Az emberi tanítások kerüléséről [a szerzetességről]

Luther Márton

(1483 – 1546)

a protestáns reformáció szellemi atyja, lelkipásztor, reformátor

Az emberi tanítások kerüléséről, valamint felelet azokra a szentírási helyekre, melyeket az emberi tanítások erősítésére idéznek (1522)⁷

LVM2 (418-434. o.)

Az emberi tanítások kerüléséről, valamint felelet azokra a szentírási helyekre, melyeket az emberi tanítások erősítésére idéznek (1522)⁷

Márton Jenő fordítása

Jézus! <72> Mindazoknak, kik e könyvecskét olvassák vagy meghallgatják, Isten adjon kegyelmet és értelmet! Ámen.

Én, Martinus Luther, kiadtam e rövid könyvecskét vigasztalására és megmentésére a gyötrődő lelkeknek, melyek kolostorokban és rendházakban emberi tanok által fogva vannak tartva,⁸ hogy készülődhessenek és erősödhessenek, hogy Isten igéjének segítségével a halál gyötrelmeiben és egyéb megpróbáltatásokban megállhassanak.

De egyúttal tudomására hozom a szemtelen és illetlen embereknek, akik keresztény voltukat csak azzal fitogtatják, hogy tojást, húst, tejet esznek, nem gyónnak, képeket rombolnak stb., hogy nekik ezzel nem akartam szolgálatot tenni, mert én őket olybá veszem, mint azokat a gyalázatos embereket, akik elrondították az Izrael táborát (5Móz 23,12), holott a népnek meg volt parancsolva, hogy ha valami szüksége volna, menjen a tábor elé, ott végezze, és takarja be földdel. Így hát nekünk is fészkünkben kell tűrnünk ezeket a tisztátalan büdösbankákat, mígnem majd az Isten egyszer móresre tanítja őket. Én e keresztény szabadságot csakis a szegény, behálózott, gyötrődő lelkeknek akarom prédikálni, hogy ahol szegény gyermekek, barátok vagy apácák vannak, akik szívesen kiugranának, azok lelkiismeretüket irányíthassák, hogy miképpen kerülhetnének ki Istennel és veszedelem nélkül, és élvezhetnék az ilyen szabadságot illő és keresztényi módon. Adja Isten ehhez az ő kegyelmét! Ámen.

<73> Bizonyítékok a Szentírásból, hogy az emberi tanításokat kerülni kell

Első bizonyíték, Mózes a Deuteronomiumban, vagyis az ötödik könyvben, a 4. fejezetben így szól: „Semmit se tegyetek ahhoz az igéhez, amelyet én parancsolok nektek, se el ne vegyetek abból!” (5Móz 4,2)

Ha pedig valaki azt mondja, hogy Mózes csak a maga igéjéről beszél, holott Mózes könyveihez még hozzájött sok prófétai könyv és az egész Újszövetség is; felelet: de nem jött hozzá semmi új, hanem csak az, ami Mózes könyveiben áll, az áll a többiekben is. Mert a többi könyvekben más egyéb nem foglaltatik, mint az, hogy megmutatják, miképpen tartották meg Mózes igéjét, vagy miképpen nem tartották meg. És ha ez más szavakkal és más történetekkel is van elmondva, mégis mindig ugyanaz a tanítás és nézet foglaltatik bennük. És itt szembe kell szállni velük, hogy mutassanak az összes könyvben, a Mózeséit kivéve, csak egy szót is, amely előbb nem találtatott Mózes könyvében. Mert az kétségtelen, hogy az egész Szentírás egyedül Krisztusra vonatkozik. Márpedig Krisztus azt mondja: „Mózes énrólam írt.” (Jn 5,46) Azért minden megvan Mózes könyveiben mint a főiratban, ami a többi könyvekben van.

A másik bizonyíték Ézsaiásnál áll, és az Úr idézi (Mt 15,8): „Ez a nép csak szájával közeledik hozzám, és ajkával dicsőít engem, de szíve távol van tőlem, istenfélelme pedig csupán betanult emberi parancsolat.” (Ézs 29,13)

Figyeld meg Krisztus szavát, hogy hiábavaló tisztelet Istent emberi parancsolatok szerint tisztelnünk. Mert Krisztus se nem részeg, se nem dőre, és az ő szavára bátran építhet minden angyal és minden teremtmény.

A harmadik. Ugyancsak Krisztus ugyanazon fejezetben így szól: „Nem az teszi tisztátalanná az embert, ami bemegy a száján, hanem ami kijön a szájából, az teszi tisztátalanná az embert.” (Mt 15,11)

<74> Ezt az igét és ítéletet jól meg kell tartani, mert ez erősen és hatalmasan megdönt minden tanítást, szokást és életmódot az ételek különböző voltát illetőleg, és felszabadítja a lelkeket minden ételre és italra vonatkozó törvény alól, hogy tudniillik szabad tejet, vajat, tojást, sajtot, húst enni, még pedig mindennap, akár vasárnap, akár pénteken, böjtben és adventben, és hogy senkinek sem szabad a vaj evéséért felmentvényt szerezni és azért fizetni. Mert szilárdan áll ez az ige, és meg nem csal: „Ami a szájon át megy be, az nem fertőzheti meg az embert.” Ebből következik először is, hogy hazugság, ha azt mondják, hogy Péter apostol rendelte el a böjtöt, és hogy az egyház tanítása szerint halálos vétek böjt idején tojást, vajat, tejet, húst enni. Mert Péter és az egyház nem tanít semmi olyat, ami Krisztus ellen van. És ha mégis megtennék, nem kellene nekik engedelmeskedni, nem azért, mintha baj volna, ha az ember megtartja, hanem az a baj, hogy olyanból is kényszert és parancsolatot csinálnak, ami szabad döntésünkre van bízva, és ha azt mondják, hogy az tisztátalanná tesz és vétkes dolog, holott Krisztus maga mondja, hogy nem vétek, és hogy nem tesz tisztátalanná.

Másodszor az következik, hogy merő gazsága az ördögnek, ha a pápa felmentvényeket árusít és engedélyt ad vaj és hús stb. evésére, holott már régtől fogva Krisztus ezt igéjében nekünk megengedte és szabad döntésünkre bízta.

Harmadszor az is tévedés és hazugság, ha szükségessé teszik az aranyböjtöt,⁹ az átokböjtöt, a böjtölést az apostolok és szentek ünnepének előestéjen mint az egyháznak vétek terhe alatt való parancsolatát. Mert mindez ellen áll Krisztusnak szava: „Ami a szájon megy be, az nem fertőzheti meg az embert.” Hanem a böjtölés mindörökké legyen szabad és önkéntes, ami a napokat és ételeket illeti.

Negyedszer itt van a Benedek-, Bernát-féle¹⁰ és a karthauzi rend¹¹ és a többiek, akik a húst kerülik kényszerből és parancsolatból, mintha Krisztus ellen való vétek volna. Mert az ő eljárásuk nem szól másként, mint egyenesen Krisztus igéje ellen így: „Ami a szájon bemegy, az megfertőzhet.” És Krisztusnak szerintük hazugnak kell lennie, amikor azt mondja: „Ami a szájon megy be, az nem fertőzheti meg az embert.”

