A hívők valóságos megigazulásáról
Tőkés István: A MÁSODIK HELVÉT HITVALLÁS MAGYARÁZATA, Kommentár Bullinger Henrik művei alapján, I. Kötet, A Romániai Református Egyház kiadása, Kolozsvár, 1968
XV. FEJEZET
A HÍVŐK VALÓSÁGOS MEGIGAZULÁSÁRÓL
194-201. o.
Második Helvét Hitvallás XV. fejez. szövege itt olvasható
Mi a megigazulás
„Az apostolnak a megigazulásról szóló fejtegetése szerint megigazítani annyit jelent, mint bűnöket megbocsátani, a bűnösségtől és büntetéstől feloldozni, kegyelembe fogadni és igaznak nyilvánítani.”1 — A megigazítás — „jogi vagy igazságszolgáltatási kifejezés.”2 „Tehát képzeljétek el, hogy Isten mindeneknek legigazságosabb bírája, a törvény-székén ül. A bíró előtt állanak az összes emberek, akik hitetlenséggel, csalárdsággal és mindenféle romlottsággal vádoltatnak, sőt — a legsúlyosabb bűnök — reájuk bizonyulnak, aminek folytán kárhoztató ítéletet von maga után a vád. Az emberek semmit sem tudnak felhozni mentségükre. Nem marad immár hátra egyéb, mint hogy valamennyiüket örök büntetésre és halálra elragadják. Ebben a végzetes veszedelemben aztán felragyog a legnyomorúltabb — emberi — nemzetség nagy reménysége, maga, úgymond, Istennek örökkévaló Fia, aki közbenjáróként odaveti magát Isten és az emberek közé,”3 „és kéri, hogy őreá vettessék az embereknek járó minden bűn és büntetés, amelyeket nemsokára bekövetkező halálával kiengesztel és elhordoz, a haláltól megszabadítottaknak pedig örök életet ajándékoz. Isten aztán, mint a legfőbb és legigazságosabb bíró, elfogadja a föltételt, és a büntetést a bűnnel együtt átviszi Fiának a fejére; egyszersmind kijelenti, hogy mindenki megtisztul a bűnöktől, és örök életnek az örököse lesz, aki hiszi, hogy Istennek Fia szenvedett a világ bűneiért, összezúzta a halál erejét, és megszabadított a kárhozattól,”4 „Úgy vélem — mondja Bullinger —, hogy ezzel a hasonlattal eléggé világosan előadtam, a megigazulás természetét.”5
A bűnök megbocsátása
Hisszük, hogy „ama mi bűneinket nem a bűnök beismeréséért és bűnvallásunkért bocsátja meg és engedi el Isten, hanem az ő Fiának érdeméért és véréért; nem a mi cselekedeteinkért és érdemeinkért, hanem Isten igazságáért és irgalmasságáért vagyis kegyelméért. Azért hát nyíltan megvalljuk: Hiszem a bűnök bocsánatát. Nem ezt mondjuk: Megvásárolom, vagy adományaimmal elnyerem, vagy cselekedeteimmel elérem a bűnök bocsánatát, hanem: Hiszem a bűnök bocsánatát. A megbocsátás szó az ingyenes adományozásnak felel meg, a hitelezők és adósok életéből vett hasonlattal. Elenged a hitelező az adósnak, amidőn ez nem tudja megfizetni a tartozást. Következésképpen a megbocsátás adományozás… A mi adósságunk a bűnök.”6 „Tehát nincs kizárva sem az eredendő bűn, sem a halálos, sem az elnézésre méltó, sem az idegen, sem a gondolatbeli, sem a nyelv bűne, vagy bármely más névvel neveztessék is.”7 „Megbocsáttatnak pedig nemcsak egyeseknek a bűnei, nemcsak az egyik vagy másik századból valók, nemcsak bizonyos természetűek és számúak, hanem minden emberéi, minden időből valók, és a bűnöknek teljes sokasága, ami csak bűn és bűnnek neveztetik, akár eredendő vagy cselekedeti, akár idegen. Egyszóval minden bűneink megbocsáttatnak… Egyetlen egyet sem zár ki — a Szentírás —, hanem csak azt, amelyet kizárt maga az Úr, vagyis