A tanítás és sákramentumok kiszolgáltatásának módjáról

Kiss Áron

(1815-1908)

református lelkész, a Tiszántúli református egyházkerület püspöke, Porcsalmai református lelkész és szatmári esperes

Részletek A XVI. (i.e. tizenhatodik) században tartott magyar református zsinatok végzései c. könyvből

N.-Váradon és Debreczenben 1561. és 1562-dik évben tartott zsinatok

234-238. o.

A tanitás és sákramentomok kiszolgáltatásának módjáról.

Az evangyéliom és törvény tanitásában a prófétákat és apostolokat, legfőbbképen pedig a mi mesterünket, a Krisztust követjük. A tudomány testét, az egész tudományt nyiltan előadjuk. A próféták és apostolok irását nem kiszedegetve, szakgatva tanitjuk, s azokból csonka bizonyságokat nem veszünk, sem pápista módra, mint a tölteléket össze nem vagdaljuk, vagy meg nem bénitjuk, hagyományok közbevegyitésével szét nem tépjük, hogy igy a csonka bizonyságok az egész testből kivágatva meg ne ismertessenek, más értelemre ne csavartassanak, a hogy aztán a sok versengések és szóharcok szoktak eredni a nem értett, összetépett és megcsonkázott szövegből.

Ezsaiásnak egész irását vagy a többi próféták és evangyélisták irásait előadjuk és ugy, rendiben tanitjuk. Első rendben a Pál apostol, Péter, János irásait s leveleit hirdetjük a gyülekezetben, mert ezek a többiek felett hasznos okmányai az egyháznak, és ezekben az egész tudomány alapja világosan elő van adva.

