Átkérő levél: Hasznos, de nem szükséges (IV.)
One May Miss Services & Leave a Church due to Providence without Permission, & a Letter of Transfer is Not Necessary – Átkérő levél: Hasznos, de nem szükségszerű (Letter of Transfer: Useful, Not Necessary) 8+
Reformed Books Online
„Mindenek épülésre legyenek… Mindenek pedig ékesen és jó renddel legyenek ti köztetek..”
1Kor 14,26.40
„…a mi hatalmunk felől, mellyet az Úr adott nékünk, néktek épüléstekre, nem rontástokra…”
2Kor 10,8
„Elkezdjük é viszontag a mi magunk ajánlását? Avagy szűkölködünk-é, mint némellyek, másnak ajánlólevelei nélkül ti nálatok, vagy a ti ajánlóleveleitek nélkül másnál? A mi levelünk ti vagytok, melly a mi szívünkbe béíratott, mellyet értenek és olvasnak minden emberek. Mikor tudniillik megesmérik, hogy ti Istennek a mi szolgálatunk által szereztetett levele vagytok, melly nem téntával, hanem az élő Isten Lelkével íratott: nem kőtáblákra, hanem a ti szíveteknek hústábláira.”
2Kor 3,1–3
Tartalom
Bevezetés (Intro)
Elmenetel a gondviselés miatt engedély nélkül (Leaving due to Providence without Permission) 8+
Amerikai presbiteriánizmus (American Presbyterianism) 4
Átkérő levél: Hasznos, de nem szükségszerű (Letter of Transfer: Useful, Not Necessary) 8+
Istentiszteletek elmulasztása (Missing Services) 4
Más gyülekezetek alkalmi látogatása (Occasionally Attending other Churches) 4
Hétközi alkalmak: Nem abszolút szükségesek (Mid-Week Services: Not Absolutely Necessary) 2
A családitól eltérő gyülekezet látogatása (Attending Different Church than Family) 1
Ajánlólevél vagy elbocsátó levél használata sok körülmény között hasznos, építő és a jó rendet szolgálja, de nem minden esetben szükséges
Az idézetek sorrendje
Parr
Rathband
Rutherford
Weld
Cawdrey
Wood
Baxter
Új-Angliai kongregacionalisták
1600-as évek
Elnathan Parr
A Plain Exposition upon the Whole Thirteenth, Fourteenth, Fifteenth & Sixteenth Chapters of the Epistle of Saint Paul to the Romans… (Egyszerű magyarázat Szent Pál rómaiakhoz írt levelének teljes tizenharmadik, tizennegyedik, tizenötödik és tizenhatodik fejezetéhez) (London: Eld, 1622), a Róm. 16:1–2 magyarázatánál, 314. o. Parr az ajánlóleveleket a közönséges keresztyéni szeretet kötelességévé teszi.
„Tanítás: Ha az alkalom megkívánja, kötelességünk a jó keresztyéneket másoknak ajánlani. Így tesz itt Pál Fébével, és sok más esetben is leveleiben. Így ajánlották a lisztrai és ikóniumi testvérek Timótheust Pálnak (ApCsel 16:2). Így ajánlották a testvérek Gájust Jánosnak (3Jn 3), és János Démétriust (3Jn 12). És az ősegyházban annyira szokásos volt a keresztyének ajánlólevelekkel való ellátása, hogy azt, aki ezeket nem ismerte el, úgy rótták meg, mintha megtagadta volna a hitet.
És ennek nagy oka van: először is azok számára, akiket felkérnek az ajánlásra, hogy kimutassák szeretetüket; másodszor az ajánlottak számára, hogy segítséget nyerjenek; harmadszor pedig azok számára, akikhez ajánlják őket, hogy jót tehessenek az érdemesekkel, és ne legyenek megtévesztve az érdemtelenek által.”
William Rathband
A Brief Narration of Some Church Courses Held in Opinion & Practice in the Churches Lately Erected in New England: Collected out of Sundry of their Own Printed Papers… (Rövid elbeszélés némely egyházi eljárásról, melyeket véleményben és gyakorlatban követtek az Új-Angliában nemrég alapított egyházakban: különféle, saját nyomtatott irataikból összegyűjtve) (London, 1644). Rathband a Westminsteri Hitvallás egyik teológusa volt.
