A pápás mise alapelvei

English: Principles on the Popish Mass

Theodore Beza & Antoine de la Faye

Theses Theologicae in Schola Genevensi

Az istenhit tételei és alapelvei

A Genfi Egyetemen felvetett és a diákok által megtárgyalt tételek

(1586)

Purely Presbyterian Perspective Blog

LXI. A pápista misét érintő alapelvek.

Az előző pontokban az Úr vacsorájának igaz használatáról beszéltünk: most néhány szóban megmutatjuk, hogy az említett gyakorlatot a Sátán mivé rombolta szét az idők során.

Transzubsztanciáció.

Az Úr szent vacsorájával kapcsolatban felmerült tévelygések közül a legocsmányabb a transzszubsztanciáció kitalálása, amit mindenekelőtt Lanfranc vezetett be és erősített meg, az 1050-es év környékén.

Mert amint Krisztusnak ezt a vacsorát bevezető szavait annak értelme szerint kell magyarázni, aki azt mondja (amit mindig minden cselekedetben, különösen is a Testamentumokban úgy is kell figyelembe venni), hogy e sákramentumban Krisztus teste és vére valóságosan, de szentségi módon, és hit által adatik, kétségtelenül is hitelt adva az ő szavainak. Az átlényegülést vallók minden ésszerűséggel és sákramentumokkal való éléssel is szembemenve, oly makacsul ragaszkodtak a szavakhoz, hogy abból számos abszurditás emelkedett ki.

1. A Sákramentum lényegével ellentétes módon.

Először is, mivel minden sákramentum jelekből és jelzett dolgokból áll, megszüntetik a jelek természetét. Azt tanítják ugyanis, hogy a szentáldozás után (ahogyan ők nevezik) a jelek nem maradnak meg, hanem csupán maga a dolog kerül elénk.

2. A Józan ész és Krisztus mennybemenetele valamint uralkodása ellen.

Másodszor, mivel a sákramentumi részesedés ezáltal eltöröltetik, az Úr testének és vérének egyfajta képzeletbeli vételét valósítják meg. Ezáltal (ahogyan ők tartják) az a test, ami most a mennyben van, valóságosan és testileg egyszerre végtelen helyen jelenik meg, és egyszerre veszik át azt teljes egészében és apránként, sokan és egyenként – ami dolog, mivel a legképtelenebb, a Mennybemenetel és az Atya jobbján ülés cikkelyeinek eltörlését egyaránt eredményezi.

3. A Teremtés és Gondviselés tanai ellen.

Harmadszor, egy olyan elváltoztatási formát találtak ki, ami eltörli azt ami valóságos, ami pedig nem létezik, valóságossá teszi. Mert lényegi természetétől a kenyeret és bort úgy eltorzítják, hogy azok megszűnnek kenyérnek és bornak lenni, és valami egészen új anyaggá alakulnak át. Hiszen olyan véletlenségekről álmodnak, amik semmilyen tantételhez sem tartoznak, a hitünk első cikkelyével szembemenve, amely arra tanít meg minket, hogy az Úr egyaránt Teremtője és Megőrzője is mindazoknak a dolgoknak, amiket Ő megteremtett.

4. Istent hazuggá, Krisztust ellentmondásossá teszi.

Továbbá itt még nagyon ostobán behozzák Isten mindenhatóságát is. Mert nekünk most nem azt kell felfedeznünk, hogy Isten mit képes, hanem azt, hogy mit fog megtenni az Ő írott Igéje szerint. Továbbá nem állhat elő az sem, hogy Isten hazudjon, sem az, hogy Krisztus önmagának mondjon ellent: mert mindkettő szükségképpen bekövetkezik, ha azt állítják, hogy Krisztus bármit a mi hitcikkelyünkkel ellentétesen rendelt el.

Két tévelygés: Bálványimádás és kiengesztelődés.