<75> Ebből láthatod, hogy Krisztusnak ez az egy igéje hatalmasan elkárhoztat minden rendet és egyházi kormányt. Mert ha az nem fertőzhet meg, ami a szájon bemegy, mennyivel kevésbé fog az megfertőzni, amit testünkre öltünk, legyen az akár kámzsa, kabát, ing, nadrág, lábbeli, köpönyeg, zöld, sárga, kék, piros, fehér, tarka, ahogy akarod, hasonlóképpen a helyek is, mint templomok, cellák, ház, kamra.

Ebből következik, hogy aki véteknek tartja, ha a barát nem csuhájában jár-kel, és ezt nem akarja szabad döntésére bízni, az ismét meghazudtolja Krisztust, és bűnt állapít meg ott, ahol Krisztus nem teszi, igent mond, amikor Krisztus nemet. Hát mi más emberek ezek a szerzetesek, mint olyanok, akik Krisztusnak egyenesen szemébe mondják: Hazudsz, vétek van benne, holott te azt mondod, hogy nincs benne vétek! Mit sem használ, hogy ők Szent Bernátra, Gergelyre, Ferencre és még több szentre hivatkoznak. Arra kell hallgatnunk, hogy Krisztus mit mond, mert egyedül őt tette az Atya mesterré a Tábor-hegyen, amikor is így szólt: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, rá hallgassatok!” (Mt 17,5)

Nem azt mondta: Bernátot, Gergelyt hallgassátok, hanem: ezt hallgassátok, ezt, ezt, ezt, az én szeretett Fiamat! Ki tudja, hogy e tekintetben a szentek mennyiben hibáztak, vagy mennyiben jártak el helyesen? Ők nem kényszerből és parancsolatból tették. De ha kényszerből és parancsolatból tették, akkor tévedtek, és nem szabad őket követni, Krisztust pedig mellőzni.

Mindezt megerősíti Krisztus ugyanott. Ott ez következik: „Ami azonban kijön a szájból, az a szívből származik, és az teszi tisztátalanná az embert. Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúskodások és az istenkáromlások. Ezek teszik tisztátalanná az embert.” (Mt 15,18–20)

Itt azt kérdjük: Ha csak az a bűn és tisztátalanság, ami a szívből jön, amit Krisztus itt hatalmasan magyaráz és bizonyít, hogy fertőzhet meg akkor vaj, tej, tojás, sajt, ami pedig sem a szájból, sem a szívből nem jön, hanem a tehenek és tyúkok hasából? Ki látta valaha, hogy a szájból jött volna hús, pilis, kámzsa, kolostor, szőrcsuha? Vétkeseknek kellene lenniük a teheneknek, hogy tejet és vajat adnak, és borjakat hordoznak?

<76> Azért hát nemcsak istenkáromlás és hazugság és ámítás, hanem igazi szemfényvesztés és majomparádé az összes szerzetes és ember törvénye az ételekre, ruházatra, helyekre és minden külsődleges dologra vonatkozólag. Igaz az, hogy valakinek gonosz kívánsága lehet más ételre vagy ruhára; de ez a szívből jön, és megeshetik éppúgy halételnél, mint húsételnél, éppúgy szürke posztónál, mint vörös bársonynál. Summa summarum: Krisztus nem hazudik e szavakban: „Nem fertőzheti meg az embert, ami a száján megy be, hanem ami kijön a száján, az fertőzheti meg.”

Ha pedig igaz, hogy nem tisztátalanság és nem bűn, ha az ember elhagyja azt, ami emberi parancsolat: úgy viszont az sem lehet tisztaság és érdem, ha az ember megtartja és teljesíti, minekutána csak az tisztaság és érdem, ami a véteknek és tisztátalanságnak ellene van. Azért nincs is az összes szerzetes életében sem tisztaság, sem érdem. Ezt érti az Úr Jézus is, amikor így szól: „Hiába tisztelnek engem emberek parancsolataival.” (Mt 15,9) Miért hiába? Azért hiába, mert ezek mellőzése nem bűn, megtartásuk nem érdem, hanem teljesen szabad dolog. Magukat csalják meg tehát, és érdemet keresnek ott, ahol érdem nincs, és vétektől félnek, ahol vétek nincs, mint ahogy a zsoltár mondja: „Ott rettennek meg rettegéssel, hol félelem nincs.” (Zsolt 14,5; Vulg)

A negyedik Pál apostol: „A Lélek pedig világosan megmondja, hogy az utolsó időkben némelyek elszakadnak a hittől, mert megtévesztő lelkekre és ördögi tanításokra hallgatnak; és olyanokra, akik képmutató módon hazugságot hirdetnek, akik meg vannak bélyegezve saját lelkiismeretükben. Ezek tiltják a házasságot és bizonyos ételek élvezetét, amelyeket az Isten azért teremtett, hogy hálaadással éljenek velük a hívők és az igazság ismerői. Mert az Isten minden teremtménye jó, és semmi sem elvetendő, ha hálaadással élnek vele, mert megszentelődik az Isten igéje és a könyörgés által. Ha ezeket tanítod a testvéreknek, jó szolgája leszel Krisztus Jézusnak, hiszen a hit és az igaz tanítás igéivel táplálkozol, amelynek követőjévélettél. A szentségtörő és vénasszonyos meséket pedig utasítsd el!” (1Tim 4,1–7)

Ó, milyen dörgedelmes zivatar ez, mely minden emberi tanításra, műre és rendre zúdul! Először is, ha azt mondják, hogy az ő dolguk a pápától <77> és az egyházi szent atyáktól származik, hogy fog róluk ítélni Krisztus? Nem azt fogja-e mondani: „Pál nekem választott eszközöm” (ApCsel 9,15), ahogy Lukács írja? Miért nem becsültétek többre az ő szavát, mint a pápáét és az egyházi atyákét, akikről nem tudjátok, hogy kinek az eszközei ők? Hogy fognak ekkor megállni?

Másodszor azt kérdjük tőlük: Hát azt a vajat, tojást, húst, tejet és egyéb ételt, melyektől a böjti napokon és a rendházakban tartózkodnak, vajon nem Isten teremtette-e, nem az ő teremtményei-e? Nos hát, akkor bizonyos, hogy ők azok, akikről Pál mondja, hogy megtiltják az ételt, melyet Isten teremtett a hívők számára; és még a házasságot is megtiltják; ki nem tudnak térni, ez az ige róluk szól, őket sújtja. Hadd lássuk hát, mit tart felőlük Pál, és hogyan gáncsolja őket!

Először is eltértek a hittől. Mert lehetetlenség volna, hogy ilyen tanokat és cselekedeteket állítsanak fel, ha nem gondolnák, hogy igazak, és üdvözülni fognak. De az ilyen áltatás már bizonyos jele annak, hogy a hittől eltántorodtak, mivelhogy a hitnek kell mindazt megcselekednie, amit ők a cselekedetektől várnak, amit már sokszor magyaráztam.