„…Nem szándékozom ebben a beszámolóban mindazt előadni, amit ők [az új-angliai egyházak] a fegyelem vagy az egyházkormányzás terén vallanak vagy gyakorolnak, hanem csak azokat a dolgokat – vagy legalábbis főként azokat –, amelyekben valamilyen különbség van köztük és köztünk, vagy más, legjobb reformált egyházak között. Nem szándékozom továbbá az új-angliai egyházak valamennyi presbiterét (még kevésbé tagjait) ugyanazon vádak alá vonni; minthogy teljesen bizonyos, hogy jóllehet gyakorlatban általában mindannyian ugyanúgy cselekszenek, mégis a gyakorolt dolgokról alkotott véleményükben, s még inkább azok alapjaiban és okaiban némelyek nemcsak különböznek a többiektől, hanem határozottan ellene is szegülnek azoknak. Ezt azért írom, hogy megőrizzem ott egyes kiváló személyek jogosan fennálló jóhírét azoktól a bírálatoktól és kemény vélekedésektől, amelyeket mások közülük – talán – megérdemelnek és magukra vonnak.”
„3. Hogy az egyház – amennyire rajtuk áll – csak valóságos szentekből álljon: azt vallják, hogy az egyház köteles szigorú vizsgálatot tartani, és pontos megpróbálásnak alávetni mindazokat, akiket az egyházi közösségbe fel kívánnak venni; mégpedig oly mértékben és olyan hosszan, amíg őszinteségük felől teljesen megbizonyosodva jóvá nem hagyták. Discourse of Cov. (Értekezés a szövetségről), 10. o.; Answer to 9th Position (Válasz a 9. tételre), 70. o.; Apology (Apológia), 2., 43. o.; R. M. to E. B. (R. M. E. B.-hez), 5. o.; R. M. to T. S. (R. M. T. S.-hez)…
-
E vizsgálat során pedig szokásuk szerint először ajánlóleveleket követelnek meg más gyülekezetektől, illetve távollévő személyektől. Answer to 32 Questions (Válasz a 32 kérdésre), 28–29. o.; Apology (Apológia), 1. o.
p. 10
„7. Amikor saját irányzatuk valamely gyülekezetének bármely tagja egyik gyülekezetből a másikba csak utazóként vagy ideiglenes tartózkodóként megy át, a sákramentumokhoz csak akkor bocsátják, ha magával hozza saját gyülekezetének ajánlólevelét. Answer to 32 Questions (Válasz a 32 kérdésre), … 29. o. De amikor egy ilyen tag saját gyülekezetéből egy másikhoz úgy érkezik, hogy ott állandó tagként kíván felvételt nyerni, akkor (bármiféle ajánlólevél, tanúsítvány vagy bármely más bizonyíték ellenére is) nem veszik fel őt az előbb említett új vizsgálat nélkül, úgy, mintha soha nem vizsgálták volna meg, és soha nem vették volna fel egyházi közösségbe korábban. Answer to 32 Questions (Válasz a 32 kérdésre), 29–30. o.; Answer to 9th Position (Válasz a 9. tételre), 62. o.; Apology (Apológia), 2., 7., 9., 35. o.
10. fej., 37–38. o.
„2. Ezen egyházi közösség erejénél fogva azt mondják, hogy egyik egyház ajánlólevelek által hatalmat adhat egy másik egyháznak bármelyik saját tagja felett az exkommunikációra, és egyik egyház lelkipásztorai hatalmat ruházhatnak át egy másik egyház lelkipásztoraira a sákramentumok kiszolgáltatására bármely tagjuk számára. Cotton, Catechism (Katekizmus), 7. o.; Apology (Apológia), 2., 14., 26., 40. o.; J. W. to T. S. (J. W. T. S.-hez)…
3. De ilyen ajánlólevelek és ilyen hatalom nélkül az egyik gyülekezettől és lelkipásztortól a másikhoz történő formális átruházásakor semmi esetben sem volna törvényes bármely egyházi rendtartást kiszolgáltatni más gyülekezetnek vagy más gyülekezet tagjainak a sajátjukon kívül, sem pedig őket bármiféle ürügy alatt egyházi közösségbe befogadni. Apology (Apológia), 14., 26., 40. o.
Samuel Rutherford
The Due Right of Presbyteries…(A presbitériumok törvényes joga) (London, 1644), II. rész, 4. fejezet, 5. szakasz, 195–196. o. Rutherford (kb. 1600–1661) skót presbiteriánus, a Westminsteri Zsinat teológusa volt.