a Szentlélek elleni bűnt, amelyért az imádkozást János is… megtiltotta.”8 „Nem abban az értelemben bocsátja meg bűneinket az Úr, mintha többé nem lennének és mintha nem ,hagynának nyomokat testünkben a — bűnre való — ösztön által, azonban nem tulajdoníttatnak kárhoztatásul.”9 „Ugyanis a Rómabelieknek ezt mondja az apostol: Isten az, aki megigazít; kicsoda az aki kárhoztatna? (Rom. 8 : 33.). Itt szembe van állítva a megigazítás vagyis a bűnbocsátás — és a kárhoztatás.”10 „Bűneinket úgy bocsátja meg az Úr, hogy egyáltalán nem akar emlékezni reájuk.”11 Ennélfogva többé senki se mondja: az ő bűnei sokkal számosabbak, nagyobbak vagy terjedelmesebbek, semhogy bocsánatot érdemelhetne.”12 „Akik más lehetőségét adják elő a bűnbocsánatnak, azok Isten Fiának a halálát és vérét káromolják.”13 Mert „az Apostolok Cselekedeteiben ezt mondja az apostol: Krisztus által hirdettetik nekünk a bűnök bocsánata; és mindenekből, amikből a Mózes törvénye által nem tudtatok megigazulni, ez által mindenki, aki hisz, megigazul (Csel. 13 : 38.)”14
A bűnösségtől és büntetéstől feloldozni
„Megigazítani — továbbá — annyit jelent, mint a bűnök alól feloldozni és megtisztítani.”15 „Tehát a megigazulás az élet feloldozása a bűnök alól, és megszabadulás a haláltól.”16 „Az Úr Krisztus lemos minket, megtisztít és tökéletesen tisztává tesz mind a bűntől, mind a büntetéstől.
Tisztává tesz bűneinktől, azaz nemcsak egy bűntől, hanem valamennyitől.”17 „Egyszerűen azt mondjuk —, hogy a büntetések a feloldozás előtt… bűnért való megfizetések, míg a feloldozás után… próbatételek, amelyekkel a hívők nem bűneikért tesznek eleget,… hanem megaláztatnak és — keresztyéni tisztükben megtartatnak, — és — általuk nagyobb dicsőségnek az alkalmát nyerik.”18 „Mi egyéb marad tehát hátra — az előttünk fekvő kérdésben —, mint annak megállapítása, hogy a megigazulás a bűnöktől való feloldozás és a kárhozattól való megszabadulás.”19
Kegyelembe fogadni
Harmadszor azt olvassuk a hitvallásból, hogy „a megigazítás” „kegyelembe fogadás”, azaz „boldoggá és az örök élet örökösévé való nyilvánítás” „az Isten fiai közé történő befogadás által.”20 Mert „micsoda volna a boldoggá nyilvánítás, mint ama örökbefogadás, amellyel kegyelembe és Isten fiainak a sorába fogadtatunk,”… „vagyis átvitetünk a halálból az életbe.”21
Igazzá nyilvánítás
Végül „megigazítani annyit jelent, …mint igaznak nyilvánítani”. Ez „az ige jogi természetű, átvéve a törvénykezésből. Jelenti pedig azt, hogy a vádlottat, aki büntetésre van beidézve, igaznak nyilvánítják, azaz megszabadítják a büntetéstől, és feloldottnak jelentik ki; ezzel szembeállítják a szent iratok a vétkesség megállapítását, azaz rossznak és büntetésre méltónak való nyilvánítását és bűnhődésre történő átadást,”22 amiként „a törvényben és a prófétáknál olvassuk: Ha per támad némelyek között, és törvény elé mennek, ítéljék meg őket a bírák, és adjanak igazat az igaznak, és nyilvánítsák hamisnak vagy ítéljék el a gonoszt (V. Móz. 25 : 1.). Ésaiás 5. fejezetében pedig ez áll: Jaj azoknak, akik a gonoszt igaznak mondják ajándékért.”23 Tehát a megigazítás az ítélő bírónak ama nyilatkozata, mellyel a bűnöst igaznak —, vagyis a beindított vádtól és ítélettől szabadnak jelenti ki.”24
Krisztusért igazíttatunk meg
