Kálvin a Fiúról, az újjászületésről és a gyermekkeresztségről Szervét ellen

Kálvin János (1509 – 1564)

A SZENTHÁROMSÁG IGAZ HITÉNEK VÉDELME A SPANYOL SERVET MIHÁLY BORZASZTÓ TÉVEDÉSEIVEL SZEMBEN

HÁROM KÉRDÉS, MELYET SERVET MIHÁLY KÁLVIN JÁNOSHOZ INTÉZETT.

1554.

PÁPA, 1909.

részlet (39-52. o.)

Első kérdés.

Vajon a megfeszített ember-Jézus Isten fia-e és mi ennek a fiúságnak az alapja?

Második kérdés.

Megvan-e Krisztus országa az emberekben; mikor lép be abba és mikor születik újjá az ember?

Harmadik kérdés.

Vajon Krisztus keresztsége hittel történjék-e, mint az úrvacsora, és mi célra van ezek szereztetése az Újszövetségben?

Kálvin János felelete

az első kérdésre.

Mi Jézus Krisztust, azt az embert, kit megfeszítettek, Isten Fiának hisszük és valljuk. Máskülönben nem nevezné őt Pál a dicsőség Urának, sem Tamás Urának és Istenének, nem prédikálna másutt Pál Istennek vérrel szerzett anyaszentegyházáról (1Kor 2,8; Ján 20,28; Csel 20,28).

Ezen elnevezésnek okát abban leljük, hogy Istennek az idők kezdete előtt örök Atyától nemzett bölcsessége, mintán testünket felöltötte, Isten volt testben megjelenve, miként Pál tanítja (1Tim 3,16). Tehát Krisztust emberi mivolta szerint is Isten Fiának valljuk, azért, mert Isten. Vannak kifejezéseink, melyek röviden és világosan kifejezik értelmünket, de azokat nem hozom fel, nehogy megütközésre adjanak alkalmat. Elhagyva a szóharcot, lássuk a dolog velejét. Pál, ahol Krisztust Dávid magvából nemzettnek és zsidóktól származottnak tanítja, mindjárt hozzáteszi: test szerint (Róm 1,3 és 9,5). Tehát amint Krisztust emberi természeténél fogva Dávid fiának nevezik, úgy isteni természeténél fogva Isten fia. Krisztus azonban egy, nem kettő, Isten és ember fia. Mert más dolog különbséget tenni és más dolog szétválasztani. Te Krisztust Isten Fiának vallod: de nem tanítod az egységet, hanem összezavarod. Mi azonban, akik Isten fiát testvérünknek valljuk, hogy így igazi Immanuel legyen, az egy Krisztusban elismerjük Isten felségét és az ember alázatosságát: az örök Isten lényegét és az ember teremtett természetét. Te, mikor azokat összekevered, mindkettőt lerombolod. Te testben megjelent Istent képzelsz el magadnak, akinek istensége maga a test, akinek emberi mivolta maga az Isten.

Ámde egynek kell lenni. Mikor a lelket a testtől megkülönböztetjük, azért az emberben még nem tagadjuk az egységet. Másutt megint Pál Krisztus megüresítéséről tanítva azt mondja, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő, mindazonáltal önként megalázta magát a keresztfának haláláig (Fil 2,6). Tagadom, hogy valamit vesztett volna az istenség dicsősége: de mivel a test gyengeségében mintegy megvettetve el volt rejtőzve, magát Krisztust, aki egyben ember és Isten, megüresítettnek mondjuk. Pál nem beszél külön az istenségről és külön az emberi mivoltról, hanem egyszerre mindkettőt összefoglalja, mert Krisztus nem kettő, hanem egy. Aki csak félig-meddig is ismeri az Írást, tudja, hogy ez a Szentlélek sajátos beszédmódja. Akik vallásos lélekkel gondolkodnak megváltásunk titkáról, azoknak a legédesebb vigasztalására van az, ha hallják, hogy Krisztus két különböző természetből áll, de úgy, hogy azért egy, hogy az, aki Máriának fia, egyszersmind Isten fia is, és aki Isten Fia, ugyancsak Máriának is fia, hogy ő a mi testvérünk, a mi testünk, mi pedig általa Isten fiai vagyunk.

A második kérdésre.

Azt tartjuk, hogy Isten országa az emberekben megkezdődik, mikor újjászületnek. Akkor, történik újjászületésük, mikor a Krisztusban való hitre megvilágosodnak, mikor szívük Isten iránt való engedelmességre megújhodik, és röviden: mikor bennük Isten képe helyreállíttatik. De tagadom, hogy az újjászületés egy perc alatt megtörténik: elég, ha mindennap egy-egy lépést halad egész a sírig. Ebből tehát az következik, hogy Isten országa csak megkezdődik bennünk, amíg itten élünk, minden nap növekedik, de itten teljes tökélyre nem emelkedik. Bizonyítja ezt az Írás számtalan helye, melyről nem szólok, nehogy világos dolgokat bizonyítva nevetségessé váljak. Az Írás bizonysága szerint nemcsak az egyes emberekben öregbedik az Isten országa, hanem az egyes korokban is. Miként Pál a régi népet velünk összehasonlítván mondja, hogy mi jobb korra nőttünk fel, hajdan gyermekek valánk a törvény gyámsága alatt. (Gal 4,1 s köv.)

