Szövetségi Gyermekek És A Gyermekkeresztség: A Történeti Tanúság

2022.02.26. Off By neilnejmed

A CPRC (Covenant Protestant Reformed Church) északír gyülekezetének honlapjáról.

Az eredeti cikk címe: Covenant Children and Infant Baptism

I. Korai egyházatyák

Iréneusz (130-202): “[…] ő [azaz Jézus] azért jött, hogy önmaga által mindeneket megmentsen; mondom mindeneket, aki általa Istenben újjászületik: csecsemőket, gyermekeket, ifjakat és öregeket. Ezért áthaladt minden életkoron, csecsemővé lett a csecsemők számára, megszentelve a csecsemőket; gyermekké lett a gyermekek számára, megszentelve az e korban lévőket … [hogy] tökéletes tanító legyen mindenben, tökéletes nemcsak az igazság kifejtése, hanem a viszonylagos életkor tekintetében is” (Against Heresies 2:22:4).

Hippolütosz (170-235 körül): “Először a gyermekeket kereszteljétek meg, és ha képesek a maguk nevében nyilatkozni, akkor tegyék meg. Ellenkező esetben a szüleik beszéljenek helyettük vagy más rokonaik (The Apostolic Tradition 21:16).

Órigenész (184 körül – 253 körül): “Minden testbe született lélek a gonoszság és bűnök mocskával van beszennyezve… Az Egyházban a keresztséget a bűnök bocsánatára adják, és az Egyház szokása szerint a keresztséget még a csecsemőknek is kiszolgáltatják. Ha a csecsemőkben nem volna semmi olyan, ami bűnbocsánatot igényelne, illetve semmi ami a bűnbocsánatra utalna, akkor a keresztség kegyelme is szükségtelennek bizonyulna.” (Homilies on Leviticus 8:3).

Órigenész (kb. 184-253): “Az Egyház az apostoloktól vette át azt a hagyományt, hogy a keresztséget még a csecsemőknek is meg kell adni. Az apostolok, akikre az isteni szentségek titkait bízták, tudták hogy mindenkiben ott vannak az [eredendő] bűn veleszületett nyomai, amelyet vízzel és Lélekkel kell lemosni” (Commentaries on Romans 5:9).

Cyprianus (200-258 körül): “Ami a csecsemők esetére vonatkozik: Te [azaz Fidus] úgy tartottad, hogy nem szabad őket a születésüket követő második vagy harmadik napon belül megkeresztelni, és hogy a körülmetélkedés régi törvényét kell figyelembe venni, ezért szerinted nem szabad senkit születése után nyolc napon belül megkeresztelni és megszentelni. A mi zsinatunkon ez számunkra messze másként tűnt. Senki sem értett egyet azzal az eljárással, amelyet szerinted követnünk kellene. Ellenben mindnyájan úgy ítéljük, hogy Isten könyörületét és kegyelmét nem szabad megtagadni senkitől sem, aki világra született” (Letters 64:2).

Cyprianus (200-258 körül): “Ha a legalávalóbb bűnösök és a korábban Isten ellen súlyos bűnöket elkövetők esetére áll, hogy miután hitre jutottak, bűneik bocsánata nekik megadatik, és nem tartják vissza egyiküket sem a keresztségtől és kegyelemtől, akkor mennyivel inkább nem szabad visszatartani egy csecsemőt, aki mivel csak nemrég született, nem követhetett el semmilyen bűnt, kivéve persze hogy Ádám szerint testtől született, és első születésétől fogva magára vette ama ősi halálnak ragályát. Éppen ezért ő [vagyis a csecsemő] könnyebben járulhat a bűnbocsánat elnyeréséhez: hiszen a neki megbocsátott bűnök nem az ő sajátjai, hanem máséi” (Letters 64:5).

Nazianzi Gergely (329-390 körül): “Van csecsemő gyermeked? Ne adj teret a bűnnek; inkább gyermekkorától fogva szenteljétek meg a csecsemőt. Legzsengébb korától kezdve szentelje meg a Lélek. A természetes gyengesége miatt félsz a pecséttől [a keresztségtől]? Ó, mily gyarló és kishitű egy édesanya vagy!” (Oration on Holy Baptism 40:7).

Nazianzi Gergely (329-390 körül): “Jól van”, mondják majd egyesek, “azok számára, akik a keresztelést kérik, de mit mondasz azokról, akik még gyermekek, és sem kárhozatról, sem kegyelemről még nem tudnak? Őket is megkereszteljük?’ Természetesen [válaszolok én], ha bármi szorongatja vagy veszélyezteti életüket. Jobb, ha tudatukon kívül szentelődnek meg, mintha pecsét nélkül és beavatatlanul távoznának el (Oration on Holy Baptism 40:28).

Khrüszosztomosz János (347-407): “Látjátok, mily sok jótéteménye van a keresztségnek, és mégis egyesek azt hiszik, hogy mennyei kegyelme csak a bűnök bocsánatában áll, de mi tíz kitűnő jellemzőjét soroltuk fel [amit nyújt]! Ezért kereszteljük meg még a csecsemőket is, bár nem szennyezik be őket [személyes jellegű] bűnök, hogy szentséget, igazságot, örökbefogadást, örökséget, testvériséget nyerjenek Krisztussal, és hogy az ő [Krisztus] tagjaivá is váljanak” (Baptismal Catecheses in Augustine, Against Julian 1:6:21).

Augustinus (354-430): “Amit az egyetemes egyház nem zsinatok által intézményesített [azaz nem ők találták ki], hanem mindig is megtartott dologként volt jelen, arról a leghelyesebben hisszük, hogy apostoli tekintéllyel hagyományozódott ránk. Hogy mások felelnek meg a gyermekek helyett, hogy a szentség ünneplése teljes legyen számukra, az bizonyosan hasznos felszentelésükre nézve, mert ők maguk nem képesek még vallást tenni” (On Baptism, Against the Donatists 4:24:31).

Augustinus (354-430): “Az Anyaszentegyháznak a csecsemők megkeresztelésére vonatkozó szokásrendjét semmiképpen sem szabad megvetnünk, se nem szabad feleslegesnek tekintenünk, és nem szabad elhinni azt sem, hogy annak hagyománya bármi más volna, mint apostoli hagyomány” (The Literal Interpretation of Genesis 10:23:39).

Augustinus (354-430): “Cyprianus nem új rendeletet adott ki, hanem az egyház legszilárdabb hitéhez ragaszkodott, hogy helyreigazítson egyeseket, akik úgy gondolták, hogy a csecsemőket nem szabad megkeresztelnünk születésük utáni nyolcadik nap előtt… Egyetértett egyes püspöktársaival abban, hogy egy gyermek már születésétől fogva törvényes módon megkeresztelhető” (Letters 166:8:23).

Augustinus (354-430): “E kegyelem által a megkeresztelt csecsemők is beoltatnak az ő [azaz Krisztus] testébe, olyan csecsemők, akik bizonyára még nem képesek senkit sem utánozni. Krisztus, akiben mindenki életre jut… a hívőknek adja Lelkének legrejtettebb kegyelmét is, azt a kegyelmet, amelyet titokban még a csecsemőkbe is beolt… Ha valaki csodálkozik, hogy miért kell megkeresztelni a keresztségben részesültek gyermekeit is, az gyorsan figyeljen ide… A keresztség szentsége a leghatározottabban jelenti az újjászületés szentségét.” (Forgiveness and the Just Deserts of Sin, and the Baptism of Infants 1:9:10; 1:24:34; 2:27:43).

V. karthágói zsinat (401): “Tétel: Indokoltnak tűnt, hogy minden olyan esetben, amikor nem találnak megbízható tanúkat, akik minden kétség nélkül tanúsíthatják, hogy [az elhagyott gyermekek] megkeresztelkedtek, és amennyiben e gyermekek zsenge koruk miatt nem tudnak megfelelni a szentségek nekik való kiszolgáltatása tényállására vonatkozóan, az összes ilyen gyermeket minden kétség nélkül meg kell keresztelnünk, nehogy e bizonytalanság megfossza őket a szentségi megtisztulástól. Ezt sürgetik az [észak-afrikai] legátusok, a testvéreink, mivel sok ilyen [elhagyott gyermeket] szabadítanak meg a barbárok markából” (7. kánon).

