Az Alacsony Születésszám | James Simpson Tiszt.

2021.08.07. Off By neilnejmed

SIMPSON, JAMES Tiszteletes

Anglikán egyházi lelkész és író, az anglo-katolicizmus képviselője

született 1853. május 11-én az angliai Maidstone-ban, meghalt 1920. november 29-én a kanadai Charlottetown-ban

Az alacsony születésszám. Okai és következményei.

A PRÉDIKÁCIÓ JAMES SIMPSON

Tiszt. Által Elhangzott A CHARLOTTETOWNI SZENT PÉTER KATEDRÁLISBAN, 1898 NOVEMBER 13-án

A szerkesztő nyilatkozata

Vannak olyan esetek, amikor nem református írásokat vagy tanításokat teszünk közzé a mostani időkből. Ennek két oka lehet: 1. Úgy gondoljuk, hogy ezek összhangban vannak a régi hithű református tanításokkal. 2. Lehet, hogy történelmileg vagy doktrinálisan fontos dokumentumról van szó. Bár Simspon tiszteletes az Anglikán Oxford-mozgalom utáni anglikanizmus képviselője, mégis egy protestáns közegből (kanadai Ontárió), és protestáns történeti hagyományi háttérből prédikál (Anglikanizmus), ezért mindenképpen értékesnek vehető ez az anyag.

Tartományi zsinatunk legutóbbi ülésén határozatot fogadtak el, amelyben mély aggodalmukat fejezték ki az Ontario tartományban tapasztalható abnormálisan alacsony születési arányszám miatt; és egy bizottságot rendeltek ki az egyházi tartomány népesedési statisztikáinak teljes kérdésének megvizsgálására.

Ez az ügy számos állásfoglalást kapott a világi sajtóban, és a közeljövőben szükségszerűen a közösség egészének nagyon komoly figyelemmel kell foglalkoznia vele. Hiszen nemcsak Ontario szenved ebben a dologban, hanem Kanada számos más része is; és biztos vagyok benne, hogy ha lenne módunk statisztikákat szerezni erről a tartományról, akkor majdnem olyan rosszul néznénk ki, mint a nyugatabbra fekvő tartományok. És ez nem csak a mi Domíniumunkra vonatkozik. A múlt hónapban az angliai Bradfordban tartott egyházi kongresszuson Ripon dékánja riadót fújt, és azt mondta: “Ha ez a helyzet így folytatódik, akkor a nemzet bukása várható. Ez a nép öngyilkossága lenne, ami keresztyénként még szörnyűbb számukra, mert ez Isten természetes törvényének elhagyását jelenti. Minek az érdekében is? A nyomorult számításért és a gyermektelen otthonok kedvéért, ahol fényűzésnek és kényelemnek kell lennie.” A kérdés az Egyesült Államokban is nagyon is aktuálissá válik, és nem idő előtt; míg Franciaország valójában holtponton van a népesedést tekintve, a születések éves többlete a halálozásokhoz képest mindössze ezer lakosra vetítve egy fő az egész országban; és a nyolcvanhét megyének vagy járásnak majdnem a felében a halálozások már meghaladják a születések számát.

A különböző helyeken a születési arányszámok változásáról jobb képet kaphatunk, ha közlök néhány statisztikai adatot. 1895-ben a születési arányszám Quebec tartományban 1000 lakosra körülbelül 38 volt; Angliában 30 1/2 volt 1000 lakosra; Franciaországban közel 22; Ontarióban csak 18 3/4. Tehát, mint látható, az arányszám Ontario tartományban alacsonyabb volt, mint Franciaországban, és csak fele a Québec-i arányszámnak. 1896-ban Ontarióban némi javulás következett be, az arány 20 3/4 volt 1000 főre vetítve, ez azonban valószínűleg az akkor hatályba lépett új és szigorúbb regisztrációs törvény eredményének volt köszönhető. A legfőbb aggodalomra azonban nem annyira az ad okot, hogy bármelyik évben bármelyik országban alacsony a születési arányszám, hanem az, hogy az elmúlt negyedszázadban szinte folyamatos csökkenés volt tapasztalható. Franciaországban 1874-ben 26 1/2 volt a születési ráta, most már csak 22; Angliában 36 volt, most 30 1/2; Németországban 40 volt, most 35 1/2; és ez így folytatódik.