Azonban mindkettőt fiúnak mondja és örökösnek, szabadoknak, a szabadság Lelkével megáldottaknak, akinek őrködése mellett Isten országa bennünk megkezdődik s befejeződik. Most csak reménykedve lépünk be Isten országába, a valóságot csak később nyerjük, mikor Krisztus másodszor eljövend hozzánk. Ezt mind jóltudják azok, akik az Írást forgatják. Éppen azért nem értem, mire való volt ez a kérdés.

A harmadik kérdésre.

Határozottan valljuk, hogy a keresztséghez is hit kell, de nem olyan, amilyen az úrvacsorához. A hit mindig vonatkozásban van Isten ígéretével. Éppen azért ennek természete és értéke az ígéret természetétől függ. A keresztség ígérete ez: Istened leszek tenéked és a te magodnak Istene (5Móz 17,7). (4) Az úrvacsora ígérete ez: Aki eszi ezt a kenyeret és iszik a kehelyből Krisztus halálának emlékezetére, úgy, amint illik, Krisztus testének és vérének részesévé lesz (Ján 6,54). Mit sem érne a keresztség, ha nem hinnénk ebben az ígéretben. De nemcsak maga nevében hiszi ezt az ember, hanem magzata nevében is, sőt mindnyájan együtt öleljük magunkhoz az egyháznak nyújtott kegyelmet. Ha tagadod a keresztség ezen ígéretét, csak arra a helyre hivatkozom, ahol Péter ezt az Ábrahám körülmetélkedése alkalmával adott ígéretet az újszövetség idejére is kiterjeszti: Mert néktek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek, mert ti az ígéret örökösei vagytok (Csel 2‚39). Ezt vallja Pál is (Róm 15,8): „Krisztus szolgája lett a körülmetélkedésnek az Isten igazságáért, hogy megerősítse az atyák ígéreteit. A pogányok pedig irgalmasságáért dicsőítik Istent”. A zsidóknak tett ígéret később a pogányokra is átszállt. Az úrvacsorához szükséges, hogy ki-ki önmagát megvizsgálja és önmaga higgyen. Ezen két szakramentum (szentség) között, ti. a keresztség és úrvacsora közt nincsen más különbség, mint ami hajdan a körülmetélkedés és páska közt vala. Nem is megyek tovább, mert aki a hit és ígéretek egymáshoz való kölcsönös viszonyát belátja, az ezt a tant önként elfogadja. Ami pedig kérdésed másik részét illeti, hogy mi célra van a keresztség és úrvacsora szereztetése az újszövetségben, röviden ezt felelem: a keresztség a mi örökbefogadtatásunk záloga, hogy Isten fiává legyünk; az úrvacsorában Isten jó családapaként viselkedik, aki bennünket táplál, miután, házába fogadott. Jól tudom, mit szokás ellenvetni. De erre másutt már megfeleltem, éppen azért ott keress bővebb fölvilágosítást. Ha valamit elhagytam, figyelmeztetve szívesen pótolom.

Servet Mihály cáfolata a feleletekre.

Az első kérdésre: Jézusról, mint Fiúról.

A megfeszített ember-Jézust velem együtt Isten Fiának vallod. Ezen fiúságnak okát nem abban találod, hogy magát az embert Isten nemzette, hanem, hogy más valamit nemzett, ami a testet felöltötte. A feltett kérdés bizonyítására csak a „nemzett Bölcsesség”-ről szóló allegorikus helyet hozod fel és pedig a Prédikátorból, aki a Bölcsességet is teremtettnek mondja. Ha ennek a helynek nyomatékot tulajdonítasz, gondold meg, hogy allegorikusan van mondva, burkoltan a jövendő dolgokat ábrázolja. Különben nem lehet abból kimutatni, mit teremtett vagy mit nemzett az Isten. Ha valamit hajdan valósággal nemzett, az a testnélküli Fiú volt. És így nemcsak kettéválasztjuk az Istent, hanem világosan két Fiúról beszélünk, az egyik testtel, a másik test nélkül való. Azután, hogy a dolgot jobban megvilágosítsd, Pálra hivatkozol, aki Krisztust test szerint Dávid magvából származottnak mondja. Ebből így következtetsz: Tehát amint Krisztust emberi természeténél fogva Dávid fiának mondjuk, akként istenségénél fogva Isten Fia. Helyes, de magát az emberi természetet nem nevezzük fiúnak: tehát magát az isteni természetet sem mondjuk Fiúnak. Íme, mint metszed kardoddal önmagad nyakát keresztül. Három fiút alkotsz: az emberi természet néked fiú, az isteni természet néked fiú és maga Krisztus is, egészében véve fiú. Örömest megengedem, hogy maga Krisztus emberi természeténél fogva Dávid fia, de az emberi természet maga nem fiú. Krisztust isteni természeténél fogva Isten fiának vallom, de az isteni természet maga nem fiú. Te atyád és anyád fia vagy, de amit atyádtól bírsz, külön nem képez fiút, sem az, amit anyádtól bírsz, jóllehet ezeknél fogva te fiú vagy. Ez a dolog veleje, csak azt az egyet kérem szépen, bizonyítsd be érvvel vagy tekintély alapján, hogy a Krisztusban lévő istenség Fiú. (5)

A második kérdésre: az újjászületésről és Krisztus országáról.

