A 17. századi anyanyelvű kizárólagos zsoltározás Magyarországon
részletek H. Hubert Gabriella: A régi magyar gyülekezeti ének (Budapest, 2004): I. A 16-17. századi magyar nyelvű protestáns éneklésről tanúskodó források című fejezetéből
II. 4. 2. A zsoltáréneklés
Mindhárom protestáns felekezet szertartási éneklésében nagy szerepet játszottak a prózai zsoltárok. Témánk szempontjából azonban a verses zsoltárok tartoznak a gyülekezeti énekek körébe, így a velük kapcsolatos követelményeket kell itt elemezni.
Az evangélikusok a prózai zsoltárfordítások és a verses parafrázisok készítésében játszottak nagy szerepet. A teljes zsoltárkönyv verses lefordításában az unitáriusok jártak az élen, akik már a 16. században (Bogáti Fazakas Miklós), majd pedig a 17. században is (Thordai János) lefordították mind a 150 zsoltárt. Ezek azonban kéziratban maradtak, s csak egy részük került bele a nyomtatott unitárius énekeskönyvekbe. Ezen kívül egyelőre nem tudunk kimutatni olyan unitárius törekvést, amely a kizárólag bibliai szöveget tartalmazó éneklést szorgalmazta volna. Uzoni Fosztó István egyháztörténete szerint az 1664-es unitárius zsinat elfogadta a református Szenci Molnár-féle zsoltárokat.90 A 17. század végi halottas91 többet megjelentetett közülük. A Zsoltárkönyv befogadásának egyik bizonyítéka, hogy Hoppál Péter újabban a Homoród- és Küküllő-menti unitárius gyülekezetek levéltáraiban a Szenci Molnár-féle Zsoltárkönyv öt nagyalakú, kéziratos másolatát találta meg.92 Ugyanakkor az unitáriusok több helyen rossznak tartották Szenci Molnár fordítását.93
Újfalvi Imre a református zsoltárfordítást szorgalmazta: „Az mi vekony ítíletünk szerent jo volt volna itt, vagy egynek vag kettőnek azt meg tartania, az mit nemely nemzetek meg tartottanak, hogy tudnia illik az egesz Psalteriumot minden idegen ertelem nelkűl, ßep rhythmusokban rendeltek volna, mely melle adattathattanak volna egyeb enekek az ßent irasbol, hogy az Templomban hol eggyiktűl, hol masiktul, más féle Énekek ne vitettenek volna.” [É7: O4r]. Skaricza Máté (1544-1591) ugyan kapcsolatban állt a Zsoltárkönyv egyik szerzőfordítójával, Théodore de Béze-zel,94 fennmaradt zsoltárfordításai mégis azt mutatják, hogy nem a genfi francia vagy a Lobwasser-féle német verziót követte, hanem a bibliai szöveghez hű, saját fordításokat készített. Szenci Molnár Albert már 1598-ban, peregrinációja során reggelente magyarul, latinul és németül énekelte a zsoltárokat (N4A: 123). Amikor azonban 1607-re elkészült a teljes fordítás, akkor — ismerve a magyar gyakorlatot — Szenci Molnár Albert sem óhajtotta azt kizárólagos használatúvá tenni. Sőt, a Zsoltárkönyv 1612-es kiadásának végéhez (RMNy 1037/2) az általa költőileg is kiemelkedőnek tartott régi énekekből egy énekeskönyvet csatolt [N6A: )(2v]. A 150 genfi zsoltár magyarul, nyomtatásban először 1607-ben külföldön jelent meg.95
…
Először valószínűleg a diákság tanulta meg a genfi zsoltárokat. A diákok reggeli és délutáni könyörgésére 1632-ben — Újfalvi Imre szerkesztésében — jelent meg egy zsoltár-válogatás: Spethe latin és Szenci Molnár magyar szövegével (RMNy 1527). A kiadó—nyomdász, Fodorik Menyhért előszavában Újfalvi régi nézete elevenedik fel: az emberi kitalálások és mesék helyett jobb lenne, ha Dávid zsoltárait énekelnék a gyülekezetekben és magánosan is (É10A: 119). Ugyanakkor Tolnai Dali János107 puritán lelkész merész újításaként jegyezte fel Szilágyi Benjamin István,108 hogy 1639-42-ben a sárospataki kollégiumban Tolnai Dali magyarul énekeltette a zsoltárokat.109 A botrány fő oka az lehetett, hogy a puritánok a régi énekeket és zsoltárparafrázisokat teljesen elvetették, mint ahogy ez több nyilatkozatból is kiderül:
— Tolnai Dali „az régi szép énekeket, psalmusokat, himnuszokat énekeltetni nem engedi” — N10A: 18.
— az anglus [ti. puritán] papok „az Gráduált is megczáfolták, káromlották, kivált képen az szere(n)csi pap” — N 10B: 37.