Mi ennek az oka? Azt mondják, hogy Ontario tartomány gyenge eredményei bizonyos mértékig a hibás regisztrációnak tudhatók be, és ez részben igaz is lehet. Nagyon is lehetséges, hogy egy sor születést, különösen a vidéki körzetekben, nem regisztráltak, bár azt gondolnánk, hogy ez a testvérprovincia, Quebec vidéki körzeteire is ugyanúgy érvényes. Ez azonban nem magyarázza az arányszám éves csökkenését, amely kétségtelenül elsősorban két okból ered: 1. az alacsony házasságkötési rátából; és 2. abból, hogy a nők nem akarnak anyává válni, és ebből következően széles körben alkalmazzák a fogamzásgátlás mesterséges eszközeit; vagy ami még rosszabb, a meg nem született gyermekek szándékos meggyilkolását az abortusz útján.

Ezekkel a témákkal nem kellemes foglalkozni. A gyülekezet hajlamos megdöbbenni, ha a szószékről ilyen dolgokra utalunk, míg Szent Pálnak a különböző leveleiben a bűnökről vagy a tisztátalanságról szóló nagyon világos szavait pirulás nélkül hallgatja. Van egy sajátos erkölcsiség, amely megengedi, hogy az ember a legmocskosabb irodalmat is olvassa, amíg házas; hogy tanúja legyen a színházban a legperverzebb színdaraboknak, és hogy a férj és feleség között a legmegkérdőjelezhetőbb cselekedetek történjenek, de túl szemérmes ahhoz, hogy meghallgassa az ilyesmi elítélését azoktól, akiknek kötelességük ezekről beszélni.

A klerikusok prédikálhatnak a mértéktelenségről, amennyit csak akarnak; elítélhetik a szerencsejátékot és a vele rokon rosszat; a legegyértelműbben utalhatnak a Dekalógus bármely más bűnére; de a bujaság vagy tisztátalanság bűnének említését (különösen egy vegyes gyülekezetben) olyan burkoltan vagy csak célozgatva kell megtenni, hogy senki sem lehet egészen bizonyosan tudni, mire vonatkozik, és a bűnösök azzal hízelegnek maguknak, hogy nem lehet annyira nagy bűn ez, különben sokkal erőteljesebben és határozottabban lépnének fel ellene. Az ilyen gúnyos szemérmeskedés bizonyára a Sátántól származik, saját aljas céljainak előmozdítása érdekében. Látnunk kell, hogy a közösség moralitása megromlott, a házasság szent intézménye a monogám prostitúció állapotává degradálódott, és az ártatlanok lemészárlása ezerszer szörnyűbb, mint Heródesé volt, anélkül, hogy figyelmeztető hangot emelnénk – anélkül, hogy Isten nevében elítélnénk a gonoszságot? Ha azok, akiknek az a tisztségük és kötelességük, hogy a népet Isten törvényére tanítsák, elhallgatnak és csendben maradnak, hogyan fogják a világot meggyőzni a bűneiről?

Az orvosok és más írók folyamatosan azt hangoztatják ebben a témában: “Ez egy olyan ügy, amellyel az egyháznak kell foglalkoznia”, és hála Istennek az egyház végre felébredt a kötelességtudatra, és szándékában áll foglalkozni vele. A zsinatok és konferenciák foglalkoznak vele; az utóbbi időben néhány erőteljes vezető cikk jelent meg az egyházi lapokban az Atlanti-óceán mindkét partján, és a lelkészeknek szembe kell nézniük a helyzettel, félre kell tenniük fenntartásaikat, és nem szabad bizonytalan hangon megszólalniuk.

A világ egy kicsiny sarkában vagyunk. Lehet, hogy – bízom benne, hogy azok vagyunk – szabadabbak vagyunk ezektől a gonoszságoktól, mint a kontinens nagyobb városaiban; de tudom, hogy nem vagyunk teljesen mentesek tőlük, és ezért meg kell tennem a magam részét, vállalva a kockázatot, hogy megbotránkoztatom és megdöbbentem azok érzékenységét, akik jobban szeretik, ha a bűn sebei inkább elrejtve rothadnak, mint hogy felfedjék őket hogy meggyógyulhassanak.

