helyre; márpedig az egyház ebben az időben bálványimádással, szodómiával stb. volt megfertőzve.

Válasz. 1. Mégis jól bizonyítja, hogy ez a szövetség nem a látható egyház formális oka; mert egy látható egyháznak nincs meg a formális léte, mielőtt meglenne a formális oka. 2. Az egész nép egybegyűjtése eskütételre a látható egyház cselekedete; márpedig semmi sem végezhet működést, mielőtt meglenne a formális oka. 3. A szerző azt mondja: ki tudja, hogy Izráel minden törzse még mindig szövetségben állt-e Istennel az ő atyáik napjai óta? Válasz: úgy vélem, könnyen tudható, hogy sok egyházi cselekedetet is gyakoroltak, és így egy látható egyház voltak, mégpedig vegyes sokaságból; és az is ismert, hogy senki sem volt kizárva ebből a szövetségből, senki sem volt kiválogatva és kiválasztva mint olyan újjászületett személyek, akik egyedül lettek volna alkalmasak e szövetség megesküvésére; tehát ez nem a ti egyházi szövetségetek, amelyre mindenkit kényszerítettek és halálbüntetés terhe alatt parancsoltak megvallani.

Testvéreink, először a 1.123 a mi szerzőnk, másodszor a 1.124 az Apológia, harmadszor az pedig egyházi szövetség szerzője helyezett nagy hangsúlyt az Ézsaiás 56,3-ra, ahol a jövevény az Úrhoz csatlakozik személyes szövetségben az ő saját üdvösségére; mert a szöveg így szól a 3–4. versekben; mégsem csatlakoznak a látható egyházhoz, amikor az én szövetségemhez ragaszkodnak, azaz amikor egyházi szövetségre tesznek esküt; hogy pedig nem tagjai a látható egyháznak, az világos az 5Móz 23,1–3 alapján: a moábita és ammonita, bármily szent legyen is, nem lehet tagja a látható egyháznak, mert meg van tiltva nekik, hogy belépjenek az Úr gyülekezetébe. 2. Panaszkodnak, hogy nem tartoznak a látható egyházhoz: „Bizonyára elszakasztott az Úr engem az ő népétől!” 3. A látható egyházhoz való csatlakozásuk ígéretként szerepel hitük és engedelmességük jutalmaként, 8. vers: mégpedig névvel az Isten házában. Ebből világos, hogy az Újszövetség alatt élő személyek számára ígéret és prófécia van arra nézve, hogy ha belsőleg hit által kapcsolódnak, Isten nevet ad nekik egyháztagságban az ő népe között, akár a gyülekezeti eskü letétele által, akár akkor, amikor az én szövetségemhez ragaszkodnak.

Válasz. 1. Itt nincs szó idegenek és eunuchok gyülekezeti eskü általi egyházba iktatásáról 1.125, hanem amint a 1.126 Kálvin, Musculus, Gualter, a 1.127 Iunius is megjegyzik, az eunuch és az idegen vigasztalást kapnak, hogy a Messiás országlása alatt nem lesz okuk panaszkodni Isten népétől való ceremoniális elkülönültségük és az efféle ceremoniális kiváltságok hiánya miatt, mert az idegen és az eunuch, 5. vers szerint, örökkévaló helyet és tisztességet fog kapni Istennek a házában, és az idegen fia helyet kap a katolikus egyházban a 6–7. versek szerint, amennyiben hisznek és engedelmeskednek. De 1. a 6. versben lévő „az én szövetségemhez ragaszkodnak” kifejezés nem azt jelenti, hogy ragaszkodni az egyházi szövetséghez; adjatok parancsot, ígéretet, gyakorlatot vagy akár egyetlen szótagot is Isten Igéjéből erre az értelmezésre. 1. A 4. versben az „én szövetségemhez ragaszkodnak” azt jelenti, hogy hinni a szövetségben, nem pedig hangos esküt tenni. 2. Az „én szövetségemhez ragaszkodnak” — mondja a 1.128 Musculus — azt jelenti, hogy megtartani a szövetséget és nem eltérni attól, azaz aszerint élni; a 1.129 Iunius szerint Istenre hagyatkozni; azt tenni, amit Isten a szövetségben parancsol — mondják a 1.130 Kálvin és a 1.131 Gualter; és így mindenki, aki értelemmel szólt erről az igehelyről, és közülük senki nem is álmodott gyülekezeti szövetségről. 3. Isten azt mondja róla: „az én szövetségem”; ezért nincs okunk arra, hogy itt inkább egyházi szövetségnek nevezzük, mint a Jer 31,32–33; Zsolt 25,10; Ézs 55,3; Jer 50,5; Zak 2,11 helyeken. 4. Az „én szövetségemhez ragaszkodnak” nem külső, megvallott, hangos, látható és egyházi módon történő szövetséghez csatlakozást jelent, mert akkor az Úr azt ígéri az eunuchnak, hogy hűséges, látható gyülekezeti tagnevet kap, ha ragaszkodik a szövetséghez és megesküszik arra a gyülekezeti összejövetelen; ez az egyházi eskü nem így van megjutalmazva, mert hogyan bizonyítható, hogy az a név — mégpedig örökkévaló név —, amely jobb, mint a fiak és leányok neve, egy valamely homályos gyülekezet vagy egyházközség tagjának a neve? vajon ez jobb volna, mint egy született zsidónak a neve, aki szintén tagja volt a látható egyháznak, és ha hitt Krisztusban, akkor az örökkévaló névvel is bírt mint a zsidó egyház tagja? Bizony, erre nincs alap Isten Igéjében; az „örökkévaló névnek” valamilyen lelki emlékezetet és láthatatlan tisztességet kell jelentenie, amely túlmutat azon a külső tisztességen, hogy valakit zsidó ember fiának vagy leányának neveznek; és milyen alapon nevezzük Isten szent hegyét és az ő imádságának házát (7. vers) — amely az Újszövetségben éppoly kevéssé értelmezhető szó szerint, mint az égőáldozatok bemutatása — egy parókiális, látható gyülekezetnek, ahol látható szentek egy fizikai házban rendszeresen és egy látható egyházi rend szerint gyűlnek össze? Az „imádság háza” ott a Jn 2-ben a jelképes templomra vonatkozik, amely lelkileg Krisztus testét jelképezte, amint ő maga magyarázza a Jn 2,18–20-ban. Kedves testvérek, ne erőszakoljátok meg Isten Igéjét.

2. Nincs alapja annak, hogy az eunuchnak és az idegennek nem volt más panasza, mint a látható egyháztagság hiánya; mert az, hogy ragaszkodik az Úr szombatjaihoz, az ellenkezőjét mutatja, és még ha panaszkodott is emiatt, csekély vigasztalás az, hogy egy látható gyülekezet tagja lehet, amely tagságot sok Júdás és képmutató is élvez. 3. És még ha itt valóban a látható egyháztagság lenne is megígérve (amit eddig egyetlen magyarázó sem látott így, csak ti), akkor is csak az következne, hogy a pogányok, mielőtt megkereszteltetnének és így egyházba vétetnének, külsőleg ragaszkodnak a megvallott szövetséghez, és így az látszanék, hogy a láthatatlan egyház tagjai lehetnek, mielőtt a látható egyház tagjai lennének, ami inkább a mi keresztségi szövetségünket támogatja, és semennyire a ti egyházi szövetségeteket. 4. A ti magyarázatotok szerint az egyháztagság 1.132 csak azoknak lett megígérve, akik belsőleg, igaz hit által kapcsolódnak a szövetséghez; akkor viszont minden egyházi cselekedet, amelyet meg nem tért lelkipásztorok és hitvallók végeznek, még ha clave non errante (nem tévedő kulccsal, azaz Krisztus rendje szerint) történik is, érvénytelen, nincs valódi keresztség, nincs mennyei kötés, mert a feltételes ígéret nem ígéret (mondja az ész és a jog), ha a feltétel nem teljesül.

Az egyházi szövetség szerzője a 1.133 hivatkozik az Ezék 16,8-ra: „szövetséget kötöttem veled, és az enyém lettél” (KJV), valamint Ezék 20,37-re: „És általviszlek titeket a vessző alá”; itt nem egy személy, hanem Izráel egész háza köt szövetséget, 30. és 39. versek; ezt a szövetséget „köteléknek” nevezik, és Iunius helyesen megjegyzi, hogy ez a pásztoroktól vett kép, akik vesszővel jártak juhaik között, és kiválasztották, megjelölték azokat, amelyek az Úr áldozatára valók, 3Móz 27,32; következésképpen az Újszövetség alatt az emberek nem fejest ugranak az egyházba, hanem áthaladnak a vizsgálat vesszeje alatt, és csak azután, ha alkalmasnak találtatnak, vétetnek be az egyházba.

