Kategória: BAPTIZMUS

„Azt mondják, hogy ők is csak akkor jutottak el az Istennel való békességükre, az istenfiúság bizonyos tudatára, amikor „bemerítkeztek”. És ezért állítják, hogy te sem lehetsz addig Istennek gyermeke, újjászületett ember, amíg példájukat nem követed. A „bemerítettek” – és csak ők – az Istennek népe. Jegyezzük meg mindjárt, hogy ez a gondolkozásmód nem a baptista felekezet hivatalos felfogása. Maguk a baptista vezetőemberek is helytelennek bélyegeznék ezt a gondolkozásmódot, ha megkérdeznénk őket…Mégis úgy áll a dolog, hogy ez a baptista szempontból is helytelen gondolkozásmód nagyon elterjedt a baptisták között és nagy szerepet játszik terjeszkedésükben is.” Victor János

A bemerítés-kultuszról III: A nyelvészeti és régészeti kutatások

Részletek a THE BAPTIST SYSTEM UNSCRIPTURAL AND UNREFORMED by HUGH L.WILLIAMS című pamfletből: A THE HISTORICAL & ARCHAEOLOGICAL TESTIMONY című fejezet II. rész Másodszor, olyan régészeti bizonyítékok állnak rendelkezésünkre, amelyek az egyház korai évszázadaiban a bemerítés kezdetben még nem túl népszerű gyakorlatát jelzik. Helyénvaló, hogy megvizsgáljuk ezeket a bizonyítékokat, mivel a régészettudomány feltárhatja számunkra a…

By neilnejmed 2021.12.20. Off

A bemerítés-kultuszról II: A „bapto”, „baptizo” kifejezések a Szentírásban

Részletek a THE BAPTIST SYSTEM UNSCRIPTURAL AND UNREFORMED by HUGH L.WILLIAMS című pamfletből: A THE HISTORICAL & ARCHAEOLOGICAL TESTIMONY című fejezet 1. rész Az előző részben LÁTHATTUK,36 hogy a bemerítkezés gyakorlatának keresztségi bevezetése hogyan ment végbe a korai pápista egyházban, a pogány „misztériumrítusoknak” a keresztyénség sodrába való beolvasztásának eredményeként, a második és az ötödik század…

By neilnejmed 2021.12.20. Off

A bemerítés-kultuszról I: A romanista múlt

Részletek a THE BAPTIST SYSTEM UNSCRIPTURAL AND UNREFORMED by HUGH L.WILLIAMS című pamfletből: A THE ROMAN CONNECTION című fejezet KÉT évezreddel ezelőtt, amikor az apostoli keresztyénség kirobbant héber-palesztin gyökereiből, a sátánizmus által mélyen átitatott világot járta be – és abban az időben ez sokféle formát öltött. A Kr. u. I. században a Római Birodalom pogány…

By neilnejmed 2021.12.20. Off