Először is foglalkozzunk az alacsony házasságkötési aránnyal. És azonnal felvetődik bennetek a kérdés kétségtelenül. Mit válaszol az Egyház az alacsony házasságkötési arány kérdésében? Bizonyára nem bűn a házasságtól való tartózkodás, ha valaki erre vágyik. Ez tökéletesen igaz. De mik az okai annak, hogy az utóbbi években csökkent a házasságkötések száma? Talán az az oka, hogy a férfiak egyre önmegtartóztatóbbak, hogy az érzéki vágyak ma már nem olyan erősek, mint korábban? Hát sajnos nem! A prostituáltak óriási száma megcáfolja ezt a vélekedést. A leghozzáértőbb kutatók számításai szerint a nyilvános prostituáltak becsült száma Angliában 1891-ben (az utolsó népszámlálási évben) 315 000, Franciaországban 467 000 volt. És sem Kanada, sem az Egyesült Államok nem dobhat követ Európára ebben a kérdésben. (Ussher.) Azért a csökkenés, mert a szegényebb nép, a dolgozó osztályok egyre előrelátóbbak és nem hajlandók a házasság szent kötelékébe belépni, amíg e világ javaiból jobban el nem látják őket? Nem. Azt hiszem igazam van, amikor azt mondom, hogy a házasságkötésnek a közösség ezen része körében alig érzékelhető csökkenése van. A közép- és felsőbb osztályok azok, akik ebben vétkesek, és ennek oka a kor egyre növekvő önkényelme. A fiatal férfiak és nők nem hajlandóak arra az önfeláldozásra, ami a házasélet alázatos megkezdéséhez szükséges. Olyan módon kell elkezdeniük a tisztességes házaséletet, ahogyan azt már megszokták a saját otthonukban. Olyan luxust, amelyről a szüleik a házaséletük első napjaiban álmodni sem mertek, ők szükségszerűségnek tartják. Meg kell tartaniuk a helyüket a társadalomban, és ugyanolyan jól kell szórakozniuk, mint a szomszédaiknak, és amíg mindez nem valósul meg, addig nem vállalják a házassággal járó kötelezettségeket. Ennek az a következménye, “hogy az ország tele van egyedülálló nőkkel, akiknek az állapotuk jogosan és természetesen rossz és sérelmes”, miközben a férfiak túl gyakran törvénytelen módon elégítik ki vágyaikat; mert azok, akik tisztában vannak vele, azt állítják, hogy a házasságkötések arányának csökkenésével egyenes arányban nő a prostituáltak száma. És nem szabad elfelejteni, hogy a megélhetés érdekében folytatott prostitúció az úgynevezett civilizációs folyamat eredménye. Nem a primitív ember visszamaradt maradványa. Amikor kevés szükséglet volt, és nem voltak bonyolult társadalmi problémák, a férfiak olyan korán házasodhattak, amilyen korán csak kívántak, mert mindig volt miből megélni. Később a túlnépesedési monopóliumok, a verseny és a társadalmi igények sorra akadályokat állítottak a házasság útjába, és ennek következménye a hivatásszerű prostituáltak sokasága.

Nincs-e joga az egyháznak felemelni a szavát az ilyen helyzet ellen? Mer-e hallgatni ilyen körülmények között? Persze nem a meggondolatlan házasságokat kívánjuk támogatni (már így is túl sok van belőlük, és a házasságot, ahogyan a mi buzdításunk mondja: – “Senki ne vállalkozzék rá, és ne vegye kézbe meggondolatlanul, könnyelműen vagy önkényesen, hogy az emberek testi vágyait és kívánságait kielégítse, mint az értelem nélküli vadállatok, hanem tisztelettel, megfontoltan, körültekintően, értelmesen, józanul és Isten félelmében, kellőképpen meggondolva az okokat, amelyek miatt a házasságot rendelték. “

De ha két ember között megvan ez az Isten adta szeretet, az egyik a másik iránt, akkor ez mindkettőjüket az önmegtagadás lelkületével kell, hogy felruházza, és késznek kell lenniük lemondani sok mindenről, amihez eddig hozzászoktak, ha ez lehetővé teszi számukra, hogy férj és feleség legyenek. Nem szégyen szerényen kezdeni a házaséletet, és az áldozatok, amelyeket mindkettőjüknek felváltva kell meghozniuk a másikért, csak azt a szerelmet kell ápolniuk, amely (túlságosan hajlamosak vagyunk elfelejteni) annak a szeretetnek a képe, amely Krisztus és az Ő Egyháza között van. Krisztus önmagát adta egyházáért, és nekünk bizonyára késznek kell lennünk arra, hogy feleségünkért is lemondjunk valamiről.” ”A szeretetnek, ha méltó a nevére, a kötelesség gondolatával kell megszentelődnie, ami gyakran önfeláldozással jár; és így megszentelve egyszerre forrása és maradéka mindannak, ami az életben a legmagasabb és legnemesebb “

