A pápista és lutheránus kenyér-húscsinálók ellen
DEBRECENI ZSINAT,
1567-dik évben. 508-518. o. Debrecenben Nyomta Török Mihály MDLXVII. évben.
Melius Juhász Péter
(Horhi, 1532 – Debrecen, 1572. dec. 25.): egyházi író, hitvitázó. 1556-ban Wittenbergben tanult, 1558-tól debreceni prédikátor, 1561 végétől haláláig debreceni ref. püspök. Ő szervezte meg a mo.-i ref. egyházat, következetesen harcolt a reformáció radikálisabb irányzatai, különösen az antitrinitáriusok ellen.
A kenyér-huscsinálók – artosarkapoeoi – ellen.
Ez okoknál fogva Isten beszéde kárhoztatja a kenyércsinálókat, azaz azokat is, kik az urvacsorájabeli kenyérből oktalanul átlényegitett testet csinálnak és azt a balgaságot beszélik, hogy a jegy a jegyeztetett dologgá válik, és hogy mint a vadállatok, testi szájokkal a Krisztusnak nyers testét rágják.
1. Krisztus Ján. 6. a kapernaumiakat következőleg cáfolja meg a lehetetlen, ostoba és haszontalan dolog felől. Az ember fiának oda kell felszállani, a hol azelőtt volt; és az összes irás szerint szükséges hogy az itéletre szolgai formájában jelenjen meg, s hogy őt mindenki testben szemlélje Zak. 12. Jel. 1. Csel. 1. Igy fog eljönni, akkor meg fogják látni, a kiben megbotránkoztak; akkor meg fogják látni eljőni az embernek fiát Máté 24. 25. Luk. 21. De ha testi szájjal ennétek az én testemet, a mint beszélitek, sem fel nem mehetnék, sem el nem jöhetnék az itéletre – tehát a testevők a hitágazatok lerombolói. Továbbá „a test nem használ semmit, lélek az, mely megelevenit”, azaz ha az én testemet testi szájjal morzsoljátok össze, mint a többi eledeleket, és a test a szájon keresztül a gyomorba megy, teljességgel haszontalanná lesz, nem adhat életet, mivel a mi megromlik, életet nem adhat Ján. 6. Keressétek azt az eledelt, mely soha nem romlik meg; a mi pedig a gyomorba megy, az megromlik a Krisztus bizonysága szerint Máté 15. Ha azért az én testemet fogaitokkal egészen összerágjátok, az megromlik s nem adhat életet. Ime két rendbeli vétke a testeskedőknek – corporariorum – megemésztik a Krisztus testét és haszontalanná teszik azt a megtartásra.
2. Ostobaság ellenmondások szövevényébe esni: tagadni az átlényegülést és azt mégis állitani; tanitani a test menybemenetelét és mégis a földön falni azt – ez istentelen ellenmondás.
Ha pedig a kenyér valóban kenyér, lényegileg Krisztus teste nem is lehet; mert semmi sem lehet más tárgygyá lényegileg átalakulás, átváltozás nélkül. Az ökör nem ló testileg, hacsak át nem változik; az arany nem vas lényegileg, ha csak azzá nem változik: ugy a Krisztus természeti testétől különböző tárgy a kenyér, nem lehet lényegileg Krisztus testévé, ha csak át nem lényegül. De a testeskedők tagadják az átlényegülést, tehát tagadják ezen érvelés szerint, hogy a kenyér valósággal és lényegileg a Krisztus teste lehessen.
3. Istentelenség Krisztusnak több természeti testet tulajdonitani. Ugyde tanitni, hogy a Krisztus teste égbe vitetett és itt a kenyérben is jelen van, ez annyit tesz, mint több testet költeni a Krisztusnak, vagy az ő testét végetlennek állitani. De több teste nincs, mivel egyetlen egy van, végetlen pedig nem lehet, mivel teremtmény. Mert egy teremtmény sem végetlen, a Krisztus teste pedig a szűz méhében alakult teremtmény, tehát végetlen nem lehet, egyedül az istenség természete végetlen. Jer. 23. Mal. 1. 3. de a test nem változott át istenséggé, hanem csak egyesült azzal. És az irás mindig is egy helyet tulajdonit a testnek: Feltámadott, nincs itt Máté 28. Örülök hogy ott nem valék Ján. 11. 12. Szükséges Krisztusnak az égben lenni az itélet napjáig.
