Protestáns Fordulat Az Abortuszon II. | George Grant

2021.08.07. Off By neilnejmed

A Protestáns Fordulat az Abortuszon II. | George Grant

részlet George Grant a Third Time Around c. könyvéből

(Parish Presbyterian Church, TN, Egyesült Államok)

George Grant (született 1954-ben Houstonban, Texas államban) amerikai evangelikál író, a PCA (– Presbyterian Church of America) aktív lelkésze.

Chapter 7:

ABOMINATIONS

AND ADMONITIONS:

THE MAKING OF MODERNISM

extinctus amabitur idem

Mint az a csodás dolgokkal mindig megtörtént, hogy az időnek múlásával az erény is kialudt.

Hilaire Belloc

Ha a világ túlságosan világivá növi ki magát, az egyház megfeddheti érte; de ha az egyház túlzottan elvilágiasodik, a világ nem tudja már megdorgálni világiassága miatt.

G. K. Chesterton

Amikor Marx és Engles megkezdte kommunista kiáltványát a beszédes mondattal: “Egy lidérc kísérti Európát”, legalább részben igazuk volt. A lidérc valóban kísértette Európát; valójában az egész földet kísértette. De nem az a lidérc volt, amit ők elképzeltek. Ehelyett az újjáéledő abortusz jelenségének elsődleges lidérce volt. Ez a gyermekgyilkosság ősi lidérce volt.

Néhány megvívott csata csak nem maradt megnyert helyzetű. Különösen azok, amelyek a bukott ember karakterében gyökereznek.

Theodore Roosevelt Amerika 1917-es háborúba lépésének előestéjén írt a nyilvánosságnak, és arra buzdította polgártársait, hogy őrködjenek az ősi lidérccel szemben:

A világ ebben a pillanatban olyan szörnyen görcsös időszakon megy keresztül, amikor az emberek és a nemzetek lelkét tűzzel próbálják meg. Jaj annak az embernek vagy annak a nemzetnek, amely úgy áll, mint Laodiczea; vagy ahogy az ókori Meroz népe állt, amikor nem mertek az Úr segítségére jönni a hatalmasokkal szemben. Ilyen válságban az erkölcsi gyengeség, az igaz oldal ellensége, ami az élet, a szabadság és a boldogságra való törekvés ellensége.

Figyelemre méltó figyelmeztetés volt ez egy figyelemre méltó embertől, egy végtelen energiával bíró és sok karriert befutott embertől. Ötvenedik születésnapja előtt Roosevelt New York állambeli törvényalkotóként, a haditengerészet aljegyzőjeként, New York városának rendőrbiztosaként, amerikai közalkalmazotti biztosként, New York kormányzójaként, William McKinley ezredes alelnökeként dolgozott az amerikai hadseregben, és két ciklust töltött el az Egyesült Államok elnökeként. Ezenkívül még közel harminc könyvet írt, szarvasmarha-tanyát vezetett a dakotai területeken, és tudományos expedíciókat folytatott négy kontinensen. Zseniális ember volt, aki életének minden hetében legalább öt könyvet olvasott el. Fizikai ember volt, aki szerette a vadászatot, az ökölvívást és a birkózást. Szellemi ember volt, aki nagyon komolyan vette a hitét, és évekig tanította a vasárnapi iskolát a holland református egyházában. Családcentrikus ember is volt, aki szeretettel nevelt fel öt gyereket, és egy életen át tartó romantikus szerelemben élt feleségével.

Valóban figyelemre méltó ember volt.

És figyelemre méltó időben élt: az egyik évszázad alkonyán és a következőnek hajnalán. Az Egyesült Államok az 1800-as évekbeli kiterjedése tizenhat államról 1900-ra negyvenötre nőtt, kilencszázezer négyzetmérföldről majdnem négymillióra, és az ötmilliós népességről hetvenhatmillióra. Ebben a században gőzhajókat, vasutakat, villamosokat, kerékpárokat, görkorcsolyákat, légféket, torpedót, telefonokat, táviratokat, transzatlanti kábeleket, betakarító gépeket, cséplőket, pamutot, gint, főzőfülkéket, varrógépeket, fonográfokat, írógépeket, elektromos lámpákat, gáz világítótesteket, fényképeket, röntgensugarakat, mozgóképeket és gyapotmagolajt állítottak elő. Edward Byrn újságíró szerint a század elejének és a század végének összehasonlítása “olyan volt, mint egy távoli csillag és a delelő napnak szembeállítása”. Valamint M. J. de Forest Shelton népszerű történész teljes igazsággal kiáltott fel, amikor azt mondta, hogy “nagyobb a különbség Napóleon napjai és a mieink között, mint Napóleon és Julius Caesar napjai között van. Egy évszázad tizennyolc évszázad ellen”. Frederic Harrison angol értelmiségi ezzel egyetértésben jelentette ki:

Mindent összevetve az emberi élet pusztán anyagi, fizikai, mechanikai változása száz év alatt, Watt és Arkwright napjaitól kezdve a napjainkig nagyobb, mint az azt megelőző ezer évben történt, talán még az utóbbi kétezer, ill. húszezer évre is igaz ez.

A keserű munkaerő-izgatás ellenére az anarchista sztrájkok, a kommunista felkelések és a terrorizmus mint politikai fegyver megjelenése; a walesi herceg, a német császár és a perzsa sah életére törési kísérletek ellenére; Umberto olasz király és McKinley elnök sikeres meggyilkolása ellenére; a franciaországi Dreyfus-ügy és az ausztriai Robida-botrány felfordulása ellenére; a régi világrend – és az azt kísérő szektor – közelgő elmúlásának és összességében mindenek ellenére szilárd optimizmus hatotta át a legtöbb nyugati ember gondolkodását. Előrelépésük végül is lenyűgöző volt. Tehát többnyire megosztották a New York-i világ véleményét annak előrejelzésében, miszerint az új évszázad “meglát és legyőz minden veszélyt, és a legjobb századnak bizonyul majd, amit ez a folyamatosan fejlődő bolygó valaha is látott”.

Theodore Roosevelt józanabb nézeteket vallott, ezáltal reálisabb képet is alkotott koráról. Az övé egy olyan világnézet volt, mint egy az emberiségről alkotott kiegyensúlyozott keresztyén felfogás az Isten képmása által létrehozott, ugyanakkor bukott emberiségben. Mélyreható érzékeléssel és prófétai precizitással mondta, hogy:

A haladás korlátlan lehetőségeket és megfékezhetetlen nehézségeket hozott számunkra. Civilizációnk mértéke tehát nem az lesz, hogy sokat tettünk-e, hanem az, hogy mindezekkel [a lehetőségekkel] mennyi mindent tettünk meg. Úgy gondolom, hogy a következő fél évszázad fogja eldönteni, hogy előmozdítjuk-e a keresztyén civilizációnak ügyét, vagy a brutális pogányság borzalmaiba térünk-e vissza. A modern ipari fejlettség gondolata a keresztyén szeretetszolgálat kezében egy olyan álom, amelyért érdemes álmodni. Ugyanezen iparnak a pogányság kezébe kerülésének képe viszont rémálom, valami elképzelhetetlen dolog. A kettő közötti választás viszont rajtunk áll.

Túlságosan is világosan látta ugyanis azokat a veszélyeket, amelyekkel a nyugati világ szembesül, amikor ilyen bátran és magabiztosan vonul a XX. század felé. Ezért is szentelte arra magát, hogy még életében a lehető legtöbb veszélyt orvosolni tudja. Reformjai a szegény dolgozó ember szükségleteire, a küzdő bevándorlóra, a nyomorúság bérlakásainak lakóira, a tehetetlen özvegyekre és árvákra, valamint az úttörő telepesekre összpontosítottak. De reformjai mindenekelőtt a hétköznapi családok szükségleteire összpontosítottak, amik rendkívül új társadalmi nyomások és változások elé kellett nézniük. 1905-ben az Unió állapotáról szóló üzenetében aláhúzta ezeket az elsődleges fontosságú ügyeket, mondván:

A család intézményének átalakulása korunk egyik legnagyobb szociológiai jelensége; ez az elsődleges fontosságú társadalmi kérdés ma sokkal nagyobb jelentőséggel bír, mint bármelyik pusztán politikai vagy gazdasági kérdés.

