Prédikálhatnak a nők? Nyilvános vagy privát tanítás

English: May Women Teach? Public vs. Private Instruction

Purely Presbyterian Perspective 1646

Blog

A jelen témánk itt nem a nők gyülekezeti tanítói szerepének helyessége, mert azzal minden ortodox keresztyén egyetért, hogy a Szentírás megtiltja ezeknek az egyházi tisztségeknek a betöltését asszonyok számára, és a gyülekezetben felszentelt személyek számára fenntartott feladatok ellátását (1 Kor. 14: 34-35; 1 Tim. 2 : 11-15) is. Sokkal inkább az a kérdés először is, hogy asszonyok máskülönben gyakorolhatnak-e közhatalmat férfiak felett. Másodszor pedig megkülönböztetést fogunk tenni magánkörülmények közötti testvéri tanítás, intés, figyelmeztetés és a nyilvános szféra feladatainak ellátása, valamint még a gyülekezeti szféra hatalomgyakorlása között.

Anélkül, hogy konkrét példákat hoznánk fel (amit mindenképpen meg kell vitatnunk, amennyiben a cikk eleji tételmondatunkkal egyetértünk), ezt a kérdést először is a két fentebb idézett szentírási versekre vonatkoztatva fogjuk tárgyalni.

Jogos tehát az a kérdés, hogy mi is minősül hatalomgyakorlásnak, de ugyanakkor az is igaz, hogy problematikus volna a női nyilvános hatalomgyakorlását csupán egyházi szférára korlátozni, és tagadni, hogy a Szentírás e tilalmat mint teremtési rendben gyökerező dolgot kezelné.

“Nincs megengedve nekik hogy szóljanak” — Miért nincs?

„A ti asszonyaitok hallgassanak a gyülekezetekben, mert nincsen megengedve nékik, hogy szóljanak; hanem engedelmesek legyenek, a mint a törvény is mondja. Hogyha pedig tanulni akarnak valamit, kérdezzék meg otthon az ő férjüket; mert éktelen dolog asszonynak szólni a gyülekezetben.” (1 Korinthus 14:34-35)

Matthew Poole megjegyzi, hogy ez a tilalom nem vonatkozik azokra a rendkívüli alkalmakra, mikor Isten jónak látta, hogy egy asszonyt avasson prófétává, úgy mint Annát (Lukács 2:38), vagy az Apostolok Cselekedeteinek 21: 9-ben szereplő négy leányt, mint Miriám-ot (2Móz 15:20), Húldát (2 Krónikák 34:22) stb., Viszont ők a kivételt és nem a normát képezik. Poole megjegyzi, hogy az apostol Mózesi törvényekre való hivatkozása az 1Mózes 3:16-ra utal, aminek megfontolása azért is elsődleges fontosságú, mert a teremtett rendhez kapcsolódik, nem pedig az ószövetségi Izrael népéhez, de még csak nem is az újszövetségi egyház korszakához.

„Az a törvény, amire az apostol itt hivatkozik, az 1Mózes 3:16 verse, ahol az asszonynak megparancsoltatik, hogy engedelmeskedjék férjének, továbbá, hogy a férfi meg uralkodjék őrajta…”

Kálvin János úgy magyarázza ezt a részt, hogy az asszonyok hivatalos, nyilvános vagy tekintélyt parancsoló szavai megtiltásának indoklása a törvényben, a természetben és a józan észben egyaránt gyökerezik, így ez még a különleges kinyilatkoztatásban nem részesülő nemzetek között is egy alapvető erkölcsi elvnek számított; és nemcsak az egyházra vonatkozó, felülről származó pozitív parancsban van megalapozva.