Veled együtt vallom, hogy az újjászületés nem egy pillanat alatt történik, de bizonyos időpontban kezdődik, éspedig az olyan emberben, aki Krisztus tanítását elfogadni képes. De miért nem tetted hozzá, hogy ezen újjászületés víztől, vagy Szentlélektől van? Ha ezt hozzátetted volna, elvetetted volna a gyermekkeresztséget és megnyitottad volna Krisztus igazi országát. Mert mint magad vallod, a megkeresztelt kisdedek nem születnek újjá a víztől és Szentlélektől. Ha az újjászületés a mennyből van, nemde az újjászületés révén jutunk a mennyeknek országába? Most a Lélekbe vetett hittel jutunk be Krisztus országába, bejutunk a reménnyel, a nagyobb dicsőség reményével, mely csak azután nyilvánul meg. Te csaknem egyedül a reményt hangsúlyozod, jóllehet Krisztus örökségének dicsősége nagy az ő szenteiben, mert olyanok vagyunk most ezen a világon, amilyen maga Krisztus az égben, mondja János. Te mindig előhozakodol a zsidókkal, nem véve figyelembe, hogy azok az Írás bizonysága szerint testiek, a test fiai, testi örökség örökösei és a tökéletesebb dolognak csak árnyékai.

A harmadik kérdésre: vajon a keresztség hittel történjék-e, mint az úrvacsora.

Azon ígéret, melyre a gyermekkeresztséget alapítod: „Istened leszek tenéked és a te magodnak teutánad” a körülmetélkedés alkalmával tétetett, mint idézed. De vajon kisdedeinkben beteljesedik-e az? vagy csak azokban, akiket Krisztus körülmetélt a szív, a lélek körülmetélésével? Úgy látszik, hogy te Ábrahám magvából vagy test szerint és a test fiai közül, te testiesen és zsidósan érzel, mikor Pétert idézed: „Mert néktek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek, valakiket csak elhív magának az Úr”. Lásd, mit mond: „valakiket csak elhív magának az Úr”. Lásd, hogy azok a fiúk és csak egyedül azokat valljuk Ábrahám magvából valóknak, akik a hit útján lépnek be, miként Pál világosan tanítja.

Helytelenül vonatkoztatod tehát az ígéretet a te kisdedeidre. Önmagadnak mondasz ellent, midőn a testi kisdedeket lelki ígéret részeseivé teszed. Pápista koholmány az, hogy valaki más hite alapján kereszteltessék meg. Azt mondod, hogy az egész dolog csak névleges, hogy a keresztség a kisdedeknél örökbefogadást jelent és hogy Isten fiai lesznek. Sőt ők a haragnak fiai, amíg nem hisznek. Hát te megigazultaknak tartod az ilyen megjelölt kisdedeket? Pál azokat mondja megigazultaknak, akik Krisztussal a keresztség folytán meghaltak, éspedig saját hitük alapján. Ha valami jelzést akarsz a kisdedekre adni, vesd rájuk kezedet és imádkozzál Krisztussal. Imádkozzál érettük, hogy közben ne bántsa őket a gonosz. Azt állítod, hogy oly viszonyban van a keresztség az úrvacsorával, mint hajdan a körülmetélkedés a páskával vala. Hát akkor miért nem engeded a megkeresztelt kisdedet az úrvacsorához, miként hajdan a körülmetéltet odaengedték. Az úrvacsorában ezt az ígéretet tartod igaznak: „Aki eszi ezt a kenyeret és iszik a kehelyből, Krisztus testének és vérének részesévé lesz”. Akkor a keresztségben is ezt kell igazi ígéretnek venned: Aki felülről születik víztől és Lélektől, az megy be a mennyek országába. De mikor történik mindez: hogy valaki bemenjen, egyék és Krisztusnak részesévé legyen? Nemde mindegyik jelképről ugyanaz áll? Az Istenre kérlek, – mivel megígérted, hogy kész vagy megtoldani magyarázataidat, ha kérlek, – taníts meg arra először, hogy mi az igaz hit, és hogyan eleveníti meg azt az újjászületés lelke. Másodszor, megigazulhat-e valaki ígéret nélkül. Harmadszor, milyen a belső ember, aki nem vérből, hanem Istentől született. Negyedszer, kit táplál Krisztus az úrvacsorában, vajon valósággal vagy képzeletben. Ötödször, mi Krisztus eljövetelében a kegyelem. Vajon egész addig uralkodott-e a halál? Vajon atyáink mind a pokolban valának-e addig? Végre, kérlek, légy szíves a keresztségről szóló negyedik könyvet (6) elolvasni, mert látom, hogy még nem olvastad. Isten kegyelme vélünk. Amen.

Kálvin második felelete.

Az első kérdésről.

Hogy Krisztust azért mondom Isten Fiának, mert ő Isten igéje, az idők kezdete előtt született az Atyától és testünket felölté; te ezt a felfogást megtámadod.

Midőn az ennek bizonyítására általam felhozott bizonyítékokat cáfolod, azt gondolod, hogy én a Prédikátorból idézek, pedig eszem ágában se volt, hanem a Példabeszédek nyolcadik része lebegett szemem előtt, bár feleletemben a forrást nem nevezém meg. De ne törd magadat, én megelégszem, ha megengeded, hogy Krisztus, mielőtt emberré lett, Isten örök igéje volt. De te ezt írásaidban tagadod, mert azt képzeled, hogy az Ige akkor kezdődött, mikor Isten a világ teremtésére vonatkozólag döntését kimondta. Ez pedig roppant képtelenség, mert vagy olyasmit kezdett akkor az Isten, ami még nem volt, vagy maga az Ige nem igazán Isten. Ámde egy józan ember fejéből sem vered azt ki, amit az Írás folyton bőségesen bizonyít, hogy Krisztus, aki most testben megjelent Isten, mindig az Atyától született Isten-ige vala. Amit a kifejezés helytelenségéről mondasz, az engem nem zavar, mert szívesen elismerem, hogy az emberi nyelv nem képes a dolog méltóságához illő szavakat megtalálni. De nem szabad hibául felrónod, ha az Úr szájából veszem bölcsességemet.

