A hívők eltemetéséről, a holtak körül való gondoskodásról, a tisztító tűzről és a szellemek megjelenéséről

Második Helvét Hitvallás XXVI. RÉSZ: A hívők eltemetéséről, a holtak körül való gondoskodásról, a tisztító tűzről és a szellemek megjelenéséről

&

Tőkés István: A MÁSODIK HELVÉT HITVALLÁS MAGYARÁZATA, Kommentár Bullinger Henrik művei alapján, II. Kötet, XXVI. Fejezet A Romániai Református Egyház kiadása, Kolozsvár, 1968

1. A hívők testei, mint a Szentlélek templomai, melyek – amint helyesen hisszük – az utolsó napon fel fognak támadni, a szentírás parancsolata szerint tisztességesen és babonáskodás nélkül temetendők el; egyszersmind azonban tartozunk az Úrban boldogan elhunytakról tisztességesen megemlékezni és hátramaradott övéik, nevezetesen özvegyeik és árváik iránt a kegyelet minden kötelességét teljesíteni. A holtak körül való másnemű gondoskodásról nem tanítunk. Helytelenítjük tehát főképpen a cynikusokat, akik a holtak hulláit elhanyagolják, akár annyiban, hogy azokat közönyösen és tiszteletlenül a földbe hányva, az elhunytakról soha egy jó szót sem szólanak, akár annyiban, hogy az ő hátramaradott hozzátartozóikkal legkevésbé sem törődnek.

2. Viszont helytelenítjük azok eljárását is, akik a holtakkal szerfelett és fonák módon foglalkoznak, akik a pogányok módjára halottaik felett jajgatnak, (a mérsékelt gyászt, melyet az apostol szintén megenged, (1 Thess. 4,13) nem rosszaljuk és embertelen dolognak ítéljük, ha valaki éppen semmi fájdalmat sem érez), továbbá a holtakért áldozatokat visznek és bérért bizonyos imádságokat mormognak el, abban a téves hiedelemben lévén, hogy ilyes szolgálatukkal és halotti siránkozásukkal megszabadítják övéiket azoktól a kínoktól, amelyekbe azok a halál folytán jutottak.

3. Mert azt hisszük, hogy a hívők a testi halál után azonnal Krisztushoz költöznek, annálfogva ők teljességgel nem szorulnak az élőknek a holtakért való tisztességtételeire vagy könyörgéseire, általában semminemű szolgálataira. Hasonlóképpen hisszük, hogy a hitetlenek egyenesen a pokolba vettetnek, ahonnan az istentelenek előtt nem nyílik fel a kivezető út, az élők bárminemű szolgálataiért sem.

4. Amit pedig némelyek a tisztító tűzről tanítanak, az ellenkezik ezzel a keresztyéni hittel: Hiszem bűneimnek bocsánatát és az örök életet; továbbá ellenkezik a Krisztus által való tökéletes megtisztulással és az Úr következő mondásaival: Bizony, bizony mondom nektek, aki az én beszédemet hallgatja és hiszen Annak, aki engem elbocsátott, örök élete vagyon és kárhozatra nem megy, hanem átalment a halálból az örök életre; (Ján. 5,24) továbbá: Aki megfürdött, nem szükség, hanem csak hogy lábait mossa meg, mert mindenestől tiszta; ti is tiszták vagytok. (Ján. 13,10)

5. Amit meg a szellemekről, vagy a megholtak lelkeiről mondogatnak, hogy koronként az embereknek megjelennek és ezektől olyan szolgálatokat kérnek, amelyekért megszabaduljanak: az ilyesféle megjelenéseket a sátán gúnyolódásai, cselei és csalásai közé számítjuk, aki miként átváltoztathatja magát világosság angyalává: úgy arra is törekszik, hogy az igaz hitet felforgassa, vagy kétségessé tegye. Az Úr megtiltotta az ó-szövetségben az igazságnak holtaktól való tudakozását és a szellemekkel való bárminemű közlekedést. (5 Móz. 18,11) Ama gazdagnak pedig, midőn kínlódott, megtagadtatott az atyafiaihoz való visszatérés, amint az evangéliom elbeszéli, mert az isteni szózat világosan mondja: Vannak Mózesök és prófétáik, hallgassák őket. Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, annak sem hisznek, ha valaki a holtak közül feltámadna is. (Luk. 16,29-31)