Másodszor: hallgatnak hitető lelkekre. Nem azt mondja Pál, hogy hitető emberekre, hanem hitető lelkekre. Ezek azok, akik a lelkiség dolgait mutatják, és lelkieknek nevezik magukat, és magatartásuknak lelkinek és a lélektől valónak kellene lennie. De minthogy hit nélkül valók, lehetetlen, hogy lelki dolgokban ne tévedjenek. Azért szépen következik egymásra: eltérni a hittől és követni a lelki tévedést.

Harmadszor: tudományukat ördögi tudománynak nevezi. Ennek így kell következnie: ahol nincs meg a hit és az igaz lélek, ott az ördög adagolja a hamis lelket, és úgy vezeti az embereket tetszetős tanokkal és cselekedetekkel, hogy elhitetik magukkal, hogy ők nagyon is lelkiek. De minthogy a tanításuk nem az Íráson alapszik, nem lehet másé, hanem csak az ördögé.

Negyedszer: hamisságot szólók ők, mert sokszor a Szentírást és az atyák mondásait a maguk tanaira vonatkoztatják és kényszerítik, <78> ahogy azt nap nap után látjuk náluk. De mindez hazug és hamis, mivelhogy az Írás teljességgel ellenük szól.

Ötödször: merő képmutatás az ő dolguk. Ez igaz, és magyarázatra nem szorul. Mert egész mivoltuk csak tettetés és képmutatás az étel és ruházat külsőségeiben.

Hatodszor: lelkiismeretük meg van bélyegezve, vagyis természetellenes lelkiismeretük van. Mert ahol nincs vétek és lelkiismereti dolog, ott ők vétket és lelkiismereti dolgot állapítanak meg, mint azt fentebb mondtam, éppúgy, mint ahogy a sebhely természetellenes bélyege a testnek.

Hetedszer: megtiltják a házasságot azáltal, hogy olyan rendet állítanak fel, melynek házasság nélkül valónak kell lennie, amint ezt a papoknál és barátoknál látjuk. Azért hát lásd itt Isten ítéletét az ilyen tanítások és rendek fölött, hogy tudniillik azok ördögi tanok, hamis tanok, téves tanok, hitetlen tanok, képmutató tanok. Ments Isten! Ki akar majd benn maradni, ha Isten maga ilyen ítéletet hoz? Mi haszna volna annak, ha akár ezer fogadalmat és esküt tettél volna az ilyen tanokra? Igen, minél szorosabb a fogadalom, annál inkább kell széttépned, mert fogadalmad Isten ellen az ördög tanítására történt.

De nézd csak, milyen ügyesen fordítják és hárítják el ezt az igét maguktól! Azt mondják, hogy semmi közük hozzá, hanem hogy az Tatianus¹² követőiről, az eretnekekről szól, akik a házasságot általában elítélték.

De Pál itt nem beszél azokról, akik a házasságot kárhozatosnak tartják, hanem azokról, akik megtiltják képmutatásból, mert a lelkiséget akarják fitogtatni. De ám legyen úgy, hogy Pál Tatianus követői ellen szól. De ha a pápa ugyanazt teszi, amit Tatianus követői tettek, miért ne vonatkoznék őrá is Pál szava? Akár Tatianus hívei, akár a pápa, azok vannak itt értve, akik a házasságot tiltják, Pál szavai a tényt magát kárhoztatják a személyekre való tekintet nélkül. Aki a házasságot tiltja, az az ördög tanítványa és apostola, ezt világosan mondják az igék.

Minthogy pedig a pápa ezt teszi, kell, hogy övéivel egyetemben az ördög tanítványa legyen, vagy Pál apostolnak kellene hazudnia.

<79> Nyolcadszor: eltiltják az ételt, melyet Isten teremtett. Itt újra láthatod, hogy emberi tanításokat maga az Isten Pál apostol szája által az ördögnek tulajdonít.

Akarsz-e nagyobbat, szörnyűségesebbet hallani emberi tanításokról, mint azt, hogy azok eltántorodnak az isteni hittől, hogy tévesek, hamisak, ördögiek, képmutatók?

Akinek ez az ige nem elég, vajon mi lesz elég annak? Ha pedig az étel eltiltásáról szóló tan ördögi és keresztényellenes, akkor bizonyára a ruhákról, hajnyírásról, szent helyekről és a külső viselkedésről szóló tan éppúgy ördögi és keresztényellenes.

Hanem itt megint kibújnak, és azt mondják, hogy Pál a manicheusokról beszél.¹³ Ezzel nem törődünk. Pál az étel megtiltóiról szól; ugyanezt teszi a pápa az övéivel, legyen bár manicheus vagy Tatianus követője. Pál a cselekedetről szól, melyet a pápánál látunk. Épp azért rá kell vonatkoztatnunk az igét. Ha ma vagy holnap támadna másvalaki, aki szintén eltiltaná az ételt, nem kellene-e az igét őrá vonatkoztatni, ha nem is volna manicheus?

Ilyen módon szabadon lehetne tenni azt, amit Pál tilt, azzal a kifogással, hogy ez nem ránk vonatkozik, hanem a régi manicheusokra. Nem úgy; hát a pápa a maga szerzeteseivel és papjaival nem manicheus? No, de ezt nem bántom; de azt mégis mondom, hogy annyira Pál tanítása ellenére cselekszik és tanít, amennyire egy manicheus sem.

Kilencedszer: hálátlanok ők. Mert Isten az ételt azért teremtette, azt mondja Pál apostol, hogy az ember hálaadással vegye. Ezt ők visszautasítják, csak hogy Isten jósága iránt hálásaknak ne kelljen lenniük. Ez onnan van, hogy nincs bennük hit, s hogy nem ismerik meg az igazságot.

Mert Pál azt mondja: „Amelyeket az Isten azért teremtett, hogy hálaadással éljenek velük a hívők és az igazság ismerői.” (1Tim 4,3) De ha hitetlenek, és nem ismerik meg az igazságot, akkor, mint ahogy Pál itt korholja őket, bizonyára pogányok, nem keresztények, vakok és tudatlanok. Ezt mondom én mindig a pápa, papok és szerzetesek dicséretének.

Tizedszer: rossz és kárhozatos szolgáknak korholja őket. Mert azt mondja itt, hogy Timóteus Krisztusnak jó szolgája, mint aki a hitnek és jó tudománynak beszédeiben nevelkedett, ha ezt az atyafiak elé adja. <80> Úgy hát azoknak, akik ennek ellenkezőjét tanítják, rossz szolgáknak kell lenniük, akik a hihetetlenségnek és rossz tudománynak a beszédeiben nevelkedtek.

Tizenegyedszer: az ilyen tanítást alkalmatlan és hiábavaló, vénasszonyokhoz illő mesebeszédnek nevezi. Nem furcsa dolog ez? A nagy mesterek mesebeszédeket terjesztenek, melyekről a vén banyák trécselnek a kályha mögött, és beszédjük istentelen, lelkiség nélküli, szentségtelen motyogás, holott ők merő szentséget akarnak belőle csinálni. Hát hallott-e már valaki emberi tant olyannyira gáncsolni, hogy az eretneki, hitetlen, keresztényellenes, pogány, téves, ördögi, hamis, képmutató, lelkiismeretet megtévesztő, Isten teremtménye és dicsősége iránt hálátlan, kárhozatos mesebeszéd és vénasszonyi fecsegés? Meneküljön, aki tud, Istennek ezen ítélete elől!