Mileumi II. zsinat (416): “[Aki azt állítja, hogy anyjuk méhéből frissen világra született csecsemőket nem kell megkeresztelni, vagy azt vallja, hogy ők már meg vannak keresztelve a bűnök bocsánatára, hiszen semmit sem vesznek át Ádám eredendő bűnéből, amely az újjászületés fürdőjében eltöröltetik … az legyen kiközösítve [azaz átkozott]. Mivel amit [Pál] apostol mond: “Annakokáért, miképen egy ember által jött be a világra a bűn és a bűn által a halál, és akképen a halál minden emberre elhatott, mivelhogy mindenek vétkeztek” [Róm 5,12], azt nem szabad másként értelmezni, mint ahogy a mindenfelé elterjedt katolikus egyház mindig is értelmezte. Mert e hittétel miatt még a csecsemők is, akik maguktól eddig nem voltak képesek bűnt elkövetni, valósággal megkeresztelkednek a bűnök bocsánatára, hogy mindaz, ami nemzedékektől fogva rájuk szállt, az újjászületés által letisztuljon róluk”. (3. kánon)

II. Református hitvallások stb.

Genfi Gyülekezeti Rendtartás (1556): “[A szövetségi gyermekek] Isten népének neve alatt szerepelnek … A bűnöknek Krisztus Jézus vérében való bocsánata Isten ígérete által illeti meg őket … Pál … a megfogant és megszületett gyermekeket (ha bármelyik szülő hívő) tisztának és szentnek nevezi [I. Kor. 7:14] … A Szentlélek biztosít bennünket arról, hogy a csecsemők Isten népének tagjai, és hogy a bűnök bocsánata rájuk is vonatkozik Krisztusban … A mindenható Isten [az] Atyjuk. [Ők] az Ő gyermekei, akiket az Ő drága Fiának vérével váltott meg.”

Francia Hitvallás (1559): “Megvalljuk, hogy csak két közös sákramentum létezik az egész egyház számára. Ezek közül első a keresztség, ami az örökbefogadásunk zálogaként adatik nekünk, mert általa leszünk belevésve Krisztus Testébe, mondhatni mosatunk és tisztíttatunk meg az Ő vére által és újulunk meg az élet tisztaságában az Ő Szentlelke által. Azt is valljuk, hogy jóllehet csak egyszer leszünk megkeresztelve, az általa jelképezett haszon egész életünkre és halálunkra is kiterjed, így tartós bizonyságunk van arról, hogy Jézus Krisztus lesz mindig a mi megigazulásunk és megszentelődésünk. Mindazonáltal, noha ez a hit és a bűnbánat sákramentuma, mégis, miután Isten a kisgyermekeket az atyáikkal együtt fogadja be az egyházba, Jézus Krisztus tekintélyével mondjuk, hogy a hívő szülők gyermekeit meg kell keresztelni.” (35. cikkely).

Belga Hitvallás (1561): “Emiatt elítéljük az anabaptisták tévedését, kik nem elégednek meg egyetlen keresztséggel, továbbá a gyermekkeresztséget is elítélik. Hisszük, hogy gyermekeinket meg kell keresztelni, és el kell pecsételni a szövetség jelével, amiképpen Izraelben is körülmetélték a kisgyermekeket ugyanazoknak az ígéreteknek az alapján, amelyek a mi gyermekeinknek is adattak. S valóban, Krisztus a vérét nem kevésbé ontotta a hívők kisgyermekeinek, mint a felnőtteknek a megmosására. Ezért meg kell kapniuk annak kegyét és sákramentumát, amit Krisztus tett értük, pont amiképpen az Úr parancsolta a törvényben, hogy a bárány feláldozásával Krisztus szenvedésének és halálának sákramentumát nekik is megadjuk röviddel a születésük után. Ez volt Jézus Krisztus sákramentuma. Emellett a keresztség ugyanazt nyújtja a gyermekeinknek, mint amit a körülmetélkedés nyújtott a zsidó népnek. Ezért nevezi Pál „Krisztus körülmetélésének”. (34. cikkely).

Heidelbergi Káté (1563):A kisgyermekeket is meg kell keresztelni? F: Igenis. Mert miként a felnőttek, úgy ők is Isten szövetségéhez és gyülekezetéhez tartoznak. És mert nekik éppen úgy megígértetett a bűnökből való váltság Krisztus vére által és a hitet munkáló Szent Lélek, mint a felnőtteknek: így őket is be kell avatni a Keresztség – mint a szövetség jegye – által a keresztyén Anyaszentegyházba. És meg kell őket különböztetni a hitetlenek gyermekeitől; amint ez az Ószövetségben, vagy Testamentumban a körülmetélkedés által történt, melynek helyébe a Keresztség szereztetett az Újszövetségben” (Q. & A. 74).

A 39 Hitcikkely (1563, 1571): “A keresztség nemcsak a hitvallás jele és nemcsak az az ismertetőjel, amellyel a keresztyének különböznek azoktól, akik nincsenek megkeresztelkedve, hanem jelképe az újjászületésnek is, hogy az igaz keresztség vételével – mint eszköz által – az egyházba oltassanak; hogy látható jellé és pecsétté legyen a bűnbocsánat és Isten fiaivá fogadásunk a Szentlélek által; hogy az Istenhez szóló imádság folyamán, a hitet megerősítse, és a kegyelmet növelje. A gyermekkeresztséget az egyházban fenn kell tartani, mint ami legjobban megegyezik Krisztus rendelésével” (26. cikkely).

Második Helvét Hitvallás (1566): “Kárhoztatjuk az anabaptistákat, akik tagadják, hogy a hívőktől született kisdedeket meg kell keresztelni. Minthogy már az evangéliomi tudomány szerint ezeké a mennyeknek országa (Lk 18,16) és ők az Isten szövetségében bennevannak (ApCsel 3,25): ugyan miért ne közölnök velök az Isten szövetségének jegyét? Miért ne avatnók fel őket a szent keresztség által, holott ők bennevannak az Isten egyházában és Istennek tulajdonai?” (20. fejezet).

Dordrechti Kánonok (1618-1619): “… a hívők gyermekei szentek. Nem természetüktől fogva, hanem a kegyelmi szövetség alapján, ahova szüleikkel együtt tartoznak. Ezért a kegyes szülőknek nem kell aggodalmaskodniuk azon gyermekeik kiválasztottságát és üdvösségét tekintve, akiket Istennek tetszett kora gyermekségükben elhívni ebből a földi életből. (I Kor 7,14; 1Móz 17,7; Ézs 59,21; ApCsel 2,39)” (I,17).

Keresztség-kiszolgáltatási formula [Form for the Administration of Baptism]: “A szent keresztség tanúságot tesz és megpecsételi számunkra bűneink lemosását Jézus Krisztus által. Ezért keresztelkedünk meg az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Mert amikor megkeresztelkedünk az Atya nevében, az Atya Isten tanúságot tesz és megpecsételi számunkra, hogy örök kegyelmi szövetséget köt velünk, és gyermekeivé valamint örököseivé fogad minket, ezért minden jóval ellát bennünket, és minden rosszat elhárít, vagy hasznunkra fordít. Amikor pedig megkeresztelkedünk a Fiú nevében, a Fiú megpecsételi számunkra, hogy az ő vérével mos meg minket minden bűneinktől, felvesz minket az ő halálának és feltámadásának közösségébe, így megszabadulunk minden bűnünktől, és igaznak minősülünk Isten előtt. Hasonlóképpen, amikor megkeresztelkedünk a Szentlélek nevében, a Szentlélek e szent sákramentum által biztosít bennünket arról, hogy bennünk lakozik, és megszentel minket, hogy Krisztus tagjai legyünk, alkalmazva ránk azt, ami Krisztusban van, nevezetesen bűneink lemosását és életünk mindennapi megújulását, míg végül folt és ránc nélkül jelenhetünk meg a kiválasztottak gyülekezetében az örökévalóságban…. És bár kisgyermekeink mindezeket a dolgokat még nem értik, mégsem zárhatjuk ki őket a keresztségből, mert ahogyan tudtukon kívül részesei az Ádámban szerzett kárhozatnak, úgy újra befogadtatnak a Krisztusban való kegyelembe; ahogyan Isten szólt Ábrahámhoz, minden hívő Atyjához, úgy szól hozzánk és gyermekeinkhez (1Móz. 17:7) is, eképpen: “És megállapítom az én szövetségemet én közöttem és te közötted, és te utánad a te magod között annak nemzedékei szerint örök szövetségűl, hogy legyek tenéked Istened, és a te magodnak te utánad.”. Erről tesz bizonyságot Péter apostol is, ezekkel a szavakkal (ApCsel 2,39): “Mert néktek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek, és mindazoknak, kik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.”. Ezért parancsolta meg korábban Isten, hogy körülmetéltessenek, ami a szövetségnek és a hit igazságának pecsétje volt; és ezért karolta fel őket Krisztus is, rájuk téve kezét, megáldván azokat (Márk 10). Mivel tehát a keresztség a körülmetélkedés helyére lépett, ezért a csecsemőket Isten országának és szövetségének örököseiként meg kell keresztelnünk. A szülőknek pedig kötelességük továbbá, hogy gyermekeiket mindezekre oktassák, amikor eljutottak a tanítható korba… Bár gyermekeink bűnben fogantatnak és jönnek a világra, és ezért minden nyomorúságnak, sőt magának a kárhozatnak is ki vannak téve, mivel, hogy Krisztusban megszenteltek [Ézs 16:21; I. Korinthus. 7:14], és ennélfogva, mint az ő egyházának tagjai is, meg kell keresztelkedniük … Mindenható Istenünk, irgalmas Atyánk, hálát adunk és dicsérünk téged, hogy szeretett Fiad, Jézus Krisztus vére által megbocsátottad nekünk és gyermekeinknek minden vétkét, és Szentlelked által egyszülött Fiad tagjaivá fogadtál minket, és gyermekeiddé is fogadtál, és ezt a szent keresztség által megpecsételted és meg is erősítetted számunkra”.

