Dobos János országgyűlési reform. lelkésznek utolsó egyházi beszéde (1848)
Dobos János
(Óbuda, 1804. április 14. – Cegléd, 1887. február 3.) akadémiai rektor, református lelkész, újságíró. Az 1847–1848. országgyűlésre egyik országgyűlési lelkésznek hívták meg.
Dobos János országgyülési reform, lelkésznek utósó egyházi beszéde, az 1848-ik évi országgyűlés alatt.
Pozsonyban Márczius 26-án.
[Az igeválasztás, applikáció és a gondolatmenet itt ott eléggé merész, de egyben nagyon tanulságos is mint korrajz. Azért nem mindennel azonosulhatunk, ami itt elhangzik. – a szerk.]
Vezérige: Eljő a nap, mellyen az Úr neked nyugalmat adánd a te fáradságodtol, nyomorúságodtol, és ama kemény szolgálattol, mellyel szolgáltattak téged. Eltörte az Úr az uralkodók vesszőjét, és nyugszik csendesen a föld, nagy örömmel szabadulás énekét mond.(Ézsaiás XIV: 3, 7.)
Utósó beszédem utósó hálám e szent helyröl; utósó, mint hajdan Simeon hálája, öröméneke, a megváltott világ, a boldogabb századok küszöbén. Búcsúm a multtol: üdvözletem a jövőhöz, és utósó beszédem viszont azon osztály nevében, mellynek érdekeiben mindanynyiszor felszólaltam, kétkedve, várva, remélve. A proféta itt látnoki hangon szól Babilon nagy országárol, melly népeket, országokat szoritván össze vaskarokkal, végre kénytelen vala őket egymásután kiejteni a természetelleni kapcsolatbol, kénytelen vala látni, mint töredezik darabokra nagy birodalma, s az Izrael fogolynépe mint tér vissza honába, szabadság énekét zengedezve. A rég jósolt napok elérkezének, a hóditó Babilon falai meghajoltak a hódított népek lépései alatt, sötét falai között felzendült a szabad népek öröméneke, a népek szolga-lánczai eltöredeztek, magának az önkénynek iszonyu nyomása, s a nagy Babilon összeroskadt önterhe, ön százados vétkei alatt!
E hajdani eseményeket korunkra alkalmazni részletekben nem szükség. A történet meghozza gyümölcseit koronkint; s a világtörténet a világítélete. Napjainkban is felállt e nagy törvényszék, s kimondá, végrehajtá ítéletét a népek fölött szemünk láttára. S midőn e nagy események fölött ünnepet szentelünk a világot igazgató Isten templomában: nem lehet azokat más, mint vallásos szempontbol kisérnünk. Jertek! Istennek lelke kísérje s szentelje gondolatinkat, érzelminket!
Múló minden földi nagyság, hatalom. Hajdan Babilon vala a nagy birodalom, melly ragadozó saskint állva az elejtett országok holttestein, fölöttök verte össze szárnyait; fénye, mint a vérszinben kelő hold, magasbol veté sugarait a meghódított országok romai fölé; falai közé vitt, hordatott mindent, mit a szomszéd népek századok alatt gyűjtögetének; az uralkodók, kik Babilon falain belöl ítéltek a népek sorsa, szabadsága fölött, feledve azt hogy földön járnak, az ég felé nyujták ki kezeiket és mondának: (13. v.) a magas felhők fölébe hágok, a mennybe megyek föl, az erős Isten csillagai fölött helyezem az én székemet! De elmult e nagyság, kialudt e fény, s e régi dicsőségböl alig maradt egyéb egy két holt betűnél, melly a történetkönyv lapján Babilon helyén áll. – A közelebb mult napok, és az óránkint rohanva érkező nagy eseményekben a hajdani változások fordulnak elő saját alakokban. Láttunk nagy hatalmas birodalmakat, mellyek alapján több század épitett folyvást szakadatlanul, mellyek bilincseinek és vaspálczájának aranyozására milliók jövedelmét vesztegeték föl; s e birodalmak fényes arcza egy két nap alatt elhalványult mint a holdoklók arcza, elfogyott mint a hold fényes tányéra. E megrendült birodalmak fővárosinak falai közől bocsáttatának szérte a végzések és parancsok, melylyek királyi székeket osztának, népeket, szabad alkotmányokat nyelének el; e falak közől nyúltak ki erős kezekkel, mellyek megfenyíték a népeket, a régi határdombokat és sövényeket feldúlták, s a szomszéd tartományok kincseit fölszedék. Íme egy néprendülés megingatá az annyi századokon át mindig erősített hatalmakat; önterhök alatt rokkantak meg, mint a bajnok, ki pánczélja terhe alatt esett el a csatatéren.