„Az pedig egészen bizonyos, hogy természetünknél fogva mindnyájan bűnösök és hitetlenek vagyunk, és Isten ítélő széke előtt reánk bizonyul hitetlenségünk és halálra méltó voltunk; azonban megigazulunk, vagyis a bűnöktől és a haláltól feloldoz az ítélő Isten, egyedül Krisztus kegyelméért, minden mi érdemünkre vagy reánk való tekintet nélkül.”25 „Bizonyos antitézissel Pál egybeveti Ádámmal Krisztust. Kijelenti, hogy Ádámtól való származásunk, saját természetünk és erőink folytán a bűnön, Isten haragján és a halálon kívül semmi egyebünk nincs. Ezt azért jelenti ki, nehogy valaki a testben keressen igazságot és életet.”26 „Ugyanis mivolna világosabb, mint amit Pál mondott: Mindnyájan vétkeztek és szűkölködnek Isten dicsősége nélkül.”27 „Mindeneknek a summája pedig ez: Valamennyi ember, aki a világban él, természet szerint a bűnnek, az Ördögnek és az örök halálnak a szolgája, és semmi más módon nem oldozható föl, sem nem szabadítható meg, mint Isten ingyen kegyelméből és az ő egyszülött Fiának a Mi Urunk Jézus Krisztusnak a váltsága által.”28 Mert Pál így szól: „Megigazulunk pedig ingyen az ő kegyelméből, a Jézus Krisztusban való váltság által.”29 „Amiként nap nélkül nincs semmi világosság, úgy Krisztuson kívül nincs semmi örvendezés, semmi békesség, semmi igazság.”30 „Egyetlen útja van a megigazulásnak, mely azonos az ótestamentumbelieknél és nálunk.”31 „Amint az apostoloknak úgy a prófétáknak se lehetett és kellett más megigazulást tanítaniok, mint az igazit, amely nem egyéb, mint a Messiásba vetett hitből származó megigazulás. Az Ószövetségben világos prófétai bizonyságok vannak afelől, hogy egyedül Krisztus elégtétele tisztítja meg a hívőket. Ilyenek kiváltképpen Dávidnál az 51. zsoltár, és Ésaiásnál az 53. fejezet. Azonban miegyebet tanusítanának a régiek összes áldozatai is, a világ kezdetétől fogva?32 „Ama áldozatok Krisztus halálának és áldozatának az előképei.”33 „Tehát kétségtelen, hogy az Úr Krisztus a tökéletes kiengesztelés, elégtétel, áldozat és áldozati — bárány — a bűnökért, úgymond az egész világ büntetéséért és vétkéért, éspedig egyedül csak ő. Ugyanis senki másban nincsen üdvösség. Mert nem is adatott más név az emberek között, akiben üdvözülnünk kellene.”34 Következésképpen tanítjuk és valljuk, hogy „a megigazuláshoz elégséges Krisztusnak az érdeme. — Innen van —, hogy Pál egyedül Krisztust prédikálja, és őt mindenek elé helyezi,”35 „nehogy valaki a kegyesség és feddhetetlenség ápolásának tulajdonítsa a megigazulást.”36
Tulajdonított igazság
„Bizonyos, hogy Krisztus magára vette és elhordozta a világ bűnét, s eleget tett Isten igazságának. Isten tehát egyedül a szenvedett és feltámadott Krisztusért kegyelmes a mi bűneink iránt, és azokat nem tulajdonítja nekünk, hanem a Krisztus igazságát tulajdonítja be a miénk helyett (II. Kor. 5 : 19 skk.; Rom. 4 : 25.).”37 Ennélfogva „megigazulásunk sarokköve az…, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus közbelépett és az elítéltek bűneit magára vette, testével megfizette a keresztfán, és vérével lemosta, azaz a halálra szántakat megigazította, vagyis feloldozta és szabaddá tette. Őérette kegyelmébe fogadott minket Isten, és őérette igazaknak ismert el,”38 „ugyanannyira, hogy immár nemcsak a bűnöktől vagyunk tiszták és