Tőkés István: A MÁSODIK HELVÉT HITVALLÁS MAGYARÁZATA

XXVI. FEJEZET A HÍVŐK TEMETÉSÉRŐL, ÉS A HOLTAK KÖRÜLI GONDOSKODÁSRŐL, A PURGATÓRIUMRÓL ÉS A SZELLEMEK MEGJELENÉSÉRŐL

A holttesteket el kell temetni

„Az ember lelke valóban lélek, amely soha meg nem szűnik; a test viszont földi, s mint ilyen: meghal és elenyészik.”¹ „Ahogyan az aludni térők megpihennek ágyukban, ilyen értelemben mondjuk alvásnak a szentek testi halálát. Amiképpen fáradt testünket nyugodni helyezzük az ágyba, amíg fölkél a nap, mikor aztán újból talpra állunk és munkához látunk, ugyanígy a hívők testét sírba helyezzük, és mintegy ágyba fektetjük, hogy pihenjen a föltámadás idejéig, amikor majd feltámad és visszatér a lélekhez, vagy a lélek tér vissza a testhez, követvén az Urat a felhőkben, ahol megjelenik az ítélőbíró, és az örök boldogság mennyei lakhelyére száll, amint világosan tanítja az apostol az I. Thess. levél 4. fejezetében. A hívők ama fekhelyeit, ahol pihennek, más szóval cinteremnek is nevezzük, ami a κοιμητηριον görög szónak a megfelelője, s jelentése ugyanaz, mintha te ezt mondanád: alvó helye azoknak, akik elaludtak vagy meghaltak.”² Ezért „a Szentírás azt parancsolja, hogy a hívők testét, mint Szentlélek templomát, amelyről helyesen hisszük, hogy feltámad az utolsó napon, tisztességesen és babonaság nélkül át kell adni az anyaföldnek.”³ „A halottak testét — tehát — nem hányja el Krisztus egyháza, mint valami döglött kutyát. Elismeri ugyanis, hogy a test a benne lakozó Szentlélek temploma volt; elismeri — továbbá —, hogy a testet a feltámadás és az örök élet dicsősége reményében temetjük el.”⁴ „A Szentírásban előttünk állanak a legjelesebb emberek példái, akik tisztességgel és kellő józansággal temették el halottjaikat. Ábrahám eltemette Sáráját. Izsák Ábrahámot, Ésau és Jákób Izsákot, Mózes Áront, a nép Józsuét és Eleázárt, a hívő tanítványok az ő tanítójukat: Keresztelő Jánost, József és Nikodémus az Úr Krisztust, a hívők pedig Istvánt. Valamennyien az Úr eme üzenetére tekintettek: Föld vagy és a földbe térsz vissza … — Mindenesetre — a halottak eltemetése körüli magatartásban a régieknél nem látunk különösebb ceremóniákat.”⁵. Tehát — az egyház — a legnagyobb tisztességgel helyezi nyugalomra a tetemeket, — miközben — gyolcsba göngyölíti, illő módon betakarja, koporsóba teszi, és gondosan kiviszi a cinterembe vagy az egyházi temetőbe, a rokonok, barátok, szomszédok, testvérek és a gyászmenet kíséretében.”⁶

„Maga a mi reménységünk is megköveteli, hogy a hívők tetemeit tisztességesen, de fényűzés és babonaság nélkül, illő módon és szépen temessük el. Ugyanis hisszük, hogy tetemeink amaz utolsó napon feltámadnak, és dicsőségben lesz részük. Azt is tudjuk róluk, hogy most a Szentlélek templomai. Miért kellene hát eldobnunk vagy elhanyagolnunk, miként egy kutya holt testét? … Ennélfogva a gonosz dolgok közé tartozik, ha a jó rendnek megfelelő temetés elmarad.”⁷