Múló kivált minden földi hatalom, melly nem igazságon épült. Láttunk országokat, polgári alkotmányokat, mellyek nem az igazság és örökjog alapjára épülvén fel, elébb utóbb megérték vagy átalakulásuk, vagy pusztulásuk korszakát. Láttuk eljőni a nemzetek életében a napot, mellyben vagy felszabadultak a kemény szolgálat alól, melylyel őt szolgáltatták, vagy eltörte az Úr a hatalmasok vesszőjét, és lőn nyugalom az országban, vagy a feldúlt hatalom romai fölött lőn olvasható ama régi igazság: hogy az igazság felmagasztalja a népeket, és a nemzeti bűnökből támad a nemzetek romlása. E nagy igazságot még kevés napokkal ezelőtt nem akarták hinni a föld népei, s bár a történet jótállt mellette, mégis egészen mást következtetének abból sokan. Ezerfelé elágazó czifra költséges intézkedések, a közboldogság nagy sebeinek felületes orvoslásai, minden okos előreszámítást lehetlenné tevő és rászedő alattomoskodás, egy mindeneket rettegtető hatalom: ezek valának az oszlopok, mellyekre a népek boldogságát gúnyul felállították. Az osztó, a közigazság a legveszélyesebb dolognak tekintetett; pedig jaj az országnak, jaj az alkotmánynak, melly mindennap retteghet az igazságtol, mellynek évenkint milliókat kell költenie igazságtalanságinak födözésére. – Azt hitte sokáig a világ, hogy a népek és a fejedelmek, egy lélekismeretlen politikának titkos kárpitjai és a nagy seregek kaszás szekereinek háta mögött legbiztosabb védfalakra találnak. Ez álhitet a mult napok eseményei megczáfolák a világ szeme láttára; a fejedelmek egyéni jóságának kellett e mesterséges felhők háta mögül átsugárzani a népekre; vagy meg kellett vallaniok, hogy amaz erőseknek látszott oszlopoknak biztos alapjok nincs, hogy az igazság és Isteni félelem nélküli okosság nem egyéb bolondságnál, melly öncselszövényéből végre kibontakozni nem tud; meg kellett vallaniok, hogy igazság nélkül az erő nem védhet többé.
Láttunk erős, hatalmas férfiakat ülni a népek, a nemzetek kormányán, kiket a gondviselés rendkívüli ajándékokkal, villámsebességgel átható pillanattal ruházott föl; és ők ezeknél fogva a sulyosodó időkben nagy dolgokat vállalának és hajtának végre. Kísértük őket a szédítő pályán, is mig tetteikre igazság-szint adni tudának, addig Istennek hatalmát látta és tisztelte intézkedésökben a nép, addig boldogultak; szándékaik, terveik kivitelébe egész népek erejét, közvéleményét foghaták be: de mihelyt a szerencse és siker szédítő italátol megrészegedve feledék, hogy Isten, igazságnak Istene van fejök fölött, feledék hogy alattuk egy nép, melynek van még annyi józan esze, hogy a követ kenyér gyanánt, a kígyót hal gyanánt nem fogadja el, s kegyelem gyanánt nem fogadja többé azt, mi a legszentebb tartozás: megváltoztak a dolgok! – Igenis láttuk, mint nőtt hatásukkal egy arányban az őket fenyegető szerencsétlenség; s a mint hatalmukat, ravaszságukat erőtették, a mint a kezök közé ragadt hatalommal visszaéltek, s a népet haragukban szüntelen sanyargatták, vagy ostor helyett scorpiókkal kezdték verni, mint hajdan Roboam, nyomon odahagyá őket Istennel együtt szerencséjök, okosságuk dühös indulatoskodássá fajult el, magok rombolták le magas állásukat, és mint hajdan Hámán, Asverus király főministere, magok állíták fel az ötven sing magasságu oszlopot, melylyen hajdani szerencséjök, rettegett hatalmuk, önkezökkel font kötelen fuladt meg. Nagy tanulság ismét a történetkönyv lapjain, mellyet könyvnélkül megtanulhatnak minden népigazgatók. Nem csak ész, mély belátás, előre számító cselszövény, hanem istenifélelemmel párosult bölcseség; nem csak hatalom és erő, hanem igazsággal egyesült emberiség az egyedüli biztosíték, mellynek védelme alatt bátorságban lakhatunk honunk földén, mellynek védelme alatt csöndes, boldog és erős a nép.
