Tanács mellyet Joachymus Fortius ád Apáczai János által egy tanulásába elcsüggedt iffjúnak
Apáczai Csere János
születési nevén Csere (Cseri, Tsere) János,
(szül.: Apáca, 1625. június 10.? – Kolozsvár, 1659. december 31.)
Erdélyi magyar református teológus, pedagógus, filozófus, a magyar nevelésügy és az anyanyelvi tudományos ismeretterjesztés előfutára, az erdélyi puritánus mozgalom kiemelkedő alakja, az első magyar enciklopédista, a karteziánus ismeretelmélet korai magyar követőinek egyike.
Tanács
mellyet Joachymus Fortius ád Apáczai János által
egy tanulásába elcsüggedt iffjúnak.[266]
Tanuló: Noha, uram, az én felbuzdult és háború elmém gondolkodási engem minduntalan arra ingerlenek, hogy amely dolgot immár sok időktől fogva szívemben elrejtve forralok, e földi embernek, míg végben nem viszem, azt tudtára ne adjam; mindazonáltal sok a szomorú példa! mellyek előmben adják, mely ártalmas, mely veszedelmes s mely rossz előmenetű a goromba iffjaknak magok tanácsán járni: szántszándékom felől, ha nehéz nem lészen, akarok értekezni.
Fortius: Mind személyed, s mind beszéded kedves igen, jó barátom, előttem, szólj kérlek bátorsággal.
Tanuló: Egy szóval megmondván, az atyám engemet tanulásra szánt vala, hogy ha nem lehetnék mindeneknél jobb is, középszerű lennék bár; de azon búsulok, hogy reménségében megcsalatkozik szegény!
Fortius: Miért?
Tanuló: Ihon! Ennyi ideig scholában tekergésemnek egy csepp hasznát nem látom, s én bizony nem tudom, mi haszna, hogy tovább időmöt vesztegetem, hiszen jobb idején magam arra fognom, ahol előmentem leszen.
Fortius: De mi lehetne az?
Tanuló: Ha ugyan megmondjam: az a külső állapot, mellyet nekem mindenek tanácsolnak s jovallanak. Nem is lehetünk mind papok.
Fortius: Azért kell csak tanulni, hogy az ember pap legyen? Nyomorék gondolkodás! A politiában[267] nem kell a tudós ember? Én nekem úgy tetszik, hogy az ecclesia[268] sehul nem virágzhatik, ha a politia jó karba nem állatott. Ide penig tudomány kívántatik! Továbbá vaj ki sokat megcsalt az a külső állapot! Mindennek mindent s mindjárt ígér ugyan ő, de a századiknak alig praestál[269] valamit: s azt is oh ki nehezen s későre! A bölcsesség penig soha senkit meg nem csalt.
Tanuló: Mint kellene tehát a tudományokban jó móddal előmennem?
Fortius: Kevés szóval könnyen meg nem mondhatom ugyan, mindazáltal igyekezem. Minek okáért három dolgokra vigyázz: Első a készület, a második az út, a harmadik a tudományok, mellyeket tanulnod kell.
Tanuló: A készület miben áll?
Fortius: Öt dolgokban.
Tanuló: Az első micsoda?
Fortius: Tégy oly célt fel, amelyre soha senki nem ért. Mert szép dolog a középszerű tudós emberekkel elérkezni, de szebb még a legtudósbakkal egyarányú messze hagyíttani,[270] legszebb penig mindeneket fellyülhaladni, és a nagy hegynek oly részében állani, ahova soha senki maga erejétől nem hághatott, s talám soha nem is hág.
Tanuló: Az Istenért, uram! Ha én azt cselekedném, bizony mondom, mind e világ zászpára[271] méltónak kiáltana.
Fortius: Nem szükség azt karó hegyében tőkeszteni,[272] elég ha ketten tudjuk.
Tanuló: De ugyan hogy mernék én a tudományban Platónál, Aristotelesnél, Cicerónál, Pliniusnál (hogy többet ne említsek) tovább igyekezni.