The Directory of Public Worship (a Westminsteri Közgyűlés által jóváhagyott dokumentum): “Hogy a [keresztség] a mi Urunk Jézus Krisztus által van elrendelve: Hogy az a kegyelmi szövetség, a Krisztusba való beoltásunk és a vele való egyesülésünk, a bűnök bocsánatának, az újjászületésnek, az örökbefogadásnak és örök életnek pecsétje: Hogy a víz a keresztségben Krisztus vérét képviseli és jelképezi, amely elveszi a gonoszság minden bűnét, az eredendő és valóságos bűnöket; és Krisztus Lelkének megszentelő erejét a bűn uralma és bűnös természetünk romlottsága ellen emeli: A keresztség, vagyis a vízzel való leöntés és megmosatás a bűntől való megtisztulást jelenti Krisztus vére és érdeme által, valamint a bűnökből való megszabadulást, és a bűnökből való feltámadást az új életre Krisztus halála és feltámadása által: Hogy az ígéret a híveknek és utódaiknak szól; és hogy a hívek utódai és ivadékai, akik az egyházban megszületnek, születésük révén a szövetség részesei, és joguk van annak pecsétjére és az egyház külső kiváltságaira az evangélium ideje alatt, nem kevésbé, mint Ábrahám gyermekei is voltak az Ószövetség idején; a kegyelmi szövetség lényegét tekintve ugyanaz; de Isten kegyelme és a hívek vigasztalása bőségesebb, mint azelőtt volt: Hogy az Isten Fia a kisgyermekeket magához engedte, átölelte és megáldotta őket, mondván: Mert ilyeneké a mennyek országa: Hogy a gyermekek a keresztség által ünnepélyesen felvétetnek a látható egyház kebelébe, megkülönböztetvén őket a világtól és a kívölvalóktól, a hívekkel egyesülvén; és hogy mindazok, akik Krisztus nevében megkeresztelkednek, megtagadják, és keresztségük által kötelezik magukat, hogy harcoljanak az ördög, a világ és a testiség ellen: hogy ők keresztyének és szövetség szerint már a megkeresztelésük előtt szentek, és ezért részesülnek is a keresztségben.”

III. Kálvin János (1509-1564)

“Meg kell tehát fontolnunk, hogy ahogyan Ábrahámnál, a hívek atyjánál a hit igazsága megelőzte a körülmetélkedést, hasonlóan ma a hívek gyermekeinél az örökbefogadás ajándéka is megelőzi a keresztséget” (Corpus Reformatorum, 35. kötet, 8. o.).

“Ebből következik, hogy a hívő szülők gyermekeit nem azért keresztelik meg, hogy ezáltal majd Isten gyermekeivé lesznek, mintha előtte idegenek lettek volna az egyházban; hanem ellenkezőleg, ezzel az ünnepélyes jellel fogadják be őket az egyházba, mivel az ígéret alapján már Krisztus testéhez tartoznak” (Institutes of the Christian Religion 4,15.22; vö. 4,16.24).

“Vajon a keresztségtől függetlenül nem tisztulunk-e meg Krisztus vére által és nem újulunk-e meg a Lélek által? … Hadd vádolja hát [Hesusius] istenkáromlással Pált – mert szavai szerint Krisztus úgy formálódik bennünk, mint egy magzat az anyaméhben. A galatákhoz intézett jól ismert szavai a következők: “Gyermekeim! kiket ismét fájdalommal szűlök, míglen kiábrázolódik bennetek Krisztus.” (Gal 4,19) … Isten ezért azokat, akik így ölettek meg – “fiainak” nevezi. Éppen úgy, mintha egy férj azzal vádolná feleségét, hogy megfosztja őt közös gyermekeiktől … A gyermekek ugyanis értékesebbek minden vagyonnál … Egy apát ugyanis súlyosabban károsítja meg, ha gyermekeit elveszik … Isten azonban itt kimondja … kiket nékem szültél vala’ (Ez 16:21) … A zsidók természetüknél fogva átkozottak voltak, mivel Ádám utódai voltak. De természetfeletti és egyedülálló kiváltság révén mentesek és szabadok voltak az átok alól – mivel a körülmetélés annak az örökbefogadásnak a bizonysága volt, amellyel Isten magához fogadta őket. Ennélfogva szentek lettek… Ami pedig tisztátalanságukat illeti, az nem tudta… Isten szövetségét semmissé tenni… Ezért mondja Pál, hogy a hívők gyermekei szentek – mivel a keresztség nem veszíti el hatékonyságát, és az Isten általi örökbefogadás szilárdan megáll (I Kor 7,14)” (True Partaking of the Flesh and Blood of Christ in the Holy Supper, Tracts and Treatises, vol. 2, pp. 497f., 306, 534f.).

“[Az eretnek] Servetus nem tudja kimutatni, hogy isteni rendelés szerint több évnek kell eltelnie, mielőtt az új lelki élet megkezdődne. Pál tanúsága szerint viszont a hívők gyermekei, bár természetüknél fogva elveszettek, természetfeletti kegyelem által szentek [I Kor 7,14]” (Institutes of the Christian Religion 4.16.31).

IV. A kontinens teológusai

Ulrich Zwingli (1484-1531): “A keresztyének gyermekei nem kevésbé Isten gyermekei, mint szüleik, vagy mint az ószövetségi idők gyermekei voltak: ha viszont Istenhez tartoznak, ki tagadhatná meg tőlük a keresztséget?” (Huldreich Zwingli Werke, Zweyten bandes erste Abtheilung [Zürich, 1830], 245. o.).

Martin Bucer (1491-1551) és Wolfgang Capito (1478-1541): “… a keresztség az újjászületést jelentette; hogy a hívők gyermekeit azért keresztelik meg, mert helytelen volna távol tartani Isten népének közösségétől és társaságától azokat, akiket valóban az Ő népének kell tekinteni” (idézi Lewis Schenck, The Presbyterian Doctrine of Children in the Covenant [Phillipsburg, NJ: P & R, 2003], 28. o.).

Heinrich Bullinger (1504-1575): “Mivel a hívők kisgyermekei és csecsemői Isten népéhez számítanak, és részesei a Krisztus általi megtisztulást illető ígéretnek, szükségszerűen ebből az is következik, hogy ugyanúgy meg kell őket keresztelni, mint azokat, akik már nagykorúak és keresztyén hitükről vallást tesznek” (Fifty Godly and Learned Sermons [London, 1587], 382. o.).

Béza Tódor (1519-1605): “Nem lehetséges az, hogy akik már születésüktől fogva megszentelődtek, és a hitetlenek gyermekeitől elválasztattak, ne rendelkeznének a hit magjával vagy csírájával” (Confessio Christanae Fidei, 4. könyv, 48. o.).

Guido de Bres (1522-1567 körül), a Belga Hitvallás szerzője: “Ezt a két dolgot kell figyelembe vennünk a keresztséggel kapcsolatban. Nevezetesen: (1) a víz pecsétként használt jelét, és (2) azoknak a testét, akik rendelkeznek a keresztség igazságával … A keresztség igazságát is fel kell ismernünk a keresztségben … Ez jelenti a lelkek belső megmosását Krisztus vérében … a vele való közösség által … Meg kell jegyeznünk azonban … hogy a keresztség jele pontosan kire vonatkozik. A Szentírás világosan tanítja nekünk, hogy Isten egész házanépére; az Ő gyülekezetének egész testére; vagyis mindazokra, akik az Ő népe, kicsinyre és nagyokra egyaránt … A kisgyermekekben … megvannak a hit csírái … Nem lehet őket a hitetlenek közé sorolni, amíg el nem érnek egy bizonyos életkort vagy az érettségük korát … A kisgyermekeket Isten Lelke újítja meg életkoruk mértékének és felfogóképességének megfelelően. És ez az isteni erő, amely bennük elrejtve van, egyre csak növekszik és fokozatosan erősödik … megváltatnak, megszentelődnek és a kárhozatból megújulnak – még akkor is, ha a természetes romlottságukból még mindig bennük marad valami. Mert ilyen újjászületéssel nem saját jóságuk révén rendelkeznek, hanem Isten kizárólagos jósága és irgalma által Jézus Krisztusban.” (The Radical Origin and Foundation of the Anabaptists [1608], Book. III. Ib. f. 290a).