Láttuk napjainkban, mint törte el az Úr a hatalmasok vesszőjét; és ezt látva megtanultuk, hogy az emberi sors kölcsönt kölcsönnel mér vissza. – Eljő a nap, mellyben a hatalmasok vesszője, melylyel verték és nyomorgatták a népet, eltöretik. – Hajdan egész népek lakoltak népek ellen elkövetett bűneikért, országok pusztultak el, kölcsön az elpusztított országokért lakolva; most a nép különszakadt azoktol, kik őt hajdan eszközül használták fel, s egymással kezetfogva eltörték a vesszőt, melly őket nem rég egymás elleni gyűlölségre, vérontásra vérte, ingerelte. A melly mértékkel mértek századok óta a népnek, azon mértékkel mérnek vissza ők; de mégis nem olly véres, nem olly nemtelen a kölcsön mint vala hajdan. Hajdan a bosszú tartá az iszonyu mérleget, és egyesek érdekeiért millióknak vére ömlött el: most az igazság ítél, és a népek irtóznak kezöket azok vérébe mártani, kiknek keze az ő vérökkel, jogaikkal, keresményökkel önkényesen néhányak érdekében rendelkezett. Megfordult a rend, s egy nagyszerű rendüléssel visszaesett, vagy visszaesik a föld míveltebb része sarkába, mellyből számtalan évek óta kiforgatva nem élt hanem kínlódott. Kevés idő előtt nem a nép emelte a királyi székeket, hanem megfordítva a kir. szék emelte a népeket: most a nép emeli vállain az uralkodók hatalmát és dicsőségét, s a nép akaratában és szeretetében ragyogó kormányok és koronás fők erősebb, biztosabb lábon állnak, mint álltak valaha. Végre kimondhatjuk a hajdan polgári bűnné keresztelt szent igazságot: hogy nem az uralkodókért van a nép, hanem a népért vannak az uralkodók.
De egyesekre nézve is megérkezett a visszafizetés nagy napja. Láttuk a hatalmas férfiút, ki félszázadig ült nehézkedve a megcsalt népek jogain, ki a magas felhők fölött helyezte székét; most kérdheti tőle a világ: „mi módon estél alá az égből te hajnalnak fia? mi módon verettél a földhöz, ki sok népeket erőtlenné tettél vala? (v. 12.) kik téged látnak, ezt mondják: ez-e ama férfiu, ki az országokat megrontja vala?” Haddal borítá be a szabadságért küzdő népek földet, darabokba tördelte s felosztotta, mint eltépett palást foszlányait, a szabadságért küzdött országokat; börtönöket építtetett a szolgaságot nem tűrő férfiak számára; kibérelte az igazság hangját, hogy vele mondassa el a világnak tetteit. Ellene volt mindenkinek: most ellene mindenki. Királyokat vert meg kezével; a világ urát, a hatalmas bajnokot, egy sziklához lánczolá, és szívét a kínok keselyűjével éteté föl: most ott ül ő maga, valahol hajdani nagysága hamudombján. Népeket, országokat cserélt, mint avult köntösökét, s azokat maga körül fölaggatá: most ő maga, mint egy avult köntös, mellynek aranyos szegélyeit lefejtették, hajdani dicsősége koporsóját takarja, mint egy megavult szemfödél. – Egy igaz Isten van fölöttünk, ki a kevélységet megalázza, az igazságtalanságot megfenyíti.