Majd leírta a család védelmének egyszerű menetrendjét azon behatoló férfiak és nők ellen, akiket “háztartásaink ellenségeinek” is nevezett. Így szólt:

Vannak, akik úgy vélik, hogy egy ez újfajta modernség új erkölcsiséget követel meg. Amit nem vesznek figyelembe, az a kegyetlen valóság, hogy nem létezik olyan, hogy új erkölcsiség. Csak egy erkölcs létezik. Minden más pedig erkölcstelenség. Csak az igazi keresztyén etika létezik, amely ellen az egész pogányság áll szemben. Ha népként be akarjuk teljesíteni sorsunkat, akkor vissza kell térnünk a régi erkölcsökhöz, az egyetlen létező erkölcsiséghez.

Elemzése kifinomult volt;

Mindezek a harsány álreformerek egy új erkölcs nevében hirdetik az önkényeztetés régi, régi bűnét, amely először megrontotta Görögország és Róma erkölcsi szöveteit, majd később külső nagyságát is.

Akkor hát nem meglepő, hogy amikor az abortusz új támogatói az amerikai színtérre és a nyilvánosság arénájába betörtek, Roosevelt volt az egyik legfőbb ellenfelük; valójában a katolikus egyházi hierarchiát leszámítva, ő volt az egyetlen. “Ijesztő és alapvető erkölcstelenségük” ellen tiltakozott, felhívta a figyelmet arra, hogy érveléseik a hidegség, az önzés, a könnyelműség szeretetének van alárendelve, és a kockázatoktól való visszahúzódásra hajlamos, valamint életperspektívájuk teljeskörű és szánalmas módon kudarcra van ítélve. ” De nemcsak egyszerűen odaveti szitkozódásait tetteik elé. Mint ahogyan mondta:

Saját háztartásunk ellenségei a létező legrosszabb ellenségek; és szembeszállhatunk velük, nemcsak leleplezésük és feljelentésük révén, hanem konstruktív munkával is, méghozzá reformok megtervezésében és felépítésében, amelyek az emberi fejlődés során figyelembe veszik mind a gazdasági, mind az erkölcsi tényezőket. Mi Amerikában csakis szolgálattal érhetjük el magasztos végzetünket; nem retorikával, de semmiképpen sem őszintétlen retorikával, sem pedig azzal a rettenetes szellemi kétszínűséggel és verbális cselgáncsokkal, amely először ígéreteket tesz, majd megtagadja őket, és egyszer egy valamit mond, máskor pedig éppen ellenkezőjét. Szolgálatunknak a tettek szolgálatának kell lennie.

Azt állította, hogy:

A szentimentális kicsapongás legveszélyesebb formája, ha az erényesség nevében kifejezzük jókívánságainkat, miközben semmit sem teszünk azok ellen. Az igazságosság nem pusztán szavakból áll. Élő cselekedetekké kell hogy váljon.

A hírhedt Margaret Sanger – aki olyan megdöbbentő kijelentésekkel alapította meg a hatalmas Planned Parenthood hálózatát, mint például: “A legkegyesebb dolog, amit egy nagy család tehet az egyik csecsemő tagjával az, hogy megöli őt” és “A hitvesi ágy a legdegeneratív befolyású hely a társadalmi rendre nézve “- Rooseveltet egyenesen “a régi keresztyén vallás visszatartójának ” tekintette, ezáltal komoly akadályt jelentett forradalmi programjának, amely “Sem istenek, sem urak” (No gods, no masters) jelszóval szólított fel.

Theodore Roosevelt becsületesen állt a bibliai ortodoxia és az életpárti érdekérvényesítés örökségén. Gyakran állította, hogy “büszke holland, hugenotta és szövetségi őseire, és büszke arra, hogy ennek a szigorú puritán felségnek, Jonathan Edwardsnak a vére folyik gyermekei ereiben”. Egy ideig képes volt jó értelemben megingatni a közvéleményt. De bármilyen nagy ember is volt, egyszerűen nem tudta egyedül visszafogni az árapályt. A gát ugyanis átszakadt.

Progresszivizmus

A századforduló kulturális és ipari területeinek drámai változásai által előidézett sürgős problémái azonnali és innovatív megoldásokat követeltek. A progresszivitás ehhez megoldásokat kínált. Roosevelt az Egyesült Államokban és Hilaire Belloc Európában. Az ő dinamikus vezetésük alatt egyesült mozgalom a támogatások hatalmas talaját hozta létre a társadalmi, politikai és gazdasági reformok elsöprésében. Biztosították a szervezett munka jogait; politikai gépezeteket vettek igénybe; és hatalmas kereskedelmi csapások kerültek visszaszerzésre.

