Nem Találok Hibát A Mi Asszonyainkban | Luther Márton

2021.09.27. Off By neilnejmed

Luther Márton

(magyarosan: Luther Márton, Németül Eredetileg Martin Luder),

1483. November 10. – Eisleben, 1546. Február 18.)

A Protestáns Reformáció Szellemi Atyja,

Lelkész, Reformátor

Luther Márton – Kommentár az 1 Timóteus 2:9-10-hez.

[Az 1 Timóteus 1. fejezetéből.]

9. Hasonlatosképen az asszonyok tisztességes öltözetben. Úgy tűnik, hogy Pál itt még mindig a nyilvános imáról beszél. Nincs kifogásom az ellen sem, ha valaki a magánimádság alkalmaira is érti, de jobb, ha mi a nyilvános imádságokra értjük. Az asszonyok tisztességesen öltözetben legyenek, tehát a ruházatukra nézve legyenek korrektek. Hebraizmus, hogy “tiszta ruhában, szerényen és illendően díszítsék ki magukat”. Itt a szakasz ugyanez. Vannak, akik ezt a részt a következőképpen értelmezik: nem engedik meg a tisztálkodási kötelezettséget az egyszerű asszonyoknak. Sőt, a nőknek inkább mocskosan kellene járniuk. Ezt mondják azok ellen is, akik azt kívánják, hogy kicsinosítva legyenek. Amint a következőkben látjuk (1Tim 3,2), a püspöknek olyan embernek kell lennie, aki κόσμιος (“tisztességes”). 1. A κόσμιος szó itt elsősorban nem a vagyonra, hanem az adott személy életmódjára vonatkozik. A püspök magatartásának és viselkedésének feddhetetlennek kell ugyanis lennie. Ez az életvitelére vonatkozik, nem pedig a tulajdonaira. Elutasítja ugyanis a javak mindenféle ékességét. Szó sincs itt tehát ezüstről. Díszes tehát a viselkedésére nézve, nehogy megbotránkoztasson vagy kárt okozzon valakinek. Ahogy a Szentírás a kezek tisztaságáról szólt [2.], úgy kell a hölgyeknek is viselkedniük, hogy ékszereikkel ne botránkoztassanak meg senkit. Sokkal inkább, ahogyan a közmondás szerint mondjuk: Zucht der Weiber ist der schönste Schmuck.[3.] Az egyszerű öltözet és ékesség megfelelőbb ugyanis egy asszony számára, mint egy gyöngyökkel teli szekér. Nem akarom ezt viszont túl szigorúan értelmezni – hogy a burjánzó ruházat tilos volna az asszonyok számára. Mert e tekintetben az esküvőkre nézve kivételt kell tennünk. Hisz én is láttam már olyan esküvőt, amely szándékában állt keresztyéninek lenni. Itt viszont Pál egy nő mindennapi életéről beszél. Elítéli tehát azokat a hölgyeket, akik fényűzőn parádéznak, akik a legszebb ruhákba akarnak öltözni, hogy nap mint nap elcsábítsák szeretőiket, és akik a mindennapokban is úgy járnak-kelnek, mintha mindig húsvét lenne. Ami azt illeti, ha egy asszony a vőlegénye tiszteletére díszíti fel magát, de egyébként hétköznapi módon jár, stb., azt a Szentírás a házastárs iránti szépítkezés és egyebek okán jóváhagyja. Mert babonaság rongyokat viselni egy esküvőn; az ellentétes az adott alkalom ékességével, és így tovább, de ellentétes azoknak az embereknek a szokásaival is, akikkel egy földön lakozunk; feltéve persze, hogy nem esünk túlzásokba, ha eddig is ez volt az esküvői vagy ünnepi öltözködés módja. Pál inkább az eleganciának való önfeladást, a pompás díszítésre való törekvést tiltja meg. Nem a babonás szigort követeli meg. Végül is egy királynőnek is fel kell ékesítenie magát, ahogyan Eszter is tette. Ha ő ugyanis gondosan és jó ízléssel öltözködik, akkor nem önmagát díszíti, hanem annak a népnek a szokása és hűsége szerint cselekszik, amely között él. Ha más lenne a szokás, akkor az ő választása lehetne, hogy így díszíti-e magát vagy sem. A vőlegényéhez való hűségből, az esküvője, és a férje tiszteletére másképp kell öltözködnie, mint