Az egyházról | Szegedi Kis István

Szegedi Kis István

(Szeged, 1505 – Ráckeve, 1572. május 2.) református lelkész, teológus, a Dunamelléki református egyházkerület püspöke 1563-tól haláláig

Theologiae Sincerae Loci Communes De Deo Et Homine Perpetuis explicati Tabulis & Scholasticorum Dogmatis illustrati… Basiliae, 1585

158-161. o .

[kiemelések tőlem; Az egyház rendjéről részben Szegedi Úr – úgy tűnik – a püspöki rendszer mellett érvel – a szerk.]

Az egyházról

1. Mi az Egyház? Az igaz hívők, a szentek és kiválasztottak szervezett gyülekezete, amelyet a hit, remény, szeretet és Krisztus Lelke tart össze. – Mikor azt mondjuk, hogy az igazán hívő szenteké, akkor kizárjuk az Egyházból az álkeresztyéneket (pseudochristiani), akikben a keresztyén vallásból semmi sincsen, csak az üres név és a sákramentumokkal való visszaélés – ezenfelül minden: merő pogányság, a vallás tekintetében babona és bálványimádás, az élet többi részére nézve pedig érzékies testiség. – Midőn azt mondottuk, a hit, reménység, szeretet tartja össze az Egyházat, akkor a valódi, örök, az igazán katolikus Egyháznak közösségét fejeztük ki, azt, amely nem szertartásoknak vagy helyeknek tiszteletén alapuló, testies jellegű, külsőséges egyesülés, hanem lelki és benső közösség, amely senki mást nem fogad be, csak az igazán hívőket.

2. Az egységes Egyház részei: I. Ecclesia Militans, azaz harcoló; II. Ecclesia triumphans, azaz diadalmas Egyház. – A harcoló Egyház azoké, akik még e halandó testben élnek és harcolniuk kell a Sátánnal, a testtel és a világgal. A diadalmas Egyház pedig azoké, akik már átvitettek a mennyei országba és már győztek összes, bármilyen ellenségeik fölött.

3. Miért nevezzük az Egyházat katolikusnak? Azért, mert el van terjedve az egész föld kerekségén, azaz egyetemes = katolikus. A valóban katolikus Egyház tehát nem a római, hanem az az Egyház, mely az összes hívő és kiválasztott lelkeké, akik kezdettől fogva mindvégig alkotják az igaz Egyházat. Ez az egész föld kerekségére kiterjedve testileg szétszórt, de lelkileg egységes.

4. Az Egyház azoké legyen, akik az igaz hit zsengéi.

5. Az Egyház legyen őszinte, szeplőtlen lelki közösség, mely teljesen külön van a hűtlenek és gonoszok közösségétől.

Az igaz egyház ismertető jelei

1. A tiszta tan, amely Krisztustól származik, az Apostolok közvetítése által. Itt kizártuk az emberi tanítások és parancsok minden faját.

2. A sákramentumok helyes használata. A szent szertartásokat, melyeket az Úr maga rendelt el, tisztán és szabályosan, az ő rendelése szerint használjuk.

3. Az Egység, mely a Szentlélek által igaz békében és szeretetben áll.

4. Egyetemes közmegegyezés, egyetértés az alapvető tanokban, mely azonban csak a keresztyén hit legfőbb tételeire vonatkozik, de nem a szertartásokra és emberi hagyományokra. Ezek ugyanis, csak amennyiben állandóak és egyetemes elterjedést nyertek, csupán annyiban lehetnek részesei az egyetemes közmegegyezésnek.

Az egyház feje

Az Egyháznak, amely a Krisztus teste, kell hogy feje legyen, éspedig nem máshonnan kapott, hanem saját feje.

Szükséges ugyanis, hogy minden testnek feje legyen, amelynek a test, a Teremtő rendeléséből, alá van vetve.

Így van az Egyháznak is feje, amit nem választ, hanem Istentől kap, mint számára adottat.

Az Egyháznak nincs több feje, hanem csak egy, mert hiszen az Egyház nem két-, három- vagy többfejű szörnyeteg. Az sem lehetséges, hogy az egyháznak több, de egymásután következő feje legyen, melyek az előző fej halála által egymás után következnek. Annyiszor kellene akkor az Egyháznak meghalnia, ahányszor fejétől megfosztatik a halál által. És annyiszor kellene új életre támadnia, ahányszor új fejet kap osztályrészül. – Ez a folytonos váltakozása az elhalásnak és újraéledésnek éppenséggel szörnyeteggé változtatná azt.

Az Egyháznak azonban egy feje van, amely sajátja és egyetlene. Sőt azonfelül bőségesen és hatékonyan elégséges mindenre, ami szükséges. Ugyanis e Fejnek Lelke és Élete van. Lélek, amely nem a világé, hanem Istené, Élet, amely nem földi, hanem mennyei.