A figyelemreméltó sikerek ellenére azonban a progresszivitás rövid életű mozgalom volt. Gyorsan szétforgácsolódott erősen eltérő, speciális érdekeltségű frakciókká. Amerikában, miután Roosevelt elhagyta “erőszakos pulpitusát” a Fehér Házban, Henry Cabot Lodge és idősebb Charles Lindbergh megkísérelte továbbvinni a progresszivizmus hagyományait, amelyeket a keresztyén meggyőződés, a hazaszeretet és a családi értékek támasztottak alá. Európában, amikor Belloc is elhagyta az alsóházi pozícióját, Cecil Chesterton és Maurice Baring továbbra is megpróbálták fenntartani a progresszivizmus örökségét. Mindkét esetben azonban az egykor hatalmas mozgalom zöme egyszerűen feloszlott.

Tény, hogy a mozgalom eltérő frakciói és érdekei között nagy számban voltak tiszteletlen és türelmetlen fiatal radikálisok is, akiket nagyon eltérő ideológiai színvonal tartott fenn: mégpedig a humanista felvilágosodás forradalmi filozófiái és eszméi. A progresszivitás legnagyobb részét a nyugati politika és kultúra peremére szorították, és tucatnyi csoportot alapítottak a keresztyén életszemlélet, a szabadság és a boldogságra való törekvés teljes megsemmisítésére: a the Mugwumps, Anarchisták, Munka Lovagjai (Knights of Labor), a Grangers, az Egykulcsos Adópártiak (Single-Taxers), a Szüffrazsettesek (Suffragettes), a Világ Nemzetközi Munkásai (International Workers of the World), a Populisták és a Kommunisták. De a progresszivizmus új humanista töredezettségének talán legveszélyesebb és legbefolyásosabb mellékhatása a malthusianizmus volt.

Thomas Malthus a 18. század végén a politikai gazdaságtan professzora volt, akinek matematikai elmélete a tudósok, értelmiségiek és társadalmi reformerek egész generációját meggyőzte arról, hogy a világ egy közvetlen gazdasági válsággal néz szembe, amelyet az emberi faj szaporodásának ellenőrizetlensége fog okozni. Elmélete szerint a népesség idővel exponenciális módon növekszik, míg az élelmiszerellátás csak egyenes arányban. Így a szegénység, a nélkülözés és az éhség egyszerűen mondva a túlnépesedés problémájának bizonyítékai. A felelős szociálpolitika ezért a népességnövekedést fogja a legsürgetőbb prioritásként kezelni. Valójában Malthus azzal érvelt, hogy a népbetegséggel kapcsolatos igények bármilyen más módon történő kezelése csak tovább súlyosbítaná a problémákat. Malthus kristálytisztává tette gondolkodásának disztópiás következményeit. Végleges munkájában, A Népesség Elvéről szóló esszéjében (An Essay on the Principle of Population), amelyet először 1798-ban adtak ki, ezt írta:

Minden olyan megszületett gyermeknek, amely által a népesség megkívánt szinten tartásához szükséges népességszámot túllépjük, szükségszerűen el kell pusztulnia, hacsak az idős emberek halála nem készít helyet számukra. Ezért elő kell segítenünk, ahelyett, hogy ostobán és hiábavaló módon akadályozni próbálnánk, a természet adta műveleteket e halandóság előidézéséhez; és ha rettegünk az éhínség borzalmas formájának túl gyakori látogatásaitól, akkor elő kell idéznünk a pusztítás egyéb formáit is, amelyek aktív tevékenységére magát a természetet kényszerítjük. Ahelyett, hogy tisztaságot ajánlanánk a szegények rétegeinek, inkább azzal ellentétes szokásokra kell őket ösztönöznünk. Városainkban szűkebbé kell tennünk az utcákat, minél több embert be kell zsúfolnunk a házakba, és udvarolnunk kell a pestisnek, hogy visszatérjen hozzánk. Az országban falvainkat kiszáradt medrű vizek közelében kell megépítenünk, és különösen ösztönöznünk kell az emberek betelepítését mindenfajta mocsaras és egészségtelen területekre. De mindenekelőtt meg kell vetnünk a betegségeket elpusztító különleges gyógymódokat; és visszafogni azokat a jóindulatú, de felettébb tévelygő embereket, akik úgy gondolták, hogy az emberiség szolgálatában állnak azáltal, hogy terveket vázolnak fel a fenti rendellenességek teljes kiküszöbölésére.