— A puritánusok nemcsak kárhoztatják a régi isteni dicséreteket, ünnepi énekeket, hanem a saját gyülekezeteikben tiltják is azokat, csak a Zsoltárkönyvet engedik énekelni — N15: 477.
— A sárospataki lelkészek (főleg Szathmári Baka Péter) csak a Zsoltárkönyvet tűrik meg gyülekezetükben — N 14: 361; N 16: 365.110
— Egy 1653-as közlés: a puritánok „a magyar nótákon lévő zsoltárok éneklésére elhallgatnak, és ajkukat bégombolják”.111
Ványai János tarcali lelkész vezetésével megfogalmazott puritánellenes vádak között: a puritánus lelkészek csak a Zsoltárkönyvet akarják énekeltetni, a régebbi parafrázisokat Kassán már el is hagyták — N 10: 106.
Énekléssel kapcsolatos adataink a puritán-viták idején megszaporodtak. Az ünnep megszentelése vagy az imádság vagy a bibliai hűség körüli viták mind érintkeztek az éneklés kérdéskörével. Igazat adhatunk Pirnát Antalnak, aki, Makkai László puritánokról szóló könyvének102 recenziójában, fontosnak tartja annak elemzését, hogy „a XVI. századi reformáció követelményei miért kerülnek a XVII. század második harmadában újra napirendre, hogy a XVI. századi reformáció miben különbözik a puritán mozgalomtól, mennyivel magasabb fokon ismétlik meg a magyar puritánok XVI. századi elődeik következtetéseit.”113 A fenti bonyolult kérdésekre csak egy szempontból keressük a választ: a kálvini zsoltáréneklés követelményének milyen volt a magyar puritán befogadása. A puritánok a magyar reformátusok addigi, genfitől eltérő éneklési gyakorlatát nemcsak kritikával illenék, hanem magának a kálvini éneklési elvnek a megvalósítását is célul tűzték ki: szerintük csak bibliai szöveget, vagyis a 150 zsoltárt és néhány más bibliai éneket szabad énekelni (P15: 0001v, 3r; P16: Y8r; 114: 340, 437, 441, 483, 572; T30: 29 skk.; T33: 404 skk.; T39: 93).
A magyar puritán szerzők ugyanazokat az érveket hangoztatták, amelyeket Kálvin már majdnem egy évszázaddal korábban megfogalmazott: a Szentlélek által ihletett és tanított énekeket (1. P15, T20, T30) szabad énekelni, mert „amidőn… ezeket énekeljük, bizonyosak lehetünk abban, hogy e szavakat maga Isten adja a szánkba, mintha csak Ő maga énekelne bennünk önnön dicsőségét magasztalva.” A zsoltárok dallamáról szólva pedig Kálvin kiemeli, hogy a dallamnak legyen súlya (poids) és méltósága, fensége (majesté)114 — Martonfalvi Tóthnál ez leegyszerűsítve, mint „religiosa melodia” jelenik meg (T33: 409). A magyar puritánok törekvése azonban a régi énekekhez ragaszkodó egyházi és világi befogadók ellenállásába ütközött. Ennek egyik oka, mint fentebb Csomasz Tóth Kálmánt idéztük, a genfi zsoltárok bonyolult megformáltsága volt. A másik ok, hogy a puritánok a majdnem egy évszázados és szervesen kialakult éneklési rendet támadták. A zsoltárparafrázisok különösen népszerűek voltak. A 16. századi énekek, tágan értelmezve, megfeleltek a reformátori követelményeknek: népnyelven írták őket és bibliai alapokon álltak, dallamaiknak egy része pedig magyar eredetű volt. A szertartási énekek szövege is a Bibliára ment vissza, és nem tartalmazott a protestáns hitvallásokkal ellenkező szöveget, hiszen azokat a lelkészek vagy elhagyták, vagy kijavították már korábban. A lamentáció éneklését nemcsak népszerűsége miatt támadták a puritán szerzők olyan hevesen, hanem azért is, mert bibliai eredetét nem lehetett kétségbe vonni, tehát más érvet kellett ellene találni: nem az egész gyülekezet énekel (1. már Bullingernél is), illetve a gregorián dallam és az előadásmód nem megfelelő. A szertartási éneklés általános elutasítása mellett (P15: Ooo1v; T27: 618, 693; T29: 494-498; T33: 405, 415; T34: 17-25) legtöbbször meg is nevezték a puritán szerzők az elvetendőnek ítélt énekeket: litánia, passió, lamentáció (ott maradhat csak meg, ahol a gyenge község botránkozása nélkül el nem hagyható — T27: 619; T29: 494; T34: 18-25); „hahogató” énekek, mint pl. a passió, lamentáció, litánia, antifona elutasítása (P15: Ooo1v). Arra is van adatunk, hogy az unitáriusok részt vettek, a puritános lelkészt támogatva, egy passióéneklés körüli vitán (N17: 275-276). A harmadik ok az egyháztörténeti környezet megváltozása lehetett. Reformátoraink fő célja még a tanítás volt, mint ahogy Czeglédy Sándor Melius Juhász kapcsán megjegyzi: az éneklés tanítás-funkcióját „a liturgus magánéneke és a karének éppen olyan jogosan betölthette, mint az igehirdető prédikációja.”115 A puritánok pedig a tanítás mellett a hitélet elmélyítését emelték ki, és az ehhez kapcsolódó tantisztaságot. Nagyon sok szerző, így Kálvin és a puritán szerzők is, az imádság egyik fajtájaként tárgyalták az éneket. Ugyanakkor a magyar szerzők az imádsággal kapcsolatban, főleg Ames munkái nyomán,116 újabb érveket találtak a zsoltárok elfogadtatására: az olyan éneket, amely nem imádság (hálaadás és könyörgés), nem szabad énekelni, mint pl. a verses Tízparancsot, a Hiszekegyet, az ünnepi vagy a Krisztus szenvedéséról szóló énekeket (T27: 693; T33: 409 skk.; T35. 259).
