Búcsúbeszéd | Jonathan Edwards

Jonathan Edwards (1703-1758)

Búcsúbeszéd (búcsúprédikáció)

Elmondta 1750. július 1-jén, a Massachusetts állambeli Northampton városának első gyülekezetében, miután 24 évi szolgálata után leszavazták a lelkészi tisztségről…

„Amint ti is elismertetek minket részben, hogy mi vagyunk a ti örömötök, amint ti is a mieink vagytok az Úr Jézus napján.” 2 Korinthus 1:14

Tárgy: A lelkészeknek és a gondjaikra bízott embereknek találkozniuk kell egymással Krisztus ítélőszéke előtt az ítélet napján.

Az apostol a fejezet előző részében kijelenti, hogy milyen nagy bajjal (nehézséggel) találkozott szolgálata során. A szövegben és az előző két versben kijelenti, hogy milyen vigaszai és támaszai voltak a megpróbáltatásokban, amelyekkel szembesült. Különösen négy dologról van szó.

1. Az, hogy saját lelkiismerete bizonyságot tett mellette, 12. vers: „Mert a mi örömünk ez, a mi lelkiismeretünk bizonyságtétele, hogy egyszerűségben és isteni őszinteségben, nem testi bölcsességgel, hanem Isten kegyelmével forgolódtunk a világon (ilyen volt életvitelünk), különösen pedig tiköztetek”.

2. Egy másik dolog, amiről vigasztalásként beszél, az, hogy ahogyan saját lelkiismerete mellette szólt, ugyanúgy hallgatóinak, a korintusiaknak a lelkiismerete is, akikhez most írt, és hogy ők is igazolni fogják őt ebben (mellette fognak állni) az ítélet napján.

3. Az a reménye, hogy látni fogja a szolgálatában végzett munkájának és szenvedéseinek áldott gyümölcsét az ő boldogságukban és dicsőségükben a számadás ama nagy napján.

4. Hogy a korintusiak között végzett szolgálata során ő Bírája helyeslését kereste, és élvezte (lelkiismeretében), aki az ő hűségét elismeri és megjutalmazza azon a napon.

Ez utóbbi három gondolatot jelzi a textusom és az előző vers, sőt valójában mind a négyet implikálja (magában foglalja) a szöveg. Mert utal arra, hogy a korintusiak elismerték őt, mint lelki atyjukat, és mint olyat, aki hűséges volt közöttük, és mint jövőbeli örömük és dicsőségük eszközét az ítélet napján. A textus értésünkre adja, hogy az apostol arra számított, hogy akkor majd örömmel találkozik velük a Bíró előtt, és örömmel fogja látni dicsőségüket, mint munkájának gyümölcsét, és így ők az ő örömére lesznek. Az érthető az igéből, hogy az apostol számított rá, (azt várta), hogy akkor a nagy Bíró jóváhagyását fogja élvezni, amikor a pásztor és a pásztorolt nyáj együtt találkoznak előtte, és hogy akkor elismeri majd hűségét, és hogy ez dicsőségüket eszközölte, és így mintegy örömének koronájaként adja majd át őket neki. Ezt azonban az apostol nem remélhette, hacsak nem állt mellette a saját lelkiismeretének helyeslő bizonyságtétele. És ezért a szavak a leghatározottabban azt sugallják, hogy saját lelkiismerete előtt tiszta volt (igazolta magát).

Egy dolog kiviláglik mindezen tényezőkben, és a textus egészében, mely dolgot jelen értekezésem tárgyává teszek, nevezetesen

Alapgondolat. (A prédikáció tétele)

A lelkészeknek és a gondjaik alá tartozó embereknek Krisztus ítélőszéke előtt kell találkozniuk egymással az ítélet napján.

A lelkészeknek és a gondjaik alatt álló embereknek el kell válniuk egymástól ezen a világon, bármennyire jól össze is vannak kapcsolódva. Ha előbb nem váltak el egymástól, akkor a halál által mindenképpen el kell válniuk; és elválhatnak egymástól addig is, amíg az élet tart. A változás világában élünk, ahol semmi sem biztos vagy állandó, és ahol egy kis idő, néhány a nap leforgása különös dolgokat, meglepő változásokat hozhat egyes személyekben a családokban, a városokban és egyházakban, országokban és nemzetekben. Gyakran előfordul, hogy azok, akik a legegységesebbnek tűnnek, kis idő múlva a leginkább széthullnak, és a legnagyobb távolságra kerülnek egymástól. Így lelkészek és emberek, akik között a legnagyobb kölcsönös tisztelet és a legszigorúbb (legkomolyabb) egység volt, nemcsak ítéleteikben térhetnek el egymástól, és érzelmeikben távolodhatnak el szívükben, hanem egyikük elszakadhat a másiktól, és minden kapcsolatuk felbomolhat. A lelkipásztor távoli helyre költözhet, és lehet, hogy soha többé nem lesz közük egymáshoz ezen a világon. De ha ez így lenne is (de ha még ez a helyzet áll is fenn), akkor is lesz még egy találkozásuk, amiben részük kell legyen, és erre az elszámolás utolsó nagy napján kerül sor.

Itt szeretném feltárni,

I. Milyen módon találkoznak majd egymással a lelkészek és a gondjaik alá tartozó emberek az ítélet napján?

II. Milyen céllal?

III. Milyen okokból rendelte el Isten, hogy a lelkészek és népük akkor ilyen módon és ilyen céllal találkozzanak egymással?

Néhány vonatkozásban szeretném feltárni, hogy a lelkészek és a gondjaik alatt álló nép milyen módon találkoznak egymással az ítélet napján.

Először is, nem pusztán úgy fognak találkozni azon a napon, ahogyan akkor általában az egész világnak össze kell gyűlnie. Két dologban szeretném kiemelni a különbséget.

1. A tekintetben, hogy ténylegesen tisztán látják, és határozottan ismerik és észreveszik egymást.

Bár az egész világ jelen lesz akkor, minden nemzedék, az egész emberiségből egy hatalmas gyülekezetben, az összes angyali természetű lényekkel, választott és bukott angyallal együtt, mégsem kell azt feltételeznünk, hogy mindenkinek sajátos és különleges ismerete lesz az egész összegyűlt sokmilliós tömeg minden egyes egyedéről, amely kétségtelenül sok milliárdból áll majd. Bár valószínű, hogy az emberek képességei sokkal nagyobbak lesznek, mint a jelenlegi állapotukban, mégsem lesznek végtelenek. Bár a megértésük és felfogóképességük óriási mértékben bővülni fog, az emberek mégsem lesznek isteni természetűek. Valószínűleg az egyes embereknek igen széles látókörük lesz a hatalmas gyülekezet különböző részeiről és tagjairól, és így ama nagy nap eseményeiről is. De mégis szükségszerűen úgy kell lennie annak, hogy a véges elmék természetéből adódóan egyes személyek és dolgok azon a napon jobban fognak egyes személyek figyelmébe kerülni, mint mások. • Ez (amint azt joggal feltételezhetjük) – azért lesz így, mert egyes személyek másokkal való kapcsolatukban közelebb állnak majd a nap eseményeihez, mint mások. Különös oka lesz annak, hogy azok, akiknek különleges ügyeik voltak egymással ezen a világon próbaidejük állapotában, (különleges kapocs fűzte őket össze), és akiknek kölcsönös ügyeit akkor fogják megvizsgálni és megítélni, különösen szembesülniük kell majd egymással. Így feltételezhetjük, hogy uralkodók és alattvalók, földi bírák és azok, akik felett ítélkeztek, szomszédok, akiknek kölcsönös viselkedéseik, ügyeik és vitáik voltak, családfők és gyermekeik és szolgáik akkor találkoznak majd, és különleges megkülönböztetésben kerülnek egymás mellé. • És különösen így lesz ez a lelkészekkel és rájuk bízott néppel. A szövegből nyilvánvaló, hogy ezek egymás szeme előtt lesznek, megkülönböztetetten (részletekbe menően) ismerik majd egymást, és akkor különös figyelmet fordítanak egymásra.

2. Úgy találkoznak majd egymással, mint akiknek különleges ügyük/dolguk van egymással azon a nagy napon.

Bár az egész világgal találkoznak majd abban az időben, mégsem fognak ők mindenkivel közvetlenül és különösen foglalkozni. Igen, az akkor összegyűlők jóval nagyobb része olyan lesz, akikkel próbaidőszakuk alatt nem érintkeztek, és így nem lesznek olyan közös ügyeik, amelyekről ítélkezni kellene. Ami azonban a lelkészeket és a gondjaik alatt álló embereket illeti, ők olyanok lesznek, akiknek a legnagyobb jelentőségű ügyekben sok közvetlen dolguk volt egymással. Ezért nekik különösen találkozniuk kell, és a bíró elé kell vonassanak, mint akiknek különös dolguk van egymással a számadás nagy napjának tervében és ügyében. Így az ő találkozásuk, ami a módját illeti, különbözni fog az emberiség általános találkozásától.

Másodszor, az ítélet napján való találkozásuk nagyon különbözni fog az e világban egymással való találkozásuktól.

A lelkészek és a népük, amíg kapcsolatuk tart, gyakran találkoznak egymással ezen a világon. Szokásuk, hogy vasárnapról vasárnapra és máskor is találkoznak Isten nyilvános tiszteletére rendelt alkalmakon, a szentségek kiszolgálására és Isten házának ünnepélyes szolgálataiban. És ezeken az összejöveteleken kívül alkalmuk van arra is, hogy egyházi ügyeik eldöntésére és intézésére, az egyházfegyelem gyakorlására, valamint a közügyek tisztaságát és jó rendjét érintő dolgok rendezésére és kiigazítására gyűljenek össze. • De az ítélet napján való találkozásuk, módját és körülményeit tekintve rendkívül különbözni fog minden olyan találkozástól és megbeszéléstől, amelyet a jelenlegi állapotban egymással tartanak. Miben fog állni e különbség? Ezt szeretném néhány gondolatban feltárni.

1. Most egy előkészítő, változékony állapotban találkoznak egymással, de akkor egy változatlan állapotban.

Most a gyülekezetben lévő bűnösök olyan állapotban találkoznak lelkipásztorukkal, amelyben képesek egy üdvös változásra, képesek arra, hogy Isten kegyelme folytán lelkipásztoruk szolgálatai és munkája által a Sátán hatalmából Istenhez forduljanak; és a bűnösség, kárhozat és harag állapotából az Istennel való békesség és kegyelem állapotába kerüljenek, az Ő gyermekei kiváltságainak élvezetébe, és örök örökségükre jogcímet szerezzenek. • Továbbá a szentek most a romlottság nagy maradványaival, és néha nagy lelki nehézségek és nyomorúságok között találkoznak a pásztorukkal: és ezért még mindig megfelelő alanyai az állapotuk boldog megváltozásának, amelyet okkal remélhetnek a rendelések használatától, és amelynek eszközévé Isten általában a szolgáit teszi. A lelkészek és népük most azért találkoznak, hogy ilyen boldog változásokat idézzenek elő: ezek azok a nagy áldások, amelyeket ünnepélyes összejöveteleiken keresnek.

