Egy magyar puritán a presbiterianizmus felállításáról

Zoványi Jenő (1865 – 1958)

Puritánus mozgalmak a magyar református egyházban

1911, Budapest

378-385. o.

Tolnai Szabó Mihály erdélyi puritánnak a „De presbyterio” c. művéről írt részlete

Ugyancsak 1662-ben, jún. 3.-án, de nem külföldön, hanem már hazai főiskola kebelében tartott vitatkozást Tolnai Szabó Mihály „De presbyterio„.¹ Az 1658-ban még Utrechtben értekező s azóta már Nagyváradon is tanárkodott Martonfalvi tartatta vele Debrecenben a saját elnöklete alatt. A 11 levélre terjedő² alapos és részletes értekezés abból indul ki, hogy az egyháznak kétféle a kormányzása: generális és speciális. Generaliter igazgatja az egyházakat a zsinat, mely vagy egyetemes, vagy nemzeti, vagy tartományi, specialiter pedig a presbiterium, amelyről el fog egyetmást mondani. Fejtegetni fogja annak tartalmi meghatározását és jelentését, okozóját, anyagát (tagjait), alakját, célját, munkakörét, teendőit, összejövetele helyét s meg fog emlékezni felállításának támogatóiról és ellenzőiről.

Ebben a sorrendben először is megállapítja, hogy a presbiterium egy-egy egyházközség részleges egyházi tanácsa az illető egyházközség törvényesen választott lelkészeiből és idősebbjeiből, majd elmondja, hogy honnan ered és mit jelent a presbiterium kifejezés.

A presbiterium okozói vagy lényegesek, vagy kevésbbé lényegesek. Lényegesek: az Isten, aki szervezte a leviták tanácsát (II. Krón. XIX. 8.), és a Krisztus, aki maga parancsolta, hogy a gyülekezethez forduljunk (Máté XVIII. 15-17.), vagyis Tolnainak hosszas bizonyítgatása szerint nem máshoz, mint az öregebbek gyűléséhez. Kevésbbé lényegesek: az apostolok, akik az általok alapított gyülekezetekben helységenként alkalmaztak presbitereket.

A presbiterium a lelkészekből és presbiterekből áll. A presbiterek tisztét a holland liturgia alapján hat pontba foglalja: 1. felügyelni és gondot viselni az egyház valamennyi tagjának egyenként is az élete folytatására és hitbeli felfogására; 2. vigyázni a lelkészekre, nehogy csorbát szenvedjen erkölcsük vagy tudományuk; 3. elintézni az előforduló kormányzati ügyeket, melyeket részletesen is felsorol; 4. kiszolgáltatni a fizetést a lelkészeknek (működőknek úgy, mint nyugalmazottaknak) s özvegyeiknek és árváiknak; 5. ügyelni, hogy idegen lelkészek be ne tolakodjanak a rájok bizott egyházba; 6. a lelkészekkel együtt jelen lenni a zsinatokon, ott határozatokat hozni és értesítni rólok egyházaikat.

Megemlítvén, hogy a magyarországi egyházakban ellentét támadt a presbiterek felől, akiket kutyánál és kígyónál jobban gyülölnek e század fiai, kifejti egyúttal, hogy hivatalukat isteni jog szerint szervezni kell az egyházakban, közelebbről a magyarországiakban is. Itt egyebek közt felemlíti, hogy tartományi esperesről vagy nemzeti püspökről mit se tudtak az apostolok, míg ellenben az ős egyházakban voltak olyan presbiterek, akik nem prédikáltak, hanem az egyház gondozásával és felügyeletével foglalkoztak.

A presbiterium alakja a láthatatlan kormányzást illetőleg monarchikus, mivel mindenik egyháznak egyedül Krisztus a feje, a láthatót illetőleg pedig arisztokratiko-demokratikus, mivel Isten az egyes egyházakat kezdettől fogva a lelkészekkel akarta kormányoztatni, akik magasabb állásúak, és a presbiterekkel, akik a nép közül választattak. A hierarchikus irányú reformátusok azt vetik ellen, hogy kizárólag a lelkészeknek adattak a mennyország kulcsai. Ezt aztán behatóan cáfolgatja, előadván közben, hogy a presbiteriumnak a lelkész az elnöke, kinek ebeli tiszte: gyűlést hívni, a tárgyalás alá kerülő ügyekről elmélkedni, rájok nézve javaslatokat előterjeszteni, a szavazatokat összeszámlálni, a gyűlésen elnökölni, a civakodókat megfékezni, a jegyzőkönyvet magánál tartani, a határozatokat lelkiismeretesen végrehajtani.