4. Krisztus a kenyeret az urvacsorában megtörte, adta a tanitványoknak, kitöltötte a bort és ittak. De a maga testét nem törte meg, sem vért nem ittak, hanem kenyeret ettek, bort ittak. Tehát akkor, midőn a Krisztus jelen volt, az urvacsorában kenyeret ettek és ettek, nem hust: azonképen most is. Tehát a kenyér csupán névleg test és nem testileg.
5. Krisztus és az apostolok tanitását kell elfogadni. De a Krisztus Lukács és Pállal a kenyeret emlékjegynek vagyis az ő teste emlékének nevezi Luk. 22. 1 Kor. 11. De az emlék jegyet jelent 1 Móz. 9. 17. 2 Móz. 12. 13. 14. Tehát a Krisztus teste azért mondatik testnek, mivel az emléke, emlékeztető jegye, visszaemlékezés vagy jegye a testnek; valamint a körülmetélkedés azért szövetség, mivel csalhatatlan jegye volt a szövetségnek: ugy a körülmetélkedés azért igazság, mivel jele volt a hit igazságának. Gonoszul tévelyegnek azért, kik a Szentlélek magyarázata ellen tanitanak (melynek értelme ide megy ki). A szivárvány és körülmetélkedés szövetség, azaz szövetség jele; a bárány megevése bélyeg, azaz jegye és emléke a szövetségnek. Igy a kenyér is test, azaz jegye és emléke a Krisztus testének. Igy fejezi ki az apostol: Ábrahám felvette a körülmetéltetést, jegyét a hit igazságának.
6. Lukács és Pál e kifejezést: „ez az én vérem”, ábrázolatilag képmásitás által igy magyarázzák. E pohár az ujtestamentom az én vérem által. Itt ábrázolatilag a vér hatását, magát a szövetséget a pohárról mondják, tehát szabad ugyanazon szóképet használnunk a kifejezésben. A kenyér test azaz a váltság jegye, s az uj szövetségnek jegye a bor, megtisztulás jegye pedig a keresztségben a viz. E két sákramentom, uj szövetség, a hit igazsága, azaz a hit igazságának jegye.
A jelenlétről.
Krisztusról az irás azt tanitja, hogy kétfélekép van jelen.
Először: az ő istenségének jehovai létező valóságával, hatalmával, erejével. Én veletek vagyok. Én Jehova az eget betöltöm. Másodszor azzal az erővel és hatálylyal, a melyet az ő testéből a Szentlélek segéllye által velünk közöl. Miként a nap teste az égben, ereje és hatálya a földön van: ugy a Krisztus teste is az égben van ugyan, de annak hathatóssága és az ő jótéteményei, a Krisztus istensége és a Szentlélek valóságos és személyes jelenléténél fogva a választottakban az igéret szerint hit által vannak jelen. Mert a lélek a választottakban valósággal pecsét, személyesen lakozó, tehát a Krisztus jótéteményeit mint hűséges és jelenlevő sáfár, valóban és eleve érezhetőleg közli azzal. 1 Kor. 3. 4. 10. 12. Az élő kenyér, Isten kegyelme és Krisztus lelki érdeme, a Krisztus testéből, az égről ránk áradnak.
Valamint a szőlőtő a venyigékkel, a fő a tagokkal, ugy a Krisztus mint Isten és ember jelen van a választottakkal. – Nincs a fő lényegileg a lábban, de mindazáltal erejét a lábakba és kezekbe átbocsátja.
A kenyérről.
