Az arminianizmus gyakorlati csapdái

Szalay Szilárd

kálvini hitű református lelkipásztor

Szalay Szilárd: A kálvinizmus öt pontja

2006.

A kálvinizmus negyedik pontja, Ellenállhatatlan kegyelem, 7. Az igehirdetés csapdája az arminiánizmus

A. A szabad akaratra alapozó ígehirdetés anomáliái

Arminius első tétele szerint, mivel nem teljesen romlottunk meg a bűnesetben, maradt képességünk arra, hogy a jót válasszuk. Mit eredményez, ha egy lelkész ezt elhiszi? Ez esetben úgy áll a gyülekezet elé, hogy azt gondolja, hallgatói képesek a jót választani. Azaz képes az ember Istenben hinni, képes befogadni az Evangéliumot, és ezáltal megszerezni az üdvösségét. Röviden, van szabad akarata.

a. Mindenkit megtéríteni

Az arminiánus ígehirdető, aki ebben hisz, úgy lép fel, hogy mindenkit meg akar téríteni. Nem baj, ha itt megállna a dolog, és ez működne. Legfeljebb intenzívebben folyna az evangélizáció — ahogy mondják is az arminiánusok —, emberek térnének meg. Igen ám, de ők olyasmire noszogatják az embert, amire az önerőből képtelen. Még ebből se lenne baj, hiszen legfeljebb nem sikerül. Ha itt megállhatna a gőzerővel beindított lelki folyamat, akkor nem lenne belőle semmi gond.

Mindnyájan ismerjük azt az evangélizációs módszert, amely mindenkit megtérésre szólít fel. A jelenlevők térjenek meg, álljanak fel, jöjjenek ki! Jöjjön előre, vallja meg, hogy megtért! — Még ez sem baj! Hiszen ezt, hogy „Térjetek meg!”, Keresztelő János is mondta, jóllehet nem volt arminiánus. Mi is mondjuk, kálvinisták! A baj ezután jön. Ezek között az emberek között, akik kijöttek a szószékhez, lesznek szép számmal álmegtértek. Ám az arminiánus lelkész pont azt nem veszi komolyan, hogy az ő felhívására csak az tér meg, akinek a „kairosza” ott és akkor elérkezett! Azaz megtérésének „rendelt ideje” van. Akik ezt nem tudják, azok a megtérések hiányát vagy a későbbi visszaeséseket személyes kudarcként fogják fel. Úgy vélik: ennek is én vagyok az oka! Ezért is számolják, egy evangélizáción hányan jöttek ki.

b. Kudarchelyzet

Képzeljünk el egy lelkészt, aki hívő arminiánus, 20-30 évig prédikál egy faluban, ahol egy választott sincs! Nem tér meg senki. Kibírja-e ezt lelkileg? Van ilyen helyzet? Van ám! Egy kálvinista fel tudja dolgozni. E terhet az Úrtól fogadja, jóllehet, neki sem könnyű. Ám e bibliai látásmód hiányában? Miért nem térnek meg? — tépelődik az arminiánus lelkész. Arminiánus felfogása egyszerűen meggátolja annak felismerésében, hogy őt Isten ítéletre helyezte oda. Pedig ez lehetséges. Úgy érzi: Bennem van a hiba! Bizonyságtételemben! Kudarcokkal teli, frusztrált emberré lesz.

Kérdezem: Hol van az Ígei garanciája annak, hogy az Úr szolgálatá­ban olyan próbatétel nem fordul elő, hogy valakit ítéletre helyez egy közösségbe? Hol van arra garancia, hogy az ígehirdetés hatására mindig tömegek térnek meg? — Jézust például tömegek hagyták el! Gondolod, hogy nem tudott prédikálni? Azt mondja egyszer a tanítványainak: Vajon ti is el akartok-é menni?” (Jn ,67) — az illető lelkész a hallgatóság szabad akaratát feltételezi arminiánus módon —, akkor állandóan kudarcokkal fog szembesülni.

Hogyan tudja ezt lereagálni? Egy arminiánus csak betegesen. Ki nem látott közülünk megkeseredett, megrokkant lelkészt? Beindul nála az önsajnálat, sőt, mindezek lelki következményeképp egyre dühösebb lesz a hallgatóságra. Esetleg a depresszió felé indul el — nem is tudjuk, mennyi alkoholizmusnak lehet ez az oka? Nem tudja feldolgozni sikertelenségét. Hiszen mi is depres­szió lényege? Amikor eléd teszek egy magas mércét, és mindig levered, nem tudod átugrani, akkor esel depresszióba. Az arminiánus pedig pont egy ilyen magas mércét tűz ki: megtérítem az embereket. E lécet sűrűn leveri, végül depresszióba esik. Netán kiabálni kezd, dührohamokban tör ki, és a szeretet apostola sértődötten puffog, jobbra-balra vagdalkozik. Ez a falu pogány, nem érdemelnek meg engem!

Arminiánus gyümölcs. Gondoljunk bele ilyen szempontból is, mit jelent ez az arminiánus módszer a gyakorlatban! Próbáltunk-e téríteni? Gon­doljuk el, hogy családunkban senki nem tér meg és ennek mi vagyunk úgy­mond okai! Mennyire megterhel ez mindenkit, aki csak ezt hiszi.

A szabad akaratra alapozó ígehirdetés anomáliáit fogalmazzuk meg egyszerűen! Az ember olyan, amilyennek a Biblia leírja. Nincs szabad akara­ta. Az arminiánus tévtan a kezdeti lelkesedések után kudarchelyzetekbe haj­szolja követőit, lelkipásztort, gyülekezeti tagot egyaránt, és ott magára hagy mindenkit. Milyen vigaszt merít ebből a tanításból bárki? Semmit. Helyette hamis bűntudattal terhel meg. Nem térnek meg? Miért nem? Rosszul szóltál neki Krisztusról! Ebben vergődik a szerencsétlen bizonyságtevő.

Olyan ez a csapdahelyzet akár a karizmatikusoké. Ők a gyógyulást ala­pozzák ugyanígy bibliaellenesen Isten kegyelme helyett emberi szabad akarat­ra. A betegség oka a bűn — mondják helyesen. Ha nem gyógyulsz meg, az azért van, mert te nem hiszel. Nem akarod, tehát te vagy az oka. — Nyomorult ember, nem elég, hogy beteg, még meg is terhelik azzal, hogy ő az oka, amiért nem gyógyul meg. — Az arminiánus lelkigondozó ugyanebbe a lelki helyzetbe kerül. Nem elég, hogy nem megy a dolog, még ő is lesz az oka! — Aki ilyen embert lelkigondozott már, az soha többet nem mondja, hogy a kálvinizmus mennyi kárt okoz, bezzeg az arminiánizmus milyen jó!