Eljött a nap, mellyen az Úr népünknek nyugalmat adott. Miként szerze meg népünk e nyugalmat? ezt tudnunk kell, hogy e tudatban örömünnepünket magasabb érzelmek kísérjék a szokottnál. Eddig a népszabadságot csak véren lehetett megvenni, mintha meg lett volna átkozva az emberi szabadság földe; magának Jézusnak önvérével kellett azt kövérítni, hogy annak vetése az emberi nemzet számára majd a később századokban felviruljon. A népek győzelmi ünnepé rendesen a vérmezőkön emelt diadalíveken vonult keresztül; a békés polgár s a föld népe kunyhójában mindannyiszor halottak ünnepe volt az, mert a nép elesett fiait siratá a nélkül, hogy vérökön a szabadság megszereztetett volna. Most népünk győzelemünnnepet ül; egy fia sem veszett el a harczmezőn, és csodálatos dolog, most ő is osztozik a gazdag zsákmányon, mellyből hajdan annyi elöntözött vérért nekie ígéretnél egyéb nem jutott. Hajdan győzelemünnepet ült a nép, de szolgalánczának első szeme már oda volt akasztva a diadalív ékességei közé; szabadság ünnepeinek nevezék az ünneprendezők e napokat, maga a nép együttünnepelt, oltárait fölékesítette, – s később látta, hogy szolgaságát ünnepelte meg; most népünk győzelemünnepet ül, szabadsága nagy ünnepét!
A harczok, a véres háborúk iszonyú pusztítási között a halál angyala tartja a béke-olajágat; a nyereség néhány talpalatnyi föld, egyes család érdeke és nemtelen boszúja, mindig a nép nevében; az elért czél nem érdemes az elöntözött vérre. Egészen más az ünnep, a győzelem ünnepe, mit e napokban szentelünk; nem egyes családok, nem egyes osztályok többé, mellyek önérdeköket egy szolgasereggel vívatták ki; hanem kivétel nélkül mindenki, a szó teljes értelmében, maga a nemzet aratja a századok hirtelen megért vetését békességben. Nincs nép földünk míveltebb részén, melly meg ne látta volna a magasan ragyogó csillagot, mellyhez hasonló a megváltó csillaga óta nem ragyogott az emberiség egén; amaz csak bölcseket, csak királyokat vezetett a szabadító bölcsőjéhez, ez népeket, nemzeteteket hozott be Jézus nagy országába, és nem Jézus, a méltatlanul szenvedő Jézus keresztje alatt többé, hanem megnyílt sírja körül rakja le a nép százados bilincseit. A régi osztály alkalmával összeháborodott testvéreknek, a különböző társasági osztályoknak ezredéves pöre végre lefolyt, a történet és az igazság nagy törvényszéke előtt, és a kitagadott, szolgává eladott testvérnek részét önkínt kiadta, kiosztotta a kibékült rokonág. –
E békés úton véghezment győzelem erőszak nélkül törte el a hatalmasok vesszőjét; s e’ szép győzelem századokra, évezredekre jelölte ki uj irányát az öszszes keresztyénségnek; a nagy, az átalános szabadság szélesebb alapon épülend föl, s ama nyomorult, annyi századon át hasztalanul foltozott és támogatott alap, mellyen eddig a népek sorsa ingott, végre engedett a ránehezedett erőnek, s alappá engedé mélyedni a népet, a nép összes erejét és akaratát. Ez milliókat emelt ki ama néhány helyett, kiket a nagy tömegből a szerencse, véletlenség felsodort hajdan természetelleni magasságokba; ez ismét előhívja az elevenen eltemetett népeket és országokat ama kínos sírboltbol, hol évek óta vágytak szabad elevenítő lég után; a beteges, a megkínzott emberiség fölkél, magához jövend, rég érzett erő és egésség terjedezik a bágyadt tagokban. –
Íme mi csoda dolgokat, változásokat láttunk, külön csoportokban, ujonnan alakult földünkön! Uj évi jóslatunk szórul szóra teljesült: „a régi elmult, s mindenek megujultak.“