A kenyér emlékké lesz, és pedig közönséges emlékké. Valamint az urvacsora közönséges, ugy közönséges és olyan kenyérrel kell azt kiosztani, a melyet a mindennapi életben használunk. Valamint a Krisztus kovásztalannal élt a bárány megevésekor, de az urvacsora vételénél a zsidó szövegben közönséges kenyérről van emlékezet, mivel azon a napon, melyen az urvacsorát kiosztotta, kovászost használtak a közétkezésnél, hatodnap este naplement után kezdték a kovásztalant nyilvánosan megtörni s azzal közösen élni; a Krisztus ötöd nap este osztotta az urvacsorát, mikor kovászossal éltek.
Valószinübb tehát, hogy Krisztus kovászost használt az urvacsorában mint kovásztalant. Tulajdonkép a kovásztalan a zsidóknál „Ugot Mazot”-nak pogácsának, hamuban sültnek hivatik. Az apostolok közönséges kenyeret használtak és kenyeret emlitenek.
Az apostol azt mondja, hogy az evő méltán és méltatlanul eszi a kenyeret. A ki méltatlanul eszi a kenyeret, arról nem azt mondja, hogy testet eszik természeti szájjal, hanem kenyeret méltatlanul. Valamint pedig az igazak testiképen eszik a kenyeret az urvacsorában, lelkileg élvezik pedig a Krisztus testét a választottak lelkeinek tett igéret szerint, a hit által: ugy a gonoszok csupán a jegyet, a kenyeret falják testi szájjal nem pedig a Krisztus testét 1 Kor. 11.
Tévelyegnek, a kik a puszta kenyeret üres jegynek nevezik, holott az igaz csalhatatlan, jelenlevő átadási jelvénye az ott jelenlevő jelzett dolognak, azaz Isten kegyelmének, igazságának, az élő kenyérnek, a Krisztus érdemének, a Krisztus testének az igéret szerint, melyeket mindegyiket nyujtja a Szentlélek valósággal eleve érezhetőleg, adja minden választottaknak a hit által, a testet, azaz a Krisztus testében szerzett égi javakat Ján. 6. 1 Kor. 10.
Az itt a kérdés, vajjon ezen szavak: „Ez az én testem” és „ez az uj szövetség vére” az elemeknek vagy az elemekre, a kenyérre és borra mondatik-e, vagy az apostoloknak és hallgatóknak?
Felelet. A sákramentom szerzésének mindezen szavai az elemekről az apostoloknak mondatnak, és pedig a következő okoknál fogva. Először. Mivel a sákramentomok jegyei a hit igazságának, a kegyelem igéreteinek és az uj szövetségnek megpecsétlései 1 Móz. 9. 17. II. Móz. 13. 14. Rom. 4.
Az ujszövetség pedig megköttetett és szentesittetett a Krisztusban a választottakkal I. Móz. 9. 17. Zsolt. 89. Gal. 3. „Frigyet kötöttem az én választottimmal”. „Imhol az én szövetségem teveled óh Nóé, óh Ábrahám”! Az Istennek Ábrahámmal kötött szövetsége Krisztuson alapul, ezt a törvény nem teszi haszontalanná. Következik tehát, hogy mint a jelzett dolog, a választottakkal való szövetség a választottaknak van mondva: ugy a jegyek igéi is.
Másodszor. Balgatagság s nagy dőreség az, mintha Krisztus az elemekhez szólt s azoknak rendelte volna, hogy vegyék, egyék és cselekedjék a Krisztus emlékezetére. Mert meg van irva: annakokáért monda Jézus tanitványainak: vegyétek, egyétek, ez az én testem, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Lásd hogy itt a Krisztus az apostolokhoz szólt.
Harmadszor. A sákramentomok a választottakért rendeltettek. Krisztus azt rendeli, hogy őtet és az ő testét, a kenyeret és bort együk és igyuk: tehát mi hozzánk szól, választottaihoz, minket áld meg.