Mi a bűnben halottak vagyunk! Mit is tesz egy arminiánus lelkigondozó biblikus mércével mérve? Arra noszogatja a halott Lázárt, hogy akarj kijönni a sírból! Nem a kálvinizmus életidegen, hanem az arminiánizmus. Tudniillik nem működik. Ne abból induljunk ki, hogy az arminiánizmus szerintünk mű­ködik, hanem nézzük meg, a való életben működik-e? Ha van szabad akarat, téríts! — Akkor jöttem rá, hogy itt valami baj van, amikor Iszkaszentgyörgyre kikerültem lelkészként. Mivel pszichológusként is végeztem korábban, el­kezdtem pszichológiai módszerekkel is dolgozni. Semmire se mentem. Amíg tanultam a lélektant, azt gondoltam, néha működik. Kezdj el vele dolgozni és téríteni! Ki kell próbálni. Én se hittem, amíg meg nem próbáltam. — Ezért nem is vitázom egy arminiánussal se. Használja csak módszereit nyugodtan! Nem félek tőle, hogy rám cáfol. Majd ha bajba kerül, lelkigondozom!

B. A feltételes kiválasztás tanának anomáliái

Második arminiánus tétel a feltételes kiválasztás tana. Ők nem vallják Isten feltétel nélküli kiválasztását, hanem azt mondják, Isten valamilyen fel­tételt látva választ ki minket. Isten azt választja ki — mondja az arminiánus akiről előre látja, hogy üdvözülni akar majd, illetve aki saját szabad akaratá­ból majd ebbe beleegyezik.

a. Textusválasztási problémák

Az arminiánus ígehirdető Isten szuverenitását nem tudja komolyan venni. Következésképp, mint ígehirdető a korábban tárgyalt predestinációs textusokkal eleve nem tud mit kezdeni. Ideges lesz, ha erről akár csak beszé­lünk is. Egyikük azt mondta nekem: Feláll a hátán a szőr a Római levéltől! — Nem is tud róla prédikálni. Ha megnézünk arminiánus ígehirdetők textuáriu­mait, látjuk, hogy bizonyos ígéket kínosan kerülnek, félrehord a Bibliájuk a predestinációs textusokat illetően. Ha mégis érintik, megkerülik valahogy.

A kiválasztást se tudják komolyan venni. Azt mondják, amennyiben a kiválasztás feltételei megvannak, amit az ember önerőből megteremthet, ak­kor aki akar, az üdvözülhet. Isten ugyanis azokat üdvözíti, akikről eleve tudta, hogy akarnak is majd üdvözülni. Mit jelent ez az ígehirdetői gyakorlatban? Az ígehirdető megpróbálja mesterségesen megteremteni a kedvező külső körülményt a szószékről. Cél, hogy minél több embernek elnyerje tetszését. Akkor döntenek pozitívan. Az embereket úgymond „helyzetbe hozza”, hogy akarja­nak üdvözülni.

b. Hova vezet mindez a gyülekezeti gyakorlatban?

Egy arminiánus lelkész átvesz egy gyülekezetet és elkezd ezen dolgoz­ni. Egy lelkiismeretes lelkészről beszélek, akiről a legjobbat tételezem fel. Mi lesz ennek a következménye — kérdezem —, ha az illető megpróbálja a kivá­lasztás feltételeit megteremteni? Fellép nála egy teljesítménykényszer, ezzel indul. Életcélja úgymond „jó prekákat” mondani, amivel felkelti az emberek érdeklődését és „megfogja” az embereket. Helyzetbe hozza őket, hogy dönt­hessenek. Elkezdi neves ígehirdetők ígehirdetéseit mondani, hiszen az másutt bevált. Lesz belőle először is egy epigon. Még a hangsúlyozást is átveszi. — Nem az a baj, ha így dolgozik, hanem ha munkáját azon méri, mekkora sikere volt. Önerőből akarja ezt megteremteni: Lelkészcsaládok visszatérő témája vasárnapi ebédnél, hányan jöttek templomba. Most többen voltak-e, mint egy hete? Ha sokan, jobb ízű a falat. Ha kevesebben, minden megkeseredik a szájban. Ha többen jöttek, akkor úgymond jól dolgozott a lelkész. Ha kevesen, le van törve. Ez a „külsőkontrollos teljesítménykényszer.”

c. Világi módszerek

Voltam fiatalokkal, csendeshetet tartottam. Ott döbbentem meg először mindezen. Hangzottak a bizonyságtételek. Minden bizonyságtétel után ők úgymond mindezt megbeszélik. Az emberi oldal fontos, meg kell beszélni, fel kell dolgozni közösen a hallottakat. Először nem láttam benne semmi rosszat, beszéljék meg! Legalább látom, értik-e az Ígét. Szólaljanak meg fiatalok, biztosan lesznek jó bizonyságtételek. Aktivizáljuk az embert is. A Bibliában ugyan erre semmi példa nincs, de talán nem baj! Egy kicsit párt szeminárium ízű a dolog, ott kellett feltétlen hozzászólni, „csatlakozva az előttem szóló­hoz”, de itt nem így lesz! Beszéljék csak meg! Akárki találta is ki. — Csopor­tokra oszlottak a gyerekek. Beültem az egyik csoporthoz. Egyáltalán nem ar­ról volt szó, mi az Igei üzenet, hanem arról: mit éreztem én, miközben hall­gattam? Hogyan gondolom én? Hogyan hatott rám az ígehirdetés? — Előjött az emberi oldal. Nem tetszett, amit hallottam, láttam, hogy nem tudnak ige körül maradni. Nos, fiatalok — gondoltam. A meglepetés akkor ért, amikor este összeültek a csoportvezetők és megbeszélték a megbeszélések tapasztalatait. El­kezdték az ígehirdetést is minősíteni. Ezt is szabad, csakhogy ők nem Igei alapon tették! Nem azon az alapon, mi volt az Íge, Íge-szerű volt-e? Hanem: aktivizálta-e a hallgatókat? Teljes egészében emberi reakciókról volt szó.

Mi történt? Áttevődött a hangsúly az Ígéről a hallgatóságra, az emberre. Egyre fokozottabban. A végén már eszébe nem jutott senkinek a textus. Teljes egészében az emberek kerültek a központba. Már senki nem azt nézte, mi a biblikus. El kellett rajta gondolkodnom: mi váltotta ezt ki? Arra van parancs az ígében, hogy a bizonyságtételre hallgassunk. Ám kaptunk-e arra parancsot, hogy megbeszéljük? Intsük egymást Ígével, forgassuk szívünkben az igét — ám nem az emberekre mért hatását, vagy a bennük elindított belső folyamato­kat! Rá kellett jönnöm, nem véletlen, hogy ilyen parancs nincs. Az ígehirdetés nem demokratikus igyekezet, hogy az emberi hatást mérjem le. Az ígehirdetés theokratikus, Isten van a központban, őrá kell hallgatnunk! — Ha nem biblikus, bármilyen népszerű is, nem jó! Le kell váltani a lelkészt!