Zacharias Ursinus (1534-1583), Caspar Olevianusszal együtt a Heidelbergi Káté szerzője: “Először is, mindazoknak, akik Isten szövetségéhez és egyházához tartoznak, meg kell keresztelkedniük. De a keresztyének gyermekei éppúgy Isten szövetségéhez és egyházához tartoznak, mint a felnőttek. Ezért őket is meg kell keresztelnünk, akárcsak a felnőtteket. Másodszor, nem szabad kizárnunk a keresztségből azokat, akiket a bűnök bocsánata és az újjászületés előnye megillet. Ez az adomány azonban az egyház csecsemőit is megilleti; mert a bűnökből való megváltás Krisztus vére és a Szentlélek, a hit szerzője által nekik nem kevésbé lett megígérve, mint a felnőtteknek. Ezért kell őket megkeresztelnünk… Mi tagadjuk azt a tételt, amely kétségbe vonja, hogy a csecsemők is hisznek. Mert a Szentlélek által újjászületett hívők gyermekei hajlandóságot mutatnak a hitre, vagy hajlamosak rá. Mert a gyermekekben megvan a hit – ténylegesen, és hajlam szerint … Az istenfélő csecsemők, akik az egyházban vannak, … hajlamot mutatnak … az istenfélelemre – nem természetüknél fogva, hanem a szövetség kegyelme által. “A csecsemőkben ott a Szentlélek, és Általa újjászületnek… János már akkor megtelt Szentlélekkel, amikor még anyja méhében volt; és Jeremiásról is így szól az Ige: Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, megszenteltelek. Ha a csecsemőkben ott lakozik a Szentlélek – akkor kétségtelenül Ő munkálja ki bennük az újjászületést is … az üdvösségükre. Ahogyan Péter mondja: “Meg lehetne tagadni a keresztvizet azoktól, akik a Szentlelket éppen úgy megkapták, mint mi?”” (Commentary on the Heidelberg Catechism, 366., 370. oldal).

Zacharias Ursinus: “[A kiválasztott szövetségi csecsemők] újjászületnek, és Isten népéhez és Krisztus testéhez kapcsolódnak… A Szentlélek ajándéka a hívők gyermekeire már a hitre jutásuk és megtérésük előtti időre is vonatkozik… Általánosságban a szövetségből és az isteni ígéretből ítélhetjük meg, hogy a gyermekek a Szentlélekkel megajándékoztattak… Az egyházba születésük és Isten ígéreteinek erejénél fogva ők is az újjászületés Lelkének részesei.”

Caspar van der Heyden (1536-1580), az 1571-es emdeni és az 1574-es dordrechti nagytekintélyű holland református zsinatok moderátora: “A mag egy ideig a földben nyugszik, és gyökeret ereszt, mielőtt gyümölcseiből láthatnánk, hogy valóban kicsírázna … Az értelem és ésszerűség gyökere minden gyermekbe be lett oltva, amint megkapják életüket … Isten a szövetség gyermekeiben az újjászületés magját és gyökerét ültette el … Egy bizonyos idő elteltével a Lélek gyümölcsei kihajtanak belőle. Mert aki megkeresztelkedett a Krisztus halálába, az Ő benne is növekszik, mint egy zsenge hajtás is egy szőlőtőn …” (Short and Clear Proofs of Holy Baptism).

Caspar Olevianus (1536-1587), Zacharias Ursinusszal egyetemben a Heidelbergi Káté szerzője: “Így a mi gyermekeink szentek – a kegyelmi szövetség alapján … (I Kor 7,14; Ez 9,2) … Az evangélium ígérete kifejezetten gyermekeinknek szól (5Móz. 30:6) … Isten bensőképpen beteljesítette azt, amit külsőleg megígért (Titus 3:3-8) … Az örök életet a Szentlélek bizonyságtétele pecsételi meg, és ugyanígy a Szentlélek adományozza is nekünk” (The Essence of the Covenant of Grace, ford. Copinga [Groningen, 1739], 497f. o.).

Franciscus Junius (1545-1602): “Hamisnak nevezzük azt az ellenvetést, hogy csecsemők teljesen képtelenek volnának hinni; ha a habituális-elv szerint van bennük hit, akkor a hit Lelkével rendelkeznek… Az újjászületést két irányból közelíthetjük meg, ahogy alapjában véve elviekben Krisztusban van, és ahogyan bennünk is tevékenykedik. Az előbbi (amit az első Ádámból a második Ádámba való átültetésnek is nevezhetünk) a gyökér, amelyből az utóbbi annak gyümölcseként fakad. Az előbbi által születnek újjá a kiválasztott csecsemők, amikor Krisztusba foglaltatnak, annak megpecsételése pedig a keresztségben megy végbe” (Theses Theologicae, 51.7).

Jeremias Bastingius (1551-1595), aki Béza, Ursinus és Olevianus alatt nevelkedett: “A jel és a külső szertartás semmiképpen sem tagadható meg azoktól, akiknek a jelzett dolgokat megígérik és megadják, mint például a bűnbocsánatot és a Szentlelket… Az éretlen kisgyermekeknek [akik hívők gyermekei] megígértetik és megadatik a bűnbocsánat és a Szentlélek is. Hogyan lehetne hát igazságosan a vizet, mint elemet megtagadni a kisgyermekektől?” (Explanations of the [Heidelberg] Catechism of the Christian Religion [1594]).

William Bucanus (d. 1603):”Nem tagadható, hogy a hit magva is el van vetve a kiválasztott kisgyermekekben”.

Andre Rivetus (1572-1651), francia református teológus, Leyden professzora: “[A szövetséges gyermekek] kezdetben rendelkeznek … a hit magjával … Mert ahogyan a mennyek országa, úgy a hit Lelke is az övék (Mt 19,14)”.

Rivetus, Polyander (1568-1646), Walaeus (1573-1639) és Thysius (1603-1665): “… a Szentírással együtt követeljük a hitet és megtérést [mindazok életében, akiket meg kell keresztelnünk], legalábbis a szeretet ítélete szerint… Mindezt pedig a szövetséges gyermekeknél is, akikben az isteni áldás és az evangéliumi szövetség ereje által a hit és megtérés magva, valamint lelke egyaránt helyet kellett kapjon…” (Synopsis Purioris Theologiae [Leiden, 1625], idézi: Heinrich Heppe, Reformed Dogmatics [Grand Rapids: Baker, repr. 1950], 618-619. o.).

Festus Hommius (1576-1642), a dordrechti zsinat kinevezett jegyzője (1618-1619) és a leydeni állami kollégium rektora: “[A hívők gyermekeit] nem lehet a teljesen hitetlenek közé sorolni … mert a hitet annak kezdeti működésében, gyökerében és magjában, sőt még a Szentlélek belső működése révén is egyaránt birtokolják” (Theological Disputations Against the Papists, disp. 44, thes. 3, 269. o.).

Markus Friedrich Wendelin (1584-1652), német református: “A birtokolt hitet”, amelyet a csecsemőknek tulajdonítunk, valóban a hit “gyökerének” vagy “magjának” nevezzük” (Christian System of Theology [Cassel, 1656]).

Gisbert Voetius (1588-1676), utrechti teológusprofesszor: “[A szövetséghez tartozó csecsemők] nem azért jogosultak a keresztségre, mert [pusztán csak] a szövetség tagjainak számítanak, hanem mert tulajdonképpen már rendelkeznek az első kegyelemmel is; és ezért, és csakis ezért olvasható a [“Reformed Form for the Administration of Baptism” című] formulában: ‘hogy gyermekeink … megszenteltettek Krisztusban, és ezért őket meg kell keresztelni'”.

Gisbert Voetius: “A szövetséghez tartozó kiválasztott gyermekekben megtörténik az újjászületés első beültetése a Szentlélek által. Ezáltal a hit kezdete és magva kerül beültetésre. Ebből kell később a megtérésnek és egy életre szóló megújulásnak a maga idejében megtörténnie … Református teológusaink véleménye közismert. A keresztség nem eredményezi az újjászületést, hanem a már megtörtént újjászületésnek a jele (Efficacia baptismi non in producenda regeneratione, sed in iam producta obsignata).”

Gisbert Voetius: “A magból (e semine) … a tényleges hajlamokat és szokásokat a Szentlélek által beoltott cselekvés tartja fenn a maga idejére … A maghoz hasonlóan a hit képességei és bírása is a Szentlélek újabb és újabb cselekedetei által a maga idejében fognak fellépni”.

Johannes Cloppenburg (1592-1652), a teológia professzora Hardewykben és Franekerben: “[A szövetség gyermekei] magukban hordozzák a hit magvát … Ez nem csupán követi, hanem megelőzi a keresztséget – és együtt jár az ígéretek beteljesedésével…” (The Gangrene of Anabaptist Theology, II, 20. k., 245. o., vö. III, 28. k., 584f. o.).

Johannes Cloppenburg: “Azt állítjuk, hogy a hívők gyermekei a Szentlélek közvetlen, titkos munkája által Krisztussal egyesülnek, amíg akár ebben az életben, akár haláluk pillanatában be nem fejeződik ez a csecsemőkor, hogy akár testben, akár nem testben, hit vagy látás által megvallhassák azt, ami Isten kegyelemből nekik és nekünk egyaránt adatott” (Excirtationes, 1.1097).

Francis Turretin (1623-1687): “Az ortodoxok középutat foglalnak el az anabaptisták és lutheránusok között. A lutheránusokkal szemben tagadják a csecsemők tényleges hitét, az anabaptistákkal szemben pedig azt állítják, hogy a magzati vagy radikális és habituális hitet kell nekik tulajdonítani. Itt mindenekelőtt meg kell jegyeznünk: hogy mi nem akármilyen szülőktől származó csecsemőkről beszélünk (nem hitetlenekről vagy pogányokról), hanem csakis a hívőkéről, vagyis keresztyénekről és a szövetséghez tartozókéról.” (Institutes of Elenctic Theology, ford. George Musgrave Giger, szerk. James T. Dennison [Phillipsburg, NJ: P&R, 1994], 2. kötet, 583. o.).