Válasz. Ő Jeruzsálemmel kötött szövetséget, amely saját vérében feküdt haldokló állapotában, 6. és 8. versek; a ti szövetségetek viszont egy olyan néppel köttetik, amely már meg van tisztítva és megtért. 2. Ebbe a szövetségbe mindenki válogatás nélkül vétetik fel külsőleg, jók és gonoszok egyaránt, akik királyságra jutottak és híressé lettek a pogányok között, 13–14. versek; a ti egyházi szövetségetek viszont olyan személyekre vonatkoznak, akik általmentek a vizsgálat vesszején, és valóban megtérteknek minősültek.

A másik igehely sem ide tartozik, mert Isten nem arról beszél, hogy népét egy látható gyülekezetbe gyűjti, hanem amint a 1.134 Kálvin, a 1.135 Polanus, a 1.136 Iunius magyarázzák, Isten a nép gonosz következtetésére válaszol, akik azt mondták, 34. vers, hogy száműzöttek és foglyok, a népek közé keverve, és így szabadok Isten fenyítő vesszejétől vagy a fegyelmi köteléktől; és Isten így szól: „általviszlek titeket a vessző alá” 〈 in non-Latin alphabet 〉, és „ hozlak titeket a frigynek kötelére”; ez a szó előfordul a Zsolt 2,3-ban is; igaz, hogy a 〈 in non-Latin alphabet 〉 jelenthet botot és vesszőt, Péld 10,13, de jelenthet királyi pálcát is, 1Móz 49,10; azonban a „szövetség köteléke” nem jelent egy látható egyház egységét, és az Úr itt nem egy összegyűjtött egyház irgalmát ígéri, hanem éppen ellenkezőleg, ítélettel fenyeget, amint a 35. versben van: „És viszlek titeket a népek pusztájára, hol szemtől szembe törvénykezem veletek”; 36. „A mint törvénykeztem a ti atyáitokkal”; 37. „És általviszlek titeket a vessző alá” stb., hogy kiválasszon benneteket a pogányok közül, mint az áldozatra szánt juhokat, amint a következő vers mondja; 38. „És kiválasztom közzűletek a pártosokat” stb. Ezt az igehelyet erőszakosan és jogtalanul hozzák fel tanúként. És még ha Isten azt is akarná, hogy megpróbáltassanak azok, akiket szövetségének oltalma alá vett, akkor is ez a kegyelmi szövetség lenne, nem pedig egy egyházi szövetség, mert ő semmi ilyesmit nem ért alatta.

Hivatkoznak a Jer 50,4-re (4-5.) is: „Az napokban, és az időben, azt mondja az Úr, eljőnek az Izráel fijai és a Júda fijai egyetembe,.. és ezt mondják: Jöjjetek el és adjátok magatokat az Úrnak örökkévaló szövetséggel, melly soha feledékenységben nem lészen.”

Válasz. 1. Izráel és Júda együtt nem lehet egy parókiális gyülekezet; 2. Sion sem lehet egyházközség; 3. az egyházi szövetség, amelyből az ember feloldozható, amikor jogos okokból és a gyülekezet beleegyezésével egyik gyülekezetből a másikba költözik, nem „örökkévaló szövetség, melly soha feledékenységben” nem lesz; mert az örökkévalóság a kegyelem szövetségének sajátja Isten és ember között, Jer 31,33.37–38; Jer 32,40; Ézs 54,10; Ézs 55,3; Ézs 59,21; és nincs egy halandó emberek között megkötött olyan szövetség, amely örök lenne.

A szerző a 1.137 azt mondja: „Semmi sem világosabb, mint az Ézs 44,5: Egyik azt mondja: Én az Úré vagyok! a másik neveztetik Jákóbnak nevéről, némelly az ő maga kezével írja ezt: Én az Úré vagyok, és az Izráelnek nevéről nevezi magát!”; ezek a szavak annyira világosak, hogy semmi sem lehetne világosabb.

Válasz. Ez egy világos igehely arra, hogy a Messiás alatt minden nép megvallja, hogy szövetségben áll Istennel, és Isten gyermekeihez és az egyházhoz tartozik; és a 1.138 Kálvin itt idézi a Zsolt 87,5-öt is: „És a Sion felől jövendőben ezt mondják; mind ez, mind amaz, ott születtetett”; de egyáltalán nem világos ebből, hogy ezek egy bizonyos helyi gyülekezet megesküdött tagjaiként vallották volna meg magukat; sőt az ellenkezője a legvilágosabb, hogy Jákób és Izráel nevéről nevezik magukat; vagyis az egész látható egyház gyermekei, mert Jákób és Izráel neve nincs egyetlen gyülekezetre korlátozva. A fogság előtt — mondja a 1.139 Musculus — Baál és a bálványistenek neve volt a szájukban, de akkor majd az igaz Istent fogják megvallani, és hogy az ő népe lesznek. Márpedig Isten szövetsége elsősorban nem egyetlen gyülekezettel köttetik, sem a szövetséget megpecsételő vér nem egyetlen gyülekezetért ontatott, sem a szövetség ígéretei — amelyek Krisztusban „igenek és ámenek” — nem csupán egyetlen nyájra vonatkoznak elsődlegesen és főképpen, hanem az egész egyetemes egyházra; ezért nevezik majd magukat keresztyéneknek.

A szerző hozzáteszi a 1.140: „Minden egyház Krisztus eljegyzett hitvese, szövetség által egyesítve Krisztussal; a házasság megszegése a szövetség megszegése; sőt van egyfajta házasság az egyháztagok között is, Ézs 62,5: Mert miképen feleségűl veszi magának az ifju a leányt; azonképen úgymint feleségűl vesznek téged a te fijaid”.

Válasz. Krisztus és az ő egyháza közötti házasságot mi elismerjük, és Krisztus és minden egyes benne hívő lélek között is, egyrészt a szeretet tekintetében, 2. a kölcsönös jog és egymásra tartott igény tekintetében, Énekek 2,16; és ami fennáll Krisztus és az egyetemes vagy egyes egyháza között, az fennáll minden egyes lélek és Krisztus között is; de ebből a kölcsönzött házassági képből egy egyházi szövetséget kikényszeríteni Krisztus és egy konkrét lélek között, aki lehet és gyakran úgy is van, hogy hívő, mégis egyházi állapoton kívül áll, túl erőszakos értelmezése ennek a hasonlatnak; ezért a házasságból, amely elsősorban az egyetemes egyházra vonatkozik, miként lehet egy látható, konkrét házasságot levezetni? 2. A „fiak” az egész pogány egyházat jelentik; egy túlságosan tág „parókia”, incolaeterrae (a föld lakói), mondja a 1.141 Musculus, és kiválóan a 1.142 Kálvin: Krisztus úgy férje az egyházának, hogy minden népet és nemzetet magához vesz a„házasságra”, akik hozzá gyűjtetnek, mert amíg az egyház gyermekek nélkül van, olyan, mintha özvegy volna; ez pedig semmit sem bizonyít egy egyházi szövetség mellett. Harmadszor, van egy viszonylagos kötelezettség a kölcsönös szeretetbeli kötelességekre a látható egyház tagjai között, és a fiak és az anyagyülekezet között; de ez először kifejezetten a keresztségben történik meg; másodszor akkor, amikor valaki egy adott gyülekezet tagjává lett, de a személy már előtte is a látható egyház tagja volt.

A szerző hozzáteszi a 1.143: „Ha a szövetség felbontása az, ami felbontja az egyházat, mint a Zak 11,9–10-ben, akkor a szövetség megkötése, ami az egyházat létrehozza; ha a kövek szétszórása lebontja, akkor azok összerakása felépíti a házat; de a szövetség megtörése, a két vessző — szépség és egyesség — eltörése alatt, a Zak 11-ben, a zsidók egyházba való beiktatását jelenti; tehát…”

Válasz. A kegyelem szövetségének felbontása és megszegése, valamint a gyertyatartó és Isten Igéjének kimozdítása, Jel 2,5; Ám 8,11–12, megszünteti az egyház létezését, mind mint igaz egyházét, mind mint igaz látható egyházét; és ilyen szövetségtörésről beszél az Úr a Zak 11,9-ben: „És mondék: nem őrizlek én titeket; a ki halálra való haljon meg, és a kinek ki kell vágattatni, vágattassék ki” stb.; és ez megszünteti a testvéri egységet is a tagok között, 14. vers; így tehát a vitatott kérdés ebből nem következik, mert a kérdés az, hogy egy gyülekezeti szövetség teszi-e az egyházat látható egyházzá, és ennek a szövetségnek a megszegése bontja-e fel és szünteti-e meg a látható egyházat; és ez az igehely azt bizonyítja, mi teszi és szünteti meg az egyházat egyszerűen mint egyházat, nem pedig mint láthatót és teszi azt ebben a meghatározásban.

Kérdés 3. Vajon az Újszövetség bizonyságai és jó érvei alapján bizonyítható-e az egyházi szövetség?