A törvényszerü, prófétai, mennydörgős beszédeket is megragadjuk, midőn a nép bűneit eláradni látjuk, különösen megválogatva azokat. Noha mindég minden beszédünkben összesitve kijelentjük, hogy mi a törvény s mi az evangyéliom szava; ezek között a különbséget is mindég feltüntetjük és a törvény s evangyéliom beszédit nem zavarjuk össze, mint a különböző leveseket összetöltő szakács; hanem Pállal és a prófétákkal világosan és legtisztábban megkülönböztetjük. Sok balgatag csinál az evangyéliomból törvényt s a törvényből evangyéliomot, midőn ezeket meg nem különbözteti. A törvény cselekedeteiről tisztán tanitjuk az ujjászülötteknek, hogy ezeket hittel követni tartozunk, mint a mi elválasztatásunknak, teremtetésünknek, megváltatásunknak eredményét, törvényes bizonyságát, végét. Mert az isteni kegyelmet s a benne lakó Szentlelket élete megujulásával, szent, kegyes, szeplőtelen életével, a Szentlélek vezérletével és tetteivel, a hit gyümölcseivel szükségképen feltüntetni tartozik, mert a hit a szeretet által munkálkodik. A bennünk lakó Szentléleknek munkái: szeretet, béke, jó cselekedetek. A jó fa jó gyümölcsöket terem. Ezeket, mint a megigazulás jegyét és eredményét szükségeljük, s hogy a megigazult választottak, önként isteni inditásból, a Szentlélek által vezettetve míveljék a jó cselekedeteket, mivel buzgó, azaz szerető tanitványok, buzogva nagy örömmel és igyekezettel sietők a jó munkára a törvény ösztöne és fenyegetései nélkül. Rosszat a belső ember szerint kénytelenségből cselekesznek, megkötöztetve a testnek, vagy bennök lakó bűnnek bilincseivel; elméjökkel az isten törvényének, testökkel a bűn törvényének. Nem akarnak a választottak s nem is rohannak az uralkodó vétekre, mert meg vannak ujulva s mint megigazultak a Szentlélektől meg-megajándékoztatva. Hogy ezeket a fiak az atyai kegyelem szeretetéből mivelík, nem szolgailag a büntetés félelméből. Nem istápoljuk a választottakat a munkákkal, sem azt nem tanitjuk, hogy saját tetteikbe helyezzék bizalmukat, mert ez annyit tenne, mint őket a veszedelembe siettetni, a Krisztusban, tűztől megemésztendő szalma s nádszálat ültetni. Azt sem tanitjuk, hogy a hit isten kegyelme, a Szentlélek isten irgalma, cselekedetek nélkül nem használnak a választottaknak, sőt ezt tanitjuk: valahol csak az isten kegyelme, a Krisztus igazsága, az irgalom, az ujonnan születettben uralkodó Szentlélek, az igaz hit jelen van: ott szükségképen következniök kell a jó cselekedeteknek. És hogy az istentől szülöttek nem is vétkezhetnek az isteni mag miatt. Nem is engedi meg a Szentlélek, a kegyelem, a Krisztus érdeme, hogy az ujonnan született fiak, lelkiösmeretök ellen az uralkodó rosszakban éljenek. Valamint a meleg szükségképen következik, valahol csak tűz van; valamint a jó fán szükségképen jó gyümölcs terem, a fügefán annak a gyümölcse és a napot követi a világosság és melegség: ugy az isteni kegyelmet, a Krisztus igazságát, Szentlelket és hitet, ha azok az emberben meg vannak, követik a jó cselekedetek. Nem hogy a választottak, ujonnan szülöttek, lelkiösmeretök ellen vétkezhetnének, vagy hogy bennök a bűn mindég uralkodhatnék, sőt inkább előbb akarnának a halál alá vettetni, mint az uralkodó és kárhozatos bűnnek, az ördögnek szolgálni, holott szabadosok a büntől, ördögtől, szolgái az isten igazságának az isten országában. A kik a test cselekedeteit megölik, lelkökkel megfeszitik az ó embert azok a fiak. Nem azért, mintha ezeket magoktól cselekedhetnék (holott a beléjök adott lélek által vonatva ölik meg a test cselekedeteit), vagy hogy ezek által igazittatnának meg, vagy hogy a cselekedetekben helyezhetnék bizodalmukat: hanem mivel a választottakban és ujjászülöttekben mindég létező jó cselekedetek bizonyitják, hogy a választottak valóban megigazultak s bennök az isten kegyelme, Krisztus igazsága és a Szentlélek az igaz hittel valóban lakoznak. Nem hogy elbizakodottakká, bűnökben alvókká tenné az elválasztás, vagy a szabadakarat elvetése, az ember megcsonkitása, vagy a jó cselekedetek egyedül az isten kegyelmétől eredő munkái, a Szentléleknek bizonysága a megváltás, elválasztás és jó cselekedetek felől az embereket; sőt inkább mindezek kegyesekké, a jó cselekedetekre igyekezőbbekké és szentebbekké teszik őket. Az urnapi evangyéliomokat, leveleket a pápista felszabdalás szerint nem folytatjuk, s nem magyarázzuk az esztendő körforgása szerint mindig csak ugyanazokat ismételve, hanem előadjuk azokat a tanulatlanok és erőtelenek előtt, midőn lehet. Eképen nem válogatjuk az alapokat a gyülekezetekben, hanem János vagy más evangyélistáknak egész evangyéliumát hirdetjük. Azonban azokat és a körülményeket tekintőleg: vannak Krisztus születése, körülmetélése, szenvedése, feltámadása s menybemenetelének idejére való történeteink, és magyarázzuk az illetőket az időhöz képest. Mindazáltal eltávolitva a babonát, botrányt, avagy rendetlenséget, a tudomány corpus előadásának módját szabadon megállapitjuk. Ha ugy látja jobbnak az épitésre való tekintetből, adja elő az egész egybefüggést a szövegben, ha pedig ugy hozza magával az alkalom, alkalmazza az időhöz, hallgatói miveltségéhez és életéhez: azonban a bizonyságtételeket az irásból épen s nem megcsonkitottan válogatva ki. A gyülekezetben, nyilvános helyen, vagy a bálványoktól, bálványozástól, oltároktól, pápista szennyektől kitisztitott templomokban vagy más helyen szabadon és épületesen tanitunk, anyai nyelvünkön s értelmes beszéddel; énekelünk, imádkozunk meghatározott időben és órákon kegyesen, vallásosan, elkerülve a bohócos viseletet és öltözetet; hajóhoz illő kiáltozásokat nem teszünk; a paraszt, miveletlen, trágár, illemtelen beszédeket mind a nyilvános szónoklatban, mind magánlag kerüljük.

A szöveget rendesen megmagyarázzuk, hozzáadva az irás köz és használatra forditandó helyeit; elsőben a rendezést végezzük s a szöveg értelmét, tanuságait kivonjuk; de a szöveg mellőzésével pápista szokás szerint oda nem illő tanuságokat, meséket, a szövegtől különböző haszontalan beszédeket fel nem hordunk. Az irást az irással magyarázzuk, egyeztetjük, csatolva az atyák és ujabb tudósok magyarázatait. De nem hirdetjük a népnek, a kerítésen kivül kóborogva, az elbeszéléshez épen nem tartozó agykölteményeket. A tudomány alapigazságaiból szerkesztett kátékat mind magánlag tanitjuk, mind a templomban a miveletleneknek az apostolok példája szerint előadjuk.