„Azt felelem, hogy az ajánlólevelek soha nem adhatnak egyházi jogot a szövetség pecsétjeinek egyházi kiváltságaihoz: csupán tudatják, megmutatják és kijelentik azt az egyházi jogot, amellyel az illető már korábban is rendelkezett.
Ezért vagy semmiképpen sem lehet jogosult a szövetség pecsétjeire más gyülekezetben, mint a sajátjában, amelynek beoltott tagja [ahogyan azt a kongregacionalista felfogás tartja], ami minden testvéregyházi közösséget lerombol; vagy pedig képes a pecsétekre egy másik gyülekezetben [és ez az eset], s akkor már az ajánlólevelek átvétele előtt is képes volt rá, és önmagában is rendelkezett egyházi jogokkal. Sőt, azokat, akiket levelek által ajánlunk, mint olyanokat, akik alkalmasak arra, hogy egy másik gyülekezetben részesüljenek a sákramentumokban, eleve úgy tekintünk, mint akik rendelkeznek egyházi jogokkal a pecsétekhez egy másik látható gyülekezetben is, nem csupán a sajátjukban, amelynek tagjai, hacsak a mi bizonyságtételünk nem hamis. Ennélfogva az ajánlóleveleink előtt a bizonyított kegyességű személy minden környező látható egyháznak már tagja volt, önmagában és „ugyanazon oknál fogva”, amiért egyetlen látható gyülekezetnek is tagja.
Sőt, Péter világosan arra utal, hogy mindazokat, akik vették a Szentlelket, meg kell keresztelni, ApCsel 8:47, miként Fülöp is, ApCsel 8:37, és amikor az etióp hitt, meg lehetett keresztelni. Úgyhogy tulajdonképpen a hit ad jogot a pecsétekhez; pontosan szólva pedig a hit látható megvallása nem ad jogot a kegyelem pecsétjeihez, hanem csupán tudatja és kijelenti az egyház számára, hogy az illetőnek joga van a pecsétekhez, mivel hisz, és hogy az egyház jogszerűen kiszolgáltathatja számára a pecséteket; ez a megvallás pedig olyan feltétel, amely egyházi értelemben megkívántatik a pecsétek jogos vevőitől. De maga a hit ad jogot e pecsétekhez; és mivel a hívő hite együtt jár a hívővel, amikor a sajátjától eltérő látható gyülekezetbe megy, ez a hit ad neki jogot a pecsétekhez minden helyen és minden gyülekezetben: mert a hit ad jogot Krisztus sákramentális vételére, nem csupán egyetlen gyülekezetben, hanem az összesben, a látható hitvallás pedig mint feltétel tudatja ezt a hitet és egyházi jogot minden gyülekezetben.”
Thomas Weld
An Answer to W.R.’s [William Rathband’s] Narration of the Opinions & Practices of the Churches lately Erected in New England: Vindicating those Godly & Orthodoxal Churches [in New England]… (Válasz W. R. [William Rathband] beszámolójára az Új-Angliában nemrég alapított egyházak nézeteiről és gyakorlatairól: ezen istenfélő és ortodox egyházak védelmében) (London, 1644), válasz a 3. fejezetre, 19–20. o. Weld (1590?–1662) új-angliai kongregacionalista volt. Rathband mérsékelt angol puritán volt.
„Az utolsó és minden korábbinál rosszabb jelentés mind közül [az új-angliai egyházakról] a 12. cikkben található, ahol ő [William Rathband] azt állítja, hogy ha közülünk némelyek nem keresik és nem kívánják az egyházi közösséget a mi módunk szerint, [mi] azokat annak megvetőinek tartjuk, sőt gonosz és kegyelem nélküli személyeknek.
Erre irtózattal válaszolok: Isten ments! Úgy beszélünk, mint akik tudják, hogy Isten hallja minden szavunkat; reméljük, távol állunk ettől a lelkülettől. Mert jól tudjuk, hogy sok kegyes és drága szent van közöttünk, akik jó ideig tartózkodhatnak, sőt olykor tartózkodnak is attól, hogy egyházi közösséget keressenek és kívánjanak, más okokból, mint annak megvetése, vagy a gonoszság vagy kegyelemnélküliség.