A mi szerzőnk a 1.144 hivatkozik a 2Kor 11,2-re: „mert én készítettelek (eljegyeztelek) titeket, hogy mint tiszta szűzet egy Férfiúhoz, tudniillik a Krisztushoz szerkeztesselek”; ugyanígy az Apológia a 1.145: ez nem volt más, mint a korinthusi egyház megalapítása; ha azt mondjátok, hogy ezt Pál akkor tette, amikor szolgálata által a Krisztus kegyelmére térítette őket, ha ez igaz volna — mondja ő —, akkor Krisztusnak egy egyházon belül sok ezer, sőt száz és legalábbis sokaságnyi „hitvese” volna, amely dolgot mi helytelennek tartunk. Másodszor világos, hogy az egész egyházról beszél mint egyetlen jegyesről, mint egy tiszta szűzről; ami azt mutatja, hogy mindnyájukat (mint a vőlegény barátja) arra indította, hogy egy szívvel, mintegy egy emberként adják magukat egy testbe, az Úr Jézus közösségébe és istentiszteletébe.

Válasz. Gyenge érv az, ami egy félrealkalmazott hasonlat kifacsart fonalán függ. Mert 1. a Krisztussal való eljegyzés a szövegben szembe van állítva azzal, hogy valaki elcsalatva és megszeplősítve legyen a Krisztusban való együgyűségtől, amiképpen Évát is a kígyó megcsalta, és szembe van állítva ez egy más lélek és más evangélium elfogadásával; így tehát a Krisztusban való együgyűségtől való elhajlásnak és más evangélium elfogadásának ezt kellene jelentenie: amint Évát a kígyó megcsalta, úgy félek, hogy a ti együgyű elmétek „közösségteleníttetik”, elszakad a korinthusi látható egyháztól, és hogy elfelejtitek a szövetségeteket, amelyben megesküdtetek, hogy Krisztust veszitek férjetekké, engem pedig a Vőlegény barátjának, és hogy hanyagok lesztek a külső egyházfegyelmi és közösségi kötelességek teljesítésében, valamint a botrányos személyek kiközösítésében stb. Testvérek, ne gyötörjük és ne csavarjuk ki ennyire az Úr igéjét. 2. Ő maga magyarázza meg ezt az „eljegyzést”: azt jelenti, hogy Isten napján Krisztus elé állítja őket mint egy megmosódott, megváltott és üdvözített menyasszonyt, nem pedig mint egy látható társaságban fennmaradt egyházat. Sőt, minden magyarázó, régiek és újak egyaránt — Ágoston, Theophylactus, Chrysostomus, Oecumenius, Cyrillus, Ambrosius; az újabbak közül Kálvin, Bullinger, Béza, Pomeranus, Pellicanus, Sarcerius, Marloratus, Paraphrastes, Erasmus; sőt a rómaiak közül Aquinas és Haymo — is ezt az értelmezést adják. Pál mint a Vőlegény barátja, látva, hogy a korinthusiak megvetik őt és hamis tanítók iránt vonzódnak, féltékenységre indult értük az ő Ura ügyéért; mert bár eljegyezte őket Krisztusnak, mint egy szüzet, aki ígérettel van kézfogó által férjéhez kötve, attól tartott, hogy a hamis tanítók ravaszsága más szeretők felé vonja el őket, amint Évát is elvonta Urától a ravasz Sátán. 3. És ha úgy beszél is róluk, mint egy testről, menyasszonyról, szűzről, miként következhetik ebből, hogy egy szolgálati vagy parókiális testként beszéljen róluk? Mert a Krisztussal való házasság, az eljegyzés, valamint az ezzel ellentétes cselekedetek — más lélek elfogadása, az együgyű elme megrontása — teljesen lelki, belső, láthatatlan cselekedetek, és az egyház cselekedetei mint igaz egyházé; az ellenkezőik pedig a hamis egyház cselekedetei mint hamisé, nem pedig a látható egyházé mint látható gyülekezésben, külső, látható házassági aktusban; és semmi utalás nincs arra, hogy Pál a gyülekezeti eskü és a látható egyházkormányzás rendjének felbomlásától tartott volna. 4. Nem képtelenség az, hogy sok „menyasszony” legyen, miként minden igaz hívőben sok egyedi aktusa van a házastársi szeretetnek és a hitnek, vagyis annak, hogy Krisztust férjének és Urának fogadja. A látható egyház Istennek háza (1Tim 3,15), Isten temploma (Jel 3,12), és mégis minden hívő templom (1Kor 3,17), és mindegyik az Ő háza, mivel hit által lakik bennük (Ef 3,17). Továbbá, ha ez jó érv: egy tiszta szűzként beszél mindnyájukról, tehát egy látható parókiális egyházként beszél róluk, akkor testvérek, mivel Krisztus a Jn 3,29-ben az egész újszövetségi egyházról mint egy menyasszonyról beszél, önmagáról mint vőlegényről, és az egész egyetemes egyházról, amelyet megmosott és megváltott, mint egy dicsőséges szűzről (Ef 5,27), és mint a Bárány egyetlen feleségéről (Jel 21,9–10), ebből az következnék, hogy az egyetemes egyház volna egyetlen látható egyház, tehát egyetlen parókiális gyülekezet — ti pedig kinevetitek a látható egyetemes egyházat (amint a ti szerzőtök teszi), aki azt 1.146 kimérának nevezi, ok nélkül. 5. És bizony, ha húsz hívő egy házban, vagy kétezer egy helyen összegyűlve, még ha nincsenek is egyházi állapotban, Krisztussal „egybekeltek” az Ő Lelke és az ő hitük által, amellyel mint férjükhöz ragaszkodnak; sőt a korinthusi egyház mint elhívott szentek, ha eltekintünk a látható egyházi közösségtől, helyesebben nevezhetők Krisztus feleségének és Krisztus az ő férjüknek, mintsem hogy pusztán a látható hitvallás külső közössége miatt nevezzük őket Krisztus feleségének, ami sok megvetettel közös; sőt semmi alapja nincs annak, hogy egy társaságot pusztán látható hitvallása miatt Krisztus feleségének nevezzünk, és Isten Igéje sem beszél így. Azok, akiket olyan próféták térítettek meg, akik nincsenek hivatalban, a leginkább nevezhetők az ő menyasszonyának; és ők mondhatják: eljegyeztünk titeket Krisztusnak; és ne hagyjátok magatokat megcsalni, se megszeplősíteni a Krisztus Jézusban való együgyűségtől. Ennélfogva az a hely sem szól a mi testvéreink mellett, 2Kor 9,12. Az apostol hálát ad Istennek a korinthusiak evangélium iránti vallott engedelmességéért, bőkezű adakozásukban. Ekkor (mondja az Apológia a 1.147) itt egy gyülekezeti szövetség van; de ha ez a vallott alávetettség egy egyházi szövetség alapja, akkor a korinthusiak ezt a szeretetet kiterjesztették a jeruzsálemi szegényekre, miként a makedóniai gyülekezetek is; tehát sok különálló gyülekezeti egyháztag egyházi közösségben van a jeruzsálemi egyházzal; mert ezt az evangéliumnak való alávetettséget vallották a jeruzsálemi szükségben levők iránt, és így Korinthus egyházi cselekedeteket gyakorolt más egyházak felé is, nemcsak a sajátjuk felé; ebből az következik, hogy a függetlenségi rendszer megdőlt. Másodszor, a szegények megsegítése a keresztyéni szeretet kötelessége, amely közös a hívők számára, akár egyházi állapotban vannak, akár nem; hogyan bizonyíthatná tehát, hogy ez kifejezetten egy egyházi állapothoz tartozó kötelesség?

Az Apológia b 1.148 hozzáteszi: A Zsid 10-ben a zsidók meg vannak intve, hogy el ne hagyják gyülekezetüket, amint némelyek szokása ez; tehát közös beleegyezéssel gyűltek össze, és így szövetség által.

Válasz. Nem jönnek-e a hitetlenek és indiánok is, amint ti tanítjátok c 1.149, a ti gyülekezeteitekbe, hogy hallgassák az Igét, és részt vegyenek a gyülekezet imádságaiban és dicséretében? De ti nem mondjátok, hogy ők egyházi szövetség által jönnek ezekre az összejövetelekre. Másodszor, még ha feltételezzük is, hogy beleegyezéssel és hallgatólagos szövetséggel jöttek össze, ebből még nem következik a ti azon szövetségetek, amely a látható egyház lényegi formája volna; és így ez az igehely semmit sem bizonyít.

2Kor 8,5: „A makedóniai gyülekezetek ő magokat szentelték először az Úrnak; azután nékünk is”; ezért — mondja a beszéd a 1.150 — egyházzá lettek szövetség útján a mi szolgálatunk alá rendelve. De ezek a gyülekezetek Istennek adták magukat (ebben a szeretetszolgálatban), és aztán nekünk, akik erre a szeretetre buzdítottunk, és azt Jeruzsálembe továbbítottuk; így a korinthusi gyülekezet „egybekelt” Istennel, Pállal, sőt a jeruzsálemi gyülekezetekkel is — mert a szerző ezt házastársi szeretetnek tekinti —, és így Jeruzsálem anyaegyházként állíttatik fel, Korinthus pedig alárendeltetik neki. Mert akik úgy adakoznak, ahogyan a szentekhez illik, azokról azt mondják, hogy szívüket Istennek és a szegényeknek adják, mint Ézs 58,10: „ha megosztod kenyeredet az éhezővel…(KJV)”, és hogy „a te lelkedet kiadándod” a szegény felé, mégpedig vidám és együttérző adakozásuk miatt.