Peter Van Mastricht (1630-1706), az utrechti teológia professzora: “[A szövetség gyermekeit azért kell megkeresztelnünk], mert részesülnek a kegyelmi szövetség, az újjászületés és a bűnbocsánat jótéteményeiben… A Szentírás meghagyta nekünk, hogy annyi embert kereszteljünk meg, ahányan csak részesültek a Szentlélekben… Ez alapján a Szentírás (Lk 1,15; Jer. 1:5) szerint a pici gyermekek részesülnek a Szentlélek ajándékában” (Theoretical-Practical Theology [Amszterdam, 1725], 3. kötet, 617. o.).

John Henry Heidegger (1633-1698) svájci református: “Már az anyjuk méhében újjászületve és megszentelődve … a keresztség a már megtörtént és egészen a halálig kitartó megújulásnak a jele” (Body of Theology [Zurich, 1700]).

John Henry Heidegger: “A Szentléleknek ez a működése azonban rejtve van … Azok számára, akik csecsemőkorukban halnak meg, a keresztség éppoly biztosan az újjászületés és a Krisztusba való beoltásnak a jele – ahogyan testüket is bizonyosan vízzel locsolják meg”.

John Henry Heidegger: “Ami a felnőtteket illeti, a külső keresztség nem pecsételi meg a belső kegyelmet mindannyiukban, hanem csak azok számára, akik szívükben nem a színlelt hitet hordozzák, és ezt szavaikkal meg is vallják. A keresztség még a hívő szülők gyermekei számára sem mindegyiknek, hanem csak a kiválasztottak számára jele az újjászületésnek és egyetemes lelki kegyelemnek. Bár a szeretet ítéletének jó reménysége ezek minden egyes gyermekeire nézve kedves és istenfélő dolog, mindnyájukra ez mégse vonatkozik” (Marrow of Christian Theology [Zürich, 1696], XXV:50, idézet: Heppe, Reformed Dogmatics, 622-623. o.).

Wilhelmus a’ Brakel (1635-1711): “Akár a keresztség felvétele előtt, akár utána halnak meg, a szövetséges szülők minden gyermekét üdvözültnek kell tekintenünk – Isten szövetségének erejével, amelyben megszülettek… Mert még gyermekekről is elismerhető, hogy megszentelődtek Krisztusban…”. (The Christian’s Reasonable Service, 31:14; 39:26).

Herman Witsius (1636-1708): “Aligha férhet kétség ahhoz, hogy a gyermekkeresztség előtti, a szeretet ítélete szerinti újjászületésére vonatkozó állítás a holland egyház elfogadott nézete. A [Keresztség-kiszolgáltatási formulából] ezt a kérdést teszik fel a gyermeküket keresztségre bocsátó szülőknek: “Elismeritek-e, hogy Krisztusban megszentelődtek, és hogy az Ő gyülekezetének tagjaiként meg kell keresztelnünk őket?”. Ez pedig megerősíti azoknak a nézeteit, akik a kiválasztottak szövetségi gyermekeinek előzetes újjászületését a keresztség előtti időpontra helyezik… Isten nemcsak a keresztség előtt adhatja át a kiválasztott gyermekek számára az újjászületés kegyelmét. Hinnünk kell viszont abban, hogy ezt általában meg is teszi” (The Efficacy of Baptist in Infants).

Herman Witsius: “Itt bizonyosan megmutatkozik Istenünk rendkívüli szeretete abban, hogy mihelyt megszületünk, és anyánk a világra segít minket, Ő elrendelte hogy anyánk kebeléből ünnepélyesen mintegy saját karjaiba helyezzen minket, hogy már a bölcsőben méltóságunk és jövendő országunk jeleit adományozza nekünk … hogy egyszóval, már egészen zsenge korunktól kezdve a legünnepélyesebb szövetségben magához kapcsoljon bennünket: és arra is emlékeztet minket, ahogyan dicsőséges és vigasztaló is számunkra, hogy törekszik is arra, hogy egész életünk során a keresztyén erényeket és a legszigorúbb értelemben vett szent életet is előmozdítsa bennünk” (The Economy of the Covenants Between God and Man [Escondido, CA: den Dulk Christian Foundation, repr. 1990], 2. kötet, 442. o.).

Cornelius Poudroyen, holland kálvinista: “[A hívők gyermekei] a Szentlélekkel és bűneik alól való megváltással rendelkeznek – ugyanúgy, mint a felnőttek… I. Kor. 7: 14 – különben a ti gyermekeitek tisztátalanok volnának, most pedig szentek.’ … Szentlélek nélkül nem lehet valaki szent … A hit gyökere és magva, amelyből a Szentlélek lángra gyújtja és fellobbantja lelki buzgóságukat, ahogy életükben előrehaladnak… Krisztus Lelkével bírnak … Ahol pedig Krisztus Lelke van, ott a hit is – legyen az akár aktív hit, mint felnőttek esetében; vagy csak a hitnek gyökere és eredete, mint a kisgyermekeknél” (Catechizing from the Heidelberg Catechism, 1653).

Herman Bavinck (1854-1921): “Az emberek úgy vélték, hogy a gyermekek újjászületése a keresztség előtt megtörténik… Isten azonban nincs eszközökhöz kötve… Így cselekedett azoknak a hívőknek gyermekeivel is, akiket a halál a felcseperedés évei előtt elragadott… Őket kiválasztottaknak és újjászületetteknek kell tartanunk, amíg a hitvallásukból és viselkedésükből nem derül ki ennek ellenkezője… A szeretet ítélete szerint minden gyermek, aki hívő szülőktől született, újjászületettnek tekintendő – mindaddig, amíg világosan meg nem nyilvánul ennek ellenkezője annak életében és tanításában. Így Vermigli Márton Péter, Alasco, Ursinus, Datheen, Alting, Voetius, Witsius, Maastricht … Kálvin is egyaránt azt állítják… hogy a hívők gyermekei már megkeresztelkedésük előtt is, természetfeletti kegyelem által szentek (Institutes IV:16: 31); hogy a hit és a megtérés magva a Lélek titkos működése által bennük rejtőzik (IV:16:20); hogy az ígéret alapján részesülnek az újjászületés kegyelmében; és hogy a keresztség ennek jeléül következik…” (Reformed Dogmatics).

V. Brit teológusok

John Bradford (1510-1555): “A keresztségben Isten kiválasztása szükséges, ha a gyermek csecsemő, vagy a hit, ha már nagykorú” (The Writings of John Bradford [Banner, 1979], 2. kötet, 290. o.).

John Knox (1514-1572 körül): “Az említett Egyházi Könyv [Book of Common Order] íróinak meggyőződése tehát az a biblikus felfogás volt, hogy a hívők gyermekei már azelőtt keresztyének, mielőtt csecsemőkorukban megkeresztelkednének”.

“Az újjászületés az ígéretek része, és ez a hívők gyermekeire nézve különösen is igaz… Az embereket azért keresztelik meg, mert Isten gyermekeinek tekintik őket, és nem azért, hogy elkezdjenek fiakká válni. Máskülönben nem lenne okunk arra, hogy hitetlenek gyermekeit ne kereszteljük meg, ellentétben a hívők gyermekeivel” (Bellarmine Unnerved, II:1, 337. o.).

William Ames: “A hívők kisgyermekeitől nem szabad megtiltanunk ezt a szentséget. Először is azért nem, mert ha részesülnek bármi kegyelemben, az a kegyelmi szövetség alapján történik, és így mind a szövetség, mind a szövetségnek első pecsétje egyaránt az övék. Másodszor, a szövetség, amelyben a hívők most részesülnek, egyértelműen azonos az Ábrahámmal kötött szövetséggel (Róm 4,11; Gal 3,7-9) – és ez [kifejezetten] a csecsemőkre vonatkozik. Harmadszor, a szövetség ahogyan most a hívőkre vonatkozik, nagyobb és teljesebb vigasztalással bír, mint amire Krisztus eljövetele előtt képes volt. Viszont ha csak rájuk vonatkozna, és csecsemőkre nem, akkor Isten kegyelme és vigasztalása Krisztus megjelenése után a korábbiakhoz képest korlátozottabb és csekélyebb volna. Negyedszer, a keresztség a körülmetélkedés helyébe lép (Kol 2:11-12); ugyanúgy a hívők gyermekeihez tartozik, mint egykor a körülmetélkedés is. Ötödször, az újjászületés kezdetén, amelynek a keresztség a pecsétje, az ember csupán passzív szereplő. Ezért az embertől semmilyen külső cselekvést a keresztség vagy a körülmetélés (ellentétben más szentségekkel) nem követel meg; hanem csak passzív befogadást. A csecsemők tehát éppúgy képesek részt venni e szentségben, ami annak legfőbb hasznát illeti, mint ahogyan a felnőttek is” (The Marrow of Theology, ed. John D. Eusden [Grand Rapids: Baker, repr. 1997], 211. o.).