Az emberi megbeszélések így eredmény-centrikussághoz vezetnek. Senki nem azt nézi, biblikus-e, hanem valamiféle tetszési indexet mérnek! Egy kálvinista e csapdát le tudja győzni, arminiánus nem! Azt mondja: Az ígehirdetés nem hatott. Nem indította meg az embereket. Mivel szabad akarat van, statisztikailag az emberek 50 százalékának a figyelmét fel kéne tudnom kelteni. Egyik figyel, másik nem. Mivel a gyülekezetben elvileg több a választott, mint a világban, ott még jobb arányt kellene elérnem. Miért nem érem el? Miért nem tudom megteremteni a kiválasztás előfeltételeit? Mert igehirdetésem nem elég jó. — Törvényszerű, hogy megpróbálja az arminiánus kifürkészni a sikeres ígehirdetők titkait. Nekik mitől sikerül?

d. Eredmény-centrikusság

Az arminiánus ígehirdetőnek a legfőbb csapdája theológiai alapállást illetően az eredmény-centrikusság. Nem azt vizsgálja, biblikus-e amit mon­dott, hanem eredményes-e! Ennek óriási veszélyei vannak. Sorozatos ered­ménytelenség esetén fellép nála a pályaalkalmatlanság képzete. Nem vagyok alkalmas. Kérem, én nem vagyok idevaló, nincs sikerem. Egyébként hiába prédikál biblikusan. Hogy lehet, hogy az emberek figyelmét nem tudom fel­kelteni? Nem tudom az embereket előkészíteni arra, hogy Istennek a hívó sza­vát megértsék, meghallják. Nem való ez nekem. Még ezt se tudom elérni! — Mi eredményezi nála ezeket a gondolatokat? Az arminiánus felfogás. Mert az embereken méri a dolgát, nem az igén.

Erre ráerősít népegyházunk statisztika-centrikussága. Én nem a statisz­tika ellen vagyok, de nálunk kizárólag statisztika létezik. Vezetem a szolgálati naplómat huszonvalahány éve. Meg tudom mondani, mikor miről prédikál­tam. El vannak téve az ígehirdetések is gépelve, le tudom venni bárkinek a polcról bármikor. Döbbenetes, hogy jöttek egyházvizsgálók és ígehirdetései­met sose kérték. Az nem téma, milyen Ígei munka folyik a gyülekezetben. Egyéb emberi „eredményeken” van a hangsúly. Hányan úrvacsoráznak?

A vizitációk sugallt kérdéseit ismerjük. Mintha mi szabadok lennénk arra, hogy összeszedjük a gyülekezetet és előkészítsük arra, hogy fogadják el Isten kegyelmét. Megkérdezik: Hogy alakult a hitoktatás? Hogyan szervezte meg, Nagytiszteletű úr? — Tudniillik én vagyok az oka, ha a gyerek nem jár hittanra. Meg kellene a gyereket fogni valamivel, hogy jól érezze magát hitta­non. — Na és hányan úrvacsoráznak? Még átlagot is lehet belőle számolni! Ezeket megnézik egy egyházvizsgálaton, holott mit kellene nézni? Tiszteletes Úr, miről prédikált az elmúlt évben, nézzük meg, mennyire biblikus és men­nyire nem. Ha egy ígehirdetés Ígei, az akkor is jó, ha ketten hallgatják. Ha nem Ígei, akkor rossz! Ha emberi sztorik hangzanak, lehet nagyon izgalmas, mindenki kacaghat, sírhat, adakozhat, akkor se történt semmi mennyei. — Ezt a népegyházban el nem tudják sokan képzelni. Tudniillik mi magunk neveljük rá az egyháztagságot arra, hogy az ember véleménye a legfontosabb. Demok­ráciára neveljük a gyülekezetet, holott itt theokráciának, Isten uralmának kéne lennie!

Két ízben kérték el tőlem az ígehirdetésemet életemben. Egyszer egy esperes megijedt, mert az Állami Egyházügyi Hivatalban feljelentettek. Egy öngyilkos orvosnőt temettem, és állítólag nagyon kemény volt a szolgálat. Jóllehet mindössze Jézusról tettem bizonyságot. Azonnal feljelentettek. Kijöttek ellenőrizni, odaadtam a temetési szolgálatot, mert le volt gépelve. Ez döbbenetet váltott ki mindenkiből, hogyhogy le van írva? Elvitték. Vissza­kaptam. Az esperes ráírt néhány dolgot. Szocializmus idején volt még. Eltet­tem, őrzöm azóta is. Tanulságos, hogyan noszogatott engem egy esperes a szeretet nevében megalkuvásra. Nem szabad úgymond Krisztus mellett „po­lemizálni”, hanem szeretettel beszéljek, és „a szeretet, ami nekünk van, lelep­lezi azt, ami nekik nincs.”

A másik eset, mikor kérték az ígehirdetést, egy alföldi egyházvizsgálat során történt. Az egyházvizsgálót az esperes külön utasította, nézzen utána, mi van Dévaványán, mert a lelkész úgymond nem búcsúztat a temetéseken. Ezért névtelen feljelentések mentek, így nem temettetnek majd az egyháznál, esnek a bevételek, mivé leszünk?! Ez keltette fel az érdeklődést, nem az Ígei munka. Akkor is odaadtam a temetési ígehirdetéseket. — Ő is megdöbbent rajta, hogy­hogy nekem le vannak ezek is írva. Szótlanul kaptam vissza mindent.

Valahogy eltolódtak az arányok. Nem feltűnő, mennyire nem becsülik egyházszerte az ígehirdetést? Nem ígei beszélgetés zajlik, hanem egyéb cse­vegés. Mi lennénk az Ige egyháza? El kell gondolkodni, nem vagyunk-e armi­niánusok!

További figyelemreméltó szempontok: Ha az embereket tudja aktivi­zálni egy lelkész úgymond a szabad akaratuknál fogva, az nem gyanús? Ho­gyan tetszhet egy pogány falunak a prédikáció? Nincs ott valami baj? — Sike­res volt-e Jézus, mint ígehirdető, mikor mindenki ott hagyta? Ezeket a dolgo­kat az Íge fényében kellene megvizsgálni, nem pedig arminiánus elvárások mentén. — Vallom, hogy nem nekünk kell az embereket helyzetbe hozni. Az Íge hozza helyzetbe őket üdvösségükre, vagy kárhozatukra.

C. Üdvegyetemesség tévelygésének csapdája

Az arminiánus ígehirdetés általános, univerzális megváltást hirdet, ami egyszerűen nem igaz. Az a probléma, hogy miközben ezt így hirdeti, hallják a hitetlenek is, és magukra veszik. A nem kálvini alapokon álló theológus ka­pásból meghirdeti mindenkinek az általános üdvösséget. Úgy véli, hogy Isten mindenkit egyformán szeret. Jézus az egész világot megváltotta amennyire tudta. Most már a továbbiakban a megváltást nekem kell csak elfogadnom. Ez pedig nem nagy dolog. Talán nem is olyan fontos.

a. Torz képzetek

Nemrég egy hívő testvérünk látogatott meg bennünket. Férje teljesen hitetlen alkoholista. Ő panaszkodott: Kimentünk egy temetésre, ahol a lelkész azt prédikálta, hogy Jézus mindenkit megváltott, mindenki üdvözül. — Erre némi joggal azt mondta ez a férj az asszonynak: Minek mászkálsz te ennyit a templomba, én is üdvözülhetek, ha van benne valami. Hallod, azt mondta a pap is. Majd meglátjuk, mi van odaát! — Jobban félreértik, mint gondoljuk.