Ebből fakadt két igen súlyos tévelygés is: az előbbi a kenyér és bor imádására vonatkozik, amit a pápisták igen félelmetes istenkáromlással így szoktak köszönteni: “Üdvözlégy, Világ Megváltója, Az Atya Igéje, Igaz áldozat, Élő Test, Egész Istenség, Igaz Ember” stb. A másik, ami meg a kiengesztelő és váltságáldozat kérdését érinti élők és holtak bűneiért, amit a Római Egyház helyesen misének nevez, és amibe az egész keresztyénség summáját belehelyezik.

A mise áldozata.

Mert a mise nem egyfajta összekutyult, a Szentírásból és más szerzőktől innen-onnan összegyűjtött, különböző helyekről összetákolt, foszlányokból összefoltozott kuszaság, ami a keresztyének ősi liturgiájának vagy közös istentiszteleti könyvének maradványa volna: hanem egy rendesen felajánlott engesztelő áldozat (amelyet ők “vér nélküli áldozatnak” neveznek), amit Istennek, az Atyának ajánlanak fel élők és holtak bűneiért.

1. A mise a sákramentumot áldozattá változtatja.

Nos, ebben a pontban vétkeznek a legelőször, mert a sákramentumot áldozattá változtatják. Holott Krisztus, aki azt parancsolta, hogy befogadjuk, és nem azt hogy felajánljuk őt, sákramentumot rendelt el, nem pedig áldozatot.

2. A mise hozzáad Krisztus egyszeri áldozatához.

Továbbá abban, hogy tévesen azt tanítják, hogy a keresztyén egyházban Krisztus halála után is fennmaradt valamiféle engesztelő áldozat, Krisztus testén kívüli, ami valódi emberi természettel és lélekkel van felruházva.

3. A mise aláássa Krisztus engesztelő áldozatának elégséges voltát.

Harmadszor, azáltal, hogy Krisztusnak ezt az egyszeri és legtökéletesebb áldozatát erősen vádolják tökéletlenséggel azzal, hogy azt minden alkalommal újra és újra megismétlik. Az ismétlés ugyanis a tökéletlenség záloga, amint azt az apostol is mondja (Zsidókhoz írt levél 7).

[“De ennek, minthogy örökké megmarad, változhatatlan a papsága. Ennekokáért ő mindenképen idvezítheti is azokat, a kik ő általa járulnak Istenhez, mert mindenha él, hogy esedezzék érettök. Mert ilyen főpap illet vala minket, szent, ártatlan, szeplőtelen, a bűnösöktől elválasztott, és a ki az egeknél magasságosabb lőn, A kinek nincs szüksége, mint a főpapoknak, hogy napról-napra előbb a saját bűneiért vigyen áldozatot, azután a népéiért, mert ezt egyszer megcselekedte, maga-magát megáldozván. Mert a törvény gyarló embereket rendel főpapokká, de a törvény után való esküvés beszéde örök tökéletes Fiút.” (Zsidókhoz írt levél 7:24-28)]

Krisztus valóban megparancsolta minden hívőnek, hogy megünnepeljék az ő szenvedésének emlékét: de senkinek sem adta parancsba, hogy őt fel kellene áldozni. Mert Krisztus egyházában a mi napjainkban már nem szabadna szóba kerülnie a “pap” elnevezésnek vagy hivatalnak, de még az “oltárnak” sem. Mert Krisztus mostanra az egyetlen és legfőbb Főpap lett, aki egyszer, egyszeri és a legtökéletesebb áldozatot ajánlotta fel Istennek. Nem is volt más, aki ezt a váltságművet betölthette, betölthetné, vagy betöltheti.

A hálaadások és nem a vezeklések az áldozatok.