„De mi köze van e jelen tanításnak ahhoz az engedelmességhez, ami az asszonyokat törvényként köti? Mert mi akadálya annak – kérdezhetné valaki –, hogy bár alávetettek, mégis tanítsanak? Válaszolok: a tanítás tiszte kormányzói tisztség az egyházban, ezért ellentétben áll az alávetettséggel. Mert micsoda illetlenség volna, hogy az aki alá van vetve egy tagnak, az egész test élén álljon? Pál tehát az összeférhetetlenségből veszi az érvet: ha az asszony alávetett, akkor nem kaphat felhatalmazást a nyilvános tanításra. És bizony, bárhol érvényben tartották ezt a természetes illemet, ott az asszonyok mindig is ki voltak zárva a köszolgálatból. A közfelfogás is azt tartja, hogy az asszonyuralom gonosz és ocsmány. Sőt, Rómában egykor meg volt engedve nekik, hogy a törvényszéken vádat emeljenek, Gaia Afrania szemtelensége miatt ezt is megtiltották nekik. Pál érvelése viszont egyszerű: a tanítás hatalma idegen az asszonyi szereptől, mert ha tanít, a férfiak élén áll, holott úgy való, hogy engedelmeskedjen.” (John Calvin, Kommentár az 1Korintus 14:34 -hez)

James Bannerman szerint a rendkívüli nyelvajándékkal való visszaélés mellett Pál apostol elsődleges kérdésként tekinti a 14. fejezetben az asszonyok alkalmatlan nyilvános felszólalásait a korinthusi egyházakban. (Church of Christ, 369. o). Bannerman bemutatja, hogy ez a fejezet döntő fontosságú az „istentiszteleti körülmények” református felfogása szempontjából, és azt, hogy az apostol miért hozza fel a természeti elvet:

„A felvetett szabálysértések bár az egyházi nyilvános istentiszteleti igazgatással és előírással kapcsolódnak össze, mégis természet elleni bűnök voltak; és ennek megfelelően Pál a természet elveihez fordulva igyekszik korrigálni és visszafogni azokat. Meghatározza azt az általános szabályt is, ami nemcsak az összes keresztyén gyülekezetre vagy egyházra, hanem az összes polgári gyülekezetre is vonatkozik, és egyformán kötelező mindkét szférára: „Mindenek ékesen és jó renddel legyenek.” (1Kor 14:40). Az illetlenségeket a természet világossága, az ésszerűség is megtiltotta minden társadalomban, akár keresztyén volt, akár nem; A rendetlenség még azokra a helyzetekre nézve is elvetendő volt, amik a polgári közgyűlésekre tartoztak, nem kevésbé azokra, amik az egyház gyülekezeteiben adódtak. Mindannak elítéléséhez, ami ellenkezett a tisztességgel és a jó renddel, elegendő volt a természeti és józan ész által meghatározott keret is, eltekintve minden olyan egyéb pozitív szabályozástól, amit az egyházban megállapítottak, vagy amelyek sajátos jelleggel bírtak. ” (uo., 369. o.).

Bannerman így folytatja:

„Ha a polgárok vagy a szenátorok korinthusi nyilvános találkozóján történt volna, hogy ketten vagy hárman együtt, vagy ismeretlen nyelveken beszélnek, vagy asszonyok próbálják megzavarni a gyűlést, vagy abban domináns szerepet vállalni, akkor maga a természet biztosított volna mind engedélyt, mind törvényt az ilyen rendellenességek visszaszorítására. Viszont amikor ezek a rendetlenségek és szemtelenségek a keresztyén egyházban jelentkeztek, hasonló elvek voltak alkalmazhatók korrigálásukra nézve. (uo., 370. oldal).

Azt az elvet, ami alapján az egyházi vezetőknek tekintélyük van szent kérdésekben, de nem a szent ügyekben (hasonlóan mint Sacra vs. sacris), biztosítva azt, hogy a dolgok tisztességesen és rendben menjenek végbe, a Westminsteri Hitvallás is tárgyalja.

“…Azt is elismerjük, hogy van néhány az istentiszteletet és az egyházkormányzást illető, az emberi tevékenységre és társadalomra vonatkozó körülmény, amelyet az élet és a keresztyén világnézet, és a mindenkor szem előtt tartott Ige alapelvei szerint kell szabályozni. (1Kor 11:13,14; 1Kor 14:26,40).” (WH 1.6).