A mi szerzőnk b 1.151 azt állítja, hogy Keresztelő János visszautasította az írástudókat, farizeusokat és a profán sokaságot a keresztségnél, Lk 3,7; Mt 3,7, és ez istenes buzgóság volt, mert „vipera kígyóknak nemzetségei” voltak (Lk 3,7–8), és ezért nem voltak alkalmasak a keresztségre, amely a megtérés keresztsége (Lk 3,3). Fülöp sem keresztelte meg az eunuchot addig, míg hitvallást nem tett. Ezeket és hasonlókat a szerző és a mi testvéreink azért hozzák fel, hogy bebizonyítsák: az emberek nem kerülnek az egyházba, csak vallástétel és szövetség útján; valamint hogy az egyház „anyaga” elhívott szentekből áll. Innen az Apológia c 1.152 idézi Justinus Martyrt d 1.153, aki szerint három dolog szükséges azoknál, akiket az egyházba befogadnak: 1. 〈in non-Latin alphabet〉, hogy Istennek szenteltessenek mint az egyház tagjai; 2. 〈in non-Latin alphabet〉, azaz újjászületés, vagy hitvallás; 3. 〈in non-Latin alphabet〉, vagyis ígéret, szövetség arra nézve, hogy az evangélium szabálya szerint fognak élmi. A szerző azt is mondja e 1.154, hogy három kérdést tettek fel a keresztségre felveendőknek: „Abrenuncias?” — „Abrenuncio.” 2. „Credis?” — „Credo.” 3. „Spondes?” — „Spondeo.” Zipperus f 1.155 (mondja a szerző) többet is ír erről g 1.156.

Válasz. 1. Nem olvashattátok az Igében, hogy Keresztelő János bárkit is elutasított volna a keresztségtől, aki kérte azt; sőt ellenkezőleg, Lk 7,29: „És mikor ezeket hallották volna az egész község és a Publikánsok, kik a János keresztségével keresztelkedtek vala meg” 30. vers: „A Farizeusok pedig és a Törvénytudók az Isten tanácsát megveték ő magok ellen, mivelhogy meg nem keresztelkedének ő tőle.”; tehát a farizeusok és törvénytudók maguk utasították vissza a keresztséget. Mt 3,5: „Akkor kimennek vala ő hozzá a Jérusálembeliek, az egész Júdea és a Jordán mellett való egész tartomány”, megvallva bűneiket; és amikor ő látta, hogy sok farizeus és szadduceus jön a keresztségére, így szólt: „vipera kígyóknak nemzetségei” stb. De hogy mégis megkeresztelte őket ugyanazon igehirdetés során, nyilvánvaló: mert a 8. versben megtérésre inti őket, a 9. versben elrettenti őket a képmutató vallástól, a 10. versben ítélettel fenyegeti őket, és a 11. versben azt mondja: „én keresztellek titeket vízzel” — a „titeket” visszautal azokra, akiket „vipera kígyóknak nemzetségeinek” nevezett, és beveszi őket, mert nincs alap a szövegben arra, hogy őket kizárta volna. Lk 3,7: „Így szólt vala azért a sokaságnak, melly megyen vala, hogy megkereszteltetnék ő tőle: Vipera kígyóknak nemzetségei”; és 21. vers: „mikor mind a község keresztelkednék… Jézus is megkeresztelkedett volna” 1.157. Igaz, hogy mindazok, akik megkeresztelkedtek és felnőttek voltak, megvallották bűneiket; de a keresztségben a szövetség megvallása által lettek a keresztyén egyház tagjai, és ez a szövetség nem gyülekezeti szövetség volt, amely egy parókiális gyülekezet esküje által tette volna őket tagokká, hanem az egész látható egyház tagjaivá tette őket; és nem voltak kötelezve bizonyos egyházi cselekedetekre, mint amilyen a prófétálás vagy a bírói kötés és oldás hatalma. Továbbá hogyan lehettek volna lelkiismeretükben meggyőződve egymás újjászületése felől, amikor nem gyűltek össze gyakori imádkozásra és lelki beszélgetésekre? 2. Hogyan esküdhetett volna meg egész Jeruzsálem és egész Júdea (Mt 3,5–6), a környező tartomány, és „mind a község” (Lk 3,21) egy egyházi szövetséggel, és tehettek volna egyenként bűnvallást János lelkiismeretének meggyőzésére? Sőt János kifejezetten mondja erről a látható, megkeresztelt egyházról (Mt 3,10.12), hogy némelyek gyümölcstelen fák, amelyek kivágattattnak, mások pedig mint a polyva, amelyet megemészt az olthatatlan tűz; tehát e megkeresztelt egyház „anyaga” nem olyan látható szentekből állt, akik a szövetséghez ragaszkodnak, amint azt testvéreink mondják. 2. Az az eunuch, aki Jeruzsálembe ment Istent imádni (ami egy egyháztag cselekedete), már a keresztség előtt egyházi állapotban volt, mint prozelita. 3. Igaz, amit Justinus Martyrtól idéztek, de kihagytok egy szót: 〈in non-Latin alphabet〉 — mondja Martyr — vagyis keresztségi szövetség, amelyet a nagykorú pogányok vallanak meg; erről és csak erről beszél Justinus, és ezt mi készséggel elismerjük; de e szövetség által a katolikus, látható egyházba vétettek fel, nem pedig csupán egyetlen független gyülekezetbe.

4. Ezeket a kérdéseket a nagykorúaknak tették fel a keresztség előtt, és helyes, hogy a pogányokat megvizsgálják, mielőtt megkeresztelik őket; ebben egyetértünk a heidelbergi zsinattal a 1.158, a lyoni ünnepi beszéddel b 1.159 a pápisták ellen, valamint a párizsi zsinattal c 1.160; és amit Mr. Parker d 1.161 mond még e tárgyban, az is elfogadható, ha helyesen értelmezzük. 5. Zipperus is minket segít: consuetum est stb. — úgy véli, ősi szokás volt a primitív egyházban, hogy mielőtt valakit befogadtak volna az egyházba, hitvallást kellett tennie, akár saját maga, akár (mondja ő) a szülők és gyámok által; és ezzel elismeri, hogy a csecsemők a keresztségben az egyház tagjaivá lettek, jóllehet nem tudtak ilyen egyházi szövetségre megesküdni, sem megtérésük jeleit felmutatni; ezt pedig elismeri minden reformált egyház Franciaországban, Németországban, Hollandiában, Helvéciában, Lengyelországban, Angliában, Skóciában stb.

Az Apológia e 1.162 hivatkozik az ApCsel 5,13-ra: „Egyebek közzűl pedig senki nem meri vala magát ő közzéjek elegyíteni” — görögül: nem mertek hozzájuk „ragaszkodni”, ami szerintük házassági szövetséget jelöl, vö. Mt 19,5; valamint ApCsel 9,26: Saul „mellé akarja vala magát adni”. Az első kifejezésnek valamilyen a látható egyházhoz való önkéntes csatlakozási aktust kellene jelentenie, különbözőt a megtérés aktusától; különben durva arminiánizmus volna azt mondani, hogy a megtérésünk attól függ, merünk-e vagy nem merünk, vagy hogy a szabad akaratunk cselekedetétől függ, holott az Isten kegyelmének mindenható munkájától függ. És Saul az ApCsel 9,26-ban, noha megtért, sőt meg is keresztelkedett, mégsem vétetett fel az egyházi közösségbe mindaddig, amíg Barnabás által jobban meg nem bizonyosodott lelki állapotáról; innen azt a következtetést vonják le, hogy tévedés azt mondani: az egyházhoz való hozzáadás pusztán a hitre jutást jelenti; tehát szükséges egy szövetség.