Az ötödik megint csak Pál apostol: „Senki el ne ítéljen titeket ételért és italért, ünnep, újhold vagy szombat miatt. Hiszen ezek csak árnyékai az eljövendő Krisztusnak, aki a valóság. Ne vegye el tőletek a versenydíjat az, aki alázatoskodásban és angyalok iránti tiszteletben tetszeleg, látomásaival foglalkozik, saját bölcsességétől ok nélkül felfuvalkodik, de nem ragaszkodik a Főhöz: pedig ő tartja össze az egész testet inak és ízületek segítségével, és az őáltala növekszik az Isten szerinti növekedéssel. Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők: »Ne nyúlj hozzá, ne ízleld meg, ne is érintsd!« Azokról van itt szó, amik arra valók, hogy elfogyasztva megsemmisüljenek. Ezek csupán emberi parancsok és rendelések. Ezeknek a megtartása a bölcsesség látszatát kelti ugyan a magunk csinálta kegyeskedés, az alázatoskodás és a test sanyargatása által, valójában azonban semmi értéke és haszna nincs, mert öntelt felfuvalkodottsághoz vezet.” (Kol 2,16–23)

Itt is a manicheusokról vagy Tatianus híveiről beszél Pál, vagy lehet-e ebben a pápistákat mentegetni? Hiszen azok ellen szól, <81> akik a lelkiismeretet fogva tartják emberi tanokkal, és lelkiismereti dolgot csinálnak az ételből, italból, ruházatból, napokból és mindabból, ami külsődleges dolog. Pedig nem lehet tagadni, hogy a pápa, a rendházak, a kolostorok ezt teszik szabályaikban és rendi törvényeikben, melyekben a húsnak, tojásnak, vajnak evését és közönséges ruhának viselését tiltják. Mármost itt áll Pál, és azt mondja:

Először: ne engedjétek, hogy lelkiismereti dolgot csináljanak, ítéljenek és elkárhoztassanak benneteket az étel, ital, ruházat és napok miatt. Más szóval mondva: ne legyetek papok és szerzetesek, és meg ne tartsátok a pápa törvényeit, és sose higgyétek neki, hogy vétek vagy lelkiismereti dolog, amit ő vétekként feltüntet; íme, ezt parancsolja az Isten Pál által, hogy a pápának és kolostoroknak törvényeit meg kell vetni, és arra törekedni, hogy a lelkeket tőrbe ne ejtsék. Ez annyit jelent, hogy ne legyetek szerzetesek és papok, vagy aki már azzá lett, az lépjen ki, vagy járjon el e dolgokban szabadon, lelkiismerete kényszerítése nélkül.

És ámbár Pál ezt a zsidókra mondta, akik Mózes törvénye szerint ehhez ragaszkodtak, mert azt mondja, hogy ezek az eljövendő dolgok árnyékai, a valóság pedig maga Krisztus (Kol 2,17), ez mégis inkább a pápának és a barátoknak szabályai ellen irányul. Mert ha megszűnik az, amit az Isten rendelt, és nem terheli többé a lelkiismeretet, annál kevésbé szabad emberi tanokat felállítani, és azokkal a lelkeket béklyókba verni. Aztán később majd szó lesz a merő emberi tanokról, tudniillik:

Másodszor azt mondja: Senki a célt el ne rabolja titőletek, és mellékutakat ne készítsen a drága kincs felé. Mi más ez, mint a hittől, amely az egyedüli igazi út az üdvösség felé, a cselekedetek felé terelni az embert, és más utakon törekedni a mennyország felé, és azt állítani, hogy ez az út az üdvösség felé? Pedig így tesznek a rendek és a pápai tanok. De milyen utakat mutatnak? Hallgasd csak:

Harmadszor azt mondja: az angyaloknak önkéntes alázatosságában és lelkiségében. Találhatta volna-e el jobban a papi rendeket? Nem úgy áll-e a dolog, hogy a pápa és ők mindnyájan széltében hangoztatják engedelmességüket, hogy az a legszebb erénye és drágalátos lelki alázatossága a pápistáknak? <82> De ki parancsolta meg ezt nekik? Ők maguk találták ki, ők maguk választották, hogy önmagukat tévútra vezessék. Mert ezáltal kivonták magukat a közönséges alázatosság és engedelmesség alól, melyet Isten parancsolt, hogy ki-ki felebarátja előtt megalázza magát, és neki engedjen. De ők a világon senkinek nem engedelmeskednek, hanem saját külön engedelmességet és alázatosságot eszeltek ki a maguk számára tulajdon statútumaik szerint. És mégis azt állítják, hogy engedelmességük emberfölötti, tökéletes és valósággal angyali. Pedig nincs náluknál engedetlenebb és kevésbé alázatos népség a világon.

Hasonlóképpen vannak nekik a szüzességre és szegénységre vonatkozó fogadalmaik. Ők nem állnak munkába, mint a többi ember, hanem akárcsak az égi angyalok, szolgálják és dicsőítik Istent éjjel-nappal, egyszóval mennyei életet élnek. Pedig nincs a világon gyalázatosabb paráznaság, nagyobb dúskálás, kevesebb áhítatosság, megátalkodottabb népség a papi rendnél, mint ahogy ezt mindenki tudja. És mégis az egész világot az igaz útról letérítik a mellékútra avval a maguk választotta, szépséges, mennyei életükkel. Mindez, úgy gondolom, nem a zsidókról, nem is a manicheusokról van mondva, hanem a pápistákról. Ezt bizonyítják tetteik.

Negyedszer azt mondja: Lelkiség látszatában lépnek fel, és olyanban, amit maguk nem láttak. Az a legszörnyűségesebb az emberi tanításban és életben, hogy nem az Írás szavainak alapján áll, úgyhogy maguk sem tudják, hogy az, amit tesznek, jó-e vagy rossz. Mert egész életük kalandos dolgokon nyugszik, úgyhogy ha azt kérded tőlük, vajon tudják-e, hogy az, amit tesznek, kedves-e Isten előtt, azt felelik, hogy nem tudják, hanem ők megkockáztatják, ha sikerül, hát sikerül. Nem is beszélhetnek másképp, mert ők hit nélkül szűkölködnek, pedig csak a hit adja meg nekünk a bizonyosságot, hogy lényünk Istennek tetszik-e, mégpedig nem érdemünkből, hanem kegyelemből. Tehát egész alázatosságuk és engedelmességük, egész lelkiségük, még ha a legjobb is, bizonytalan alapon nyugvó és így hiábavaló.

Ötödször: Hiába fuvalkodnak fel, azaz nincs rá okuk. Mert ámbár hitetlen és merőben kárhozatos életmódot folytatnak, mégis felfuvalkodnak, és azt állítják, <83> hogy az ő életmódjuk a legjobb, hogy egyedül az az igazi Út, és minden más életmód szemükben semmit érő és utálatos.

De hogy ez milyen felfuvalkodottság és testies érzés, azt nagy angyali alázatosságukban és engedelmességükben nem érzik, nem látják. Ilyen a gyümölcse az emberi tanításnak!