Az alacsony születésszám másik oka a teherbeesés mesterséges kontrolljának fokozottabb alkalmazása. És itt ismét a kor fényűzése és önfeledtsége a hibás, Nem a szegények körében terjednek el ugyanis e gyakorlatok. Nem azok a bűnösök, akiknek a szegénység a kifogásuk, – hanem a kereskedő, a hivatalnok és a szabad életet élő osztályok, mert a gyermekvállalás zavarja személyes kényelmüket – a társadalomban elfoglalt pozíciójukat – örömeiket – önfeledt szórakozásukat, és ezekért mindent fel kell áldozniuk. “Régebben a művelt és jómódú emberek egészséges kötelességének tartották, hogy példát mutassanak szegényebb testvéreiknek a magas erkölcs és a keresztyén gyakorlat terén ; manapság a helyzet megfordult. A magas beosztásban lévők megszerezték azt a tudást, amely lehetővé teszi számukra, hogy szenvedélyeiket kielégítsék anélkül, hogy szülővé válnának, és nemcsak habozás nélkül átvették ezeket a gyakorlatokat, hanem a legszegényebbeket még hibáztatják is, amiért nem követik a példájukat.””

A Zsoltáros így szól: “Íme, a gyermekek és az anyaméh gyümölcse örökség és jutalom, amely az Úrtól származik.” A tizenkilencedik századi keresztyénség ítéletében “terheknek” hirdeti őket. Milyen gyakran látunk hirdetményeket olyan házas emberekről, akiknek nincsenek “terheik”. Amikor Izrael elhagyta Istent és bálványimádóvá lett, Hóseás próféta (9,14) a nemzet bukását hirdetve így kiáltott fel: “Add meg nekik, Uram, mit akarsz adni? Adj nekik elvetélt méhet és kiszáradt kebleket”. A legszembetűnőbb büntetés azok számára, akik amennyiben hűségesek voltak Jehovához, olyanok lettek volna, mint a tenger homokja a nagy sokaságuk miatt. Most egy ilyen állapotot sokan úgy tekintenek, hogy az egyáltalán nem büntetés, hanem saját maguk által előidézett és örülnek neki. “A gyermekeknek örülő anya” a bibliai időkben az áldás legmagasabb rendű típusa volt; most a felsőbbrendű és bűnösen gyermektelen testvérnők úgy beszélnek róla, mint “szaporodó nyomorultról” és ennek megfelelően meg is vetik őt.

Azok, akik a különféle természetellenes módszerek közül alkalmaznak néhányat, hogy megkíméljék magukat a gyermekvállalás kellemetlenségeitől, gyakran azt állítják, hogy ártalmatlan, amit tesznek, noha elismerik, hogy más módszerek bizony bűnösek. Én azonban nem félek azt állítani, hogy minden mesterséges kontroll erkölcstelen, és hogy egyik a másiktól csak elhatározásában különbözik, nem pedig természetében, és az akarat szándéka minden ügyben azonos.

Hogy egészen egyértelmű legyek, az ellenőrző beavatkozásnak vagy meg kell akadályoznia a fogamzást, vagy a fogamzás után meg kell ölnie az embriót. Ha ez utóbbiról van szó, akkor ez abszolút gyilkosság – gyermekgyilkosság. Mert ha gyilkosság a gyermek megölése a születése utáni pillanatban, akkor gyilkosság a születése előtti pillanatban, vagy egy héttel, vagy egy hónappal, vagy kilenc hónappal a születése előtt megölni is emberölés. Abban a pillanatban, amikor a fogantatás megtörténik, ott van az Istentől adott élet és a bűn ugyanaz, akár a kezdetén fojtják meg ezt az életet, akár néhány héttel, hónappal vagy évvel később. Még az ország törvényei is bűncselekményként kezelik ezt a dolgot, és ennek megfelelően büntettetik, ha fény derül rá.