Továbbá arra tanít a Szentírás, hogy azokról, „akik az Úrban szentül aludtak el, tisztességesen meg kell emlékezni, és hátramaradottaik, mint például özvegyeik és árváik iránt minden kegyeletes kötelességet teljesíteni kell.”⁸ „Amidőn — tehát — alábocsátjuk a halottat, és az anyaföldnek átadjuk a testet, nyilvánosan könyörögjenek azok, akik a gyászkísérethez tartoznak. Hálát adnak az Úrnak, hogy igaz hitben szólította el ebből a világból az elköltözöttet, és kérik az Urat, hogy őket is idejekorán világosítsa meg az igaz hitben, és úgy vigye át magához. Ezenkívül az egyházi gyülekezetben nyilvános tiszteletadással kell fölemlíteni a meghalt férfi- vagy nőtestvér nevét, s mindenkit inteni kell a maga sorsára, hogy jóelőre fölkészüljön a halálra … Ha aztán az isteni gondviselés megengedi, csendben nyugosznak a szentek őseikkel együtt ugyanabban a temetőben. Ha Isten másképpen rendelkezik, akkor is elismerik, hogy bárhol ugyanaz a föld fogadja be őket különbség nélkül, és a földrajzi távolság sem választhatja el őseiktől.”⁹

„Hasonlóképpen olvassuk a Szentírásban, hogy atyáink így temették el legszentebb halottjaikat is.”¹⁰ „A holtak körüli más gondoskodásról nem tanítunk.”¹¹ „Kitűnik mindebből, hogy a régi egyház nem gyakorolta az elköltözöttek szentté avatását, ami nem egyéb, mint keresztyénellenes cselekedet és koholmány.”¹² „Ugyanis — a Szentírásban — semmit sem olvasunk a beszentelésről, az ereklyék vallásos tiszteletéről, az évenkénti megemlékezésekről és az elhunytakért a purgatórium büntetése alóli kiszabadítás végett bemutatott áldozatokról¹³ „Kiváltképpen elítéljük a cinikusokat, akik a halottak testével nem törődnek, vagy a lehető leghanyagabbul és legtiszteletlenebbül hányják őket a földbe, soha egyetlen jó szót nem ejtenek az elhunytakról, és hátramaradottaikról legkisebb mértékben sem gondoskodnak.”¹⁴

Az elhunytakról való gondoskodás

„Ugyancsak elítéljük azokat is, akik igen szertelenül és fonákul foglalkoznak a halottakkal, miközben pogányok módjára síratják el halottaikat.”¹⁵ „Ezeknek a tanítása miatt történik, hogy sokak szívében értékét veszíti az igaz vigasztalás, és az egyházba visszatér ama pogányos gyásznak a szokása. Ez a mi halottak körüli gondoskodásunk semmiben sem különbözik azoktól a gyászszertartásoktól, melyeket a pogányok mutatnak be halottaikért. Egyébként nem állapítható meg világosan, hogy kiknek a közvetítésével és mikor tört be az egyházba ez a ragályos betegség … De bárhogyan is legyen a helyzet, minden kétségen felül áll, hogy ez a szokás szöges ellentétben áll az apostoli tanítással, a feltámadás hitével, és a keresztyén reménységgel.”¹⁶ „A mérsékelt gyászt, melyet az apostol az I. Thess. 4-ben megenged, nem rosszaljuk, mert természetellenesnek tartjuk, ha valaki semmi fájdalmat nem érez.”¹⁷ „Pál apostol — nem ítéli el a mérsékelt gyászt és fájdalom-kifejezést, sem a szükséges temetési költekezést, de elítéli a határt nem ismerő pogányos gyászt és szomorúságot … Ehhez a gyászoláshoz tartoznak a gyászpompák és a halotti színjátékok.”¹⁸ „Mindenesetre, az emberiességből származó kötelességteljesítést és könyörületesség cselekedeteit a mondottak nem kárhoztatják.”¹⁹

Hasonlóképpen elítéljük azokat, akik „a halottakért áldoznak, pénzért bizonyos imádságokat mormolnak, hogy aztán ilyen szolgálataikkal kiszabadítsák övéiket azokból a gyötrelmekből, amelyekben a halál folytán jutottak, és úgy vélik, hogy efféle halotti énekeikkel ki is lehet szabadítani onnan.”²⁰ „Figyeljetek — mondja Bullinger — az apostoli beszédre: Krisztus a maga egyetlen, és valóban egyetlen áldozatával tökéletesen megszentelte mindazokat, akik megszenteltetnek és az örök élet örökösei lesznek. Ebből levonjuk a következtetést: Ha Krisztus érettünk bemutatott egyetlen és egyszeri áldozata tisztít meg minden lelket, mégpedig annyira tökéletesen, hogy semmi híja sem marad a tisztaságnak, akkor mi szükség van, kérdezem, a tisztító áldozatra?”²¹