Hatodszor: nem ragaszkodnak Krisztushoz, mint a főhöz, mert lehetetlen, hogy emberi tan és Krisztus egy legyen. Az egyik szükségképpen kizárja a másikat. Ha a lélek vigasztalása Krisztus, akkor a cselekedeteken és tanokon alapuló vigasztalásnak el kell buknia. Ha a vigasztalás a cselekedeteken alapszik, Úgy Krisztusnak kell elbuknia.

A szív nem építhet két alapra, az egyiket el kell hagynia. Márpedig azt látjuk, hogy a pápisták egész vigasztalása életmódjukon alapszik, mert ha nem azon alapulna, elhagynák és szabadulnának tőle, ahogy és amikor akarnák.

Ha emberi tan más szerencsétlenséget nem is okozna, már az magában is elég nagy volna, hogy az embernek miatta el kell hagynia Krisztust, elvesztenie a főt, és ilyen szörnyűségre kell alapítania szívét. Azért nevezi Péter szörnyűségeseknek a rendházakat, mondván: A kárhozatnak szektái ők, akik megtagadják Krisztust. Így szól ugyanis második levelében: „Közöttetek is lesznek hamis tanítók, akik veszedelmes eretnekségeket fognak közétek becsempészni. Ezekkel megtagadják az Urat, aki őket megváltotta.” (2Pt 2,1)

Hetedszer: bizonyos, hogy a mi papjainkat érti, mikor azt mondja: Ha Krisztussal meghaltatok, mért engeditek lelketeket fogságba vetni emberi törvényekkel?

Tudniillik, hogy ezt meg ne érintsed, ezt ne egyed, ezt ne öltsd magadra stb. Ki tagadhatja, hogy itt az Isten Pál apostol által megtiltja az emberi tanok hirdetését és meghallgatását, amennyiben azok a lelkiismeretet szorongatják? Ki lehet jó lelkiismerettel szerzetes vagy pap vagy a pápa alattvalója? Hiszen be kell vallaniuk, hogy lelkiismeretük fogva van ilyen törvények által. Ebből láthatod, hogy milyen hatalmas ige ez minden emberi tanítás ellen, hogy szörnyű hallani is, hogy elhagyják Krisztust, a főt, hogy megtagadják a hitet, és így pogányokká kell lenniük, holott pedig azt hiszik, hogy az ő szentségükön alapszik a világ.

<84> A hatodik megint csak Pál, aki így szól: „Ha egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azon kívül, amit mi hirdetünk, átkozott legyen! Amint már korábban is megmondtuk, most ismét mondom: ha valaki nektek más evangéliumot hirdet, azon kívül, amelyet elfogadtatok, átkozott legyen!” (Gal 1,8–9)

Íme, hallod Isten ítéletét a pápáról és minden emberi tanításról: átok alatt vannak. Azonban ez az átok nem olyan, mint a pápa átka, hanem örökké tartó, és elválasztja az embert Istentől, Krisztustól, az üdvösségtől, minden jótól, és az ördög cimborájává teszi. Milyen szörnyű ítélet ez! Most nézd, hogy a pápa, papok, szerzetesek nem hirdetnek és tanítanak-e mást és azokon felül valót, amit Krisztus és apostolai tanítottak? Fentebb mondva volt, hogy Krisztus azt tanítja: „Ami az ember száján bemegy, az nem fertőzheti meg őt.” Ez ellen és ezen felül a pápa, a papok és szerzetesek azt mondják: „Hazugság, Krisztus, amit mondasz, mert a húsevés megfertőzheti a karthauzit, és kárhozatba ejti őt. A regula is így szól.” Lám, nem annyi-e ez, mint Krisztusnak egyenesen a szájára ütni, őt meghazudtolni és káromolni, mást tanítani, mint amit ő tanított? Azért igazságos az ítélet, mely őket nagy szentségükben örökös átok alá fogja, mint istenkáromlókat elítéli és elkárhoztatja.

A hetedik újra Pál apostol, aki így szól: „Tanítsd őket, hogy ne foglalkozzanak zsidó mondákkal és az igazságtól elfordult emberek parancsolataival.” (Tit 1,14)

Íme, ez erős parancs, hogy az ember egyáltalán ne hallgasson emberi parancsolatra. Édesem, nem elég világos ez? Meg is adja az okát: megvetik az igazságot, azt mondja. Mert amint előbb is mondva volt, a szív nem bizakodhat egyszerre Krisztusban is, meg emberi tudományban vagy cselekedetben is. Azért, mihelyt az ember emberi tudományra vetemedik, elfordul az igazságtól, és megveti azt. Viszont aki Krisztusban bizakodik, az nem becsülheti az emberi tudományt és cselekedeteket.

<85> Most hát vigyázz, melyik átoktól kell legjobban félned. A pápa és övéi messze a poklokon túl vetnek téged, ha parancsolatukat meg nem tartod, Krisztus pedig átkának terhe alatt parancsolja, hogy ne törődj velük. Gondold meg hát, melyiket fogod követni!

A nyolcadik Péter, aki második levelében így szól: „Közöttetek is lesznek hamis tanítók, akik veszedelmes eretnekségeket fognak közétek becsempészni. Ezekkel megtagadják az Urat, aki őket megváltotta, így gyors pusztulást hoznak magukra. Sokan fogják követni kicsapongásaikat, akik miatt káromolni fogják az igazság útját, benneteket pedig szép szavakkal fognak kifosztani kapzsiságukban.” (2Pt 2,1–3)

Íme, a rendházak és papi rendek a kárhozatnak szektái. Miért? Azért, mert megtagadják Krisztust, és káromolják az igazság útját. Mivel? Azzal, hogy Krisztus azt mondja, nincs vétek, sem megigazulás ételben, italban, ruházatban, helyekben és emberi cselekedetekben, ők pedig ezt meghazudtolják, azt tanítják és aszerint élnek is, hogy abban van vétek és megigazulás.

Így hazudtolják meg Krisztust, így tagadják és káromolják tanítását és jóhírét. De ők körülöttünk forgolódnak koholt beszédekkel az engedelmességnek, tisztaságnak és istenfélelemnek örve alatt: de csak telhetetlenségből teszik ezt, míg össze nem harácsolják a világ minden kincsét, mint akik mindenkit a mennyek országába akarnak felsegíteni istentiszteletükkel. Azért ők a kárhozatnak és istenkáromlásnak szektái, és azok is maradnak.

A kilencedik megint Krisztus, aki így szól: „Akkor, ha valaki ezt mondja nektek: Íme, itt a Krisztus, vagy amott: ne higgyétek! Mert hamis Krisztusok és hamis próféták állnak majd elő, jeleket és csodákat tesznek, hogy megtévesszék – ha lehet – a választottakat is. Íme, előre megmondtam nektek! Ha tehát azt mondják nektek: Íme, a pusztában van, ne menjetek ki! Íme, a belső szobákban, ne higgyétek!” (Mt 24,23–26)

Mondd csak, hogy üdvözülhet egy barát? Hisz üdvösségét egy helyhez köti, és azt mondja: Itt van nekem Krisztusom, ha nem maradnék itt, veszve volnék. Krisztus pedig azt mondja: Nem, én nem vagyok itt. Ki tudná e kettőt kiegyenlíteni?

