Egy református pszichológia kialakítása (1) | Mark Hoeksema
6/1/1975 – The Development of a Reformed Psychology (1) – Hoeksema, Mark | The Standard Bearer (Szerkesztői megjegyzés: Ez egy körülbelül egy évvel ezelőtt, a coloradói Loveland Protestáns Református Egyházban elhangzott előadásnak a leirata. Kérésre kerül publikálásra.)
Bevezetés
Azt hiszem, mindannyian tudatában vagyunk annak, hogy a modern időkben, a jelenkor napjaiban a pszichológia témája igen nagy érdeklődésre tart számot. Olvasunk róla, hallunk róla; talán olykor észre sem vesszük, hogy éppen a pszichológia területével foglalkozunk – pedig így van. Biztos vagyok benne, hogy szinte mindannyian olvastunk már Ann Landers vagy Dear Abby rovatait a napilapokban; én magam is gyakran elolvasom, és ritkán hagyok ki egy alkalmat egy jó kis nevetésre. De még ha ennyire korlátozódik is az olvasmányaink köre, akkor sem kerülhetjük el a pszichológia kérdéskörével való találkozást: Ann Landers szinte mindig azt tanácsolja valakinek, hogy forduljon egy lelkészhez vagy egy pszichiáterhez. De miről is szól valójában mindez? Mi is az a pszichológia, amelyről annyit hallunk? Milyen értékelést és véleményt kell alkotnunk róla? Erről a témáról szeretnék ma este néhány szót szólni.
Bevezetésként először is meg kell jegyeznünk, hogy a pszichológia kifejezés szó szerinti jelentése „lélektan”. Ez több szempontból is félrevezető elnevezés, ahogy azt később részletesebben ki is fogjuk fejteni. A modern pszichológia ugyanis szinte teljes egészében tagadja a lélek létezését. De függetlenül ettől, a pszichológia fogalma mindenképpen túlmutat a léleknek a kérdéskörén. Amikor pszichológiáról beszélünk, akkor az ember egészéről beszélünk: az emberről, ahogyan viszonyul először is Istenéhez, másodszor pedig ahogyan viszonyul környezetéhez, a világban elfoglalt helyéhez. És azt is meg kell jegyeznünk, hogy a keresztyén emberről, a megszenteltről beszélünk.
De hogyan ismerhetünk meg bármit is az emberről? Ez itt a kérdés. Azt hiszem, azt mondhatjuk, hogy kétféle információforrás áll rendelkezésünkre. Az egyik ilyen magától az embertől származik. Végső soron az ember maga a vizsgálódásunk tárgya. Ennek azonban vannak korlátai is. Mivel a lélek láthatatlan és lelki természettel bír, magát a lelket nem ismerhetjük meg, csupán annak megnyilvánulásait. Ez így logikus számunkra. Ráadásul, mivel az ember szíve lelke csalárd, nem támaszkodhatunk ezekre teljes bizonyossággal. Ezt már évszázadokkal ezelőtt is világosan látta Jeremiás próféta, amikor így szólt: „Csalárd a szív minden dolgok felett és gonosz, ki tudhatja meg azt?” (Jer 17,9). Ezért van szükség a második információforrásra is: a Szentírásra, mint az igazság objektív mércéjére.
Ugyanakkor ezen előadásnak a kereteit korlátoznunk is kell. Nem foglalkozhatunk részletekbe menően olyan kérdésekkel, mint például: „Mi az ember szíve? Mi a lelke? Mi az elméje? Mi a szelleme? Mik az érzelmei? Hogyan viszonyulnak egymáshoz az ember ezen különböző aspektusai?” Ezek túl összetett és bonyolult dolgok ahhoz, hogy egy rövid előadás keretében teljes mélységükben tárgyalhassuk őket. Ehelyett célunk egy általános áttekintés nyújtása lesz a református pszichológiáról. Nem önálló tudományágként fogjuk kezelni, hanem mint olyasvalamit, ami illeszkedik a református hitünkhöz. Ezért szeretnénk néhány alapelvet lefektetni, amelyeknek feltétlenül érvényesülniük kell, valahányszor az embernek Istenhez, valamint más embertársaihoz fűződő kapcsolata kerül szóba. Amit itt elmondok, nem teljes és nem az utolsó szó a témában. Mégis az lesz a feltett szándékom, hogy olyan irányelveket és igazságokat fogalmazzak meg, amiket nekünk követnünk kell. Előadásom címe: Egy református pszichológia kialakítása. Ennek kapcsán három kérdést szeretnék feltenni és megválaszolni. Először is: miért van szükség református pszichológiára? Miért kell egyáltalán beszélnünk róla? Másodszor: milyen a jellege? És harmadszor: jellege alapján hogyan érhetjük el, hogyan valósíthatjuk meg a református pszichológiát?
