A temetésről

Kiss Áron

(1815 – 1908)

református lelkész, a Tiszántúli református egyházkerület püspöke, Porcsalmai református lelkész és szatmári esperes

Részletek A XVI. (i.e. tizenhatodik) században tartott magyar református zsinatok végzései c. könyvből

N.-Váradon és Debreczenben 1561. és 1562-dik évben tartott zsinatok

238. o.

A temetésről.

A meghaltakat tisztességesen eltemetjük a községen kivül, vagy a közgyülekezet helyén, a hol tisztességesen bekeritett nyughelyiség a van ajtókkal ellátva. El vannak onnan tiltva a szennyek és közdolgok fölvigyázat mellett. A holtak csontjait eltemetjük. Kerüljük a fölöttébb való jajveszékelést és babonás pompákat. A holtakért semmi lakomákat, könyörgéseket, alamizsnákat nem csinálunk; hanem kegyes énekekkel, a nép rövid oktatása mellett elrejtjük az ő sirjokba port a porhoz. A halálról és feltámadásról énekelünk, a temetéssel tanitunk. Az orditozást, a harangoknak pápista szokás szerint való babonás zúgatását sok okból kerüljük. Azonban mégis a holtakról jelt adunk, tudniillik kevéssel a temetés ideje előtt, melyik lesz annak meghatározott órája, tudniillik egy fekete lobogónak a közhelyen való felemelésével, avagy egy harangnak igen rövid meghuzásával, vagy az órának meghatározásával: a mint az egyház szabad tetszése hozza magával. Kryz. 1. köt. 8. Luk. 19. Ambrus a Lázár történetében.

Forrás

Kiss Áron A XVI. (i.e. tizenhatodik) században tartott magyar református zsinatok végzései N.-Váradon és Debreczenben 1561. és 1562-dik évben tartott zsinatok; Debreceni Hitvallás, BUDAPEST, 1881.