„Kétségtelenül igaz, amikor azt mondják, hogy a régiek imádkoztak halottaikért. Tisztában vagyok azzal, hogy erről a kérdésről írásaiban mit hagyott reánk Ágoston, az egyház jeles doktora, a nagy ékesszólású Chrysostomus, valamint más régi és híres egyházi férfiak. Kérdezem azonban, hogy vajon mindezek — a kiváló férfiak — helyesen cselekedték-e, amit cselekedtek? Legyünk tisztában azzal, hogy nem kell hiánytalanul mindent elfogadni és követni, … amit a szent atyák mondottak vagy cselekedtek. Nem szabad elfogadni és utánozni, amiket a Szentírás ellenére határoztak … Mindenesetre bizonyos, hogy semmit sem találsz náluk a halottakért való imádságról. Semmi bizonyító ereje nincs annak, amit némelyek a Makkabeusok második könyvéből hoznak föl érvelésül. Ugyanis ez a könyv nem kánonikus … Azzal érvelnek, hogy a halottakért való imádság íratlan apostoli hagyományra támaszkodik. Ezt hallom — mondja Bullinger —. Azonban jól tudom, hogy az íratlan hagyományok nem állanak ellentétben az apostolok írásaival. Kérdezem: A szent atyák közül kicsoda imádkozott vala is az elhunytakért? Az ő bűneik meg vannak bocsátva, … tehát ők Istennél élnek. Akik pedig nem hittek, és megőrizték bűneiket, azok a pokolba süllyedve, a kárhozat nyomorúságában tartózkodnak.”²² „Isten Anyaszentegyeházában nincs helye a gyász és a temetés körüli babonaságnak.”²³

A testből elköltözött lélek állapota

„Hisszük pedig, hogy a hívők a testi halálból egyenesen Krisztushoz költöznek, amiért egyáltalán nem szorulnak rá az élők közbenjárásaira vagy a halottakért való könyörgéseikre, egyszóval ezekre az ő szolgálataikra. Hisszük továbbá azt is, hogy a hitetlenek egyenesen a pokolba vettetnek, ahonnan az élőknek semmiféle szolgálata nem nyitja meg a kegyesség nélküliek számára a kivezető utat.”²⁴

„A testtől elvált — lélek az marad továbbra is, ami volt, de a testi élet kialvása után a maga sajátos létét folytatja, teljességgel halhatatlan és bármely romlandóságtól mentes létformában. Ugyanis az ember halála nem jelenti a lélek kialvását, hanem csak elszakadását vagy elválását a testtől… Bizonyos, hogy a maga földi és portestétől elvált lélek nem érez semmiféle hiányosságot… Az emberek ezt nem látják, hanem csak a lélektől megfosztott testet veszik észre az elhunytakban, és mivel ez (a test) érzéketlen és mozdulatlan, sőt meg is rothad, úgy vélik, hogy az egész ember megsemmisül.”²⁵ Mi azonban, a hívők, Krisztussal együtt temettetünk el, hogy így az ő kegyelme által eljussunk a halottak feltámadására, vagyis a halhatatlanság jutalmára, ahol a testünktől elválasztott lelkünk Krisztusban örökké él Istennel, és eltemetett testünk is föltámad ama napon, amikor a Fiú által elveszi ítéletét az egész föld.”²⁶ „Sok más szentírási bizonysággal ki lehet mutatni, hogy a régi szent atyák, Ádámtól kezdve el egészen Krisztus haláláig, valakik csak elköltöztek ebből az életből, nem tömlöcbe jutottak, hanem Krisztusért az — örök — életre… Ennélfogva az ő lelkük örvendezésben él, testük pedig szintén feltámad az ítéletkor.”²⁷

„Jóllehet Pál apostol — az I. Thess. — 4. fejezetében nem tesz említést a kegyességnélküliek feltámadásáról, mindazáltal nem következik ebből, hogy ők nem támadnak fel. Mert amiképpen a szentek feltámadnak az élet feltámadására, úgy a szentség visszautasítói (prophani) is feltámadnak az ítélet feltámadására.”²⁸ Ugyanis „a pokolba vitetnek mindanyian, akik hit és bűnbánat nélkül halnak meg.”²⁹

