Sion Leányai Felfuvalkodtak | Kálvin János

2021.09.25. Off By neilnejmed

 

Kálvin János

(Noyon, *1509. Július 10. – Genf, 1564. Május 27.),

Francia Származású Svájci Reformátor, Keresztyén Tudós, A Kálvinizmus Névadója

Kommentár Ézsaiás Próféta Könyve 3. Fejezetének 17. Verséről –

Szabó Miklós Fordítása

17És szól az Úr: Mivel Sion leányai felfuvalkodtak, és felemelt nyakkal járnak, szemeikkel pillognak, és aprókat lépve járnak, és lábokkal nagy zengést bongást szereznek:

18Megkopaszítja az Úr Sion leányainak fejtetőjét, és az ő szemérmöket megmezteleníti.

17. Mivel Sion leányai felfuvalkodtak. Ezután újabb fenyegetés következik a nők becsvágyával, fényűzésével, és büszkeségével szemben. Ezekben a dolgokban a próféta nem követte a pontos sorrendet, hanem időnként az egyik, máskor a másik vétket feddi meg, ahogyan a téma megköveteli. Ezután pár szóban összefoglalja, amit mondott, mint az első fejezet hetedik versében. Így tehát korholja a fényűző öltözeteket, és a felesleges cicomát, ami kétségtelenül a hiábavalóság és a kérkedés bizonyítékai voltak. Valahányszor a ruházat és a díszítés a szélsőségességig fokozódik, ott megtaláljuk a becsvágy és a hozzá kapcsolódó megannyi bűn bizonyítékát, mert honnan származik a fényűzés a férfiakban és a nőkben, ha nem a büszkeségből?

És felemelt nyakkal járnak. Először tehát joggal jelenti ki a büszkeséget a gonoszság forrásának, majd a jelek alapján ki is mutatja, azaz a testtartásból, mert a nők felemelt nyakkal járnak. Mivel ugyanis az alázat jele a lesütött tekintet (amint azt még a pogány írók is kijelentették), úgy a szélsőségesen szent nézés a pökhendiségé. S mikor egy nő magasra emeli a fejét, az nem jelenthet mást, csak büszkeséget. A próféta természetesen bölcsen jár el, mikor magánál a forrásnál kezdi, mert ha először a jeleket említette volna, például a ruhákat, s más efféle dolgokat, könnyű lett volna azt válaszolni, hogy az elme még mindig tiszta és világos. S a valamiképpen túlzottan elegáns és csillogó ruhájuk nem lett volna elég ok arra, hogy ennyire keserű nyelvezettel szóljon hozzájuk, s Isten ítélőszéke elé idézze őket. Ennek megfelelően, hogy szembeszálljon alaptalan vádaskodásaikkal, feltárja belső, egész külső viseletükben megmutatkozó betegségüket.

Szemeikkel pillognak.1 Amit a kacsingató szemekről hozzátesz, az a szégyentelen vágyakozást jelzi, amit legnagyobbrészt a szemekkel fejeznek ki. A szemérmetlen szemek ugyanis a szemérmetlen szív hírnökei, a szemérmes nő szemei azonban nyugodtak, nem kacsingatnak, vagy pillognak.

És lábokkal nagy zengést bongást szereznek. Ez is része az erkölcstelen gesztusoknak, ami által az erkölcstelenség lelepleződik. Nem könnyű azonban megmondani, hogy vajon az asszonyok valamiféle csilingelő díszeket hordtak a szandáljaikon, melyek ezt a hangot adták járás közben, vagy inkább a táncoló nőt utánozták kimért lépésekkel, mert azóta az öltözködés nagyon nagy változásokon ment keresztül. Én mégis készséggel elfogadom, hogy menet közben adták ezt a zajt, mert az itt használt szó ezt nagyon világosan fejezi ki.

18. Megkopaszítja2 az Úr Sion leányainak fejtetőjét.3 Itt a ו (vav) elöljáró, ami és-t jelent, szerepel tehát-ként. A próféta azzal fenyeget, hogy mivel sem a kedves tanácsok, sem semmiféle szó nem képes megreformálni őket, az Úr nagyon más módon bánik majd velük, s nemcsak éles és komoly nyelvezetet, hanem félelmetes díszben, fegyveres csapattal jön el bosszút állni. Annak megfelelően, hogy makacsságukat tetőtől talpig kimutatták, kijelenti, hogy az Úr a bosszújának jeleit a test minden részén megmutatja majd. Ezért kezdi a fejjel, ahol az ékességek nagy része van, majd ezután szól a test többi részéről is.