Végre fölemelhetéd hát te is bús arczodat szegény hon! még nem rég könnyben uszó szemeid, örömmel ragyognak föl; megifjodtál mint a sas; a szolgaság és gyalázat köntöse s díszjelei rólad leszakadozva, uj egyszerű szépségben állsz előttünk; régi elvesztett szabadságod, becsületed, önállásod magad hoztad vissza, mint az aranygyapjút a sárkányok és oroszlánok verméből; visszaadtad népednek a személy- és birtokbátorságot; a gondolat, a szó szabadságát, a vallás egyenlőségét megadtad e földnek, melly azt annyi idő óta nem ismerte már; szabadföldet bír áldott téreiden a szegény földmívelő; s a részekkel, mellyeket mint főágakat derekadról lecsonkáztak, ismét egybeforhatsz, hogy ágaidat népeid fölött kiterjesztve, koronádat büszkén emelhesd ismét az európai nagy országok között. S legyenek bár többen, kik e hon közös nyereségében valamit vesztettek, legyenek többen, kik a haza e közös örömünnepében részt nem vehetnek: épen az mutatja, mi gátolhatá annyi éveken át e haza felvirágzását, hogy mi hatalmas és milly gyökeret vert érdekek valának azok, mellyek a hon közboldogságával összeolvadni még most is alig bírnak. –
Mint Noe galambja hajdan, messze repültünk a bárkátol, messze a hazátol, melly minket a vész napjaiban takargatott. De térjünk vissza a bárkához a béke olajágával, s épitsünk oltárt a megszépült, a szabad földön Istennek! hadd telepedjék le, hadd boruljon arczra ez oltár körül a nyogott föld népe, s az írás szava szerint hadd zengje nagy örömmel szabadulása énekét!
Nem mondhatjuk ugyan még tiszta meggyőződéssel és egész bizonyossággal, hogy nyugszik a föld népe, és szabadulás énekét mond; még nehéz és borult a polgári lég; nem tudjuk, e nehéz légnyomás alatt kelet vagy nyugot felől támad-e felhő, mellynek zivatara kidöntéssel fenyegetheti a szabadság fáját? de minden jó hazafi boldog nyugott jövőt vár és hisz; s valamint e hallatlan dolgokat senki sem remélhette, valamint az eredmények túlestek minden emberi számításon, s a népek nagy Istenének szava érthetően szólt a váratlan történetekben: ugy hiszszük, hogy Isten munkáját emberi roszakarat többé el nem ronthatja. Embernek mi itt keveset, vagy mitsem köszönhetünk, ezért Istené egyedül a dicsőség, Istené a hála. — Nem nekünk engedd, hanem nevedre térjen minden dicsőség, ne hagyd félbe, sőt végezd el uram kezed munkáját! – Ez Istennek kezében valátok ti hatalmas eszközök, kik e földön az eseményeket a honnak, a népnek maradandó javára vezetétek; nevetek magasabb helyen ragyogánd a történetben, mint ragyog a világhódítók neve, kik a népet elvesztegeték, vérét elöntözték, hogy a vérevesztett bágyadt népeket annál könnyebben békóba verhessék. E nevek között ragyogjon neved áldott békeszerető fejdelmünk! kinek jó szíved annyiszor megesett szegény néped baján, kinek jóakaratod annyiszor megtört az Achitofelek tanácsán; ott ragyogjon neved, jó nádorunk, hazánk édes gyermeke! ki megérdemléd, hogy pályád kezdetén lásd meg e nehéz de dicső napokat. Isten megadja érned, hogy a nép szeretetében arasd nehéz küzdéseid jutalmát. – Férfiak! kiknek kezébe tette a nemzet e hazának sorsát és jövőjét, adja Isten, hogy felfoghassátok állástok egész nehézségét; én hiszem, hogy erősek lesztek, ha erőtöket nem ott, nem azon ismeretes seregben keresitek, mellyben az eddigi kormánynak ereje állt. Meglássuk! egy nemzet őrködik minden lépéstek fölött, egy nemzet, mellynek bizalma vagy bizalmatlansága igazságos. Egy régi világ fekszik hátatok mögött, e szerencsétlen hon minden hasztalan erőködése, minden sikertelen munkája; a régi sövény elhányatott, majd megtaláljátok alatta a kigyófészkeket; ti álltok az egészen más mult, az egészen más jövő határán, ti álltok honunk egyenlítője alatt; a nap forró leend.