Tehát világos Krisztus szavaiból, <86> hogy mindazok a tanítások, melyek a lelkiismeretet egy helyhez akarják kötni, Krisztus ellen valók. És ha nem engedi, hogy a lelkiismeretet egy helyhez kössék, azt sem engedi, hogy ételhez, ruházathoz, jelekhez és mindenféle külsőségekhez kössék. Úgyhogy semmi kétség, hogy ez az ige a pápáról és papjairól szól, és hogy Krisztus itt maga feloldja és kikergeti az összes papot és szerzetest azáltal, hogy kárhoztat minden rendházat és kolostort, mondván: Ne higgyetek, oda ne menjetek stb.

Ugyanezt érti, mikor így szól: „Az Isten országa nem úgy jön el, hogy az ember jelekből következtethetne rá. Azt sem mondhatják: Íme, itt, vagy íme, ott van! – Mert az Isten országa tibennetek van!” (Lk I7,20–21)

Hát ez is nem elég világos? Mármost az emberi tudomány csak a külső dolgok rendjét állapíthatja meg. Minthogy pedig az Istennek országa nem külső dolog, szükségképpen hibázniuk és tévedniük kell mindkettőjüknek, tanítónak is, tanítványnak is. Az sem használ semmit, ha azt mondják, hogy szent atyák vezették a kolostorokat. Ezt az érvüket már megdöntötte Krisztus, mikor azt mondta: a választottak is tévútra fognak térni, azaz hogy tévedni fognak, de tévedésükben nem fognak megmaradni. Mert különben milyen nagy tévedés volna, ha a választottak nem tévednének? Akárhogy legyen is a dolog a szentek tanítását és példáját illetőleg, Krisztus szava bizonyos és világos: ezt kell követnünk, nem pedig a szenteket, kiknek tanításai és cselekedetei bizonytalanok. Szilárdan áll az ő igéje: „A mennyek országa tibennetek van, nem pedig rajtatok kívül, itt vagy amott.”

A tizedik Salamon, aki azt mondja: „Istennek minden szava színigaz, pajzsa ő a hozzá menekülőknek. Ne tégy hozzá szavaihoz semmit, mert megcáfol, és hazugságban maradsz!” (Péld 30,5–6)

Ez legyen ezúttal a befejező; mert még sok van a prófétáknál, különösen Jeremiásnál. Ezekről a gyónásról szóló munkámban írtam.14 Itt tehát Salamon avval végzi, hogy hazug az, aki Isten beszédéhez valamit hozzátesz. Mert csak Isten igéje legyen a mi mesterünk, mint ahogy Krisztus mondja: „De ti ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti mesteretek, a Krisztus.” (Mt 23,8) Ámen. Úgy legyen!

<87> Felelet azokra a szentírási igékre, melyeket az emberi tanítások erősítésére idéznek

Az első, ahol Krisztus így szól: „Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket elutasít, engem utasít el.” (Lk 10,16) Hasonlóan beszél Máténál és Márknál (Mt 10,40; Mk 6,11; Jn 13,20). Itt tehát Krisztus kényszerít minket, úgy tartják ők, hogy az ő emberi tanításukat elfogadjuk.

Felelet: Ez nem igaz. Mert Krisztus, mielőtt e szavakat mondja, közvetlenül előbb így szól: Menjetek el, és mondjátok nekik: Elközelített az Istennek országa.

Ezzel Krisztus betömi a száját minden emberi tanításnak, és meghagyja az apostoloknak, hogy mit tanítsanak, sőt egyenesen szájukba adja az igét, mikor azt mondja, hogy az Isten országáról prédikáljanak. Aki mármost nem Isten országáról prédikál, az nem Krisztusnak küldöttje, annak ez igékhez nincs is semmi köze, hanem igenis e szavak azt követelik, hogy ne hallgassunk emberi tanításokra.

Az Isten országának prédikálása pedig semmi más, mint az evangélium pré­dikálása, amelyben a Krisztusban való hit taníttatik, mely által Isten mibennünk lakozik és uralkodik. Az emberi tanítások ellenben mit sem tanítanak a hitről, hanem csak evésről, ruházatról, időről, helyekről, személyekről és tisztára külsődleges dolgokról, melyekből a léleknek semmi üdve nincs.

Hát nézze meg az ember azokat a jámbor pásztorokat és hűséges tanítókat, milyen becsületesen jártak el a szegény népek! Ezt az igét: „…aki titeket hallgat, az engem hallgat”, mesteri módon kikapták és nagy rémületünkre belénk verték, mígnem maguk alá gyűrtek minket. De ami előtte áll: Prédikáljatok az Isten országáról, azt nagy furfanggal elhallgatták, és délceg módon elugrattak mellette, hogy ne legyenek kényszerítve, hogy csakis az evangéliumot hirdessék. Ezek a nemes, drágalátos mesterek! Még talán ezt meg is kellene nekik köszönnünk.

Halljuk csak tovább, hogy Márk utolsó fejezetében, mikor tanítványait elbocsátja, hogy prédikáljanak, miképpen utasítja őket, és miképpen szabja meg tanításuknak célját, és fékezi nyelvüket, mondván: „Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz, az üdvözül.” (Mk 16,15–16) Nem azt mondja: menjetek és prédikáljatok, amit akartok, vagy amit jónak láttok, hanem saját igéjét adja szájukba, és azt parancsolja nekik, hogy az evangéliumot hirdessék.

Hasonlóképpen Máté utolsó fejezetében így szól: „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, <88> tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek.” (Mt 28,19–20) Lám, itt megint csak nem azt mondja: tanítsátok őket, hogy megtartsák, amit ti kitaláltok, hanem amit én parancsoltam nekik. Azért szükségképpen úgy kell lenni, nem is lehet másképp, hanem hogy a pápa püspökeivel és tanítóival együtt farkasok és az ördög apostolai, mert nem Krisztus parancsát, hanem a saját tanításukat hirdetik.

Továbbá a három szolgáról szóló példázatban arra utal az Úr, hogy a gazda nem a saját pénzükkel kereskedtette a szolgákat, hanem az övével, adván az egyiknek öt talentumot, a másiknak kettőt, a harmadiknak egyet (Mt 25,15).

A másik ige Máténál áll, ahol az Úr így szól: „Az írástudók és farizeusok Mózes székébe ültek. Tehát mindazt, amit mondanak, tegyétek meg és tartsátok meg!” (Mt 23,2–3)

Ez az ige, mondják ők, ez adja meg nekünk a hatalmat, hogy azt tanítsuk, amit jónak látunk.

Felelet: Ha ez volna Krisztus gondolata, rosszul állnánk. Mert akkor mindegyik pápa új meg új törvényeket hozna, mindaddig, míg a világon el sem férne a sok törvény. De ezt az igét is csak úgy idézik, mint az előbbit. Mit jelent az, Mózes székében ülni? Lássuk csak, mit tanított Mózes! És ha még ma is székében ülne, mit tanítana? Kétségkívül semmi egyebet, mint amit hajdan tanított: Isten igéjét és parancsolatát.

