A szombat a hetedik napról a hét első napjára változott

Medgyesi Pál

(Aranyosmeggyes, 1604 – Sárospatak, 1663)

református lelkész, teológus, író. A magyar puritánus irodalom kiemelkedő egyénisége.

Medgyesi, Pál (1605–1663?) / Bayly, Lewis (1575?–1631): PRAXIS PIETATIS azaz KEGYESSÉG GYAKORLÁS melybe befoglaltatik, mint kelljen a hívő keresztyén embernek az ISTEN és a maga igaz ismeretében nevekedni, életét naponként Istennek félelmére intézni, csendes lelkiismerettel költeni és futásának eltöltése után boldogul végezni.

Fordíttatott angliai nyelvből a magyar keresztyéneknek e szomorúságos utolsó időkben kiváltképen való vígasztalásokra és hasznokra MEDGYESI PÁL Úr Jézus Krisztusnak együgyű szolgája által.

Debrecenben, 1636.

XVII. rész

Istenes szent tracta a szombatról, melyben az állíttatik meg, hogy a szombat a hetedik napról a hétnek első napjára változott, nem emberi találmányból, hanem Krisztus Urunknak és az ő apostolinak rendelésekből és hogy a negyedik parancsolat erkölcsökről való s mindenhai az Újtestamentomban is. Végezetre az is itt vagyon, mint kelljen igazán Isten parancsolatja szerint szombatot ülni

I. rész.

247-293. o.

A kegyességnek szombatnapon való gyakorlásának igaz módjáról írott szent elmélkedések

A mindenható ISTEN imádtatni akar nemcsak kiváltképen (*) való mód szerint a háznépbeli egyes személyek által, hanem legfeljebb közmód szerint is a hívek gyülekezete által a látható Anyaszentegyházban is, hogy ezáltal az eszköz által megismertesse magát Istennek és Úrnak lenni nemcsak egyenként az emberekre nézve, hanem az egész világnak minden teremtett állatira nézve is.

Kérdés: De mi okon nem ülünk mi újtestamentumbéli keresztyének szombatot ugyanazon hetedik napon, melyen az ótestamentumbéli hívek megülik vala azt?

Felelet: Ez okon, mert Jézus Urunk, ki Ura a szombatnak (Mt 12,8) és kinek hallgatására még maga a törvény is kényszerít minket (5 Móz 18,18-19), maga változtatta és hozta arról a hetedik napról a hétnek első napjára (melyen mi most üljük a szombatot. Mivel az evangelista így jegyzi fel, hogy URUNK mindjárt a feltámadás után következett két heteknek két első napjain méne a szent gyülekezet közibe s akkor áldá az Anyaszentegyházat meg, akkor lehele az apostolokra Szentlelket (Ján 20,22) és a bűn kötözésnek s bocsátásnak szolgai kulcsát és hatalmát is nékiek akkor adá. És igen hihető dolog, hogy a negyven napokon is, amíg feltámadása után felmeneteléig az apostolokkal lőn, a heteknek első napjain mintegy ugyan szokott mód szerint ezenképen cselekedett (mert az ötvenedik napon is, mely hasonlatosképen a hétnek első napja vala, a tanítványok mintegy ugyan immár megrögzött (*) mód szerint egybegyültek vala), mely 40 napok alatt ada parancsolatot is a tanítványoknak és szóla nékik az Isten országára tartozó dolgokról (Csel 1,2-33) azaz tanította őket, miképen kelljen minden ecclesiában (melyeket meg kell vala téríteni) a szombatot az ÚR Napjára; az állatokkal való testi áldozatokat dicséretnek, könyörgésnek és töredelmes szívnek lelki áldozatjává; a törvénynek lévitai papságát az evangéliumnak keresztyén prédikátorságára; a zsidó templomokat és zsinagógákat egyházakká és könyörgőhelyekké; a körülmetélkedésnek és húsvéti báránynak ó sákramentumit keresztséggé és úrvacsorájára etc. változtatni, amint megtetszik (*) hasonló szólásnak formáiból. (Csel 19,8; És 28,23; Kol 4,11)

Cyrill ezt jegyezteti itt meg, hogy Sz. János nemcsak módját írja meg a Krisztus másnak lött megjelenésének, hanem egyszersmind idejét is (post dies octo), ahonnan ezt hozza ki: Diem igitur octavum Dominicum esse necesse est. Cyrill in Joh. l. 12. c. 5. 8.

És szent Pál tanításának egész summájából (Zsid 7,11-12), mely által mind e változások végbevitetének s ezenben lőn a tanítás foganatos. Igy azért, miképen a Sinai hegyen negyven napig oktatá Krisztus Urunk Mózest (2 Móz 20-23), mint kelljen tanítani és igazgatni az Anyaszentegyházat a törvény alatt, ezenképen a tanítványokkal is negyven napokig marada Sionban, tanítván őket, mit kelljen prédikálni és az ecclesiát igazgatni az evangélium alatt. És mivel nyilvánvaló vagyon, hogy e negyven napok alatt a Krisztus elrendelte, micsoda egyházi szolgák tanítsanak (Ef 4,11-12) és mint (*) igazgassák az ő Anyaszentegyházát világvégezetiglen; semmi kétség nem lehet benne, hogy ezen negyven napok alatt ezt is el nem rendelte volna, mely nap kelljen szombatot ülleni (*) és rendszerint az ő szolgálatjoknak tisztít gyakorlani, kiváltképen, hogy az Ótestamentumban az ISTEN oly szorgalmatosnak jelentette (*) önönmagát a maga imádására tartozó mind dolognak s mind annak idejének erkölcsökről való ceremóniás törvényi által való kiszabásában. Ez is idevaló, hogy az ÚR, kinek hatalmában vannak az idők és alkalmatosságok (Csel 1,7), maga rendelte a hétnek első napját, hogy a Szentléleknek az apostolokra látható formában való leszállásának tulajdon (*) ünnepe lenne. (*) (Csel 2,1) Igy az apostolok is azon napon kezdék elsőben s úgy is gyakorolák azután is a szent szolgálatnak közmunkáját az evangéliumnak prédikálásában (Csel 2,4) sakramentumoknak kiszolgáltatásában (Csel 2,41-42) és a megtérő bűnösöknek vétkeknek (*) megoldásában. (Csel 2,36) Ezekre és az ilyen fundamentumokra (*) nézve Athanasius doctor (in Front. hom: de sent.) nyilván (*) állatja, (*) hogy a szombat maga az ÚR által változtattatott légyen (*) el. Miképen annakokáért a mi közösülésünk (*) ÚR Vacsorájának neveztetik, mivel az Úrtól szereztetett az ő halálának emlékezetére, ezenképen a keresztyének szombatja is ÚR napjának hivattatik, mert magától az Úrtól rendeltetett az ő feltámadásának emlékezetire, s amint egyiket, úgy a másikat az ÚRnak neve becsületessé (*) teszi és miképen a szombatnak Ura királyi felségével és felséges méltóságával megcselekedheti, azonképen vagyon oka is, amelyért a szent szombatot a hetedik napról az elsőre, melyen mi üljük, változtathassa. Mert ami azt a hatodik nap után következendő napot illeti, melyen Isten a teremtést elvégezé, annak nem általán (*) véggel (*) való rendelése vala végnélkül (*) való szükséges megszentelésre nézve, hanem oly, mely azon méltóság által, nagyobb ok és alkalmatosság (*) érkezvén, igazán megváltoztathatnék és más egyéb hetedik napra rendeltettethetnék. Mert a negyedik parancsolat sem mondja: Megemlékezzél megszentelni azt a hetedik napot, mely a teremtésben való hetedik nap után következik, avagy e vagy ama hetedik napot, hanem határozatlan: megemlékezzél, hogy megszenteljed a hetedik napot. És hogy tulajdonul (*) szóljunk, amint mi a nappal élünk az időnek megkülönböztetésére, avagy természet után való 24 órákból álló, vagy mesterséges számlálás után való s 12 órákból (*) álló, napkelettől fogván napnyugatig, ezzel együtt gondoljuk meg a napnak ama délesti megállását is, Józsué idejében (Józs 10,12), mely lőn egy egész napnyi idefg, jusson eszübkbe ezen napnak tíz grádussal (*) való visszatérése is (mely öt órát, azaz csaknem mesterség szerint való fél-napot teszen) Ezékiás király idejében. (2 Kir 20,10) Ezek miatt a zsidók önönmagok sem tarthatják meg az ő szombatjokat szintén-szinte abban az időnek meghatározásában, mely legelsőben a teremtésnek kezdetitől fogva hetedik napnak mondatott.

Az Újtestamentombéli Szentírás semmi dologgal nem közli (*) e becsülendő nevezetet, hanem csak a szombattal és a sz. Vacsorával. Mert miképen a husvéti Bárány helyébe az Úrvacsoráját szerzette, ezenképen a zsidó szombat helyett az Úrnek napját, a vasárnapot rendelte.
N. Volph. Chron. de Templ. l. 2. c. 1. p. 92. Legis substantia est, sex diebus terrenis negotiis incumbere, septima divino cultui dare operam.
Ita explico meridionalem circulum, ab Anglis omnibus per se satis intellectum. Christoph. Hesnie. Syst. cont. Theol. cum. Iudaeisc. de Sabbatho.

Idejárul az is, hogy a Meredianusnak, azaz a napnak dél-, avagy tizenkét órakori helyének és ugyanazon napnak egyenetlen feljöttének és lementének e földnek egymástól különböző tartományi miatt való sok különb-különbségére nézve némely helyekben elébb, vagy utóbb kezdetik a nap, néhol negyednyivel, néhol félnyivel, néhol pedig egész nappal is. Ennek okáért a zsidó hetedik nap nem tartathatik szintén-szinte (*) ugyanazon egy időben meg az egész világon.