Malthus hívei úgy vélték, hogy a nyugati civilizáció életben maradásához el kell távolítani a fizikailag életképteleneket, az anyagi értelemben szegényeket, a lelkibetegeket, a faji szempontból alsóbbrendűeket és az értelmi fogyatékossággal rendelkezőeket. A kérdés csak az volt, hogy hogyan? Néhányan úgy vélték, hogy ennek a dilemmának a megoldása a politikai elidegenítést végrehajtó bevándorlás, az irányítás központosítása, a szociális jólét reformja és az állampolgársági követelmények szigorítása volt. Mások szerint a megoldás a mezőgazdasági termelés technológiai irányítása, az orvosi jártasság szabályozása és az ipari hatékonyság államosítása volt. De a malthusiánusok túlnyomó többsége abban hitt, hogy a megoldás genetikai értelemben korlátozni vagy eltávolítani a “rossz faji állományokat”, elriasztani a jótékonyság és könyörület akcióit, valamint “elősegíteni az ember evolúciós felemelkedését”. A szelektív embertenyésztés, az eugenikus átformálás és a kraniometrikus fajlagosság révén abban reménykedtek, hogy megtisztítják a vérvonalakat és javítják a “magasabb rendű” és “leginkább életképes” – vagyis az árja fajhoz tartozók állományát. A szegregáció, a sterilizálás, a születésszabályozás és az abortusz révén azt remélték, hogy az “alantasabb” és “alsóbbrendű” rasszokat kirostálják a népességből, hasonlóan ahogyan a búzából a pelyvát is.

Ezek az ötletek a huszadik század legjelentősebb politikai és társadalmi programjaiba rendre beiktatásra kerültek.

Adolf Hitler Malthus elképzeléseit nagy volumenben alkalmazta a Harmadik Birodalom adminisztrációjában – megsemmisítő “végső megoldását”, a lengyelországi, jugoszláviai és csehszlovákiai kényszer-abortusz programját, valamint az elitista nemzeti szocializmust. Visszhangozta a malthuszi felszólítást, miszerint “bármilyen rendelkezésre álló eszközzel szabadítsák meg a földet a diszgenikus népektől, hogy zavartalanul élvezhessük az Apaországnak (Fatherland) jólétét.” Valamint megismételte a malthusi eszményt, amely szerint megszüntetnek majd minden keresztyén szeretetszolgálatot vagy szociális szolgálati programot. “Költsük el erőfeszítéseinket és erőforrásainkat” – kiáltotta 1939-ben egy őrületes beszédében – “a produktívakra, és ne a selejtekre.”

Joszif Sztálin a malthuszi eszményt is beleszőtte a marxizmus brutális értelmezésébe – ukrán holodomorba, a kulákok kollektivizálásába és a szibériai népirtásba. Azt állította, hogy “A népforradalom sikeres befejezésének legnagyobb akadálya az alacsonyabb rendű fajok déli és keleti rajzásai.” Az egyetlen dolog, ami visszafogta, megakasztotta az „akadály” megszüntetését, az “az egyházi szeretet hülye beavatkozása” volt. Ezért az összes keresztyén filantrópiát törvényellenessé tette 1929-ben.

Hasonlóképpen, Amerikában Margaret Sanger tette a malthusiánus gondolkodást törekvéseinek sarokkövévé – kísérleteket tett az országba becsempészett fogamzásgátlók cirkulálásának elősegítésére, obszcén anyagok postai úton történő elküldésének kampányába, valamint az erkölcstelen szexuális kapcsolatok és az abortusz támogatására. Alaposan meg volt győződve arról, hogy az “alsóbbrendű fajok” valójában “emberi gyomok”, akik “fenyegetést jelentenek a civilizáció számára”. Úgy vélte, hogy a “társadalmi megújulás” csak akkor lehetséges, ha a “felelőtlenség és gyengeelméjűség hordájának baljós erejét” visszaszorítják. Elfogadta azt a malthusi elképzelést is, miszerint a keresztyén szeretet az etnikai kisebbségek és a szegények számára történő szerveződései “egy rosszindulatú társadalmi betegség tünete”, mert ösztönzi a “defektes, bűnös és eltartott családtagok” szaporodását.