megtisztítottak, vagyis szentek, hanem egyszersmind Krisztus igazságával megajándékozottak, továbbá a bűnöktől, haláltól vagyis az ítélettől feloldozottak, végül pedig örökösei is az örök életnek.”39 A hitvallásnak ez a része világosan előnkbe adja, hogy „a Jézus Krisztus megigazítása miképpen tulajdoníttatik nekünk, és hogy mit jelent ama mondás, mely szerint… — Isten — részeltet minket Krisztus igazságában, aminek folytán megértjük: az Úr Jézus nemcsak meghalt, hanem — éppen — minékünk halt meg, s vérével bűneinktől megtisztított és megigazított, hogy a bűnöktől feloldozva, és a kárhozattól megszabadítva, immár bizonyosan örökösei lehessünk Krisztus összes javainak.”40 Azt tanítjuk, hogy ennek a keresztyéni igazságnak a neve tulajdonított — igazság, és valóban az is.”41 „Mert idegen érdemből igazulunk meg, s nem a mienkből, idegen igazságból, s nem a mienkből.”42 Ez „összetöri minden mi dicsekedésünket. Ezért kiáltotta Dávid: Ne szállj perbe a te szolgáddal, mert nem igazul meg orcád előtt senki élő. Isten tehát ingyen kegyelemből tulajdonítja nekünk a hit igazságát, azaz igazaknak tekint minket, mivel hiszünk benne a Fiú által. Az evangéliumi hasonlatban olvassuk, hogy az Úr ezt mondotta: Minthogy pedig az adósok nem tudtak eleget tenni tartozásuknak, elengedte mindkettőnek az adósságát. Nekünk is megbocsátja Isten vétkeinket vagy bűneinket, amidőn nem tulajdonítja azokat nekünk, hanem minket Krisztusért igazaknak tekint.”43 „Igazán szólva tehát, egyedül Isten igazít meg minket, mégpedig Krisztusért igazít meg, nem tulajdonítván nekünk a bűnöket, hanem nekünk tulajdonítván az ó igazságát.”44
Egyedül hit által igazulunk meg
„Minthogy pedig mi ezt a megigazulást nem valamely cselekedet által, hanem Isten irgalmasságába és Krisztusba vetett hit által nyerjük el, ezért tanítjuk és hisszük az apostollal, hogy a bűnös ember egyedül a Krisztusba vetett hit által igazul meg, nem — pedig — a törvény vagy bármely cselekedet által. Ezt mondja ugyanis az apostol: Azt tartjuk, hogy hit által igazul meg az ember, a törvény cselekedetei nélkül (Rom. 3 : 28.). Hasonlóképpen: Ha Ábrahám cselekedetekből igazult meg, van mivel dicsekedjék, de nem Isten előtt. Mert mit mond az Írás? Hitt Ábrahám Istennek, és tulajdoníttatott neki igazságul. Annak pedig, aki nem cselekszik, de hisz abban, aki megigazítja az istentelent, az ő hite tulajdoníttatik igazságul (Rom. 4 : 2 skk.; I. Móz 15 : 6.). És ismét: Kegyelemből tartattatok meg hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka. Nem cselekedetekből, hogy senki ne dicsekedjék, stb. (Ef. 2 : 8 sk.).”45 „Megítélésünk szerint mindezekből kitűnik, hogy az ember nem igazulhat meg semmiféle érdemből vagy cselekedetekből, amelyeket akár a természeti törvénynek, akár Isten törvényének engedelmeskedve hajt végre.”46 Ez „a hittétel bármely természetű cselekedetet magában foglal.”47 „Egyáltalán semmiféle dolog nem óv meg a haláltól, hanem csak egyedül a Krisztusba vetett hit. Ugyanis hit által szemléljük és látjuk, hogy Krisztus keresztfára szegeztetett. — Innen érthetők — a Megváltó következő szavai: Úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki csak hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen… — Hit által — leszünk Isten Fiának, az ő életének, az