Másrészt, míg a fogamzás megakadályozása valóban nem pusztítja el az életet, az élet lehetőségét pusztítja el, ami erkölcsi gyilkosság; mert nagyon is csalás egy megfojtott ékesség terméketlenül, – közvetett gyermekgyilkosság. Más szóval, bár a pontos körülményeket nem lehet meghatározni, mert azokat csak Isten ismeri, de a természetes események lefolyásában bizonyára vannak olyan alkalmak, amikor ez a kontroll megakadályozza, hogy egy élet létrejöjjön. Isten azt mondja: “legyen élet”; az ember azt mondja: “ne legyen élet, mert meghiúsítom a Mindenható szándékát”; és lehet-e ezt súlyos bűn nélkül megtenni?

Hogy ne gondolják azt, hogy eltúlzom e praktikák elterjedtségét hogy szalmabábut állítottam fel, hogy aztán kedvtelésből ledöntsem, itt idézek egy nyilatkozatot, amely nemrég jelent meg egy amerikai egyházi magazinban. Ez így szól

“Hogy a gyermekélet elpusztítása a megfoganás és születés között gyakori visszásság az amerikai nők körében, különösen a közép- és felsőbb osztályok körében, túlságosan is közismert ahhoz, hogy tagadni lehessen, de hogy ez a szörnyű visszaélés sokkal általánosabb, mint azt a legtöbb ember feltételezi, jó okunk van feltételezni. Az abortusz olyan embertelen, keresztyénietlen és elátkozott bűncselekmény, hogy az ember természetesen azt feltételezné, hogy a keresztyén világ minden nője a legteljesebb undorral, gyűlölettel és borzalommal tekint egy ilyen bűncselekményre.

Szégyenkezve és megalázva vagyunk kénytelenek megvallani, hogy a keresztyén gyülekezet idősebb asszonyai között, akik az Úr asztalának közösségében vannak, és az egyházi szövetségek és egyesületek vezetőiként tündökölnek, vannak olyanok, akik valóban azt javasolják és sürgetik a fiatalabb nőknél is, hogy folyamodjanak ehhez az annyira tisztességtelen eszközhöz, hogy megszabaduljanak az anyaság terheitől, fütyülve arra hogy ez bűn, és vállat vonva mondják: “Ó, a mi legjobb embereink ezt csinálják, tehát nem lehet ez annyira rossz.”” (Pulpit of the Cross)

Dr. F. Napheys, egy amerikai orvos ismételten így ír: “Az abortusz utálatos bűntette napjainkban megdöbbentően elterjedt, olyan mértékben elterjedt országunkban, amely a pogány Róma kicsapongó asszonyait is megdöbbentette volna. A bűncselekmény gyakori, félelmetesen elharapódzott. Több százan; személyek százai foglalkoznak az elkövetésével; ez a mesterségük. Szinte minden faluban a segítői kinyújtják véres kezüket, hogy a gyenge nőket szenvedésbe, lelkiismeret-furdalásba és halálba vezessék. Azok, akik alávetik magukat a kezelésnek, általában nem az erényüket vesztett hajadon asszonyok, hanem családanyák, tiszteletreméltó keresztyén matrónák, egyháztagok és a társadalom jobb osztályainak tagjai. Az elmúlt néhány évben mindenhonnan, különösen Új-Angliából olyan tanúvallomások gyűltek össze, amelyek megingatják az amerikai nők erkölcsösségébe és vallásosságába vetett hitünket.” És még egy bizonyíték, tucatnyi ilyet tudnék mondani, de ezek is elégségesek lesznek. Néhány évvel ezelőtt egy bekezdés járta be az amerikai lapokat, amely szerint egy chicagói orvos a halálos ágyán elismerte, hogy nem kevesebb, mint 1500 abortusznál segédkezett. A vigasztalást elutasító anyák jajveszékelése közepette Heródes király néhány tucat gyermeket gyilkolt meg Betlehem falujában, és mi a legembertelenebb szörnyetegnek kiáltjuk ki. Ma nemcsak egy faluban, hanem Amerikában és máshol is, számtalan helyen, számtalan ember felülmúlja Heródest aljas gaztettében, miközben az anyák egy könnycseppet sem ejtenek, és nem szabad elítélnünk őket, mert attól félünk, hogy hallgatóink szemérmességét megbotránkoztatjuk. Ha ez az abszolút gyilkosság ilyen gyakori a művelt keresztyén emberek között, hogyan becsüljük meg annak az erkölcsi gyilkosságnak a gyakoriságát, amelyet ezrek követnek el, akik a fogamzás bekövetkezte után viszont már iszonyodva visszariadnának attól, hogy bármi gonoszságot kövessenek el.