Immár Jézus Urunknak, mint Úrnak méltósága (*) lévén a szombaton (Mt 12,8), hasonlóképen sokkal nagyobb oka és alkalmatossága (*) vagyon a szombatnak a zsidó hetedik napról más hetedik napra való rendelésében, melyen a keresztyénék megülik a szombatot.

Okai:

1. Mert az Ő halálból való feltámadása által új lelki teremtése lőn e világnak (És 65,17; 66,22.), mely nélkül Ádámnak minden fiai örökké elromlottanak volna, és az első világnak teremtése semmi vigasztalást nem szolgáltatna nékünk. (Zsolt 90,3) S erre az új lelki teremtésre nézve mondja az Irás, hogy az ó dolgok elmultanak és újakká lettenek mindenek. (2 Kor 5,17) Új teremtések (Gal 6,15), új nép (Ef 4,24), új emberek (Kol 3,10), új értelem, új testamentum (Mt 26,28), új parancsolat (Ján 13,34), új nevezetek (*) (Jel 1,8), új út (Zsid 10,20), új ének (Jel 5,9), új öltözet, új bor, új edény (Luk 5,37), új Jeruzsálem (Jel 21), új ég és új föld. (2 Pét 3,13) És így eszerint szükségesképen az ó szombat helyett is újnak kell lenni (És 66,22; Zsid 4,9) Megváltónknak dicséretére és tiszteletére, megváltásunknak munkájáról való elmélkedésünkre és az Ótestamentumnak újonnan lett változásának kijelentésére.

2. Mert e napon nyugvék meg a Krisztus minden szenvedésétől s e napon végezé a megváltásnak munkáját is el. Ha azért az első napon teremtés munkájának elvégezése (mely által hatalmasan kinyilatkoztatá Isten önönmagát a teremtetteknek) szombatot érdemle, hogy ily nagy munkának emlékezete nevezetes lenne (*) a munkásnak tiszteletére, minekokáért „én szent napomnak” is nevezi azt (És 58,13), sokkal inkább e világnak új teremtése a Jézus feltámadása által (mellyel hatalmasan kinyilatkoztatta magát Isten Fiának lenni (*)) megérdemli a szombatot (Róm 1,4), annak örök emlékezetiért a Krisztusnak tiszteletire, minek okáért méltán is hivattatik ÚR Napjának, mert amiképen a babyloniai fogságból való kiszabadulás mint nagyobb jótétemény elvevé és mintegy elnyelő az egyiptomi kimenekedésnek nevét, ezenképen a nap, melyen Krisztus világ váltságának munkáját is elvégzé, igazabban megérdemli a szombati megszenteltetést, hogynem mint amelyen világteremtésnek munkájától megszünék az Isten. Miképen tehát a teremtésben az első nap, melyen véghezméne a teremtés, az szentelteték szombattá, így a váltságnak idejében annak az első napnak, melyen az elvégezteték, szükséges a szent nyugodalomnak napjának szenteltetni s azonban a hetedik nap is Istennek erkölcsökről írott törvénye szerint megszenteltetik. A zsidók a hétnek utolsó napját ülik meg. Szombatjukat az éjszakáról kezdvén, melyen Isten megnyugodt. (1 Móz 2,2; 3 Móz 23,32; Neh 13,19) De a krisztusosak az Urat jobban tisztelik a hétnek első napján, szombatjokat azon a napon kezdvén, melyen Idvezítőnk felkölt. (Csel 20,7) Ők a szombatjokat a világ teremtésének emlékezetére ülik, a krisztusosak a megváltásnak emlékezetére szentelik, sőt az ÚRnak Napja első lévén mind a teremtésben s mind a megváltásban, emlékeztet minket egyszersmind az óvilágnak alkotására s az ÚRnak megváltására. Igy eképen immár, látván, hogy a váltság (*) mind hatalomra s mind irgalmasságra nézve felülhaladja a teremtést, ennekokáért nagyobb oka vagyon, hogy a nagyobb cselekedet viselje a napnak tiszteletét. Nem is kisebbíti az ÚR Napjának tisztelete s nevezte a szombatnak dicsőségét, hanem inkább ád ahhoz és öregbíti (*) annak méltóságát, mint szintén az izraeli név, mely Jákóbnak adaték, sokkal fényességesbé tevé a patriarchát. Ez Isten nyugodalmának példájáról és e világ teremtésének munkájáról vétettetett ok (*), erejében megáll mindaddig, míglen az Isten Fia e világ megváltásának munkájától (1 Kor 15) meg nem szűnik, azután pedig az elsőbb enged és helyet ád az utolsóbbnak. (*)

3. Mert megjövendőltetett volt az Ótestamentumban, hogy az Újtestamentum idejekor a hétnek első napján ülik a szombatot meg. Ami az elsőt illeti, a 110. zsoltárban, mely jövendölés a Krisztus és az Ő országa felől nyilván megjövendőltetett, hogy lészen a gyülekezetnek egy nevezetes napja, melyen a Krisztusnak minden serege szabad akaratja szerint egybegyülekezik szentséges öltözetekben. Úgyannyira, hogy semmi elsője a békeségnek nem lészen arra a háznépre, valamely (*) fel nem menend Jeruzsálemben (Zak 14,17) az Anyaszentegyházba a Királynak, a Seregek Urának imádására. – No immár mely nap kellessék e nagy népet és gyülekezetet (*) megtartani? Szent Dávid nyilván (*) mégjelenti a 118. zsoltárban, mely a Krisztus felől való jövendőmondás, mint megtetszik (*) Mt 21,42; Csel 4,11; Ef 2,20-ból és mind az egész zsidó doctoroknak egyező értelmekből, amint Hieronymus bizonyságot tészen felőle, jó eleve (*) kijelentvén, mint lenne a gyalázatos halál által megvettetett Krisztus, miképen az építőktől, azaz zsidóságnak fővezéritől megvettetett kő, fő szegeletkővé. (*) Azt kívánja az egész szent Anyaszentegyháztól, hogy megszenteltessék az a Nap, melyen Krisztus e csudálatos munkát fogja végbevinni, így szólván: Ez a nap, melyet az ÚR rendelt, örvendezzünk és vigadozzunk azon! (Zsolt 118, 24) És mivel, amint szent Péter szól (Csel 2,36) a Krisztus felől, ezen a napon nyilatkozék ki, hogy az Isten őtet úrrá és Krisztussá tötte. Ennekokáért az egész Anyaszentegyháznak az Újtestamentumban meg kell szentelni a Krisztus feltámadásának napját. Rabbi Bachai is látta Ádámnak hatodik napon való esete (*) által, hogy ugyanazon nap (Zohar: sup. Gen. fol. 21.) kelletik a Messiásnak az emberi váltságnak (*) munkáját végbevinni. És nézvén a Boáz, Ruthnak szólott e beszédére: Aludjál itt mind reggelig! azt hozza ki, hogy a Messiásnak egész a szombaton a koporsóban kell nyugodni és ama szólásból is (1 Móz 1) az első napon: Légyen világosság! azt állítja, hogy a Messiásnak a hétnek első napján kell a halálból életre támadni és az evangéliumnak lelki világosságával e világot, mely a halálnak árnyékában fekszik, megvilágosítani. E könyveknek (Ex H. Volp. Chron. de Temp. l. c. 2.) Sedar, Olam, Rabba egy zsidó author a szerzője. C. 7. sok emlékezetes dolgokat hoz elő, amelyek a hétnek első napján mind megannyi ábrázatokul (*) löttenek, hogy az isteni főbb szolgálatnak az Újtestamentum alatt e napon kelljen gyakoroltatni. Úgy, mint (*) az isteni dicsőségességnek felhője e napon szálla az ő népére. Áron és az ő fiai e nap követék elsőben (*) az ő papi tiszteket. (*) Az Isten elsőben (*) ekkor áldá meg nevezetesen (*) az ő népét. A népnek fejedelmi ekkor mutatának közönségesen (*) ajándékot az ÚR Istennek. Ez az az első nap, melyen tűz szálla le az égből. Első napja e világnak, az esztendőknek, a hónapoknak, a heteknek etc. Mindezek megárnyékozván, (*) hogy ennek a napnak kell első és főbb szent napnak lenni az Újtestamentomban, szent Ágoston megpróbálja (*) (Aug. Ep. ad Januar. 119. c. 13.) a sok szentírásbeli bizonyságokkal és okokkal, (*) hogy az ótestamentombéli szent atyák és próféták eleve (*) meglátták és tudták, hogy e mi Úri napunk megábrázoltatott (*) volt az ő körülmetéltetéseknek nyolcadik napja által. És hogy a szombatnak el kell a hetedik napról változni az éjszakára, avagy a hétnek első napjára. Junius is Cyprianusból azt mondja, hogy a körülmetélkedés annak a nyolcadik napnak, melyen Krisztusnak fel kelletik vala támadni, mintegy sacramentumul (*) rendeltetett a nyolcadik napra. A Foro juliense gyűlés azt állatja, (*) hogy Ésaiás prófétált a szombatnak a hétnek elsó napján való megüléséről. Ha e titkokat ily világosan meglátták az Ótestamentumnak árnyéka alatt lévő szent atyák, bizonyára (*) e világnak Istene igen mélyen megvakította azoknak elméjeket (*) (2 Kor 4,4), akik ennek valóságát az evangéliumrlak ragyogó világánál nem láthatják. Minekokáért a szombatnak ez Újtestamentombéli változása semmi egyéb nem, hanem csak annak beteljesedése, mely az Ótestamentumban megábrázoltatott (*) és prófétáltatott.