Richard Sibbes (1577-1635): “Ezért Isten, a kegyelmi szövetség vigasztaló kiterjesztését szándékozta Ábrahámmal megkötni, ezért kiterjesztette azt az ő utódaira is: „hogy legyek tenéked Istened, és a te magodnak te utánad.” Nagy áldás, hogy Isten a mi utódaink Istene lesz. Erre utal Szent Péter az Újszövetségben: “Mert néktek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek” (ApCsel 2,39). De vajon mi történik, ha nem rendelkeznek a keresztséggel, a szövetség pecsétjével? Ez nem érinti üdvösségüket. Isten a szentségeket azért rendelte, hogy pecsétként szolgáljanak számunkra, nem pedig önmaga számára. Ő maga megtartja szövetségét, akár van pecsétünk, akár nincs, mindaddig amíg nem vesszük azt semmibe. Ezért nem szabad azt gondolnunk, hogy ha egy gyermek a keresztség szentsége előtt meghal, Isten nem tartja meg szövetségét. Ez náluk a szövetség szentsége, szakralitása. Tudjátok, mit mondott Dávid az ő gyermekéről: “Én megyek ő hozzá, de ő nem jő ide vissza én hozzám.” És mégis meghalt, mielőtt körülmetélték volna. Jól tudjátok azt is, hogy negyven évig voltak a pusztában, és mégsem voltak körülmetélve. Ezért a szentség nem feltétlenül szükséges az üdvösséghez. Tehát ő gyermekeink Istene a fogantatástól és születésüktől fogva” (Works of Richard Sibbes, 6. kötet, 22. o.).

Richard Sibbes: “A kisgyermekek, akik csecsemőkorukban halnak meg … a szövetségen belül vannak … Bennük van a hit magva, Isten Lelke … Ha azonban amikor nagykorúvá válnak és nem tesznek vallást a kegyelmi szövetségről és jó lelkiismeretükről való számadással … minden meghiúsul … a csecsemőket viszont mi Isten kegyelmére bízzuk” (Works [Edinburgh: Banner, 1983], 6. kötet, 22f. o., 7. kötet, 486f. o.).

David Dickson (1583-1663), skót presbiteriánus, a Westminsteri Hitvallás első magyarázatának szerzője: “A csecsemőkorban eltávozó, kiválasztott csecsemők Krisztus által újjászületnek és üdvözülnek a Lélek közvetítésével, aki akkor, ott és úgy munkálkodik, amikor, ahol és ahogyan neki tetszik? Így bizony; Lukács 18:15-16; ApCsel 2:38-39; János 3:3-5; I. János 5:12” (Truth’s Victory Over Error [Australia: Presbyterian Armoury Publications, repr. 2002], 51. o.).

David Dickson: “Az újjászületés kezdetének pontos idejét sem maga az újjászületett ember, sem az ő útját szemlélők nem képesek mindig megfigyelni, és nem is tudhatják azt… [Ezt] a tapasztalat is nyilvánvalóvá teszi – olyanoknál, akik gyermekkoruktól fogva az igaz vallás gyakorlásában nevelkedtek…” (Therapeutica Sacra … Concerning Regeneration).

Cornelius Burgess (1589-1665 körül), westminsteri istenfélő: “A fő pont … az, hogy “minden kiválasztott csecsemő … rendszerint megkapja Krisztustól … az újjászületés Lelkét, mint a lelki élet … első alapelvét.””. Ezt kapják “a Krisztusban való ünnepélyes beavatásukra, és a jövőbeli tényleges megújulásukhoz Isten meghatározott idejében – ha megérik az érett korba jutás korát” (The Regeneration of Elect Elect Infants professed by the Church of England [Oxford, 1629]).

Stephen Marshall (1594-1650 körül), westminsteri istenfélő: “Amióta Isten egybegyűjtött egy … kiválasztott sokaságot a világból, hogy az Ő országává legyenek … azt kívánja, hogy mindazok a csecsemők akik vele szövetségre léptek, az övéinek tekintessenek – hogy hozzá tartozzanak … és ne az ördögökhöz … Mivel mindegyikükben csak passzív … ennek az első kegyelemnek a pecsétje a keresztség szentsége … Aki tagadja, hogy csecsemők is éppúgy képesek ezekre a dolgokra, mint felnőtt emberek – annak tagadnia kell azt is, hogy bármely csecsemőkorban meghalt gyermek Krisztus által megváltást nyerhetne” (A Sermon on the Baptizing of Infants [London, 1644], pp. 14, 25f., 32, 26f., 39, 41f., 45f., 51f.).

Edward Reynolds (1599-1676), westminsteri istenfélő, aki valószínűleg a Westminsteri Hitvallás 27. és 28. fejezetét alkotta meg így szól: “A kegyelem ígéretei és Igéje a szentségekkel együtt mind csak olyanok, mint megannyi lepecsételt okirat, amelyek az egyház minden örökösére – amíg törvényes és a részükre előírt törvényeket betartó gyermekekre értendők – tévedhetetlen igényt és címet helyeznek … A szentség természete az, hogy egy lényegnek a képviselője; egy szövetség jele; egy adásvétel pecsétje; egy testnek az alakja; hitünk tanúja; reménységünk biztosítéka; távoli dolgok jelenléte; távoli dolgok látványa; felfoghatatlan dolgok íze; és mindazon dolgok ismerete, amelyek a múlthoz tartoznak” (Meditations on the Holy Sacrament).

Samuel Rutherford (1600-1661), a Westminsteri Gyűlés skót presbiteriánus biztosa: “Kik azok, akiket meg kell keresztelni – feltételezzük, hogy valamilyen hitvalló hozzájárulást adnak az elhívásukhoz… Milyen alapunk lehet arra, hogy [hívők] szoptatós gyermekeit kizárjuk? Mert … nem adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülnünk rendeltetett, csak Jézus neve által … Mivel Krisztus imádkozott a csecsemőkért, és megáldotta őket – ami egy értük való imádság -, Krisztusban ‘áldottnak’ kell őket tekintenünk, akiben a föld minden népe megáldatik… Hamis dolog azt állítani, hogy az ígéret csak idősebbeknek szól … Mert az az ő gyermekeiknek is szól” (The Covenant of Life Opened [Edinburgh, 1655], I. könyv, 13-14. fejezet, 72-91. o.).

Samuel Rutherford: “Világos, hogy a csecsemők is részesülnek az üdvösségben, és ennek a szövetség által kell így lennie… Az Ábrahámnak tett ígéret pedig mindannyiuké…” (The Covenant of Life Opened, 83., 104-105. o.).

Thomas Goodwin (1600-1680): “Az istenfélő szülők gyermekeit az Úr örökségének nevezik, mert az Úr tulajdonában vannak, mint választottai és kiválasztottjai, akik között az ő öröksége és megkülönböztetett népe van … A hívő szülők gyermekeit, legalábbis legközelebbi és közvetlen utódaikat, még minket, az evangélium alatti életben élő pogány népeket is, Isten a kegyelmi szövetségbe sorolja éppúgy, mint Ábrahám vagy Dávid utódait is az ő szövetségébe” (Works, vol. 9, pp. 426-427.).

George Gillespie (1613-1649), a Westminsteri Gyűlés skót presbiteriánus biztosa: “A [keresztség] szentsége nem megtérés, hanem megerősítő és megpecsételő szertartás … hogy megpecsételje az embernek a Krisztusban és a kegyelmi szövetségben való részesedését, amellyel már rendelkezik. A szentségek nem adnak kegyelmet, hanem kijelentik és megmutatják, amit Isten már megadott … A keresztség csak az Úr megváltottjai számára van elrendelve.” (Aaron’s Rod Blossoming, III. könyv, XII. k., 489. o.).

John Owen (1616-1683): “A csecsemők örök dicsőségre vagy nyomorúságra vannak teremtve és örökkévaló dicsőségre vagy nyomorúságra jogosultak, és haldokló csecsemőkként mindörökre ezen állapotok valamelyikébe kell kerülniük. Minden csecsemő a bűn állapotában születik, amelyben lelkileg halott és átok alatt áll. Hacsak nem születnek újjá vagy nem újulnak meg, mindnyájuknak szükségszerűen el kell pusztulniuk (János 3:3). Az újjászületésük az a kegyelem, amelynek a keresztség a jele vagy záloga. Ahol ez megvan, ott a keresztelést is ki kell szolgáltatni… Ebből elkerülhetetlenül következik, hogy a csecsemőkorban meghaló kisdedek is élvezik az újjászületés kegyelmét, és következésképpen ugyanolyan joguk van a keresztség rendelésére, mint maguknak a hívőknek… Egyszóval, a szövetség pecsétjében való részesedés lelki áldás. Ezt a hívők magva egykor ünnepélyesen magától Istentől kapta meg. E kiváltságot pedig ő sehol sem vonta vissza, bár a külső jelét megváltoztatta; és gyermekeinknek sem adott semmilyen kiváltságot vagy kegyelmet e kiváltság helyett az evangélium ideje alatt, amikor minden kegyelem és kiváltság a végsőkig kiteljesedett. A rájuk vonatkozó szövetségi ígéreteket, amelyek megsokszorozódtak, Krisztus mint aki igaz küldött és szolga, megerősítette; a keresztség kegyelmét sokuknak adja, különösen azoknak, akik csecsemőkorukban halnak meg, a gyermekeket az ő országához tartozónak vallja, tanítványainak tekinti őket, a háztartásokat kivétel nélküli megkeresztelkedésre rendeli. Most pedig ki fog felkerekedni, hogy megtagadja tőlük a vizet? … [Krisztus] üzenetének és eljövetelének az volt a célja, hogy azok, akikhez küldték, “a hitből valók áldatnak meg a hívő Ábrahámmal.”, vagy hogy “Ábrahám áldása”, amelyet a szövetségben megígértek, “legyen a pogányokon” (Gal 3:9, 14). Ennek tagadása viszont az Ószövetség és Újszövetség közötti mindenféle kapcsolatot, Isten ígéreteinek valóságosságát, és a kegyelmi szövetség minden tulajdonságát felforgatja… (II. Sám 23,5) ” (Works [Great Britain: Banner, 1968], 16. kötet, 260., 261-262. o.)”.

