Prédikálhatnak A Nők? Nyilvános vs. Privát Tanítás | PP

2021.08.01. Off By neilnejmed

English: May Women Teach? Public vs. Private Instruction

Purely Presbyterian Perspective 1646

Blog

A kérdés itt nem az, hogy a nők taníthatnak-e nyilvánosan az egyházban, mert minden ortodox keresztyén egyetért abban, hogy a Szentírás megtiltja a nőknek az egyházban az efféle tisztségek gyakorlását, és az egyházban beiktatottak számára fenntartott feladatoknak ellátását (1 Kor. 14: 34-35; 1 Tim. 2 : 11-15). Sokkal inkább az a kérdés, hogy a nők egyébként gyakorolhatnak-e közhatalmat a férfiak felett. Másodsorban megkülönböztetünk magánkörülmények közötti tanítást, intést és figyelmeztetést a testvérek között, a nyilvános feladatok ellátását, és a gyülekezeten belüli hatalomgyakorlást.

Anélkül, hogy konkrét példákat hoznánk fel (amelyeket mindenképpen meg kell vitatnunk, miután a felek egyetértettek a cikk tételmondatával), ezt a kérdést elsősorban a két korábban idézett szentírási szakaszra összpontosítva fogjuk kezelni.

Jogos tehát kérdés felvetése, hogy mi minősül a hatalom gyakorlásának, de ugyanakkor problematikus lenne a nők nyilvános hatalomgyakorlását csupán az egyházi szférára korlátozni, és tagadni, hogy a Szentírás ezt a tilalmat a teremtés rendjében gyökerező dologként teszi közzé.

Nincs megengedve nekik hogy szóljanak” — Miért nem?

A ti asszonyaitok hallgassanak a gyülekezetekben, mert nincsen megengedve nékik, hogy szóljanak; hanem engedelmesek legyenek, a mint a törvény is mondja. Hogyha pedig tanulni akarnak valamit, kérdezzék meg otthon az ő férjüket; mert éktelen dolog asszonynak szólni a gyülekezetben.” (1 Korinthus 14:34-35)

Matthew Poole megjegyzi, hogy ez a tilalom nem vonatkozik olyan rendkívüli alkalmakra, amikor Isten jónak látta, hogy egy nőt avasson prófétává, úgy mint Annát (Lukács 2:38), az Apostolok Cselekedeteinek 21: 9-ben szereplő négy lányt, Miriám-ot (2Móz 15:20), Húldát (2 Krónikák 34:22) stb., Viszont ők a kivételt és nem a normát képezik. Poole megjegyzi, hogy az apostol Mózesi törvényekre való hivatkozása az 1Mózes 3:16-ra utal, amely azért elsődleges a megfontolásuk szempontjából, mert a létrehozott rendhez kapcsolódik, nem pedig az ószövetségi Izraelhez, de nem is az újszövetségi egyház korszakához.

“Az a törvény, amelyre az apostol itt hivatkozik, az 1Mózes 3:16, ahol az asszonynak megparancsoltatik, hogy engedelmeskedjék férjének, továbbá az is, hogya férfi pedig uralkodjék őrajta…”

Kálvin János kommentálja ezt a részt, megjegyezve, hogy a nők hivatalos, nyilvános vagy tekintélyt parancsoló beszédének tilalmára vonatkozó érvelés a törvényben, a természetben és a józan észben gyökerezik, így ez még a különleges kinyilatkoztatáshoz nem hozzáférő emberek által vallott erkölcsi elv volt; nem pedig a csak az egyházra vonatkozó, felülről hozzáadott pozitív törvényben gyökerezik.

Mi köze van e jelen tanításhoz az engedelmességnek, amelyre a törvény kötelezi az asszonyokat? Mert mi akadálya annak – kérdezhetné valaki –, hogy bár alá vannak vetve, mégis tanítsanak? Válaszolok: a tanítás tiszte kormányzó tisztség az egyházban, ezért ellentétben áll az alávetettséggel. Mert micsoda illetlenség volna, hogy az aki alá van vetve egy tagnak, az egész test élén álljon? Pál tehát az összeférhetetlenségből veszi az érvet: ha az asszony alávetett, akkor nem kaphat felhatalmazást a nyilvános tanításra. És bizony, bárhol érvényben tartották ezt a természetes illemet, ott az asszonyok mindig is ki voltak zárva a köszolgálatból. A közfelfogás is azt tartja, hogy az asszonyuralom gonosz és ocsmány. Sőt, Rómában egykor meg volt engedve nekik, hogy a törvényszéken vádat emeljenek, Gaia Afrania szemtelensége miatt ezt is megtiltották nekik. Pál érvelése viszont egyszerű: a tanítás hatalma idegen az asszonyi szereptől, mert ha tanít, a férfiak élén áll, holott úgy való, hogy engedelmeskedjen.” (John Calvin, kommentár az 1Korintus 14:34 -hez)