Fortius: Miért nem. Hiszem ők is emberek, nem istenek voltanak, csakhogy amely dolgok a tudományban való elémenetelre tartoznak, azokhoz kezesebben nyúltanak.
Tanuló: De csak én a középszerűekkel érkezhetném el.
Fortius: Hatalmas Isten! Be félénk elméjű ember vagy! Egy illyen indulattól vagyon ám, hogy e világon sok Plato, sok Cicero, sok Aristoteles nincsen. Tudd-é, mely alacson, mely félénk, mely elvetett elme szokott kévánni középszerűvé tenni? Ellenbe penig mely dicséretes indulat az, amely ellenségin diadalmat vevén, várokot elvészi, honnan széles e világon napfénynél ragyogóbb s tündöklőbb híre-neve futamodjék? Mellyet amennyi az égen a csillag, s tengerben a füveny, annyi ezer ember magasztal fel vég nélkül? Mondd ezt inkább Virgiliussal, ha ember vagy:
… Tentanda via est, qua me quoque possim
Tollere humo, victorque virûm volitare per ora.
Primus ego in patriam meeum (modo vita supersit)
Aonio rediens deducam vertice Musas.
Primus Idumaeas referam tibi Mantua palmas.[273]
Tanuló: Vallyon volt-é valaha valaki illyen indulattal?
Fortius: Egy cseppet sem kételkedem, hogy mindazok, akiket félszerű tudósoknak hívunk, erre nem igyekeztenek, csakhogy megcsalta szegényeket dolgok kimenetele.
Tanuló: Szinte a’ bánt penig engem is.
Fortius: A derekas dolgokban csak az igyekezet is dicséretes. Elég az elsőről.
Tanuló: Mi a második?
Fortius: Megutálván a henyélést, szeressed az munkát. Fuss mindentől, valami az embert kényessé teheti. Hálj örömesben száraz deszkán avagy kemény kövön, mint lágy párnán avagy gyenge ruhán.
Non jacet in molli veneranda scientia lecto.[274]
Egyél ollyan ételeket jobb szívvel, az mellyek nem igen kedvessek az ínynek: kerüld, valami gyönyörűséget hoz.
Quisquis enim duros casus virtutis amore
Vicerit, ille sibi laudemque decusque parabit.
At qui desidiam luxumque sequetur inertem,
Turpis inopsque simul, miserabile transiget aevum.[275]
Egésségedre mindazáltal gondot viselj, mert annélkül dolgodban el nem járhatsz. Állj inkább, mint ülj; fuss, mint menj; soha tudományi fegyveredet kezedből le ne tedd. Az munka közt virágzik a virtus.[276] Nem is lehet derekas dolog, úgy tetszik, az, melyhez fáradtság nélkül juthatsz. Qui cupit, capit omnia.[277] Az tudomány gyükere keserű, gyümölcse penig gyönyörűséges. No tehát, ha mellyedben vagyon még elevenség, ha szívedben a virtusnak csak egy szikrája maradt, távul, távul légyenek minden lágy, könnyű, kényes dolgok, keményeket, keményeket keress, tűzön, vízen, kősziklákon, havasokon járj, kelj. Scyllákot, Syrteket, Charybdeket kergess.[278] Valahol ez földön nehéz dolgot hallasz, ott teremj. Ez indulatodnak sorkából csak az halál vessen ki. Nincsen ez világon oly nagy dolog sohul, kit így tieddé nem tesz. Menjenek dolgokra, az kik ez beszédet magahitnek kiáltják. Elég nékem bőségesen, ha egyedül azokért szeretni fogsz.
Si redamant aquilae, redamant delphines amantem.[279]
Tanuló: Kőszíve volna annak, az kit ez beszédek szorgalmatos tanulásra nem indíttanának. Bezzeg nem hittem volna soha, hogy ennyi indulatot szerezhetne halandó ember szívemben. Ugyan égek belöl. Mi vala a harmadik?