Szertartásunk kevés van; szent énekeinket és a litániákat együtt énekeljük. Az urvacsorát a Krisztus rendelése szerint osztjuk minden vasárnap, előrebocsátott beszéd s intés után. A melyben tárgyaljuk, hogy mi az urvacsora, miért veszik azt, miképen veszik, kiknek használ, kiknek kell járulni az urvacsorához? Ezt elvégezvén, imádkozunk, a közhitvallást gyakran elmondjuk, gyakran elhagyjuk. A részesülőkhöz kegyes kérdéseket intézünk, a melyekkel azokat tanitjuk. A miveletlenebbeket megvizsgáljuk, és a méltatlan ebeket, disznókat visszavetjük. Azoknak a gyermekeknek pedig, a kik az urvacsora értelmét és hasznát nem tudják, és más olyanoknak, a kik vizsgát tenni és magokat megpróbálni nem képesek, az Ur vacsoráját fel nem adjuk. A bűnben élőknek, felebarátjokra haragvó még ki nem békülteknek, kiközösitetteknek ki nem szolgáltatjuk. A fülbegyónást nem követeljük, sőt a pápistáknál szokásban levőt egyházunkból eltávolitjuk. A nyilvánosan és magánlag részesülőket, ha kivánják, hogy magánosan oktassuk, oktatjuk, vigasztaljuk, nyilvánosan feloldozzuk, sőt magánosan is, ha a magán feloldoztatást kérik, azt a Krisztus példája és nem a pápista szokás szerint teljesitjük.

Elmondva a vacsora igéit, adjuk a megtört kovászos vagy kovásztalan kenyeret és magunk is veszszük, midőn lehet. Azután adjuk a poharat a borral. A bornemiszáknak sem adjuk csupán az egyik jegyet, hanem ha nincsenek megelégedve a lelki evéssel és a jegyeket is kivánják, helyettesitjük a borral élést borral (?) vagy a mi a bor helyét pótolja. A viz és életből készült sör használatát nem veszszük be, ha csak az oly országokban nem, a hol bort semmiképen nem lehet kapni. A betegekkel egyedül nem részesülünk, mivel az apostol azt kivánja, hogy a gyülekezetben vegyük az urvacsorát. Ha pedig ez szükséges lenne, midőn a még együgyü betegek és tehetetlenek is hittel kivánják az urvacsorával való külső élést, másokat is hivatva, hogy gyülekezet alakuljon, feladjuk azt. A betegeket meglátogatjuk, vigasztaljuk, oktatjuk.

Az urvacsoráról való balga kérdéseket: hiszed, hogy a kenyér lényegesen test? hiszed, hogy a kenyér alatt a kenyérrel valósággal adatik neked a Krisztus teste? elhagyjuk; hanem megkérdezzük: mit veszen, miért veszi azt? vajjon hiszi-e, hogy a Szentlélek kezéből ugy veszi hittel igéretileg a jegyeztetett dolgokat, a mint az egyházszolgák kezéből szájával veszi a jegyeket? Ama bolond kérdéseket visszautasitja az apostolok, a Krisztus és az Atyák példája.

Keresztelünk tisztességesen a templomban, vagy az egyháztól, avagy a lelkipásztortól kiválasztott helyeken. Először oktatjuk a keresztszülőket a keresztség felől: mi az? mi haszna van, miképen használ, mi jelentetik és mi kivántatik ott? Nem kivánunk semmi fogadást a keresztszülőktől; hanem mi mondjuk el nekik az uj szövetséget az ő köteleztetéseikkel és megszabadittatásaikkal; s hogy az isten és Krisztus kötésének foglalatja az evangyéliumban és törvényben van befoglalva. A Krisztus és mi a Krisztussal mit igérünk? magunkat a keresztséggel, mint aláirással, miképen kötelezzük? hogy a fogadás, melyet istennek a kegyelem szövetségében a Krisztusban hit által teszünk: a hitformában, tiz parancsolatban, a Róm. 6. 8. Kol. 3. 2. 1 Pét. 3. 4., továbbá a Zsid. 6. részében van befoglalva. Ezeket elvégezvén, a levetköztetett megkeresztelendőket a medencéből kezünkkel meglocsolva, vagy a vizet a korsóból, kancsóból rájok töltve megöntöztük, avagy vévén a kisdedet, a keresztelő vizbe, az edénybe vagy fördőbe (a mi az apostolok és atyák különös példája) bemártjuk, bemeritjük. Eképen még röviden imádkozva és megáldva a megkereszteltet, rövid intésünkkel elbocsátjuk. A megöntözés közben a keresztség igéjét elmondjuk és a kisded nevét reá adjuk. Ezt Zakariásnak s a Pált megkeresztelő Ananiásnak példájára cselekeszszük. A keresztség végrehajtásánál sürgetjük a hitet, bűnbánatot, vagy az ujjászületés gyümölcseit, melyek megkivántatnak a megkeresztelkedőtől.

Róm. 8. 4. Eféz. 2. Gal. 2. Mát. 7. Tit. 1.

Hivatkozások

Forrás

Kiss Áron A XVI. (i.e. tizenhatodik) században tartott magyar református zsinatok végzései N.-Váradon és Debreczenben 1561. és 1562-dik évben tartott zsinatok; Debreceni Hitvallás, BUDAPEST, 1881.