A syriai fordítás így vagyon: cum congregamini, non sicut justum est in die Domini nostri comeditis et bibitis. Az arábiai fordításban így vagyon: Non comeditis et bibitis prout vere, diebus Domini nostri decet et Beza addit quod in veteri quodam exemplari ita legunt: Tin Kyriakin. Az Úrnak napja minden első napnak melléje tétetett.

4. Az apostolok az ő Uroknak elméje (*) és parancsolatja szerint és a Szentlélek igazgatásából, (mely mindenkor jelen ővélek (*) egyház szolgálatbéli tisztekben) minden keresztyén őtőlök plántált (*) ecclesiákban elrendelték, hogy a keresztyének a szent szombatot azon a hetedik napon üllenék (*) meg, mely elsője a hétnek. Ami néz (*) a szentek segítségére való alamizsnára, amiképen rendelte a Galaciabeli gyülekezetben, ti is azonképen cselekedjetek! (1 Kor 16,2) A hétnek minden első napján etc., mikor egybegyűltök a templomban (Úr napja lévén) az Úr vacsorája kenyerének vételeért (1 Kor 11,20-26) az ÚR halálának emlegetésére, míglen eljő etc. Mely (*) ígékben jegyezd meg:

I. Hogy az apostolok rendelték e napnak megszentelését, ennekokáért isteni szerzésből való.

II. Hogy az a nap a hétnek első napjának neveztetik, annakokáért az nem a zsidók hetedike, sem más egyéb.

III. A hétnek minden első napján, úgymond, mely szünetlenseget jelent.

IV. Hogy az rendeltetett a galatiabeli ecclesiákban, szintén mint a korinthusbeliekben s egyformájú szertartást rendele a szenteknek minden ecclesiájukban, annakokáért közönségessé (*) lőn az.

V. Hogy e napi gyakorlások a szegények számára tartozó alamizsnaszedések voltak (mint megtetszik Csel 2,42-ben és Justinus martyr bizonyságából Apol. 2.), melyeknek összegyűjtögetések (*) a szent gyülekezetben a könyörgés, prédikáció és sacramentum kiszolgáltatás után lészen vala, ennekokáért lelki vala az.

Amiképen a kenyérszegésnek nevezeti (*) a vallásnak több minden gyakorlásit magában foglalja Csel 26,7 azonképen e szólás Collecta a szombatnak több minden gyakorlásit befoglalja. Miért is kívánná az apostol, hogy az alamizsnaszedés a hétnek első napján lenne, (*) hanem hogy e napon voltak a sz. gyülekezetek (*) az apostolok idejében.

VI. Hogy az alamizsna szedést (noha igen szükséges vala) elhagyatá vélek (*) odameneteléig, hogy valamint (*) az ő prédikálásának akadályul ne lenne, (*) de szentséges egybegyüléseket az ÚRnak Napján nem hagyatta, mivel rendelt idő vala az Úrnak közönséges (*) szolgálatjára, mely szükségességet állat. (*)

És ugyanezen levélben tanubizonyságot tészen szent Pál, hogy ő nem rendelt őközöttük semmi egyéb szertartásokat, avagy tudományt, hanem azt, melyeket az Úrtól vett. Elannyira, hogy ugyan (*) kemény szóval szólítja meg őket! Ha valaki közületek láttatik prófétának lenni, vagy lelki dolgokban tudósnak, vegye eszébe, hogy amelyeket néktek írok, azok az Úrnak parancsolati. (1 Kor 14,37) De ő írta nékik és elrendelte, hogy a hétnek első napján üljenek szombatot, minekokáért azon a napon ülleni (*) szombatot az Úrnak magasaját parancsolatja. Ki lehetne is avagy (*) igaz próféta, vagy az Isten Lelkének valamely kegyelmével bíró ember, aki ily világosan látván az ÚRnak napját az apostolok által szerzettnek és rendeltetnek lenni, (*) meg ne vallaná, hogy az ÚRnak napjának megszentelése Isten parancsolatja? A zsidók megvallják a szombatnak e változását apostoloktól valónak lenni (Peter Alphon. in Dial. cont. Iud. Tit. 12.) Vakabbak tehát az olyaténok és tompábbak a zsidóknál is, akik hívsággal (*) tagadják azt.

Szent Pál is Troásban (Csel 20,4) az ecclesiának ama hét evangélistáival, Sopaterrel, Aristárkhus-szal, Sekundus-szal, Gájus-szal, Timotheus-szal, Tikhius-szal és Trofimus-szal és az egész ott lévő keresztyénséggel a sz. szombatot a hétnek első napján ülik meg könyörgésben, prédikálásban és az Úr vacsorájának vételében. (Csel 20,4-6 stb.) És ami megjgyzendő dolog sz. Lukács nem azt mondja, hogy a tanitványok sz. Pál prédikálása hallgatni küldettettenek vala, hanem a tanítványok egybegyülvén a kenyérnek megszegésére a hétnek első napján, azaz a sz. közösülésben (*) (az ÚR vacsorájában) való részesülésre, mely időben az Úrnak halála az Igének prédikálása által mutogattatik vala. (1 Kor 11, 26) A Pál prédikál vala nékik etc. És hogy senki nem tartotta ez egybegyüléseket egyéb (*) keresztyéneknél, kik egyedül tanítványoknak neveztetnek vala. (Csel 11,20) De Filippiben, mivel ott még tanítványok nem valának, sz. Pál az ő szombatjokon méne a helyre, hová a zsidók és a zsidó hiten való több nemzetségek gyülekezni szoktak vala az imádkozásra és ott prédikála nékik. (Csel 16,12-13) Eképen azért a délesti (*) világossághoz hasonló dolog, hogy a keresztyéneknek szokásos rendtartások vala a zsidó hetedik napnak elmulatása (*) (Csel 21,4 stb.) és a szombatnak és az ő sz. gyüléseknek (*) a hét első napján való tartása s miért is nevezné sz. János ezt Úrnak napjának egyébért, hanem oly nap volt ez, melynek az apostolok által plántált egész ecclesiákban való közönséges megülések (*) a halálból ezen a napon életre támadott Jézus Krisztusnak tiszteletére való tartozása mindeneknek (*) tudtokra volt. Ezt szent János Úrnak napjának nevezi (Jel 1,10), hogy a keresztyéneket inkább felingerelhesse az ő, a Jézus Krisztus halálbeli feltámadása által szerzett váltságoknak háládatos emlékezetére. Ez a nappal egyetemben a szombatnak áldása is hasonlatosképen által vitettetett az Úrnak napjára, mert mindennémű ez Új világra tartozandó (Zsid 2,5. és 5,9) megszenteltetés a Krisztusban vagyon és őtőle származik a keresztyénekre. És mivel sehonnan nagyobb méltóság a Krisztusénál és az Ő apostoliénál nem támadhat, ok is hasonló nem találtathatik, mint e világnak új teremtése, ennekokáért a szombat soha e napról másra nem vitethetik, valamíg (*) e világ fennáll. Ide való az is, amit az Irás megjegyez, hogy az újonnan plántált és gyüjtögetett Anyaszentegyházakban valami (*) rendeltetett, az apostoloknak kiváltképenvaló (*)szerszabások (*) és igazgatások által rendeltetett. (1 Kor 11,23-34; Tit 1,5; Csel 15,6.24) – Az apostolok pedig semmit nem cselekedtenek olyat, amiben hagyottak (*) nem voltak a Krisztustól. (1 Kor 11,23)

Mos Christianus etc. Szokások a keresztyéneknek, hogy ezt Úrnak napjának nevezzék. Beda in Luc. c. 14.

Megszentelni azért a szombatot hetedik napon nem eltöröltetett ceremóniás törvény, hanem erkölcsökről való és mindvégezetiglen tartó tökéletessé lett törvénye Istennek. Úgyhogy azon végiglen megmaradandó törvény, mely a zsidókat kötelezi a szombat ülésre azon a hetedik napon, világ teremtésének emtékezetére kötelezi a keresztyéneket is a szombatnak megszentelésére ezen a hetedik napon e világ megváltásának emlékezetére. Mert a negyedik parancsolat erkölcsökről való törvény lévén, megkívánja a hetedik napnak megszentelését mindörökké. Ennek pedig a Törvénynek erkölcsökről való tanítását, aminthogy a több parancsolatokénak is, annyival istenesben megtartjuk mi az evangélium alatt, amennyivel (a keresztségben) nevezetesb frigyet kötöttünk az Istennel szent parancsolatinak megtartása végett és az Isten is mivélünk a törvény átkától való megmentésünkre és Szentlelkének mellénk adására, hogy az ő törvényit megtarthassuk. És hogy ez a szombatről való parancsolat (szintén mint a több kilencek) erkölcsökről való és végiglen megmaradó, nyilván (*) megtetszik (*) e következendő okokból:

Tíz nevezetes okok, melyekből megbizonyíttatik, hogy a szombatról való parancsolat erkölcsökről való és mindvégiglen megmaradó, avagy mindenhai (*) légyen. (*)