De amikor majd az ítélet napján találkoznak egymással, akkor egészen másképp lesz. Mindannyian változatlan állapotban fognak találkozni. A bűnösök változatlan állapotban lesznek. Akik akkor a bűn terhe és hatalma alatt lesznek, és Isten haragját érzik rájuk nehezedni, azok minden gyógymódon és változtatási lehetőségen kívül lesznek, és a lelkészeikkel úgy találkoznak, hogy nem remélhetnek enyhülést vagy gyógyulást, és nem kaphatnak semmi jót a segítségükkel. Ami pedig a szenteket illeti, azok már tökéletesen megszabadultak minden romlottságuktól, kísértésüktől és mindenféle csapástól, és ezek soha örökké nem érhetik többé őket; és nem marad hátra semmiféle szabadulás, semmiféle boldogító változás, amit a kegyelem eszközeinek felhasználásával, a lelkészek igazgatása alatt el kellene még érni. • Akkor kimondatik majd: „Aki igazságtalan, maradjon igazságtalan; és aki mocskos, maradjon tisztátalan; és aki igaz, maradjon igaz; és aki szent, maradjon szent”.

2. Akkor tiszta, biztos és csalhatatlan világosság állapotában találkoznak majd egymással.

A lelkészek vezetőkként és tanítókként vannak beállítva, és a Szentírás úgy ábrázolja őket, mint a gyülekezetekben felállított fényeket, és a jelen állapotban időről időre találkoznak népükkel, hogy oktassák és megvilágosítsák őket, hogy kijavítsák tévedéseiket, és hogy hangként álljanak mögöttük, amikor jobbra vagy balra térnek, mondván: „Ez az út, ezen járjatok”; hogy az igazságot a megfelelő bizonyítékok felmutatásával bizonyítsák és megerősítsék. Hogy megcáfolják a tévedéseket és a romlott véleményeket, hogy meggyőzzék a tévedőket, és megerősítsék a kételkedőket. •De amikor Krisztus eljön az ítéletre, minden tévedés és hamis vélemény fel fog derülni. Minden csalás és tévtan eloszlik annak a napnak a fénye előtt, ahogyan az éjszaka sötétsége eltűnik a felkelő nap megjelenésekor. Isten Igéjének minden tanítása akkor teljes bizonyossággal fog megjelenni, (nem lesz szükség erősíteni) és senki sem marad meggyőződés nélkül (meggyőzetés híján). Mindenki a legnagyobb bizonyossággal ismeri majd az igazságot, és nem lesznek tévedések, amelyeket helyre kell majd hozni.

Most a lelkészek és a népük olykor különböznek (nem értenek egyet) a vallás egyes kérdéseit illetően, és néha összejöhetnek, hogy együtt tanácskozzanak azokról a dolgokról, amelyekben különböznek, és meghallgassák az egyik és a másik oldalról felhozott indokokat (érveket); és mindezek eredménytelenül maradhatnak az igazságról való meggyőződés tekintetében. Találkozhatnak, és újra elválhatnak, anélkül, hogy jobb egyességre jutnának, mint korábban; és az az oldal, amelyik tévedésben volt, még mindig úgy maradhat. Néha a lelkészek és a népük találkozói az eltérő érzelmek ilyen eseteiben szerencsétlen viták és ellentmondások közepette zajlanak, amelyeket sok előítélettel és az őszinteség hiányával irányítanak; nem a világosság és a meggyőződés felé haladnak, hanem inkább a sötétség megerősítésére és növelésére, az igazsággal szembeni ellenállás megrögzött kialakítására és az egymás iránti szeretet elidegenítésére. • De amikor majd az ítélet napján, a nagy Bíró ítélőszéke előtt találkoznak, Krisztus gondolata és akarata ismertté válik, és többé nem lesz vita vagy véleménykülönbség. Az igazság bizonyítéka minden vitán felül áll majd, és minden vita véglegesen és örökre eldől.

Most a lelkészek azért találkoznak a népükkel, hogy megvilágítsák és felébresszék a bűnösök lelkiismeretét: eléjük tárják a bűn nagy gonoszságát és veszélyét, Isten törvényének szigorúságát és pontosságát, saját szívük és cselekedeteik gonoszságát, a nagy bűnt, amiben szenvednek, az isteni haragot, ami rajtuk van, valamint tehetetlenségüket, vakságukat, szegénységüket, elesettségüket és elveszett állapotukat tárják elébük. De gyakran minden hiábavaló. Lelkészük minden szava ellenére továbbra is tompák és fel nem ébredtek maradnak, és lelkiismeretük meggyőzetlen marad. • De ez nem lesz így az utolsó találkozásukkor, az ítélet napján. A bűnösök, amikor a nagy Bíró előtt találkoznak majd a lelkészükkel, nem ostoba (tompa, alvó) lelkiismerettel fognak találkozni vele. Akkor teljesen meg lesznek győződve azoknak a dolgoknak az igazságáról, amelyeket korábban hallottak tőle, Isten nagyságáról és rettenetes fenségéről, szentségéről és a bűn iránti gyűlöletéről, félelmetes igazságosságáról a bűn büntetésében, törvényének szigorúságáról és fenyegetéseinek rettenetes voltáról és igazságáról, valamint saját kimondhatatlan bűnösségükről (vétkességükről) és nyomorúságukról. És soha többé nem lesznek érzéketlenek ezekre a dolgokra. A lelkiismeret szemei mostantól teljesen megvilágosodnak, és soha többé nem vakulnak el. A lelkiismeret szája most megnyílik, és soha többé nem záródik be.

A lelkészek most azért találkoznak népükkel, nyilvánosan és négyszemközt, hogy megvilágosítsák őket lelkük állapotát illetően; hogy megnyissák és alkalmazzák rájuk Isten Igéjének szabályait, hogy megvizsgálják saját szívüket, és felismerjék állapotukat. Most azonban a lelkészeknek nincs tévedhetetlen ismeretük a népük állapotáról; és a legügyesebbek is hajlamosak a tévedésekre, és gyakran tévednek ilyen természetű dolgokban. • A nép sem képes biztosan kiismerni lelkészének állapotát, sem egymás állapotát: nagyon gyakran olyanok is szenteknek adják ki magukat közöttük, és lehet, hogy jeles szenteknek látszanak, akik nagy képmutatók. Másrészt pedig néha olyanokat is elmarasztalnak, vagy alig fogadnak be szeretetükbe, akik valóban Isten ékességei közé tartoznak. • És semmi sem gyakoribb, mint hogy az emberek tévednek saját állapotukkal kapcsolatban. Sokan, akik Isten előtt utálatosak és haragjának fiai, nagyra tartják magukat, mint az ő drága szentjei és kedves gyermekei. Igen, okkal gondolhatjuk, hogy gyakran vannak olyanok, akik a legbátrabban bíznak biztonságos és boldog állapotukban, és nemcsak igaz szenteknek, hanem a gyülekezet legkiválóbb szentjeinek tartják magukat, de sajátos módon füstöt képeznek Isten orrában. • És kétségtelenül így van ez gyakran azokban a gyülekezetekben, ahol Isten Igéjét a leghűségesebben hirdetik s osztogatják, annak ellenére, hogy a lelkészek a legvilágosabb magyarázataikban és Isten Igéje tanításainak és szabályainak a hallgatóik lelkére való legmélyebb alkalmazásában mindent elmondhatnak. ••Az ítélet napján azonban másfajta találkozásra kerül sor. Akkor minden szív titkai nyilvánvalóvá válnak, és minden ember állapota tökéletesen ismert lesz. 1 Korinthus 4:5: „Ezért ne ítéljetek semmit az idő előtt, amíg el nem jön az Úr, aki egyszerre világosságra hozza a sötétség rejtett dolgait, és nyilvánvalóvá teszi a szívek tanácsait, és akkor minden embernek dicsérete (minősítése) Istentől lesz.” • Akkor már senki sem lesz megtévesztve a saját állapotát illetően, és nem lesz többé kétséges a helyzetére nézve. Örökre vége lesz a megtévesztett képmutatók minden önhittségének és hiú reményének, valamint az őszinte keresztyének minden kétségének és félelmének. • És akkor mindenki tudni fogja egymás lelkének állapotát. A nép tudni fogja, hogy a lelkészük őszinte és hűséges volt-e, a lelkész pedig tudni fogja, hogy ki-ki a maga népe közül milyen állapotban van, és hogy kinek volt Isten igéje és rendelései az életnek életre szóló illata, kinek pedig a halálnak halálra szóló illata.

Továbbá, ebben a jelenlegi állapotban gyakran megtörténik, hogy amikor a lelkészek és a nép összejönnek, hogy megvitassák és intézzék egyházi ügyeiket, különösen vitás helyzetben, készek ítélkezni és elmarasztalni egymás nézeteit, terveit azokat az elveket és célokat illetően, amelyek mindegyiküket befolyásolják, és nagyot tévednek ítéleteikben és elmarasztalásaikban egymással szemben. • De azon a jövőbeli találkozón a dolgok igaz és tökéletes megvilágításba kerülnek, és bizonyosan kiderül, hogy ki milyen elvek és célok alapján cselekedett. Az a nap véget fog vetni minden ilyen jellegű tévedésnek és minden igazságtalan elmarasztalásnak.

3. Ebben a világban a lelkészek és a népük gyakran találkoznak, hogy halljanak egy láthatatlan Úrról és várjanak rá. Az ítéletkor azonban az Ő legközvetlenebb és legláthatóbb jelenlétében fognak találkozni.