James Bannerman szerint a rendkívüli nyelvajándékkal való visszaélés mellett elsődleges kérdésként Pál apostol itt a 14. fejezetben foglalkozik az asszonyok alkalmatlan nyilvános felszólalásaival a korinthusi egyházakban. (Church of Christ, 369. o). Bannerman bemutatja, hogy ez a fejezet alapvető fontosságú az „istentiszteleti körülmények” református megértése szempontjából, és miért folyamodik az apostol a természet elveihez:

A felvetett törvénysértések, bár összefüggenek az egyház nyilvános istentiszteleti igazgatásával és előírásával, mégis a természet elleni bűnök voltak; és ennek megfelelően Pál a természet elveihez fordulva igyekszik kijavítani és visszafogni azokat. Meghatározza azt az általános szabályt, amely nemcsak az összes keresztyén gyülekezetre vagy egyházra, hanem az összes polgári gyülekezetre is vonatkozik, és egyformán kötelező mindkettőre: „Mindenek ékesen és jó renddel legyenek. ” (1Kor 14:40). Az illetlenségeket a természet világossága, az ésszerűség is megtiltotta minden társadalomban, akár keresztyén volt az, akár nem; A rendetlenséget még azokra az elvekre is el kellett vetni, amelyek a polgári közgyűlésekre vonatkoztak, nem kevésbé úgy, mint az egyház gyülekezeteiben is volt. Annak elítéléséhez elegendő volt a természet és az értelem által megszabott keret is, ami ellenkezett a tisztességgel és a jó renddel, eltekintve minden olyan pozitív szabályozástól, amelyet az egyházban megállapítottak, vagy amelyek sajátos jelleggel bírtak. ” (uo., 369. o.).

Bannerman így folytatja:

Ha a polgárok vagy a szenátorok korinthusi nyilvános találkozóján történt volna, hogy ketten vagy hárman együtt beszéltek, vagy ismeretlen nyelveken beszéltek, vagy hogy a nők megpróbálták félbeszakítani a gyűlést, vagy abban uralkodni, akkor maga a természet biztosított volna mind engedélyt, törvényt az ilyen rendellenességek visszaszorítására. De amikor ezek a rendellenességek és szemtelenségek a keresztyén egyházban jelentkeztek, ugyanazok az elvek alkalmazhatók voltak korrekciójukra. (uo., 370. oldal).

Ezt az elvet, miszerint az egyházi vezetőknek tekintélyük van a szent kérdésekben, de nem a szent ügyekben (hasonlóan mint Sacra vs. sacris), annak biztosítására, hogy a dolgokat tisztességesen és rendben végezzék, taglalja a Westminsteri Hitvallás is.

“…Azt is elismerjük, hogy van néhány az istentiszteletet és az egyházkormányzást illető, az emberi tevékenységre és társadalomra vonatkozó körülmény, amelyet az élet és a keresztyén világnézet, és a mindenkor szem előtt tartott Ige alapelvei szerint kell szabályozni. (1Kor 11:13,14; 1Kor 14:26,40).” (WH 1.6).

Amint Bannerman példával szemlélteti: A ti asszonyaitok hallgassanak a gyülekezetekben, és „mert éktelen dolog asszonynak szólni a gyülekezetben.” az olyan közgyûlések, mint az egyház hasonlóan „emberi tevékenységek és közösségek” színtere, nem csupán sajátosan Isteni intézmény”. A kérdés az „milyen észérvvel vagy a „természet világosságával” illetékes a dolgot vizsgálni”, nem pedig csak a vasárnap reggelekre vonatkozó pozitív szabályozásként kezelni. (uo., 377. o.).

A tanítást pedig nem engedem meg az asszonynak” — Miért nem?

Az asszony csendességben tanuljon teljes engedelmességgel. A tanítást pedig nem engedem meg az asszonynak, sem hogy a férfin uralkodjék, hanem legyen csendességben. Mert Ádám teremtetett elsőnek, azután Éva. És Ádám nem csalattatott meg, hanem az asszony megcsalattatván, bűnbe esett: Mindazáltal megtartatik a gyermekszüléskor, ha megmaradnak a hitben és szeretetben és a szent életben mértékletességgel. (1 Timóteus 2:11-15).

A közvetlen kontextus arról szól, hogy megtiltják a nőknek az egyházban való nyilvános tanítást, de a tiltás mögött meghúzódó érvelés csak az egyházra vonatkozik, vagy szélesebb körben is alkalmazandó? Az 1 Timóteus 2:12 -ben foglalt tilalom nem lehet kizárólag egyházi rendelet, mert Pál apostol a teremtésben alapozza meg, nem pedig az egyházra jellemző bárminemű dologban. Általános elvet alkalmaz egy speciális helyzetre, ezért bárhol ugyanaz az általános elv érvényes, és alkalmazandó.