Krisztus és az apostolok kezdettől fogva a következő célokra szervezték a presbiteriumot: hogy a Krisztus földi egyházai a szentírás szerint kormányoztassanak, — hogy elválasztassék az egyház a világi kormányzástól, — hogy egy-egy egyházközség presbiteriuma szorgalmasan felügyeljen a gyermekek vallásos nevelésére, alkalmas lelkészek választására, a szentségek helyes kiszolgáltatására, — hogy a keresztyének evangeliumszerü életre ösztönöztessenek, — hogy a bűnösök buzdítással vagy fenyítéssel visszatéríttessenek a helyes útra s a megtértek visszavétessenek, — hogy az egyházi vagyon hűségesen kezeltessék és így tisztességes fizetésben részesüljenek a lelkészek, a szegény hittanhallgatók segélyeztessenek, más szegények alamizsnát kapjanak, a szent edények és épületek megőriztessenek, — hagy szükség esetén lelkészek szenteltessenek.

A presbiteri gyűlés munkaköre: 1. először is imádkozni, hogy jelen legyen Isten a gyűlésökön és vezérelje a tagokat; 2. az egyes gyűlések elején az előző gyűlés jegyzőkönyvét hitelesítni és a határozatok végrehajtását ellenőrizni; 3. az egyes gyűléseken a keresztyén tan valamelyik részéről értekezni, hogy a presbyterek alkalmasak legyenek a mások tanítására; 4. beszámolni a nekik kijelölt családok élete folytatásáról; 5. vizsgálatot tartani magok közt is a sor szerint távollevők felett; 6. a szegényeket segélyezni és az árvákat tisztességes foglalkozásra neveltetni; 7. az istentisztelet akadályairól és az egyházi alkalmazottak bajairól tanácskozni; 8. az engedelmeskedni nem akarókat meginteni s ha szükséges, excommunicálni; 9. az előforduló ügyeket elintézni; 10. gyűlés végén hálát adni Istennek, hogy jelen volt és vezérelte őket.

A presbiterium teendői ezek körül forogjanak: a törvény és evangelium tudománya, amelyben oktatandók az egyház tagjai, továbbá az élet, amelyet követni vagy kerülni tartoznak.

A hely, hol össze kell jőni a presbiteriumnak, nem magánház, sem valamelyik presbiteré, hanem közház vagy a templom. Indokolásából kitünik, hogy a papi lakot sem tartja a kellő helynek.

A presbiteriumok felállítása mellett szól: szükségessége, lehetősége, könnyűsége, a presbiterium jogköre, gyűlésezési ideje és a multban való érvénye.

I. Nagyon szükséges a presbyterium az egyházi fegyelem szempontjából, az egész egyház szempontjából, a lelkipásztorok szempontjából és a világi hatóság szempontjából. Az egész egyház szempontjából azért, mert presbyterium nélkül az egyházközségek nem épek, hanem csonkák, amennyiben Krisztusnak nem az egész országa és evangéliuma az övék, mert a presbyterium tartja fenn üdvösen a Krisztus egyházát, miután amaz által maradhat meg az igaz vallás és terjedhet a mennyei tudomány, — mert presbyterium nélkül a magyarországi egyházak szomorú példája szerint tudatlanok és így istentelenek töltik meg az egyházat, — mert úgy tartatik meg a nép joga, ha belőle is vesznek valakit az egyház igazgatására.

II. Fel is lehet a magyarországi egyházban állítani a presbyteriumokat. Ha a holland, francia, skót, genevai stb. egyházakban fel lehetett, fel lehet a magyarban is. Hogy eddig fel nem állították, az onnan van, hogy vagy az uralkodás vágya ösztökéli az embereket, vagy nem buzgólkodnak a Krisztus teste építésében, vagy erkölcseik nem oly tiszták, hogy kiállhatnák a presbyterium naponkénti felügyeletét.

III. Könnyű is volna felállítni, ha nem viszálykodnának a papok, — ha egyik a többi felett nem sóvárogna a reform dicsőségére, hanem egyező szívvel hívnák Istent segítségül, megtanulnák a presbyteriumról szóló tant, hallgatóikat is megtanítanák reá és kikérnék a legfőbb hatóság támogatását.