1. Mert e parancsolatnak minden okai erkölcsökről valók s mindenhaiak, (*) az Isten is sokkal hathatósabb okokkal (*) kötelezett minket e parancsolathoz való engedelmességre, hogynem mint a többihez akármelyikhez. Elsőben (*) azért, mert az Isten jó eleve (*) ellátta, (*) hogy az istentelenek sokkal gondviseletlenehbek lésznek ezekről, avagy bátorságosban által merik ezt a többinél hágni. Másodszor, mert e parancsolatnak megtartásáhan áll a többinek is megtartása, mely dolog panaszolkodtatja az Istent oly gyakran, hogy minden ő tiszteletit elmulatják (*) avagy feladnak azon az emberek, amikor a szombatot vagy elmulatják, (*) avagy által hágják. (Jer 17,22; Ezék 20,1-24; 23,38) Elálmélkodtajta az embert (azt mondja Calvinus), midőn meggondolja mily sokszor, mily buzgóságos tudománytétellel (*) kívánja Isten mindentől (*) (valaki (*) Ő népe akar lenni) a hetedik napnak megszentelését. Sőt mily irgalmatlanul kegyetlen halállal tudniillik bünteti az irgalmasságnak Istene ez ő parancsolatjának megszegését, mintha ugyan ez volna minden ő tiszteletinek és szolgálatjának egész summája. (*) Bizonyos (*) dolog is az, hogy valakinek (*) lelkiismerete nincs a szombatnak megszegésében, a több parancsolatokéban sincs semmi, hogy aképen cselekedhetik mind maga becsületinek ártalma s mind pedig a külső törvényeknek romlása és onnan következendő veszedelem nélkül (Ex Bodin: de Repub. l. 4. c. 2.) Ennekokáért helyheztette Isten e parancsolatot a két táblának közepibe, mert ennek megtartása legjobb segéd a többinek megtartására. A szombatnak lelkiismeretes megszentelése anyja a vallásnak és a jó fenyítéknek az ecclesiában. Hadd el a szombat-ülést és kiki szolgálja akkor Istenét, mikor tetszik, megládd, csakhamar mint (*) jár a vallás és az a békeség s rendtartás, melyet Isten meg akar marasztani az ecclesiában? (1 Kor 14,33.40) A szombatnap Isten sokadalma, avagy vasárnapja, melyen egész hetetszaki (*) való jókat árultat az embereknek, ekkor hí magához minket, hogy vásárljunk Őtőle minden ezüst és pénz nélkül angyaloknak kenyerét (És 55,1-2), életnek vizét, sacramentumnak borát és az Igének tejét lelkünknek táplálására, próbáltatott (*) aranyat hitünknek gazdagítására (Jel 3,18), szemgyógyító drágalátos írt (*) lelki vakságinknak gyógyítására és a Jézus Krisztus igazságának fehér öltözetét undok mezítelenségünknek takargatására. Nincsen az az igaz kegyességtől távol, aki lelkiismeretben járó dolognak tartja a szombatnak megülését, de aki lelkiismerete szerint sáfárkodhatik a szombatnak maga hasznára és mulatságára tartozó megszegésében, annak szíve még soha nem érzette mit akarjon mind az Istennek félelme s mind az igaz vallás. Mert e parancsolatban telik bé, amit sz. Jakab mond: Aki vétkezendik egy dologban, az az egész törvény megrontásában bűnös (Jak 2,10) – Látván tehát, hogy Isten ily sok erkölcsökről való és mindenkor tartó okokkal (*) erősítette e parancsolatját, tudnivaló dolog, hogy maga is e parancsolat olyan.

2. Mert Ádámnak is parancsolatot adott volt erről az Isten az ártatlanságban, mely állapotban (még a boldogságban helyben lévén, nem a Krisztus érdemében való hit, hanem a törvényhez való engedelmesség által) nem szűkölködik vala a Krisztus által való váltságot árnyékozó ceremónia nélkül. Annakokáért a hetedik napi szombat nemcsak együgyű (*) ceremóniája, hanem ugyan (*) természet szerint való része az Isten imádásának, mely akkor parancsoltaték az embernek, amikor minden emberek még csak ugyanazon egy állapotban valának. És ha szükséges volt első szüleinknek, hogy szombatnapjok légyen az Istennek tökéletes állapotjokban való szolgálására, sokkal szükségesebb a maradékoknak, (*) hogy szombatot üljenek romlott állapotjukban. És mivel az Isten maga is megszentelte ezt a napot, hogy lehet szent az az ember, aki szántszándékkal általhágja azt?

3. Mert egyik a parancsolatok közül, melyeket Isten maga saját szentséges szájával szólott és szent ujjaival kétszer a kőtáblákra felírt, (2 Móz 34) azoknak méltóságoknak és végiglen maradandóságoknak jelentésére, (*) valamelyeket Isten maga írt, mindazok erkölcsökről való és mindenkor tartó parancsolatok voltak, azok pedig közönségesen (*) szám szerint tizek. Immár ha ez eltörültetett ceremónia volna, tehát (*) csak kilencek lennének a parancsolatok. (5 Móz 4,13) A ceremóniás törvények, melyek a Krisztus által eltöröltettek, mind Mózes által irattattanak, de ez a szombatról való a többi kilencekkel együtt maga az Isten által irattatott, a frigyládába béhelyeztetett, ahová egy ceremóniás törvény sem tétettetett, melyekkel egyenkint azt jelentette, (*) hogy e tíz parancsolatok végig megmaradandó regulái lennének (*) az Anyaszentegyháznak, olyak mindazáltal, melyeket senki tökéletesen be nem tölthet, hanem csak a Krisztus. (1 Kir 8,9; Zsid 9,4; Róm 5,17)

4. Mert a Krisztus megvallja, hogy Ő nem jött az erkölcsökről való törvényeknek elrontására (Mt 5,17-19) és hogy annak még a legkisebbike is el nem töröltetik az ő országában az Újtestamentum alatt. Elannyira, hogy valaki e tíz parancsolatoknak csak kisebbét is megrontándja és aképen tanítja az embereket, a mennyeknek országában legkisebbnek hivattatik, azaz: nem lészen helye az ő Anyaszentegyházában. Immár pedig az erkölcsökről való törvény parancsolatja, hogy a hét napok közül egyet mindenkor sz. Szombatnak szenteljük. A Krisztus maga is nyilván emlékezik az ő keresztyéni között való szombat-szenvedésről Jeruzsálemnek elromlása idején, az ő feltámadása után 42. esztendő tájban, mely idő alatt egészen a Mózes ceremóniái (a vér a megfojtott állaton kívül) az apostoloknak közönséges (*) végezésekből (Csel 15,20-28) teljességgel eltöröltettek és elhagyattak a keresztyén ecclesiákban. Ennekokáért inti Krisztus URUNK az ő tanítványit könyörgésekre, hogy futások sem télben, sem pedig szombaton ne essék. (Mt 24,20) Télben ne, mert az útnak s időnek kemény volta miatt az ő futások sokkal nehezebb és nyomorúságosb lenne, szombaton se, mert annál is nehezebb lenne szíveknek, hogy azt a napot, melyet az Úr a szent gyakorlásokban parancsolt eltölteni lelki vígasztalásokra, hívságos dolgokban kell tölteniek életeknek megtartásáért. Ha azért a szombat-ülés e napon csak ceremónia volt volna, nem lett volna semmiben a futás e napon keservesb, mintha szintén (*) a hétnek több napjain. De hogy im a Krisztus mily igen szánja azoknak szombatnapi futásra kényszeríttetésekben való félelmeket (*) és szíveknek (*) nehézségét, s ezokáért akarja, hogy Istennek könyörögjenek, hogy az ilyetén alkalmatlanságot megelőzze, nyilván (*) megmutatja, hogy a szombatnak megtartása nem eltöröltett ceremónia, hanem Krisztustól állattatott (*) és megerősíttetett mindenkori parancsolat. Ha pedig tudni akarod a napot, amelyre a Krisztus e szombat-ülést rendelte, szent János megmondja, hogy az ÚR-nak Napja az (Jel. 1, 10.) Ha továbbá azt is akarod érteni, melyik napján a hétnek, szent Pál megmondja, hogy a hétnek mindenik első napján. (1 Kor 16,2) Amint a Krisztus intette a keresztyéneket, úgy ők is könyörögtenek és könyörgések (*) szerint az Isten (egy kevéssel a megszállás (*) előtt) mennyei jelenés által megintett Jeruzsálemben minden keresztyéneket, hogy kiköltözzenek onnan s Pellába menjenek, mely egy kis falu volt a Jordánon túl és eképen kerülnék (*) el az Istennek arra a városra és nemzetségre következendő bosszúállását. (Mt 24,34) Ha azért a keresztyén ember életének megtartásáért nem futhat az ÚRnak Napján szívbéli fájdalom nélkül, micsoda örömmel, avagy vígasztalással mulathatja (*) az, ki igaz keresztyén az Isten tiszteletének szent gyakorlásit az ÚRnak Napjának nagyobb részét hívságos (*) testi haszontalanságokban és szolgálatbéli munkában töltvén el? És mivel Jeruzsálemnek elromlása mind ábrázatja (*) s mind bizonysága lőn e világ elromlásának, kicsoda nem veszi eszébe, hogy a szent szombatnak világ végezetéig meg kell maradni?

Euseb. hist. Eccl. l. 3. c. 5. Hihető dolog, hogy e jelentés volt e szó: Migremus hinc, mely éjjel hallaték nagy földindulással együtt a templomban, melyről emlékezik Joseph. de bell. Jud. l. 7. c. 12.