Fortius: Ha mihez fogsz, és egyelősször nem szolgál, kétségbe ne essél. Tudod, hogy a serény és bátor szívű iffjú, mikor egy nagy magas és meredek hegyre igyekezik felhágni, mennél többször fordul nyakra-főre arról le, annál nagyobb erővel iporkodik végre arra felhágni. A nagy Alexander,[280] seregével egy kőszikla mellé, mellynek tetejében egynehány fejedelmek szorultak vala, érkezvén, követeket külde hozzájok, kiktől ők nevetségesen azt kérdék, ha Alexander tudna-é szárnyalni. Mellyet az király nehéz neven vévén, vitézinek illyen szókkal felele: semmit az természet olly fel nem helyhetett, az hova az virtus, ha akar, el nem érhet. Tíz tálentomot[281] ígérvén azért annak, az ki először az kőszál tetejébe felhágna, az másodiknak kilencet, nyolcat az harmadiknak, hetet az negyednek s a t. kevés üdő múlva az kősziklát megvevé. Ne légyen hát felette igen nehéz, ha munkádnak foganatját mindjárást nem láthatod. Mert az miként az órának árnyékát elébbmenni nem látod, hanem csak azon vészed eszedbe, hogy jóval is elébb ment, az fűben is nem hogy most nő, hanem hogy nőtt, az látszik. Az medvekölykek hat holnapi korokban kezdnek járni, két holnapnak előtte penig ingyen sem mozognak: így az jövendő derekas dolgok nehezen születnek, ellenbe penig az hirtelen virágzók hamar meghervadnak.
Tanuló: Menjünk tovább is már, ha tetszik, mert kévánom mind az ötöt egymás után hallani.
Fortius: Az gazdagság után vágyódást vesd meg.
Tanuló: Ha bizony az szegénységet tartják az emberek az tudomány legnagyobb akadályának.
Fortius: Én penig bizonnyal mondom, hogy semmi az szegénségnél az szorgalmatos tanulásra nagyobb eszköz nincsen: mivel derekas tudományoknak ő volt régtől fogván az találója: az mint Theocritus[282] ezt tudóson írja. Mert az miképpen az kövér, poshadt, rest test, ha az lélek nem vidám és serény, az egésségre semmit nem használ, úgy az kik szegény renden valók, alacson állapotjokkal semmit nem ártanak, csak nemes elméjek és bátor szűvök légyen. Az test és szerencse jovai, mind urokkal eggyütt hamar elmulandók, viselt dolgaidnak dicséreti penig örökké maradandók. Nincsen ritkább s nincsen is nagyobb dolog, mint igen gazdagnak s igen tudósnak lenni.
Tanuló: Mellyik már az ötödik?
Fortius: Gyönyörködjél tudományodért magad dicséretiben, és ha látod, hogy más fellyülhalad, avagy tudatlanságodért megdorgál, bánkódjál rajta, és annak utánna nagyobbakra verekedjél. Mivel az mint Ovidius mondja:
Non parvas animo gloria dat vires,
Et foecunda facit pectora laudis amor.[283]
Tanuló: Meghallám s meg is tanolám az készületet, bizony nem is leszek hátramaradó bennek. Hát az út, mellyen az akarónak járni kell, miben áll?
Fortius: Öt dologban az is.
Tanuló: Melyek azok?
Fortius: Az olvasás, hallás, elmélkedés, taníttás és az írás. Az három első legnehezebb, az taníttás könnyebb, az írás peniglen mindeniknél is könnyebb. Mivel nehéz dolog az szabad elmét azon egy dolognak hallására, olvasására, elmélkedésére lekötni, de azt taníttásban és az írásban az magunk gyakorlása minden unadalmat elvészen, mivel elménk az holott akar, ott jár.
Tanuló: Az olvasásban mihez kell magamot tartanom?
Fortius: Egyedül, ha lehet, soha semmit ne olvass, mert az egyedül olvasás unadalmat szerez, keveset használ, s az elmét megtompítja, hanem ha valamely authort[284] akarsz olvasni, olvasd másodmagaddal. Mert az más jelenlétéből csudálatos az, mely vigyázó ítélet származik, úgyhogy ehhez képest egyedüllétedben csak álmadni láttassál.