Érdemes megjegyezni, hogy a prófétának jó oka volt ekkora buzgósággal és hevességgel megfeddeni a nők fényűzését, mert miközben sok bűnnel vádolhatók, a leginkább a finom ruházat birtoklásáért égnek. Természetüknél fogva oly mohók, hogy nem sajnálnak semmiféle költséget arra, hogy feltűnően öltözködjenek, sőt még a takarékossági diétától sem riadnak vissza, megfosztván magukat attól, amit a természet megkövetel, hogy ruházatuk drágább és elegánsabb lehessen. Oly fájdalmasan megrontotta őket ez a bűn, hogy minden mást felülmúl.

A történelem elmondja nekünk, hogy micsoda hatalmas asszonytömegek jöttek össze Oppianus törvénye miatt,4 amit egyesek be akartak tartani, mások el akartak vetni, s ez az esemény nem éppen komolyan, vagy mértékletesen zajlott az asszonytömegek miatt. De nem kell túl messze mennünk ahhoz, hogy példákat találjunk, mert szinte megszámlálhatatlanul sok van ebből minden nemzet történetében, s ez a bűn nagyon is szokásos volt minden korban. Mivel ügyesen és elmésen agyalunk ki mentségeket a fényűzésünk és gazdagságunk védelmében, a próféta ezen az alapon ujjal mutatott minden gonoszság forrására, nevezetesen arra az őrült becsvágyra, ami által az emberek közfigyelemre, s a mások feletti kiválóságra törekednek. Annak érdekében ugyanis, hogy ismertebbekké váljanak, túl akarják szárnyalni szomszédjaikat ruhájuk eleganciájával, hogy mások tekintetét magukra irányítsák.

Rámutatván a gonoszság forrására, a próféta most belemerül a sok részletbe azért, hogy nyilvánosságra hozza a nők bolondságait. Hosszú felsorolását adja azoknak, hogy kimutassa ezeket összegyűjtve: semmi sem múlja felül az asszonyokban lakozó kíváncsiságot. Valóban, ezeknek a kiagyalásoknak se vége se hossza, és az ókoriak nem véletlenül nevezték az asszony díszeinek összességét világnak,5 mert ha egy halomba hordanák, számuk majdnem akkora lenne, mint a világ részeinek száma. Ezen az alapon a próféta mintegy átkutatja a nők ládikáit és előhozza a tarkabarka csecsebecséket, amit felhalmoztak azokban, hogy a bennük való mértéktelen örömük és dicsekvésük mindenki számára világossá tegye ürességüket és ostobaságukat. Nincsen tehát semmi szócséplés ebben a felsorolásban, mely által törvénytelen vágyaik kielégíthetetleneknek bizonyíttatnak, jóllehet bőbeszédűen tárul elénk.

Ami a részleteket illeti, ezeket nem magyarázom, mert még a legjobb héber tanítók is bizonytalanok néhányat illetően, s nem képesek biztosan megkülönböztetni ezeknek a díszeknek a formáit. Elegendő, hogy megértjük a próféta általános célját és szándékát, nevezetesen: azért halmozza és sorolja fel ezeket a csecsebecséket, hogy elképesztő változatosságuk feltárja a velük kapcsolatos fényűzést és becsvágyat, s mondhatni megfossza azokat minden mentségtől. A pimaszság csúcsa lenne azt állítani, hogy nők gyermekes hiábavalóságának koholmányai a természet által megkövetelt dolgokon túl a test védelméhez voltak szükségesek. Hány dolog van itt felsorolva, melyeket sem a természet, sem a szükség, sem az illem nem követelik!

Mi a haszna a láncocskáknak, a karpereceknek, a fülbevalóknak, és más hasonló dolgoknak? Ebből elég világos, hogy az efféle díszek felesleges gyűjteményére nincs bocsánat, ez a szélsőséges fényűzés bizonyítéka, amit el kell nyomni, vagy korlátozni, s hogy ezek gyakran azok a szemérmetlen ékességek, melyek meggyengítik az elmét és felkorbácsolják a vágyakat. Nem kell csodálkoznunk tehát, hogy a próféta ennyire élesen szól, komoly büntetésekkel fenyeget emiatt a bűn miatt.

25.  És lesz a balzsamillat helyén büdösség. Nyilvánvaló, hogy az itt leírt ország telis-tele van fűszeres illatokkal, s kétség sem férhet hozzá, hogy a kellemes illatokban más dolgokhoz hasonlóan a fényűzés dívott. Látjuk, hogy a keletről legtávolabbra került nemzeteket sem a távolság, sem a költség nem akadályozta meg abban, hogy ebbe a fajta fényűzésbe is belemerüljenek. Mi várható azokon a helyeken, ahol ezek bőségben állnak rendelkezésre? Az, hogy felkorbácsolják a vágyakat, és minden bizonnyal a fényűzést támogatják. Úgy érti tehát, hogy a kenetekkel és a balzsamillattól sokféleképpen visszaéltek. Az emberek bűnös vágyai ugyanis nagyon leleményesek a koholmányaikat illetően és soha ki nem elégíthetőek.