Látjuk-e az arminiánus ígehirdetés csapdáit? Ez talán aktivizálja az egyháztagokat? Melyik tanítás is tesz könnyelművé? Átgondoljuk-e egyálta­lán, mit hirdetünk és kiknek? Nagyon remélem, hogy amikor a kálvinizmus szellemében temetünk, a részeges emberek megrémülnek! Nagyon remélem, nem vigasztaltam meg egyet se! Ha mégis, akkor az az én bűnöm.

Ám a következtetés jogos: ha Jézus tőlünk függetlenül úgyis megtett mindent, akkor ott nagy baj már nem lehet. Hogy mégis hiányzik valami, majd elintézi. Az apróbb bűnöket pedig majd elnézi. Különben is mi nem el­lenezzük az üdvösségünket — ha van. Egy átlagos hallgató fülével hallgasd ezt! Aki előfordul karácsonykor, és néha temetésen. Aki a tőlünk független, objektív szabadítást úgy érti, hogy Jézus azt mindenkinek megadja. Ez jól megnyugtatja a pogányokat. Őértük is meghalt Jézus. Míg tehát az arminiánus tan, ahogy láttuk, a megtért hívőket kétségekbe hajszolja, a pogányokat bez­zeg megnyugtatja! Ki ne ismerné az istentelenek korlátlan önbizalmát? Az üdvösséget Isten mindenkinek kínálgatja, ez jó! Mi pedig nem ellenezzük. Az arminiánizmus az embert aktivizálja — harsogják országosan. Biztos ez?

Legyen így. Ám nézzük tovább, milyen lelkülethez vezet az embert ál­lítólag aktivizáló álláspont! Mindenekelőtt theológiailag oda vezet, hogy az objektív szótériológia kérdéskörét az ígehirdető elhanyagolja. Nem mondom, hogy lebecsüli, csupán elhanyagolja. Jézus tőlünk függetlenül úgyis megtett mindent, minek arról beszélni. Jézus úgyis kínálja mindenki felé.

b. Elbizonytalanító lelki munkásság

Az arminiánus modellben az a döntő, ki fogadja el. Azaz a szubjektív szótériológia válik fontossá. Az igehirdetésben is erre kerül mindig a hang­súly. Nem azt hangsúlyozza, hogy Jézus megváltott téged és légy érte hálás. Nem azt hangsúlyozza, ha választott vagy, akkor el is tudod fogadni a meg­váltást, és ebben nyugodj meg, hanem fordítva: Jézus megváltott, de hiába, ha te elveted — sugallja. Ezért az ígehirdetéseiknek, mint általában az evangélizá­cióknak kizárólagos témái szubjektív elemzések lesznek. Az ország tele van ilyen arminiánus konferenciákkal, ahol örökös téma a megtérés mint emberi válasz — e körül forognak. Isten szuverén tetteiről alig esik szó. Folyik az ön­elemzés.

A gyülekezetet örökös önfelülvizsgálatra noszogatja. Te megtértél? Tényleg megtértél? Elmondhatod magadról, hogy megtértél? — Ezt többször megkérdezve totálisan el lehet bizonytalanítani a szerencsétlen embert. A vé­gén maga se tudja hol áll! — Nemcsak bebeszéled magadnak, hogy megtértél? Biztos vagy te benne? Elég mélyen megtértél? Biztos, hogy nem estél ki? — Ezeket roppant hatásosan lehet a szószékről sulykolni, végül a hallgatóság megzavarodik. Ki az, aki ezekre tud válaszolni? Végén az illető maga is elbizonytalanodik, mert az emberen múlik. Ki az, aki elmondhatja, elég mélyen megtért? Aki ebbe belemerül, önmagára figyel, az előbb vagy utóbb kétségbe­esik. Olyan ez, mint amikor lökdösnek bennünket a buszon. A Sátán lökdös bennünket ebben a világban, mi pedig magunkba kapaszkodunk. Az arminiá­nus önmagába kapaszkodik, el is esik. — A kálvinista azt mondja: Ragadd meg a Krisztust és kapaszkodj belé! Ő megtart!

Jobb ha az ígehirdető az objektív tényt szögezi le: Igen, az Úr téged megváltott, és ha ezt el tudod fogadni, nyugodj meg, örökéleted van. — Ám ha ilyet nem mond, hanem az illetőt arra ösztönzi, hogy a saját élményeit ele­mezze, bizonytalanságba taszítja. Mivel élményeink különböző intenzitásúak, az ember lelki élete hullámzik, így a szubjektív kegyességi csapdákba hajszolt hívő örök bizonytalansággal küszködő, lelkileg örökké kérdőjelekkel tele levő emberré lesz. Kiskorúságba taszított, aki örökösen lelkészhez, lelki-gondozóhoz mászkál.

Ismerjük azt a hívő testvért, aki dependens (függő), sírdogáló, lelkileg kiskorú. Örökké jön az ígékkel, hogy akkor ez most mit jelent, és ha ez ezt, akkor azt hogy értse? Neki az a fontos, ő mit ért rajta. Azon múlik üdvössége, erre nevelték! Nem a Krisztus kegyelme tartja meg. Az csak sokat segít, ám neki is meg kell azt ragadnia, erősen meg kell azt tartania. Vajon nem nyúlt mellé? Sosem tudja biztosan. Jaj, mi lesz, ha pont most halok meg! Talán nem is vagyok üdvözült állapotban, mi lesz velem? Örökké önnön élményeit elem­zi. Azok hullámoznak, ezért retteg. Mintha kiesett volna a kegyelemből. (Bővebben az ötödik pontnál beszélünk erről.) Az ilyen hívő sem fog kiesni a ke­gyelemből, de semmi öröme nem lesz a Krisztus követéséből. Ideje se nagyon lesz örülni, leköti önmaga önmagát!

c. Fegyelmezetlenség

Kitermelődik az ígehirdetések között „csemegézők” tábora. Ott többet kaptam, odamegyek. Hiszen én vagyok a fontos! Itt megérintették a lelkem, régebben. Újabban nem érzem! Elmegyek máshova, de ott meg úgy érzem, az a lelkész nem igazán hívő. Rohangál jobbra, balra, gyülekezetről gyülekezet­re. Keresi a helyet, ahol jól érzi magát. Mert önmaga került előtérbe, önmagát figyeli, saját lelki élményeit elemzi. Nem az Íge a fontos, a tiszta biblicitás — mivel tanulni nem akar. Az munka. Érezni akar — és a karizmatikusoknál köt ki. A theológiát elutasítja, neki csak az Íge számít. Örökösen gyón, mindig lelki beszélgetésre van igénye. Reggeltől estig vele foglalkozzanak. Megtért, de mégis bizonytalan és aggódik, ezért megtér többször. Ismerős-e ez a „cse­megéző” csapat? Ilyen az arminiánus Ígei vezetés gyümölcse. — Innen már csak egy lépés a karizmatikus élmény-theológia.