IV. Az egyház vagy a presbyterium jogköre különbözik a politikai hatóságétól. A világi hatalom rendelkező, az egyházi pedig szolgálattevő; a világi az önmagától készített törvényekből ítél, az egyházi pedig egyedül a szentírásból; a világi karddal, bottal, pénzbirsággal, börtönnel büntet, az egyházi pedig lelki karddal, azaz az Isten igéjével, tehát megrovással, feddéssel, felfüggesztéssel és végül kiközösítéssel.

V. A presbyterium egybegyűlésének ideje rendes és rendkivüli. Rendes, mikor prédikáció és katechisatio van, — rendkivüli, mikor halaszthatatlan szükség kívánja.

VI. A presbyterium háromszáz évig érvényben volt a keresztyén egyházban, csak az Ambrus idejében, vagyis a IV. században kezdték elhanyagolni, midőn egyetlen személyre ment át az egyházi hatalom, akit püspöknek mondottak. A reformátorok emberi találmánynak tartották a püspöki hivatalt, és pedig nemcsak a katholikust, hanem azt is, amelyik megvan még Angliában.

A presbiteriumok szervezésének azonban ellene szegülnek következő ellenségei: 1. a pápások, kik kizárólag a pápának adják az egyház kormányzásának jogát; 2. némely reformátusok, akik az egyházigazgatásban pápás gondolkozásúak; 3. némely patrónusok a falvakban, akik az egyik lelkészt elzavarják, a másikat meg meghívják a gyülekezet beléegyezése nélkül; 4. az epikureusok, kik a gadarenusokkal együtt inkább búcsút vesznek Krisztustól, mint akár disznóiktól, akár dorbézolásaiktól, akár bűneiktől.

Ezek aztán temérdek ellenvetést tudnak felhozni, amelyek itt következnek cáfolataikkal együtt:

1. A presbyteri rendszer nem férhet össze a fejedelmek monarchikus uralmával, hanem csak az aristokratiko-demokratikusszal, mint Genevában és Hollandiában. — Krisztusnak és az apostoloknak az idejében összefért, Skótországban a Jakab király idejében, Pfalzban és Franciaországban jelenleg is összefér a monarchiával.

2. Bátorságosabb az egyházat a szentírásban jártas lelkészekkel, mint a népből vett tudatlan emberekkel igazgattatni. — Bátorságosabb a Krisztustól és az apostoloktól szerzett alkotmány szerint igazgattatni az egyházat. De nem is mind tudatlanok azok az emberek, vagy ha igen, munkálkodni kell a kiművelésökön.

3. A presbyterium rendkivüli formája volt az igazgatásnak, csupán az apostolok számára. — Sőt ellenkezőleg, rendes és állandó. Ebből a föltevésből származott a papismus hierarchikus rendszere.

4. Anélkül is üdvözülhetnek a Krisztus egyházai. — Igen, de mintegy tűz által (I. Kor. III. 15.).

5. Presbyterium nem állítható fel a hatóságnak, a zsinatoknak, espereseknek és püspököknek a sérelme nélkül. — A törvényes hatóságokat és a zsinatokat nem sérti, hanem a hierarchikus esperesi és püspöki hivatalt bizony megszünteti az. Mindazáltal a törvényes gyűléseken szabad szavazással választott elnök tisztét fentartja ez is.

6. A kis egyházakban nem lehet presbyteriumot állítani a tanult emberek hiánya miatt. — Az ily egyházak vagy egymáshoz, vagy olyanhoz csatolhatók, amelynek van presbyteriuma.

7. A presbyteri rendszer nem való a mi nemzetünknek, mert keménynyakú és bűnhöz szokott. — Éppen azért való, hogy hozzászokjék az erényekhez és a Krisztus igájához. Jaj annak a népnek, mely nem akarja a nyakát a Krisztus igájába hajtani, mert aztán kénytelen belétörődni a pogányok vasigájába, amint a magyarok szomorú példája mutatja.

8. Nem ismeretes sem a presbyteriumról szóló tan, sem szervezésének módja. — Itt van a compendiuma, ezenkivül még egy csomó más könyv, amelyek közt felemlíti a Medgyesi Dialogusát és Voetiusnak „De senioribus” irt értekezését.

9. A presbyterium új kényuralmat hoz be s mellőzi a nemességet. — Ellenkezőleg, eltörli a kényuralmat. A Krisztus országa nem mellőzi a külső nemességet, mert mindenki szolga, fiú, nemes benne.