Válasz. Milyen erős az Isten igazsága, testvérek; a ti véleményeteket gyengítitek, amikor egy kölcsönzött szó nyelvtani értelmezésére függesztitek: „senki sem mer vala házasság módjára csatlakozni” a látható egyházhoz. Erasmus f 1.163 és Béza g 1.164 szerint ez a szó a fák összeragasztásából vett kifejezés, és nem jelent sem házasságot, sem szövetséget, hanem jelenthet természetes, mesterséges vagy erkölcsi kapcsolódást; Az ApCsel 8,29-ben Fülöpnek azt mondják, járulj oda és menj közelebb a szekérhez — a szekerek összekapcsolása sem házasság, sem szövetség által történik; ugyanígy áll a kifejezés a Lk 15,15-ben is. 2. Nem egy látható parókiális gyülekezethez való csatlakozásról, hanem az egész keresztyén egyházhoz valóról van szó, amelyből Anániás és Szafira kivettetett (9–10. vers). Ez nagy félelmet keltett, és (mondja Pomeranus c 1.165) azokat, akik nem voltak megkeresztelve, visszatartotta attól, hogy az Isten egyházához csatlakozzanak; tehát szükségképpen a meg nem kereszteltek és meg nem tértek voltak azok, akik féltek. A 12. vers szerint és valának egyenlőképen mindnyájan a Salamon tornácznában — vagyis mind a hívők, akik az egyházhoz adattak; ezekkel szembeállítva mondja a 13. vers azokról, akik nem tértek meg és nem adattak az egyházhoz: „Egyebek közzűl pedig senki nem meri vala magát ő közzéjek elegyíteni”. Ez nem érthető pusztán látható társaságként, mert akkor Lukács azt sugallná, hogy a meg nem tértek hozzáadhatták volna magukat a gyülekezethez, ha mertek volna, és nem rettentek volna meg Anániás és Szafira csodálatosképpen történt halálától; pedig ezt nem tehették volna „csak úgy” (ahogy a testvéreink mondják), hanem előbb meg kellett volna térniük, és megtérésüket gyülekezeti esküvel kellett volna igazolniuk. Sőt Cajetanus a 1.166 helyesen mondja: nem mertek közéjük járni, hanem menekültek előlük és Péter apostoltól, mint egy „emberölőtől”. És a Szentlélek (úgy gondolom) itt nem valamiféle egyházi közösségre gondol, hiszen feltételezi, hogy ezek az emberek nem tértek meg — legalábbis a testvéreinknek ezt kellene mondaniuk. Tudatlan érvelés az, amellyel azt akarják bizonyítani, hogy itt nem a megtérésről van szó; mert minden önkéntes természetfeletti cselekedet — még a látható egyházhoz való csatlakozás és a Krisztussal, valamint az ő látható egyházával való „egybekelés” is (amint testvéreink mondják) — éppúgy Isten kegyelmének ellenállhatatlan és mindenható munkája által történik, mint az első megtérésünk; és ha másként gondolkodunk természetfeletti cselekedeteinkről, az a durva arminiánizmus. Mert mindazok, akik az arminiánusok ellen írtak — mint a tanult Doctor Twisse, Amesius, Pareus, Triglandius — így magyarázzák azt az igét: „Mert az Isten az, a ki azt cselekeszi bennetek, mind hogy akarjátok, mind hogy véghez vigyétek”; így Kálvin, Béza, Sibrandus, Pareus, Ursinus, Tilenus, Bucanus is minden üdvözítő kegyelmi működést, mind a megtérésben, mind a megtérés után, ellenállhatatlannak tartanak. Ismeretes továbbá, hogy a domonkosok — Alvarez, Estius, Bannes, Franciscus Cumel, Matthew Rospolis és mások — a kegyelem előre meghatározó működését vallják ad modum causae physicae (a fizikai ok módjára), amely megelőzi a szabad akaratot, úgyhogy sem természetfeletti, sőt még természetes cselekedetek sem függnek a szabad akarat szabadságától; és ebben szemben állnak a pelágiánusokkal és a jezsuitákkal — Suarez, Vasquez, Valentia, Becanus, Lodovicus Meratius, Hieronymus Fasolus, Didacus Ruiz —; és ha minden önkéntes cselekedetet a szabad akarat befolyásától tesztek függővé, akkor ebben a pontban a pelágiánusokat, jezsuitákat, szociniánusokat és arminiánusokat követitek. 4. Igaz, hogy a tanítványok féltek Sault befogadni közösségükbe, és nem is csoda, mert nemrég még pusztította az egyházat; de 1. nem egy eskü által „egyházasították be”; 2. kizárólag Barnabás tanúsága alapján fogadták be (27. vers), amely rendet ti nem tartjátok meg, amikor a bizonyított kegyességű és előttetek ismert keresztyénektől megtagadjátok a közösséget, mert nem hajlandók megesküdni a ti gyülekezeti szövetségetekre. 5. Nem tudom kik azok, akik azt gondolják, hogy hitre jutni és látható egyházhoz adattatni ugyanazt jelenti; a mi teológusaink viszont ilyet soha nem mondtak. 6. Még ha mindent meg is adnánk nektek, ebből az hogy „nem mertek csatlakozni az apostoli látható egyházhoz”, még nem következik hogy létezne egy egyházi szövetség — ez egy igen erőltetett következtetés.

Most meg akarom vizsgálni a ti érveiteket az egyházi szövetség mellett. Az Apológia szerint a 1.167 nem a szívbéli ragaszkodás egyesíti az egyháztagokat a látható egyházban, mert így Anglia és Skócia is egy lenne; sem 2. az együttlakás, mert bár pápisták és protestánsok 1.168 együtt lakhatnak, mégsem tartoznak egy látható egyházhoz; sem 3. az egy helyen való összegyülekezés nem egyesít, mert hitetlenek és törökök (1Kor 14) is eljöhetnek az istentiszteletre és hallhatják az Igét; tehát ennek az egységnek — mint minden testben, városban, házban, hadseregben — egy szövetség által kell létrejönnie; senki sem lesz polgárrá, hogy részesedjék a város kiváltságaiban, csakis szövetség által, mert amikor valakit befogadnak egy házba, hadseregbe vagy bármely közösségbe, az szövetség útján történik.

Válasz. 1. A felsorolás hiányos, mert a keresztség pecsétje és az igazság megvallása tesz valakit a látható egyház tagjává (1Kor 12,13: „Mert egy Lélek által mi mindnyájan egy testté keresztelkedtünk”); és vajon tagadhatjátok-e azt a szövetséget, amely a keresztségben pecsételtetik meg? Ez által lesznek minden polgárok és háznépbeliek az egyház tagjai, és így vétetnek fel a látható egyházba; és amikor valaki egyik gyülekezetből a másikba megy át, hallgatólagos szövetséget köt arra nézve, hogy Istent minden rendtartásában azzal az új közösséggel fogja szolgálni, de ezáltal nem lesz a látható egyház tagjává, mert az már korábban is volt; és nem is azért van joga a pecsétekhez, mint egy adott gyülekezet pecsétjeihez, hanem mint az egyetemes egyháznak a pecsétjeihez.

Az apostolok (mondja az Apológia a 1.169) két dolgot tettek, amikor gyülekezeteket plántáltak 1.170: 1. gyülekezeti szövetségben egyesítették őket; 2. véneket állítottak minden gyülekezetben (ApCsel 14,23). Amit azonban az apostolok tettek, miután hallgatóikat megtérítették — megkeresztelték őket, imádkoztak értük, kezüket reájuk tették, intették őket, megvédték az egyházat az üldözőktől, vitatkoztak az ellenfelekkel, csodákat tettek — mind az egyház javát szolgáló cselekedetek voltak, nem pedig az egyház „megalapításának” formális aktusai.

Válasz. 1. A két állítás közül az első éppen vitatható: itt nem olvasunk olyan szövetségről, amilyet a testvéreink tanítanak. 2. A lelkek megtérítése azután, ahogy az egyház már felállíttatott, az egyházhoz való hozzáadást jelenti; és a prédikálás erre irányul: „Az Úrnak törvénye.. megeleveníti a lelket” (Zsolt 19), és amikor az egyház meg lett alapítva, nem egy kész ház, hanem a kövek naponta illesztetnek és helyeztetnek a szegletkőre. 3. Azt, hogy az apostolok „plántáló” cselekedete volna a megtérés és azoknak az egy látható testbe való összegyűjtése szövetség által, mi tagadjuk; mert plántálni annyit tesz, mint vallást tevők és bírák vagy tisztségviselőket felállítani, akár megtértek, akár nem, ha a hitüket megvallották.

3. érv. Minden gyülekezet (mondja a beszéd b 1.171) összemosódna, ha nincs meg ez a szövetség, amely megkülönböztetné őket: Szmirna nem Efézus vagy Tiatira, egyik sem Laodicea. 2. Mindegyik a saját bűneiért feddetik meg. 3. A hit vagy az együttlakás nem különbözteti meg őket; tehát egyedül ez az egyházi szövetség különbözteti meg őket.

Válasz. A különálló gyülekezetek lényegükben és természetükben nem különböznek egymástól, ahogyan az egyházi szövetségek sem különböznek természetükben; csak járulékos tulajdonságokban és számban különböznek, és balgaság különbségeket keresni, mert az egyházi szövetségek nem teszik a különbséget; hiszen egy egyházi szövetség mindegyikre közös. 2. Pétert is meg lehet feddeni a maga hibájáért, és Jánost is az övéért, mégsem különböznek természetükben.

Az Apológia c 1.172 hozzáteszi: nem egy egyszerű, általános szövetség az, amely egy gyülekezetet létrehoz vagy megkülönböztet egy másiktól, hanem egy alkalmazott, meghatározott szövetség ezekre a személyekre nézve; ahogyan a házasságban mind ugyanazokat a kötelességeket ígérik, mégis a konkrét férfira és nőre alkalmazott szövetség teszi ezt a férfit ennek a nőnek a férjévé, és nem másét.