Tele vagyunk ilyen megtért, mégis játszadozó, élményeket hajhászó emberekkel. Gyülekezettől függetlenül önmaguknak tűznek ki célokat. Összejönnek családok, elmennek egy hétre, hívnak egy lelkészt. Legyen szó erről, arról, amarról. Rendelnek, mint az étteremben, és jól akarják magukat érezni. Az ige előttük nem tekintély, mert ugyan az Ígében így van, de ő úgy gondolja, hogy másképp. Én pedig kövessem nyomon és éber szemmel min­dig tegyem helyre azokat az igéket melyeket ő serényen összezavart. — Ez on­nan indult, hogy mi vagyunk fontosak. Jézus megtett ugyan mindent, de meg­hagyta a szabadságunkat. Az is fontos, hogy mi mit teszünk.

Az arminiánizmus szótériológiája aktivizálja a gyülekezetet? Igen, de mire! Van rossz aktivitás is, mely szétzilálja az egyháztagságot. Elvonja a helyes aktivitástól. A rossz aktivitás éppen ez, amikor elkezdeni elemezni ma­gam. A jó aktivitás, amikor elemzem az Ígét. Az arminiánus magatartás nem az ige elemzésére buzdít, hanem önelemzésre. Nem képes meghajolni Isten rendelése előtt, hanem önmaga terveit szorgalmazza. Fegyelmezett feladat­végzésre nem is lehet rábírni. Az ilyen hívő nem tud dolgozni Isten ügyének az érdekében, mert el van foglalva önmagával. Újra és újra hitélményeit akarja szubjektíve átélni. Erre tanítják. Lesz belőle egy örökösen kiskorú, ön­magát élve boncoló ember, aki nem tud dolgozni Isten dicsőségére. Az ébredési mozgalom Magyarországon ilyenekkel van tele. Ezért a magyar hívő tö­megek nem foghatók munkára. Noha egészen rendkívüli a szürkeállomány, tele vagyunk magasan képzett diplomásokkal, mégse jutunk egyről a kettőre. Tanárok, mérnökök, orvosok térnek meg, lelépnénk a katholikusokat, ha egy­ségesen dolgoznánk. Helyette mondva csinált kérdéseket tesznek fel a Bibliá­ból, örökös aggódásuk, üdvbizonytalanságuk teljesen leköti őket. Jól akarja magát érezni, mert az ő érzése a fontos. Most úgy érzem, megragadtam a ke­gyelmet.

Létkérdés a magyar ébredés népének, elindul-e egy kálvinista úton, amely biblikus gyülekezethez, rendhez, fegyelemhez vezet. Illene már az év­századok óta megkezdett és félbemaradt reformációt hazánkban befejezni! Amikor Isten népe elkezdene dolgozni egységesen, mint gyülekezet is, azért, aki meghalt érte a Golgotán! Ehelyett mindenki csinálja azt, amire indíttatást érez. Német tanárnő evangélizál, beszél össze-vissza. Ahelyett, hogy fordíta­na, amire talentumot kapott. Azt nem végzi. Mérnök lelkigondoz, szexológiai kérdésekben nyilatkozik, ahelyett, hogy szerelné a villanyt, ahhoz legalább ért. Azt szerelje a lelkész — aki nem ért hozzá. Ez ilyen fejetlenséghez vezet.

D. Az emberi akarat — csapda az ígehirdetésben

Idézzük fel az arminiánusok negyedik tételét. A Szentlélek újjászülető munkájának az emberi akarat korlátot szab. Az emberi akarat tehát minden­ható.

a. Hogyan hat mindez az ígehirdetőre?

E mindenhatóság félelemmel tölt el sokakat. Ha az ember akarata dönt, akkor olyan prédikációt kell mondanunk, hogy az emberek akarják Istent választani. Tudjuk-e ez mennyire lebénít valakit? Jaj, ha most elrontom! Akkor a másik ember nem hozza meg a helyes döntést és elkárhozik. — Tudjuk-e, micsoda iszonyú súly ez? Én ezzel a tudattal nem is mernék prédikálni. Gon­doljuk el, micsoda súly az, ha egy orvosnak kell döntenie betege élete halála felett. Az eutanázia során merült fel ilyen kérdés. Döntsön erről orvos. Az or­vosok erre egy emberként tiltakoztak, ne hozzák őket ilyen helyzetbe. Jóllehet ez csak földi élet, földi halál kérdése. Ám ha arra tanítom az ígehirdetőt, hogy örökélet, örökhalál kérdésében az ő munkája dönt, átgondoltam-e ennek a sú­lyát? Ki merne-e állni bárki ezzel a tudattal? Nem csak a földi életet, de az örök üdvösségét játszom el! Merne-e az ember megszólalni a szószéken, ha nem azzal a bizonyossággal ment fel, ha rosszat is mondok, az Úr jóra fordít­ja? Mint ahogy József mondta testvéreinek: „Ti gonoszt gondoltalok én elle­nem, de Isten azt jóra gondolta fórdítani, hogy cselekedjék úgy amint ma, hogy sok nép életét megtartsa.” (1 Móz 50,20) Erre az Úrnak megvan a hatal­ma, ám ha én ezt nem tudom, nekem rossz!

Az arminiánus lelkész örök összehasonlító, magát mindig összehason­lítja a kollégáival. Az én akaratom szerint végzett munkásság eredményes-e annyira, mint a másiké? Tartok-e eredményeim alapján ott, ahol a másik? Ez igen gyakran fokozza a depressziót. Mi ugyanis a másiknak kívülről csak a si­kereit látjuk. Milyen kudarcokkal küzd, az a külső szemlélő számára homály­ban marad. A kudarcait általában senki sem nem mondja el, tehát tőle sem tudhatom meg. így irigylem a másikat, magamat ugyanis kisebbnek látom.

Ha az emberi akarat ennyire mindenható, akkor az örök elégedetlenség következtében a lelkész mániákusan vándorol. — Talán egy másik gyülekezet­ben jobban fogok tudni teljesíteni. Egy másik gyülekezet jobban meg akarja hallani az ígét, mint ezek. Ezek itt hitetlenek. Másutt engem is jobban megér­tenének. Ezért örökké gyülekezetet keres magának. — Vagy apatikusan egyhelyben marad, letargiába esik: másutt se jobb. — Mindkét esetben csukva ma­rad lelke a mennyei elrendelések irányában.

b. Az arminiánus lelkész arminiánus tanácsokat ad

Nemrég egy egyházvizsgáló mondta teljesen komolyan: mindenkinek akkora gyülekezete van, amekkorát összeprédikál magának. Újra kéne ta­nulnom a teljes theológiát, ha ez igaz lenne — mondtam. Nem a Szentlélek gyűjti össze Isten népét, ahogy a Kátéban tanuljuk? — Én prédikálom össze itt a gyülekezetet, és nekem ekkorát sikerült! — így gondolja. Ámultan kérdez­zük: Honnan tanulják ők a theológiát? Mert hogy nem a Bibliából, az biztos! — Ha az Isten kegyelmének az emberi akarat korlátokat tud szabni, akkor nekem csak egy Istennel ellenkező emberi akaratot kell tudnom legyőzni. Azt pedig miért ne tudnám?

c. A sikere rosszabb lesz neki mint a kudarca

A csapda ott is jelentkezik, ha ez sikerül. Láttuk, e téren a kudarc ször­nyű. Most látni fogjuk, a siker még rosszabb! Ez esetben ugyanis saját siker­ként könyvelem el. Emberi akaratot győztem le emberi erővel. Elméletileg persze tudom, hogy Isten tesz mindent — ezt el is mondják —, de azért nekem is meg kell tennem a magamét, így a sikereim elbizakodottá tesznek. Elvégre módszereimen múlik a dolog. E módszereket én fejlesztettem ki, ragaszko­dom is hozzájuk.