Tanuló: Az elmélkedésben mihez tartsam magam?
Fortius: Ha mit még nem érthetsz, töstént taníttóra fuss, s rövid szóval akaratodot mondd meg, ki ha megfelel, jó s hogyha peniglen nem, menj mindjárást az máshoz. Ne szégyenljed azért tudatlanságodot előttök megvallani, mert feltött célodra míg el nem érkezel, nem tiéd az dicséret.
Tanuló: Hát az hallás dolgában micsoda úton járjak?
Fortius: Egy szóval: az mit az leckén hallsz, légy azon mindjárást, hogy arra mást megtaníts.
Tanuló: Az taníttásban mihez kell embernek önnönmagát tartani?
Fortius: Mihelt Isten segedelméből az tudomány dolgában valami küs ítéletet tehetsz, azon igyekezzél, hogy napotló-napestig[285] taníthass. Ha penig minden disciplinákban[286] még magadot annyéra, nem gyakorlottad, vagy munkád után még annyit nem gyűjtöttél, hogy egymásután sokáig cselekedhetned azt: azt taníts, az mit tudsz, külömb-külömb hellyeken és órákon. Így semmi nem lészen nehéz, ha mindenkor rákészülés nélkül taníthatsz. Elég, ha csak eggy lészen is, az ki téged hallgasson. Azon közben az magad gyakorlása által csudálatos, mely nagy dolgok bőségét szerzed tennen magadnak. Ha azon egy dolgot tízszer eltaníttod, többet tanulsz, mint ha sok időkig fonnyasztottad volna magad az otthon olvasással. Én sokszor sokat olvastam, melyre ha egy holnap múlva ráfogtál volna, azt sem tudtam volna megmondani, kiket olvastam. De az kikre másokot valaha tanítottam sok ízbe, azoknak emlékezeteket az halál üti ki fejemből. Sőt még most is úgy tudom őket majd, mint az tíz ujjomot. Nem kell sokat olvasni, hanem soká. Itt mindazáltal jól eszedbe vedd, hogy addég valamely tudós és bölcs könyvnek közönséges helyen, sokaknak hallatára magyarázásához ne fogj, míg arra elégségedet nem érzed, hanem elsőben egy, két vagy három gyermek előtt cselekedjed ezt meg.
Tanuló: Hát mit kell tenni, mikor az embernek hallgatóji nincsenek?
Fortius: Egy vagy két barátodot kérjed igen, hogy ne nehezteljenek meghallgatni, ha penig barátaid nincsenek, adj valakinek egy vagy két polturát.[287] Mely végre ha egy vagy két forintodot elköltöd, annyéra vetődöl az tudományban elé, hogy akárhol is, s akárkik előtt fel mersz állani. De mondhatsza: ki cselekedné azt meg? Annak okáért mondom, hogy kevesen érnek oda el, az hova igyekeznek.
Tanuló: Hát mikor ember illendőségét egyéb gondjai miatt nem érzi?
Fortius: Többire az emberek ollyankor kiírják, hogy nem érkezhetnek, de az illyenek az tanításban inkább keresik az böcsületet, mint a bölcseséget. Azért minden magad mutogatását hátrahagyván, akar készülhess reá, s akar ne, csak tanítton taníts. Dicséretet sohul ne keress, hanem írásodban. Ha nem tom mely dicséretesen viselnéd magad is perorálásodban[288] avagy taníttásodban, az szél hamar elfujja, az mit penig megírsz, az örökké megmarad. Mikor valamely írónak szavai nehezek, jobb ott megvallanod, hogy azokot nem érted, mint haszontalanul sok idődöt rajtok felettebb eltöltened. Nagyobb indulattal keresvén az dolgot, mint az szóknak értelmét. Némellyek örömesben tanítnak tudatlanokot, mint tudósokot, duggatván erőssen az micskét tudnak, félvén attól, hogy ha másokat mindenre megtaníttanának, magoknak végtére semmi sem maradna. De az illyeneknek szüle természetek bizony nékem nem tetszik, kik soha nem szemben, hanem alattomban igyekeznek harcolni. Az az erős vitéz, ki ellenségének fegyvert mer ajánlani, mert (ám legyen) néha meggyőzettessék is, dicséreti fennmarad. Légyen elég az taníttásról.