A mondottak szem előtt tartásával „én a Szentírás szerint egyszerűen azt állítom, hogy a testtől elvált lelkek vagy magába a mennybe szállnak, vagy a pokolba merülnek alá.”³⁰

A purgatórium

„Amit pedig némelyek tanítanak a tisztító tűzről, ellentétben áll a keresztyén hittel: «Hiszem bűneink bocsánatát és az örökéletet», valamint a Krisztus által történő teljes megtisztítással és Krisztus Urunk ezen szavaival: Bizony, bizony mondom néktek, hogy aki az én beszédemet hallja, és hisz annak, aki engem elküldött, örökélete van és nem megy a kárhozatra, hanem átalment a halálból az életre (Ján. 5: 24.). Hasonlóképpen: Aki megfürdött, nincs másra szüksége, mint hogy lábait megmossa, mert egészen tiszta, és ti is tiszták vagytok (Ján. 13 : 10.).³¹ Tehát a halál után „semmi helye nincs az elégtételnek, hanem következik vagy a boldogság, vagy az örök nyomorúság.”³² „A teljes Írás arra tanít, hogy Krisztus a mi egyetlen elégtételünk és megtisztulásunk (Csel. 4; II. Pét. 1; I. Ján. 1; Jel. 1; Ef. 5; Tit. 3; Zsid. 1; Gal. 2.)… Következésképpen a lelkek nem szereznek kiengesztelődést a purgatóriumban, hacsak nem akarjuk azt vallani, hogy Krisztusra nincs szükségük az embereknek.”³³ „Mert ha kivezető út lenne — a purgatóriumból —, akkor többé semmi helye nem volna a bűnbánatnak. Ameddig ebben a világban járunk, Istent meg lehet nyerni a jócselekedetekkel, és lehet másoknak segítséget nyújtani, de miután elköltözünk, nem marad helye sem a jócselekedeteknek, sem hogy mások segítsenek rajtunk. Kiváltképpeni jelentőségűek az isteni Hieronymus idevonatkozó magyarázatai… A vetés ideje, mondja, a jelenvaló idő és az ebben folytatott életünk. Ebben az életben vethetünk, amit akarunk, de amikor elmúlik ez az élet, egyszersmind megszűnik a cselekvés ideje is. Ezért szól Megváltónk: Munkálkodjatok, amíg tart a nappal. Jönni fog az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhatik.”³⁴ Ezért „akik úgy vélik — amint már utaltunk rá —, hogy a testtől elvált lelkek nem egyenesen és azonnal szállnak a mennybe, hanem útközben a purgatóriumnak ama tüzébe ragadtatnak, ahol megtisztulnak a testi életben elkövetett bűnök szennyétől, s majd megtisztulásuk után vitetnek az angyalok által a szent Isten színe elé, nem tűrhetőbb módon képzelődnek, mint azok, akik a holtak alvását hirdetik.”³⁵

„És vajon micsoda szentírási bizonyságokkal tanítják nekünk, hogy a tűznek megvan ama tisztító ereje? Avagy megváltoztatta-e Isten az ő tanácsát, és Krisztus helyett ezt a tüzet rendelte-e megszentelőnknek? Jaj, szégyen ilyesmit állítani! Ha tényleg a mi kínjainkért bocsáttatnak meg a bűnök, akkor hát nem csupán Krisztus keresztjéért és szenvedéséért tisztíttatunk meg… Pál apostol ezt mondotta: Egyszeri áldozatával — Krisztus — mindörökre tökéletessé tette a megszentelteket … Ebből pedig levonjuk a következtetést: Ha minden lélek Krisztus egyetlen és egyszeri áldozatáért tisztul meg, úgyannyira, hogy semmi fogyatkozása sincs a megtisztulásnak, akkor kérdezem, mi szüksége van a tisztító purgatórium közbejöttének? Tehát — a purgatórium koholmány és iszonyatos káromlás Krisztus Jézus, Isten Fia tisztító érdeme ellen … Istentelen és méltatlan hang az, amelyet a keresztyén népek körében hallunk, hogy tudniillik szenvedésünkkel a purgatóriumban egészítjük ki azt, amire Krisztus vére és szenvedése nem szerzett teljes kiengesztelést. Mintha a mi szenvedésünk kiválóbb és hathatósabb volna Isten Fia szenvedésénél… Mindebből kiviláglik, amit már előbb felmutattunk, hogy Krisztus halála tökéletesen kiengesztelte a bűnöket, és így semmi szerep nem marad a purgatóriumi tűz tisztításának. A testi halál után a lelkek egyenesen a mennybe szállnak, és semmi tisztítani valót nem visznek magukkal. Ennélfogva ama tisztító tűz valójában nem egyéb, mint a legpénzsóvárabb emberek mesterkedése.”³⁶