Így lesznek önmagukat pótolhatatlannak tartó lelkészek, akik nem bír­ják abbahagyni nyugdíjba menve sem értékes tevékenységüket. Mestersége­sen tartják fenn pozitív énképüket. Nem bírják elviselni sajátnak vélt sikerte­lenségeiket, ezért sikereiket túlozzák, kudarcaikat negligálják. Csalhatatlan gyülekezet építő módszereiket pedig hirdetik. Általában e módszereknek semmi közük nem szokott lenni a Bibliához. Kétségbeesésbe kerget mindenkit módszereivel. Nem lehet őket meggyőzni. Nyugdíjba menve is, totyogva to­vább szolgálnak rendületlenül. Mindenki életét megkeserítik. Rágalmazzák azt, aki őket nem követi. Ők már túl tehetik magukat a Biblián is. Majd ha te is annyit tapasztaltál öcsém, mint én…! — és mondják. Könnyen eljutnak oda, hogy ádáz dühhel fordulnak mindenki ellen, aki a tapasztalataik előtt nem bo­rul le, aki tanácsaikat nem kéri ki és módszereiket, amiket ők kiérleltek, nem követi. „Mert igaz, hogy Istenen múlik minden, de az embernek is meg kell tenni a magáét. Azt áldja meg az Isten is. Ezek bevált módszerek. Tekintetbe kell venni a falut is!”

Az emberi akarat mindenhatósága ilyen pontokon kísért. Egy ilyen si­kerbe sokkal jobban belebukik az illető, mint a kudarcba. Nem lehet vele bír­ni. Hozhatod neki az ígét, ő jobban tudja. Lehet, hogy az Igében így van, de a gyakorlatban, Magyarországon más a helyzet. — Nem véletlen ám, hogy a Biblia ez ellen tanít. Azt gondolják az emberek, hogy ők jobban értenek az egyházhoz, a Bibliához, mint Jézus? Nyilván, azért vizsgálják felül Jézus ta­nításait.

Kimutattuk: Egy arminiánusnak akár sikere van, akár kudarca, neki minden rossz, mert rossz az alapállása. Egy kálvinista? Ha sikere van, az Úrra néz, az Urat dicsőíti. Ha kudarca van? Az Úrra néz, okul és az Urat dicsőíti! Állítom, hogy a keresztyén életben ugyanaz a lelki törvény érvényesül családi életen belül is, ami gyülekezeti, szószéki méretekben.

d. Antopocentrizmus és néhány következménye

Összefoglalva látjuk, hogy itt tulajdonképpen egy antropocentrikus ál­láspontról van szó. Az biblikus theológia theocentrikus, az arminiánus ember nyíltan, vagy burkoltan, de mindig antropocentrikus. Igehirdetése is az. Itt a baj. Minden egyes arminiánus pont végül is az antropocentrikus, az ember­központú képbe torkollik. Az arminiánus ígehirdető nem tud Isten-központú lenni akkor sem, ha fennen hirdeti. Isten mindenhatósága nála csak szlogen, ne higgyünk neki! Ígehirdetése is antropocentrikus marad. — Ezért mondom kisarkítva, ám az éles fogalmazás sok mindent leleplez: Az arminiánusnak a Lázár feltámasztási története során azon van a hangsúly, hogy Lázár kijött a sírból. Engedelmeskedett Jézusnak, ő erre teszi a hangsúlyt. Erre, a lehetet­lenre noszogat is. Nem az a lényeg, hogy Jézus teremtő szavával feltámasz­totta a halottat, hanem az, hogy Lázár engedelmeskedik. — E történet jól le­leplezi, hogy az arminiánus nézet mennyire fals. S mindig e szerint a logika szerint beszél. Finom csúsztatásokkal fedi el Jézus hatalmát, hogy kiemelhes­se az ember akaratát, engedelmességét, cselekedetét.

A sikeres arminiánus lelkész nagy rajongója minden egyéb tudomány­nak, hisz a világi tudományok is antropocentrikusak. Engem tanít pszicholó­giára? Szívesen tanulok pszichológiát bárkitől, ám úgy tudom, hogy egy ant­ropocentrikus tudomány. Ne alkalmazzuk a theológiában gyakorlati theológiai kérdések eldöntésére sem, mert arra nem jó. Én onnan jöttem, abból a tábor­ból. Diplomát szereztem e tudományból. Ott a hegycsúcson voltam, nincs ott semmi arrafelé, csak hideg van. Gyere a Krisztushoz, itt jobb! A pszichológia az emberből indul ki, a theológia pedig Isten kijelentéséből. Filozófia, tanulok akárkitől filozófiát is, csak tudjon belőle többet. Ám a filozófia is em­berközpontú. — Ugyanilyen nagyra tartják a pedagógiát és egyéb emberköz­pontú módszereket. Tanulják is. Ezért aztán a szószékekre szabadon szivárog fel minden. Főleg emberi, ami megfogja úgymond az embereket. Versidézet, szociológia, pszichológia, minden van, a Biblia pedig porosodik. Mert az sze­rinte riaszt. Sok lelkész Gyökössy Bandi bácsit prédikálja a Biblia helyett.

Az arminiánusok állandóan lélektani, bölcseleti és egyéb pogány tudo­mányokból merítenek, e mentén tájékozódnak, és ezeket hirdetik. Ezt általá­ban módszertani érvekkel támasztják alá, mondván: így az emberekhez köze­lebb lehet vinni az Evangéliumot. Csakhogy nem az Evangélium tartalmát vi­szi hozzájuk közel, hanem a pszichológia tartalmát. A világi tudomány lehet, hogy vonzza az elvetetteket, de nem táplálja a választottakat, így senki sem menekül meg!

Az armíniánusoknál — ez egy közhely —, a módszer kerül a tartalom helyére. Az lett az elvárás, hogy segítsek az embereken, lelkigondozzak, szer­vezzek! Ebben éljek, égjek, ebben menjek tönkre. Igehirdetésre se legyen időm lelkiismeretesen felkészülni. Ugyanis az ember a lényeg, nem Isten, és Isten szolgálata. A nagybetűs EMBERT szolgáljuk, ő áll a központban, a GYÜLEKEZETI TAG. Ezt a gyülekezeti tagok tudják is, és el is várják. Úgy szoktam mondani, az arminiánusnak a parókia az a hely, ahová akárki be­megy, annak van igaza.