üdvösségnek, a megváltásnak és minden javainak részesei… Isten azt akarja, hogy elnyerjük és birtokoljuk az életet, mégpedig hit által. Mert Pál apostolnak is az a tanítása, hogy Krisztus hit által lakozik szíveinkben — Következésképpen azt tanítjuk —, hogy egyedül a hit, azaz a hit önmagában, és nem a hit a mi cselekedeteinkért, igazítja meg a hívőket. A hitről beszélünk önmagában, de nem olyan értelemben, mintha a hit lelkünknek valami minősége vagy a mi cselekedetünk volna, hanem amennyiben a hit Isten kegyelmének az ajándéka, tudniillik a megigazulásnak és az életnek az igéretével, és amennyiben természete szerint — a hit — bizonyos és kétségnélküli bizodalom vagy meggyőződés, mely Istenre támaszkodik és a Krisztusért velünk megbékélt Istenben hisz… Tehát a hit Krisztusért és Isten kegyelméből… igazít meg.”48 „Mivel a hit fogadja el Krisztust a mi igazságunknak, és mindent Krisztusban való kegyelmének tulajdonít, ezért tulajdoníttatik a megigazulás a hitnek, főképpen Krisztusért, és nem azért, mivel a mi művünk. Ugyanis Isten ajándéka.”49 „Akik tehát hit által elfogadják Istennek az evangéliumban hirdetett Fiát, egyszersmind meg is igazulnak… Akik pedig hitetlenségük és szívük keménysége miatt Krisztust nem fogadják el, azok örök büntetéssel és bilincsekkel sújtatnak… Adjunk hálát megváltó Istenünknek, imádkozván, hogy tartson meg és vigyen előbb az igaz hitben, és vezéreljen az örök életre.”50
Krisztus elfogadásának némely példái
„Egyébként, hogy mi Krisztust hit által fogadjuk el, azt sokféleképpen megmutatja az Úr a János — evangéliuma — 6. fejezetében, ahol hívés helyett evést használ, és evés helyett hívést. Mert amiképpen evéssel vesszük magunkhoz az eledelt, azonképpen hívéssel részesülünk Krisztusban.”51 „Maga az Úr Jézus mondja az evangéliumban: Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne, és aki hisz bennem, az él… én érettem. Márpedig az Urat enni és inni annyi, mint hinni az Úrban, aki önmagát halálra adta érettünk.”52
A megigazulás nem tulajdonítható részben nekünk
„A megigazulás jótéteményét nem osztjuk meg, — tulajdonítván azt — részben Isten kegyelmének, vagy Krisztusnak, részben magunknak, vagy szeretetünknek és cselekedeteinknek, vagy érdemünknek, hanem teljességgel Isten Krisztusban való kegyelmének tulajdonítjuk hit által.”53 „Ugyanis mindaz bűn, ami nincs hitből. Tehát azért mondjuk igazaknak a cselekedeteket, mert hitből vannak. Viszont mivel a hit kegyelemből van, ezért a cselekedetek szükségképpen kegyelemből vannak. Kétségtelen ugyan, hogy azokat mieinknek nevezzük, mindazáltal nem kevésbé maradnak Isten ajándékai. Innen van, hogy a kegyesség nem engedi kettébe osztani a megigazulást, hogy így részben Isten és a hit javára írjuk, részben a magunk és cselekedeteink javára. Megköveteli a kegyesség, hogy mindeneket teljesen a kegyelemnek tulajdonítsunk. Egyébként a hitből való megigazulás sem úgy értendő, mint a mi cselekedetünk és akarásunk, hanem mint Isten ingyen ajándéka. A hit mindeneket Istennek tulajdonít magunknak pedig csak a kúszaságot. Sátáni gőg szükséges ahhoz, hogy Isten ajándékaival úgy dicsekedjünk, mint sajátunkkal, vagy hogy az Istennek járó dicsőséget magunkra ruházzuk. A hitetlen megigazítása kizárólag Istennek a műve és