Tanuló: Az írásban tehát mihez kell magamot tartanom?
Fortius: Minden gyönyörűségedet az írásban helyheztesd, melyre gondolkozásidot, beszédidet, munkáidot, vigyázásidot, elmédet, egésségedet, keresményedet, végezetre valamit tanulsz, hallasz, látsz, vezéreld. Úgyhogy soha ne hidd, hogy annál többet tudj, mint az mit már megírtál. Ha természeted szerént ékesen beszélő vagy, akaratod szerént szólj parasztul. Mert többire az, kik ékessen beszélnek, nem szintén szépen írnak. Mivel az ékessen beszéllésnek gyönyörűségétől megigéztetvén, amazt nem oly szorgalmatoson űzik, nem gondolván azt meg, hogy az tudománynak írásban áll dereka.
Tanuló: S hát mikor az ember az sok írást megunja?
Fortius: Hogy azt eltávoztasd, élj ez mesterségekkel: fogadd fel, hogy vacsorát semmiképpen nem eszel, hanem ha ennyi s ennyi levelet bé éppen írsz, mellyet ha által hágsz, soha semmiképpen te magadnak ne kedvezz. Annál serényebben igyekezzél írni, mennél írni nehezebb, sőt, ha könnyű volna, teljes életedbe nem kellene úgy írnod. Osztán, ha oly helyeken forgasz, az holott könyvnyomtatók is vagynak, menj el őhozzájok, és jelents meg, hogy készüljenek, mert könyvet akarsz nyomtatás alá vetni, bár ugyan abban azelőtt egy levelet se írtál legyen is meg. Az mit így elkezdesz, kételenség alatt végben is kell azt vinned; könnyű úgy írni igen, midőn az nyomtató mindennap új írást kér. Én az én könyvemet illyen formán írtam. Mindazáltal meglásd, az mit így írsz, jól tudd, mert az emberekkel megnevetteted magad. Ennek felette senki az tudományban felső polcra nem hág, ha az futó idővel igen okoson nem él. Azért így cselekedjél: légyen kőtáblád vagy jegyzőkönyved, mellyet éjjel-nappal veled hordozz, melyre, ha mi ollyas dolog eszedbe jut étszaka, jegyezd le, és reggel ágyodból felkelvén, írd jobban le; hasonlóképpen, ha erdőn-mezőn jársz is. Továbbá, ha vendégségbe hívattatol, és eszedbe vészed, hogy gezemize teretura[289] és fajra-faj beszédeket kell hallgatnod, el ne menj. Jobb volna egy tagodtól megválnod, mint két óráig haszontalan beszédeket hallgatnod. Hasonlóképpen, ha valaki meglátogat, ki semmi tudománybéli dolgokról nem beszél, hadd ott, s fuss mindjárást az tanulásra. Jobb, hogy ő csudálkozzék embertelenségeden, mint minden maradvád[290] szidja restségedet. Mennyi könyvet írhatnál azokon az órákon, melyeket barátiddal az csapásban[291] Istenednek bosszúságára töltesz. Többet ne alodj, hanem csak az mennyi tagaidnak szükséges; bővön elég hat avagy hét óráig. Mikor olvasásra vagy írásra indulatodot érzed, mindjárt étel után, vagy éjfélkor is tanulj, kiből ha kifáradsz, keress te magadnak más gyakorlásnak módját. Minek előtte estve fekenni mennél, visgáld jól meg magadban, azon nap mit olvastál, hallottál, taníttottál és írtál. Mennél nagyobbra böcsüllöd kevés előmeneteledet, annál hamarébb nagy tudós ember lészesz. Az kik az hitvány batkákot, filléreket