Nyilvánvaló, hogy a malthusianizmus gyakorlati megvalósításának lényege – akár nácizmusba, sztálinizmusba, vagy Planned Parenthood eugenicizmusba van oltva – az, hogy az abortuszt, csecsemőgyilkosságot, a csecsemő-kitevést és az eutanáziát társadalmi erényként hirdették, valamint a hagyományos keresztyén értékeket bűncselekmények szintjére gúnyolták. A gyilkosságot viszont jótékony megoldásként tálalták a bolygónk számos, monumentális méretű válságaira nézve. Platón és Arisztotelész ideje óta először fogalmaztak meg egy következetes pogány filozófiát a népirtás etikai védelmére, és először szisztematikusan végre is hajtották. Roosevelt Szentírásban gyökerező progresszivitása végül teljesen a feje tetejére állt.

Süket Fülekre Találni

Amikor Bálák, az ősi Moáb királyságának régense szembesült Izráel előretörő seregeivel, közvetlenül a kivonulást követően szálláshelyükön voltak. Ekkor elkezdett stratégiát kidolgozni a legyőzésükre (lásd 4Mózes 22: 2-3). A katonai konfrontáció ugyanis reménytelennek tűnt. A diplomáciai kibékülés öngyilkosságnak tűnt. A védekező szövetségek pedig bűnösnek tűntek (lásd 4Mózes 22: 4). Kétségbeesésében tehát Bálámot, a varázslót és jóst küldte, akiről azt gondolták, hogy hatalmában áll varázslatokkal és igézetekkel másokat megáldani és megkötözni (lásd 3Mózes 22: 5-6).

Balák tehát Bálámot akarta felbérelni Izrael megátkozására.

A varázsló eleinte, a nagylelkű ajánlat ellenére vonakodott benne részt venni Bálák bosszúságára (lásd 4Mózes 22: 15-35). De végül beadta derekát és négy jövendölést szolgáltatott (lásd 4Mózes 22: 36–4:25). Bálák nagy bánatára azonban mind a négy orákulum azt jósolta, hogy Izráel kívülről támadva legyőzhetetlen. Se hadsereg, se király, se nemzet, és egyetlen birodalom sem lenne képes ellenük megállni. Az egyetlen módja annak, hogy Isten választott népét legyőzzék az volna, ha belülről szenvedne vereséget – engedetlenség és erkölcsi beszennyeződés révén.

Báláknak csak ennyit kellett tudnia. Nem volt szüksége így neki hadseregre. Nem kellettek neki diplomaták. Nem volt szüksége szövetségesekre. És most nem is volt szüksége jósokra. Csak arra volt neki szüksége, hogy valamivel elcsábítsa Izraelt hűségétől.

A szexet választotta. Móáb legszebb leányait küldte le Izrael Baal-Peóri táborába (lásd 4 Mózes 25: 1–3, 6). A paráznaság játékára csábítva az embereket ezek a leányok meg tudták csinálni azt, amit soha egyetlen harcos vagy tábornok sem tudott: megkísérteni és csapdába ejteni Izraelt. Még kardot sem rántottak. Egy nyíl sem volt felhúzva. Egy gerelyt sem dobtak el.

Az embereket saját vágyaik rángatták csapdába. Bibliai normáik megsértésével vereséget szenvedtek.

A progresszivitás felbomlása és a malthusianizmus megjelenése inkább az egyház gyászos ellenszegülésének szomorú következménye volt, sem mint a humanizmusnak büszke jártassága.

A romantikus és egzisztenciális érzelmek hatásai alatt a hívők abszolutizálták az egyéni lelkiismeret megérzéseit, a kijelentett külső normák bizonyosságaival szemben. A darwinizmus és malthusianizmus elterjedésének égisze alatt az egyház nagy része összezavarta az erkölcsi képességeket – a döntés képességét – az erkölcsi jóval. A szubjektív szeszélyeknek és divatoknak az objektív tekintély és az igazság súlyát kölcsönözték. A Báláki kísértés ismét elvégezte munkáját.