Negyedszer. Babonás esztelenség az elemeknek élő szavakat mormogni, a mint a pápisták bolondoskodnak. A kenyérről tehát ez mondatik: Ez az én testem, de ez az apostoloknak és hallgatóknak mondatik és nem is ezek a szavak, a melyeket a gonosz pápisták büvös bájosok-varázslók módjára mormolnak el, teszik a kenyeret Krisztus testévé, hanem az urvacsorának összes és egész cselekménye. A szentek közösségében ünnepélyes és törvényes kiosztás, törés, vétel és megáldás; a mint mondatik: „A kenyér, melyet megtörünk és kiosztunk a Krisztus testével való közösülés”. Ugyancsak „Vegyétek, egyétek mindnyájan, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre”. Tehát ha az urvacsorát a szent cselekvény, nyilvános kiosztás és vétel mellőzésével a gyülekezetben csak egy veszi, miként az áldozó papok szokták, avagy tartályokba, monstrantiákba záratik és hordoztatik az, akkor nem sakramentom, nem is a Krisztus teste, hanem bálvány, tohu, bohu, keni, apati. Mert megiratott: „Vegyétek, egyétek ez az én testem”. „Igyátok, vegyétek, ez az én vérem”. „A pohár, melyet megáldunk, nem a vérrel való közösülés-e?” Tehát midőn nem nyilvánosan osztják, törik, veszik és eszik a gyülekezetben, ugy a mint Krisztus rendelte, akkor nem test. Máté 26. Márk 14. Luk. 22. 1 Kor. 10. 11. – Az ökrök, barmok, élelmi szerek nem maradtak ki használatból, az ünnepélyes cselekményből; a körülmetélkedés a gyakorlat, az ünnepélyes végrehajtás következtében volt sákramentom; a bárány megevése is az ünnepélyes cselekmény folytán lett sákramentom. Mikor az egész éven át, a gyülekezeten és egyházi szertartáson kivül nyilvánosan főttet ettek, nem volt sákramentom. Krisztus eszik és iszik az apostolokkal, de ezen urvacsorával élésen kivül való italon, a mint Lukács és János mondják, nem volt sákramentom. Az a kenyér, melyet Judás és mások levesbe vagy gyógyszerbe keverve ettek, nem volt sákramentom. Mert valamint az, a mit megittak a páska bárány elköltése után, nem vala a Krisztus vére: ugy a közcselekmény és közétkezés bevégződésével, az ünnepélyes és sákramentomi eljárásban lett a kenyér Krisztus teste, a bor Krisztus vére. Megszégyenülnek a pápisták az ő bálványaikkal, mert hordozzák és büvölésük által megszentségtelenitik, nem pedig megszentelik azokat. Luk. 22. János 13.
Kérdés ez is: Vajjon az urvacsorának magánjellegünek kell-e lenni, magánosan kell-e azzal élni?
Felelet. A mi az egyeseknek való kiosztást s azok általi vételt illeti, valamint a körülmetélkedést, keresztséget magánosan ki-ki önszemélyében veszi, ugy az urvacsorát is. Mert a jelzett dolgokat, Isten kegyelmét, Krisztus érdemét, az igéretet a hit által, kinek-kinek külön saját hitével kell magához ragadni, ugy a sákramentomokat is. Mert az igaz ember hitből él. „Egyetek, igyatok ebből mindnyájan”, és ettek, ittak „a ki eszi az én testemet és issza azén véremet, élni fog”. Keresztelkedjetek meg mindnyájan a ti bűneitek bocsánatjára. Ján 6. Csel. 2.3.
Hanem a mi már az urvacsora szentséges titkát és közös jelentését illeti, közönségesen kell azt kiosztani és venni a gyülekezetben, még pedig a következő okoknál fogva:
Először. Mert valamint a bárányt nem magánosan vették, hanem a gyülekezetben, ugy az urvacsorát is, a bárány előképét, Lukács bizonysága szerint közönséges gyülekezetben kell kiosztani és venni.
Másodszor. Mert Krisztus közönséges gyülekezetben szerezte és többes számban mondta: vegyétek, egyétek, igyatok ebből mindnyájan. Tehát magánosan, köz-gyülekezeten kivül venni nem lehet, a mint az áldozó papok esztelenkednek, a kik a sákramentomból és elemből Istent csinálnak, azt a balgaságot beszélik, hogy a Krisztus magát áldozza meg, – a mi halál nélkül nem történik: tehát hóhérok.