Azt mondtam, hogy képzett keresztyén emberek, mert szégyenünkre legyen mondva, hogy ez nem csak a jobb osztályok bűne, hanem a keresztyének bűne is. A pogányok és a mohamedánok, amennyire én tudom, tudják, hogy nem az; és egy nemrégiben megjelent író (Ussher) azt mondja: “Vettem némi fáradságot, hogy meggyőződjem, és azt találom, hogy a mesterséges ellenőrzési rendszert minden zsidó borzalommal szemléli, egyrészt határozottan erkölcstelennek, másrészt teljesen romlásba visz minden olyan nemzetet, amely olyan esztelen lesz, hogy azt magáévá teszi”. Nem tűnik-e furcsának, hogy Jézus Krisztus – annak, aki “a Szentlélektől fogantatott és Szűz Máriától született” – vallott követői éppen azok, akik a többiek közül ilyen könyörtelenül harcolnak a mai gyermekvállalás ellen.

De ez nemcsak keresztyén bűn, hanem egyenesen a protestáns keresztyének bűne, – a keresztyéneké, akik nem hisznek a szentségi gyónásban. Oroszországban, amely a Keleti Egyház uralma alatt áll a legmagasabb a születési arányszám egész Európában. A Római Katolikus Egyház teljes mértékben megtagadja szentségeinek minden formáját azoktól, akik meghiúsítják a házasság célját! Így abban a közösségben, a vallási kötelességeikhez hű családok között ilyen gonoszságok nem létezhetnek. És ha Franciaországot hozzák fel ennek cáfolatára, ahol a legalacsonyabb a születési arányszám Európában, akkor azt állítjuk, hogy Franciaország elesett a hittől, mégpedig nagymértékben éppen ennek a bűnnek a következtében, amely a hitetlenséghez vezet, mivel éppen a hitetlenség buzdítja azt. Az 1891. évi népszámlálás Franciaország lakosságát harmincnyolc és fél millióra tette, és ebből a számból hét és kétharmad millió férfi vallástalannak vallotta magát. Ez a férfiak összlétszámának jóval több mint a felét jelenti, és kétségtelen, hogy a fennmaradó részből sokan csak névleges keresztyének voltak. Az ember nem lepődik meg azon, hogy az ateisták bátorítják ezt a bűnt. Ők hisznek abban, hogy nincs Isten, – nincs eljövendő élet és ezért szabadnak érzik magukat, hogy megtagadják az élet létrehívását, vagy öngyilkossággal vetnek véget annak, amikor és ahogyan nekik tetszik. De egyetlen keresztyén, sőt, senki, aki hisz Istenben, nem védheti meg ezt a gyakorlatot; mert ez bizonyosan feltételezi, hogy nincs semmiféle isteni beavatkozás vagy vezetés sem a világban, sem az egyénben. Ezt világosan példázza Besant asszony esete, akinek írásai talán minden más szerzőnél jobban tanították és bátorították a születésszám szabályozásának szándékát. Az 1878-as év körül Chas. Bradlaugh és Mrs. Besant, két jól ismert ateista, Angliában az első lendületet adták a mozgalomnak, amikor kiadták a “Filozófia Gyümölcsei” (Fruits of Philosophy) című amerikai könyvet, amely nyíltan foglalkozott azzal, amit addig csak kevesen ismertek, és amiért obszcén irodalom árusítóként vádat emeltek ellenük, de végül felmentették őket. Az ügy azonban nagy feltűnést keltett; és sok szerencsétlen hírverést kapott maga a könyv, amely ennek következtében igen nagy példányszámban kelt el; és ettől kezdve Angliában a születési arányszám folyamatosan csökkent. Röviddel ezután Besant asszony kiadta saját könyvét, “A népesség törvénye” (The Law of Population) címmel, amely szintén óriási sikert aratott, mivel minden nyelvre lefordították és milliók olvasták. 1891-ben Besant asszony viszont megtagadta az ateizmust és teozófus lett, tehát hitt egy Istenben és a halhatatlanságban. Azonnal kivonta könyvét a forgalomból, bár nagy összeget ajánlottak neki a szerzői jogokért és írásban bevallotta tévedését. Kijelentette, hogy amikor a rendszer mellett érvelt, az embert csupán egy organizmusnak tekintette, amely a földön keletkezett és azon pusztul el, de amint rájött, hogy az ember halhatatlan, meggyőződött arról, hogy ez a gyakorlat nemcsak önmagában erkölcstelen, hanem csak egy gonoszságot helyez egy másik helyébe. Hogyan tudja tehát bárki, aki az Úr Jézus Krisztus nevét hívja segítségül – bárki, aki vallja, hogy hisz a halottak feltámadásában és az eljövendő világ életében -, egy pillanatra is pártolni vagy védeni ezt a gonoszságot?