A lelkészek, akik most gyakran találkoznak népükkel, hogy az örökkévaló, halhatatlan és láthatatlan Királyt hirdessék nekik, hogy meggyőzzék őket arról, hogy van Isten, és kijelentsék nekik, hogy milyen Lény Ő, és hogy meggyőzzék őket arról, hogy Ő kormányozza és meg fogja ítélni a világot, és hogy van egy jövőbeli jutalom és büntetés állapota, és hogy felhívják figyelmüket a mennyben levő Krisztusra, Isten jobbján, egy láthatatlan világban – akkor találkozni fognak majd népükkel e nagy Isten, Megváltó és Bíró legközvetlenebb érzékelhető jelenlétében, aki a legegyértelműbben, láthatóan és nyíltan, nagy dicsőséggel, minden szent angyalával együtt jelenik meg előttük és az egész világ előtt. Nem azért találkoznak majd egymással, hogy egy távollévő Krisztusról, egy láthatatlan Úrról és jövőbeli Bíróról halljanak; hanem azért, hogy megjelenjenek e Bíró előtt – hogy együtt legyenek e legfőbb Úr jelenlétében – az ő mérhetetlen dicsőségében és rettenetes fenségében, akiről oly sokszor hallottak a földi találkozásaik során.

4. A lelkészek és a gondjaik alatt álló nép találkozásán egyáltalán nem lesznek gondatlan, könnyelmű, figyelmetlen szívű jelenlevők.

Ilyen szívvel sokan vesznek részt az összejöveteleiken ezen a világon, sokan, akik kevéssé törődnek Azzal, Akit állítólag közösen imádnak nyilvános tiszteletének ünnepélyes alkalmain a szent kötelességekben; kevéssé figyelnek saját gondolataikra vagy elméjük (lelkük) állapotára az istentiszteleten, nem törődnek azzal az üggyel, amivel foglalkoznak, és nem gondolnak arra a célra, amiért összejöttek. De azon a nagy napon nem lesz egyetlen gondatlan szív sem: nem lesz alvás, nem fog elkalandozni az elméjük az összejövetel nagy ügyétől, nem lesz figyelmetlenség a napi ügyek iránt, nem lesz gondatlanság a jelenlétet illetően, vagy azokkal a nagy dolgokkal kapcsolatban, amelyeket Krisztustól fognak hallani, vagy amelyeket korábban tőle és róla hallottak szolgáik által a próbatétel állapotában, vagy amelyeket most fognak hallani pásztoraiktól kijelenteni róluk Bírájuk előtt.

Miután ezeket a dolgokat behatóan megfigyeltük e jövőbeli találkozás módjáról és körülményeiről, Krisztus ítélőszéke előtt, az ítélet napján, most tovább megyek,

II.

Hogy feltárjam, hogy milyen céllal fognak akkor találkozni.

Először is, hogy a nagy Bíró előtt számot adjanak egymás iránti viselkedésükről, abban a viszonyban, amelyben e világban egymáshoz viszonyultak.

A lelkészeket Krisztus küldi népükhöz, az ő ügyében. Ők az ő szolgái és hírnökei; és amikor befejezték a szolgálatukat, vissza kell térniük a gazdájukhoz, hogy számot adjanak neki arról, hogy mit tettek, és milyen fogadtatásban volt részük a szolgálatuk teljesítése során. Így találjuk Lukács 14:16-21-ben, hogy amikor a szolga, akit kiküldtek, hogy hívja a vendégeket a nagy vacsorára, befejezte a kijelölt szolgálatát, visszatért a gazdájához, és számot adott neki arról, hogy mit tett, és milyen bánásmódban volt része. És amikor a gazda haragudva elküldte a szolgáját másokhoz, az ismét visszatért, és beszámolt a gazdájának a munkájáról és a sikeréről. • Így olvassuk a Zsidókhoz írt levél 13:17-ben az Isten házában szolgáló lelkészekről vagy elöljárókról, hogy „a lelkekre vigyáznak, mint akiknek számot kell adniuk”. És a már említett Lukács 14. fejezetéből is látjuk, hogy a lelkészeknek számot kell adniuk a gazdájuknak, nemcsak a hivataluk ellátása során tanúsított saját magatartásukról, hanem arról is, hogy a nép hogyan fogadta őket, és milyen bánásmódban részesültek közöttük.

A hűséges lelkészek akkor majd örömmel adnak számot azokról, akik örömmel fogadták őket, és jól hasznosították a szolgálatukat; és ezek nekik adatnak majd meg azon a napon, mint az örömük koronái. • És ugyanakkor számot fognak adni azoknak rossz bánásmódjáról is, akik nem jól fogadták őket és a Krisztustól kapott üzeneteiket. Ezekkel nem úgy fognak találkozni, mint ahogyan azt e világban szokták, hogy tanácsot adjanak és figyelmeztessék őket, hanem hogy tanúságot tegyenek ellenük, mint bíráik és kárbecslőik Krisztussal együtt, hogy elítéljék őket. • Másfelől pedig a nép azon a napon vádat fog emelni a gonosz és hűtlen lelkészek ellen, akik saját időleges érdekeiket keresték inkább, mint rájuk bízott lelkek javát.

Másodszor, azon a napon a lelkészek és a nép, amely a gondjaik alatt állt, együtt fognak találkozni Krisztus előtt, hogy Ő ítélkezzen közöttük minden olyan vitás kérdésben, amely közöttük ebben a világban fennállt.

Ebben a gonosz világban gyakran előfordul, hogy nagy nézeteltérések és viták keletkeznek a lelkészek és a pásztori gondjaik alá tartozó emberek között. Bár a legnagyobb kötelességük, hogy békességben éljenek együtt, inkább, mint más velük bármilyen kapcsolatban álló személyekkel; és bár az ilyen kapcsolatban álló személyek közötti viták és viszályok a legboldogtalanabbak és legszörnyűbbek a következményeiket tekintve sok egyéb mindenféle más vita felett, mégis milyen gyakoriak az ilyen viták! Néha az embereknek vitájuk támad lelkészeikkel a tanításukról, néha a gyülekezet igazgatása felől, vagy a magatartásukat illetően, néha pedig az eltartásukról. Néha az ilyen viták hosszú ideig tartanak, és néha ebben a világban eldőlnek, az egyik vagy másik fél túlsúlyban levő érdeke szerint, nem pedig Isten Igéje és a dolgok értelme alapján. És néha az ilyen viták soha nem jutnak megfelelő döntésre ebben a világban.

De az ítélet napján teljes, tökéletes és örökkévaló döntés születik róluk. A tévedhetetlen Bíró, a világosság, a valóság és az igazságosság végtelen Forrása ítélkezni fog a vitatkozó felek között, és kimondja, mi az igazság, kinek van igaza, és mi felel meg az ő elméjének és akaratának. És ehhez a feleknek együtt kell megállniuk előtte az utolsó napon, amely minden vitát lezáró és eldöntő nagy nap lesz, amely minden tévedést helyreigazít, és minden igazságtalan ítéletet, félreértést és zűrzavart eltöröl, ami csak korábban fennállt az emberiség világában.

Harmadszor, a lelkészeknek és a gondjaik alatt álló embereknek össze kell gyűlniük azon a napon, hogy egymás jelenlétében örök ítéletet és megfizetést (jutalmat) kapjanak a Bírótól, aszerint, ahogyan a jelen állapotban egymáshoz való viszonyukban viselkedtek.

A Bíró nemcsak igazságot fog hirdetni, hanem igazságot is fog tenni a lelkészek és a népük között. Kijelenti, hogy mi a helyes közöttük, jóváhagyja azt, aki igazságos és hűséges volt, és elítéli az igazságtalant. Tökéletes igazság és méltányosság fog érvényesülni az általa hozott ítéletekben, az általa adott jutalmakban és az általa kiszabott büntetésekben. Dicsőséges jutalmat ad a hűséges lelkészeknek, azoknak, akik sikeresek voltak. Dániel 12:3: „És a bölcsek (értelmesek) úgy ragyognak majd, mint az égboltozat fényessége, és akik sokakat az igazságra térítenek, mint a csillagok örökkön-örökké.” És azok is megjutalmazza, akik hűségesek voltak, de mégsem jártak sikerrel: Ézsaiás 49:4: „Akkor azt mondtam: Hiába fáradoztam, hiába költöttem erőmet; de az én ítéletem bizonyosan az Úrnál van, és az én jutalmam az én Istenemnél.” És akik befogadták, örömmel fogadták és vendégül látták és támogatták őket, dicsőséges jutalomban részesülnek, Máté 10:40, 41: „Aki titeket befogad, engem fogad be, és aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Aki prófétát fogad be egy próféta nevében, az próféta jutalmát kapja, és aki igaz embert fogad be egy igaz ember nevében, az igaz ember jutalmát veszi”. Az ilyen emberek és hűséges szolgáik egymás örömének koronái lesznek, 1Thessz 2:19, 20: „Mert mi a mi reménységünk, vagy örömünk, vagy dicsekvésünk koronája? Nem azok lesztek-e ti is a mi Urunk Jézus Krisztus jelenlétében az ő eljövetelekor? Mert ti vagytok a mi dicsőségünk és örömünk.” És a szövegben: „Mi vagyunk a ti örömötök, ahogyan ti is a miénk, az Úr Jézus napján”. • Akik pedig gonoszul bánnak Krisztus hűséges szolgáival, különösen abban, amiben ők hűségesek, szigorú büntetésben részesülnek; Máté 10:14, 15: „És aki nem fogad be titeket, és nem hallgatja meg szavaitokat, amikor kimentek abból a házból vagy városból, lábaitok porát rázzátok le. Bizony mondom nektek, Szodoma és Gomorra bűnöseinek elviselhetőbb lesz sorsa az ítélet napján, mint annak a városnak”. 5Mózes 33:8-11: „Léviről pedig ezt mondta: Legyen a te Thumminod és Urimod a te szentjeiddel. Ők tanítsák Jákóbot a te ítéleteidre, és Izráelt a te törvényedre. Áldd meg, Uram, az ő javait, és fogadd el keze munkáját; törd meg az ellene lázadók és az őt gyűlölők derekát, hogy ne kelhessenek fel újra.” Másfelől, azokat a lelkészeket, akikről kiderül, hogy hűtlenek voltak, a legszörnyűbb büntetés fogja érni. Lásd Ezékiel 33:6; Máté 23:1-33.

Ekképpen tehát a nagy napon Isten igazságot fog szolgáltatni a lelkészeknek és népüknek: és e célból össze fognak gyűlni, hogy ne csak igazságszolgáltatásban legyen részük, hanem lássák, hogy a másik féllel is igazságosan bánik Isten. Mert ez a célja annak a nagy napnak, hogy kinyilatkoztassa vagy kihirdesse Isten igazságos ítéletét; Róma 2:5. A lelkészekkel igazságosan fog bánni, és látni fogják, hogy igazságosan bánik népükkel. És a nép maga is igazságot kap majd Bírájától, és látni fogja, hogy igazságot szolgáltat az ő pásztorainak. És így minden dolog örökre rendeződik és megállapodik közöttük: mindenki a cselekedetei szerint lesz elítélve és jutalmazva, vagy úgy, hogy az örök öröm és dicsőség koronáját kapja és viseli, vagy úgy, hogy örök szégyent és fájdalmat szenved.