Ezekután bevégeztem volna a munkát, melylyel megbízattam. Itt állok a fénytelen, az igénytelen pálya végén, mellynek nehézségeiről, örömeiről, fájdalmairól fogalmam nem vala még akkor, mikor a nép közől reá fölléptem; most végig nézve a nevezetes napokon, végig nézve az eseményeken, mellyek keblemen annyi kín, annyi várás, annyi meglepő öröm közt törtek át, Jézusnak íme szavaira kell fakadnom: „boldogok a szemek, mellyek a dolgokat láták, és a fülek, mellyek a történteket hallották, mert apáink kivánták volna ezeket látni és hallani, de Isten nekünk engedé megérni e napokat.“ Szívem mélyéről egy fohász emelkedik Istenhez, ki engem mindezekre méltónak ítélt. – Fiatal barátim, honom reményei! őrizzétek a szent, a tiszta érzelmeket, mellyek e napokban a nép, a hon java, szabadsága mellett fellángolának, és kebleitekben kitörölhetlen nyomokat hagyának; őrizzétek e haza jövőjének szent vetését, nehogy az ellenség eljövén, sötétben elhintse ismét konkolyát; a hon jövő vetése kebletekben, …. tiszta marad-e a kebel, vagy késő gaz és gyom veri föl azt? lesz módom megmondani, ha ez életben viszont találkozandunk. Most Isten veletek! – Minden hallgatóim! Isten áldása nyugodjék rajtatok!
Utószor állok hát e szent helyen, mellyről a multba visszanézve, magyar egyházunk három százados harcza, szenvedése, nyomora, aláztatása lebeg szemeim előtt. Ott nyulnak el hosszan, egymás után, egymásnak kezet adva a hongyűlések, mellyeknek közepette, félve, csak kegyelemböl emelheté nyögdelő szavát árva Isteni tiszteletünk; melyekben feljajdult, midőn Istent imádnia sem volt szabad, keresztyének között, és mint kereset alatt levőnek, csak védlevelek ótalma alatt vala szabad magát megmutatnia. Ott látom a szenvedők, a vértanúk tisztes seregét, kiket itt vaskezekkel vert és vallatott és ítélt el a felbőszült vakbuzgóság és önkény. Ott hallom a börtönök fenekéről fölzengeni a prot. fogoly papsereget, … látom őket állani a hegyivár kapuiban, mint néznek könnyes szemekkel a vidékre, hol árva házuknépét hagyák, néznek a honra, melly nekik nem ad annyi helyet, hova fejöket lehajtanák. — Se nehéz idők elmultával én állok itt utójára, s berekesztve a hosszú nehéz pályát. Szabadságot, vallás-egyenlőséget vihetek haza népemnek! s felkiálthatok Esdrással: (9:15.) „Népünknek ura Istene, igaz vagy te, megemészthetél vala bennünket, mind azáltal megmaradtunk, mint e mai nap bizonyítja!“
És te szent hely, testvéreink gyülekezetének szent helye, légy áldott Istentől, hogy kapuidat árva testvérid előtt vendégszeretőleg megnyitottad! légy áldott, hogy oltárodon minket áldozni hagyván, sok éveken át szívesen fogadtál minket! — Mi leszállunk e szent helyről és hangunk többé itt megzendülni nem fog; de itt lesz, itt marad Istenünk e falak között. — Csöndesség, béke laknak tornyaidban. Adjon Isten jó békességet; szentségiért én e helynek, melly szerzetett az Istennek, minden jót kivánok teneked!“ Amen.
Google Books: Dobos János országgyülési reform, lelkésznek utósó egyházi … books.google.com › books János DOBOS (Protestant Pastor.) · 1848