Hiszen ő még soha emberi tanítást nem hirdetett, hanem csak azt, amit Isten rendelt, hogy hirdessen, mint ahogy ezt minden egyes fejezete bizonyítja. Ebből az következik, hogy aki mást hirdet, mint Mózes, az nem ül Mózes székében. Mert azért nevezi az Úr Mózes székének, mert azt akarja, hogy benne Mózes tanítását tanítsák és hirdessék. Erre vallanak a következő igék is, amikor az Úr így szól: „De cselekedeteiket ne kövessétek, mert beszélnek ugyan róla, de nem teszik. Súlyos és elhordozhatatlan terheket kötnek össze, és az emberek vállára rakják, de maguk az ujjukkal sem akarják azokat megmozdítani.” (Mt 23,3–4)

Íme, itt korholja cselekedeteiket, hogy Mózes tanításán felül sok törvényt kötnek az emberek nyakába, holott ők maguk egy ujjukat sem mozdítják meg. És tovább így szól: „Jaj nektek, vak vezetők, akik ezt mondjátok: ha valaki a templomra esküszik, az semmi, de ha valaki a templom aranyára esküszik, azt köti az eskü. Bolondok és vakok, mi a nagyobb: az arany vagy a templom, amely megszenteli az aranyat?” (Mt 23,16–17) Hát nem elég világos-e itt, hogy Krisztus elítéli az ő emberi tanításukat? Hiszen így nem erősíthette meg a Mózes székében való ülés által, különben önmagának mondott volna ellent. Azért Mózes széke nem terjed ki másra, mint Mózes törvényére, és a Mózes székén való ülés nem vonatkozhat másra, mint Mózes törvényének hirdetésére.

<89> Így beszélt maga Mózes is székéről és tanításáról: „Semmit se tegyetek ahhoz az igéhez, amelyet én parancsolok nektek, se el ne vegyetek abból!” (5Móz 4,2) És: „Tartsatok meg és teljesítsetek minden igét, amelyet én parancsolok nektek! Semmit se tégy hozzá, se el ne végy belőle!” (5Móz 13,1) Ezt a tant is kellett hirdetniük Mózes székében, azért hát Mózes széke emberi tanítást el nem tűr.

Szent Ágoston mondása a manicheusok főlevele ellen írott könyvében állítólag így hangzik: Nem hinnék az evangéliumnak, ha nem hinnék az egyháznak.¹⁵

Íme, azt mondják ők, inkább kell hinni az egyháznak, mint az evangéliumnak.

Felelet: Még ha Szent Ágoston valóban így beszélt volna, ki adta meg neki a hatalmat, hogy nekünk hinnünk kell, amit ő mond? Az Írás mely igéjével bizonyítja ő ezt a mondását? Hátha téved, mint ahogy tudvalevőleg sokszor tévedett ő is, meg az összes egyházi atya? Ágostonnak egyetlenegy mondása lehet-e olyan erős, hogy az előbbieket mind megkérdőjelezze? Ezt nem akarta így Isten, hanem Ágostonnak kell meghátrálnia amazok előtt.

Továbbá ha tényleg Ágoston véleménye volna ez, önmagát cáfolná meg, mert igen sok helyütt ő maga emeli a Szentírást minden mester tanítása, minden zsinat és egyház határozatai fölé, és maga is a Szentírás szerint kíván igazodni, és minden emberi tant is ehhez akar igazítani. Miért mellőzik azok a hű pásztorok Szent Ágostonnak olyan mondásait, melyek olyan tiszták és világosak, és rávetik magukat erre az egyre, amely olyan homályosan hangzik, és Ágoston szavaival mindenütt ellenkezik? Pedig úgysem segítenek a maguk zsarnokságán üres, hiú torzképeikkel.

Emellett úgy járnak el, mint a csalók, mert Ágostonnak nemcsak hogy téves nézetet tulajdonítanak, sőt szavait még el is ferdítik és meg is hamisítják. Mert Ágoston szavai voltaképpen így hangzanak: „Én nem hiszek az evangéliumnak, ha engem nem indít arra az egész kereszténység meggyőződése.” Ágoston az egész kereszténységről beszél; hogy az az egész világon olyan teljes egyetértéssel az evangéliumot, nem pedig a manicheusok főlevelét hirdeti, az összes kereszténynek ez a meggyőződése indítja őt arra, hogy ő azt tartsa az igazi evangéliumnak. Hanem a mi zsarnokaink önmagukat értik az egész kereszténység alatt, mintha a laikus vagy egyszerű ember nem volna ugyancsak keresztény, és amit ők tanítanak, az legyen a keresztény egyház tanítása, holott pedig ők kisebbségben vannak, és talán minket is mint összkereszténységet előbb meg kellene kérdeni, hogy mit akarnak az összkereszténység nevében tanítani. Lám, milyen szépen idézik ők Ágoston mondását! <90> Amit ő a világ egész kereszténységéről mond, azt ők a római szentszékre akarják vonatkoztatni.

Mármost hogy következnék ebből a mondásból az, hogy az emberi tanítást is meg kell fogadni? Volt-e már valaha olyan emberi tanítás, melyet az egész világ összkereszténysége elfogadott és hirdetett? Soha még egy sem, csak az evangéliumot fogadta el az egész világ minden kereszténye.

Azonkívül Ágoston nem úgy értendő, mintha ő nem akarna hinni az evangéliumnak, kivéve, ha őt az egész kereszténység meggyőződése arra indítja. Ez hamis és nem is keresztényi dolog volna. Minden egyes embernek magának kell hinnie, hogy az evangélium Isten igéje, és benső tudattal kell meggyőződve lennie, hogy az igazság, még ha égi angyalok vagy az egész világ ellene prédikálna is. Ellenkezőleg, az ő nézete az, mint maga mondja, hogy az evangéliumot sehol sem találja, csak a kereszténységben, és hogy az eretnekekkel szemben ezt szemmel látható bizonyítéknak lehet használni, hogy nem az ő tanításuk, hanem az a helyes, amit az egész világ egy értelemmel elfogadott. Az etióp főember hitt a Fülöp által hirdetett evangéliumnak anélkül, hogy tudta volna, sokan hisznek-e benne vagy kevesen (ApCsel 8,37).

És Ábrahám egymaga hitt Isten ígéretében, amelyről pedig még ember nem tudott (Róm 4,18). És Mária is hitt Gábriel kijelentésének egymaga (Lk 1,38), és még senki sem volt a világon, aki vele együtt hitt volna. Így kellett Ágostonnak is hinnie, és minden szentnek is, meg mindegyikünknek is, kinek-kinek egyedül önmagára nézve.

Azért Ágoston szavai nem tűrik el azt az értelmet, melyet nekik tulajdonítanak, hanem azok a hit külső bizonyságtételére értendők, hogy ekként az eretnekeket visszariasszuk, a gyengéket pedig megerősítsük a hitben, ha azt látják, hogy az egész világ azt hirdeti és tekinti evangéliumnak, amit ők hisznek. És ha nem ez Ágoston mondásának értelme, úgy jobb volna inkább eltagadni ezt a mondását. Mert az Írás, a Szentlélek és minden értelem ellen való volna, ha az volna a jelentése.