Most rátérek a következő, harmadik dologra, aminek tárgyalását terveztem, nevezetesen,

III.

Hogy néhány okot adjak, amiért feltételezhetjük, hogy Isten így rendelte el, hogy a lelkészek és a gondjaik alatt álló nép az ítélet napján ilyen módon és ilyen céllal találkozzanak egymással.

Két dologra szeretném most irányítani a figyelmet.

Először is, a lelkészek és népük kölcsönös gondjai (kapcsolatai) a legfontosabbak (legnagyobb jelentőségűek).

A Szentírás kijelenti, hogy Isten minden cselekedetet ítéletre hoz, minden titkos dologgal együtt, legyen az jó vagy rossz. Helyénvaló, hogy az emberiség minden ügye és minden viselkedése, mind a köz-, mind a magánéletben, végre Isten ítélőszéke elé kerüljön, és a Tévedhetetlen Bíró véglegesen eldöntse azokat. De különösen szükséges, hogy ez így történjék a nagyon nagy jelentőségű ügyek esetében.

A keresztyén lelkész és egyháza vagy gyülekezete kölcsönös ügyei pedig a legnagyobb jelentőségűek: sok tekintetben sokkal nagyobb jelentőségűek, mint a legnagyobb földi uralkodók és királyságaik vagy birodalmaik időleges ügyei. Óriási jelentősége van annak, hogy a lelkészek hogyan töltik be hivatalukat, és hogyan viselkednek a népükkel szemben a szolgálat munkájában és a hozzá tartozó ügyekben. Az is óriási jelentőséggel bír, hogy egy nép hogyan fogadja Krisztus hűséges szolgáját, és hogyan viszonyul hozzá, s milyen javulást ér el a szolgálatában. Ezek a dolgok közvetlenebb és jelentősebb hatással vannak arra a nagy és végső célra, amelyre az ember teremtett, és az emberiség örökkévaló jólétére, mint az emberek bármelyik más időleges ügye, legyen az magán- vagy közügy. És ezért különösen helyénvaló, hogy ezek az ügyek ítélet elé kerüljenek, és nyíltan legyenek eldöntve, igazságban és méltányosan, és hogy e célból a lelkészek és a népük együtt találkozzanak a mindentudó és tévedhetetlen Bíró előtt.

Másodszor, a lelkészek és népük kölcsönös dolgai (ügyei) különleges kapcsolatban állnak az ítélet napjához tartozó főbb dolgokkal.

Különleges kapcsolatban állnak azzal a nagy és isteni személlyel, aki akkor Bíróként fog megjelenni. A lelkészek az Ő küldöttei, akiket ő küldött ki, és akik hivatalukban és a népük körében végzett munkájukban az Ő Személyét képviselik, az Ő helyébe lépnek, mint akik azért lettek küldve, hogy kinyilvánítsák az ő gondolatait, elvégezzék a munkáját, és az Ő nevében beszéljenek és cselekedjenek. És ezért különösen helyénvaló, hogy visszatérjenek hozzá, hogy számot adjanak munkájukról és sikereikről. A király minden alattvalójának bírája, mindannyian elszámoltathatók előtte. De még inkább szükséges, hogy a király miniszterei, akiket különösen megbízott a királysága igazgatásával, és akiket valamilyen különleges tárgyalásra küldött ki, visszatérjenek hozzá, hogy számot adjanak magukról, a megbízatásuk teljesítéséről és a fogadtatásról, amelyben részesültek.

A lelkipásztorok nemcsak annak a személynek a küldöttei, aki az utolsó napon bíróként fog megjelenni, hanem a megbízatás, amelyre küldve lettek, és az ügyek, amelyeket rájuk bíztak, mint az ő szolgáira, a legközvetlenebbül érintik az ő becsületét és az ő országának érdekeit. A munka, amelyre küldte őket, az ő kormányzásának és országának terveit hivatott előmozdítani, ezért a népükkel kapcsolatos ügyeik szoros kapcsolatban állnak az ítélet napjával. Annak a napnak ugyanis az a nagy célja, hogy az ő országának ügyeit teljesen rendezze és megalapozza, hogy mindent, ami az országához tartozik, kiigazítson, hogy mindent, ami az ő országának érdekeivel ellentétes, megszüntessen, és hogy minden, ami hozzájárul annak teljességéhez és dicsőségéhez, tökéletesedjen és megerősödjön, hogy e nagy Király megkapja a neki járó tiszteletet és dicsőséget.

Továbbá, a lelkészek és népük kölcsönös gondjai/ügyei közvetlen kapcsolatban állnak az ítélet napjának ügyével, mivel a lelkészek és népük dolga az emberek lelkének örök üdvösségét és az örök kárhozattól való megmenekülésüket tartozott előmozdítani. Az ítélet napja az a nap, amely erre a célra van kijelölve, hogy nyíltan eldöntse és rendezze az emberek örökkévaló állapotát, hogy egyeseket az örök üdvösség állapotába helyezzen, és üdvösségüket a legteljesebb beteljesedésig vigye, másokat pedig az örök kárhozat és a végleges, teljes nyomorúság állapotába helyezzen. A lelkészek és a rájuk bízott emberek kölcsönös ügyei a legközvetlenebb kapcsolatban állnak az ítélet napjával, mivel a lelkészi munka célja éppen az emberek felkészítése arra a napra. A lelkészek azért vannak kiküldve, hogy figyelmeztessék őket annak a napnak a közeledtére, hogy előre figyelmeztessék őket az ítéletnapkor a gonoszokra kiszabandó szörnyű ítéletre, és hogy kijelentsék nekik az ítéletnapkor az igazakra kiszabandó áldott ítéletet, és hogy eszközöket alkalmazzanak s használjanak fel velük szemben, hogy megmenekülhessenek az ítéletnapkor az istentelenekre váró haragtól, és elnyerjék a szentek jutalmát.

És mivel a lelkészek és a népük közös ügyei olyan közeli és közvetlen kapcsolatban állnak azzal a nappal, különösen helyénvaló, hogy ezek az ügyek ott rendeződjenek és véglegesíttessenek, és hogy ennek érdekében a lelkészek és a népük találkozzanak és együtt jelenjenek meg a nagy Bíró előtt azon a napon.

Alkalmazás

A téma továbbfejlesztéseként (hasznosítása, alkalmazásaként), szeretném az itt jelenlévőket, akik lelkipásztori gondoskodásom alatt álltak, néhány vonatkozásban elmélkedésre vezetni, és néhány, a jelenlegi körülményeinkhez alkalmas tanácsot adni nekik azzal kapcsolatban, amit tettek az utóbbi időben annak érdekében, hogy elváljunk, de komolyan várva, hogy az ítélet napján a nagy törvényszék előtt találkozzunk egymással.

Jövendő legünnepélyesebb találkozásunk mély és komoly megfontolása bizonyára a legalkalmasabb egy ilyen alkalommal, mint ez; – miután a közelmúltban megtörtént az, ami minden valószínűség szerint (ami az eddigi kapcsolatunkat illeti) örökös elválással fog járni.

Hányszor találkoztunk már együtt Isten házában ebben a kapcsolatban! Hányszor beszéltem hozzátok, oktattalak, tanácsoltalak, figyelmeztettelek, irányítottalak és tápláltalak Isten Igéjével benneteket, és végeztem közöttetek a rendeléseket (rendtartásos szolgálatot), mint a gondjaimra bízott nép között, amelynek drága lelkeiért én voltam felelős (akiknek drága lelkei rám lettek bízva)! De minden valószínűség szerint ez soha többé nem lesz így.

Jeremiás próféta, 25. fejezet 3. versben arra emlékezteti a népet, hogy milyen sokáig fáradozott közöttük a szolgálat munkájában: „Jósiásnak, Ámon fiának, Júda királyának tizenharmadik esztendejétől kezdve egészen a mai napig (azaz a huszonhárom esztendőn át) az Úr szava szólt hozzám, és én szóltam hozzátok, korán kelve szóltam.” Nem akarom magamat Jeremiás prófétához hasonlítani, de ebben a tekintetben elmondhatom, ahogy ő tette: „Az Isten igéjét szóltam hozzátok, huszonhárom éven át, korán kelve szóltam az igét”. Tavaly február 15-én volt huszonhárom éve, hogy a szolgálat munkájában, ez egyház és gyülekezet szolgálatában lelkipásztorként munkálkodtam. És bár erőm a gyengeségben állt, mivel mindig nagy testi gyengeségben dolgoztam, amellett, hogy más tekintetben is elégtelen voltam egy ilyen nagy feladathoz, mégsem kíméltem gyenge erőmet, hanem a ti lelketek javára fordítottam. Elmondhatom előttetek én is, ahogyan az apostol is mondta hallgatóinak: Gal 4,13: „Tudjátok, hogy a test gyöngeségében hirdettem nektek az evangéliumot”. Életem és erőm virágkorát a ti örökkévaló jólétetekért végzett munkával töltöttem. Ti vagytok a tanúim, hogy ami erőm volt, azt nem hanyagoltam el tétlenségben, és nem költöttem arra, hogy világi terveket folytassak, és világi ügyeket intézzek, hogy külső vagyonomat gyarapítsam, és magamat és családomat gazdagítsam. Hanem én a szolgálat munkájának szenteltem magam, éjjel-nappal dolgoztam, korán keltem, és e nagyszerű feladatnak szenteltem magam, amelyre Krisztus rendelt engem. Úgy találtam, hogy a lelkészi munka köztetek valóban nagy munka, rendkívül nagy gonddal, törődéssel és nehézségekkel járó munka volt. Sok nehéz terhet kellett viselnem, amelyekhez erőm nagyon kevésnek bizonyult. Isten arra hívott el, hogy viseljem ezeket a terheket; és áldom az Ő nevét, hogy úgy támogatott, hogy nem süllyedtem el (roskadtam össze) alattuk, és hogy az Ő ereje ebben az én gyengeségemben nyilvánult meg. Így, bár sokszor minden oldalról szorongattak, mégsem omlottam össze; csüggedeztem, de nem estem kétségbe; el voltam keseredve, de nem pusztultam el.

Most azonban okom van azt gondolni, hogy munkám, amelyet mint a ti szolgátok kellett végeznem, befejeződött: nyilvánosan elutasítottatok, és lehetőségeim itt megszűnnek.