Krisztusnak öröktől való születését azzal cáfolod, hogy ha valamit az Isten valósággal nemzett, abból az következik, hogy Istennek két fia van: egyik testtel, a másik test nélkül. Mintha bizony nekem nem volna szabad téged szavadon fogni. (7) Azt mondod, hogy az Isten igéje valamikor test nélkül volt, aki most testté lett. Ha valaki szemedre veti, hogy két Isten igéjét alkotsz, nemde ugyanúgy fog okoskodni? Erre felszisszennél, hogy jogtalanul bántnak. Ne tetszelegj tehát magadnak ilyen haszontalanságban, mert mi ugyanazt az Isten Fiát hirdetjük, aki kezdetben test nélkül vala, azután testet öltött és így testté lett.

Azután, hogy rágalmazásodat még tetézzed, így folytatod: én három Isten Fiát csinálok, mivel nekem az emberi természet fiú, az isteni természet fiú és az egész Krisztus maga is fiú. És erre győzelmi mámorba esve ujjongsz, hogy saját kardomba dőltem. Erre én azt felelem, hogy téged saját hazugságaid törnek össze, nem az én tanításom, mert azt erősítem, hogy ugyanaz az Isten Fia, aki Mária fia. Aki Isten örök igéje volt, azt istenségénél fogva Isten Fiának hirdetem, emberi mivoltánál fogva ember fiának. Ámde a két természetnek különböző szempontból való nézése még nem csinál két Isten-Fiát, mert az egész Krisztus, amennyiben Isten és ember, Isten fia és az emberé. Úgy különböztetjük meg a természeteket, hogy azért a személy egységét megtartjuk.

Azt a hasonlatot, melyet felhoztál, önvesztedre hoztad fel. Más tekintetben vagyok ugyanis atyám fia, mint anyámé, de azért nem lesz két ember belőlem, jóllehet kettős vonatkozásomban kétszer szerepelek, mint fiú.

Ezt a hasonlatot jelen esetben nem engedem meg, mert én testemet atyámtól és anyámtól bírom, Krisztus azonban csak az anyjától. Más az, nem a test, amiről azt mondjuk, hogy Isten szülte. (8)

Arra kérsz, tanítsalak meg akár érvvel, akár tekintély alapján, hogy az istenség, mely Krisztusban van, az fiú. Nekem elegendő ez az egy ok, hogy Isten a hívek Atyja s magát annak hívatja. De a hívek Atyja csak egyetlen Fia által lehet, mi örökbefogadás folytán vagyunk fiai, ő pedig természet szerint. Ha ahhoz a közönséges kibúvóhoz fordulsz, hogy eleve elválasztá fiának azt, aki valósággal nem volt az, ismét megfoglak, mert az Atya elnevezés előbb kijelentetett, mint az Isten igéje testté lett. Ilyen értelemben nevezték Istent atyjuknak a pátriárkák és a többi hívők, hogy örökbefogadtatásuk alapját (9) az Isten Fiában látták.

Az ezt bizonyító szentírási helyek elég világosak, te pedig gyengéknek tartod. Pál szerint Krisztus Dávid fia, a zsidóktól veszi eredetét emberi mivoltánál fogva (Róm 1,3; 9,5). Viszont, istenségénél fogva Isten Fia. Tudom, mit szólsz erre, de arra nem adok semmit, mert amiként anyjától nyerte azt, aminek alapján Dávid fiának hívják, megengeded, hogy az Atyjától nyerte azt, aminek alapján Isten Fia, és ez más dolog, nem az emberi természet.

De keressük az időt, mely az emberi mivoltot megelőzte. Tele van az Írás bizonyságokkal, melyek Krisztusnak isteni lényeget tulajdonítanak, mikor még nem volt ember. Nagyon sok hely van olyan is, melyek Krisztus személyében világosan megkülönböztetik az emberi mivoltot az istenségtől. Ezekre támaszkodtam én – nem vakon jártam – az öröktől való származás bebizonyításánál. Nem látom be, miért nem nyugszol meg, bizonyára már annyira megittasodtál elfogultságodban, hogy nem látsz a szemedtől. (11) Azt magad se tagadod, hogy Krisztus, mielőtt emberré lett, Isten volt. Hozzá adom: különbözött az Atyától, (12) amit te szemérmetlenül tagadsz. A logoszról, akit János Istennek hirdet, azt állítja, hogy kezdettől fogva Istennél vala. És maga Krisztus ugyanazt a dicsőséget követeli magának a testben, amivel Atyjánál mindenkor bírt. Erre vonatkozólag nem szándékoztam bizonyítékot idézni, figyelmeztetésül csak épp megemlítém.

Nem bírod tagadni, hogy az Isten igéje mindig külön személy volt és Isten állagában levő természet, bárminémű néven nevezzük is azt. Nem akarok a szavakba kapaszkodni. Azt az Istentől idők előtt nemzett Igét úgy hirdetem, hogy testet öltött, hogy igazán Isten és igazán ember legyen: és amaz isteni természetnél fogva Isten Fiának hívjuk. Ha ezt a feleletet az előbbivel jól összeveted, – ha nem csalódom – meg leszel elégedve.