Kell, hogy a fej kitűnjék, nemcsak méltóságban, hanem hatalomban és kormányzásban is.

Kell, hogy a testet ellássa Lélekkel és élettel, éspedig a test minden egyes tagját ugyanazzal a lélekkel és vérrel, valamennyit a legteljesebb összhangban, mindegyiknek mozgását és működését irányítsa, az egészet üdvre vezérelje. Ilyen fej nélkül mi más a test, mint tehetetlen, csonka törzs.

De az Egyháznak van Feje, akiben mindezek bőségesen megvannak.

Ugyanis a Fej: Krisztus, Isten Egyszülöttje, Aki Istentől, az Atyától adatott, mint minden egyébnél megfelelőbb és elégségesebb, Aki mindenben első, Aki minden előtt létezett és Aki által létezik minden, Aki által megadatik minden, ami szükséges, hogy a Test üdvösségre jusson és Akiben az egész Test növekedjék.

Az egyház egységéről ezt tanítsd:

Krisztus igaz és teljes Egyházának egységét 3 pontban tárom föl:

1. Az Egyház önmagában egy. Az egyetemes Egyház nem sok részből álló, hanem egy, mert a Krisztus teste.

2. Ebben az egyházban a Test egysége teljes a Fejjel, Krisztussal. E nélkül az egység nélkül üres a keresztyének bármiféle egyesülése.

3. Az Egyház egysége annak tagjaiban és azok által van. Az egység által a tagok a legegységesebb összekapcsolódással összetartoznak.

Az egyház egységének eszközei: I. A Lélek egysége. II. Az Élet egysége. Nem lehetséges, hogy az egy-ugyanazon Lélekből származó életek egymásnak ellentmondjanak. Akik egy Lélekből részesülnek, mindnyájan ugyanannak az életnek lesznek részesei. Mert a Lélek minőségéből származik az élet minősége is. III. A hit, remény, szeretet és a keresztség egysége. Akik ugyanis Krisztushoz vannak kapcsolva, nemcsak az Ő Lelkével, hanem a hit, remény, szeretet és keresztség közösségével is egybekapcsoltatnak.

Az egyház egysége nem a szertartásokban van, hanem a hitben és Lélekben, Ef 4:3. – A szertartások különbözősége az Egyház egységét nem töri meg, ha a szív és lélek egy.

Az Egyetemes Egyház hitéről. Ez a hitvallásban van kifejezve és ez a hit is egynek mondatik, mint az Egyház, nem számra, hanem lényegre nézve. Mert a hívők hitének hasonlósága miatt és a köztük levő nagyobb különbség hiányára tekintettel ezt a hitet inkább egynek mondhatjuk, mint soknak, mint ahogy az ugyanazt akaróknak egy az akaratuk, ugyanúgy az ugyanazt hívőknek egy a hitük és ezt, mivel közös minden hívővei: egyetemesnek, azaz katolikusnak nevezik az egyházi atyák. Az egyházakat ennek a hitnek vallása vagy tagadása szerint katolikusnak vagy eretneknek nevezik.

Az egyház hatalmáról

Ez a hatalom háromféle: I. Annak megítélése, mit hallgassanak az Egyházban és mit kerüljenek, mint az Egyháztól idegen hangokat. De itt nem adunk hatalmat az egyháznak, hogy ítéletet mondjon a szent és a kánonba bevett írások felett. Azokban ítélhet csak az Egyház, amelyekben joga van a javításokra és változtatásokra. – II. Az elítéltek kiközösítésének joga, amellyel a hívek egybehangzó véleménye alapján, lelkészeivel és pásztoraival együttesen tartozik élni, ahol nincs keresztyén polgári hatóság. III. A rossz pásztorok elvitelének és jobbak választásának joga (erről ír Cyprianus, Lib. l. Ep 4), mivelhogy az Istent félő és az isteniparancsoknak engedelmeskedő népnek a bűnöző elöljárótól magát el kell hogy válassza.

Tévedhet-e az egyház?

Amennyiben az Egyház kísértésekben és gyarlóságokban vétkesnek bizonyul, tévedhet. Amennyiben pedig a Krisztus szolgájához és doktoraihoz őszinte hittel ragaszkodik, annyiban nem téved.

Két fajtája van a tévelygésnek: egyik, mikor Isten igazsága egyenesen elvitetik a hívőktől, úgyhogy azt tovább nem is hallhatják. A tévelygésnek erről a fajtájáról beszél Pál: II. Tim 4:3, – 2. Thes 2:3, I. Tim 4:1. – A másik faja a tévelygésnek, mikor tudatlanságból történik az, valamely dologban, úgy, hogy közben azért nem távoznak el az igaz hittől, Krisztus fundamentumától. Az ily fajta tévelygésekben még a választottak egyháza is tévelyeghet, ameddig a tökéletes ismeret ideje elérkezik. Az ily tévelygések nem annyira súlyosak, hogy a Krisztusból kizárjanak.