1930-ban, Margaret Sanger munkatársainak mindenre kiterjedő lobbitevékenységét követően az Egyházak Szövetségi Tanácsának Házassági és Otthoni Bizottsága – a Nemzeti Tanács elődje – lett a keresztyénség történetében az első jelentős szervezet, amely a “választás” nyelvezetét és filozófiáját megerősítette.28 Nem sokkal később a kvékerek, az északi presbiteriánusok, a kongregacionalisák, a metodista-episzkopális egyház és több baptista felekezet is követte példájukat. Németországban a kollaboráló egyház hallgatólagosan jóváhagyta Hitler kemény Erbgedsundheitsgetz-törvényeit, amelyek a megszállt Kelet-Európa egész területén kötelező abortuszokat, sterilizációkat és eugenikus kontrollációt írtak elő a ” fogyatékos” népek számára – beleértve a zsidók számára kidolgozott “végső megoldást” is. Végül az anglikán püspökök lambethi konferenciája is kapitulált a malthusiánus elképzelések előtt.

Amikor a katolikus egyház siránkozott a történelmi ortodoxiának súlyos elhagyása miatt, több vezető protestáns a világ minden tájáról védekezést nyújtott be, azzal érvelve, hogy Isten “kinyilatkoztatta magát – az evolúció végtelen folyamában, és az Ő üzenetét a tudomány lassan lefordítja az emberi nyelvek kiejtéseire”. Ahelyett, hogy a Bibliára vagy a keresztyén hagyományra hagyatkoznának, az egyháznak “korunk bizonyítékainak, ismereteinek és tapasztalatainak fényénél” kellene tájékozódnia – mondták.

Nem telt el sok idő és a megalkuvások egész lavinája indult meg. Egyik felekezet a másik után mutatott süket füleket a meg nem született ártatlanok ügyében, és kapitulált a baláki kísértés előtt.

A Krisztus Egyesült Egyháza – amely alig két generációval korábban az életpártiak élére állt – megerősítette “minden élet szentségét, és különösen az emberi élet védelmének szükségességét”, de aztán fenntartotta “a férfiak és nők jogát arra, hogy hozzáférjenek a megfelelően finanszírozott családtervezési szolgáltatásokhoz, és a biztonságos és legális abortuszhoz, mint egy lehetőséghez a számos lehetőség közül”.

Az Egyesült Metodista Egyház kijelentette:

A meg nem született emberi élet szentségébe vetett hitünk miatt nem szívesen hagyjuk jóvá az abortuszt. De ugyanígy kötelességünk tiszteletben tartani az élet szentségét és az anya jólétét, akinek pusztító károkat okozhat egy elfogadhatatlan terhesség. A korábbi keresztyén tanítással összhangban elismerjük az életet és az életnek tragikus konfliktusait, amelyek indokolttá tehetik az abortuszt, és ilyen esetekben támogatjuk az abortusz törvényes lehetőségét a megfelelő orvosi eljárások mellett.

A Friends Church állította:

Vallási, erkölcsi és humanitárius okokból arra a nézetre jutottunk, hogy sokkal jobb véget vetni egy nem kívánt terhességnek, mint bátorítani a kikényszerített terhességből és gyermekszülésből eredő rosszat. Ezért sürgetjük minden olyan törvény hatályon kívül helyezését, amely korlátozza akár azokat a körülményeket, amelyek fennállása esetén egy nő abortuszt végezhet, vagy az orvos szabadságát, hogy a legjobb szakmai döntése alapján végezhesse el az abortuszt.

Az Amerikai Baptista Egyházak felekezete a malthusi retorikát bemerítve kimondták:

Gyászolunk mindazokkal, akik küzdenek azokkal a nehéz körülményekkel, amelyek az abortuszt megfontolására készteti őket. Elismerve, hogy minden ember végső soron Istennek tartozik felelősséggel, arra bátorítjuk az ilyen körülmények között élő nőket és férfiakat, hogy forduljanak lelki tanácsért, amikor imádságos és lelkiismeretes mérlegeléssel fontolgatják az abortuszt.

A világ legnagyobb lutheránus közösségei megerősítették náci kollaborációjuk elveit, amikor kijelentették:

A művi abortusz megfontolásánál a kulcskérdés a meg nem született magzat helyzete. Mivel a magzat az emberi élet organikus kezdete, fejlődésének megszakítása mindig súlyos kérdés. Mindazonáltal minőségi különbséget kell tenni jogosultságai és az Isten képmására teremtett, Istennel és más emberi lényekkel kapcsolatban élő felelős személy jogai között. A felelős személyiségnek ez a felfogása összhangban van a történelmi lutheránus tanítással és gyakorlattal, amely szerint csak élő személyeket keresztelünk meg. Az evangéliumi etika alapján egy nő vagy egy pár így felelősséggel dönthet úgy, hogy abortuszhoz folyamodik.