Az öv helyén kötél. Mások leesésnek fordították, mert az Úr majd leveszi róluk az övet. Olyan dolgokat szándékozik itt szembeállítani, melyek szöges ellentétben állnak egymással: hogy amiképpen a nők egykor séta közben övezték és díszítették fel magukat a leggondosabban, úgy lesznek ettől kezdve szakadtak és mezítelenek. Hasonlóképpen állítja szembe a kopaszságot a hajtincsekkel, mert nem mértékletes, hanem hóbortos stílusban viselték a hajukat. Aztán az övet a daróccal. S akár öv volt ez, akár másfajta kötés, az biztos, hogy a próféta az övzsinórra gondolt, amit sokra tartottak. Ezután a szépséget állítja szembe a homlokra sütött bélyeggel, mivel a divatos hölgyek aligha tették ki magukat a napsugaraknak attól való félelmükben, hogy leégnek, s a próféta azt mondja el, hogy mi történik majd velük. Röviden, mind a férfiakat, mind az asszonyokat arra szólítja fel, hogy józanul használják Isten ajándékait mind a táplálkozásban, mind az öltözködésben, de az egész életvitelükben is. Az Úr ugyanis nem képes elviselni a hóbortosságot és abszolút köteles súlyos büntetés kiszabni rá. A hóbortosság ugyanis nem fogható vissza könnyebb büntetésekkel.

Forrás

Kálvin János, Ézsaiás próféta könyve 3. fejezetének 17-18. verséről – Szabó Miklós fordítása

 

1  Ledér szemek a héberben. A szemeikkel becsapva az angol változatban. „Szemeikkel kacsingatvaNictitantes oculis: a סקר szóból, káld. oculis vagari. Ez Abarbanel magyarázata, amit Parkhurst is elfogadott. Lowth püspök a משקרות szót a שקר szóból származtatja, melynek jelentése meghamisítani, s így fordítja: festéssel hamissá tenni a szemeiket, a szemhéjak befestése keleti szokásának megfelelően belülről, antimon-feketével, amit a helyiek al-cahol­-nak neveznek. A szerző célja ezen a helyen azonban nem a díszek, hanem mesterkélt testmozdulatok leírása” – Stock püspök.

2 „Tehát megkopaszítja…” – az angol eredetiben – a ford.

3 Ótvarral sújtja – az angol változatban

4 „Oppianus törvénye” a nevét Caius Oppius tribunusról kapta, aki indítványozta a Hannibállal vívott katasztrofális háborúk idején, mintegy 213 évvel a keresztyén korszak előtt. Ez valójában az alábbiakról szólt: „Egyetlen asszony se viselhet önmagán fél unciánál több aranyat, vagy tarkára festett ruhákat, s nem utazhat kocsin egyetlen városban sem, vagy egy mérföldes távolságon belül, hacsak nem nyilvános fesztivál megtartására igyekszik”. Ezt a törvényt, jóllehet az állam kemény szükségletei kényszerítették ki, sokan durvának és zsarnokinak tartották, s miután rendkívüli nyugtalanságot szült, a közvélemény hulláma elsöpörte. Livius (34:1) arról tájékoztat minket, hogy a hölgyek, „akiket nem fogott vissza sem a mértékletesség, sem a férjük tekintélye”, elhanyagolván a magánéletet, ami az akkori kor szokásaihoz tartozott, lármás módon összegyűltek, és nyilvánosan követelték a konzulok és praetorok, s más személyek szavazatait a törvény eltörlésére. Fő ellenfelük végül Cato lett, aki minden képességét és ékesszólását latba vetette a jellemére jellemző keménységgel, amit a vitatott kérdés természete még tovább fokozott. Alulmaradt azonban Valerius ügyes viselkedésével és forrásaival szemben, aki jelentős mennyiségű történelmi információt hozott fel a saját segítségére, s népszerű érveket tüntetett fel előnyös fényben, így sikerrel elérte a törvény majdnem egyhangú eltörlését, miután az húsz évig volt hatályban. A szerző ezután azonnal azokra az érvekre utal, melyeket akkor használtak – a szerk.

5 A már említett beszédben. Valerius szellemesen céloz a latin mundus (világ) szó eme régies használatára. „Elődeink”, mondja, „a nő világa elnevezést adták neki”. Hunc mundum muliebrem appelarunt majores nostra – a szerk.