„János apostol is eképpen szól: Aki hiszen, élete van annak. Hogy pedig megértsük: miképpen nyer életet a hívő, még hozzáteszi: És nem megy az ítéletre, hanem átalmegy a halálból az életre. Micsoda az ítélet? Az ítélet egy meghozott bírósági végzés valaki ellen, maga a kárhoztatás, vagy a gyötrelem, a büntetés vagy a kínoztatás. Nem jön az ítéletre, aki fel van oldozva a bűn és a vétek alól. Az ilyen biztonságban örvendez, és megbékélt szívvel nyugszik, semmiféle büntetésnek nincs alávetve, nem gyötörtetik, és a léleknek semmiféle kínzása miatt nem szenved. Mi történik hát vele? Átment már a halálból az életre. Ismét mondja: átment, s nem át fog menni, nehogy valaki az életet az időnek egy későbbi szakaszához kapcsolja, miközben feltételezi a késedelmezést és a gátló körülményt … Ezért mondotta Pál is: Semmi kárhoztatásunk nincs immár azoknak, akik Krisztus Jézusba vannak beoltva… Tehát a jelenvaló életben eleveníttetik meg a mi lelkünk … A test halál után lelkünk azonnal átmegy az életre, magához Krisztushoz, aki az élet… Nincs itt közbevetve semmiféle késedelmezés, semmiféle közbetett hely, amit képzelődéseikből szőttek és tisztító tűznek neveztek római katholikusok.”³⁷

„Ellenvetésül felhozzák ezek, hogy a testtől elváló lelket megtisztítja ugyan Isten Fiának a vére, de nem tökéletesen; visszamarad a szennynek bizonyos része, melyet a purgatóriumban kell lemosni. Ugyanis a lelkek nem teljes hittel távoznak el ebből a világból, amiért nem lehetnek egészen jók; viszont mivel van bennük valami hit, ezért nem is teljesen rosszak. Mivel nem egészen jók, ezért nem mehetnek be a menybe; mivel pedig nem teljesen rosszak, ezért nem lehet őket elítélni. Ennélfogva a közbevetett helyen maradnak, ahol a tűz tökéletesen kiégeti bűneiket, és egészen megtisztítva állíttatnak Isten orcája elé… Mindenesetre, mi a Szentírás bizonyságtételével megmutattuk, hogy a hívők lelkét nem a purgatórium tisztítja meg, hanem Isten Fiának a vére hit által… Az Úr így szól az evangéliumban: Aki megfürdött, nincs másra szüksége, mint hogy lábait megmossa, mert egészen tiszta. Valósággal egészen tiszta az, mondja, akit megmosott Krisztus kegyelme, úgyanyira, hogy a lábak szennyessége, vagyis az erőtelenség és az újjászületés után visszamaradó tökéletlenség nem helyezheti őt a kegyesség nélküliek soraiba.”³⁸