Az erdélyi, tiszántúli és tiszáninneni területeken volt a vita a legélesebb. Váczi P. Andrást117 és Tolnai Dali János között teológiai és irodalmi vita bontakozott ki. A vita mind a zsoltárszövegeket, mind a zsoltárdallamokat érintette:
— A Zsoltárkönyvet nem kell előnybe helyezni a „magyar nótákra” írt zsoltárokkal szemben — a házuknál élhetnek vele, de a templomban a magyar nótákon írt régi zsoltárfordításokat énekeljék (Váczi P. András: T17: 21 skk.; T21: 113 skk.).
— Szabad dolog, hogy a Zsoltárkönyvet használják-e, vagy a magyar nótákra írtakat, de Szenci Molnár a fordításban hívebben követi a bibliai textust, így előnyben kell részesíteni (Tolnai Dali János: T20: 102 skk.).
— Váczi P. András szövegkritikai érvekkel elutasítja a Zsoltárkönyvet — T17: 24 skk. — Tolnai Dali a bizonyítás logikáját bírálja — T20: 97 skk.
— Vita egy új, magyar nótákra írt zsoltárfordítás elkészítéséről — T20: 104; T21: 120.
Miskolci Csulyak Gáspár118 orthodox oldalról támadta a puritán mozgalmat: művében a puritanizmus külföldi ágainak (Robert Brown, John Smith követőinek és az independentizmusnak) különböző énekfelfogásait ítélte el: a zsoltárparafrázisokat és egyéb énekeket nem engedik énekelni, csak a szöveghű bibliai zsoltárokat; az énekeskönyv nélküli éneklést, és a Szentlélek által sugallt zsoltárok könyv nélküli éneklését tartják jónak; vannak, akik elfogadják ugyan a zsoltárokat, de azt „csudálatos nótákra”, bonyolult magyarázatok szerint éneklik; teljesen elvetik a gyülekezeti éneklést; az asszonyok nem énekelhetnek; csak egy éneklő próféta énekelheti a maga szerzeményeit; úrvacsora közben nem énekelnek (T18: 31-32, 121, 124).
A vitákra mérséklőleg hatottak a zsinati és egyéb határozatok:
— Hétköznap énekelhetik a Zsoltárkönyvet, de a régi énekeket is tartsák meg — H19: 82.
— Hétköznap és nagyobb ünnepeken a graduálból és a gyülekezeti énekeskönyvből énekeljenek, vasárnap ezeken kívül még a Zsoltárkönyvből is lehet — H20: 9; H21: 65.
— Lorántffy Zsuzsanna Medgyesi Pálnak szóló üzenete: ne hagyják el azokat a régi karácsonyi énekeket, amelyekben nincsenek a zsoltárokkal ellenkező szók —N13: 560.