Ahogyan Bannerman példával szemlélteti: „A ti asszonyaitok hallgassanak az egyházakban”, és „mert éktelen dolog asszonynak szólni a gyülekezetben.” az olyan közgyűlések, mint az egyház is hasonlóan „emberi tevékenységek és közösségek” színtere, nem csupán egy sajátosan Isteni intézmény”. A kérdés az „milyen észérvvel vagy „természeti világossággal” illetékes a dolgot megvizsgálni”, nem pedig pusztán vasárnap reggelre vonatkozó pozitív szabályozásként kezelni azt. (uo., 377. o.).

“A tanítást pedig nem engedem meg az asszonynak” — Miért nem?

Az asszony csendességben tanuljon teljes engedelmességgel. A tanítást pedig nem engedem meg az asszonynak, sem hogy a férfin uralkodjék, hanem legyen csendességben. Mert Ádám teremtetett elsőnek, azután Éva. És Ádám nem csalattatott meg, hanem az asszony megcsalattatván, bűnbe esett: Mindazáltal megtartatik a gyermekszüléskor, ha megmaradnak a hitben és szeretetben és a szent életben mértékletességgel. (1 Timóteus 2:11-15).

A közvetlen kontextus arról szól, hogy az egyházban való asszonyi nyilvános tanítás megtiltott dolog, de kijelenthető-e, hogy a tiltás mögött meghúzódó érvek csak az egyházra vonatkoznak, vagy szélesebb körökben is érvényesek? Az 1 Timóteus 2:12-ben foglalt tilalom nem lehet kizárólag egyházi rendelet, mert Pál apostol azt a teremtésben gyökerezteti, nem pedig az egyházra jellemző bárminemű dologban. Általános elvet alkalmaz egy speciális helyzetre, ezért bárhol máshol is, ahol ezek az általános elvek még léteznek, a tiltás is érvényben van.

John Gill helyesen gondolja, hogy ebben a részben természeti igazság rejlik, ami nemcsak egyházi tisztviselőkre, hanem a közélet más területeire is vonatkozik:

‘A tanítást pedig nem engedem meg az asszonynak’

Taníthatnak magános körben, saját házukban és családjukban; „jóra oktatók”-nak kell lenniük (Tit 2:3). Nevelniük kell gyermekeiket „Úr tanítása és intése szerint.” (Ef 6:4); egy anyának minden tanítása vagy intése ugyanúgy nélkülözhetetlen, mint egy apa erkölcsi tanítása (lásd Péld 1: 8; 31: 1–4). Timóteusnak kétségtelenül nagy hasznára vált amit anyjától kapott, Eunice és Lois nagymama magános tanításai és utasításai által; de ettől az asszonyok még nem taníthatnak az egyházban; mert ez hatalomnak és tekintélynek a cselekedete, és olyan személyeket feltételez, akik magasabb szinten állnak, hatalmi tisztséggel tanítanak, valamint magasabb szintű képességekkel is rendelkeznek azokhoz képest, akiket tanítanak:

’sem hogy a férfin uralkodjék’

ahogy polgári, úgy politikai ügyekben sem, vagy polgári kormányzással kapcsolatos dolgokban; a háztartás dolgaiban vagy családi ügyekben sem; tehát a nem egyházi dolgokban ugyanígy, így a gyülekezeti vagy egyházi kormányzásban sem; mert a kormányzás egyik fele az egyház ismerettel és értelemmel való táplálása; és ha egy nő magára vállalja ezt, mindez azt is jelenti, hogy hatalmat bitorol férfiak fölött: ezért nem szabad ezekben eljárnia. (John Gill, kommentár az 1 Timóteus 2:12. vershez).