A szellemek megjelenése

„A szellemek megjelenése az az utolsó támpont, melyet az összeomlott purgatórium aláhelyeznek.”³⁹ „Amit viszont a szellemekről vagy a halottak lelkeiről tanítanak, hogy némelykor meg jelennek az élőknek, és tőlük olyan szolgálatokat kérnek, melyek által megszabadulhatnának, az ilyen kísérteteket az ördög incselkedései, mesterkedései és ámításai közé soroljuk, aki, ahogyan a világosság angyalának tudja álcázni magát, ugyanúgy törekszik az igaz hitet vagy felforgatni, vagy kétségessé tenni.”⁴⁰ „Rabanus püspök Gregorius pápa és a tiszteletre méltó Beda bizonyságtételeiből azt mutatta ki, hogy igen nagy segítségükre vannak a bemutatott áldozatok és a könyörgések. Egyébként csodálkozom — mondja Bullinger —, hogy ilyen nagy tanultsággal rendelkező férfiak hogyan építhették rá ügyüket ennyire szétomló fundamentumra.”⁴¹ Mert „az Úr az Ótestamentumban megtiltotta, hogy az igazságot a halottaktól tudakoljuk, és hogy bármilyen kapcsolatot tartsunk fenn a szellemekkel (V. Móz. 18 : 1).”⁴² „Megtiltja — tehát — az Úr a maga törvényében, hogy az igazság felől a halottak szellemeitől tudakozódjunk. A próféták az ilyen természetű jóslatok helyett a törvényhez és a testamentumhoz utasítanak.”⁴³ A hívők lelkei „boldogak a túlvilágban, és Istennél örvendeznek a mennyben, várván, amíg testük is feltámad … Eközben nem elegyednek a mi földi dolgainkba, nincs tudomásuk sem rólunk, sem dolgainkról, aminél fogva nem háborítja őket sem a velünk, sem a mi dolgainkkal való foglalkozás. Nem is gyötrődnek miattunk, hogy futkossanak, és kérjék Istent érettünk, hogy dolgainkat nyomon kísérjék és közbenjáróink legyenek. Lehetséges, hogy szeretetből jót akarnak az emberi nemnek, mindazáltal nem ismerik az emberek dolgait, sem nem elegyednek azokba, sem nem irányítják azokat. Tudják, hogy Isten ismeri és jól kormányozza minden dolgunkat. Tehát saját sorsukkal megelégedve örvendeznek Isten színe előtt. Az Istenre tartozó kérdéseket nem akarják ők megoldani. Ámbár az oltár alatti lelkek így kiáltanak a Jelenések könyvében: Meddig nem állasz bosszút, Uram, a mi vérünkért, mégis hallják — a választ —, hogy békességben kell várniok, amíg bekövetkezik az Istentől rendelt idő.”⁴⁴ „Lukácsnál — pedig — kiált a kínok között a gazdag, mondván: Kérlek téged, atyám, Ábrahám, küldd el Lázárt az én atyám házába,”⁴⁵ „a testvéreimhez, akiket intsen, hogy komolyan vigyázzanak, nehogy a testi halál után ugyanerre a kárhozatra jussanak.”⁴⁶ „Azonban a kárhozatban gyötrődő gazdag, ahogyan az evangéliumi igazság elbeszéli, nem kap engedélyt az övéihez való visszatérésre, mert amint az isteni szózat mondja: Van Mózesük és prófétáik, hallgassák azokat.”⁴⁷ „Amidőn pedig a gazdag így válaszol: Nem úgy, atyám, Ábrahám, hanem ha a halottak közül megy valaki hozzájuk, megtérnek, ismét hallja: „Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, akkor sem hisznek, ha valaki a halottak közül feltámad (Lk. 16 : 29 skk.).”⁴⁸ „Ha aztán megkérdezzük a törvény és a próféták tanácsát, azok megtanítanak minket arra, hogy a halottak sem vissza nem jönnek hozzánk, sem dolgainkba bele nem szólnak, amiért semmit sem szabad tőlük kérni, és semmiféle igazságot nem szabad náluk tudakolni.”⁴⁹ „Ilyen kétségtelen tehát és az evangélium tekintélyével megerősített dolog, hogy Isten nem küldi hozzánk a boldog lelkeket, akik minket valamire tanítanának. A kegyesség nélkülieket és elkárhozottakat ugyanbizony kicsoda hallgatná?… Mindebből következik, hogy semmi értelmük nincs, sőt fölöttébb csalók és hazugok azok a bizonyságok, amelyeket a holtak szellemeinek mondásaiból vagy megjelenéseiből merítenek (V. Móz. 18; És. 8; Lk. 16.).”⁵⁰

Hivatkozások

24 – A második Helyét Hitvallás magyarázata H. 185

Forrás

Stephanus Tőkés: COMMENTARIUM IN CONFESSIONEM HELVETICAM POSTERIOREM, Interpretatio petita ex operbus Heinrich Bullingeri, Tom. II., Editio Ecclesiae Reformatae in Romania Claudiopolis-Cluj 1968

Tőkés István: A MÁSODIK HELVÉT HITVALLÁS MAGYARÁZATA, Kommentár Bullinger Henrik művei alapján, II. Kötet, A Romániai Református Egyház kiadása, Kolozsvár, 1968