John Gill helyesen érti, hogy ebben a részben természetes igazságosság van, amely nemcsak az egyházi tisztviselőkre, hanem a közélet más területeire is vonatkozik:

A tanítást pedig nem engedem meg az asszonynak’

Taníthatnak magánkörben, saját házukban és családjukban; „jóra oktatók-nak kell lenniük (Tit 2:3). Nevelniük kell gyermekeiket „Úr tanítása és intése szerint.” (Ef 6:4); az anyának egyetlen oktatása vagy intése ugyanúgy nem hagyható el, mint az apa erkölcsi tanítása (lásd Péld 1: 8; 31: 1–4). Timóteusnak kétségtelenül nagy hasznára vált, amit anyjától kapott, Eunice és Lois nagymama magántanításai és utasításai által; de ettől a nők még nem taníthatnak az egyházban; mert ez hatalom és tekintély cselekedete, és feltételez olyan személyeket, akik magasabb szinten vannak, hatalmi tisztségben tanítanak, valamint magasabb szintű képességekkel is rendelkeznek azokhoz képest, akiket tanítanak:

sem hogy a férfin uralkodjék’

ahogy polgári, úgy politikai dolgokban sem, de a polgári kormányzással kapcsolatos dolgokban; a háztartási dolgokban vagy a család ügyeiben sem; tehát a nem egyházi dolgokban sem, így az egyházhoz és annak kormányzásához kapcsolódókban sem; mert a szabály egyik része az egyháznak ismerettel és értelemmel való táplálása; és ha egy nő ezt magára vállalja, az azt jelenti, hogy hatalmat bitorol a férfi fölött: és ezt ezért nem szabad tennie. (John Gill, kommentár az 1 Timóteus 2:12 -hez).

Pál apostol a nyilvános istentisztelet kereteivel kapcsolatban beszél, de a törvény megsértése, amelyről beszél, általánosabb, ezért veszi érvelését a teremtésből. Az apostol érvelést a nagyobbról a kisebb felé mutat. A teremtés sorrendjében gyökerező általános erkölcsi elvet használja annak megmagyarázására, hogy ugyanezen elv egy adott példája miért érvényes az általa felhozott témára való alkalmazásra. Az a tény, hogy Isten először Ádámot teremtette, csak utána Évát, arra kell, hogy megtanítson minket, hogy a női nem a férfinak segítőtársa, nem pedig uralkodója. A bukásra is kiterjeszti érvelését. Utolsó a teremtésben első a bűnben. A kígyó tudta, hogy ő „a gyengébb edény.” Ezért őt kísértette meg.” [1] Ezért nem engedi Pál, hogy egy nő tanítson vagy tekintélyt gyakoroljon, ami a törvény alkalmazásában megtiltja neki a hatalom ilyen mértékű gyakorlását az egyházakban. Ennek a törvénynek azonban számos más alkalmazási területe is létezik. Ézsaiás ezért deklarálja, hogy a férfiak felett uralkodó nők Isten ítélete egy nép felett (Ézs. 3:12), és ezért utasítja Pál az asszonyokat, hogy „gyermekeket szűljenek, háztartást vigyenek” (1Tim. 5:14) és „háziasak” (az otthon őrei – a szerk.) legyenek (Tit 2: 5).

Sőt, ebben a szakaszban az apostol a nők szerepének fókuszát a nyilvános és hivatalos tekintély gyakrolásától a „gyermekszülésig”, az otthon szférájába irányítja őket Isten terve szerint. Minden bizonnyal van még mit kibontani a 15. versben [2], de ez a pont elegendő itteni célunkhoz.

Feltételezhető, hogy maga az átka lesz az üdvösségének kedvező állapota, mivel hűen teljesíti azt a részét, hogy elvégezze és elszenvedje azt, amit Isten jelölt ki neki, nevezetesen gyermekszülést és otthoni teendőket, az ő életterét, a nyilvánosság előtt végzett tanítástól elkülönítve, amely nem az övé, hanem a férfié (1Tim 2: 11-12). Ebben az otthoni szférában, szokványosan nem Isten országának közszolgálatában, ugyanolyan feltételekkel üdvözül, mint bárki más, nevezetesen élő hit által. ” (Jamieson Fausset Brown kommentárja az 1 Timóteus 2:15 versről, 3. kötet, 486. o.).

Hasonlóképpen, J.G. Vos és Phil Martin, okos kis füzetében ez áll: “Biblikus-e a Nők Elöljárói tisztje?” („Are Women Elders Scriptural?” (1939)), vegyük figyelembe, hogy „[1 Tim. 2:15] a háztartásbelinek és gyermekek örömteli anyjának lenni (Zsoltárok 113: 9) annyit tesz, hogy az asszony megtalálja valódi környezetét és magasztos küldetését az életben, nem úgy mint a férfiak fölötti vezetői és hatalmi pozíciók betöltése. (14. pont). [3] Ismételten ez egy széleskörű – a természetben és Isten a különböző nemek számára kialakított – elvnek az alkalmazása egy adott körülményre.