Pál apostol a nyilvános istentisztelet kereteivel kapcsolatban beszél, de az általa tárgyalt szabálysértés egy általánosabb jellegű dolog, ezért veszi érvelését a teremtésből. Az apostol érvelése a nagyobbtól a kisebb felé halad. A teremtés rendjében gyökerező általános erkölcsi elvet használja arra, hogy megmagyarázza, hogy egy azonos elvű példa miért érvényes az általa felhozott témára nézve is. Az a tény ugyanis, hogy Isten először Ádámot teremtette meg, és csak utána Évát, is arra tanítanak minket, hogy a női nem a férfi nemnek segítője, nem pedig uralkodója. A bűnbeesésre is kiterjeszti érvelését. „Utolsó a teremtésben első a bűnben. A kígyó tudta, hogy ő „a gyengébb edény.” Ezért őt kísértette meg.”[1] Ezért nem engedi meg Pál, hogy egy asszony tanítson vagy tekintélyt gyakoroljon, amely törvénnyel megtilt nekik minden erre vonatkozó hatalomgyakorlást is az egyházban. Ennek a törvénynek azonban számos más alkalmazási területe is létezik. Ézsaiás ezért fekteti le azt, hogy férfiak felett uralkodó asszonyok Isten ítéletét jelentik egy nép felett (Ézs. 3:12), és ezért utasítja Pál arra az asszonyokat, hogy „gyermekeket szűljenek, háztartást vigyenek” (1Tim. 5:14) valamint „háziasak” (az otthon őrei – a ford.) legyenek (Tit 2: 5).

Sőt, ebben a részben az apostol az asszonyi szerepek hatáskörét a nyilvános vagy hivatali tekintélytől egészen az otthon szférájáig irányítja, a „gyermekszülésig”, Isten terve szerint. Minden bizonnyal marad még mit kibontani a 15. versben [2], de ez a pont is elegendő mostani célunkhoz.

„Feltételezhető, hogy maga az átok lesz üdvössége szempontjából az ő kedvező helyzete, mivel hűen teljesíti az Isten által neki kijelölt részét, hogy azokat elvégezze és elszenvedje, nevezetesen a gyermekszülést és az otthoni teendőket az ő életterében, távol maradva a nyilvánosság előtti utasítgatástól, ami nem neki, hanem a férjének lett szánva (1Tim 2: 11-12). Az otthoni szférájában, nem pedig Isten országa közhivatalában ő azonos feltételekkel üdvözül, mint bárki más is, nevezetesen az élő hit által.” (Jamieson Fausset Brown kommentárja az 1 Timóteus 2:15 versről, 3. kötet, 486. o.).

Hasonlóképpen, ahogy az J.G. Vos és Phil Martin okos kis füzetecskéjében is áll: “Biblikus-e az asszonyok elöljárói tisztje?” („Are Women Elders Scriptural?” (1939)), vegyük figyelembe, hogy „[1 Tim. 2:15] a háztartásbelinek és gyermekek örömteli anyjának lenni (Zsoltárok 113: 9) annyit tesz, hogy az asszony valódi környezetét és magasztos küldetését találja meg életében, nem úgy mintha férfiak fölött töltenének be vezetői és hatalmi pozíciókat. (14. pont). [3] Ismételten összefoglalva, ez a rend egy tágabb értelmű – a természetben gyökerező, valamint Istennek a különböző nemek számára kialakított- elvi alkalmazása egy adott körülményre nézve.

Ugyanakkor jogos kérdés lehet az, hogy pontosan mi is minősül hatalomgyakorlásának, viszont problematikus dolog az, ha nők nyilvános hatalomgyakorlását csupán egyházi területre korlátozzuk, és kétségbe vonjuk, hogy a Szentírás ezt a tilalmat a teremtés rendjében gyökereztetné.

Privát Tanítás.

A privát tanítás, intés vagy figyelmeztetés nem azonos azzal, ha férfiak felett gyülekezetben, állami szférában, otthonunkban vagy bárhol máshol hatalmat gyakorlunk. Ezért a református írásmagyarázók a közhatalmi pozíciók és magánjellegű közösségek között éles különbséget tesznek.