A második kérdésről.

Azt állítod, hogy az újjászületés csak a fogékony emberben kezdődik meg. Én azonban Isten lelkét nem verem béklyóba, hogy hatalmát a kisdedekre is ki ne terjessze. Keresztelő Jánosban különös hatását látom a Léleknek, mielőtt abban a korban lett volna; hogy a tanítást fölfogja.

Ez az egy példa is tiltja, hogy Isten kegyelmét korhoz kössük. A kisdedekről nem szólottam, mert nem kérdeztél. Most már értem, mit akartál.

Válaszom ez: azt a helyet, hogy víztől és Lélektől kell újjászületnünk (Ján 3,5) elhamarkodva idézed, mert annak a keresztséghez semmi köze; a víz szó képes kifejezésben a Léleknek tulajdoníttatik, mint másutt a tűz. Mit akar ez mondani: Szentlélektől és tűztől (Máté 3,11) ezt: Lélektől, aki olyan, mint a tűz? Hasonlóképpen: víztől és Lélektől, annyit jelent: titokzatos víztől, mely nem más, mint a Lélek. (13)

Nem értem, miért kapaszkodtok ti, a gyermekkeresztség ellenségei, oly nagy mértékben abba a helybe. Mert ha már a szavakon nyargalunk, a keresztségnek meg kell előzni a Lélek kegyelmét. (14) Többet nem is szólok, nem szeretek gúnyolódni. Csak azt akartam mondani, hogy fenti magyarázatommal nem akartam kitérni az útból, mert ha megengedem, hogy az emberek keresztségtől és Lélektől nyerik újjászületésüket, még mindig nem éred el célodat, hogy a kisdedek keresztségét elvethesd. A te értelmezésedben vett szavak ugyanis azt mondják, hogy a keresztséggel kezdődik az újjászületés, befejeződik a Lélektől. Egészen mást akart mondani Krisztus, éppen azért fölösleges dolog velem e ponton vitatkoznod. Hallod, mit mondok: a kisdedek nem születnek újjá a Lélektől; de hiába vonatkoztatod a kisdedekre azt, amit én a felnőttekről mondtam. Másképpen beszélek én ezekről és másképpen azokról, azaz nem én, vagy bárki más, hanem maga az Isten lelke. Ami engem illet, mellettem szólnak az én írásaim, a gyermekeket éppenséggel nem zárom ki a kegyelem vételéből, és hogy miért nem, világosan megokolom Institutiómban. A hitről és reményről szóló tanoddal túllősz a célon, úgy beszélsz, mintha a hit a jelen életre szorítkoznék, a remény pedig csak a jövőre. Egészen másképp tanít Pál, aki azt mondja, hogy szemtől-szembe nem láthatunk, (15) míg e földön vándorlunk, mert hitben járunk (2Kor 5,6). Tehát a hit is, a remény is vonatkozásban van a jövendő dicsőséggel és a boldog halhatatlansággal. Azonban mégsem tagadom, hogy hit által nyerjük Isten jelen jótéteményeit, aminő az újjászületés. Azt sem tagadom, hogy ezáltal jutunk be Isten országába, mert annyira mentünk át a halálból az életre, amennyire Krisztus lelkétől megújultunk.

De ha azt mondod, hogy én majdnem csak a reményt hangoztatom, gonoszul megrágalmazol. És mert nem hiszem őrült módjára a hamis föltámadást, mint a libertinusok, azért nem tetszem neked. Kiemeled velem szemben Krisztus örökségének nagy dicsőségét az ő szenteiben, mintha bizony azt már el is nyerték volna. (17) Pál a jövendő dicsőségről beszél, melyet ugyan hittel már e földön elérnek a szentek, de tényleg nem, csak a végső kijelentés napján.

Ugyan kérlek, hol tanítja János, hogy mi olyanok vagyunk a földön, amilyen Krisztus az égben? Sőt ellenkezőleg, ahol azt mondja, hogy bizonyosan Isten gyermekei vagyunk, tüstént hozzáteszi, de még nem lett nyilvánvalóvá, hanem akkor hasonlókká leszünk őhozzá, mert meg fogjuk őt látni, amint van (1Ján 3,2). Megvallom ugyan, hogy mi most úgy szemléljük az Istent Krisztus képében, (18) hogy az ő hasonlóságára változzunk át, mert a keresztyén életnek csak az a célja, hogy bennünk Isten képe helyreállíttassék. De ez az egész dolog mit hajtja a vizet a te malmodra és mit ellenkezik az én felfogásommal?

A zsidókat hiába hánytorgatod folyton, minthogy testieknek, a test fiainak, testi örökség örököseinek hívatnak. Nagyon meglep a te feszelgésed. Hát mit mond Pál azon helye, amelyet idéztem? Nemde Isten fiainak mondja őket? Nemde ugyanazt az örökséget és a szabadság ugyanazon lelkét ígéri nékiek is? Te pedig nagy garral (19) hirdeted, hogy ez az egész dolog mesebeszéd. Ki vagy te, hogy megvetve Pál tekintélyét, aki által Krisztus beszél, a te hazugságaidnak higgyünk? Nem szégyelled magad, Ábrahámot a test fiának mered mondani, aki lélekben meglátta Krisztus napját és örvendezett? A kegyes Jákobnak te csak testi örökséget jelölsz ki, aki végső órájában, a halál torkában így kiáltott föl: A te üdvösségedet várom, Uram? De minek is beszélek erről? Aki más örökségre vagy más Isten országára áhítozik, mint amilyet a pátriárkák vártak, az az ördöggel örököljön együtt! Mert az elválasztottakról mondatik, hogy Ábrahámmal, Izsákkal és Jákobbal együtt lesznek Isten országában. Nem veszed észre, hogy amely címekkel te engemet illetsz, azok az elfajult, hamis zsidókra illenek. Bárcsak már egyszer nagyobb vallásossággal forgatnád az Írást!