Mennyire illik tehát most nekünk arra az időre gondolnunk, amikor találkoznunk kell egymással a főpásztor előtt! Amikor számot kell adnom pásztori munkámról, a szolgálatról, amelyet végeztem, és arról, hogy milyen fogadtatásban és bánásmódban részesültem a nép körében, amelyhez ő küldött engem. Nektek pedig számot kell adnotok a velem szemben tanúsított magatartásotokról, és arról, hogy mennyit fejlődtetek szolgálatom e huszonhárom éve alatt. • Mert akkor nektek és nekem együtt kell megjelennünk, és mindkettőnknek számot kell adnunk, hogy tévedhetetlen, igazságos és örök ítéletet mondhasson rólunk Az, Aki ítélkezni fog felettünk mindazzal kapcsolatban, amit az itteni gyűlésünkön mondtunk vagy tettünk, és mindazzal a magatartással kapcsolatban, amelyet egymás iránt tanúsítottunk Isten házában és másutt. Ő meg fogja vizsgálni a szívünket, és nyilvánvalóvá fogja tenni a gondolatainkat, valamint az elveinket és az elménk legrejtettebb titkait is. • A legszigorúbb pártatlansággal fog ítélkezni felettünk a köztünk fennálló összes vitában, és megvizsgálja, hogy hogyan viselkedtünk egymás iránt ezekben a vitákban. Semmi sincs elfedve, ami ne tárulna fel akkor, és semmi sincs elrejtve, amit fel ne fedezne az Ő mindent átható tekintete. Mindent Isten mindentudásának és dicsőségének kutató, átható fényében fogunk megvizsgálni, és Az által, akinek szemei olyanok, mint a tűz lángja. Az igazság és a jogosság tisztán láthatóvá válik, mivel a dolgok leplezetlenül fognak feltárulni. És minden tévedés, hamisság, igazságtalanság és sérelem minden álcájától megfosztva le fog lepleződni. Minden álságos színlelés, minden cáfolat és minden hamis érvelés egy pillanat alatt eltűnik, mintha nem bírná elviselni annak a napnak a fényét. És akkor a szívünk nyilvánvaló lesz, és titkai sokkal világosabban fognak megmutatkozni, mint most a külső cselekedeteink. Akkor majd kiderül, hogy mik azok a célok, amelyekre törekedtünk, mik voltak az irányadó elvek, indítékok, amelyekből kiindulva cselekedtünk, és mik voltak azok a hajlamok, amelyeket egyházi vitáinkban és küzdelmeinkben gyakoroltunk. •Akkor majd kiderül, hogy helyesen cselekedtem-e, és valóban lelkiismeretesen, nagy Uram és Mesterem iránti kötelességem gondos figyelembevételével néhány korábbi egyházi vitában, amelyek rendkívül szerencsétlen körülményekkel és következményekkel jártak. Ki fog derülni, hogy volt-e bármilyen jogos oka annak a neheztelésnek, amely azokban az esetekben megnyilvánult? • És akkor nemrég lezajlott nagy vitánk, mely a Krisztus látható egyházában a teljes jogú tagok kiváltságaiba való felvételhez szükséges képesítésekről szólt, minden részében és körülményében meg lesz vizsgálva, és meg lesz ítélve, és az egész dolog világos, biztos és tökéletes fénybe lesz állítva. Akkor majd kiderül, hogy az a tanítás, amelyet e tárgyban hirdettem és közzétettem, nem a Krisztus saját tanítása-e, s nem fogja-e azt az Úr a saját szájából származó drága igazságok egyikeként elismerni, és nem fogja-e azt az egész világegyetem előtt igazolni és tisztelni?! Akkor majd kiderül, hogy mit jelent az, hogy „az ember menyegzői ruha nélkül jön”, mert ez az a nap, amelyről Máté 22:13 szól, amikor az ilyen ember „kézzel-lábbal megkötözve a külső sötétségbe vetetik, ahol sírás és fogcsikorgatás lesz”. • És akkor majd kiderül, hogy e tanítás kifejtése és az ahhoz igazodó cselekedeteim, valamint az ügyben tanúsított általános magatartásom során befolyásolt-e engem a saját időleges érdekeimre vagy becsületemre való tekintet, vagy az a vágy, hogy bölcsebbnek tűnjek másoknál, vagy pedig bármilyen baljós szándék vezérelt-e engem, világi szempontok miatt, és nyilvánvalóvá lesz, hogy amit tettem, az nem az én Uram és Mesterem akaratának gondos, szigorú és gyengéd figyelembevételéből származott-e, és nem azért, mert nem mertem őt megbántani, mivel hosszú, szorgalmas, pártatlan és imádságos vizsgálat után győződtem meg arról, hogy mi az ő akarata. Akkor majd látható lesz, hogy valóban ez volt-e állandóan szemem előtt, ez volt-e a célom (kilátásom), ami arra kötelezett, hogy nagy gondossággal ne döntsek elhamarkodottan a kérdésben, hogy egy ilyen döntés nem az én világi érdekemnek kedvezett, hanem mindenféleképpen ellene fordult, rendkívüli nehézségek hosszú sorát hozta, és a bajok és bánatok szakadékába taszított. • És akkor majd kiderül, hogy a rám bízott emberek megtették-e kötelességüket a lelkipásztorukkal szemben ebben a kérdésben; hogy helyes indulatot és szellemet tanúsítottak-e ebben az ügyben; hogy igazságot tettek-e nekem azzal, hogy meghallgattak, komolyan vették és megfontolták, amit mondanom kellett annak bizonyítékaként, amit Isten tanácsának részeként hittem és tanítottam; vajon azzal a pártatlansággal, őszinteséggel és tisztelettel bántak-e velem, amelyet az igazságos bíró méltányosnak tartott; és vajon a sok lépésben, amelyet tettek, és a sok dologban, amelyet e vita során mondtak és cselekedtek, megtartották-e az igazságosságot, a szeretetet és a keresztyén hűséget; vagy ha másként történt, milyen mértékben sértették meg ezeket. Akkor mindannyiunk magatartásának minden lépését ebben az ügyben, az elsőtől az utolsóig, és a lelkületet amelyet mindebben gyakoroltunk, Isten megvizsgálja és feltárja, és a saját lelkiismeretünk világosan és hangosan fog beszélni és tanúskodni mellette, és mindannyiunkat meg fog győzni, és az egész világ tudni fogja; és soha többé nem lesz tévedés, félreértés vagy neheztelés (feddőzés) ez ügyben az örökkévalóságig.

Ez a vita most valószínűleg véget ér köztetek és köztem, ezen a világon. A múlt hét előtti héten megtörtént a döntés ez ügyben; de egy újabb döntést kell hoznia Istennek azon a nagy napon, amely minden bizonnyal eljön, amikor ti és én együtt találkozunk a nagy ítélőszék előtt. Ezért ezt arra az időre hagyom, és jelenleg nem mondok erről többet.

Most azonban szeretném azzal folytatni, hogy különféle személyekhez szólok, sajátos állapotukhoz mért komoly üzenettel:

I. Azokhoz, akik hívőknek (istenfélőknek, kegyesség követőinek) vallják magukat közöttünk.

Most arra hívlak benneteket, hogy komolyan gondoljatok arra a nagy napra, amelyen találkoznotok kell azzal, aki eddig a lelkipásztorotok volt, a Bíró előtt, akinek szemei olyanok, mint a tűz lángja. Igyekeztem legjobb tudásom szerint kutatni Isten Igéjét az igaz kegyesség megkülönböztető jegyei tekintetében, amelyek alapján az emberek a legjobban felfedezhetik állapotukat, és a legbiztosabban és legvilágosabban ítélhetik meg önmagukat. És ezeket a szabályokat és jegyeket időről időre alkalmaztam nektek az Ige prédikálásában, a legjobb tudásom szerint, és a lehető legegyértelműbb és legbehatóbb (szívet vizsgáló) módon, amire csak képes voltam, annak érdekében, hogy felismerjem a megtévesztett képmutatókat, és megalapozzam az őszinte emberek reményeit és vigasztalását. És mégis félő, hogy mindazok után, amit tettem, néhányotokat most mégis megtévesztett, megcsalatott állapotban kell hagynom. Mert nem lehet azt feltételezni, hogy több száz hitvalló közül senki sincs megtévesztve.

Ezentúl nem lesz többé alkalmam arra, hogy lelketekre vigyázzak és fölöttetek őrködjek, hogy megvizsgáljam és átkutassam (fürkésszem) őket. De mégis arra kérlek benneteket, hogy emlékezzetek és fontoljátok meg azokat a szabályokat, amelyeket szolgálatom során gyakran lefektettem nektek, ünnepélyes tekintettel a jövő napra, amikor nektek és nekem együtt kell találkoznunk Bírónk előtt, amikor a vizsgálatnak azokat az alkalmazásait, amelyeket tőlem hallottatok, újra hallanotok kell, amint elismétli azokat előttetek, és a vizsgálatnak azokat a szabályait is ki kell próbálnia, és fog derülni róluk, hogy jók voltak-e vagy sem. Az is kiderül majd, hogy pártatlanul hallgattátok-e meg őket, és próbára tettétek-e magatokat azok alapján. Maga a bíró, aki tévedhetetlen, fog megítélni mindkettőnket. És ezután senki sem lesz megtévesztve lelke állapotát illetően.

Gyakran eszetekbe juttattam, hogy bármilyen tapasztalatokra, felfedezésekre, vigasztalásokra és örömökre hivatkoztok most, azon a napon mindenki a cselekedetei szerint lesz megítélve, és akkor ez valóban úgy fogjátok találni. Kívánom, hogy legyen egy olyan lelkészetek, aki nálamnál jobban ismeri Isten Igéjét, jobban ismeri a lélek állásait (eseteit, állapotait, helyzeteit), és nagyobb hozzáértéssel tud foglalkozni a lelkekkel, akinek a beszédei sokkal alaposabbak és meggyőzőbbek: hogy azok, akik közületek az én prédikációm alatt ragaszkodtak a csaláshoz, az ő prédikációja által megnyíljon a szemük: hogy tévedéseitekből felébresszen benneteket az előtt a nagy nap előtt.

Hogy a továbbiakban milyen eszközökkel és segítséggel rendelkezhettek a tanításhoz és az önvizsgálathoz, az bizonytalan. De egy dolog biztos: az idő rövid, és hamarosan véget érnek a lehetőségeitek, hogy kijavítsátok a hibáitokat ilyen fontos kérdésben. Nagy változások világában élünk. Most egy nagy változás következik be. Ti kivonultatok a lelkészi szolgálatomból, amely alatt oly sok éven át voltatok. De közeleg, és hamarosan eljön az az idő, amikor az időből az örökkévalóságba mentek át, és így mindenféle kegyelmi eszköz alól is kikerültök.