John Wallis (1616-1703), a Westminsteri Gyűlés védnöke: “… nincs okunk kételkedni abban, hogy a kegyelem munkája sok gyermekbe már nagyon korán, sőt születésük előtt beoltódhat, amely által ők üdvösségre jutnak… Mert ahogy a romlottság cselekedetei, amelyeket mi eredendő bűnnek nevezünk, a szaporodás révén, úgy a kegyelem cselekedetei is a beoltatás révén már jóval azelőtt a lelkünkbe jutnak, mielőtt (az értelem használatának hiányában) cselekvőképes emberekké válhatnánk” (A Defence of Infant Baptism [Oxford, 1657]).

Thomas Manton (1620-1677): “Azokról a gyermekekről, akik csecsemőkorban meghalnak, állítom, hogy … a hit magva … a szövetségből kifolyólag megvan bennük … ennek így kell lennie … A szociniánusok … a csecsemők hitét olyan lehetetlennek tartják, hogy azt mondják, ez nagyobb képtelenség, mint egy lázas ember álmodozásai … Akárcsak azok a kijelentések, hogy az anyja méhétől fogva Istenben bízik. Dávid a saját személyéről beszél, mint Krisztus típusáról. Zsoltárok 22:9: “ Mert te hoztál ki engem az anyám méhéből, és biztattál engem anyámnak emlőin. ” … Jób mondja, 31:18. fejezet: “ Hiszen ifjúságom óta, mint atyánál nevekedett nálam, és anyámnak méhétől kezdve vezettem őt! ” – vagyis a … könyörületesség indulata volt belé plántálva a születésétől fogva. Tehát ehhes hasonló módon – miért ne lehetne a hit természete már az anyaméhtől fogva elültetve bennünk, ha Isten ezt akarná kimunkálni? … Miféle hit van a gyermekekben? … A hit magva vagy a kegyelemnek valamilyen lényege van lelkükbe közvetítve Isten Lelkének rejtett munkája által, amely Krisztus iránti elkötelezettséget és eképpen jogot is biztosít számukra az üdvösségre az Ő érdeméért…” (Works, vol. 14, pp. 81-89, 205).

Thomas Manton: “Ha meghalnak, mielőtt értelemre jutnának, nincs okunk kételkedni üdvösségük felől. Isten az ő Istenük is. 1Móz 17:7: “És megállapítom az én szövetségemet én közöttem és te közötted, és te utánad a te magod között annak nemzedékei szerint örök szövetségűl, hogy legyek tenéked Istened, és a te magodnak te utánad.”; összehasonlítva a Gal 3:14-gyel: “Hogy az Ábrahám áldása Krisztus Jézusban legyen a pogányokon, hogy a Lélek ígéretét elnyerjük hit által.” Ők pedig még nem élhettek úgy, hogy kitagadhatnák saját magukat. S ahogy a csemetét is törzse alapján ítéljük meg, amíg meg nem nő a maga gyümölcsének megtermésére, úgy van ez rájuk néve is” (Works, 18. kötet, 91. o.).

Thomas Watson (1620-1686 körül): “A keresztség … a gyermekek beíratása vagy látható felvétele Krisztus nyájának gyülekezetébe. Azoknak, akik a kiválasztottak közé tartoznak, a keresztség ‘a hit igazságának pecsétje’ … és az örökbefogadásuk jele (Róm 4:11) … A hívők újszülött magzata ezért éppúgy igényt tarthat a kegyelmi szövetségre, mint szüleik is … Nem jogos tehát megtagadni tőlük a keresztséget, amely mindezeknek a pecsétje” (Body of Divinity [1670]).

Ezekiel Hopkins (1633-1690), a Church of Ireland püspöke: “Természetesen, mivel [a hívő szülők újszülöttjei] Istennel állnak szövetségben; mivel ők Krisztusnak tagjai, az Ő testének, az Egyháznak tagjai; megszentelődöttek és újjászületettek, amennyire csak természetük szerint alkalmasak arra, csoda megtörténte nélkül is; a világon minden okunk megvan arra a megfelelő feltételezésre is, hogy mindazok, akik az Úrban így haltak meg, örökké boldogok és áldottak is lesznek Őnála” (Works, vol. 2, p. 326).

John Brown of Haddington (1722-1787): “Csak az újjászületett személyeknek van joguk Isten előtt a keresztség szentségére… Csak azoknak van joguk a keresztségre emberek előtt, akik valóban újjászületettnek bizonyulnak… Egy vagy mindkettő láthatólag szentnek mutatkozó szülő kisgyermekeinek joguk van a gyülekezet előtti keresztségben részesülni… A hívők gyermekei Istennel szövetségben állnak… Az olyan csecsemők, akiket Krisztus a karjaiba tudott venni, a mennyek országának tagjai (Mt 19:13; Mk 10:14). Ha pedig tagok, akkor miért tagadnánk meg tőlük a közösség legfőbb pecsétjét?” (Systematic Theology [Skócia: Christian Focus, repr. 2002], 537-538. o.).

Robert Shaw (1795-1863): “… a hívő szülőktől származó csecsemők beleszületnek a szövetségbe, és így keresztyének és látható egyháztagok is; és a megkeresztelésük által ezen jogukat elismerik és ünnepélyesen fel is veszik őket az egyháztagságnak kiváltságaiba” (An Exposition of the Confession of Faith [Skócia: Christian Focus, repr. 1980], 285. o.).

William Cunningham (1805-1861): “A reformátorok és protestáns istenfélő emberek nagy része, amikor a szentségek meghatározását megfogalmazták … azt a lényeget akarták megfogalmazni, amit szerintük a Szentírás is tanít … Általánosságban elfogadottnak tekintik, hogy az azokban részesülő személyek joggal rendelkeznek a szentségek vételére, és az ezek általi megjavulásra való képességgel … A hit általi megigazulás és megújulás nem a szentségek közvetítésével történik … Ellenkezőleg, mert mindezeknek már létezniük kell – még a keresztség szentségének törvényes vagy helyes vétele előtt is” (Historical Theology, 2. kötet, 144., 149. oldal).

Douglas Bannerman (1841-1903), skót presbiteriánus: ” Egyesek azt kifogásolják, hogy: ‘A hitnek mindig meg kell előznie a keresztséget. Nem azt mondja Márk evangélista: ‘A ki hiszen és megkeresztelkedik, idvezül’? (Márk 16:16). A csecsemők meg mivel nem tudnak hinni; ezért nem szabad őket megkeresztelni. Nos, ez a sokszor csak félig idézett textus valójában még semmit sem bizonyít a csecsemőkeresztség ellen. Vegyük a szöveget úgy, ahogy van, vegyük a teljes textust, és vegyük annak szövegkörnyezetét is, és annak jelentése tökéletesen világos lesz. Arra utal ugyanis, hogy az evangéliumot hirdetik “az egész világon”, a pogányok távoli világában, Izrael határain túl. Azt ünnepélyes keretek között kell hirdetni és hallgatni. Az élet és halál illatát hordozza magában. Mindenütt hitre és a hit megvallására szólítja fel az embereket. A ki hiszen és megkeresztelkedik, idvezül; a ki pedig nem hiszen, elkárhozik. Az ígéret és figyelmeztetés csak a vizsgált esetre vonatkozik. Ezekből a szavakból nem következtethetünk joggal, így legfeljebb csupán spekuláció lehet az, hogy hívők csecsemőit nem szabad megkeresztelnünk, mint ahogyan azt sem, hogy ők nem üdvözülhetnek, hiszen a hitnek híjával vannak. Ugyanis “a ki pedig nem hiszen, elkárhozik.”. Ugyanígy lehetne az apostoli szabályból: ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék” textusból azt is állítanunk, hogy mivel a csecsemők nem dolgoznak, ne is kapjanak ennivalót. Mindkét esetre érvényes, hogy az igék csakis azokra érvényesek, akikre nézve elhangzottak. A történelmi helyzet pedig tökéletesen világossá teszi, hogy az első tanítványok hogyan értelmezték Krisztus parancsát a “népek tanítvánnyá tételéről”. Ha megkérdezik tőlünk: “Miért kereszteljük meg az öntudatlan csecsemőket?”, a válaszunk a következő: Mert ez összhangban van a Szentírás alapelveivel, és a Szentírás példaértékű gyakorlatával Isten egyházában Ábrahám napjaitól kezdve egészen Krisztus napjaiig. Ha az öntudatlan csecsemőket, mint tudjuk, Isten akarata szerint szüleik hite alapján metélték körül, miért ne keresztelkedhetnének meg a szüleik hite alapján ugyanígy? Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök.’ (Gal 3:29). ert néktek lett az ígéret – mondta Péter a hívő zsidókhoz és pogány hitetlenekhez szólva -, “és a ti gyermekeiteknek, és mindazoknak, kik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.” (ApCsel 2:39). A Megváltó “aztán ölébe vevé azokat, és kezét rájok vetvén, megáldá őket.”, amikor a hívő anyák karjaiban vitték oda hozzá. ‘Haragra gerjede’ a tanítványokra, akik a legjobb szándék mellett is megtiltották volna, hogy áldásra elé vigyék őket, mert még csak öntudatlan csecsemők voltak, akik nem tudtak sem érteni, sem hinni. Nem áll fenn tehát a veszélye annak, hogy napjainkban is ugyanezt a hibát követik el mindazok, akik a legjobb szándékkal is ugyanígy járnak el?” (Difficulties About Baptism).