Harmadszor. Az apostol 1 Kór. 10. 11. azt rendeli, hogy a választottak egybegyüljenek és az egybegyült embereknek oszszák ki az urvacsorát: tehát magánosan venni nem lehet.
Negyedszer. Csel.-ben mondatik: „Egybegyülének vala az apostolok, hogy megszegjék a kenyeret, és valának egy akarattal az imádkozásban és a kenyér megtörésében.” Csel. 1. 2. 20. 26. Valamint a bor sok szőlőfürtből és a kenyér sok buzaszemből lesz, ugy a választottak, jól lehet sokan vannak, mégis mindig együttesen tartoznak egy és ugyanazon kenyérből enni és Ugyanazon pohárból inni. Mert mindnyájan egy kenyérből eszünk. 1 Kor. 10. Gonoszul cselekesznek tehát, a kik magánosan közgyülekezeten kivül egynek osztják ki és egy veszi azt, mint a misegyártó szamarak, az ördög söpredékei. Nem tagadjuk mi, hogy a beteg lakásán összejött gyülekezetben ki lehet osztani az urvacsorát, miként a bárányt is ették magán házaknál, és az apostolok egybegyültek a házakban és igy megtörték a kenyeret. Csak gyülekezet legyen, a számról és mennyiségről nincs mit vetélkedni, – mert a hol ketten vagy hárman egybegyülnek a Jézus nevében, Krisztus jelen van azok közt.
Kérdés: Vajjon a kenyeret áldotta-e meg a Krisztus, vagy az Atyát?
Felelet. A Krisztus ugyan közönséges és szentségtelen elemekből, kenyérből és közönséges borból készitette a sákramentomot és az elemek – megmaradván természetök, a kenyérnek alakja, rendeltetése, állapot és célja, a sákramentomi használatra fordíttattak és változtattak által; mint az Atyák szólnak. – Krisztus a maga vacsoráját a közönséges vacsorától megkülönböztette. Mát. 26. Luk. 22. És az apostol 1 Kor. 10. 11. erősen megfeddi azokat, a kik a sákramentomi kenyeret, az urvacsoráját a szentségtelen és közönséges kenyérrel összezavarják és nem különböztetik meg, azaz nem jártak végére szorgalmatosan, nem vizsgálták, nem ösmerték meg, hogy az urvacsorájabeli kenyér nem hiába mondatik testnek és a bor vérnek, mután a legszentebb és égi dolognak sákramentomai. És igy azok, a kik a test és vér jegyeit méltatlanul veszik, megszentségtelenitik hit és bűnbánat nélkül, meggondolás, ész és törvényes cél nélkül, mint egy világi vacsorát, vád alá jönnek a Krisztus teste irányában, azaz vétkeznek a Krisztus teste ellen és ezért büntetést érdemelnek, azaz kárhozatot. A megáldás annálfogva kétféle. Egyik a sákramentomok ünnepélyes szerzése, az urvacsorának törvényes kiosztása és vétele a megáldással, azaz a hálaadással együtt a Krisztus rendelése szerint, melyről mondatik: To potérion tis eulogiás, ho eulogumen echi kinonia tu haimatos Christu esti? azaz, a megáldás pohara, a melyet megáldnak, nem a Krisztus vérével való közösség-e? 1 Kor. 10., azaz a pohár, melyet a sákramentommal élésre kiválasztunk, könyörgéssel, isteni szertartással, nem szentségtelenül és polgári módon, hanem a sákramentom méltóságához képest, a Krisztus rendelete szerint osztunk ki és veszünk, a legbizonyosabb jele annak, hogy a Krisztus vére igéret szerint hit által a Szentlélektől nyujtatik, osztatik nekünk, és igy valósággal veszszük, a mint a bort szánkkal valósággal iszszuk.