— Nemcsak a városi, hanem a falusi gyülekezetekben is a zsoltárokat éneklik (de szabad a zsoltárokon kívül egyéb szentírási énekeket is énekelni) —
A Zsoltárkönyv használatának 17. századi elterjedését több tényező segítette elő:
— 1635 után a gyülekezeti énekeskönyvek nagy része a Zsoltárkönyvvel együtt jelent meg (erről 1. alább, az énekeskönyv-történeti 111. fejezetben).119
— Mind református (T5; T14; T39), mind evangélikus szerzőtől (Macsonkai Miklós) ismerünk olyan osztályozást, amely a zsoltárokat a különböző alkalmak szerint csoportosította, s ezzel elősegítette azok használatát. A genfi egyház gyakorlatának magyarországi megjelenéséről viszont nem rendelkezünk adattal. Genfben ugyanis kb. félév alatt végigénekelték mind a 150 zsoltárt. Az 1553-as, majd az 1562-es Zsoltárkönyv-kiadástól kezdve egy olyan táblázat található a kiadásokban, amely 25 vasárnapra elosztva felsorolja, hogy a vasárnap reggeli, esti és a szerdai istentiszteleteken melyik zsoltárt kell énekelni az istentisztelet kezdetén, valamint a prédikáció előtt és után.120
— A 17. század második felétől kezdve többféle zsoltárprédikáció-kiadás jelent meg, amelynek népszerűsége, mint erre Juhász István rámutat, a puritán háttér mellett az erdélyi történelmi eseményekkel, háborúkkal és üldöztetésekkel is kapcsolatba hozható.121
Az orthodox és puritán nézeteknek számos világi és egyházi támogatója akadt, de ezek egyike sem bizonyult olyan erősnek, hogy valamelyiket kizárólagos érvényre juttathatta volna. Az orthodox—puritán énekléssel kapcsolatos vitának három gyakorlati következménye lett:
1. A Zsoltárkönyv minden magyarlakta területen ismertté vált. A legjobb bizonyság erre, hogy a gályarabok a Zsoltárkönyv zsoltárait énekeltek fogságukban (N18/1: 54, 86, 109, 121; N18/11: 99 [az Erős várat122 is] 123, 126). Néhány zsoltárdallamra éneket is szereztek, és nemcsak az unitáriusok,123 hanem az evangélikusok is többet énekeltek közülük.
2. A gazdag 16-17. századi magyar énekköltés nem szorult ki a használatból.
3. A szertartási éneklés végképp hanyatlásnak indult.
90 Idézi PAPP Géza, 1967, 287.
91 RMK I. 1504.
92 HOPPÁL Péter, 2001/2002, 429.
93 KÉNOSI TŐZSÉR János — UZONI FOSZTÓ István, 2002, 694.
94 KATHONA Géza, 1974, 139.
95 A Zsoltárkönyv eszmetörténeti szerepének legújabb értékeléséhez 1. SZENTPÉTERI Márton, 2001.
106 FERENCZI Ilona, I, 1988A, 226-227.
107 Sárospataki tanár, lelkész, többek között Miskolcon, Tokajban, Tarcalon (1606? —1660). A magyar szerzők életrajzi adatai általában megtalálhatóak az ÚMIL köteteiben, ezért csak néhány jellemző életrajzi adat kerül a jegyzetekbe.
108 Sárospataki tanár, majd tolcsvai, sátoraljaújhelyi lelkész (1616? —1652?).
109Idézi HARSÁNYI István, 1926, 225.
110„Az éneklés felől panaszt töttenek [ti. a sárospatakiak), hogy a Molnár Albert francia zsoltárain kivűl más reformátoroktól irt zsoltároknak parafrazisát nem akarja kiváltképen Szatmári ur, hogy énekeljék.”
111 Idézi többek között KARASSZON Dezső, 1994, 11.
112 Magyar puritánusok harca a feudalizmus ellen, Bp., 1952.
113 PIRNÁT Antal, 1953, 383.
114 CALVIN, Jean, 1939, 7. ”51967, 367.
116 Medulla theologica; De conscientia et eius iure.
1171650-1680 között Szepsiben református lelkész (1619?-1680 után).
118 Tiszáninneni, majd erdélyi református lelkész (1627-1696).
119A 17. század második felében megszaporodnak az olyan adatok, amelyek a Zsoltárkönyv megvásárlásáról tudósítanak, ilyen pl. egy 1667-es udvartartási bejegyzés: vettem „Ket psalteriomot kotast f. 3.” (SZT, VII, 288).
120PIDOUX, Pirre, 11, 1962, 62, 135.
121 JUHÁSZ István, 1996.
122 Az Erős várunk nekünk az Isten (RPHA 392) egy egészen másfajta használatáról is rendelkezünk adattal: Homonnai Bálint énekelte hajdúival a törökök elleni csatában. Az egyik hajdú virágéneknek nevezte a zsoltárt. Ehhez naplójában Homonnai a következő megjegyzést fűzte: „ketseg nelkül ez nem olvasta az Szent Soltart, mert ö hajdu szegeny” (L RMKT 17. század, 1, 528.) Ugyancsak az Erős várunkat énekelték a kassai országgyülésen 1606-ban a Bocskay házában tartott istentiszteleten (PAYR Sándor, 1928, 42).
123 A Zsoltárkönyvet tartalmazó unitárius kéziratokon kívül I. még N22: 92; PAPP Géza, 1967.
H. Hubert Gabriella: A régi magyar gyülekezeti ének (Budapest, 2004)