Ugyanakkor jogos kérdés lehet feltenni, hogy mi minősül a hatalom gyakorlásának, de problematikus lenne a nők nyilvános hatalomgyakorlását csupán az egyházi területre korlátozni, és tagadni azt, hogy a Szentírás ezt a tilalmat a teremtés rendjében gyökereztetné.

Privát Tanítás.

A privát tanítás, intés vagy figyelmeztetés nem azonos azzal, hogy a férfiak felett az egyházban, az államban, az otthonban vagy bármely más szférában gyakorlunk hatalmat. Ezért a református kommentátorok különbséget tesznek a közhatalmi pozíciók és a magánjellegű közösségek között.

Például John Gill megjegyzi az ApCsel 18:26-ban, hogy Akvila és Prisczilla nem javították ki nyilvánosan Apollóst, inkább félrehívták privát helyszínre, mégpedig a következő három okból: 1) Az Evangélium érdekében, “hogy ne tegyenek akadályokat annak és a fiatal megtérőknek az útjába, és ne adjanak alkalmat az ellenfélnek, hogy előnyöket szerezzen“. 2) Magáért Apollósért, “hogy ne hozzák őt kellemetlen helyzetbe, és ne bátortalanítsák el”. 3) Mivel Prisczilla nő volt, „különösen nem volt illő Prisczilla esetében, hogy nyilvános beszédet folytasson, és a zsinagógákban pedig különösen nem volt szabad, hogy egy nő felszólaljon”. Folytatja: „és ebből következően itt jól megfigyelhető, hogy a kegyelemben, tudásban és tapasztalatban részesülő nők, annak ellenére, hogy bár nem szabad nyilvános helyen tanítaniuk, mégis szabad, sőt illik megszólalnia privát helyszínen, ha van ismerete a mennyei dolgokról és azt fel is tudják használni mások javára. ”

Kálvin János ugyanebben a szakaszban megjegyzi: „emlékeznünk kell arra, hogy Prisczilla otthon, saját házában gyakorolta a tanítást, hogy ne bontsa meg az Isten és a természet által előírt rendet. Hasonlóképpen Matthew Poole megkülönbözteti a közhatalmi pozíciókat a magánoktatástól:

Ha megengedjük, hogy Prisczilla hozzájárult Apollós tanításához, amit kétségtelenül elismerünk, annyi bizonyos, hogy ez csak magánbeszélgetés jellegű volt; amely ha szelíd és alázatos viselkedéssel kapcsolódik össze, nagyon hatásos lehet a lelkek megtérítésében (1 Péter 3: 1-2). Így Timóteus az anyjának és nagymamájának is köszönhette az Istenről való tudományát (2 Timóteus 1: 5). Máskülönben viszont nem lehet törvényes egy nő tanítói tiszte (1 Timóteus 2: 11–12). ” (Matthew Poole, kommentár az ApCsel 18:26-hoz).

Ha ezt az elvet a természet és a Szentírás fényéből helyesen értjük meg, a keresztényeknek közös alapjuk van a konkrét szerepek és funkciók megvitatására, valamint arra, hogy mi minősül nyilvános hatalomgyakorlásnak. Ezt az elvet az egyházban évszázadok óta megértették, amint azt az előző idézetekből láthatjuk. Bár a modern társadalomban nem népszerű ez a gondolat, megértjük, hogy ez a polgári és az egyházi szférára egyaránt vonatkozik. Azáltal, hogy a nők betöltik a társadalomban betöltött megfelelő szerepüket, teljesítik az Isten iránti kötelességüket, és hasznára válnak a családjuknak és a társadalom egészének. Azzal, hogy a nők az Istentől kapott szerepükön kívül cselekszenek, valójában önmaguknak és a társadalomnak ártanak, amikor hatalmat gyakorolnak a férfiak felett nemcsak az egyházban, hanem a nyilvánosság előtt is.

Forrás

Purely Presbyterian Perspective:  May Women Teach? Public vs. Private Instruction

https://purelypresbyterian.com/2018/03/19/may-women-teach-public-vs-private-instruction/

[1] Jamieson Fausset Brown kommentárja az 1 Timóteus 2:13 -hoz, vol. 486.

3. o. 486.

[2] Lásd Stephen Charnock e vers exegézisét itt: Discourse For The Comfort of Childbearing Women

[3] Lásd például Calvin igehirdetését ezen a részen: The True Calling of Women | John Calvin (A nők igazi elhívása | John Calvin)