A másik megáldás a hálaadás, Isten magasztalása és segitségül hivása. Krisztus tehát az urvacsorában nem a kenyeret áldotta meg, hanem az Atyát és pedig azért:
Először, mert az a mi a hébereknek berek, görögül eulogisasnak mondatik, ugyanazt a szövegben minden evangyélista igy teszi ki: megáldván, azaz hálákat adván az Atyaistennek, Máté 26. Márk 14. Luk. 22., tehát ugyanaz, a ki megáld és a ki hálát ád.
Másodszor. Rut dolog a bálványokat megáldani, vagyis hálákat adni veszendő teremtménynek, azt imádni, tisztelni. Mert megáldani és hálákat adni, isteni tiszteletet jelent. Szentségtörők tehát a balgatag esztelen pápisták és testevők, a kik azt fecsegik, hogy a Krisztus a kenyeret áldotta meg, a kenyérnek adott hálákat: a Krisztust bálványimádóvá teszik.
Kérdés továbbá ez is: Vajjon a sákramentomok adnak-e és közölnek-e kegyelmet és bűnbocsánatot?
Felelet. Ostobaság azt tanitani, hogy a sákramentomok kegyelmet és bűnbocsánatot közlenek, és hogy a sákramentomokban benfoglaltatik Krisztus teste és vére, a kegyelem és a bűnök bocsánatja; még pedig azért:
Először, mert egyedül Isten törölheti el és bocsáthatja meg a bűnöket, adhat kegyelmet, örök életet. Ézs. 40. 43. 45. 48. 57. „Én vagyok, Én vagyok, ki eltörlöm a te vétkeidet enmagamért.” Másodszor. Nincs más név az ég alatt a földön, mely által megtartatnánk a Krisztuson kivül. A Krisztus lett igazság, szentség, ut, élet. Krisztusban lakozik az istenség teljessége. Krisztuson kivül nincs üdvösség a halandó és romlandó dolgokban. Csel. 2. 3. 4. 5.
Harmadszor. Dávid és a szentek igy könyörögnek. Töröld el az én bűneimet a te könyörületességed szerint.
Negyedszer. Az apostol azt mondja I Pét. 3., hogy a keresztség megtart, de nem az a viz, mely elmossa a test szennyét, hanem a lelkiismeretnek megtisztitása, az ujjászületés fürdője, az Isten kegyelme, Krisztus vére. Ján. 3. 4. 5. „Hacsak felülről ujjá nem születik valaki”, – tehát nem a földi viz által lesz az ujjászületes. Tit. 3. Eph. 5.
Ötödször. Az apostol azt mondja, hogy kétféle a körülmetélkedés, kétféle a keresztség: lelki, örökkévaló, mely a Krisztusé, – ez mossa el a bűnöket. Kol. 2. Róm. 2.
Másik a külső, mely csak jegye a hit igazságának és a jegyek követik a megigazulást, a bűnök bocsánatát, a jelzett dolgok vételét, miként Ádám megigazulván, vette a bort, az áldozatokat; Nóé kibékülvén, megtartatott az özönvizben, nyerte a szövetség bárkáját; Ábrahám hit által megigazulva, elsőben vette a körülmetélkedést; az apostolok megigazulván, elsőben nyerték a Szentlelket, vették az urvacsorát: tehát a sákramentomokban nincs kegyelem és üdv, hanem csak pecsétei, emlékjegyei, ábrázolásai az üdvnek és kegyelemnek, miként a megpecsételt örökségi levelek nem adják, hanem csak megjelölik az örökséget.
Kérdés alá jő itt ez is: Minő öltözetben, és az oltáron vagy asztalon kell-e a kiosztást végezni?