Egy református pszichológia szükségessége
Az egy református pszichológia szükségessége kapcsán először is meg kell jegyeznünk azt, amit negatív szükségességnek nevezhetünk. Ez ugyanis abban áll, hogy napjaink világias, modern pszichológiája teljességgel keresztyénellenes. Alapvetően azért keresztyénellenes, mert az általunk ismert pszichológia – kisebb-nagyobb módosításokkal – egy Sigmund Freud nevű embertől származik. Freudot mindenki a modern pszichológia atyjának tartja. Több mint száz évvel ezelőtt kezdett el az ember tanulmányozásával foglalkozni, rendkívüli részletességgel vizsgálta őt, és hatalmas mennyiségű írásos anyagot hagyott hátra. Az ő munkái képezik az alapját minden későbbi fejlődésnek ezen a területen. Idővel mások is jöttek, és módosították rendszerét: például tanítványai, Jung és Adler, vagy a modern időkben számos új iskola alakult ki. Létezik például a neurológiai iskola, amely magában foglalja a viselkedési és funkcionális pszichológiát; ott van a Gestalt-iskola, a célorientált pszichológia és még sok más is. A lényeg azonban az, hogy ezek mind egytől egyig Freud elveire épülnek. Ez még ma is így van. Bár a modern pszichológusok igyekeznek elhitetni velünk, hogy a freudi tanok idejétmúltak, ők maguk – talán öntudatlanul – még mindig az ő alapvetéseire építenek. Bár igaz, hogy a modern pszichológia egyre kevésbé összpontosít a személyiség mibenlétére, és egyre inkább arra, hogyan illeszkedik az ember a környezetébe, alapvetően mégis Freudi előfeltevésekből indul ki.
De mi is az a rendszer, amire az egész modern pszichológia épül? Freud elmélete három részből állt, az embernek három különböző aspektusáról beszélt. Ha ezek összhangban működtek egymással és a környezetükkel, az ember Freud szerint normális volt. Ha azonban nem működtek megfelelően, az illető mentálisan betegnek számított. Freud beszélt az id, az ego és a szuperego fogalmairól. Talán ismerősek ezek a kifejezések; nem térhetünk ki rájuk részletesen, de a téma megértése érdekében néhány szót mégis szólnunk kell róluk.
Az id, Freud szerint, az ember állati eredetéből fakad, és különböző evolúciós szakaszokon keresztül vezethető vissza. Alapvető funkciója az, hogy a fájdalmat kerüli és minden lehetséges módokon az örömöt keresi. A második elem az ego, amelyet Freud a személyiség végrehajtó ágának nevezett, és amely nagyjából megfelel az emberi értelem működésének. Az ego alapvető feladata az, hogy a lehető legjobb módon elégítse ki az id vágyait, vagyis hogy örömet szerezzen és elkerülje a fájdalmat. Végül ott van a szuperego, amely a személyiség erkölcsi és ítélkező része. Nagyjából megfeleltethető annak, amit lelkiismeretnek nevezünk. Alapvető funkciója az, hogy olyan módszereket találjon az örömszerzésre és a fájdalom elkerülésére, amelyek társadalmilag elfogadhatók.
Freud még számtalan más témáról is írt ezzel kapcsolatban. Foglalkozott ösztönökkel, a személyiségrendszerek közötti kapcsolatokról, szorongásokról, elfojtásokról, depressziókról és sok más egyébről. Ezek túlságosan bonyolultak ahhoz, hogy most részletesen tárgyaljuk őket, de a freudi pszichológia alapvető képe, azt hiszem, így is érthető.
Nem szabad elfelejtenünk, hogy azóta minden pszichológiai irányzat erre a freudi rendszerre épült. Bár módosították, vitatták és továbbfejlesztették, alapjaiban még mindig Freudi maradt. Ezért nemcsak Freudot kell kritikával illetnünk, hanem a modern pszichológiát is.