dicsősége.”54 „Tehát maradék nélkül egyedül Istennek tartozunk egész értelmünkkel, teljes akaratunkkal, továbbá minden erőinkkel és cselekedeteinkkel, sőt magával a mi egész életünkkel, egész lelkünkkel és testünkkel, úgyszintén mindazzal, amik csak vagyunk és ami birtokunkban van.”55 Maga „a szeretet — is — a mennyekből származik, ahonnan szívünkbe árad.”56 „Nem lehetnek kedvesek Isten előtt a mi cselekedeteink és a mi szeretetünk, ha — azok tőlünk — mint igaztalanoktól származnának. Ennélfogva előbb kell nekünk igazaknak lennünk, mint szeretnünk vagy igaz dolgokat cselekednünk.”57 „Innen nyilvánvaló, hogy a megigazulás megelőzi az igazság cselekedeteit. Az igaz cselekszi az igazságot, hogy így az igazság az igaz — ember — gyümölcse legyen. Kegyelemből igazul meg azért az ember, nem cselekedetek által, amelyek — csak — követik a megigazulást.”58 „Valósággal igazakká leszünk, amiképpen mondottuk, a Krisztusban való hit által, Isten ingyen kegyelméből, aki bűneinket nem tulajdonítja nekünk, hanem Krisztus igazságát és a Krisztusban való hitet igazságul tulajdonítja nekünk. Ezenkívül az apostol a szeretetet egész kifejezetten a hitből származtatja, mondván: A parancsolatnak vége a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és tettetés nélküli hitből való szeretet (I. Tim. 1 : 5.)”59 „A tiszta szívből jövő szeretet — pedig az, mely egyedül Istenhez ragaszkodik teljességgel, egyedül őt öleli át forró buzgósággal, és semmit sem helyez őelébe ezen a földön. — Aztán — következik… a jó lelkiismeret. Mintha ezt mondaná:… teljes a szeretet akkor, ha a szerető szívének jó a lelkiismerete. Ez viszont nem a mi érdemünkből és cselekedeteinkből van, hanem a hit ajándéka.
— Végül — igaz szeretet az, amely hitből születik, amelynek lelke és ereje a hit, amely egyedül Istent öleli át hő buzgósággal, — és — az ő rendeléseit magasztalja.”60 „Én tehát — mondja Bullinger — az embernek adott ama mennyei ajándékot nevezem szeretetnek, amellyel mindenek előtt és mindenek fölött lélekből szereti Istent, felebarátját pedig mint sajátmagát.”61 Ez a szeretet „kapcsol össze minket Istennel, …és a hit — ezzel — a szeretettel munkálkodik,… melyet — Pál a tökéletesség kötelének nevezett.”62
Jakab és Pál összehasonlítása
„Azért ebben a vonatkozásban nem valami képzett, üres és tétlen vagy halott hitről beszélünk, hanem az élő és megelevenítő hitről, mely az élő és megelevenítő Krisztusért, akit megragadott, valóban élő és — élőnek — neveztetik, és élőnek bizonyítja magát élő cselekedetekben — miként részletesebben látni fogjuk a XVI. fejezetben —. Tehát nem mond ellent ennek a mi tanításunknak az a Jakab — apostol —, aki arról az üres és halott hitről beszél, mellyel némelyek kérkedtek ugyan, de nem élt bennük hit által Krisztus (Jak. 2 : 14 skk.).”63 „Más értelemben használja a hit és megigazulás szavakat Jakab, s más értelemben Pál. Ez — utóbbi — számára a hit kétségtelen bizodalom a Krisztus érdeme iránt, míg a megigazulás a bűnöktől való feloldozás és fölvétel Isten fiai közé, s ezen felül Krisztus igazságának a — nekünk — tulajdonítása. Jakab számára viszont — jelen összefüggésben — a hit üres képzelgést jelent, — míg — a megigazulás nem az igazság betulajdonítását, hanem az igazságnak és fiúvá fogadásnak