E. Ki ne essünk a kegyelemből!

Az arminiánus ígehirdetés lelki csapdái témakörébe tartozik a kegye­lemből való kiesés is, amit később kéne érintenünk, de most vegyük előbbre. Ötödik tételében az arminiánizmus a kegyelemből való kiesés lehetőségéről tanít. A megváltott ember — tanítja az arminiánus —, végérvényesen elvesztheti a kegyelmet. A felelősség az emberen nyugszik. Az ember esik ki a kegye­lemből, nem Isten veti el. Gondoljuk át e tévelygés lelki következményeit is!

A korábban bemutatott antropocentrikus arminiánus ígehirdetésből kö­vetkezik, hogy az ígehirdető hallgatóságát próbálja „megtartani” a kegyelem­ben. Erre világi módszereket is igénybe vesz, azzal fokozódik a világ beszi­várgása. „Vezessük el az embert a kegyelemhez és tartsuk meg ott! Tegyünk meg értük mindent!” — és megtesznek, de miket?

a. Megtartani világi módszerekkel

Láttam már házaspári csendeshetet, ahol következő eljárásokkal töltöt­ték az időt: tesztek, kérdőívek, ankét módszer, empátia-fejlesztés, családterá­pia, konfliktus megoldási modellek ismertetése. Közben mindenki elmond­hatja hajmeresztőbbnél hajmeresztőbb ötleteit! Még jó, ha csak ennyi törté­nik! Van már pantomim is! Játsszuk el a lelki dolgokat! Pszicho-drámában játsszuk ki magunkból! — Mint tudjuk, Lélek általi biblikus bizonyságtétel kellene! Ám helyette ez folyik. Ide vehetjük a most elterjedő bibliodráma vagy bibliadráma kérdőíveket. Lényeg az, hogy az ember kibeszélje magából a konfliktus forrást. Akkor leszünk boldogok, ha Isten Igéje mellett megszólal negyven ember. Mindez kovászként működik. Előbb ige mellett szól, majd íge helyett. Tegyük érdekessé az alkalmakat! Tartsuk meg az embereket az Ige közelében, valami mellé „becsempészve” az Evangéliumot is! — Kicsit ki­sarkítva, de ilyenné válik lassan még a hívők helyzete is.

Kezdetben Íge-magyarázat is van még! Azaz van egy Íge, az a kiindu­lópont. Onnan rugaszkodik el a lelkigondozó lelkipásztor. Olyan az Ige szá­mára, mint egy trambulin, vagy toronyugrás? Kimegy a versenyző a palló vé­gére, elrugaszkodik, aztán pörög a levegőben. Bemutatja kunsztjait. Az Ige mindössze kiindulópont. Egy alibi! Onnan rugaszkodnak el. Néha az sem: Gyökössy Endre szokta így is kezdeni: „Az Igét majd később mondom” — az­tán elfelejti mondani! Néha azért megemlíti. Elkezdik az „alkalmat.” Mint egy pallóra, ráállnak a textusra. Onnan elrugaszkodva, kezdik mondani lelkigon­dozói tapasztalataikat. Az Ige pedig bánatosan magára hagyva, haszontalanul ott rezeg-rezeg! Arra többet vissza nem térnek. A végén beleesnek a vízbe, de bemutatták kunsztjaikat. — Minek is így az íge? Ugródeszkának. Mégsem illik úgy kezdeni: Testvérek, van egy ötletem! Inkább felolvas egy ígét, de azzal nem törődik. Mi a cél? Meg kell tartani az embereket a kegyelemben — mert Isten nem tartja meg. Jöjjön az érdekes pszichológiai esetmegbeszélés! Min­den az emberért van, hogy az úgymond jól érezze magát. Sok módszer mellett valami Ígét is csempésszünk be a hallgatóság életébe, de vigyázzunk, ne le­gyünk erőszakosak!

Ezért is mennek lelkészek a Theológia után Pszichológus szakra. Miért nem előtte? Én onnan jöttem. El tudom mondani, hogy nincs ott semmi! Test­vérek, nem lehet megtartani az embereket pszichológiai módszerekkel. Isten megtartja övéit. Mi nem szorulunk rá a lélektanra. Sokat kérdeztem magam­tól, miért vezetett engem úgy az Úr, hogy pszichológusként térjek meg? Miért nem hívott el korábban? Rájöttem, miért. Így hitelesen elmondhatom nektek: Több van az Úrban, több van az Igében! Nem kell nekünk a világ tudománya, mert nem tud segíteni. Rossz. Antropocentrikus és pogány. Tönkre fogja tenni azt, aki abban bízik. Mindenki ráfizetett még, aki az Ígét otthagyta és elkez­dett lélektani dolgokkal foglalkozni. Ne menjünk Krisztustól pogányokhoz! E világ abba megy tönkre, hogy az embert magasztalja és követi. A keresztyén­ség úgy fog megmenekülni, hogy Istent magasztalja és követi. Ez ilyen egy­szerű. Figyeljünk mi csak az Úrra! Rendbe fogja tenni a lelki problémáinkat.

b. Hogyan tart meg Isten?

Mi is a theológia e szempontból? Cornelius Van Til biblikus gondolata szerint, Isten a végső valóság, Ő az eredeti gondolkodó. Mi csak Isten gondo­latait mintegy analogikusan²¹¹ utána gondolhatjuk. A keresztyének egyáltalán nem eredeti emberek! A mi eredeti gondolatainkból nem kér Isten. Istennek vannak egyedül eredeti gondolatai. A theológia abból áll, hogy Isten gondolatait utána gondolom, és azt zengem ebben a világban. Isten is kész volt ve­lünk gondolkodni — ez a legnagyobb kitüntetés. Mi pedig ott hagyjuk a men­nyei Atyát és elmegyünk olyan repedezett kutakhoz, amelyek nem tartják a vizet?

Ha valaki Isten után gondolkozik, akkor a Bibliára figyelve alakulni fog személyisége. Ez a helyes alapállás. Amennyiben valaki állandóan saját gon­dolatait hozza elő, azon nem tudunk segíteni. Azt tudjuk mindössze lelkigondozói tanácsként mondani: Váltson alapállást! Próbálja meg Isten gondolatait utánagondolni. Úgy alakulni fog lelke, idővel a problémái megol­dódnak. — Vizsgáljuk meg őszintén a kálvinizmussal kapcsolatos ellenérzése­inket is! Mi mondatja ezt velem? Nem az Istentől való távolságtartás? E távol­ságtartás eleve bűn! Miért nem tudok engedni ezeknek az ígéknek?