5. Mert minden ceremóniák csak a zsidóknak parancsoltattanak volt, nem a pogányoknak egyszersmind, de ezt a szombatról való parancsolatot (mint a házasságot) az ártatlanságban (*) szabta volt Isten, mikor még csak ugyanazon egy állapotban voltanak minden emberek, ennekokáért szintén úgy parancsoltatott a pogányoknak is, mint szintén a zsidóknak. Úgy, hogy minden tisztviselőknek és házigazdáknak meg volt hagyva, hogy a jövevényeket is (És 56,6) szintén mint a maguk házanépét kényszerítsék a szombat szentelésre. Amint megtetszik a negyedik parancsolatból és Nehemiásnak cselekedetiből. (Neh 13; Ef 2,14) A ceremóniák mindnyájan közfalnak válaszi (*) valának a zsidóknak pogányoktól való megkülönböztetésekre. (*) De mivel a pogányok is szintén úgy kötelesek e parancsolatnak megtartására, mint a zsidók, nyilván vagyon, hogy az nem zsidó ceremónia. És látván, hogy ugyanazon a szombatnak méltósága, mely a házasságé, ha azért a házasság ceremónia, tehát (*) a szombat is az. Ezt is továbbá eszünkbe vegyük, hogy ahol a házasság csak egyszer Isten szövetségének neveztetik (Péld 2,17; Mt 19,6-8), mivel kezdetben Istentől szereztetett, aképen a szombat mindenütt Uradnak Istenednek szombatjának hivattatik, mivel Istentől szereztetett az időnek, állapotnak és mindenhaiságnak (*) ugyanazon kezdetiben; minekokáért a szombat nem ceremónia.

6. A mi természetünk veszettsége, (*) melyet megtapasztalhatni mind a hitetleneknek nyilvánságos ellenkezésekből s mind a híveknek titkos akaratlanságokból, mellyel vannak a szombatnak fegyhetetlen (*) megszenteléséhez, eléggé megmutatja, hogy a szombatról való parancsolat lelki és mindenhai. (*) (Nitimur in vetitum. Horat.)

7. Mert, hogy az Isten örökkévaló decrétomából alkotá a napot, holdat és a csillagos égen lévő több világosságokat, nemcsak azért, hogy különbséget tegyenek a nap és éj között, hanem hogy, egyszersmind jelei lennének (*) bizonyos időknek, napoknak és esztendőknek (1 Móz 1,14; Jób 9,9 és 38,31; Amos 5,8) eképen a szombatot rendelte az ecclesiában nemcsak azért, hogy rendelt ideje lenne (*) az Ő szolgálatjának, hanem azért, hogy mindenhai (*) regulája és mértéke lenne az időnek, úgyhogy amiképen a hét napok tesznek egy hetet, négy hetek egy hónapot, tizenkét hónapok egy esztendőt, eképen hét esztendők egy szombatos esztendőt (5 Móz 15), hét szombatos esztendők egy jubilaeust, kürtölésnek esztendejét (3 Móz 25) immár, akár 80 jubilenusok, akár 4000 esztendők, akár pedig Ezékiel szerint 4000 mértékek, ezek egész ideje az Ótestamentumnak addig tudniillik, míg Krisztus URUNK a keresztség és prédikálás által az újtestamentumi állapotot elkezdé. Nem is hallgathatom el álmélkodás nélkül, miképen álla fenn a körülmetélkedésnek sacramentuma az ecclesiában 37. jubilaeusig, kerülésnek [!] esztendejeig Ábrahámtól fogva (kinek adta vala Isten legelsőben (*) a körülmetélkedést) az ÚR Krisztus keresztségéig a Jordánban, mely szintén annyi jubilaeus lőn. Bucholcer számlálása szerint (Ind. Chr. ad Ann. Mund. 1998.), amennyiig e világ annakelőtte fennállott vala Ádámtól fogván Ábrahám születéséig. Mózes nyolcvan esztendős korában kezdé el a szent szolgálatot. A Krisztus is világteremtésétől fogva nyolcvanadik jubilaeusban nyula szent tisztéhez. (*) József harminc esztendős korában kezde Egyiptomon uralkodni. (1 Móz 41,46) A léviták is a sátorban való szolgálathoz harminc esztendős korokban kezdtenek, így hasonlóképen a Krisztus, hogy ez ábrázatokat (*) megteljesíthetné, (*) kezdé el tisztit (*) Mózesnek harmincadik jubilaeusában és mikor elkezdé maga akkoron harminc esztendős vala a Dániel utolsó hetinek közepiben és (negyedfél (*) esztendeig gyakorolván szent tisztét e földön) eképen vivé végbe megváltásunkat és a Dániel hetinek (*) végezetét a kereszten lött ártatlan halála által. Legfeljebb a nagy változások és hallatlan dolgok, melyek az ecclesiában estenek, vagy szombatos esztendőben, vagy pedig jubilaeusban löttenek. Példának okáért: a Dániel, Cyrus királyoknak első esztendeit elkezdő hetven hetei (*) és e világnak 343 kilencedik esztendeje szintén annyi esztendőket tésznek, amennyi esztendős heteket a világnak ideje tészen akkorig és annyi esztendős heteket, amennyi jubilaeusok addig estek világ kezdetitől fogva. A Dániel hetvenszer való esztendős hetei foglalnak bé 490 egyes esztendőket s e világnak azelőtti négyszáz 90 heteit, avagy szombatos esztendeit. A Dániel idejeközi 70 hetek e világi 70 jubilaeusok, úgyhogy az Anyaszentegyház vígasztalására az ő hetven esztendei fogságában melyet el kelleték szenvedni a Jeremiás próféciái szerint Babyloniában (Jer 15) Gábriel angyal jelenti Dánielnek, hogy a hetven heteknek, avagy szombatos esztendőknek, avagy 490-öknek végezetiben fog az ő pokoltól való derekasb (*) váltságok az ÚR Krisztus halála által végbemenni, szintén (*) oly bizonyosan, amint mostan a babyloniai fogságból megváltatott. Ez a Dániel 70 szombatokat, avagy 10 jubilaeusokat befoglaló ideje kezdetik az első kiszabadulástól, melyet Cyrustól nyerének az zsidók babyloniai birodalmának (*) első esztendejében, melyről emlékezet vagyon Ezsdrás 1,1-ben és szintén akkor mene véghez, mikoron Krisztus URUNK a kereszten meghala. Az ÚR Krisztus halálától, avagy a Dániel utolsó hetétől fogva a Krisztusnak hetvenegy esztendeiig e világ hét pecsétek, avagy szombatos esztendők által mérsékeltetik (*) (Jel 5), mely egy teljes jubilaeust tészen. E hét pecséteknek végezetétől fogva mérsékeltetik (*) ezen világ a hét trombiták által (Jel 2,8.9 Napier sup. Apoc. 6 et Resolut. ejusdem Gen. 5,28), melyeknek egyike-egyike 245 esztendőkből áll (amint némelyek ítélik ennekutána 440 esztendőkkel megtetszik, (*) ha (*) úgy vagyon-é). Énókh, ki Ádámtól hetedik, annyi esztendőket élvén, mennyi napok egy esztendőben vannak, úgymint 365 szombatos esztendőben ragadtaték fel Istentől. Mózes, ki Abrahámtól hetedik, mintegy második Énókh, Istentől temetteték el, de születteték szombatos esztendejében e világnak, úgymint 2373-ban és a vízözön után (Broughton számlálása szerint) 777-ben tartaték meg, mint egy új Nóé a gyékénybárkában és éle ez ecclesia építője annyi ideig, mennyiig Nóé a bárkát felépíté, százhúsz esztendeig (Pont. de ultimo Aevo. Pag. 12. Buchol. 2. Ind. Chr.) Ábrahámnak az ígéret szombatos esztendőben adaték, tudniillik 2023. esztendejében e világnak (Bougtonis Consen. An. Mundi 1430.) Jósuénak hatodik esztendeje világ teremtésének 2500. esztendeje lévén, melyben elbírák (*) a Kanaán földét és az Izrael fiai között eloszták. Szombatos esztendő lőn és világ teremtésétől fogva ötvenedik jubilaeus, ez esztendőn kezdi Mózes az ő jubilaeusát, mellyel (mint egy harminc-szemű aranylánccal) a Kanaán bírásának Józsué által Izrael fiainak lött elosztását megköti a menyországnak kinyilatkoztatására mindeneknek, (*) valakik (*) az ÚR Jézus Krisztusban hisznek. És így viselte (*) őket a zsidó Anyaszentegyházat a jubilaeusnak örvendetes folyamatja által az ábrázatról a valóságra, a Kanaánról mennyországra, Józsuéról Jézusra, mert a Krisztus a Mózes harminc jubileusának végezetében és a maga idejének harmincadik esztendejének kezdetében szent keresztségekor nyitá meg az égnek kapúját és akkor adá ki az áldandó Szentháromságnak legvilágosabb látását. És az evangéliumnak ezüst trombitái által, amint Ésaiás megjövendölte (És 60) örökkévalóságot jelentete (*) és zengedezetete mindeneknek, valakik (*) megtérnek és Őbenne hisznek.

A vetés és aratás, nyár és tél között való különbségtételre és jövendő ítéletnek megjelentésére. (*) Mead fig. a szent idők rendeltettek az isteni szolgálatért, melyeknek kiváltképen való (*) jegyzési (*) és ígéretei vannak. NB Egy szombatos esztendő áll hét esztendőből. Egy jubilaeus esztendő áll 50 esztendőkből.

A jubilaeust némelyek a trombitálástól, avagy kos-szarvától eredtetik, mellyel a jubilaeus esztendőben kürtölni szoktak vala. Mások a jubál, a folyamattól, mert a jubilaeusok a Krisztus halálához viselnek (*) minket, aki szerzőoka örökké való nyugodalmunknak és jubileumunknak, örömünknek.