meggyűjtögetik, meggazdagodnak, ellenben az kik semminek tartják, gyakorta igen nagy szegénységet érnek. Az hosszú ideig való nyogodalom az testet megerőtleníti, és az emberben követ (árénát)[292] nemz, annak okáért ottan-ottan untig hányj követ vagy valami egyebet, csak hogyha lehet, oly játékot keress, az mely miá sok idődöt ne veszesd. Mikor sétálsz, hasznos dologról beszélj, ha mód vagyon benne, valamely themáról perorálj. Fáradj, míg ez múlandó életben vagy; holtod után bizony eleget nyughatsz. Az boldogság mindenkor munkát követ. Minek utánna az tudományoknak summáját megtanoltad, minden esztendőnként keress más-más lakóhelyt. Mind mezőn, mind erdőn, mind várason, falun találsz valami ollyat, kit azelőtt nem tudtál. Julius császár Gadesben meglátván az Nagy Sándor képit, felfohászkodék, hogy ő, abban az üdőkorban, melyben Alexander ez világot meghódoltatta volt, még semmi emlékezetes dolgot nem viselt volna; innen azért alkalmatosságot vévén, mindjárt nagyobbra kezde vágyakozni.[293]
Tanuló: Miket kell azért mind tudnom és tanolnom?
Fortius: Hogy most magokról az tudományokról, azoknak dicséretekről s számtalan hasznokról külön-külön ne szóljak, említem csak azoknak mind egymásból függéseket, mert az szentírást derekason meg nem magyarázhatod, ha theologus nem vagy; jó theologus nem vagy, ha ethicus, oeconomicus, politicus s juridicus is nem vagy;[294] illyen sem vagy, ha medicus[295] is nem vagy; jó medicus sem vagy, ha physicus nem vagy, jó physicus nem vagy, ha opticus, musicus, astronomus, geographus nem vagy; mindez nem lész, ha geometra nem vagy; jó geometra nem vagy, ha arithmeticus nem vagy, illyen nem vagy, ha logicus is nem vagy; jó logicus nem vagy, ha eloquens[296] nem vagy; eloquens végtére nem vagy, ha grammaticus és ha rhetor jó nem vagy. Mi vagy, kérlek, eloquentia[297] nélkül? Sőt ha most volnál is valami, az következendőknél mi lész? Mi emelte Homerust, Platót, Demosthenest az halandók felibe? mi Cicerót? mi Camillust? mi Scipiót?[298] mi Virgiliust? mi Ovidiust? s az többi. Az szép eloquentia. De mindezeknek bölcs írások, ha az megnevezett tudományokkal rakva nem volna, mi volna? Zengő cimbalom s haszontalan fecsegés. Az ékesen szóllás amaz, az mely az csillagok járásit, az szeleknek fúvásit, az lángok murrogásit, az vizeknek zúgásit, hegyeknek magasságit, az berkeknek árnyékit, az patakok folyásit úgy fejezi ki, mintha szemeid előtt volnának. Evvel az resteket meggyorsíthatod, az henyéket serényekké teheted, az vakmerőköt visszaránthatod, bűnösököt kárhozatra ítélhetsz, jókot ismét erőssen megdicsérhetsz. Még is kérlek, ki volna az araboknál Kossus? ki Sehban Vajel?[299] Ki az sidóknál Ésaiás? Ki Maimonides? ki Rabbi Dávid Kimhi?[300] Az ő csergedező patak módon folyó ékes írások tette azt, hogy másoknál, kik dologgal rajtok nem alábbvalók, sokkal nagyobb méltóságba s kedvességbe légyenek.