Először is, minden ága a modern pszichológiának tagadja a lélek létezését. Az összes mai pszichológiai elmélet valamilyen evolúciós alapból indul ki, és teljes mértékben kizár minden lelki valóságot az emberben. Ez már önmagában is éles ellentétben áll a keresztyén világnézettel. Az ember személyisége pusztán vegyi anyagok és elektromos impulzusok összetett játéka. Más szavakkal, az ember nem más, mint egy mechanizmus. És amíg ennek a gépezetnek minden alkatrésze megfelelően működik, az ember egészséges. De ha valami meghibásodik vagy elhasználódik, akkor probléma van. Természetesen a modern pszichológia tagadja, hogy az ember Isten képmására teremtetett volna, hogy ezt a képmást a bűn miatt elveszítette, és hogy Krisztus által visszanyerheti azt. Sőt, azt is tagadják, hogy az ember bármilyen kapcsolatban állna Istennel. Ehelyett azt tanítják, hogy az élet célja az élvezetszerzés. Nincs túlvilág, nem kell aggódnunk Isten igazságos ítélete miatt – „együnk, igyunk és vígadozzunk, mert holnap úgyis meghalunk.” Egyetlen dolgunk itt a földön, hogy hozzájáruljunk az emberiség evolúciós fejlődéséhez.
Másodszor, minden ága a modern pszichológiának tagadja a bűn létezését. A bűn fogalma a pszichológia számára szinte tabu. Ha az ember az evolúció terméke, akkor a bűn nem létezhet. Jó és rossz csupán az, amit a többség annak tart. A jó és a rossz tehát relatív fogalmak, nincs objektív mércéje annak, hogy mi helyes és mi helytelen. Természetesen a modern pszichológiának szembe kell néznie az aberrációk és abnormalitások problémájával. Ezeket az evolúciós örökség maradványainak tekintik, vagy egyszerűen azt mondják, hogy „az emberi gépezet meghibásodott”. A modern pszichológia mindig másokat hibáztat az ember problémáiért – a nehéz gyermekkort, a környezeti hatásokat, vagy akár azt, hogy valakit gyerekkorában megbüntettek egy csínytevésért. De soha nem esik szó a bűnről. Soha nem beszélnek a bűn büntetéséről – mindig csak rehabilitációról.
Harmadszor, szoros összefüggésben a fentiekkel, minden ága a modern pszichológiának tagadja a teljes romlottság létezését. A világ általánosságban – és a pszichológia sem kivétel – az embert alapvetően jónak tekinti. És éppen e természetes jóság miatt az embert hagyni kell természetesen fejlődni, és meg kell védeni a káros hatásoktól. Az embert talán meg kell tanítani arra, hogy társadalmilag elfogadott módon viselkedjen; de bármi legyen is a helyzet, a lényeg az, hogy az ember alapvetően jó. Az egész elméleti oktatás például éppen erre az elképzelésre épül. A pszichológia végső soron sokkal tágabb területet ölel fel, mint pusztán a mentális betegségek vagy hasonlók; magában foglalja az oktatás teljes rendszerét is – éppen ezért különösen fontos a szövetségi keresztyén nevelés ebben a korban. Az oktatás a világ szemében csupán eszköz arra, hogy elősegítse a gyermeket természetes fejlődésében; hogy megismertesse őt a társadalom normáival és céljaival. A boldogság tehát a társadalomhoz való alkalmazkodásban rejlik. A gyermeknek megfelelő felelősségtudattal is kell rendelkeznie a környezete és mások iránt. Nevelésének célja az kell legyen, hogy arra ösztönözze őt, hogy hozzájáruljon az emberiség fejlődéséhez, az evolúció létráján való felfelé haladáshoz. Ez lényegében a modern pszichológia, és ennek a bírálata.
A modern pszichológia tehát értéktelen a református keresztyén hívő számára. Ez nem jelenti azt, hogy ne tanulhatnánk bizonyos dolgokat a világi pszichológiától – kétségtelenül sok tényt megismerhetünk általa. Vannak bizonyos tények, amelyeket még a világ is felfedezhet; tudjátok, Isten ezt megengedi, Ő adja meg nekik ezt a képességet. És sokszor ezek valóban olyan tények, amelyeket nem lehet cáfolni. De az biztos, hogy a modern pszichológia értelmezéseit és következtetéseit, amelyeket ezekre a tényekre alapoz, nem fogadhatjuk el, és nem is szabad elfogadnunk. Ezért a pszichológiai és lelki problémák kezelésére nem fordulhatunk a világhoz. Erről később még részletesebben is beszélünk, de ezt már az elején tisztán kell látnunk. Ne felejtsük el, hogy a világ pszichológiája nem csupán nem-keresztyén; mert valóban nem az. De ezen túlmenően kifejezetten keresztyénellenes és Szentírás-ellenes is. Hogyan segíthetne hát a gonosz világ annak, akinek életelve Krisztusnak az élete? Ez lehetetlen dolog.