10. Sok a jobbágy Magyarországon. — Azok is tagjai a Krisztusnak. A jobbágyság nem akadálya a presbyterségnek.

11. A földművesek elvonatnak a földesuraiknak való szolgálattételtől; de még tűrhetetlenebb, hogy megintőik, megítélőik, bíráik lesznek uraságaiknak. — A Krisztus szolgálata nem fog ki senkit sem a testi szolgálatból. Az Isten Bálám profétát szamarával figyelmeztette. Ha hívek azok a földművesek, meg fogják ítélni az Isten angyalait is (I. Kor. VI. 3.), mennyivel inkább megítélhetik uraikat!

12. A presbyterium szomorúakká és mogorvákká teszi az ifjakat. — Igenis, jámborokká és komolyakká.

13. Még nem jött el az ideje felállításának Magyarországon. — Mikor jó hát el? Ha várunk még száz évig, ki tudja, a hálátlanságunk miatt haragvó Isten nem fogja-e megfosztani nemzetünket az evangeliumtól?

14. Miután a presbyterianus érzelmű papok közül sokan hallgatnak, a többiek kevés számuk miatt nem juthatnak túlsúlyra a hierarchikusokkal szemben. — Az Isten dicsőségének és a Krisztus uralmának előmozdításában hallgatni annyi, mint megtagadni Krisztust. A hallgató papok azt mondják, hogy felfüggesztik őket a püspökök állásuktól, és így több a kár, mint a haszon belőle, ha szólanak. Ha az apostolok törődtek volna efélével, soha el nem végezhették volna tisztöket.

15. Nem mindenki vállalná el a presbyterséget, s ha el is vállalná, kérdés, hogy vajjon engedelmeskednék-e a nép akárkinek? — Bizonyosan elvállalnák, ha kellő okokkal kényszeríttetnének. A nép pedig a szükséges eszközök igénybevétele után naponként inkább megszokná ezt az igát.

16. A presbyterium több feleséget vétet el egy-egy férfival. — Ördögi rágalom.

17. A római császár nem fogja megvédeni a reformátusokat, ha befogadják a presbyteriumot. — Mintha a katholikusok jobban nem tudnák némely reformátusnál, hogy a calvinismusnak éppen úgy sajátsága a presbyterium, mint a papismusnak a hierarchia!

A befejezésben arra buzdítja olvasóit, hogy másokat is tanitsanak a presbiteri rendszer ily értelmű felfogására s egyházaikban a lehetőséghez képest állítsanak is fel presbiteriumot.

Ez a kevés változtatással eredeti gondolatmenete szerint és részletesen ismertetett értekezés, mely minden elképzelhető oldalról rendszeresen megtárgyalta a presbiterium kérdését s valóságos működési programmot tartalmazott, tudtunkkal egyetlen ellenző szó nélkül hangzott el és jutott a közönség elé. Minő óriási változás! Csak nehány évvel ezelőtt egyremásra veszítették el hivatalukat, sőt még fogságra is vettettek az ily irányú nézeteiket sokkal szűkebb körben hangoztatók és hirdetők, most pedig — bár még mindig akadtak a következményektől tartó félénkek — a legcsekélyebb ellenmondást se váltá ki senkiből e buzdító és cáfoló szózat, mely egy tudós, de még ifjú tanár aegise alatt táratott a nagyközönség elé. Nem éppen szokatlan eset az eszmék történetében! De azért mégis meglepő!

Hivatkozások

1 Teljes címe u. o. II. k. 983. sz. a., hol nem levén közölve azoknak a névsora, akiknek ajánlotta az értekezést, közülök álljon itt a lelkészjellegűek neve: Ungvári Gergely nagykörösi pap és esperes, Szelei György tolnai pap és esperes, Debreczeni Kalocsa János kecskeméti pap, Decsi János decsi pap, Martonfalvi György, Debreczeni János debreceni bölcsészettanár, Óbudai János zilahi rektor, Kabai Gellért kecskeméti rektor, Ráczkevi István pataji rektor, Csekei Pál ráczkevei rektor, Majtényi Mihály tolnai rektor, Tatai Sámuel debreceni kollegiumi szenior, Váralji Miklós debreceni kollégiumi kontra.

2 Az utolsó három oldal jóval sűrűbben van nyomva a többinél.

Forrás

Zoványi Jenő – Puritánus mozgalmak a magyar református egyházban; Budapest, Kiadja A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság; 1911.