Jól lehet gyakorta vetélkedtünk Isten irott igéjéből s nyilvános vitatkozás alkalmával a Lévi-féle papság ruházata és járulékai felett, mindazáltal a gyengébbek kedveért igy felelünk: Az urvacsoráját tisztességes helyen a szentek gyülekezetében kell kiosztani. Micsoda nevvel neveztessék és miféle anyagu legyen, kő vagy fa, a hely, melyről kiosztatik, az nem tartozik a dologra; mindazáltal az oltár nevezetet, mely az áldozatnak alanya és az áldozattétellel egybeköttetve van, az irás bizonysága szerint 2 Móz. 27. alakjával, levitikus céljával együtt teljesen használaton kivül kell hagyni és eltávolitani az alább elsorolt okoknál fogva. Közönséges, tisztességes ruhát kell használni, mint a milyet az emberek közt s a szent szolgálaton kivül is használunk s kerülnünk kell az ároni és pápistás öltözeteket, még pedig azért:
Először, mert lehetetlenség, hogy a fény az árnyékkal, a kép a dolog valóságával, együtt és ugyanazon helyben, alanyban, használatban és foglalatban megállhasson. Az oltárok, ároni ruhák, a mózesi vagy lévitai törvénynyel s áldozó papsággal egyetemben a jövendő dolgok árnyképei, az égieknek, szellemieknek ábrázolatai voltak. Annakokáért, midőn a világosság előállott, megjelent: az árnyképnek el kellett enyésznie. Krisztus, a világosság és az ábrázolat valósága, már eljött: tehát a maga fényes megjelenésével ezeket az árnyakat eloszlatta. Zsid. 7. 8. 9. 10. Kol. 2. Gal. 6. 2 Kor. 5. Tehát Aesopus ebei, kik elejtvén a világosságot és a dolog igazságát, a Krisztus árnyéka után kapkodnak a folyó vizében.
Másodszor: Valamint az első alany járulékai eltöröltetnek, midőn maga az első alany elenyészik: ugy a Lévi áldozó papsága is felváltatván Krisztusnak örökkévaló halhatatlan papsága által, ama papság törvényeinek is, mint járulékoknak, azaz az áldozati szertartásoknak, ároni öltözeteknek, oltári lámpáknak, jó illatu füstöléseknek, tömjénezőknek és minden áldozati szereknek, mint a papsághoz tartozó járulékoknak, eltöröltetni és megszűnni kellett – igy az ó-testamentom Krisztusnak uj és örökkétartó szövetsége által felváltatott és tökéletesen lerontatott. Zsid. 1. 5. 7. 8. 9. 10. istentelenül cselekesznek tehát az Antikrisztus majmai, midőn a judaizmusnak üres kopáncsait [héjait] és járulékait fentartják.
Harmadszor. Mivel Krisztust, Krisztus áldozatát és érdemét haszontalanná teszik azok, kik a cselekedeteknek érdemét fentartják, a törvény cselekedeteiből üdvözülni akarnak, a körülmetélkedést és más mózesi ceremóniákat, öltözeteket, oltárokat, tömjénezőket, a papsághoz tartozó egyéb eszközöket, szereket megtartják. Róm. 4. 9. 10. 11. 15. Gal. 2. 3. 5. Csel. 13. Ha körülmetélkedtek, semmit sem fog használni a Krisztus. Ha a Lévi-féle öltözeteket, oltárokat felépititek, semmit nem használ ti néktek a Krisztus.
Negyedszer. A törvény és próféták Keresztelő Jánosig tartottak. Máté 11. Tehát a törvény az ő függelékeivel, a lévitai áldozó papsággal, ruhákkal és oltárokkal együtt a Krisztus megjelenésével eltöröltetett és megszűnt. Mert eltöröltetvén a cél, megszünik a viszony, – az áldozati szertartás célja eltöröltetett, tehát annak előterjesztés módja s az előterjesztés jegyei és eszközei is.
Ötödször: Krisztus és az apostolok az urvacsora kiosztása alkalmával, mely nem oltáron, hanem asztalon ment végbe, közönséges, olyan ruhát használtak, mint a melyet mindennap viseltek, a mint 1 Kor. 10. Luk. 22.: „Nem lehettek az ur asztalának és az ördög asztalának részesei” – tehát az ároni ruhákat és oltárokat mellőzni kell.