Néha azért, mert még nem telepedtek le egy helyen; néha azért, mert több tapasztalatra vágynak szert tenni a lelkipásztorok és a nép felől ott, ahová csatlakoznának; némelyek a világos ismeret és a teljes meggyőződés hiánya miatt az egyházi gyakorlatok felől, amelyeken járunk; mások pedig számos félelemből saját Isten előtti lelkiállapotuk felől, önmagukat (kísértés által) a kegyelem állapotán kívül levőknek ítélve, és nem mernek a pecsétekhez járulni stb. Ezeket mi mégis drága lelkeknek tartjuk őket, és minden jó érvvel, amelyre csak képesek voltunk, igyekeztünk bátorítani őket, hogy lépjenek be az gyülekezeti közösségbe.”
Daniel Cawdrey
Vindiciæ Clavium: or, A Vindication of the Keys of the Kingdom of Heaven, into the Hands of the Right Owners… (A mennyek országának kulcsai igazolása, avagy a kulcsok jogos birtokosainak védelme) (1645), 4. fejezet, ‘Of the Subject of Church-Liberty’ (Az egyházi szabadság alanyáról), 41. o. Cawdrey (1588–1664) presbiteriánus westminsteri hitvalló volt.
„2. A ti [kongregacionalista] egyházaitok közösségének egy második módja az, ‘ajánlás útján, mint Pál Fébé érdekében stb.’
Ez azonban olyannyira nem része a kulcsok hatalmának, hogy inkább kötelesség, amellyel egy egyház vagy közösség tartozik bármely istenfélő keresztyénnek, nem valamely különös egyháztagság erejénél fogva, hanem a keresztyénség közös érdeke alapján, sőt az emberiesség közös joga szerint is, még egy tisztességes pogánynak is, a Kilencedik Parancsolat értelmében, amely megköveteli tőlünk, hogy igaz tanúbizonyságot tegyünk felebarátunkról, ha erre felkérnek bennünket. Az ilyen levelek csupán kijelentő jellegűek, az illető jó magaviseletéről tesznek tanúságot, abból az alkalomból, ha valamilyen másik helyre költözik.
Vajon ez (gondoljátok) része volt annak a kulcsok szerinti hatalomnak, amelyet Péternek és a többi apostolnak adattak? Továbbá, ha ezekben a levelekben van valamiféle erő arra, hogy valakit közösségbe befogadjanak, nincs-e bennük ugyanilyen erő arra is, hogy egy istentelent kiközösítsenek? És ha ezek az elbocsátó levelek hatalommal bírnak arra, hogy egy gyülekezet tagját egy másik gyülekezet tagjává tegyék minden új szövetségkötés nélkül, nem bírnak-e ugyanilyen hatalommal arra is, hogy egy egyház pásztorát egy másik egyház pásztorává tegyék minden új felszentelés nélkül? Amit pedig – úgy hiszem – ti sem gyakoroltok.”
Independency a Great Schism, Proved against Dr. Owen… (Az independensség egy nagy szakadás, bizonyítva Dr. Owen ellen) (London: 1657), 8. fejezet, 175–176. o.
„[John Owen:] ‘Ahhoz, hogy emberek bármely különös egyház tagjaivá váljanak, saját beleegyezésük szükséges.’
Ha ezt kifejezett beleegyezésről érti (amint feltételezem, különben semmit sem mond), azt fent teljesen megcáfoltuk; a hallgatólagos, elismert beleegyezés pedig elegendő. Egy ember, aki lakóhelyet változtat (amint ő is és mi is elismerjük, hogy ez számára szabad), azáltal, hogy letelepszik egy másik gyülekezetben, aláveti magát ott Krisztus minden rendelésének, és a szeretet minden szolgálatát gyakorolja annak a gyülekezetnek a tagjai iránt, hallgatólagosan, de mégis kellőképpen beleegyezik abba, hogy annak tagja legyen. Másfelől viszont előfordulhat, hogy valaki nem költözik el abból a gyülekezetből, amelyben hosszú ideig a közösség gyakorlásába beleegyezéssel járult, mégis visszavonja beleegyezését arra nézve azért, hogy egy másik egyház tagja lehessen, amint ezt túlságosan is gyakran láthatjuk ebben a laza erkölcsű és kóborlásokkal teli korunkban.”
(Az utolsó mondat értelme az, hogy bár megengedett az elköltözés és egy másik egyházhoz való csatlakozás, miközben az előző egyházzal való közösség elvi szinten fennmarad, nem megengedett az, hogy valaki elköltözzék és egyúttal megtagadja azt az egyházat is, amelynek hosszú ideig tagja volt, ahogyan azt az independensek tették, amikor kiváltak az államegyházból.)
