A jócselekedetekről | Szegedi Kis István

Szegedi Kis István

(Szeged, 1505 – Ráckeve, 1572. május 2.) református lelkész, teológus, a Dunamelléki református egyházkerület püspöke 1563-tól haláláig

A JÓCSELEKEDETEKRŐL

Theologiae Sincerae Loci Communes De Deo Et Homine Perpetuis explicati Tabulis & Scholasticorum Dogmatis illustrati… Basiliae, 1585

A jócselekedetekről

1. Mindenkinek jót kell cselekednie (Ef 2, 10; Tit 2, 7; Gal 6,6; 2Tim 3, 17). Világos ugyanis, hogy nem úgy kell megigazulnunk hit által, hogy haszontalanokká, terméketlenekké, gyümölcstelenekké váljunk a megigazulás után, hanem sokkal inkább úgy, hogy a megigazulás után lankadatlanul törekszünk a jócselekedetekre, hogy Isten kegyelmét ezek által fölragyogtassuk és minden ember szeme előtt, mint valami új teremtmények árasszunk fényt magunk körül.

2. Melyek a jócselekedetek? Az igaz jótett távol van minden babonától, nincsen sem helyhez, sem személyhez, sem időhöz kötve. Egész életünk gyümölcsei azok, melyek egyrészt tanúságot tesznek lelkünk igaz és jó voltáról, másrészt a mi Mennyei Atyánk tulajdonságait, szentségét és jóságát tükrözik vissza, melyek nemcsak a hívők, de a hitetlenek által is felismerhetőkké válnak jótetteink által. Így okot adnak mindeneknek arra, hogy Mennyei Atyánkat dicsőítsék. Ilyenek a hitnek munkái, ha szeretetben mennek végbe.

3. Milyen lélekkel történjenek a jócselekedetek? Nagyon sokat számít, milyen lélekkel történnek azok a tettek, melyek önmagukban jónak tekinthetők. Vajon szeretetből történtek-e, vagy könyörületre indulva, vagy valamely más okból? Távolról sem méltó a jótettet megillető dicséretre, ha valaki a szegényeket eteti, itatja, ruházza, de nem azért, mert jót kíván tenni, hanem azért, mert magának dicsőséget akar szerezni. Ezért nem mind jótett az, amit annak gondolnak, hanem szükséges, hogy azok olyanok legyenek, melyek egyrészt valóban használnak a felebarátoknak, másrészt igaz jó szívből, hitből és a szeretet indíttatásából származnak.

4. Mi a jótettek haszna? – 1. Hogy felragyogjon általunk a Mennyei Atya dicsősége (Mt 5, 16); 2. Hogy azok által kiválasztottságunkról és elhivatásunkról bizonyossá tétessünk saját lelkiismeretünk előtt (2Pét 1, 1–8); 3. Hogy hitünk azok által ki próbáltassék, táplálódjon, előbbre haladjon és erősödjön. 4. Hogy a mi jótetteink által felebarátaink a kegyesség hasonló buzgóságára serkenjenek föl, miközben mibennünk élő példáit látják azoknak, melyeket követniük érdemes (2Kor 9, 13). 5. Hogy azok által a szegények, szűkölködők, foglyok stb. ínségükben segítséget nyerjenek. A hasznos segítésnek ez a fajtája különösen jól mutatja föl Isten szerető atyai voltát.

5. Vajon a jótettek tetszenek–é Istennek? – Hogy azok tetszenek, nyilvánvaló Pál ap. szavaiból: Járjatok méltóképpen az Úrhoz, az Ő tetszésére, minden jótettel gyümölcsöt teremvén (Kol 1, 10).

6. Miért tetszenek a jótettek Istennek? – 1. Mert a hit gyümölcsei. Aki a hívők hitét vizsgálja, mi módon ne vizsgálná hitük gyümölcseit is? 2. Mert az Ő Lelkéből származnak. Pál ap. tanúsítja Fil 2, 14: Ő Maga munkálja bennünk az akarást és véghezvitelt. Augustinus is helyesen mondja: az Ő saját munkáit bennünk dicsőíti meg. Vannak azonban jótettek, melyek nem tökéletesen jók, melyeket bár jól, Isten Lelkétől indítva teszünk, mégis gyarló voltunk miatt, amennyiben mibelőlünk származnak, nem lehetséges, hogy tökéletesen jók legyenek, nehogy mi, mint a tökéletes jó szerzői, igazolódjunk.

7. Mert, amit a hívők tesznek, magának Istennek tisztelete kedvéért teszik, akinek mindenben hálát kívánnak adni. Ezt a lelkületet Ő miért ne helyeselné? De mégis vigyáznunk kell, nehogy azoknak adjunk helyet, akik nem őszinte hitből, nem Isten Lelkétől indíttatva, hanem babonából, csak az általános szokásból teszik a legtöbb dolgot azzal a hiedelemmel, hogy azok Istennek tetszenek, pedig Ő azokat nagymértékben helyteleníti. 4. Mert igazságossága szerint, ami jó és igazságos, azt szereti. 5. Mivel igazmondó is, már azért is a jó és igaz cselekedetek előtte tetszést találnak, minthogy azok igaz kegyességből, igaz jóságból és hitből származnak, az igazságot pedig Ő mindenütt megbecsüli, a képmutatást pedig megveti.

[281–282. l.]

Forrás

TANULMÁNYOK ÉS SZÖVEGEK A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ XVI. SZÁZADI TÖRTÉNETÉBŐL – A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ ZSINATI IRODÁJÁNAK; SAJTÓOSZTÁLYA BUDAPEST; SZEMELVÉNYEK SZEGEDI KIS ISTVÁN „KÖZÖS HELYEK” CÍMŰ MŰVÉBŐL; 149-150. o .