Mert azok az áldozatok, amelyeknek most a keresztyének között helyet kellene kapniuk, már csakis a hálaadás tárgyát képezik: hogy a hívek hálát adjanak Isten minden jótéteményéért, és szánják oda a magukat és imáikat élő, szent és Istennek kedves áldozatul az Ő Felséges személyének [Róm 12:1]. Engesztelő vagy békéltető áldozat többé már nincs, és nem is lehet más, csak az amit Krisztus a legtökéletesebben egyszer már a kereszt oltárán felajánlott.

Mégsem vitatjuk el, hogy a régi írók valóban az “áldozat” nevet adták az úrvacsorának – de mint ebben a pontban, úgy sok másban is, igencsak elrugaszkodott jelentésben. 1. Részben azért is, hogy (ahogyan ők gondolták) kifejezzék e magas misztérium méltóságát, amit még az angyalok is csodálnak. 2. Részben pedig azért, hogy megjegyezzék, és megőrizzék az ősi keresztyének körében használt szokást. Akik a szeretet szent ünnepein szoktak különféle ajándékokat és áldozatokat adni vagy felajánlani, sőt ételből és italból is: mindazokat egybegyűjtve, amelyről a gyülekezetek pásztorai rendelkeztek így. A. Mint mindenekelőtt az Istennek felajánlott imádságok által. B. Utána pedig egy részüket magukhoz vették, amivel a szent vacsorát szolgálták ki. C. Végül, ami megmaradt, azt a szegények megsegítésére adományozták. Ezekből a szertartásokból a misézők még a mai napig megtartották az ” Offertorium, Collect és Communion” elnevezéseket. És ezért gondolják sokan, hogy a mise elnevezése is pontosan ebből a szokásból származik, mert a hívek az Egyház nyilvános gyülekezeteinek küldték el azokat a dolgokat, melyeket ők szent célokra akartak adományozni.

A mise eredete.

Az pedig nem kicsit meseszerű dolog, hogy a pápista misét Jakab vagy más apostol celebrálta volna, mert az a nagy igazság, hogy ez sem egyszerre, sem pedig egy és ugyanazon ember által jött létre, hanem sok pápa sok éven keresztül hagyta azt kiforrni, mint ahogyan ezek a dolgok manapság is lenni szoktak, azután itt ott hozzáacsatolt rendelésekkel azt megfoltozva a szokást „kiégették”, és később még több más egyéb foltot is hozzáillesztettek.

A mise további tévedései.

Az előbbi tévedésekhez nem kevés más is hozzájárult még, mint például:

1. Hogy azt nem a hívek gyülekezete celebrálja, hanem egyedül egy misét bemutató személy.

2. Hogy ez a sákramentum, tehát a szent cselekedet utánra is kiható szentségi szertartás, úgyszólván bizakodási alapot nyújt bármilyen későbbi megpróbáltatás ellen is.

3. Hogy a misében halott szentek neveit hívják segítségül, és az ő képzelt érdemeiket egybeöntik.

4. Hogy a szent jegyek egyikét egy egészen arcátlan és pokoli merészséggel veszik el a laikusoktól, ahogyan ők nevezik azokat.

5. Hogy az egész művelet idegen nyelven történik.

6. Hogy csak egyedül a miséző pap van beavatva sok mindenbe, ami ott történik.

7. Hogy színpadi színészek öltözékét és gesztusait használják, és sok más dolgot még, amit egy a Mennyei Atya által nem ültetett fa termett, ezért azt egy napon teljesen ki is fogja gyomlálni.

Ezért irtózunk ettől a képzeletbeli és istenkáromló miseáldozattól, ami ellentétes Isten Igéjével, és megdönti Krisztus szenvedésének erejét, és csaknem számtalan tévelygést hordoz még magában. Végül teljes szívünkből és lelkünkből imádkozunk azért, hogy az Úr adja meg minden egyházának az ő szent vacsorájának tiszta és egészséges használatát.

Theophilus Hesperius of Bearne által védve.

Forrás

Purely Presbyterian Perspective: Principles on the Popish Mass: https://purelypresbyterian.com/2020/03/02/principles-on-the-popish-mass/