Az idő nem engedi meg, hogy hosszasan kitérjek ezeknek a módszereknek az egyénre, a társadalomra és a nemzetre gyakorolt rossz hatásaira. Az orvosi szakvélemény elsöprően ellenzi őket. A nagy tapasztalattal rendelkező francia orvosok különösen erőteljesen ítélik el a mindkét nemre leselkedő veszélyeket. Az asszonyoknál hisztériát, szorulásokat, gyulladásokat, kóros állapotot és mindenféle idegbetegséget okoznak, megrövidítik az életet és vágyat ébresztenek a morfium, egyéb és más kábítószerek iránt. A társadalomban ezeknek a gyakorlatoknak a házasság előtti erkölcstelenség fokozására kell hajlamosítaniuk; mert vajon meg tudják-e tartani asszonyaink az erény magas színvonalát – fennmaradhat-e a nők és a férfiak tisztasága közötti markáns különbség, ha nem kell félniük a lelepleződéstől és a szégyentől, hogy anyává válnak.

Aztán a válást is nagymértékben ösztönzik. Mert kétségtelen, hogy a gyermekek jelenléte újra és újra elhárítja a férj és feleség szétköltözésének lehetőségét. A viszályokat elsimítják és a nézeteltéréseket elviselik a gyermekek kedvéért, és azért, mert egyik szülő sem akar megválni tőlük. A gyermektelen házasságok esetében nincs ilyen visszatartó erő és ezért a legkisebb provokáció esetén is válást kérnek.

És ha ez a rendszer erkölcsileg és fizikailag rossz az egyénre nézve; “ha aláássa a családi élet szentségét, a jól rendezett társadalom alapjait, akkor a nemzetre nézve is katasztrofális. A Római Birodalom hanyatlása ennek ékes példája. A költő Juvenal, aki leírja azt a sok tényezőt, amely a birodalom bukását okozta, hatodik szatírájában szabadon említi ezt az egyet: “A gazdag hölgyet ritkán viszik ágyba”. Szent Pál a Rómaiakhoz írt levelének első fejezetében szintén utal a kor szörnyű kéjvágyára. Amikor a római nők, akik csak saját maguk kényeztetéséért izgultak, megtagadták gyermekeik szoptatását, és minden szégyen és rémület nélkül szemlélték a gyermekgyilkosságot, a nemzet dicsősége hamarosan eltűnt. És ki ne látná, hogy a mai Franciaország ugyanezen okból veszíti el gyorsan jelenlegi helyét Európa nemzetei között, és hasonló sors vár előbb-utóbb minden nemzetre, amely átengedte magát a kicsapongásnak. Adja Isten, hogy a Brit Birodalom időben felismerje veszélyét és visszatérjen a házassági erények útjára.

E praktikák védelmezői azzal védekeznek, hogy fennáll a túlnépesedés veszélye, hogy a túl gyakori gyermekvállalás tönkreteszi a nők egészségét, hogy az emberek nem engedhetik meg maguknak a nagy családokat, hogy az átmeneti betegségben szenvedő vagy krónikus betegségben szenvedő szülőknek nem kellene gyermeket nemzeniük, és így tovább. Mindegyik tökéletesen igaz.

De az emberi lények abban különböznek az alacsonyabb rendű állatoktól, hogy képesek az érzéki vágyaikat kontrollálni, és ilyen esetekben ezeket a vágyakat kontrollálni is kell, kivéve legalábbis azokban a rendszeres időkben, amikor Isten, aki ismeri minden szükségletünket, úgy rendelkezik, hogy a megfoganásra ne kerüljön sor. A házastársi ügyekben ugyanolyan elengedhetetlen a mértékletesség, mint az evésben vagy az ivásban; és a mértéktelenség ezek bármelyikében a maga büntetését vonja maga után. Az önuralom minden erkölcsösség első feltétele. A szenvedélyeknek parancsolni kell, nem pedig annak rabszolgájává válni, ez az ember természetes állapota, és az az ember, aki nem tud uralkodni rajtuk, éppoly rossz mint az iszákosok. A társadalom jelenlegi állapota, a nagycsaládosok önellátásának nehézségei vagy a férj vagy a feleség betegsége megkövetelheti az önuralom nagyobb fokú gyakorlását, de ez soha nem helyeselhet bűn elkövetését, nemhogy egy olyan bűnt, mint ami a gyermekgyilkosság.