Válasz. Ha ez minden, akkor a keresztség és a megvallott hit, amikor erre vagy arra a személyre alkalmaztatik, éppúgy megkülönböztetik a személyeket és az egyházakat, mint az így alkalmazott egyházi szövetségek. 2. Ez nem egy helyes és nem egy alkalmas megkülönböztetés: úgy hozzárendelni ezt a pásztort ehhez a nyájhoz, mintha más népnek egyáltalán nem volna pásztora, felforgatja az egyházak és a szentek minden közösségét, és megtagadja a sákramentumok használatát e gyülekezetben minden más gyülekezet tagjaitól; holott Isten őt pásztorrá tette az egész földi, látható egyházra nézve, jóllehet munkája egy meghatározott gyülekezethez kötött. Így „házasítják össze” a pápisták a püspököt és az egyházát; ezért tartották törvénytelennek, hogy a püspök bármikor is elhagyja gyülekezetét, mert a 1.173 Evaristus ezt lelki házasságtörésnek nevezi; és mi nem helyeselhetjük az b 1.174 antiókhiai és a c 1.175 serdicai zsinat döntését, hogy senki sem hagyhatja el „feleségét”, azaz a rá bízott gyülekezetet, még ha szükség kényszeríti is; sőt azt mondják, hogy d 1.176 Crescont a karthágói zsinaton elítélték, mert „feleséget váltott”, vagyis gyülekezetet; és e 1.177 III. Ince szerint a püspök és egyháza közötti lelki házassági kötelék erősebb, mint a férfi és felesége közötti; sőt Dominicus a Soto f 1.178 azt mondja, hogy gyülekezetet váltani a természet törvénye ellen van, pont mint feleséget váltani; sőt III. Ince így szól g 1.179: „A mindenható Isten a püspök és a gyülekezet közötti házasság felbontását kizárólag a saját ítéletének tartotta fenn.”

4. érv. Egy szabad nép (mondja szerzőnk h 1.180) nem kapcsolható egy testbe kölcsönös beleegyezés nélkül, amint minden kapcsolatban látható: szülők és gyermekek, férj és feleség között; egyetlen gyülekezet sem (mondja i 1.181) viselhet gondot egy más gyülekezetből jövő idegen hívőről, hacsak az nem adja át magát, és nem ajánlja fel az evangéliumnak való megvallott alávetettségét; továbbá része annak a szabadságnak, amelyre Krisztus megszabadított minket, hogy mindenki maga válassza meg a pásztorát (Róm 14,1: a gyenge hitűt fogadjátok be); tehát neki fel kell ajánlania magát az egyháznak és annak rendjének szövetség által.

Válasz. 1. Igaz, hogy a pásztor és a szabad nép közötti viszony hallgatólagos szövetségen alapul, de ez a szövetség a keresztségben köttetik; mert a pásztor pásztor a kisgyermekek számára is, akiket a keresztségben vett fel a szövetségbe, amint ApCsel 20,28 mondja: „legeltessétek az Isten nyáját, amely fölé a Szentlélek tett titeket felvigyázókká”; márpedig a csecsemők is ezek közé tartoznak, mert őket is pásztorként kell táplálnia, mint Krisztus bárányait és kicsinyeit, nem kevésbé, mint az időseket. 2. Mivel pásztori cselekedeteket gyakorol a kicsinyek felett, amikor megkereszteli őket, mégsem állnak a szolgálat alatt gyülekezeti szövetség által. 3. A választás aktusa magában foglal egy hallgatólagos ígéretet az alávetettségre a megválasztott lelkész iránt, és a pásztor hivatalának elfogadása magában foglal egy hallgatólagos ígéretet arra nézve, hogy azt a nyájat legelteti; de ez nem az az egyházi szövetség, amelyről szó van — és ezt egy megdönthetetlen érvvel bizonyítom. A testvéreink szerint az egyházi szövetség a látható egyház és az egyháztagság lényegi formája, mint az értelmes lélek az ember lényege; na mármost az a szövetség, amely létrejöhet egy megválasztott pásztor és a választó nép között, természeténél fogva későbbi esemény, mint az egyházi szövetség; mert a nép (tanításuk szerint) már egyház, teljes egyházi működési hatalommal, tehát birtokolja teljes lényegét és formai létét, mielőtt pásztort választana — ahogyan az embernek előbb értelmes embernek kell lennie, mielőtt a lélekből fakadó másodlagos cselekedeteket gyakorolhatná. Ezért egy egyház és egy pásztor gondot viselhet egy idegenről, aki a gyülekezetbe jön, akkor is, ha nincs köztük egyházi szövetség; mert a gyülekezeti szövetség megelőzi e jövevény érkezését, és már létrehozta az egyház teljes lényegét és működését, még akkor is, ha egyetlen idegen sem jönne, és ha az idegen soha nem kötelezné magát a pásztor iránt, sem a pásztor őiránta. 4. Ami azt illeti, hogy „a keresztyéni szabadság része volna, hogy mindenki maga választhassa meg a pásztorát”, ennek igazságát én nem látom az Írásban; a népnek van választási joga, de hogy ez a keresztyéni szabadság része volna ebben az értelemben, azt én nem látom. A próféták és apostolok pásztori cselekedeteket gyakoroltak sok olyan felett, akik nem választották meg őket; sőt sokszor akaratuk ellenére prédikáltak nekik; Pál is pásztorként szolgált sokak felé Korinthusban azok akarata ellenére; és egy hűséges pásztor prédikálhat sokaknak, akik soha nem választották őt pásztoruknak, és akiknek az Ige „halál illata a halálra”, és akik ellen készen áll a feddés és ítélet. 5. Nem létezik olyan szabadság, amelyet Krisztus szerzett meg számunkra, és ne volna Isten Igéje és a józan ész által szabályozva; az a „szabadság”, amely puszta akaratból egy szolgát elfogad vagy elutasít, nem szabadság, hanem szabadosság. Krisztusban szabadságra hívattunk, nem szabadosságra; és ha a gyülekezet egy része, megkülönböztető képesség híján vagy előítéletből, elutasít egy elhívott pásztort, mégis ha a gyülekezet többsége megválasztja őt, akkor ő pásztor mindnyájuk számára, azok számára is, akik elutasították — miként Krisztus uralkodik az Igében és a szolgálatban a képmutatók fölött is, akik szívükben azt mondják: nem akarjuk, hogy ez uralkodjék rajtunk. Itt tehát valódi lelkipásztori hatalom áll fenn azok felett is, akik nem hajlandók alávetni magukat annak a szolgálatnak; a pásztorválasztás joga nem tévedhetetlen. Mi van, ha ők, vagy a többség alaptalan előítéletből elutasítanak valakit — nem lesz pásztoruk csak azért, mert nem mindenki egyezett bele? Azt kellene gondolnunk, hogy Krisztus vére árán szabadságot szerzett arra, hogy elutasítsunk egy elhívott pásztort?

Továbbá nem gondolhatjuk, hogy azok, akik Pergamonban a nikolaiták tanítását követték, vagy akik a Bálám tanítását tartották, vagy az a Jezabel nevű asszony Tiatirában, aki prófétanőnek nevezte magát és elcsábította Isten népét paráznaságra és bálványáldozati hús evésére, egyházi szövetség által vétettek fel ezekbe a gyülekezetekbe; és nincs semmi alapja annak sem, hogy a hívők lelkiismeretükben meg lettek volna győződve Jezabel vagy a Bálám tanítását követők megtéréséről, és hogy beleegyeztek volna, sőt megválasztották volna a pergamoni és tiatírai gyülekezet „angyalát” pásztoruknak (ahogyan a testvéreink mondják); mégis a pásztorok és az egyház meg vannak feddve azért, mert nem gyakorolták az egyházfegyelmet a Bálám követői és Jezabel felett (Jel 2,14–15). Következésképpen nem mind olyan „anyag” a látható egyház számára (amint a testvéreink állítják), mint elhívott szentek; és az egyház jogosan visel gondot olyanok felett is, akik soha nem ajánlották fel akarva kifejezett alávetettségüket a Krisztus rendeléseinek. Nem gondolhatjuk azt sem, hogy azok, akik apostoloknak mondták magukat, pedig hazugok voltak, látható szentek lettek volna, akiket az efézusi gyülekezet lelkiismerete Isten előtt jóváhagyott volna; és hogy ők felajánlották volna alávetettségüket az efézusi gyülekezet „angyalának” és magának az egyháznak, amint ti tanítjátok; mégis a gyülekezet gondot viselt róluk egyházi fenyíték által, és ezért dicséretben részesült (Jel 2,2).