Idvezítő Krisztusunk születésének esztendeje is, mely volt világteremtésének 3948. esztendejében, szombatos esztendőnek végében esett és a világnak 564. Septenarjában. Az embereknek idejeket (*) közönségesen (*) Mózes tízszer való hét esztendőknek állítja a 90. zsoltárban s minden hetedik esztendő valami nevezetes változást, vagy esetet hoz az ember életére. Nem is csoda, mert amint HYPOCRATES állatja, (*) a gyermeknek anyaméhben a fogantatás után hetedik napon minden tagocskái kiformáltatnak és aznapságtól fogva nevekedik aztán születésének teljességére, mely mindenkor vagy a kilencedik, vagy pedig a hetedik hónapba esik. Hét esztendős korában hullanak a gyermeknek fogai és újak nevekednek, s azutánig mindenik hetedik esztendőben újabb-újabb változás éri az embert, nevezet szerint a kilencszer való hetedik a Climactericus esztendő sok tudós embereknek, világ világinak szerencsétlenségekre esett, amint a megtapasztalás mutatja és hogyha azon az esztendőn általmehettek is, de legtöbben hetedik esztendőben holtanak azutánig meg. Lamekh életének 777. esztendejében holt meg. Az emberek között leghosszabb életű Mathuzsálem, akkor mikor 970 esztendős kezd vala lenni, Ábrahám is minekutánna huszonötszer való hét esztendőket éle, meghala. Jákób huszonegyszer való hét esztendős korában, Dávid tízszer való hét esztendők után. Eképen Galenus Petrarcha ki (amint Bodinus feljegyzette) azon nap holt meg, amelyen születtetett volt. Ama halhatatlan emlékezettel híres Örzsébet királyleány, (*) Boldog Asszony születése ünnepekor jöve e világra és ugyanazon Boldogasszonynak Annuntiatiójakor (*) költözék ki e világból. Hypocrates tizenötödik Septenarjában holt meg. Hieronymus és Isocrates tizenharmadikjokban, Plinius, Bartholus, Caesar nyolcadikjokban. És Johannes de temporibus ki 361 esztendőkig éle, életének ötvenháromdik [!] Septenarjában hala meg. Hasonló dolgot vehetünk sok számlálhatotlanokban (Erasmus, Luther, Melanchton, Sturmius) is eszünkbe. S ugyanis bizony az ember egész életének szombat a mértéke, mert ám akármennyi sok esztendőkig éljen az ember, de ugyancsak sok hét napokból álló ez az élet, úgyannyira, hogy a hetes számban titkos teljesség vagyon, melyet a mi értelmünk el (*) nem követhet.

Egy septenar 7 esztendőkből áll.
Expertum est in plerisque omnibus 7. annum cum periculo et clade aliqua venire, aut corporis morbique gravioris, aut vitae interitus, aut animi aegritudinis. Agelli l. 1. 14. c. 7. Aug. in Ep. ad Cajum Nepotem exultat se Klimactera communem seniorem omnium 63. evasisse. Bodin. 1. 4. c. 2.
Arist. Cicer. Ber. Boras.
Ő vala s ő is (mit mondhatni nagyobbat) e földön első, az égben pedig második leány.
Climax vitae vincitur fere septentriis, aut novenariis, Foeminarum vero senariis definitur. Bodin de Kepl. 1. 4. c. 2.

Mind e csudálatos dolgokban ily sok hetes számok által való isteni rendelése az áldott hetedik napi szombatnak, Isten ismerete és imádása felől való szünetlen elmélkedése juttatja nékünk eszünkbe ez életben, hogy eképen szombatról-szombatra ama következendő életbéli nyugodalomnak és boldogságnak örökkévaló dicsőséges szombatjára által vitettethessünk. Melyeket midőn valamely história-olvasott ember jól meggondol, könnyen eszébe veheti, hogy e világnak egész minden folyása az Isten gondviselésének (ki minden dolgokat szám szerint meg-mérve és fontolva rendel), néminemű bizonyos aranyláncán viseltetik és igazgattatik. Minekokáért minden idő Szombat által mérsékeltetik, (*) úgyannyira, hogy az idő és a szombat soha egymástól el nem válhatnak. Az angyal is megesküdt, hogy az időnek e mérséklése (*) fennmarad mindaddig, míg többé idő nem lészen (Jel 10,6) és amiképen a szombatnak első rendelése a Szentírásnak első könyvében vagyon, azonképen megerősítése az utolsóban találtatik és amint (Jel 1. fej.) e könyv méltóságot ad e napnak, úgy e nap is kedvesíti (*) a könyvet, amennyiben az abban lévő szent dolog szent napon nyilatkoztatott ki, tudniillik az ÚRnak mennyei jelenése az ÚRnak szentséges napján. Ha annakokáért a szombattagadók lerángathatják a napot, holdat és a csillagokat az égből, semmissé tehetik és kiveszthetik a szombatot is, az időnek mérővesszejét az ecclesiából látván, hogy a szombat az ecclesiában (szintén mint a nap, hold az égben), az időknek megkülönböztetésére rendeltetett.

H. Volph. proe. Chr. Tempus est rerum mutandarum duratio extrinsecus observata. H. V. Chr. c. 1. Tempus cum mundo coepit et una desiturum est.

8.Mert az egész Anyaszentegyház közönséges (*) egyező értelemmel az apostolok idejétől fogva a szombat felől való parancsolatot Istennek erkölcsökről való és mindenhai (*) törvényének és a szombat szentelést a hétnek első napján Krisztusunk és az ő apostoli szerzésének tartották.

Si quid horum tota die per orbem frequentat Ecclesia. Nam hoc quin ita faciendum sit disputare, insolentissimae insaniae est. Aug. Ep. 118. ad Ian. Syn. Col. part. 9.

A coloniai zsinat azt állatja, (*) hogy az ÚRnak Napja az apostolok ideje után mindenkor nevezetes volt az ecclesiában Ignatius antióchiai püspök, ki szent János idejekor is élt, azt mondja: Minden (*) valaki (*) a Krisztust szereti, az ÚRnak önön feltámadása által megkoronázott napját megszentelje, mely királynéasszonya a napoknak, kiben a halál megbírattatott (*) és az élet Krisztusból áradott (Ad Magn.) Justinus martyr, ki azután csakhamar élt, megmutatja, mint kelljen keresztyén embernek szombatot ülni az ÚRnak Napján, amint mi cselekeszünk (Apol. 2.) Origenes, ki élt Krisztus után 180 esztendő tájban, okát adja amelyért a szombat az ÚRnak Napjára haladott (*) (Hom. 7. sup. Exod. 1.) Ágoston doctor így szól: Az ÚRnak Napja az ÚR feltámadása által azon a napon jelenteték meg az ecclesiának. Et ex illo coepit habere festivitatem suam, önnön maga a Krisztus által is szentelendőnek rendeltetett a szombat elsőben (*) (Ep. ad. Ian. 119. c. 19. et ad Cass. Ep. 86. et de Temp. Serm. 25,1.) Máshelyen is: Az Apostolok hagyták, (*) hogy az ÚRnak Napját minden istenes ünnepléssel megüljük, mert azon a napon támada Idvezítőnk fel a halálból, minekokáért ÚR Napjának is neveztetik. Azért amint Dávid az Isten városa felől mondta, azonképen mondhatom én az ÚRnak Napja felől: Dicsőséges dolgok mondatnak az ÚRnak Napja felől, mert az lőn e világ születésének napja, azaz az első nap, melyen minden teremtett állatok életeket (*) venni kezdék. Azon jőne (*) világosság a setétségből, abban adattaték a Sinai hegyen a törvény (Codoman. Annal Mund. 2515.) Azon támada fel az ÚR a halálból ez életre, azon jövének a szentek ki koporsójukból, jelentvén, (*) hogy azon támadnak a keresztyének fel az életnek újulására. Abban szálla le a Szentlélek az apostolokra. És igen hihető dolog, hogy hetedik napon (mikor a hét trombitákat megfuvallják) romlik e világ átkozott Jerikhója is le és a mi igaz Józsuénk megadja a mennyei Kanaánnak ígért birodalmát nékünk. (Józs 6,12; Jel 10,7)

Aug. de temp. Serm. 251. et 154. Cont. Const. Can. 8. Volph. Ch. l. 1. c. 110. Muss. Pont. Postill. Domin. Pasch.

Ha ki (*) a régieknek egyező értelmeket (*) és az elődedi (*) ecclesiának szertartását e dolog felől érteni akarja, olvassa meg Eusebiust Eccl. hist. l. 4,23. Tertullianust l. de Idolat. c. 14. Chrysost. Serm. 8. de Resurr. Constit. Apost. l. 7. c. 37. Cyrill. In Ioan l. 2. c. 58. Ezen értelemben vannak a mi időnkbéli keresztyén tudós emberek többire mind.

Aug. ad Cassul. Ep. 58. et ad Ian. 1195. [!] l. 9. Aug. Serm. de Temp. 251. et 154. Con. 6. Const. c. 8.