Még számos prominens evangelikál vezető is engedett a báláki kísértésnek. A Christianity Today magazin és a Keresztyén Orvosi Társaság égisze alatt, a nagyra becsült Carl F. H. Henry vezetésével az evangelikálok több napon át vitatkoztak és folytattak eszmecserét, mielőtt konszenzusos jelentést készítettek. A később a magazinban megjelent jelentés részben így szólt:

A terápiás abortuszra vonatkozó állami törvények megváltoztatását ösztönözni kell.

Az abortuszra alkalmas esetek az Amerikai Szülészek és Nőgyógyászok Kollégiumának az abortuszról szóló nyilatkozatának hatálya alá tartoznának.

Abban, hogy a művi abortusz elvégzése mindig bűnös cselekedet-e vagy sem, nem értünk egyet, de abban, hogy bizonyos körülmények között megengedhető-e, abban igen.

Egy keresztyén orvos csak a Szentírás által szentesített nagyobb értékek megőrzése érdekében tanácsolhatja a művi abortuszt. Ezek az értékek közé kell tartozzon az egyéni egészség, a család jóléte és a társadalmi felelősségvállalás.

Sok emberi szenvedést lehet enyhíteni azáltal, hogy elkerüljük az olyan gyermekek születését, akiknél előre láthatóan nagy a genetikai betegség vagy rendellenesség kockázata. Ez ésszerű keresztyén célkitűzésnek mutatkozik.

Azzal, hogy az egyház nagy része tömegesen elpártolt az ártatlanok védelmezőjeként betöltött történelmi szerepétől, az abortuszpárti erők könnyedén vissza tudták gördíteni a gyermekáldás jogi akadályait:

– 1925-ben a Szovjetunióban legalizálták az abortuszt.

– 1931-ben Hitler szintén legalizálja az abortuszt, és elindítja eugenikai tervét Németország és Kelet-Európa számára.

– 1938-ban Svédország lesz az első szabad nemzet a keresztyénségben, amely visszatér a keresztyénség előtti abortusztörvényekhez.

– 1949 és 1956 között tizenegy másik európai országban (köztük Magyarországon is – a szerk.) legalizálják az abortuszt.

– 1954-ben a Planned Parenthood nemzetközi konferenciát tart az abortuszról, és a korlátozó jogszabályok “reformjára” szólít fel.

– 1962-ben az Amerikai Jogi Intézet az abortusztörvények dekriminalizálását javasolja.

– 1966-ban megalakul a National Organization of Women, amelynek egyik fő célja az abortusztörvények liberalizálása.

– 1967-ben az Amerikai Orvosi Szövetség megfordítja évszázados elkötelezettségét a meg nem született gyermekek élete mellett, és szintén az abortusz dekriminalizálására szólít fel.

– Ugyanebben az évben három állam – Colorado, Kalifornia és Észak-Karolina – enyhíti az egyes gyermekgyilkossági eljárásokra vonatkozó korlátozásokat.

– 1968-ban az Egyesült Királyságban legalizálják az abortuszt.

– 1970-ben további négy állam – Hawaii, Alaszka, Washington és New York – lépteti életbe az igény szerinti abortuszról szóló törvényt.

– 1971 végére az Egyesült Államokban évente közel félmillió legális abortuszt hajtanak végre.

– Aztán 1973-ban a Legfelsőbb Bíróság meghozza a Roe kontra Wade ítéletet, amely puszta bírói döntéssel megváltoztatja az abortusztörvényeket mind az ötven államban.

Úgy tűnt, hogy a újpogány újjászületés e szökőárszerű hulláma alatt a katolikus egyház volt az egyedüli keresztyén ellenvélemény hangja. 1968. július 29-én VI. Pál pápa kiadta Humanae Vitae enciklikáját, amely többek között megerősítette az egyház elkötelezettségét az élet szentsége mellett. Így úgy tűnt, hogy csak a katolikus egyház maradt megalkuvás nélkül életpárti – és ennek eredményeként az abortusz kérdését a nyilvánosságban úgy tekintették, mint “katolikus ügyet”.

Források

részlet George Grant a Third Time Around c. könyvéből : https://www.garynorth.com/freebooks/docs/210e_47e.htm

További információk: Standfast blog: https://georgegrant.net/