Vajon eltávozhat-e a keresztyén ember a pápák egyházából, anélkül, hogy vétkezne? Pál apostol megtiltja, hogy egybekapcsolódjunk a paráznákkal, bálványimádókkal, kapzsikkal, ragadozókkal – úgyannyira, hogy ne is étkezzünk velük együtt. Hogy volna tehát helyénvaló, ha valaki az ilyen emberek munkáival akarna közösködni? Ámde a pápák egyháza nemcsak bálványimádó, hanem azt is megkívánja, hogy részt vegyünk a képek tiszteletében, a holtak segítségül hívásában, a misében stb. Hogyne gondolhatnánk méltán az eltávozásra tőlük! Azt meg is tehetjük, bűn nélkül.

Az egyház rendjéről

Az Egyház rendje a következőkben áll:

1. Annak felismerésében, hogy Krisztus a mi Királyunk és Főpapunk, Aki Istentől, az Atyától átvett országát Lelkével és Igéjével kormányozza.

2. Kegyes szertartások elrendelésében, melyekkel az Egyház jámboran és hasznosan éljen.

3. Az egyházi személyek megkülönböztetésében, vagyis a személyi fokozatok megadásában. Vannak ugyanis:

A) Elöljárók – Az Egyház ugyanis elismeri a polgári hatóságot, annak karhatalmi, azaz „kard” jogát, mely a külső fegyelemre vonatkozik és amelyet az gyakorolni tartozik a bűnözők ellen saját törvényei szerint.

B) Alattvalók. Ezek dolga, hogy engedelmeskedjenek.

C) Az Ige szolgái (lelkészek) vagy doktorok. Ezek közt fokozatok vannak. Bár minden lelkésznek ugyanazon hatalma van, ami a lelkieket illeti, mégis különböző rendjei és fokozatai vannak a méltóságnak, részben isteni, részben az egyháztól származó helybenhagyás által. Krisztus a mennybe szállva ajándékul ad az embereknek: apostolokat, prófétákat, evangélistákat, doktorokat és pásztorokat. Mindnek ugyanaz a hatalma, de méltóságuk és hivataluk nem. Az apostolok, próféták, doktorok stb. ugyanazoknak az isteni titkoknak lelki gazdálkodói voltak, ugyanazt a szent tanítást adták közre, ugyanazzal a lelki hatalommal éltek, de mégis Pál apostol Timoteusnál és Titusnál magasabban állt méltóságának és rangjának foka által. Viszont Timoteus ugyanúgy följebb állt rangjának fokával, mint a többi püspök és presbiter az efézusi egyházban, Titus pedig a krétaiak élén állt. Ez a följebbvalóság 3 tekintetben nyilvánult meg. A lelki ajándékok kiválóságában, a munka nagyságában és az elhivatás különbözőségében. Ez a felsőbbség nem az uralkodásé, hanem a szolgálaté volt. Aki nagyobb köztetek, mondta az Ur, legyen mindnyájatok szolgája.

D) Hallgatók. Dolguk, hogy Isten Igéjét hallgassák és kövessék.

4. Az egyházi fegyelemben, hogy éljenek azzal a püspökök, pásztorok és az iskolákban a doktorok, a makacskodók fékentartására, szóval erőszak nélkül.

5. A hivatás rendes betöltésében, hogy ki-ki a maga munkáját elvégezze.

6. A nép és a lelkészek hibáinak korrigálásában.

7. Az alattvalók engedelmességében, hogy a felettesek jámbor parancsainak, intéseinek, sürgetéseinek engedelmeskedjenek.

8. Lelkészek rendelésében, hivatali beállításában.

9. Az időpontok megválasztásában, hogy az idők alkalmatossága szerint más-más időpontra tűzessenek ki a különféle felolvasások, előadások, hogy megfelelő napokon tartassanak az ünnepélyesebb és tömegesebb gyűlések, hogy bizonyos napokon tudósabb előadók tanítsanak és hogy a gyűlések számára a délelőtti órák adassanak meg, inkább mint a késői órák.

10. Az egyházi ténykedések alkalmával legyenek kegyes énekek, vallás-tételek, közösségek stb.

[124–128. l.]

Forrás

TANULMÁNYOK ÉS SZÖVEGEK A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ XVI. SZÁZADI TÖRTÉNETÉBŐL – A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ ZSINATI IRODÁJÁNAK; SAJTÓOSZTÁLYA BUDAPEST; SZEMELVÉNYEK SZEGEDI KIS ISTVÁN „KÖZÖS HELYEK” CÍMŰ MŰVÉBŐL;