ahogyan az ember a templomhoz öltözködik, ahol illendő ruhát viseljen. Mert másképp kell öltözködni egy tánchoz, és másképp a templomhoz. Pál itt a pompa és a mértéktelenség ellen szól, a divat iránti szenvedély ellen, amellyel oly sokan úgy el vannak foglalva, hogy nem telik be a szemük soha. Ha ma olyan ékszereket látnak, amit tegnap nem láttak stb… – na ez az a fajta öltözködési kívánság, ami az élvezetek vagy szenvedélyek miatt történik. Ilyenek azok a kisasszonyok is, akik bár nem annyira szerzékenyek stb., de őket is a szenvedély fűti az öltözködés tekintetében. Ha ma ilyenek járulnának a sákramentumhoz, nem engedném oda őket, tehát ellene vagyok az öltözködési gyönyöröknek és szenvedélyeknek. Ami az öltözködésben, ételben, italban, otthonok tekintetében van, azt jó lelkiismerettel megtarthatjuk. “A gyülekezetben”? De ott mégis hogyan? Nem szenvedélyből vagy élvezetből, hanem “ruházkodás céljából”, azaz építő jellegű ruházatból, amely senkinek a szemét nem sérti, nem ragadja meg, nem botránkoztatja meg. De nem azt akarja [az apostol], hogy mocskos ruhát viseljenek. A mocskosság nem vallásos lelkiismeretesség, ahogy Szent Ferenc mondja. Egy keresztyénnek lehet tiszta és makulátlan ruhája, mint a zsidóknak. A szerénység kifejezést úgy magyarázza ő, hogy legyen szerény és mértékletes a viselete. A tisztességesen kifejezés nem a mocsokról beszél, amikor az ember azt olvassa ki abból, amit olvasnia illik. Régebben a nők egészen a hátuk közepéig kivágott nyakú ruhákban jártak. Ez például szemérmetlen öltözködés volt. Más helyen a keblüknek fele is kilátszik. Mások magas sarkú cipőt stb. hordanak, hogy kidomborítsák testüket. Mindezek helyett inkább olyan ruhát kellene viselniük, amely elleplezi őket, eltakarja a nyakukat. A mi asszonyaink például úgy járnak, hogy az arcuk majdhogynem elfátyolozva van, és mindent nagyon szépen úgy elfednek prémjeikkel, hogy szinte semmi sem látszik a végtagjaikból vagy a bőrükből. Hisz mindezeket illő elrejteniük a gyülekezetbe járva, hogy szerényen tudjanak megjelenni. De még a szerzetesi öltözet is idetartozik. Az mindent elfed. Az egy nagyon szerény öltözet. Ezért nagyon dicsérem a hosszú kabátokat és a bundákat. A fiatal, hajadon nőknek sem kellene a fürtjeiket befonva viselniük, hanem fátylat kellene viselniük, amikor a sákramentumban részesülnek. Ellenben a mi asszonyainkban nem találok hibát. El tudnám viselni, hogy a fiatal nők fátyollal a hajukon jönnének, de ez ellentétes az itteni szokásokkal. Viszont szerénynek kell maradniuk az öltözködésben. Egyébként a nyilvánosság előtt is a szemérmesség a főszabály. A ruhának nem szabad túl drágának sem lennie, túl sok arannyal vagy gyönggyel megrakva; A ruházat ne legyen túl drága, ne tartalmazzon túl sok aranyat vagy gyöngyöt; tehát egy nőnek megfelelő szerénységgel és tisztasággal kell felöltöznie és felékesítenie magát. Így járjon otthon. Ne a hajfonatokban [4.], “copfokban” fejezze ki magát. Pál azt akarja, hogy a nők fátyolozzák el fonataikat. Itt [5.] nincs szükség arra, hogy ezt a gyakorlatot megtiltsuk. Franciaországban a hajukat összefogatlanul és szabadon álló tincsekben hordják, hogy senki ne tudja megállapítani, hogy ki a házas és ki nem. Talán a görög nők is így viselték a hajukat. A mi népünknél ellenben a házas nők elfátyolozzák hajukat és a tincseiket. Amikor ezt teszik, akkor viszont szüziesen és szerényen fátyolozzák el, hogy a bámészkodók számára ne váljanak szégyenteljes gondolatokra serkentő alanyokká.