„Tudom a te.. tűrésedet, és hogy a gonoszokat el nem szenvedheted, és megkísértetted azokat, a kik Apostoloknak mondják magokat, holott nem azok, és hazugoknak találtad őket lenni.” Ha egy hamis tanító egy gyülekezetbe jön, és éveken át csak hallgató, majd végül romboló tanítást kezd tanítani, vajon az egyház nem gyakorol-e fegyelmet felette, nem igyekszik-e elnémítani, sőt kiközösíteni, hogy a lélek megmeneküljön az Úrnak napján? Úgy vélem, szükségképpen egyházi fenyítéket gyakorolnak; és az ilyen ellenkező tanítónak megcáfolása, szájának betömése a pásztor feladata, amelyet Pál Titusra bízott (Tit 1,10–11), amint a 13. vers világosan mutatja: „feddjed őket minden kimélés nélkűl, hogy a hitben épek legyenek.”

6. A Róm 14-et sem helyesen magyarázzák, mert a 〈in non-Latin alphabet〉 nem azt jelenti, hogy valakit egyházi állapotba fogadunk szövetség által, hanem — amint Pareus a 1.182 mondja — „szeretettel és szelíden tanítani, türelmesen elviselni”; vagyis oktatni őt a keresztyéni szabadságra az ételek és napok kérdésében; így Béza b 1.183: fogadd be; és még kevésbé jelenti azt, hogy kerüld a társaságát; Marlorat c 1.184 szerint: „tanítsd, gondozd, amíg előrehalad”; ugyanígy Kálvin d 1.185 és Castellio: „segíts rajta”. Ugyanez a szó áll a Filemon 12-ben is: „az én szívemet béfogadjad”, és nem gyülekezeti tagságba, hiszen Filemon nem is volt ott pásztor.

Jegyzetek

Non distinguendum, ubi lex, ubi legislator non distinguit.
(„Nem szabad különbséget tenni ott, ahol a törvényhozó nem tesz különbséget.”)

• 1.35

Manuscript, ch. 1. sect. 3.
(Kézirat, 1. fejezet, 3. szakasz.)

a 1.36

Quest. 8.
(8. kérdés.)

b 1.37

Apology of the Churches of New England, c. 3.
(Az új-angliai egyházak apológiája, 3. fejezet.)

c 1.38

The way of the Church of Christ in New England, ch. 1. sect. 1. prop. 3.
(Krisztus egyházának rendje Új-Angliában, 1. fejezet, 1. szakasz, 3. tétel.)

d 1.39

Apology for the Church of N. E., ch. 3.
(Az új-angliai egyház apológiája, 3. fejezet.)

e 1.40

Way of the Church, chap. 1. sect. 2.
(Az egyház rendje, 1. fejezet, 2. szakasz.)

• 1.41

The state of the question concerning the Church covenant.
(Az egyházi szövetség kérdésének állása.)

a 1.42

Alphonsus à Castr. tit. vota.

b 1.43

Bellarm. de eccles. milit. lib. 4. cap. 9. „eandem haeresin Lampetianorum Lutherus tenet.”
(Bellarmine: Az egyházzal mint harcoló egyházzal kapcsolatban, 4. könyv, 9. fejezet. „Ugyanezt az eretnekséget vallja Luther is, mint a lampetiánusok.”)

c 1.44

Bellarm. de Monarch. l. 2. c. 15.

d 1.45

Origen. Nazianzen. Ambrose. Augustinus exponit illud, Matth. 19. 11.
(Origenész, Nazianzi Gergely, Ambrus és Ágoston ezt magyarázzák: Mt 19,11.)

e 1.46

Bellarm. de Monach., lib. 2. cap. 31.

f 1.47

Maldonat. in Matth. 19.

a 1.48

The way of the Churches, Chap. [1.] Sect. 2.
(Az egyházak rendje, 1. fejezet, 2. szakasz.)

b 1.49

Discourse of Church-covenant, fol. 22, 23.
(Értekezés az egyházi szövetségről, 22–23. fólió.)

c 1.50

Apolog., chap. 6.
(Apológia, 6. fejezet.)

d 1.51

Discourse of the Church-covenant, fol. 24.
(Értekezés az egyházi szövetségről, 24. fólió.)

e 1.52

Beza annot. marg. Act. 2. 43.
(Beza lapszéli jegyzete az ApCsel 2,43-hoz.)

f 1.53

Syrus interp. ibid.
(Szír fordítás, ugyanott.)

g 1.54

Arab. interp. ibid.
(Arab fordítás, ugyanott.)

h 1.55

Latin. interp. ibid.
(Latin fordítás, ugyanott.)

i 1.56

Gal. 1. 8. 2 Ep. Joh. 10.

k 1.57

Apologie of the Church of New England.
(Az új-angliai egyház apológiája.)

l 1.58

Act. 20. 28. Heb. 13. 17. 1 Tim. 5. 17. 1 Pet. 5. 1, 4.

m 1.59

Apol. 8.
(Apológia, 8.)

• 1.60

Apology for the Churches of New England, c. 5.
(Az új-angliai egyházak apológiája, 5. fejezet.)

a 1.61

Discourse of a Church covenant, fo. 2.
(Értekezés egy egyházi szövetségről, 2. fólió.)

b 1.62

Gal. 3. 16. Ps. 2. 8, 9. Ézs 53. 10.

c 1.63

Heb. 8. 8.

d 1.64

Jer. 31. 31. ch. 32. vv. 38, 39, 40, 41. Jer. 50. 5.

a 1.65

Discourse of the Church-covenant, fol. 26, 27, 28.
(Értekezés az egyházi szövetségről, 26–28. fólió.)

b 1.66

Parker, de pol. Eccles., l. 3. c. 16. p. 166, 167.

c 1.67

Fox, Acts & Monuments, 137.
(Fox: Cselekedetek és emlékművek, 137.)

a 1.68

Apology, c. 8.
(Apológia, 8. fejezet.)

b 1.69

Parker, de polit., 3. c. 6.

a 1.70

Concl. Laodic., c. 7.

b 1.71

Gregorius, de consecrat., c. 8. „c. ab antiqua.”

c 1.72

Leo, Epist. 77.

d 1.73

Augustin. in Joan. tract. 6. de trinit., l. 15. c. 1. de Baptismo, l. 3. c. 5.

e 1.74

Tertullian, de resurrectione carnis.

f 1.75

Cyprian, epist. 73. ad Jubaian.

g 1.76

Ambros., de Sacram., l. 3. c. 2.

h 1.77

Concil. Elibert., c. 38 & 77.

i 1.78

Perkins, problem, p. 184.

k 1.79

Martin Bucer, in leiturg. Angl., ch. 482.

l 1.80

Chemnitii, examen concilii Trident., l. 2. p. 71.

m 1.81

Pet. Martyr, loc. com., class. 3. de confirm.

n 1.82

Whitgift, p. 59. 4.

o 1.83

Pareus, comment. in Heb. 6.

p 1.84

Beza, annot. in Joh. 6.

q 1.85

Calvin, comment. in Heb. 6.

r 1.86

Bullinger, comment. Heb. 6.

a 1.87

Pareus: in collegium apostolorum nos receperunt, dextris nobiscum junctis, quod intimae conjunctionis nostrae signum fuit & obsignatio.
(„Az apostolok közösségébe fogadtak bennünket, velünk jobbjukat összekapcsolva; ez legbensőbb egyesülésünk jele és pecsétje volt.”)

b 1.88

Bullinger, ib.
(Bullinger, ugyanott.)

c 1.89

Beza, annot.

a 1.90

Way of the Churches of Christ in N. Eng., ch. 1. sect. 1. Prop. 3.
(Krisztus egyházainak rendje Új-Angliában, 1. fejezet, 1. szakasz, 3. tétel.)

a 1.91

Ézs 51,1–3. Józs 24,2–4.

b 1.92

Apology, ch. 3. c. 4, 5.
(Apológia, 3. fejezet, valamint 4. és 5. fejezet.)

c 1.93

Discourse of the Church covenant, fol. 5, 6.
(Értekezés az egyházi szövetségről, 5–6. fólió.)

d 1.94

The way of the Church, ib.
(Az egyház rendje, ugyanott.)

a 1.95

Apolog., c. 3.
(Apológia, 3. fejezet.)

a 1.96

Junius, anal. Deut. 29.: „non dederat vobis cor ad res visas & auditas observandum.”
(„Nem adott nektek szívet arra, hogy a látott és hallott dolgokat megfigyeljétek.”)

b 1.97

Amesius, Coron., 3. Art. Arg. 2. p. 254 & Antisyn., Art. 3. c. 4. p. 294.

c 1.98

Piscator, amicâ duplicat. ad Vorst., p. 539.

d 1.99

Calvin, com. in Deut. 29.

e 1.100

Cajetan, in Deut.

f 1.101

Abulensis, 29.

g 1.102

Remonstr., in Script. Dordr., art. 4. p. 113.

h 1.103

Vorstius, contra Piscat., p. 539, 540.

i 1.104

Grevinchov., con. Amis., p. 38.

k 1.105

Episcop., disp. 9. Thes. 3.

l 1.106

Catech. Raccov., c. 10. p. 259.
(Racovi katekizmus, 10. fejezet, 259. o.)