Másik hibaforrás, az absztrakt gondolkodás. Az absztrakció a konkrét Ígei kijelentés emberi elvonatkoztatása. Azt mondják a theológusok, csak az Ígei kijelentés határáig, Istennel mintegy párhuzamosan, a Ígei kijelentés konkrét szintjéig szabad gondolkodnunk. Konkrét tanulság eddig terjedően levonható. Ám ezt meghaladó, további elvont spekuláció tilos.

F. Záró következtetések

a. Az arminiánizmusból meg kell térni

A dordrechti zsinat végzései — látjuk — nem üres időtöltésből fakadtak. Komoly lelki károkat, lelki defektusokat okoz az arminiánus ígehirdetés. Nem elhanyagolható részletkérdés, hanem az egész hitélet torz alapállásához vezeti az embert és ott magára hagyja.

b. Emberi érdemek becsempészése theodiceai okokból

Istent akarja védeni, amivel súlyos lelki károkat okoz. Közben semmit nem old meg. Istent nem védi meg vele, hanem káromolja: kétségbe vonja világ feletti uralmát! Isten ilyen védelemből nem kér. Emberi síkon pedig si­kertelenség esetén depressziót, siker esetén gőgöt eredményez. Örökös lelki kiskorúság, letargia, szükségszerű következményei e tévtannak.

c. Az arminiánus ígehirdetés Isten-képe bálvány

Az arminiánus igehirdetésből nem az igazi Bibliában megszólaló Urat ismeri meg a hallgató. Isten nem olyan, amilyennek mi véljük. Isten olyan, amilyennek Igéjében kijelenti magát. Nekünk kell oda törnünk gondolatainkat az ígéhez.

Az arminiánusnál Jézus dicső Úrból alázatos szolgánkká válik. Noha Jézus mindent megtett érettünk, szinte könyörög az ígehirdető, hogy fogadjuk el őt. Jézus egy gyenge, kegyeinkért esdeklő valakivé válik. Mivel az ember elvetheti Jézust, az arminiánus ettől fél. Fél, hogy a nyakán marad a kegye­lem. Ezért úgy kínálgatja, mint a közértes az árút. Csak vigyétek már. Ezért hajlamos árleszállításra is. Adom olcsóbban. Minden megalkuvásba bele­megy. A kommunistákkal való megalkuvásnak is ez volt az oka. Nem hitték a református lelki vezetők, hogy az egyház Krisztus teste. Azt gondolták, ezt valami kommunista szétverheti. Elkezdték félteni az egyházat, megalkudtak annak „vélt” javára. Ma az ökumenikus mozgalomban teszik ugyanezt!

A mennyei dicső Úrból megalázott szolga lesz. Sajnáltatjuk Jézust, el­végre a nagyhatalmú publikumnak hatalma van az Urat elvetni. Ismerjük-e az érzelgéstől csöpögő prédikációkat, nos, arminiánus lelkület van mögöttük. Es­sen meg Jézuson a szívetek! Jézus, átszegzett kezével hiába kopogtat, míg mi be nem eresztjük őt. Ő odakint fázik és éhes a mi szeretetünkre. Ne hagyjuk őt tovább szenvedni. — Rövid tartalmi idézet egy rádiós evangélizációból.

Nem a halálra ítélt és kárhozatba tartó ember a nyomorult, hanem Jé­zus. A dicső ember feltételeket szab neki. Bár mennél többen elfogadnák Jé­zust, annál nagyobb lenne Jézusnak a sikere! Ez a következménye az emberi elfogadás túlhangsúlyozásának.

d. Az egyház politikai megalkuvásának forrása

Ha az ember a Szentlélek újjászülő munkájának ellen tud állni, ez az egyház politikai megalkuvásainak forrásává is válik. Az arminiánus lelki­pásztor örökös bizonytalanságban él. Állandóan félti az egyházat. Mi lesz, ha az egyház megszűnik, csődöt mond Krisztus. Aggodalmaskodásban él és fél. Ezért gyanús forrásokból is kész segítséget kunyerálni. Segítsenek az egyház ügyén akár politikai pártok is. Fogadjunk el bármit, azzal majd megtámogat­juk Krisztus ügyét. Így emberekhez közelebb vihetjük az Evangéliumot. Haj­lik a pragmatizmusra. — Az ilyen segítségeknek politikai választásokkor ára lesz. A pártnak, akitől kaptunk, fizetnünk kell. Be fogják nyújtani a számlát.

Ismerek lelkipásztort, aki azért tart ökumenikus istentiszteletet, mert ott állítólag el tudja érni a katholikus tömegeket, akik nem hallottak még az Evangéliumról. Ez a hittani pragmatizmus. Jóllehet, ezeken az ökumenikus alkalmakon az Ige lejáratása folyik.

Az arminiánus ígehirdetők nem merik felvállalni a kemény Igéket sem. Ez szintén arminiánus alapállás. Elvégre tönkre tehetem vele az egyházat. El­riasztom az embereket Jézustól. Az ilyen ember jobban tudja, mi a helyes, mi a jó a gyülekezetnek, mint a Szentlélek! Vannak Igék, amikről nem prédikál. Némely Ígének soha sincs aktualitása. — Minden hozzánk jutó ígehirdetést ki­gyűjtünk Íge-helyek szerint. Magyarázattörténeti előkészületeimhez ez prakti­kus eljárás. Ami ígehirdetés, áhítatos könyv csak Magyarországon kapható, azt megpróbáljuk megvenni, így jelentős gyűjteményünk van. Ily módon eléggé rálátok a magyarországi ígehirdetés-irodalomra, textus-választásra. Vannak sűrűn választott textusok, ezek főként arminiánus textusok.

Általában arminiánus ígehirdetők nem mernek lectio continua, azaz folyamatosan, versről versre prédikálni a Bibliából, hanem válogatnak. Ők is csemegéznek, akár egyháztagságuk. Az egyháztagságuk Igei alkalmakon csemegézik, lelkészük pedig Igét hirdetve. Vannak textusok, amiket soha nem választ, azokról soha nem prédikál. Ezek az ítéletes vagy predestinációs ígék. A kálvini módszer végigmegy az egész Biblián lectio continua, úgy prédikál. Az arminiánus az ígék között válogat. Nagyon súlyos jegy dönti el, mi a jó a gyülekezetnek. Isten rendben üzente, ő pedig felforgatja, tallózik.

Fentiekkel nem merítettük ki az arminiánus csapdákat. Sokszínű az, mint az élet. Tudjuk, a kálvinizmusnak is vannak kísértései, ám reméljük, a kettő közötti különbséget is megláttuk.

Hivatkozások

211 Cornelius Van Til „A szentírás protestáns dogmája.” A bibliai keresztyénség védelme soro­zatának 1. Kötete. Presbyterian and Reformed Publishing Company Box 817 Phillisburg, New Jersey, 08865 Lásd részletesebb kifejtését e könyv 1.5 „Az analogikus gondolkodás, aho­gyan a Szentírás tanítja” című fejezetben.

Forrás

Szalay Szilárd: A kálvinizmus öt pontja; A predestináció részletes kifejtése, Vörösberényi Református Egyházközség; Vörösberény, 2006.