VI. Amerikai teológusok

Charles Hodge (1797-1878): “A Kálvin Jánossal azonosítható történelmi református tanítás a következőképpen szól: A láthatatlan egyházhoz való tartozás a Krisztussal való életszentséget vagy a Szentlélek általi újjászületést jelentette … az, hogy egy csecsemő a láthatatlan egyház tagja lehetett, azt is jelentette, hogy Krisztusba beoltottnak és újjászületettnek hitték, mielőtt még mindennek bármily közönséges bizonyítékát mutatta volna” (The Church Membership of Infants, 375. o.).

J. W. Alexander (1804-1859): “De ó, mennyire elhanyagoljuk ezt a rendelést! Úgy bánunk a gyermekekkel a gyülekezetben, mintha az egyházon kívül lennének. Nem kellene-e naponta azt mondanunk (ezzel a lelkületel) gyermekeinknek: “Keresztyén gyermekek vagytok, Krisztuséi vagytok, ekként kellene gondolkodnotok, éreznetek és cselekednetek!”. És ha ezt a tervet megvalósítanánk, nem várhatnánk-e több korai gyümölcsét a kegyelemnek, ahelyett hogy folyton előre tekintünk egy olyan időpontra várva, amikor szívük egyszer csak megújul és az egyházhoz csatlakozhatnak? Erre nézve engem már régóta súlyos aggályok gyötörnek” (Forty Years’ Familiar Letters, 2. kötet, 25. o.).

Lyman Atwater (1813-1883): “Ha a mi gyermekeink pontosan ugyanabban a helyzetben vannak, mint más gyerekek is, akkor miért kereszteljük meg őket?”. (“Children of the Covenant and their Part in the Lord”, Biblical Repertory and Princeton Review, vol. 35, no. 4 [1863. október], 622. o.).

B. B. Warfield (1851-1921): “Egyedül a reformátusoknál van úgy … [ami Isten népének láthatatlan egyházát illeti], hogy a gyülekezeti tagságot … nem a keresztség külső aktusa, hanem a Szentlélek belső újjászületése közvetíti … A csecsemőkorban elhalálozott gyermekek esetében a szövetségen belül való megszületés biztos jel, mivel az ígéret ‘nékünk szól és gyermekeinknek'” (Studies in Theology, 429f., 447. o.).

Louis Berkhof (1873-1957): “Talán jó, ha ezzel kapcsolatban idézzük a Conclusions of the Synod of Utrecht [1905] negyedik pontjának első felét, amelyet egyházunk 1908-ban fogadott el. Ezt a következőképpen fordítjuk le: “… A zsinat kijelenti, hogy egyházaink hitvallása szerint a szövetség utódait Isten ígérete alapján Krisztusban újjászületettnek és megszenteltnek kell tekintenünk, mindaddig, amíg felnőtté válásuk során életükből vagy tanításukból ennek ellenkezője nyilvánvalóvá nem válik; hogy azonban nem helyes azt mondanunk, hogy a keresztséget a hívők gyermekeinek feltételezett újjászületése alapján adják, mivel a keresztség alapja Isten parancsa és ígérete; és hogy továbbá a szeretetnek ítélete, amellyel az Egyház a szövetség utódait újjászületettnek feltételezi, még semmiképpen sem fogja azt jelenteni, hogy ennélfogva minden gyermek valóban újjászületett volna, mivel Isten Igéje azt tanítja, hogy nem mindnyájan izráeliták azok, kik Izráeltől valók, hanem: Izsákban neveztetik néked a te magod: (Róm. 9:6-7), úgyhogy az igehirdetésekor is ragaszkodnunk kell mindig a komoly önvizsgálatra híváshoz, hiszen csak azok üdvözülnek majd, akik majd hisznek is miután megkeresztelkedtek” (Systematic Theology, 640. o.).

Louis Berkhof: “A gyermekkeresztség jogát a Szentírásra és különösen is a szövetségről szóló szentírási tanításra való hivatkozással állapították meg. A hívők gyermekei szövetségi gyermekek, ezért jogosultak is a szentségre” (The History of Christian Doctrine [Nagy-Britannia: Banner, 1969], 251. o.).

Lewis Schenck (1898-1985): “A református egyház Isten megváltoztathatatlan ígérete alapján mindig is úgy vélte, hogy a gyermekkorban elhunyt hívők minden gyermeke üdvösségre talált … más szóval, minden a látható egyházba való felvétel nem az újjászületés tévedhetetlen bizonyítéka alapján történt, mivel senki sem tud a szívbe belelátni, hanem azon feltételezés alapján, hogy a felvettek Isten igaz gyermekeinek számítanak” (The Presbyterian Doctrine of Children in the Covenant [Phillipsburg, NJ: P & R, 2003], 118. o.).

John Murray (1898-1975): “A [hívők] megkeresztelt kisgyermekeit Isten gyermekeiként kell elfogadni, és ennek megfelelően is kell velük bánni” (Christian Baptism, 59. o.).

David Engelsma: “A csecsemőkeresztség alapja Isten szövetségi ígérete, hogy Isten a mi Istenünk lesz, nemcsak személyünkre nézve, hanem nemzedékeinkre nézve is [1Móz 17,7; ApCsel 2,39]. Azért kereszteljük meg csecsemőinket, mert Isten a kegyelmi szövetségbe a gyermekeinket is bevonja velünk együtt. A csecsemőkeresztség szövetségi gyakorlata, amely a református hit szempontjából alapvető fontosságú, ezért nem egy kétes, sőt hamis feltételezésen nyugszik, hanem Isten biztos ígéretén, amelyet a Szentírásban kinyilatkoztatott. Egy Protestant Reformed Church-höz tartozó gyülekezet sem feltételez semmit se, amikor megkeresztel egy gyermeket. Inkább szaván fogja Istent, hogy ő a hívők gyermekeinek Istene is lesz. Ez nem feltételezés, hanem hit… Nem egy feltételezett újjászületés, hanem “az elhitt szövetségi ígéret” jellemzi a protestáns református álláspontot. Mivel a szövetségi ígéret a kiválasztás dekrétumából fakad és azt is hajtja végre az apostol szerint a Róma 9:6-13-ban, a csecsemők protestáns református keresztségét úgy magyarázhatjuk, mint ‘a szövetségi kiválasztásba vetett bizalmat’. Isten a kiválasztás örökkévaló dekrétumát a hívők nemzedékeinek sorában viszi végbe… A protestáns református gyülekezetek tágra nyílt szemmel járnak az apostol a Róma 9:6-13-ban feljegyzett tanítása előtt, miszerint a szövetségi ígéret nem terjed ki a hívő szülők minden természetes gyermekére, hanem csak némelyekre. Ezek a gyülekezetek nagyon is jól tudják, hogy Isten üdvösségre és kárhozatra vonatkozó szuverenitása a hívő szülők testi gyermekeire is vonatkozik. Egy olyan korban, amikor még a református és presbiteriánus egyházak is megsértődnek az apostol evangéliumán, miszerint Isten a hívők egyes gyermekeit gyűlöli, másokat pedig már születésük előtt szereti [Róm 9,13], és azt kiáltják hogy: “Az ilyen Isten igazságtalan”, a protestáns református gyülekezetek tisztelettel övezik e szuverén Istent, és alávetik magukat az apostoli tanításnak: “Sőt inkább kicsoda vagy te óh ember, hogy versengsz az Istennel?” (Róm 9,20)” (The Covenant of God and the Children of Believers [USA: RFPA, 2005], 84-85. o.).

(Elismerés – a fenti idézetek közül számos Francis Nigel Lee és C. Matthew McMahon összeállításaiból származnak.)

Forrás

Covenant Protestant Reformed Church; Covenant Children and Infant Baptism

https://cprc.co.uk/quotes/infantbaptism/