Ekkor viszont egy olyan helyzettel találjuk szembe magunkat, amelyben pozitív szükségszerűsége is van a református pszichológiának. Amit mondani akarunk, az egyszerűen csak ennyi: nem fogadhatjuk el azt, amit a világ kínál. Ezért helyette valami olyasmivel kell előállnunk, ami igaz és a Szentírás szerint való. Ezzel kapcsolatban néhány pontot meg kell említenünk.
A református pszichológia pozitív szükségszerűsége elsősorban abból fakad, hogy összhangba kell hoznunk egymással a tanításunkat és életvitelünket. Sokféle tantételt állíthatunk fel – és fel is állítunk. A Szentírás alapján megfogalmazzuk Isten szuverenitásának tanát; az emberről szóló tant; az antitézis tantételét; a szövetség tantételét; az üdvösségről szóló tantételt, és még sok mást is, amelyeket túl sok időbe kerülne most felsorolnunk. Mindezek a tantételek jók, mert a Szentírásból származnak; igaz tanítások, értékes tanítások, az üdvösségünkhöz szükséges dolgok. A lényeg azonban az, hogy a mi gyakorlatunknak összhangban kell lennie a tanításainkkal. Gyakran mondják – és talán te is hallottad már –, hogy a gyakorlat tanítás nélkül értelmetlen, és fordítva; és ez teljesen igaz dolog. Ezért a lelki-pszichológiai problémákkal kapcsolatos gyakorlatunknak (és általában a pszichológia területén alkalmazott szemléletmódunknak) összhangban kell állnia tanbeli álláspontunkkal. Ki kell dolgoznunk egy olyan református pszichológiai gyakorlatot, amely teljes mértékben összhangban van világ- és életszemléletünkkel.
Ez pedig elvezet minket a pozitív szükségszerűség egy másik aspektusához, mégpedig ahhoz, hogy ki kell fejlesztenünk egy átfogó világ- és életszemléletet. Amint azt kétségtelenül önök is tudják, az antitézis képviseletére vagyunk mi elhívva: határozottan ki kell állnunk a bibliai igazság mellett, és élesen szembe kell helyezkednünk mindazzal, ami ezzel szemben áll. Református nemzetségként és református egyházként ennek az elhívásnak egyaránt eleget tettünk – ebben biztos vagyok. Ó, mily gyakran vádolnak minket így szólva: „Ne legyetek mindig ennyire elutasítóak és negatívak!” Ezt mi igen sokszor halljuk. De az a helyzet, hogy ez a mi küldetésünk. Nem igaz, hogy csak negatívak vagyunk – bár kétségtelenül azok is vagyunk –, de elhívásunk az is, hogy pozitívak legyünk. Nem lehetünk csupán elutasítóak. Pozitívan is kell képviselnünk az igazságot. Ezért elhívásunk az, hogy az élet minden területén kiálljunk egy bibliai alapú életszemlélet mellett. Ki kell fejlesztenünk egy református, biblikus életszemléletet, amely minden aspektusában érvényesül. Az ember lelki, mentális és pszichológiai problémáinak területe éppúgy ide tartozik, mint minden más, amit a pszichológia fogalma magában foglal. Életünk számos más területén már teljesítettük ezt a küldetést. Hadd említsek egy példát: a szövetségtant. Senki más nem birtokolja ezt a tanítást úgy, ahogyan mi, és Isten vezetése alatt az volt a kiváltságunk, hogy ezt a tanítást az egyháztörténelem során a gyakorlatba is átültettük. A pszichológia területén is megtettünk már bizonyos lépéseket ezen hivatásnak a betöltésére, ahogyan később részletesebben ki is fogjuk fejteni. De van még lehetőség a fejlődésre – és ezt is reméljük majd bemutatni. A lényeg azonban világos: szükségünk van egy biblikus, antitézisen alapuló, református világ- és életszemléletre a pszichológia területén is.
Forrás
6/1/1975 – The Development of a Reformed Psychology (1) – Hoeksema, Mark | The Standard Bearer