James Wood
A Little Stone, Pretended to be out of the Mountain, Tried & Found to be a Counterfeit… (Egy kis kő, amelyről azt állítják, hogy a hegyről való, megvizsgálva hamisnak találtatott) (Edinburgh, 1654), 2. rész, 3. szakasz, 250. o.
„3. Az az ügy, amelyben Pál Fébét ajánlja a római keresztyéneknek, a közös keresztyéni szeretet kötelessége volt: hogy keresztyénként kedvesen fogadják őt, és amennyire tudják, segítsék őt római ügyeiben; olyan kötelesség ez, amely jure naturali [természetjog szerint] minden keresztyént terhel, mind együttesen, mind egyenként. Így tehát az érte szóló ajánlás joggal irányulhatott mindenkihez, presbiterekhez és a néphez egyaránt.
Az egyházkormányzás cselekményeiben való együttműködéshez való jog azonban nem juris naturalis, hanem juris positivi [pozitív jog szerinti]; ezért azoknak, akik ezekben részt vesznek, biztosnak kell lenniük különös felhatalmazásukról és elhívásukról. Így tehát igen gyenge következtetés az, hogy ha az ilyen célra szóló ajánlólevelek, mint ezek Fébé érdekében, az egész egyháznak címezhetők (vagy ha úgy tetszik, címezendők), akkor az egész egyháznak is együtt kellene működnie az egyházkormányzás és joghatóság gyakorlásában [ahogyan a kongregacionalizmus tanítja]…”
John Owen
The True Nature of a Gospel Church & its Government… (Az evangéliumi egyház és annak kormányatának igazi természete) (London, 1689), 10. fejezet, 225–226. o. Owen kongregacionalista volt.
„1. Ahol személyeket külső okok alapján, saját beleegyezésük nélkül, vagy parókiai egy helyen lakás folytán tekintenek egyháztagoknak, ott saját belátásuk szerint egyik gyülekezetből a másikba költözhetnek lakóhelyük megváltoztatásával. Mivel az ilyen együttlakás az egyetlen formális oka annak, hogy valaki egy adott gyülekezethez tartozik, ezen oknak a megszűnésével a jogviszony is magától megszűnik.
2. Ahol azonban személyek kölcsönös szövetség vagy kifejezett személyes beleegyezés által egyháztagok, az ok nélküli eltávozás tőlük gonosz dolog, amely sok súlyosbító körülményt von maga után.
3. Mivel azonban minden különös egyházi közösségnek a fő célja az épülés, számos igaz és elegendő oka lehet annak, hogy valaki az egyik egyház állandó közösségéből egy másikéba lépjen át. Ezeknek az okoknak ő maga a bírája, mivel rá hárul az a kötelesség, hogy minden más dolog fölött saját épüléséről gondoskodjék. A gyülekezetnek pedig nem szabad megtagadnia az ilyen személyektől a kívánt szabadságot, békességben és rend szerint.
4. Korábban kijelentetett, hogy ha olyan személyek, akik botrányos bűnben vétkesek és feddési eljárás alatt állnak, kivonulnak valamely gyülekezetnek a közösségéből, nem akadálya annak, hogy ellenük további eljárás folyjék.”
Richard Baxter
The Cure of Church Divisions… (Az egyházi megosztottságok orvoslása) (London, 1670), 1. rész, 58. irányelv, 289. o. Baxter kongregacionalista volt.
„Negyedszer, [babonaság az], hogy aki csak az egyetemes Egyház tagja, azt átmenetileg ne lehessen befogadni a partikuláris egyházakkal való közösségbe, hacsak nem hoz bizonyítványt egy partikuláris egyháztól, amelynek korábban tagja volt.”
Church Concord, containing: I. a Dissuasive from Unnecessary Division & Separation, & the Real Concord of the Moderate Independents with the Presbyterians… (Egyházi egyetértés, amely tartalmazza: I. Az intést a szükségtelen megosztottság és elszakadás ellen, valamint a mérsékelt independensek valódi egyetértését a presbiteriánusokkal) (London: Parkhurst, 1691), 2. rész, 2. kérdés, 68. o.