Végre, ha visszavertük őket az Írással úgy, hogy nem boldogulhatnak, rákezdik és káromolják Istent, mondván: Hiszen Máté, Pál, Péter is emberek voltak, tehát tanításuk is emberi tanítás. Ha pedig az ő tanításukat meg kell tartani, akkor meg kell tartani a pápáét is. Ilyen istenkáromlást hangoztatnak mostanában egyes fejedelmek¹⁶ és püspökök is, akiknek pedig okosaknak kellene lenniük. Hát, ha te ilyen megátalkodott és elvakult istenkáromlókat hallasz, <91> fordulj el tőlük, vagy dugd be a füledet; nem érdemesek arra, hogy az ember velük szóba álljon. Ha ez állna, akkor Mózes is ember volt, meg az összes próféta is. Hát csak rontsunk még tovább, sehol semmit se higgyünk, tartsunk mindent emberi tanításnak, és kövessük csak a mi saját nézeteinket!

De ha mégis szóba akarsz állni velük, így tégy, ezt mondd: Jól van, legyen emberi tanítás Máténak vagy Pálnak a tanítása. De mi azt kérdezzük: Honnan vették hatalmukat? Mivel bizonyítják, hogy hatalmuk van a tanítói és püspöki tisztre? Vagy hogy tudhatja meg az ember, hol van az egyház? Ha azt mondják, hogy Máté 16 vagy Pál itt is, ott is ezt megállapították, mondd nekik: Nem áll, emberi tanítás az, amit mondasz. Isten szavát kell bírnod, mely melletted bizonyító, íme, akkor azt fogod találni, hogy ezek a megátalkodott képmutatók önmagukat gyalázzák és ejtik kelepcébe saját bolondságukban, mint akik annyi különbséget sem tudnak tenni, hogy más dolog az, ha az ember maga beszél, vagy az Isten beszél az ember által. Az apostolok beszéde nekik Istentől van megparancsolva és nagy jelekkel megerősítve és bizonyítva. Ilyen pedig még emberi tanítással soha nem esett meg. És ha ők magukban abban bizonyosak lesznek, és be is fogják bizonyítani, hogy Isten parancsolta nekik, hogy ilyeneket tanítsanak, akkor majd mi is hiszünk bennük, mint az apostolokban. Ha az apostolok beszéde nem bizonyos, Istentől való-e, ki fogja nekünk bebizonyítani, hogy emezeknek az emberi tanítása Istentől való? O furor et amentia his seculis digna! (Ó, milyen őrültség e világhoz méltó esztelenség!)

Mi azonban az emberi tanítást nem azért kárhoztatjuk, mert emberek tanításai (mert hisz különben el akarnánk őket viselni), hanem azért, mert az evangélium és a Szentírás ellen valók. A Szentírás szabaddá teszi a lelkiismeretet, és megtiltja, hogy emberi tanokkal behálózzák, s így ő köti gúzsba az emberi tanokat. Ezt az ellenmondást a Szentírás és az emberi tanok közt mi nem bírjuk kiegyenlíteni. Azért ebben legyenek bírák akár a fiatal gyerekek is, mert ez a két tanítás egymással ellentétes. Vajon a Szentírást hagyjuk-e el (melyben Isten igéje a világ kezdetétől egyformán taníttatik), vagy az emberi tanításokat (melyeket tegnap eszeltek ki, melyek naponta változnak)?

Reméljük, hogy mindenki helyesli az ítéletet, hogy az emberi tanítást mellőzzük, és a Szentíráshoz ragaszkodjunk, mert ez a kettő soha eggyé nem lehet, hanem szükségképpen úgy különbözik egymástól, mint tűz és víz, ég és föld, ahogy Ézsaiás mondja: „Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én útjaim a ti útjaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál.” (Ézs 55,9) Nem járhat az égben, aki a földön jár; viszont nem járhat a földön, aki az égben jár.

<92> Azért azt ajánljuk a pápistáknak, hogy először egyeztessék tanaikat a Szentírással. Ha ez sikerül nekik, akkor mi megtartjuk. De ezt előbb nem fogják tenni, csak ha előbb a Szentlélek fog hazugnak bizonyulni. Azért újra csak azt mondjuk: Az emberi tanokat nem azért gáncsoljuk, mert emberek tanításai, hanem azért, mert hazugságok és istenkáromlások a Szentírással szemben, amely, bár emberek írták, nem emberektől vagy emberekből való, hanem az Istentől. Minthogy tehát ellenkeznek egymással a Szentírás és az emberi tanítás, kell, hogy az egyik hazudjon, a másik igaz legyen. Nos hát, lássuk, melyiknek fogják ők maguk is a hazugságot tulajdonítani! Erről legyen elég ennyi!

Hivatkozások

7 WA 10/II: (61)72–92. HLSt 501. sz. Von Menschenlehre zu meiden und Antwort auf Sprüche, so man führet, Menschenlehre zu stärken.

8 Vö. Tételek a fogadalmakról (1521), lásd LVM I. köt.; De votis monasticis (1521), WA 8: 573–669, Hans Ludernek szóló ajánlása: LVM 7: 288–293 (440. sz.).

9 Az aranyböjt vagy négy arany-, illetőleg szükségböjt alatt a Quatember (kántorböjt) értendő.

10 A ciszterci rend 1119-ben jött létre.

11 A karthauzi rendet 1084-ben Szent Brúnó alapította a grenoble-i püspöktől, Hugótól átengedett Chartreuse pusztán. A pápa 1170-ben erősítette meg. Örökös hallgatás és magány jellemzi.

12 Tatianus: keresztény apologéta a 2. században. Jusztinosz mártír térítette meg, de aztán gnosztikussá lett, és szigorú aszketikus életet élt. Ő és követői a házasságot elvetették. Vö. Óf 8: 313–356.

13 Manicheusok: a 3. századi Máni (Manés) nevű, perzsa származású tanító követői. Máni az Isten igaz prófétájának, a Jézus által ígért Paraklétosnak (Jn 16,7) hitte és hirdette magát, s így azt tanította, hogy ő van hivatva a teljes igazság kijelentésére, amit Jézus Krisztus még nem jelentett ki. Dualisztikus világnézetével kapcsolatban követőitől szigorú aszkétai életet követelt. Az egyház eretneknek nyilvánította Manést, és követőit üldözte, akik mindamellett különféle nevek alatt egész a 12. századig fennmaradtak.

14 Von der Beichte (1521). WA 8: 138–185.

15 Ágoston: Contra epistolam Manichaei 5,6; PL 42W: 176. Vö. fent: Az egyház babiloni fogsága (1520), 32,2,–32,3, <561>; alább: A kulcsokról (1530), 559–560, <472>; továbbá: A pápa könyveinek elégetése (1520), lásd LVM 1. köt.

16 Pl. VIII. Henrik. Lásd alább: Felelet Henrik angol királynak (1522,).

Forrás

LUTHER VÁLOGATOTT MŰVEI 2., Luther Kiadó, 2017