A férj nevének fölvétele

Kálvin János

(Noyon, *1509. Július 10. – Genf, †1564. Május 27.),

Kommentár Ézsaiás próféta könyve 3. fejezetének 28. verséről –

Szabó Miklós fordítása

²⁸És megragad hét asszony egy férfit ama napon, mondván: A magunk kenyerét eszszük és a mi ruhánkba öltözködünk, csak hadd neveztessünk a te nevedről, és vedd le rólunk gyalázatunkat!

28. És megragad hét asszony egy férfit ama napon. Ugyanazt a témát folytatja, s kétségtelen, hogy ez az értekezés közvetlenül kapcsolódik a megelőzőhöz. Ezt a verset természetesen nem kellene elválasztani az előzőtől. Ennek a körülménynek a kiemelésével teljesebben írja le annak a sivárságnak és csapásnak a természetét, amivel előzőleg a zsidókat fenyegette. A képmutatók ugyanis, amíg a fenyegetés nem szól keményen, vagy figyelmen kívül hagyják, vagy mentegetőznek, így Isten szigorúsága soha nincs rájuk a megfelelő hatással. A hatásból kiindulva írja le tehát a közelgő csapás rémisztő természetét, hogy ne táplálhassák a könnyed elkerülés reményét. Mintha azt mondta volna: „Ne képzeljétek, hogy csekélyke lesz a csapás, s csak keveseket érint közületek, mert akkora végső pusztulás vár rátok, hogy alig lehet majd egy férfit találni hét asszonyhoz”.

A megragad kifejezés ugyanezt a jelentést közvetíti. A női nem szerénységével kétségtelenül összeegyeztethetetlen, hogy az asszony saját magától ajánlja fel magát egy férfinak. A próféta azonban azt mondja, hogy nemcsak, hogy ezt teszi, de hét asszony veti majd a kezét, mondhatni, egy férfira, s tartják őt fogva, olyan kicsi lesz a férfiak száma. A csapás nagyságát a rögtön ezután következő is jelzi: A magunk kenyerét eszszük és a mi ruhánkba öltözködünk. A férj kötelessége ugyanis eltartani a feleségét és a családját: az asszonyok ésszerűtlen feltételekkel kérnek maguknak férjet, mikor felszabadítják az ellátásukkal kapcsolatos mindennemű gondoskodás kötelezettsége alól. Nagyon nagynak kell tehát lennie a férfihiánynak, mikor ily nagyszámú asszony, a szerénységet félretéve, nemcsak arra kényszerül, hogy egyetlen férfinak könyörögjön, hanem még attól is elállnak, hogy a saját élelmezésük biztosítását tőle várják, s csak annyit kérnek, hogy fogadja be őket a házasság kötelékébe.

Csak hadd neveztessünk a te nevedről. Fordítható így is: hadd neveztessünk a te neved után, mert ha egy asszony férjhez megy, a férje nevét veszi fel, mert a férje az ő fejévé válik (1Kor11:3). Ezért az alávetettség jele a fátyol és ezért mondta Abimélek Sárának: „ímé az neked a szemek befedezője” (1Móz20:16).

Ha azonban hajadon marad, a családja nevét fogja viselni. S hogy ez a valódi jelentése ennek a kifejezésmódnak, az elegendően világos abból, amit Jákób mondott, mikor megáldotta unokáit: „viseljék az én nevemet és az én atyáimnak Ábrahámnak és Izsáknak nevét” (1Móz48:16), azaz „Számíttassanak a leszármazottainknak, legyenek részesei a szövetségnek, és soha ne zárassanak ki abból, mint Ézsau és Ismáel”. Hasonló módon írnak a pogány szerzők is, mert Lucannál Marcia, aki vissza akar térni Catohoz, ezt mondja: „Csak a házasság puszta nevét add meg nekem, hogy adassék engedély a síromra vésetni: Marcia, Cato felesége”.¹

Forrás

Kálvin János, Ézsaiás próféta könyve 3. fejezetének 28. verséről – Szabó Miklós fordítása