Hatodszor. Nagy bűn a Krisztus által eltörölt dolgoknak nevét, emlékezetét, alakját az eklézsiában fentartani az apostol bizonysága szerint. Gal. 3. Zsid. 5. 7. 8. 9. 10. Hózs. 1. 2. 3. A bálványozás bünéhez tartozik fentartani Isten azon rendeleteit, melyek a jövendők árnyképei voltak, mint a régi papságot, az ó szövetséget eszközeikkel, oltárokkal, babonás öltözetekkel együtt. Mert Istennek minden rendeletei a magok hasznán, célján és jelentésének idején kivül emberi hagyományokká, bűnné, sötétséggé lesznek. Gal. 5. Ámós 5. Ézs. 28. 29. 66. Mát. 13. 23. E részben panaszkodik az Ur, hogy ő nem rendelkezett áldozatok felől, e tekintetből akarta lerontatni a templomot és sátort, mert minden áldozatok a Krisztusban végződtek, teljesedtek és töltek be, minthogy a Krisztus a vég, a törvénynek, áldozó papságnak és minden ábrázolatoknak teljes betöltése. Balgán és istentelenül cselekesznek a pápisták, a testevők, zsidóskodó szászok, midőn az igazság árnyéka után a mesebeli kutya módjára kapkodnak.
Hetedszer. Azokat, kik idegenszerü bálványozó ruhákba öltöznek, elitéli az Ur. Az ároni ruhák az ő hasznuk és céljukon kivül eső idegen dolgok, tehát kárhoztatandók. Annálfogva tisztességes, közönséges polgári, nem pedig babonás és bohóc öltözetet kell használnunk, a Krisztus s az apostolok példájára. istentelenül fecsegnek az „Interim” pártolók, kik a mózesi és ároni öltözeteket, oltárokat, egyéb eszközöket, ezen emberi hagyományokat, a melyek az isteni törvénynyel ellenkeznek, mint a bálványokat, a kovásztalan és miseáldozatot közönyös dolgoknak nevezik, a melyekkel élni vagy nem élni egyformán szabad. Mert semmi sem lehet szabados, a mi Isten törvényében kárhoztattatik; ugyde a bálványok emberi hagyományok, oltárok, bálványozó öltözetek kárhoztatva vannak az első és második parancsolatban; tehát ezek használatát megengedni nem szabad.
Ha valaki azt az ellenvetést tenné, hogy az asztal használata a Salamon templomában épen oly jelképes mint az oltároké, arra igy felelek: Az oltár használata változhatatlanul hozzá volt kötve az áldozathoz, de az asztalok a templomban és sátorban csak arra valók voltak, hogy a kenyeret rájok tegyék és ott tartsák. Mivel tehát az asztal használata általánosabb és polgári dolog, melyet Krisztus és az apostolok is a vacsora alkalmával használtak, inkább helybenhagyható, de az oltárok visszavetendők, mivel azoknak a közéletben épen semmi hasznuk sem volt. Krisztus és az apostolok nem használtak mást, hanem csak asztalt. Ján. 3. Máté 26. 1 Kór. 10. Az áldozatokhoz csak az olyanok tartoztak, melyek már mint az árnyék mind elenyésztek. Krisztus a mi oltárunk, az áldozatok a választottak testei. Róm. 12. 15. Zsólt. 51. 1. Pét. 2. 1 Kor. 9. Zsid. 10. 12. Ézs. 6.
Forrás
A MAGYARORSZÁGI PROTESTANSEGYLET KIADVÁNYAI XIX-ik KÖTET, PROTESTANS THEOLOGIAI KÖNYVTÁR SZERKESZTI, KOVÁCS ALBERT XV. KÖTET, A XVI. SZÁZADBAN TARTOTT MAGYAR REFORMÁTUS ZSINATOK VÉGZÉSEI. ÖSSZESZEDTE, A LATIN SZÖVEGEKET MAGYARRA FORDÍTOTTA ÉS TÁJÉKOZTATÓ JEGYZETEKKEL KISÉRTE KISS ÁRON PORCSALMAI LELKÉSZ ÉS SZATMÁRI ESPERES, BUDAPEST KIADJA A MAGYARORSZÁGI PROTESTANSEGYLET | Leporollak.hu