Kedves Testvéreim, kénytelen voltam ma este ilyen nyíltan beszélni hozzátok, mert sürgető szükség van arra, hogy megfékezzük azt az alattomos gaztettet, amely mindenütt eluralkodik otthonainkon. Néhány évvel ezelőtt ezt a témát jobb lett volna valamilyen különleges alkalomra hagyni; de az utóbbi időben olyan gyorsan nőtt a gonoszság ismerete, hogy most már aligha kell attól tartani, hogy olyasmit tanítunk, amit még ne tudnánk, és ha ez a veszély fenn is állna, még nagyobb a veszélye annak, hogy egy figyelmeztető szó kedvéért hagyjuk a szokásokat érintetlenül elmúlni. Mert biztos vagyok benne, hogy sok elkövetőnek fogalma sincs bűnösségéről. Lehet, hogy érzik, hogy nem teljesen igazak és becsületesek; de olyan keveset tudnak a élettanról, hogy a bűn nagysága nem válik nyilvánvalóvá számukra, és hogyan is tudhatnák meg, ha a lelkészek nem szólalnak fel.

Biztosíthatom önöket, hogy nem volt könnyű feladat számomra, hogy így beszéljek, és ha önöknek fájdalmat okozott a hallgatása, biztos vagyok benne, hogy az én fájdalmam a beszéd során tízszer nagyobb volt, mint az önöké. De ha az én beszédem Isten kegyelme által a legcsekélyebb mértékben is megfékezi ezt a bűnt, ha ez az eszköz, hogy egy még meg nem született csecsemő számára megnyerjük a nap fényét és az élet koronáját, ha ez az eszköz, hogy a férjek és feleségek felismerjék, hogy a házasélet többre való, mint a testi vágyak önző kielégítése, akkor hajlandó vagyok elviselni a fájdalmat, igen, és az elmarasztalást, ami valószínűleg egyesek részéről várható, tudván, hogy ha tovább hallgatnék, Isten előtt bűnös lennék testvéreimnek kiontott véréért.

Végezetül egy figyelmeztetés. Ez a téma túlságosan is komoly ahhoz, hogy viccelődjünk vele. Ha egyáltalán beszélni kell róla, tegyétek azt a bűn teljességének felismerésével. És ne ítélkezzetek senki felett. Hála Istennek sok olyan házas ember van, aki bár gyermektelen, vagy egy-két gyermekkel él, de tiszta, erényes, erkölcsös, makulátlan életet él. Vannak mások, akik valamilyen fizikai oknál fogva átmenetileg vagy tartósan terméketlenek. Az hogy az ilyenek bizonyos gyanú alá esnek egyeseknél, a társadalom jelenlegi állapotában sajnos elkerülhetetlen. De Isten nevében kérlek benneteket, hogy senkit se ítéljetek el. Gyakoroljátok a krisztusi szeretetet; – még magatoknak se mondjátok soha, hogy gyanúsítotok valakit. Hagyjátok az ügyet Isten kezében, ahová tartozik; és imádkozzatok mindig és buzgón, hogy a gyalázatnak ez a köve elgördüljön és hogy ismét “a házasság mindenki számára tiszteletreméltó legyen, a házaságy pedig szeplőtelen ” (Zsid 13,4 – a szerk.).”

Ár: 5c darabonként, vagy 40c tucatonként, postaköltség nélkül.

Cím: Box 937, Charlottetown, P. E. I., P. E. I.

N.B. – A téma kimerítő tárgyalását lásd: “New Halthusianism,” by R. Usther. Kiadja a Gibbings & Co., 18 Bury St., London, Anglia. Ár 6s.

Források

James Simpson, The Low Birthrate. A Sermon about Birth Control from 1898.

https://archive.org/details/cihm₄1020/page/n3/mode/2up