A harmadik kérdésről.

Azt állítod, hogy ez az ígéret: „Istened leszek tenéked és a te magvadnak,” nem vonatkozik a mi kisdedeinkre, hanem csak azokra, akiket Krisztus a szív körülmetélésével körülmetélt, mintha csak valaki úgy okoskodnék, hogy Izsák nem született Isten fiának, mert Ábrahám a hitből lett. Márpedig az Úr Ezékiel által nyíltan megmondja, hogy mindazok, akik Ábrahám nemzetségéből valók, az ő fiainak születnek. Akkor volna helyén a te okoskodásod, ha a kisdedek örökbefogadtatása kizárná a szív körülmetélkedését. Azt megengedjük, hogy az Úr kegyelmét titokszerűen közölje a kisdedekkel, ha előbb elszólítja őket e világból, mielőtt rendes úton-módon körülmetélkednek.

Szememre veted, hogy Ábrahám testi magváról testiesen és zsidósan gondolkodom. Pálnak vesd szemére, akitől én tanultam. A rómabeliekhez írt levelének kilencedik és tizenegyedik részében azt állítja a kegyelem szövetségéről, hogy az Ábrahám igazi és természetes magvában van meg. De nem is vagyok olyan dőre, hogy mind Ábrahám fiának mondjam azokat, akik test szerint Ábrahámtól születtek.

Istennek szabad az elválasztás, a törvényes fiakat elválasztja a törvénytelenektől, azaz a lelkieket a testiektől. Megvallom azonban, hogy ez első tekintetre képtelenségnek látszik, hogy Isten magát egy olyan nemzetség Istenének ígéri meg, amelyben többen vannak a méltatlanok, mint a választottak. Ezt a csomót szépen megoldja Pál. Miután a kilencedik részben a zsidók ostoba bizakodását visszautasította, kik a testtel kérkedtek, és kimutatta, hogy sokan idegenek Isten előtt, akik test szerint Ábrahám nemzetségéből valók, és viszont sokan, akik idegenek valának, az ő fiai közé számíttatnak; és tárgyalta azt, hogy mindez Isten szabad elválasztásától függ: végre a tizenegyedik részben azt hirdeti, hogy azért mégsem hiábavaló az Isten ígérete, mert Isten úgy választja el ingyen kegyelemből azokat, akiket akar, hogy azért az Izraellel kötött szövetségének hatálya nem csorbul. Tehát ez a kettő összeegyeztethető: Nem mindenki Ábrahám fia, aki testben Ábrahámtól származott, de nem is hiába mondatott Ábrahám magvának: Istened leszek tenéked, s nem hiábavaló a szövetség kegyelme, mellyel Isten a zsidókkal szemben magát lekötötte.

Különben hiába mondaná Pál, hogy Krisztus a körülmetélkedés szolgája, hogy megerősítse az atyák ígéreteit (Róm 15,8) Mire célzott Jákob imádsága: „Viseljék az én nevemet stb.” (1Móz 48,16). Mit se ért volna ivadékainak az a név, ha a szövetség öröksége nem volt azzal összekapcsolva.

Mikor Péter nézetét (Csel 2,39) kiütöd kezemből, ezzel csak azt bizonyítod, hogy jobban szeretsz csatározni, mint tanulni, és hogy hiányzik belőled az emberhez méltó őszinteség. Ha azt mondod, hogy Péter a Lélek ígéretéről szól, akkor eltérünk a tárgytól. Ez a kérdés: miért mondja Péter, hogy az ígéret a zsidókra és fiaikra vonatkozik? Hogy ezt tagadhasd, mindjárt belekapaszkodol a következő mondatrészbe: „És mindazokra, valakiket csak elhív magának az Úr”. Ha nem szándékosan kerülöd és támadod az igazságot, röviden megmutatom, hogy te Pétert éppenséggel nem értetted meg. Péter ezt mondja: „Néktek lett először az ígéret és a ti gyermekeiteknek”. Miért először nekik? Mert zsidók lévén, övék volt az elsőszülöttség joga. Azután ez következik: „és azoknak, akik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr”. A „messze” szó nem térbeli távolságot jelent, hanem messze levőknek mondja a népeket, akik Istentől eltávolodtak, miként Pál is mondja (Ef 2,13): „Ti, kik egykor távol valátok, most közelvalókká lettetek a Krisztus vére által. Mert eljővén, békességet hirdete nektek. A távolvalóknak és a közelvalóknak” (17. v.). Ez a nevezetes hely a zsidókat Istenhez közelállóknak, a pogányokat távoliaknak mondja. Miért? Kevéssel előbb megmondta az okát, mondván, hogy a pogányok Isten szövetségén kívül állanak, mert kívül vannak Izrael országán. Ezt az előjogot megadja nékik Pál is a Róm. 3. és 9. részben, mivel a szövetség különösen velük köttetett (Róm 3,2 és 9,4). Most Péter beszédére térek vissza. Az első helyet a zsidóknak adja, de kegyelemben való társakul és részesekül másokat is számít hozzájuk, hogy megtudják, hogy Isten kegyelmének minden népre ki kell terjednie; ámde olyan sorrendben, mint Pál mondja: először a zsidónak, azután a görögnek. Isten még nem kezdette meg elhívását a pogányok között akkor, mikor már Júdeában megkezdette. Azt parancsolja, hogy a pogányokat minden sorrend nélkül kell meghívni. Pál akképpen szól a zsidókhoz: „Szükséges volt, hogy először néktek hirdettessék az Isten igéje, de mivelhogy ti megvetitek azt, íme a pogányokhoz fordulunk” (Csel 13,46). Miért nékik először? Mert Ábrahám nemzetségéből valók. Ugyanezt tanítja más beszédében is, hol a zsidókat a próféták és a szövetség fiainak nevezi. Azt hiszem, most már látod, milyen szűkkeblű vagy.