Arannyal. Egy asszony ne viseljen aranyat a ruhájában vagy a kabátján. Itt nagyon világossá válik, hogy milyen szokásuk is volt a görög nőknek. Gőgösen tündököltek mindenféle díszben. Nem akarom viszont, hogy ezeket viseljék a templomban. Az esküvők viszont egészen más dolog, vagyis ahol ez némi költséggel jár, mint amikor egy hölgy csak bársonyruhát akar viselni. Ez ugyanis nem keresztyén nőt tükröz, hanem egy szemtelen nőt, aki amikor az Igéhez, a szentséghez vagy az imádsághoz járul, nem akarja magát semminek sem alárendelni.

10. Hanem, a mint illik az istenfélelmet valló asszonyokhoz. Itt megmagyarázza, hogy mit ért tiszta és illendő ruházat alatt. Úgy ruházkodjanak, hogy olyan asszonyok legyenek, akikben buzgólkodik a kegyesség, és akik jó cselekedeteket gyakorolnak. Ha viszont túlzásba viszik az öltözködést, az azt jelenti, hogy önzőek, a saját szemüket kényeztetik, másokat pedig irritálnak. Ez azt jelenti, hogy e világ hiábavalóságára buzgólkodnak, és dicséretekre, elismerésekre vágynak. A mi asszonyainknak viszont úgy illene öltözködniük, hogy fel lehessen ismerni, hogy egyikük sem a ruhákra törekszik. Úgy járkál, hogy ő mindenhol el van takarva. Nem szokása drágán öltözködni. Ami pedig pénzéből megmarad, azt a szegényekre költi. Így látszik, hogy Istennel és a felebarátjukkal foglalkoznak, és nem a saját magasztalásukat keresik. Ez az egyik szabály a nők nyilvános szereplésének rendjére érvényes. Nem attól kell tartanunk, hogy túlöltözködnek, amikor a konyhába mennek, hanem amikor a nyilvánosság elé kilépnek, amikor imára gyűlnek össze, és amikor az Igét akarják hallgatni. A babonás, nagyképű, szemtelen személyekkel szemben Pál viszont elítéli a mértéktelen öltözködést mind a nyilvánosság előtt, mind pedig a magánéletben. Nem vagyok ellene annak, hogy valaki a vőlegénye tiszteletére kiöltözzön, de nem [vasárnap] a templomban, az más kérdés. Az előbbi esetben ez annak a személynek vagy népnek a szokása, akik között élünk, és az a vőlegény tiszteletére történik. A templomban azonban el kell fedni magukat. A jó emberek mindig ragaszkodtak a középúthoz. A szemtelen és babonás nőket pedig nem szabad beengednünk. Most következzék viszont egy másik szabálynak kifejtése – mégpedig a gyülekezeti tanításé.

Lábjegyzetek

[1.] A Vulgata ezt a görög szót ornatusszal (“jól rendezett, díszített”) fordítja.

[2.] Vö. Zsolt 18:20, 24.

[3.] “A tisztesség a nők legszebb dísze.” Vö. Péld 11:22.

[4.] Luther a régebbi non in tricis szöveget idézi a későbbi non in tortis crinibus helyett.

[5.] Vagyis Németországban.

Forrás

Részlet a Commentary on 1 Timothy 2:9-14. by Martin Luther. [taken from Commentary on 1 Timothy.] cikkből. Teljes cikk, angolul:

https://www.covenanter.org/reformed/2016/5/25/commentary-on-1-timothy-29-14