„Továbbá, a lakóhelyünk megváltoztatása, vagy családi viszonyainknak a megváltozása, vagy más hasonló okok esetén törvényes dolog egyik gyülekezetből a másikba átköltözni (anélkül, hogy igazságtalanul elítélnénk azt a gyülekezetet, amelyből eltávozunk): és ha az első gyülekezet nem járul hozzá (miután a megelégedésükre szolgáló kellő eszközöket alkalmaztuk), akkor az ő beleegyezésük nélkül is eltávozhatunk.”
1700-as évek
Új-Anglia kongregacionalista lelkészei: Benjamin Colman, Ebenezer Pemberton, Timothy Woodbridge, Simon Bradstreet
Gospel Order Revived, being an Answer to a book lately set forth by… Increase Mather… entitled, The Order of the Gospel… (Az evangéliumi rend megújítva, válaszul egy nemrégiben megjelent könyvre… Increase Mather… címe: Az evangélium rendje) (NY: William Bradford, 1700), 14. kérdés, 28–29. o. Mather szintén új-angliai kongregacionalista lelkipásztor volt, de nem volt minden egyház szóvivője.
„14. kérdés. Vajon az új-angliai egyházak gyakorlata, amely elbocsátó- vagy ajánlóleveleket ad egyik gyülekezettől a másikhoz, összhangban van-e a Szentírással és más egyházak példájával?
A tiszteletreméltó szerző [Mather] számos igére hivatkozik, hogy az igenlő választ bizonyítsa, de ezek közül egy sem érinti magát a kérdést, és nem bizonyítja az ilyen célú elbocsátást, tudniillik azt, hogy valakit egy gyülekezeti tagságból kivonjanak azért, hogy egy másik gyülekezet tagjává legyen. Az általa említett levelek mind apostoli vagy lelkipásztori jellegűek, nem pedig egyik gyülekezettől a másikhoz intézett levelek; néhány kivételtől eltekintve, amelyekről azt mondják, hogy a testvérek írták, de az apostol, akinek érdekében írtak, nem volt az ő gyülekezetük tagja; és nem is azért írnak az akhájaiaknak, hogy őt mint tagot fogadják be, hanem inkább mint szolgálót, vagy mint kiváló és rendkívüli jóságú keresztyént.
Valóban lehet jó haszna az ajánlóleveleknek, különösen idegenek között, és amikor egy tag egyik egyházból a másikba költözik, kölcsönös megelégedésre lehet törekedni.”
Ami pedig a testvéreket illeti, nincs szükség arra, hogy hozzájuk menjünk, és egy második beszédet is tartsunk azért, hogy engedélyt kérjünk a távozásra, vagy hogy számot adjunk minden tolakodó szóbeszéd-terjesztőnek, aki azt képzeli, hogy az ember hozzá van házasítva, és hogy az ő ágya megszentségtelenítve lett, vagy hogy nincs igazságos oka az elválásnak.
Továbbá, vannak emberek, akiket semmi sem elégít ki: sem a lakhatás kényelme, sem az, hogy valaki kedveli a másik szolgálatát, sem az, hogy hasznot húz abból, sem pedig bizonyos szokások és gyakorlatok iránti ellenszenv, amelyektől szívesen megszabadulna. És mit tegyen ilyenkor egy megterhelt személy? Nos, valóban megtette kötelességét, és hallgathatja ott az Igét, valamint közösségben lehet azokkal, akikhez Isten és a saját józan lelkiismerete irányítja. És Krisztus egyetlen lelkipásztorának sem szabad elutasítania az ő igényét az Úr asztalához való járulásra.
Hogy ne mondjunk többet: tiszteletreméltó szerzőnk egy korábbi értekezésében bebizonyította, hogy a megkereszteltek ezáltal a fegyelmezésnek alanyai; mi pedig úgy véljük, hogy mindnyájuknak számadással tartozniuk kell annak a közösségnek, ahol éppen vannak, mivel a személyeket Isten gondviselése bocsátja el onnan, akár van elbocsátó levelük, akár nincs. Különben az ő elveik szerint egy Londonban felszentelt lelkipásztornak, aki korábban egy bostoni egyházzal volt közösségben, és akit egy adott gyülekezet szolgálatra hívott el, és aki el is fogadta annak pásztori gondozására való felkérést, előbb egy csomagot kellene küldenie Új-Angliába egy elbocsátó levélért. Hogy nem gondoljátok-e, hogy ő igazán hasznunkra volna?
Forrás
One May Miss Services & Leave a Church due to Providence without Permission, & a Letter of Transfer is Not Necessary – Reformed Books Online