Ha fiak alatt ivadékot értesz, akkor még egy század emberei se részesülnének a kegyelemben, de az a fontos, hogy Isten magát Ábrahám magva Istenének vallja ezer nemzedéken keresztül. Olyan kort követelsz, mely az újjászületésre alkalmas. Tagadom, hogy az Úr ezt követelte volna valahol. Sőt világosan megparancsolja, hogy a kisdedek is körülmetéltessenek. Szerinted a körülmetélkedés testi jegy. Én Pálnak több hitelt adok, aki abban a hit igazságának pecsétjét látja. Mózesnél és a prófétáknál is találunk bizonyítékokat arra, hogy lelki jelentése és ereje van. Pál szavaira támaszkodva azt állítod, hogy csak azok Ábrahám fiai, akik a hitből vannak: csodálom, hogy nem teszel különbséget a kisdedek és felnőttek között. Amint Pál hitet követel a felnőttektől, hogy Ábrahám fiainak elismerje, viszont éppúgy hangsúlyozza, ha az atya, a gyökér szent, az ágak is azok, és zsengékhez hasonlítja a felnőtteket, akik a tőlük származottakat is megszentelik (Róm 11,16). Azért szenteknek mondja azokat, akik hívő atyától vagy anyától származnak (1Kor 7,14).

Mi is azt tanítjuk, hogy a harag fiai azok, akik Ádámtól származnak, de viszont azt is tanítjuk, hogy az Isten megjelent kegyelme eltörli azt az átkot, mely a természethez tapad. Most már bizonyítsd rám, hogy helytelenül szólok.

Ha a te szavad nekünk Szentírás, elhisszük, hogy pápista koholmány az, hogy valaki más hite alapján kereszteltessék meg, de mivel Isten rendelkezése tiltja azt, hogy neked higgyek, megvetem, amit mondasz, mert lerontatván a közbevetett választófal (Ef 2,14), az örök élet szövetsége a zsidókkal közös birtokunk. Ezt a szövetséget pecsételi meg a keresztség. Továbbá kikhez vannak intézve e szavak? (20) Minden kegyes emberhez, hogy tudják: őket s ivadékukat együtt örökbefogadta az Úr.

Szerinted csak névleges dolog, (21) hogy a gyermekek keresztségében az örökbefogadást tanítom. Ezt te mondod, de ugyan ki hiszen neked, ha józan esze van? Bizonyításhoz is fogsz: mert azt mondja Pál, azok a megigazultak, akik a keresztség által Krisztussal együtt meghaltak. Megbocsátom neked, hogy többet mondasz, mint amennyit Pál mond. Nézetem az, hogy helytelenül cselekszel, ha a kisdedekre vonatkoztatod azt, amit Pál a felnőttekről mond: „Ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék” (2Thess 3,10). Tehát éhen haljanak a csecsemők, akiket anyjuk még emlőjén táplál? Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtésnek! Tehát hirdettessék az evangélium a kisdedeknek is. Azt mondod, hogy Krisztus példáját követve csak a kézrátétel által szabad a kisdedeket a mennyei Atyának felajánlani. Én meg azt mondom, minthogy a kézrátevés az áldás ünnepélyes jelképe, ugyanannál az oknál fogva a keresztség is megilleti a kisdedeket. Amit te a gonosz (1) bántásáról mondasz, azt a pápaság piszkaiból vetted át.

Midőn azt tanítom, hogy a keresztség és úrvacsora között ugyanaz a viszony, ami hajdan a körülmetélkedés és a páska közt volt, azt kérded tőlem, miért nem szolgáltatjuk ki a kisdedeknek az úrvacsorát, amint a páska hajdan a körülmetélteknek adatott? Azt felelem, hogy ma is úgy cselekszünk, mint hajdan. (22) Mózes szavai így hangzanak: „Mikor pedig a ti fiaitok azt mondják néktek: micsoda ez a ti szertartástok? akkor mondjátok: páskaáldozat ez az Úrnak” (2Móz 12,26 s köv.). A páska tehát nem volt közös étele mindeneknek, hanem csak azoknak, akik a tanítás befogadására már alkalmasak voltak.