Például John Gill megjegyzi az ApCsel 18:26-ban, hogy Akvila és Prisczilla nem nyilvánosan korrigálták Apollóst, hanem félrehívták egy magánhelyszínre, mégpedig a következő három okból kifolyólag: 1) Az Evangélium érdekében, „hogy ne állítsanak akadályokat neki és más fiatal megtérni akarók útjába, és ne adjanak alkalmat az ellenségnek arra, hogy előnybe jusson„. 2) Magáért Apollósért is, „hogy ne hozzák őt kellemetlen helyzetbe, és ne bátortalanítsák el”. 3) Mivel Prisczilla nő volt, „különösen nem volt illő Prisczilla esetében, hogy nyilvános beszédet folytasson, és a zsinagógákban pedig különösen nem volt illő egy nőnek felszólalnia”. Még így folytatja: „és ebből következően itt jól megfigyelhetjük, hogy kegyelemben, tudásban és tapasztalatban nem szűkölködő asszonyok, annak ellenére, hogy bár nem szabad nyilvános helyen tanítaniuk, mégis szabad, sőt illik privát helyszínen szót kérniük, ha mennyei dolgokról ismerettel bírnak és még mások javára is fel tudják használni azokat.”

Kálvin János ugyanehhez a vershez a következőt jegyzi meg: „emlékeznünk kell arra, hogy Prisczilla otthon, saját házában gyakorolta a tanítást, hogy ne sértse meg az Isten és a természet által előírt rendet”. Hasonlóképpen Matthew Poole is megkülönbözteti a közhatalmi pozíciókat a magános tanítástól:

„Ha megengedjük azt, hogy Prisczilla is hozzájárult Apollós tanításához, amit kétségtelenül el is ismerünk, annyi bizonyos, hogy ez csak magánbeszélgetés jellegű volt; ami, ha szelíd és alázatos viselkedéssel kapcsolódik össze, nagyon hatásos tud lenni lelkek megtérítésében (1 Péter 3: 1-2). Hasonlóan Timóteus is anyjának és nagymamájának köszönhette Istenről való tudományát (2 Timóteus 1: 5). Más körülmények között viszont nem törvényes egy asszony tanítói hivatala (1 Timóteus 2: 11–12).” (Matthew Poole, kommentár az ApCsel 18:26-hoz).

Ha ezt az elvet a természet és a Szentírás fényében helyesen értelmezzük, a keresztyéneknek közös alapjuk lesz a konkrét szerepek és funkciók megvitatására nézve, valamint arra nézve is, hogy mi is minősül nyilvános hatalomgyakorlásnak. Ezt az elvet az egyházban évszázadokon át jól értették, amint azt a fenti idézetekből is láthatjuk. Bár a modern társadalomban nem népszerű már ez a gondolat, mi úgy hisszük, hogy ez a polgári és egyházi szférára egyaránt vonatkozik. Azáltal, hogy a nők betöltik a társadalomban nekik szánt megfelelő szerepüket, az Isten iránti kötelességüket teljesítik, a családjuknak, valamint a társadalom egészének válnak a hasznára. Amennyiben viszont a nők Istentől kapott szerepükön túlra merészkednek, valójában önmaguknak és a társadalomnak is ártanak, nemcsak akkor, ha férfiak felett gyakorolnak hatalmat az egyházakban, hanem akkor is, amikor mindezt a nyilvános szférában végzik.

Forrás

Purely Presbyterian Perspective: May Women Teach? Public vs. Private Instruction

https://purelypresbyterian.com/2018/03/19/may-women-teach-public-vs-private-instruction/

[1] Jamieson Fausset Brown kommentárja az 1 Timóteus 2:13 -hoz, vol. 486. 3. o. 486.

[2] Lásd Stephen Charnock a vershez írt exegézisét itt: Discourse For The Comfort of Childbearing Women

[3] Lásd például Kálvin igehirdetését itt: The True Calling of Women | John Calvin (A nők igaz elhívása | Kálvin János)