Lásd Fox: sup. Apoc. 1,10. Bucer: in Matth. 12,11. Gualt: in Malach 3. Hom. 23. Fülke super Rhemens. Test. Angl. edit: Apoc. 1,10. Chem: Exam. Conc. Trid. part 4. de Diebus Festis. Volph. Chr. l. 2. C. 1. Armin. Thes. in 4. praecept (Non dubitamus quin varie apud Christianos Sabbathum violetur, non abstinendo ab iis quae allis diebus licita sunt) és több számtalanok. A tudós Junius szóljon mindenekért Praelect. in. Gen. 23. Quamobrem cum dies Dominicus etc. Mivel azért az ÚRnak Napja mind az Úr Krisztusnak cselekedeti (tudniillik feltámadása és azon a napon lött sok rendbéli jelenési) és az apostoloknak példájok és rendelések által s mind a régi ecclesiának szünetlen szertartása és az Irásnak bizonyságtétele által megtartatott és a zsidó szombat helyébe adatott, inepte faciunt, gorombául cselekesznek akik azt mondják, hogy az ÚRnak Napjának megülése találmányon (*) és nem Szentíráson fundáltatott, hogy így találmányokat állathassák. (*) Viszontag: E változásnak oka a Krisztus feltámadása és az Anyaszentegyháznak Krisztus által való helybeállattatásának (*) jótéteménye, melynek emlékezeti szállott a teremtés emlékezetinek helyébe. Non humana traditione, sed Christi ipsius observatione et institutio: Nem emberi szerzet, (*) hanem KRISZTUS URUNK ülése (*) és szerzése által, ki mind feltámadásának napján s mind pedig azután mindenkor felmenetéig a nyolcadik napokon jelenék meg a tanítványoknak és az ő gyülekezetekbe (*) (*) akkor méne.

9. Mert az Úr önönmaga magyarázza a szombatnak végét, (*) Őközötte és az Ő népe között Való örök jelenségnek és tanúságnak lenni (*) (2 Móz 31,13), hogy tudniillik Ő a Jehova, ki által megszenteltetnek ők (Ezek 20,10-12), annakokáért ő is csak egyedül volna (*) tisztelendő őáltalok s életekre hagyja is, hogy ez emlékezetet szegetlen tartsák meg. De ez a vég (*) erkölcsökről való és mindenhai, (*) annakokáért a szombat is az. Amit az Isten megszentelt mindvégezetiglen, soha ember azt közzé (*) és hívságossá (*) tenni ne merje. Ez annak a fundamnentuma, hogy a parancsolat e napot URADNAK Istenednek szombatjának nevezi. (És 58,13) Az Isten is maga szent napjának hívja azt. Hasonlatosképen az Ótestamentum ezen fundamentumból szentelte minden szombatit és szent napjait egyedül az isteni imádásra és tiszteletre. Ezokáért szentelni a szombatot akármely teremtett állatnak (*) tiszteségére temérdek (*) bálványozás. Mert az első Tábla isteni tisztelet részének állatja (*) szombatot tartani (*) Isten tiszteségére. Igy vagyon 3 Móz 23,3.37-38; Ezek 20,20; Neh 9,14 a szombat vétetik az Istennek egész szolgálatáért. Idvezítőnk is arra tanít, hogy egyedül csak az Istent kell imádnunk. (Mt 4,10) Annakokáért szombatot is egyedül csak az Ő tiszteségére illendő szentelnünk. A Szentlélek Jeroboámnak legnagyobb bűnei közé számlálja, hogy ünnepet szerzett az önönmaga szívének gondolatjából. (1 Kir 12,33) Az Isten is fenyegetőzik, hogy meglátogatja (*) Izraelt a Baál tiszteletének napjaiért, amint a pápások cselekesznek a szenteknek. Hóseás (2,12) azt mondja, hogy az olyaténok elfeledték őtet. És bizonyára (*) senki nem gondviseletlenebb az Úr szombatjának megszentelésében, mint az emberek szent napjoknak babonás megtartói. Minekokáért a római ecclesia temérdek (*) bálványozást tészen.

Olvasd H. Volph. Chr. de Temp. l. 2. c. 4. pag. 118. et 7. pag. 104. etc.

Először, hogy magának szombatszerzést tulajdonít mely egyedül csak a szombat Urára tartozik.

Másodszor, hogy azokat a szent napokat teremtett állatoknak (*) tiszteletekre szenteli, mely tenyészése (*) szerint nem egyéb, hanem azokat szentelő Istenekké tenni.

Harmadszor, hogy e napokhoz isteni imádást, könyörgéseket, böjtöt és érdemességet (*) köt.

Negyedszer, hogy az emberi találmányoktól (*) szerzett napokon sokkal nagyobb és fontosabb ülést (*) és szentelést kívánnak, hogynem mint vasárnap, az Istennek parancsolatján fundáltatott ÚRnak napján. Melynek tenyészése (*) semmi nem egyéb, hanem az Antikrisztust a Krisztus felett becsülni. A mi ecclesiánk (értsed az angliait!) igazán hagyott el minden babonás és bálványozó ünnepeket, amely keveseket pedig megtart, egyedül csak a nagy Istennek tiszteletéért és a szolgáló rendnek megpihenéseért tartja. (5 Móz 5,14) Noha a sok idei (*) szokás a régi pápás neveken kényszerít hogy mégis nevezzük őket, csak a külső különbségtételnek okáért, mint szent Lukács is él Kásztornak és Polluxnak pogányi nevezetekkel (*) (Csel 28,11), a keresztyének Fortunátuséval (1 Kor 16,17) és Merkuriuséval (Róm 16,14) és a zsidók Márdokeus napjával. (2 Makk 15,36)

10. Utólszor az Isten kemény ítéletinek példái a szombattörőkön eléggé megpecsétlik (*) azoknak, akiknek szivek (*) még nem bélyeges, (*) minémű rettenetes haragjában és kedvetlenségében (*) legyenek a mindenható ISTENnek az Úrnak napjának szánt-szándék szerint való megszegői.

Az Úr (ki egyébként irgalmasságnak volna (*) Istene) meghagyá Mózesnek, hogy kővel vernék (*) agyon azt az embert aki (magavető (*) elméből) forgácsot szedni ment vala szombaton. (4 Móz 15,32) Kicsiny ugyan ez a cselekedet igaz, de az ő bűne nagyobb lőn, hogy (ily kicsiny alkalmatossággal (*)) ily nagy parancsot mére (*) általhágni.

Nicánor a zsidók ellen szombatnapra kiáltata (*) ütközetet és ám (*) elveszének nagyon sokan, amint meg vagyon írva. (2 Makk 8,27) Egy cselédes gazda az ÚRnak napján búzát őrölvén, nagy hirtelen liszte felgyulada és elégvén hamúvá lőn. (Cant. Magdel. 12. c. 6.)

Más ember is búzát hord vala azon a napon és azonban következendő éjszaka az égből tűz szálla le és mind csüri s mind pedig minden élete (*) ott ége. (Disp. de Tem. ser. 1. 17.)

Egy nemesembernek is a szokásba ment szombati vadászásért tulajdon saját feleségétől egy ebfejű gyermeke születteték, kinek mind füle s mind orra olyan vala, mint az ebnek és szintén úgy is rivalkodik (*) vala, mint az eb. (Thom. Cantipra l. 2. de lap. Templi admir. vindict div. Theo. hist.)

Egy fösvény lennel-gyapottal bánó asszony Francországnak [!] Kingstadt nevű városában Anno 1559, midőn az ÚRnak napján is mindegyre dolgozódnék (*) leányival együtt, egy vasárnap, úgy tetszék néki, mintha tüz jött volna ki a lenből-gyapotból, de semmi kárt nem tőn. (*) Következendő vasárnap is midőn dolgolóznának, [!] (*) akkor ugyan valóban a len-gyapot meggerjede, de hamar (*) még elaluvék. És midőn mind e jelekből is eszekbe (*) nem vennék (*) magukat, harmadik Vasárnap a len-gyapot ismét meggerjede, és a ház is felgyuladván elége és aképen a nyavalyás asszony is két magzatival megsüle, úgyhogy következendő napon meghalának. De (Istennek csudálatos irgalmasságából) a bölcsőbeli gyermek elevenen és minden égés nélkül találtaték ki a tüzből. (Ion. Fin. l. 3. de Miraculis.)

Boldogasszony havának tizenharmadik napján An. 1582 ÚRnak napja, azaz vasárnap lévén a párisi kertben a játéknéző magas hely hirtelen a medvék vívásának nézésére felgyülekezett sokaság alatt leszakada és nyolc közülük mind összeromla, (*) ezeken kívül pedig számtalan soknak karja, lába, nyaka szegék (*) ki. Jeles serkengető példa azoknak, kik inkább gyönyörködnek a Theatrumokban lévő világi hívságoknak (*) vasárnapokon való nézésében, hogynem mint a templombamenésben, az Istennek a kegyesség lelki munkái által szolgálván.

Az Isten tüz által való ítéletinek is sok rettenetes példáit mutatta a mi időnkben is sok városokon, falukon, melyekben az ÚRnak napjának megszegését nyilván (*) tekintélgethették [!] mindenek Statfordia azon egy napon (Vasárnap lévén) kétszer csaknem mind elégett, kiváltképen a szombatszegésért és az Isten hű szolgáinak szájokbéli Igéjének megvetéséért. (Stove Compend. An. 1582. Discite jam moniti Dominum non temnere Christum.)

Teverton, Devonia nevű vármegyében (melynek emlékezete ugyan (*) izzasztja (*) szivemet), istenfélő prédikátora által gyakran megintettetett, hogy az ISTEN valamely rettenetes ítéletét hozza a városra, mert az ÚRnak Napját főképen az utánna következendő vásárral szörnyen megfertőztették. Nem sok idő mulván azért a prédikátornak halála után (3. April. An. 1598.) az Isten félórainál kevesebb idő alatt az egész várost a templomon, törvényházon és az ispotályokon (*) kívül hirtelen való rettenetes tüzzel elégeté, aholott egy állóhelyből ember négyszáz egyszersmind égő házakat láthatott volna, ennekfelette magok közül is ötvenen megégtenek. Mostan ismét e könyvnek első kinyomtatása után (5. Aug. An. 1612., az előbbi égés után 14 esztendővel) az egész város viszontag (*) meggyuladott és némely szegény embereknek 30 házakon (*) és a Scholán és alamizsnaházakon kívül megint mind elégett. Vakok azok, akik az Istennek ujját ezekben nem látják.