Azt következteted, hogy ez a két szertartás egyenlő, de ok nélkül. Nekem azonban erős okaim vannak arra, hogy különbséget tegyek a kettő között. Ha az Úr a felnőttekről mondotta is, hogy mielőtt bemennek az Isten országába, víztől és Lélektől kell újjászületniök, akkor sem szabad néked mindjárt a kisdedekre is érteni, mint már mondottam. Hogy magyarázatodat, miért vetem el, már kimutattam. Harmadszor azok a kisdedek, akiket az Úr elszólít az életből, – nem kételkedem – a Lélek titokzatos munkája folytán fognak újjászületni. Másokban a korhoz mérten cselekszik a Lélek, éspedig úgy, hogy ne legyen hiábavaló a megújulás jegye. A keresztség és úrvacsora között azért teszek különbséget, mert az úrvacsoránál ez a parancs kötelez: Próbálja meg azért az ember magát stb. (1Kor 11,23. A keresztség az örökbefogadás jele, közös Isten minden fiával, ezekhez tartoznak a hívők kisdedei is, minthogy a szent gyökérnek az ágai is szentek, nem ugyan a természet tiszta voltánál fogva, mely egészen vétkes és megromlott, hanem a kegyelmi szövetség közbejötte folytán, mely a természet átkát is meggyógyítja és az üdvösség forrását is magába foglalja.

Kérsz, hogy más dolgokban is válaszoljak neked. Megtenném, ha röviden tehetném. De nem tudom bizonyosan, hogy mit is kívánsz tulajdonképpen. Sokkal jobban el vagyok foglalva, semhogy egy embernek egész könyveket írjak. Különben, amiről kérdezel, ha tetszik, Institutiómban is megtalálhatod. De még a fáradságot sem sajnálnám, csak tudnám, mi a célod. Egész erdő az, aminek magyarázatát óhajtod. Hogy meghatározzam, mi az igaz hit, ahhoz egész kötet szükséges. Csak önmagamat ismételném, ha azt amit a hit természetéről írtam, újra elmondanám. (24) Kérded, hogy miként elevenít meg az újjászületés lelke. Ez a szólásmód először is elüt az Írás szólásmódjától, másodszor hamis fölfogást árul el, mintha a fiúság lelke holt hitet adna, melyet azután az újjászületés életre kelt. Az igaz hit nem veheti Krisztust az igazságra, ha nem veszi egyszersmind a megszenteltetésre is. Ha nem szoktam volna meg a te lázálmaidat, nem tudnám, mit akarsz. Bocsáss meg, de így kell beszélnem! Nem gyűlöllek, nem vetlek meg, s nem akarlak a kelleténél kíméletlenebbül üldözni; de vasból kellene lennem, ha meg nem rázkódnám, mikor látom, mily arcátlanul rontasz neki a józan tanításnak.

Vallom, hogy senki sem igazulhat meg ígéret nélkül. De helytelenül jársz el, ha ebből azt következteted, hogy a kisdedek nem igazulnak meg, mert az ígéretet nem képesek fölfogni. Nem is ő rájuk vonatkoznak az ígéret igéi, hanem az Atyákra.

Pál szerint a belső ember nem az új embert jelenti, amint te gondolod. Félretéve minden szóvitát, (25) ha azt akarod megtudni, ki az Istentől született ember, nézd meg az Institutio második fejezetét, (26) mely teljes magyarázattal szolgál.

Azt mondom, hogy a hit által megújhodott lelkünket az úrvacsorában Krisztus valósággal táplálja s Krisztus nem képzeletben közli magát velünk, hanem valóságban.

Hogy milyen a Krisztus eljövetelekén [!?] kegyelme, s hogy miben különbözünk atyáinktól, megtalálhatod az ó- és újszövetségről szóló fejezetben. (27) Adja az Isten, hogy fölhagyva a gőggel, az igazság alázatos tanítványa légy!

….

(4) A keresztségben Isten azt ígéri híveinek, hogy Üdvözítőjük és Atyjuk lesz nekik és az ő magjuknak.

(5) Isten Fia.

(6) Művére céloz, melynek címe: De regeneratione superna et de regno Antichristi. A negyedik könyv az újjászületés titkainak rendjéről szól. Megtalálható a főkiadásban és Murriusnál, 355–576. lapokon.

(7) Ha így beszélsz, magad adod a botot kezembe, hogy jól elverjelek.

(8) Az Istentől született dolog nem test, sem nem vér.

(9) lényegét, lényeges alapját.

(10) A Rómaiakhoz írt levél első vagy negyedik részében.

(11) Fényes nappal se látsz.

(12) Már akkor különbözött az Atyjától.

(13) Tehát – Lélek.

(14) Amit te tagadsz.

(15) üdvösségünk látása.

(16) ezen a földön.

(17) birtokukban volna.

(18) ebben az életben.

(19) mintha csak trónon ülnél a magas felhőkben.

(20) a szavak, melyeken a hit alapul.

(21) azt mondod, hagy csak hiábavaló képzelődés.

(22) Amit a gonosz támadásáról mondasz. (Célzás a pápás keresztelési ördögűzésre. Ford.)

(23) Azt felelem, hogy ma éppen úgy élünk a mi szakramentumainkkal (szentségeinkkel), mint a régi atyák az övéikkel.

(25) lásd Institutiómat, mellyel az Isten ajándékozott meg.

(26) Most II. könyv, 4. rész.

(27) Akkor XI., most II. könyv, 10. és 11. rész.

Forrás

Servet három kérdése Kálvinhoz | A SZENTHÁROMSÁG IGAZ HITÉNEK VÉDELME A SPANYOL SERVET MIHÁLY BORZASZTÓ TÉVEDÉSEIVEL SZEMBEN, ÍRTA: KÁLVIN JÁNOS 1554.; LATINBÓL FORDÍTOTTA: Dr. TARI IMRE; A SERVET-PÖR C. GYŰJTEMÉNY B) RÉSZE; PÁPA, 1909. A FŐISKOLAI KÖNYVNYOMDA BETŰIVEL. Forrás: leporollak.hu