m 1.107

Socin., ad object. Critteni, p. 86.

n 1.108

Edvard. Poppius, August., part. p. 91. & c. 31, 66.

o 1.109

Discourse of the church-covenant, fol. 5.
(Értekezés az egyházi szövetségről, 5. fólió.)

p 1.110

Way of the church, ch. 1. sect. 2.
(Az egyház rendje, 1. fejezet, 2. szakasz.)

a 1.111

Episcop., disp. 27., thesi 8, 9, 10.

b 1.112

Remonst., in confess., cap. 21. thesi 6.

c 1.113

Jac. Armin., Antiperke, pag. 224. in illa Matth. 16.

d 1.114

Theoph. Nicolaides, in refut. tractatu de eccl., cap. 3. p. 23, 24, 25. Smalcius, disputat. de eccles., 8. p. 9.

f 1.115

Ostorodius, instit., c. 42. p. 4. 2.

a 1.116

Apology, c. 4.
(Apológia, 4. fejezet.)

a 1.117

Parker, de polit., l. 1. c. 17.

b 1.118

Cartwright, adversus Harringtonum.

c 1.119

Apology, ch. [4].
(Apológia, [4.] fejezet.)

a 1.120

Way of the Church, ch. 3. sect. 1.
(Az egyház rendje, 3. fejezet, 1. szakasz.)

b 1.121

Junius, in annot.: „prostrati auxilium ejus implorantes.”
(„Leborulva az ő segítségét kérik.”)

b 1.122

Apolog., ubi supra.
(Apológia, fentebb idézett hely.)

a 1.123

The way of the churches of Christ in New England, ch. 3. sect. 4.
(Krisztus egyházainak rendje Új-Angliában, 3. fejezet, 4. szakasz.)

b 1.124

Apolog., c. 5.
(Apológia, 5. fejezet.)

• 1.125

Author of the discourse of church-covenant, fol. 12.
(Az egyházi szövetségről szóló értekezés szerzője, 12. fólió.)

c 1.126

Calvin, Musculus, in comme.; Gualther, in loc.

d 1.127

Junius, annot.

e 1.128

Musculus, ib.
(Musculus, ugyanott.)

f 1.129

Junius, annot.

g 1.130

Calvin, com.

h 1.131

Gualter.

• 1.132

Regul. juris: „conditionatum nihil ponit, nisi ponatur conditio.”
(A jog szabálya: „A feltételes [rendelkezés] semmit sem állapít meg, hacsak a feltétel nem áll fenn.”)

a 1.133

Discourse of the Church covenant, art. 1.
(Értekezés az egyházi szövetségről, 1. cikkely.)

a 1.134

Calvin.

b 1.135

Polanus, com.

c 1.136

Junius.

a 1.137

Discourse of a Church-covenant, fol. 23.
(Értekezés egy egyházi szövetségről, 23. fólió.)

b 1.138

Calvin, praelect. ib.

c 1.139

Musculus, com. Isai. 44.

d 1.140

Discourse of the Church covenant, f. 9.
(Értekezés az egyházi szövetségről, 9. fólió.)

b 1.141

Musculus.

c 1.142

Calvinus, praelect.: „…sic Deus Ecclesia meditatus est, ut Ecclesiae suae maritet omnes populos, qui ad eam aggregantur.”
(„…így rendelte Isten az egyházat, hogy saját egyházához kapcsolja mindazokat a népeket, akik ahhoz csatlakoznak.”)

d 1.143

Author of the Church-covenant.
(Az egyházi szövetségről szóló mű szerzője.)

e 1.144

The way of the Churches, chap. 3. sect. 4. prop. 3.
(Az egyházak rendje, 3. fejezet, 4. szakasz, 3. tétel.)

f 1.145

Apologie, chap. 6.
(Apológia, 6. fejezet.)

a 1.146

Way of the Churches of Christ in New England, ch. 1. sect. 2.
(Krisztus egyházainak rendje Új-Angliában, 1. fejezet, 2. szakasz.)

a 1.147

Apology, ch. 11.
(Apológia, 11. fejezet.)

b 1.148

Apology, ch. 11.
(Apológia, 11. fejezet.)

c 1.149

The way of the Churches of Christ in New England, c. 3. sect. 2.
(Krisztus egyházainak rendje Új-Angliában, 3. fejezet, 2. szakasz.)

a 1.150

Discourse of the Church covenant, fo. 9.
(Értekezés az egyházi szövetségről, 9. fólió.)

b 1.151

The way of the churches, c. 3. sect. 4.
(Az egyházak rendje, 3. fejezet, 4. szakasz.)

c 1.152

Apolog., ch. 11.
(Apológia, 11. fejezet.)

d 1.153

Justin Martyr, apol.
(Justinusz vértanú, apológia.)

e 1.154

Discoruse of the Church coven., 25.
(Értekezés az egyházi szövetségről, 25.)

f 1.155

Zipperus, de polit. Ecclesiastica, l. 1. c. 14.
„Consuetum est ut qui admittantur ad S. coenam coram tota ecclesia, publicè fidei confessionem etiam per parentes aut eos qui erant parentum loco […”]
(„Szokás, hogy akiket az Úr szent vacsorájára befogadnak, az egész egyház előtt nyilvánosan hitvallást tegyenek, akár a szülők, akár azok által, akik a szülők helyén állnak…”)

g 1.156

Discourse, fol. 25.
(Értekezés, 25. fólió.)

• 1.157

Also if you wage a confession of faith before Baptisme of all and every one, our divines from John his Baptizing of all Judea, doe prove the Baptizing of Infants, you call in question with Anabaptists, if it be lawfull to Baptise Infants, & you make a Church covenant necessarily requisite before Baptisme, and so all Baptized must be members of the visible Church, which you deny.

(Továbbá, ha minden egyes ember megkeresztelése előtt megkövetelitek a hitvallást, akkor teológusaink Keresztelő János egész Júdea megkereszteléséből bizonyítják a csecsemők megkeresztelését; ti pedig az anabaptistákkal együtt kétségbe vonjátok, hogy törvényes-e csecsemőket megkeresztelni. Továbbá az egyházi szövetséget a keresztség szükségszerű előfeltételévé teszitek, és így minden megkereszteltnek a látható egyház tagjának kellene lennie, amit viszont ti tagadtok.)

a 1.158

Synod. Heideburg., c. 64.

b 1.159

Synod. Lugdunens., act. 17.

c 1.160

Parisiens., art. 3.

d 1.161

Parker, de polit. Ecclesiast., l. 3. c. 16. 9, 4, 5.

e 1.162

Apology, ch. 6.
(Apológia, 6. fejezet.)

f 1.163

Erasmus, in paraphr.

g 1.164

Beza, annot. in loc.

c 1.165

Pomeranus, comment.

a 1.166

Cajetan, com. in loc.

a 1.167

Apolog., c. 6.
(Apológia, 6. fejezet.)

• 1.168

1 Arg. from Reason.
(1. érv az észből.)

a 1.169

Apolo, ib. ch. 6.
(Apológia, ugyanott, 6. fejezet.)

• 1.170

2 Arg.
(2. érv.)

b 1.171

Discourse of the church covenant, fol. 10, 11.
(Értekezés az egyházi szövetségről, 10–11. fólió.)

c 1.172

Apology, p. 11.
(Apológia, 11. o.)

a 1.173

Enaristus, Epist. 2. de Episcopis ejectis: „sicut vir non debet adulterare uxorem suam, ita neque episcopus ecclesiam suam ut eam demittat.”
(„Ahogyan a férfinak nem szabad megcsalnia a feleségét, úgy a püspöknek sem szabad elhagynia a saját egyházát.”)

b 1.174

Concil. Antioch., c. 21.

c 1.175

Concil. Sardi., cons. 1.

d 1.176

Concil. Carthaginense 3, c. 38.

e 1.177

Innocentius 3.

f 1.178

Dominicus Sotus, justit. & jure, l. 3. quest. 6. art. 2.

g 1.179

Innocent 3.

h 1.180

Way of the church, ch. 1. sect. [2]. Prop. 3.
(Az egyház rendje, 1. fejezet, [2.] szakasz, 3. tétel.)

i 1.181

Ibid., ch. 3. sect. 4.
(Ugyanott, 3. fejezet, 4. szakasz.)

a 1.182

Pareus, comment., Rom. 14.

b 1.183

Beza, annot.

c 1.184

Calvin, com.

d 1.185

Castellio.

Forrás

The due right of presbyteries, or, A peaceable plea for the government of the Church of Scotland … by Samuel Rutherfurd …

CHAP. 5. SECT. 5. PROP. 3. QUEST. 6. Manuscript. The due right of presbyteries, or, A peaceable plea for the government of the Church of Scotland … by Samuel Rutherfurd … Rutherford, Samuel, 1600?-1661. London :: Printed by E. Griffin, for Richard Whittaker and Andrew Crook …, 1644 University of Michigan Library | Early English Books Online Collections