Mikoron a praedicator kiáltotta a templomban: hívság, hívság, (*) a nyereség (*) nem hallgathatta vélek, mikor azért ők is kiáltának: tűz, tűz az utcákon, az Isten is nem hagyta őket semmivel segítetni.

Adja ISTEN nékik, minekutána még megépültek, az Ő kegyelmét, hogy azt a vásárt más napra rendelhessék és az ÚRnak napjának megszegésére néző (*) minden alkalmatosságokat közülük (*) elháríthassanak. A több (*) városok pedig megemlékezzenek a Siloám tornyáról (Luk 13,4) és a szomszédságoknak nyavalyáján (*) tanuljanak, féljenek az Istennek fenyegetésétől (Jer 17,5) és higyjenek az Ő prófétáinak, ha szerencsésíttetni (*) akarnak. (2 Krón 20,20) Az Isten ítéletinek ezeken kívül más több számtalan példáit is említhetnők, (*) de ha ezek sem elegek szívednek az ÚRnak Napjának szántszándékos hívságosításától (*) való elrettentésére, igen félő, hogy ISTEN magadat ne tegyen következendő (*) példává egyebeknek szombatszentelésre való tanuságokra. (*)

Igy némelyeket ez életben büntet meg, hogy megjelentse, (*) mily rettenetesen megbüntet az utolsó napon minden akarat szerint való szombatszegést. Igy próbálók (*) (*) meg, hogy a szombatról való parancsolat mindenhai (*) és hogy annak változása a hetedik napról a hétnek első napjára való általhozattatása Krisztus és az ő apostoli (*) rendelése. De amiképen a törvénynek kiadásában különb-különbféle zsidókra tartozó ceremóniák ragasztatának, a törvény legszorgalmatosabb megtartására való köteleztetéseért, mint az első parancsolathoz a pokolból való kimenekedéseket (*) ábrázoló egyiptomi szabadulások; az ötödikhez az örökéletet árnyékozó (*) hosszú életek a Kanaán földében; a hatodikhoz a mindennémű ember-öldöklésnek elkerülését jegyző (*) vér és fojtott állatnak ételétől (*) való magok megóvása. És az egész törvényhez a prémekre varrott zsinorokat, hogy amikor azokat látnák, (*) megemlékeznének az ÚRnak minden parancsolatiról, hogy megcselekednék (*) azokat. (4 Móz 15,38) Ezenképen a negyedik parancsolathoz is bizonyos ceremónia ragasztaték, mely kiváltképen a zsidókra, nem egyéb népre tartozik, mint elsőben (*) ama szombatnapra rendeltetett kettős áldozatok, melyekkel az ábrázoltatik vala, hogy ISTEN a szombatnap nagyobb engedelmességgel akar tiszteltetni, hogynem mint a hétköznapokon. Másodszor ama kemény és szoros megszűnés (*) a tüzrakástól, étekfőzéstől (2 Móz 35,2-3; 16,23) és minden kézimunkáktól, (*) hogy tudniillik emlékeztetnének (5 Móz 5,5) mind a tüzes kemencéből s mind pedig az egyiptomi rabságból Mózes hadnagysága (*) által azon a napon lött teljes kiszabadulásokra, mely hasonlatosképen ábrázolja vala lelkeknek a pokolból Krisztus halála által való örökké szabadulást. Harmadszor a szombatnak szintén-szinte a teremtés rendi szerint következő hetedik napon való megtartása, mellyel az árnyékoztatik vala (*) a zsidóknak, hogy Krisztus URUNK az ő halála és az ő szombatjokon a koporsóban való nyugovása által szerezne (*) nékik nyugodalmat és megpihenést a ceremóniás törvényeknek terhétől és igájától, melyet sem ők, sem az ő atyjok el ne viselhetnének. (Csel 15,10; Kol 2,16-17) És noha paradicsomban, minekelőtte az ember elesnék, (*) a szombatnak a teremtés hetedik napján való ülése nem ceremónia, hanem tökéletességnek erős bizonysága vala, mindazáltal az Eset (*) után cerimóniává [!] lőn és a Krisztus által következendő új teremtésre nézve változandóság alá is vetteték, mint az embernek élete az Eset (*) előtt halhatatlan lévén, azután halandóvá lőn, (*) a mezítelenség, mely azelőtt ékesség vala, szégyenné és a házasság a Krisztus és ő Anyaszentegyháza között való titkos egyesülésnek ábrázatjává. (Ef 5) És hogy a szombathoz zsidóknak kedvekért (*) ragasztatott ceremóniák is bételnének, (*) KRISZTUS URUNK az ő halálakor az egész zsidó szombaton a koporsóban nyugovék, mely nyugodalom által bétölté mindazokat a szükséges ceremóniákat. Immár amiképen, hogy az első, ötödik és hatodik parancsolatokhoz és a házassághoz ragasztatott ceremóniáknak megszűnése nem szünteti a megnevezett parancsolatokat és a házasságot meg, sem pedig azt nem teheti, hogy az ISTEN imádásának és a mi igazságunknak mindenhai regulái ne legyenek, ezenképen nem teheti a szombathoz adatott ceremóniáknak eltörlése a szombatról való parancsolatot semmivé és nem mindenhaivá, (*) úgyannyira, hogy noha a ceremóniák s az árnyékok eltörültettek, a valóságnak elérkezése által (mely a KRISZTUS – Kol 2,17), de a dologtól (*) való megnyugovás (mely megparancsoltatott és tartatott még mikor a zsidóság nép sem volna (*) s e ceremóniák is a parancsolathoz nem volnának (*) adatva) megmarad, mint Istennek mindenhai (*) törvénye, mely által Ádámnak minden maradéki (*) köteleztetnek rendeltetett munkájoktól való megszűnésre, hogy eképen minden heted napot egészen csak az Istennek, ő Teremtőjöknek és Megváltójoknak nyilvánságos (*) imádásában és szolgálatjában tölthetnék, (*) de a negyedik parancsolatnak valóságában nem találtatik csak egy szócska is (*) ceremóniáról szóló.

Szombat nap volt, amelyen Mózes és az Izrael fiai éneklének az Istennek, midőn Faraó és minden ő serege a tengerbe merülének. Exod. 15. Lásd Trem. és Jun. Annot. sup. Deut. 5,15. et Ex. 12,15.

A szombatnak mindenhaiságát (*) tagadtató fő ellenvetések hármak:

1. Im ez szent Pálé a galatabeliekhez: A napokat megtartjátok és a hónapokat, időket és az esztendőket (Gal 4,10) etc. De az apostol itt e helyen nem a mindenhai (*) szombat megtartását kárhoztatja (melyet mi ÚRnak Napjának, avagy vasárnapnak nevezünk 1 Kor 16,2; 14,37) és amelyet maga is rendelt a Krisztusnak parancsolatjából ugyanazon galatiai és korinthusi ecclesiákban (Csel 20,7) és másokban maga is megüllött, (*) hanem szól a zsidó napokról, időkről, esztendőkről és a szombatnak, teremtés után való hetedik napi megtartásáról, melyeket ő jövendő dolgoknak árnyékinak (*) nevez (Kol 2,17) és immár pedig a Krisztus, aki a valóság, által eltöröltetteknek. A Törvényben ez szombatnak neveztetik (3 Móz 23,37-38), de különböz a mindenhai (*) szombattól.

2. Ugyan szent Pál kolossébéliekhez küldött írásából: Senki titeket ne kárhoztasson az ételért, avagy italért, vagy az ünnepnapra vagy újholdnak napjára, vagy szombatoknak napjára nézve. (Kol 2,16) Ugyanazon (*) erre is a felelet.

3. Viszont az apostolnak e mondásából: Némely (*) egy napot másnál becsületesebbnek (*) tart, némely (*) minden napot egyaránt tart etc. (Róm 14,5) De szent Pál mással vet ott számot. Mert nem zsidó és görög között vagyon itt a tracta, (*) hanem az erősebb és gyengébb keresztyének között. (Róm 15,1) Az erősb egyik napot a másiknál feljebb becsüli, amint kitetszik abból, hogy volt mind parancsolat alatt való s mind pedig az ecclesiában oly bévett egy nap, mely mindenütt ismeretes és az ÚR Napjának nevével nevezetes. Annakokáért mondja szent Pál itt, hogy aki megtartja e napot, az ÚRnak tartja azt. Melynek megtartását némely erőtelen keresztyének a zsidó hetedik napnak változása miatt (mint mostan is) nem ítélték oly szükségesnek lenni, (*) úgyhogy ha ember (mivel a zsidó nap elhagyattatott) nem becsüli és nem is szenteli meg az ÚRnak Napját, hanem csak mint egyéb napot úgy tartja azt, jelensége (*) (azt mondja az apostol) az ő erőtelenségeknek, (*) melyet el kell szenvedni mindaddig, míglen jobban megtanul és okosul. A több ellenvetések semmire kellők, nem méltók feleletre.

Forrás

Medgyesi Pál: PRAXIS PIETATIS azaz KEGYESSÉG GYAKORLÁS melybe befoglaltatik, mint kelljen a hívő keresztyén embernek az ISTEN és a maga igaz ismeretében nevekedni, életét naponként Istennek félelmére intézni, csendes lelkiismerettel költeni és futásának eltöltése után – leporollak.hu