a kinyilvánítását. Mert kétségtelen, hogy Krisztus leghívebb apostolai, szent Péter és szent Jakab, ama írásaikkal nem akarták Krisztus kegyelmét és érdemét megüresíteni, és az emberi érdemet előtérbe helyezni, hanem útját akarták vágni azok tisztátalanságának, akik a Krisztusba vetett hittel… hivalkodtak, miközben vétkeikben éltek bűnbánat nélkül, tisztátalanul. Amidőn tehát jó cselekedeteket követeltek Krisztus apostolai a hívőktől, akkor elsősorban az igaz hitet követelték, és mindeneket Isten kegyelmének tulajdonítottak. Tartsuk tehát rendületlenül emlékezetben, hogy az apostolok az ember igazságát, életét és üdvösségét képlegesen tulajdonították a jó cselekedeteknek, míg valóság szerint az igaz hitnek, és legsajátosabban magának Krisztusnak, akin alapul a hit.”64 Jakab „mondotta, hogy a cselekedetek igazítanak meg, — de ezzel — nem mond ellent — Pálnak (különben el kellene vetni), hanem nyilvánvalóvá teszi, hogy Ábrahám a maga élő és megigazító hitét cselekedetek által mutatta meg;”65 s így „nemcsak hitből, hanem cselekedetek által igazult meg Ábrahám, azaz nem üres képzelgésből, hanem a jó cselekedetek gyümölcstermő hite által.”66 „Ezt — vallják — az összes hívők, akik mindazáltal egyedül Krisztusban, bíznak, nem pedig saját cselekedeteikben. Mert ismét ezt mondotta az apostol: Élek többé nem én, hanem él bennem Krisztus. Amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta érettem. Nem vetem meg Isten kegyelmét. Mert ha törvény által van az igazság, — akkor — tehát Krisztus hiába halt meg, stb. (Gal. 2 : 20 sk.).”67 Itt arra tanít az apostol, hogy „miképpen van élet Krisztusban, azaz miképpen elevenít meg a Krisztusba vetett hit… Élek nem én, mintha magamnak és saját erőimnek követelném az életet, hanem él bennem Krisztus, azaz a bennem uralkodó és cselekvő Krisztus jótéteményéből élek… Azt az életet pedig, amelyet most testben élek, az Isten Fiába vetett hit által élem. Az élet azt jelenti, hogy a megigazulás a hit ajándéka, nem pedig az én érdemem… Hozzáfűzi az okot: Aki szeretett engem, és önmagát adta érettem. Vagyis azért élek, mivel ő meghalt érettem, hogy éljek az ő halála által. Meg kell figyelni a beszéd sajátos formáját: Élek én, de immár nem én, vagyis nem emberi erőimre támaszkodva, hanem él bennem Krisztus. Világos ugyanis, hogy egyazon emberben kettő van: régi és új. A régi szerint nem élünk, hanem az új szerint él bennünk Krisztus… Nem vetem meg Istennek a kegyelmét — azaz — nem taszítom el, nem utasítom vissza, nem vetem el. Ambrosius így olvassa: Nem vagyok hálátlan Istennek a kegyelme iránt. Ágoston — pedig — : Nem teszem haszontalanná Isten kegyelmét… Kétségtelen, hogy ha más úton és módon is el lehetett volna érni az emberi nem üdvösségét, akkor bizonyára ok nélkül és meghatározott értelem nélkül szenvedett volna el akkora büntetést Krisztus.”68
36 — A második Helvét Hitvallás magyarázata I. 199
Stephanus Tőkés: COMMENTARIUM IN CONFESSIONEM HELVETICAM POSTERIOREM, Interpretatio petita ex operbus Heinrich Bullingeri, Tom. I.&II., Editio Ecclesiae Reformatae in Romania Claudiopolis-Cluj 1968
Tőkés István: A MÁSODIK HELVÉT HITVALLÁS MAGYARÁZATA, Kommentár Bullinger Henrik művei alapján, I.&II. Kötet, A Romániai Református Egyház kiadása, Kolozsvár, 1968