Ti, akik az istenfélelmet valljátok (hitvallók és kegyességet vallók vagytok), nagyobb részetek (az apostol kifejezésével élve) „részben elismertetek engem”: eddig is elismertetek engem szellemi atyátoknak (aki által hitre, és megtérésre jutottatok), a legnagyobb jó eszközének, amit az emberek fiai közül bárki elérhet számotokra. Gondoljatok arra a napra, amikor ti és én találkozunk majd a Bírónk előtt, amikor meg lesz vizsgálva, hogy vajon megkaptátok-e tőlem azt a bánásmódot, amely a lelki gyermekeknek kijár, és úgyszintén az is, vajon úgy bántatok-e velem, ahogyan lelki atyátokkal kellett volna bánnotok. Ahogyan a természetes szülői kapcsolat nagy kötelezettségeket ró a gyermekekre Isten előtt, úgy a lelki atyai kapcsolat sok tekintetben még inkább nagy kötelezettségeket ró azokra, akiknek a magaviselete és örök üdvössége érdekében úgy vélik, hogy Isten eszközökké tette őket, 1Kor 4,15: „Mert ha tízezer tanítótok van is Krisztusban, még sincs sok atyátok, mert Krisztus Jézusban én nemzettelek titeket az evangélium által.”

II. Most, hogy búcsúzom ettől a néptől, azokhoz fordulok, akiket közülük Krisztus nélküli, kegyelem nélküli állapotban hagyok, és arra hívom őket, hogy komolyan gondoljanak arra az ünnepélyes napra, amikor nekik és nekem találkoznunk kell a világ Bírája előtt.

A tőletek való búcsúzásom bizonyos szempontból sajátos módon szomorú búcsú, mivel a legmélabúsabb (lehangolóbb) körülmények között hagylak benneteket, mert a keserű ürömben és a gonoszság kötelékében hagylak, Isten haragja rajtatok marad, és ez állapotban örök nyomorúságra és pusztulásra kárhoztatva maradtok. Látva, hogy el kell hagyjalak benneteket, kényelmes és boldog körülmény lett volna a búcsúzásunk, ha Krisztusban hagylak benneteket, biztonságban és áldottan a szentek biztos menedékében és dicsőséges nyugalmában. De ez másképp van. Isten szövetségétől távol hagylak benneteket, kik attól idegenek és jövevények vagytok, a bűn és a Sátán nyomorult alattvalói és rabjai, a bosszúálló igazságosság foglyai: Krisztus nélkül és Isten nélkül vagytok a világban.

A ti lelkiismeretetek tanúskodik arról, hogy amíg lehetőségem volt rá, nem szűntem meg figyelmeztetni titeket, és nem szűntem meg elétek tárni a veszélyt, melyben vagytok. Arra törekedtem, hogy a lehető legvilágosabban mutassam be körülményeitek nyomorúságát és szükséghelyzetét. Megpróbáltam minden módot, ami csak eszembe jutott, hogy felébresszem a lelkiismereteteket, és érzékeltessem veletek annak szükségességét, hogy használjátok ki az időtöket, és gyorsan meneküljetek az eljövendő harag elől, és mindenestől használjátok a menekülés és biztonságotok eszközeit. Szorgalmasan igyekeztem megtalálni és felhasználni a legerősebb indítékokat, hogy meggyőzzelek benneteket, hogy gondoskodjanak saját jólétetekről és üdvösségetekről. Nemcsak arra törekedtem, hogy felébresszelek benneteket, hogy félelemmel telve meginduljatok, hanem minden tőlem telhetőt elkövettem, hogy megnyerjelek benneteket: elfogadható szavakat kerestem, hogy ha lehet, rávegyelek benneteket, hogy hagyjátok el a bűnt, forduljatok Istenhez, és fogadjátok el Krisztust Megváltótoknak és Uratoknak. Erőmet nagyrészben ezekre a dolgokra fordítottam. De mégis, ami titeket illet, akikhez szólok, nem jártam nálatok sikerrel, hanem ma okom van arra, hogy e szavakkal panaszkodjam: Jeremiás 6,29: „ Megégett a fúvó a tűztől, elfogyott az ón, hiába olvaszt az olvasztó, mert gonoszok, meg nem tisztíthatók.” Félő, hogy minden munkám, ami sokakat közületek illet, nem szolgált másra, mint arra, hogy még inkább megkeményítsen benneteket, és hogy az ige, amelyet hirdettem, ahelyett, hogy az életnek életre szóló illata lett volna, a halálnak halálra szóló illata lett eddig számotokra. Bár nem kell számot adnom a jövőre nézve azokról, akik nyíltan és határozottan lemondtak szolgálatomról, mint rámbízottakról, de ne feledjétek, hogy nektek magatokról kell számot adnotok, a saját lelketekről való gondoskodásotokról, és arról, hogy egész életetekben hogyan hasznosítottatok minden korábbi és jövőbeli eszközt. Csak Isten tudja, hogy mi lesz szegény, pusztuló lelketekkel, milyen eszközökben részesülhettek ezután, vagy milyen hátrányok és kísértések érhetnek benneteket. Adja meg Isten az ő irgalmasságában, hogy bármennyire is sikertelen volt minden múltbeli eszköz, legyenek olyan jövőbeli eszközeitek, amelyek új hatást fejthetnek ki, és hogy Isten Igéje, ahogyan azt a jövőben kiosztják nektek, olyan legyen, mint a tűz és a kalapács, amely darabokra töri a sziklát. Most azonban búcsúzóul hadd buzdítsalak és kérjelek benneteket, hogy ne feledkezzetek meg teljesen azokról a figyelmeztetésekről, amelyeket szolgálatom alatt kaptatok. Amikor ti és én találkozunk majd az ítélet napján, akkor emlékezni fogtok rájuk. Az én, az egykori lelkészetek látványa akkor hamarosan feleleveníti azokat az emlékezetetekben; méghozzá nagyon megható módon. Ó, ne hagyjátok, hogy ez legyen az első alkalom, amikor így felelevenednek.

Ti és én most elválunk egymástól, ami ezt a világot illeti. Dolgozzunk azon, hogy az utolsó napon való találkozásunk után ne váljunk el egymástól. Ha hűséges pásztorotok voltam (ami azon a napon kiderül, hogy az voltam-e vagy sem), akkor fel leszek mentve, és Krisztussal együtt fogok felemelkedni. Ó, tegyétek meg a ti részeteket, hogy ilyen esetben ne kényszerüljetek örökre elválni tőlem és mindazoktól, akik hűségesek voltak Krisztus Jézusban. Ez egy szomorú elválás, de az még szomorúbb lenne. Ezt talán elviselhetitek anélkül, hogy nagyon meghatódnátok tőle, ha nem örültök neki; de egy ilyen elválás azon a napon a legmélyebben, legérzékenyebben és legszörnyűbben fog benneteket érinteni!

III. Azokhoz szeretnék szólni, akik valamilyen szintű lelki ébredés alatt állnak.

Áldott legyen az Isten, hogy vannak ilyenek, és hogy (bár okom van attól tartani, hogy e nagy gyülekezetben sokakat hagyok Krisztustalan állapotban) mégsem hagyom őket mindannyiukat teljes tompaságban és a lelkükkel kapcsolatos gondtalanságban. Néhányan közületek, akikről okom van remélni, hogy ébredés alatt állnak, feltártátok előttem körülményeiteket, ami arra késztet, hogy most, hogy elhagylak benneteket, különös aggodalommal vegyek búcsút tőletek. Hogy mi lesz a ti mostani eszmélődéseteknek a vége, azt nem tudom, de az majd azon a napon kiderül, amikor ti és én találkozunk Krisztus ítélőszéke előtt. Ezért most sokat gondoljatok arra a napra.

Most, hogy búcsúzom ettől a nyájtól, még egyszer nyomatékosítani szeretném nektek azokat a tanácsokat, amelyeket már korábban is adtam, hogy vigyázzatok, ne vegyétek könnyelműen e végtelenül komoly dolgot, legyetek alaposak és komolyak ez ügyben, és óvakodjatok a visszaeséstől, tartsatok ki, állhatatosan a végsőkig. És kiáltsatok erőteljesen Istenhez, hogy ezek a nagy változások, amelyek ezen az egyházon és gyülekezeten végigvonulnak, ne jelentsenek bukást a számotokra. Nagy kísértés rejlik bennük, és az ördög kétségtelenül igyekszik majd kihasználni őket, ha lehet, hogy jelenlegi meggyőződésetek és törekvésetek kudarcba fullassza. Szükségetek van arra, hogy megkétszerezzétek szorgalmatokat, figyeljetek, vigyázzatok és imádkozzatok, nehogy a kísértés legyőzzön benneteket.

Bárki álljon is a továbbiakban mellettetek, mint lelki vezetőtök, az én kívánságom és imám az, hogy a juhok nagy Pásztora különös kegyelmet tanúsítson irántatok, és legyen a vezetőtök (mert senki sincs hozzá fogható), és hogy ő, aki a világosság végtelen forrása, „nyissa meg a szemeiteket, és fordítson el a sötétségből a világosságra, és a Sátán hatalmából Istenhez; hogy bűnbocsánatot nyerjetek, és örökséget azok között, akik megszenteltettek, a Krisztusban való hit által”, hogy azon a nagy napon, amikor újra találkozom veletek közös Bíránk előtt, örvendetes és dicsőséges körülmények között találkozhassunk, és soha többé ne váljunk el egymástól!