266. A Tanács a Magyar Logikácska függelékeként jelent meg. (Lásd Magyar Log. 1. jegyzet.) Ezt a művét Fortiusnak (lásd Magy. Enc., Előszó…, 26. jegyzet) “De ratione studii” című mintegy 60 lapnyi terjedelmű munkája alapján írta Apáczai, az eredetitől eltérően dialógus formájában. [VISSZA]
267. Az államban. [VISSZA]
268. Egyház. [VISSZA]
269. Teljesít. [VISSZA]
270. Hajítani. [VISSZA]
271. Hunyor, a boglárkafélékhez tartozó növény. A zöld és fekete hunyor gyökere csípős, mérges. [VISSZA]
272. Karó hegyébe tűzni, a. m. világgá kürtölni. [VISSZA]
273. Vergilius, Georg. III. 8-12.
Ezt az utat kísérteni meg kell teljes erőmből;
Föl kell törnöm a porbul a hír szárnyán diadallal!
Én leszek az első, ki hazámba (ha élek a földön)
A múzsák csapatát levezérlem az aoni bércről.
Elhozom az idumaei borostyánt, Mantua, néked. [VISSZA]
274. A tudomány sohasem nyugszik puha ágynak ölében [VISSZA]
Mert hősen ki legyőzi erényszeretettel az élet
Zord bajait, dícsfény, hírnév koszorúja ragyogja.
Ámde a tétlenség, henye fényűzés keresője
Rút-nyomorult éltét hitványmód éldeli végig. [VISSZA]
276. Erény. [VISSZA]
277. Aki törekszik, mindent elér. [VISSZA]
278. A Scylla egy kőszikla Alsó-Itália partja mellett, a szicíliai tengerszorosban, a Charybdis nevű örvénnyel átellenben. A mitológiában megszemélyesítve a Scylla egy 12 lábú, 6 szájú szörny, a hajósok réme. – A Syrtes két veszélyes, zátonyos tengeröböl Afrika északi partvidékén. [VISSZA]
279. Sas ha szeret delphint, delphin viszonozza szerelmét. [VISSZA]
280. Nagy Sándor, a hellenisztikus világbirodalom megalapítója (i. e. 356-323). [VISSZA]
281. Egy talentum a. m. 26,2 kg ezüst. [VISSZA]
282. Lásd a Magy. Enc., Előszó…, 55. jegyzet. [VISSZA]
283. … Nem kis erőt olt át lelkünkbe a becsvágy,
S termékennyé lesz tőle a férfikebel. [VISSZA]
284. Szerzőt. [VISSZA]
285. Egész napon át napestig. [VISSZA]
286. Tudományokban. [VISSZA]
287. A poltura XVII-XVIII. századbeli pénznem. 1 garas=2 poltura=3 krajcár. [VISSZA]
288. Előadásodban. [VISSZA]
289. Mindenféle értéktelen, fecsegő. [VISSZA]
290. Maradékod. [VISSZA]
291. Vadászaton a vad nyomában. [VISSZA]
292. Epekövet. [VISSZA]
293. Lásd Magy. Enc., Előszó…, 9. jegyzet. [VISSZA]
294. Etikához, ökonómiához (családi erkölcstanhoz), politikához és jogtudományhoz értő. [VISSZA]
295. Orvos. [VISSZA]
296. Ékes szavú. [VISSZA]
297. Ékesszólás. [VISSZA]
298. Camillus római diktátor, hadvezér és nagy szónok. (Meghalt i. e. 364-ben.) – Publius Cornelius Scipio Africanus maior, nagy római hadvezér, kiváló szónok. (Meghalt i. e. 183-ban.) [VISSZA]
299. E két arab írót eddig nem tudtuk identifikálni. [VISSZA]
300. Rabbi Dávid Kimkhi (1160-1235) nagy tekintélyű középkori zsidó tudós. Az ótestamentum néhány könyvéhez világos, művészi nyelven megírt kommentárokat készített. – Maimonidesre vonatkozólag lásd Magy. Enc., Előszó…, 76. jegyzet. – Az arab és zsidó írókra való hivatkozás nincs meg Fortius művében. [VISSZA]
Forrás
APÁCZAI CSERE JÁNOS – VÁLOGATOTT PEDAGÓGIAI MŰVEI; ÖSSZEÁLLÍTOTTA, A JEGYZETEKET ÍRTA, A LATIN SZÖVEGEKET FORDÍTOTTA OROSZ LAJOS. Forrás: MEK OSZK