IV. A gyülekezet fiataljaihoz fordulok.

Amióta itt a lelkészi munkában letelepedtem, mindig is különös gondot fordítottam a fiatalok lelkére, és az a vágy hevített, hogy a vallás virágozzék közöttük; és különösen sokat fáradoztam ennek érdekében. Mert tudtam, hogy milyen különleges lehetőségük van másokhoz képest, és hogy általában azok, akiknek Isten kegyelmet szánt, már ifjúkorukban félni és szeretni kezdték őt. És mindig is különösen kedves dolognak tűnt számomra, amikor fiatalokat láttam az erény és a keresztyén jámborság útján járni, akiknek szívét megtisztította és megédesítette az isteni szeretet alapelve. Mennyire gyönyörűséges lenne, és a város szépítésére és boldogságára szolgálna, ha a fiatalokat rá lehetne venni, hogy amikor összejönnek, keresztyénként és Isten gyermekeiként viselkedjenek, kerülve a tisztátalanságot, a könnyelműséget és a kicsapongást, szigorúan betartva az erkölcs szabályait, és együtt beszélgessenek Isten, Krisztus és a menny dolgairól! Ez az, amire vágytam, és rendkívül fájt nekem, amikor hallottam a tisztátalanság bűnéről, a hiúságról és a rendetlenségről ifjúságunk körében. És amennyire ismerem a saját szívemet, innen eredt, hogy korábban ezt az egyházat bizonyos intézkedésekre vezettem, hogy elnyomjuk a bűnös dolgokat ifjúságunk körében, amelyek oly nagy megbotránkozást okoztak, és amelyek miatt oly ellenszenvessé váltam. Én a javát kerestem, és nem a kárát ifjúságunknak. A legigazibb becsületüket és boldogságukat kívántam, és nem a gyalázatukat: tudván, hogy az igazi erény és vallás nemcsak a fiatalok dicsőségére és boldogságára szolgál a másvilágon, hanem a legnagyobb békére és jólétre, a legnagyobb méltóságra és becsületre ebben a világban, és mindenekelőtt arra, hogy megédesítse, kellemesebbé és boldogabbá tegye még az ifjúság napjait is.

De akár jobban vagy kevésbé szerettelek benneteket, és kerestem a ti javatokat, most Arra bízva lelketeket, Aki egykor rám bízta lelkipásztori gondozásukat, nem marad más hátra, minthogy (mivel most búcsúzom tőletek) komolyan kérjelek benneteket, hogy önmagatok iránti szeretetből, ha már irántam nincs, ne vessétek meg és ne feledjétek el azokat a figyelmeztetéseket és tanácsokat, amelyeket oly sokszor adtam nektek. Gondoljatok arra a napra, amikor nektek és nekem újra találkoznunk kell a nagy Bíró előtt, élők és holtak nagy Bírája előtt, amikor majd kiderül, hogy igaz volt-e, amit tanítottam nektek, hogy jó volt-e a tanács, amit adtam nektek, és hogy valóban kerestem-e a ti jóléteteket, és hogy jól hasznosítottátok-e törekvéseimet.

Időről időre komolyan figyelmeztettelek, óvtalak benneteket a tivornyázástól (ahogyan azt nevezik) és néhány más szabadosságtól, melyek a fiatalok körében általánosan lábra kaptak az országban. És bármit is mondjanak egyesek az ilyen szabadelvűségek és szokások igazolására, és nevessenek az ellenük szóló figyelmeztetéseken, én most itt hagyom nektek búcsúbizonyságomat az ilyen dolgok ellen, nem kételkedve abban, hogy Isten jóváhagyja és megerősíti azt azon a napon, amikor majd találkozunk előtte.

V. A gyülekezet gyermekeihez, e nyáj bárányaihoz fordulok, akik eddig az én gondjaim alatt voltak.

Az imént mondtam, hogy különös gondot fordítottam a fiatalokra, és ezzel a kijelentésemmel nem akartalak benneteket kizárni. Fiatalok vagytok, mégpedig a legkorábbi ifjúságban. Ezért éreztem, hogy ha azoknak, akik fiatalok, értékes lehetőségükkel rendelkeznek a lelkük javára, akkor nektek, akik nagyon fiatalok vagytok, sok tekintetben különösen értékes lehetőségetek van. És ennek megfelelően nem hanyagoltalak el benneteket. Igyekeztem a hűséges pásztor szerepét betölteni, és a juhok mellett a bárányokat is táplálni. Krisztus egyszer rám bízta a lelketek gondozását, mint a ti pásztorotokra; és tudjátok, kedves gyermekek, hogyan oktattalak és figyelmeztettelek benneteket időről időre. Tudjátok, hogy e célból gyakran összehívtalak benneteket, és néha úgy tűnt, hogy néhányotokra hatással van az, amit mondtam nektek. De attól tartok, hogy sokatokra nézve nem volt üdvözítő hatása, hanem továbbra is megtéretlen állapotban maradtatok, a lelketekben nem történt valódi üdvözítő munka, amely alaposan meggyőzött volna benneteket bűnötökről és nyomorúságotokról, és arra késztetett volna benneteket, hogy meglássátok a bűn nagy gonoszságát, és megbánjátok és meggyűlöljétek azt mindenekfelett; és érzékeltette volna veletek az Úr Jézus Krisztus kiválóságát, és arra késztetett volna benneteket, hogy teljes szívvel ragaszkodjatok hozzá, mint Megváltótokhoz, és elválassza szíveteket a világtól, és arra késztessen benneteket, hogy Istent mindenek felett szeressétek, és a szentségben inkább gyönyörködjetek e föld minden kellemes dolgainál. És most nyomorúságos állapotban itt kell hagyjalak benneteket, mivel nem vagytok érdekeltek Krisztusban, és így Isten rettenetes haragja és ítélete alatt álltok, és fennáll a veszélye, hogy az örök kárhozat nyomorúságába kerültök.

Most búcsút kell mondanom nektek. Isten kezébe ajánllak benneteket. Nem tehetek értetek mást, mint hogy imádkozom értetek. Csak azt kívánom, hogy ne felejtsétek el, hanem gyakran gondoljatok azokra a tanácsokra és figyelmeztetésekre, amelyeket adtam nektek, és azokra a törekvéseimre, amelyeket azért tettem, hogy lelketek megmeneküljön az örök pusztulástól.

Drága gyermekeim, egy gonosz világban hagylak benneteket, amely tele van csapdákkal és kísértésekkel. Csak Isten tudja, mi lesz veletek. Ezt a Szentírás megmondta nekünk, hogy csak kevesen vannak, akik üdvözülnek, és bőséges megerősítést kapunk erre abból, amit látunk. És látjuk, hogy a gyermekek ugyanúgy meghalnak, mint mások. Sokan meghalnak, mielőtt felnőnének, és azok közül, akik felnőnek, viszonylag kevesen adnak valaha is jó bizonyságot az Istenhez való üdvözítő megtérésükre nézve. Kérem Istent, hogy szánjon meg benneteket, és gondoskodjék rólatok, és gondoskodjék számotokra a legjobb eszközökről lelketek javára, és hogy maga Isten vállalja el kegyelmesen, hogy mennyei Atyátok és halhatatlan lelketek hatalmas Megváltója legyen. Ne mulasszátok el, hogy imádkozzatok önmagatokért. Vigyázzatok, hogy ne tartozzatok azok közé, akik elvetik az istenfélelmet, és nem gyakorolják az Isten előtti imádságot. Állandóan imádkozzatok Istenhez titokban, és gyakran gondoljatok arra a nagy napra, amikor meg kell jelennetek Krisztus ítélőszéke előtt, és ott találkoznotok kell a lelkészetekkel, aki oly gyakran tanácsolt és figyelmeztetett benneteket.

VI. Mindenkihez…

Befejezésül néhány általános tanácsot szeretnék adni mindenkinek, néhány olyan részletre vonatkozóan, amelyek nagyon fontosak az egyház és a gyülekezet jóléte és gyarapodása szempontjából.

1. Az egyik dolog, amiben nagyon is érdekeltek vagytok, mivel boldog emberek szeretnétek lenni: a családi rend fenntartása.

Nagy vitáink voltak arról, hogyan kellene az egyházat szabályozni; és e viták tárgya valóban nagy jelentőségű volt: de a ti családjaitok megfelelő szabályozása nem kevésbé, sőt bizonyos tekintetben sokkal nagyobb jelentőségű. Minden keresztyén családnak mintegy kis egyháznak(gyülekezetnek) kell lennie, amelyet Krisztusnak szenteltek, és amelyet teljes mértékben az ő szabályai befolyásolnak és irányítanak. A családi nevelés és rend pedig a kegyelem legfőbb eszközei közé tartoznak. Ha ezek kudarcot vallanak, minden más eszköz hatástalannak bizonyul. Ha ezeket megfelelően fenntartják, akkor a kegyelem minden eszköze virágozni fog és sikeres lesz.

Engedjék meg tehát, hogy most még egyszer, mielőtt végleg abbahagynám a beszédemet ebben a gyülekezetben, megismételjem és komolyan nyomatékosítsam azt a tanácsot, amelyet az itteni családfőknek, amíg lelkipásztoruk voltam, gyakran sürgettem, hogy nagy gonddal (törődéssel) tanítsák, figyelmeztessék és irányítsák gyermekeiket; neveljék őket az Úr félelmében az Ő intése szerint; kezdjék korán, ahol még van rá lehetőség, és tartsák fenn állandóan szorgalmukat az ilyen jellegű munkában; ne feledjék, hogy mivel nem akarják, hogy minden oktatás és tanácsadás hatástalan legyen, a tanítás mellett kormányzásnak (fegyelemnek) is kell lennie, amelynek a legfontosabbnak kell lennie; amelyet egyenes kézzel és szilárd elhatározással kell fenntartani, mint a család vallásának és erkölcsének védelmét és a jó rend fenntartását. Vigyázzatok, hogy ne történjék egyikőtökkel sem úgy, mint a ótestamentumi Élivel, aki megdorgálta a gyermekeit, de nem fékezte meg őket; vigyázzatok, hogy ezzel ne hozzatok hasonló átkot a családotokra, mint ő az övéire.

És a gyermekek engedelmeskedjenek a szüleiknek, és hallgassanak az utasításaikra, és vessék alá magukat a parancsaiknak, amennyiben áldást, és nem átkot akarnak örökölni. Mert okunk van azt gondolni, Isten igéjének sok bizonyságából, hogy semmi sem hajlamosabb arra, hogy átkot hozzon az emberekre ezen a világon, és minden időleges dolgaikra, mint a gyermekek engedetlen, ellenszegülő, rendetlen viselkedése a szüleikkel szemben.

2. Mivel e társadalom jövőbeni jólétére törekedtek, óriási fontosságú, hogy elkerüljétek a viszálykodást.

Egy háborgó nép szerencsétlen nép lesz. A viták, amelyek köztetek voltak, mióta először lettem a pásztorotok, az egyik legnagyobb teher volt nekem, amely alatt szolgálatom során dolgoztam: nemcsak a velem való viták, hanem azok is, amelyeket egymással folytattatok földjeitek és más ügyeitek miatt: mert tudtam, hogy a vitatkozás, a lélek hevülete, a gonosz beszéd és hasonló dolgok egyenesen ellentétesek a keresztyénség szellemével, és különös módon hajlamosak arra, hogy Isten Lelkét elűzzék egy népből, és a kegyelem minden eszközét hatástalanná tegyék, valamint, hogy tönkretegyék a nép külső kényelmét és jólétét is.

Engedjétek meg tehát, hogy nyomatékosan arra buzdítsalak benneteket, hogy a jövőbeni jóra törekedve, vigyázzatok a vitatkozó (pártos) szellem ellen. Ha jó napokat akartok látni, keressétek a békességet, és azt kövessétek, 1Pét. 3, 10, 11. A szóharc, amely a keresztyén közösség (úrvacsora) feltételeiről folyt az utóbbi időben, amint legnagyobb vitátok volt, úgy hadd legyen az utolsó is. Most, amikor búcsúbeszédemet tartom, azt szeretném mondani nektek, ahogyan az apostol a korintusiakhoz írt 2 Kor. 13 11, 12: „Végül, testvéreim, búcsúzzunk el, legyetek tökéletesek, legyetek egyakaratúak, éljetek békességben, és a szeretet és békesség Istene veletek lesz”.

És itt különösen azokat tanácsolom, akik a legutóbbi vitában hozzám ragaszkodtak, hogy vigyázzanak a lelkükre, és kerüljenek minden keserűséget másokkal szemben. A ti kísértésetek bizonyos tekintetben a legnagyobb; mert ami a közelmúltban történt, az számotokra fájdalmas. De bármennyire is úgy gondoljátok, hogy mások rosszat tettek, nagy szorgalommal és éberséggel őrizzétek meg a keresztyéni szelídséget és a lélek nyugalmát; és ebben a tekintetben igyekezzetek felülmúlni azokat, akik az ellenkező oldalon állnak. És ez lesz a legjobb győzelem: mert „aki a lelkét uralja, jobb, mint aki egy várost elfoglal”. Ezért semmi ne történjék veszekedésből vagy dicsekvésből. Semmiképpen se engedjetek a bosszúálló lelkületnek; hanem vigyázzatok és imádkozzatok ellene; és minden eszközzel, ami hatalmatokban áll, törekedjetek a város jólétére; és soha ne gondoljátok, hogy keresztyénekhez illő módon viselkedtek, hacsak őszintén, érzékenyen és buzgón nem szerettek minden embert, bármilyen párthoz vagy véleményhez tartozzanak is, és akár barátságosak vagy barátságtalanok, akár igazak vagy ártalmasak rátok vagy barátaitokra, akár Krisztus ügyére és országára nézve.

3. Egy másik dolog, ami nagymértékben érinti e város jövőbeli jólétét, az, hogy vigyázzatok a tévedések (tévelygések) behatolása ellen; különösen az arminiánizmus és a hasonló irányzatú tanok ellen.

Sokan közületek, amint jól emlékszem, közel tizenhat évvel ezelőtt nagyon megijedtek annak a veszélynek a megértésétől, amelyet e romlott elvek érvényesülése jelenthet. De az akkori veszély kicsi volt ahhoz képest, ami most látszik. Ezek a tanok napjainkban sokkal jobban elterjedtek, mint akkoriban: úgy tűnik, hogy hét év alatt sokkal nagyobb mértékben haladtak előre az országban, mint bármikor azelőtt hasonló idő alatt; és még mindig uralkodnak, és az ország szinte minden részébe belopódznak, azzal fenyegetve, hogy teljesen tönkreteszik azoknak a tanoknak a hitelét, amelyek az evangélium sajátos dicsőségét és az életfontosságú kegyesség érdekeit jelentik. És a közelmúltban észrevettem néhány dolgot köztetek, amelyek azt mutatják, hogy távolról sem vagytok veszélytelenek, hanem éppen ellenkezőleg, figyelemre méltóan ki vagytok szolgáltatva e tévelygéseknek. Az idősebbek talán azt gondolhatják, hogy eléggé megerősödtek a fertőzés ellen; de helyénvaló, hogy mindenki óvakodjék az önbizalomtól és a testi biztonságtól, és emlékezzen a Szentírás ezen igen szükséges figyelmeztetéseire: „Ne legyetek elbizakodottak, hanem féljetek”, és „aki áll, az vigyázzon, hogy el ne essen”. De legyen az idősebbek esete bármilyen is, a felnövekvő nemzedék kétségtelenül nagymértékben ki van szolgáltatva. Ezek az elvek túlságosan is a romlott természethez illeszkednek, és a fiatalokat, legalábbis azokat, akiknek a szívét nem szilárdította meg a kegyelem, könnyen el lehet téveszteni.

És ha ezek az elvek nagymértékben érvényesülnek ebben a városban, mint ahogyan nemrégiben egy másik nagyvárosban is, amelyet meg tudnék nevezni, és amely korábban nagyon híres volt az igaz vallásosságáról, és így fog folytatódni, akkor ez a népet szellemi és örökös pusztulással fenyegeti a jelen és a jövő nemzedékekben. Ezért a legnagyobb és legszorgalmasabb gondosságra és éberségre van szükségetek ebben a kérdésben.

4. Egy másik dolog, amit tanácsolnék ahhoz, hogy ezután virágzó nép legyetek, az, hogy adjátok rá magatokat a komoly imádkozásra.

Isten minden áldás és jólét forrása, és Őt keressétek hát az áldásáért. Ezért azt tanácsolom, hogy ne csak a titkos és családi imádságban és az Isten házában való nyilvános imádságban legyetek lankadatlanul kitartóak, hanem gyakran gyűljetek össze magán-imádkozó társaságokba is. Azt tanácsolom mindazoknak, akik „bánkódnak a József romlásán”, és akiket érzékenyen érint a város szerencsétlensége, függetlenül attól, hogy milyen véleményen vannak a legutóbbi vitánk tárgyával kapcsolatban, gyakran gyűljenek össze imádkozni, és kiáltsanak Istenhez, hogy könyörüljön rajtuk, könyörüljön ezen városon, és könyörüljön Sionon és Isten népén általában az egész világon.

5. Az utolsó tanács, amit adnék (ami kétségtelenül nagyban érinti a jóléteteket), az, hogy a lelkész letelepedésével kapcsolatban nagyon vigyázzatok arra, hogy ki, vagy milyen ember az, akit ide fogadtok; és különösen a következő két szempontból:

(1) Hogy alapvetően szilárd elveket valló ember legyen abban a tanítási rendszerben, amelyet képvisel.

Erre lesz a legnagyobb szükségetek, különösen a romlottságnak egy olyan napján, mint amilyen ez a mai. És ahhoz, hogy egy ilyenhez hozzájuthassatok, rendkívüli gondosságra és óvatosságra van szükségetek. Ismerem a veszélyt. Ismerek sok fiatal, romlott elveket valló úriembert, a módot ahogyan rejtőzködnek, a szép, álcázott álruháikat, amelyeket fel szoktak venni, amelyekkel megtévesztenek másokat, hogy megőrizzék saját hitelüket, és hogy mások bizalmába férkőzzenek és érvényesítsék magukat, és biztosítsák és megalapozzák saját érdekeiket, amíg megfelelő alkalmat nem látnak arra, hogy romlott elveiket nyíltabban kifejtsék és terjeszthessék.

(2) Törekedjetek arra, hogy olyan embert szerezzetek, aki komoly vallású és buzgó kegyességgel rendelkező személyiség.

Rendkívül fontos, hogy azok, akik e munkában letelepednek, igaz jámborságú emberek legyenek, minden időben és minden helyen; de különösen bizonyos időkben és bizonyos városokban és gyülekezetekben. És ez a mostani idő, amikor a vallás veszélyben van a tanítás és a gyakorlat megannyi romlottsága miatt, különös módon olyan nap, amikor ilyen lelkészekre van szükség. Egyáltalán a szívbeli őszinte jámborság (kegyesség) az, amely az ilyen időkben a világra most érkező fiatalembert megvédheti az uralkodó fertőzéstől, és alaposan elkötelezheti őt a megfelelő és sikeres erőfeszítésekre, hogy ellenálljon a tévedések és előítéletek áradatának a Jézus Krisztus vallása fenséges, titokzatos, evangéliumi tanításaival szemben, valamint ennek a valódi tapasztalati kegyességben megnyilvánuló hatásait tönkretevő erőkkel szemben. És ez a hely egy olyan hely, amelynek különösképpen szüksége van egy ilyen pásztorra, mindenki számára nyilvánvaló okokból.

Ha olyan lelkipásztor alá kerülnétek, aki semmit sem tud igazán Krisztusról és az általa való üdvösség útjáról, semmit sem tud a tapasztalati az életfontosságú vallás természetéről; jaj, mennyire ki lennétek szolgáltatva, mint a pásztor nélküli juhok! Itt szükség van e helyen egy olyan munkásra, aki kiválóan alkalmas lesz arra, hogy a résben álljon és a sövényt helyreállítsa, és aki olyan lesz, mint Izrael szekerei és annak lovasai. Olyan személyre van szükségetek, aki az igazság ügyének és az istenfélelem erejének bajnokaként síkra száll.

Miután röviden megemlítettem ezeket a fontos tanácsokat, nem marad más hátra, mint hogy most elbúcsúzzam tőletek, és elköszönjek mindnyájatoktól; áldást kívánva rátok és imádkozva a legjobb boldogulásotokért. Halhatatlan lelketeket most annak ajánlom, aki korábban rám bízta őket, várva a napot, amikor újra találkoznom kell veletek Az előtt, aki az élők és holtak Bírája. Kívánom, hogy soha ne feledkezzek meg erről a népről, amely oly régóta az én különleges gondjaim közé tartozik, és hogy soha ne szűnjek meg buzgón imádkozni a boldogulásotokért. Isten áldjon meg benneteket egy hűséges lelkipásztorral, aki jól ismeri Isten igéjét és akaratát, alaposan figyelmezteti a bűnösöket, bölcsen és ügyesen vizsgálja a hitvallókat, és az örök áldás felé vezető úton kalauzol benneteket. Legyen valóban égő és fénylő világosságként felállítva ebben a gyertyatartóban; és ne csak egy ideig, hanem egész életében, – és ez egy hosszú élet legyen! – , legyetek hajlandóak örülni az ő világosságában.

És emlékezzenek meg rólam Isten minden nyugodt lelkű, békességes és hűséges izraelitái, minden imáikban, bármilyen véleményen is legyenek az egyházi úrvacsorai közösség feltételeiről.

És mindannyian emlékezzünk, és soha ne feledkezzünk meg jövőbeli ünnepélyes találkozásunkról az Úr nagy napján! Tartsuk szem előtt a tévedhetetlen döntés és az örök és megmásíthatatlan ítélet napját! Ámen.

Forrás

Jonathan Edwards búcsúbeszéd (búcsúprédikáció) – Borzási Sándor fordítása