A bálványokról, vagyis Istennek, Krisztusnak és a szenteknek képmásairól

2022.11.09. Off By neilnejmed

Tőkés István: A MÁSODIK HELVÉT HITVALLÁS MAGYARÁZATA, Kommentár Bullinger Henrik művei alapján, I. Kötet, A Romániai Református Egyház kiadása, Kolozsvár, 1968

IV. FEJEZET

A BÁLVÁNYOKRÓL, VAGYIS ISTENNEK, KRISZTUSNAK ÉS A SZENTEKNEK KÉPMÁSAIRÓL

Micsoda a bálványimádás

A görög bálvány — szó — latinul annyi, mint külszín, vagy ha inkább akarod: képmás, mely az utánzástól nyerte nevét.”1 „A képmás — tehát — nem maga a dolog, hanem tükörképe és hasonlata a dolognak, tudniillik a távol lévő, azaz nem jelenvaló dolognak. Mert ha maga a dolog jelen volna, akkor nem lenne szükség hasonlatra.”2

A bálványimádás” nem más, mint „a képmások tisztelete.” Az apostol „szembeállítja az igazságot az igazságtalansággal, a világosságot a sötétséggel, Krisztust Béliállal, a hívőt a hitetlennel, Isten templomát a képmásokkal. Mindezek szöges… ellentétben állanak egymással.”4

Amiképpen némely bálványok öntve voltak, mások vésve, ismét mások formálva vagy festve, úgy némelyeket az igaz Istennek szenteltek, másokat isteneknek és embereknek, ismét másokat a csillagoknak vagy egyéb teremtményeknek. Mindazáltal többnyire igyekeztek bizonyságát adni, hogy nem magát a jelt, vagyis a bálványt tisztelik, hanem Istent és az ő hatalmát, azaz a kiábrázolt dolgot, jóllehet a pogányok között is voltak olyan bárdolatlanok, amiként a keresztyének között szintén vannak, akik magát a bálványt tisztelik.”5

Két dologra kell figyelni a bálványimádásban. Először arra, hogy nem mindeneket tulajdonít Istennek úgy, amint illenék. Ez a bálványimádás forrása. Ily módon fölcseréljük az ő dicsőségét. Másodszor — a bálványimádás — vagy látható képpel, képmással ábrázolja ki ama láthatatlant, és Isten nevét tulajdonítja a bálványnak, vagy valamely látható teremtményt érzéketlen és igen megvetendő formába öltöztet és azt törvényesen tiszteli.”6

A bálványimádás Isten nem ismeréséből származik. Aki tehát igazán megismeri Istent, könnyen eltávolodik a bálványimádástól. Mert amidőn látja, hogy az egész földön senki se mindenható, igaz, örökkévaló és jó, hanem csak Isten, mindjárt őhozzá fordul. Képmásokat azoknak állítunk, akiktől segítséget kérünk, és akikben valósággal bízunk. A hívő elme azonban Istenen kívül senkiben sem bízik.”7

A Szentírás szava a bálványimádás ellen

A Szentírásban több bizonyságtétel szól a bálványimádás ellen, mint például II. Móz. 20, És. 40, 44, Zsolt. 113, I. Kor. 5, 10, Rom. 1, Gal. 5, I. Thess 1, I. Pét. 4, I. Ján. 5, Jeremiás 10. fejezete.”8 Ennélfogva „visszaélnek a keresztyén szabadsággal, akik a képmásokat… közömbös dolgoknak tekintik.”9 Az írás szerint ugyanis „nem szabad képmásokat készíteni vallásos tisztelet céljából, sem azért, hogy a vallásnak gyámolító eszközei legyenek.”10

Minthogy azért a képmások távollevő dolgoknak a képmásai, a hívő embernek semmi kapcsolata nincs velük, mivel Isten jelen van az ő szívében. Ez a gondolkodás pedig nem csupán a bálványimádó pogányokkal, hanem azokkal a keresztyénekkel szemben is érvényes, akik illetlenül a képmások tiszteletének adták át magokat.”11

Isten képmásai”

Mivel pedig Isten láthatatlan lélek és véghetetlen valóság, kétségtelen, hogy semmiféle művészettel vagy képmással nem ábrázolható ki.12 Innen van, hogy „Isten nem engedi faragott képnek vagy képmásnak a készítését. Más szóval Isten tiltja, hogy neki bármely alakú vagy bárminő anyagból való képmást csináljunk vagy szenteljünk. Mert amiként Isten nem akarja, úgy nem is lehet őt kiábrázolni semmiféle képmással.13 A keresztyén ember tehát senki — mást — nem tisztel és imád, hanem egyedül Istent. Semmiesetre nem — tiszteli őt — hiábavalóságokkal, arannyal, elefántcsonttal, ezüsttel, gyöngyökkel és damaskusi öltözetekkel, amelyről megtanulta, hogy ama örökkévaló — legfőbb — jó bennük nem gyönyörködik, hanem a lélekben és igazságban, a hitben, feddhetetlenségben és szeretetben.”14 Ha mégis képmásokat készítünk, úgy „ebben a dologban sokképpen” vétkezünk. „Először vétkezünk azzal —, hogy ama véghetetlen jót az emberhez hasonlónak véljük… Továbbá az Isten átruházhatatlan nevét másoknak tulajdonítjuk, és nem egyedül Istennek szolgálunk, nem egyedül őt tiszteljük, amint illik: lélekben és igazságban.15 „Ennélfogva nem riadunk vissza attól, hogy az Istenről való képeket az Írás alapján merő hazugságoknak nevezzük. Elvetjük tehát nemcsak a pogányok bálványait, hanem a keresztyének képeit is.16

Krisztus képmásai”

Az apostol azt mondja, hogy… Krisztus… a láthatatlan Istennek képmása (régi Károliban: kimetszett bélyege – a szerk.), εὶχῶν, vagyis az Atyához mindenben hasonló. Mert így szól Filephez: Filep, aki lát engem: látja az Atyát; miképpen mondod tehát: Mutasd meg nekünk az Atyát? Nem hiszed-é, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem?… Megjegyzendő — itt —, hogy a „láthatatlan” —, szó nem a képmásra vonatkozik, hanem Istenre. Mivel ő a maga lényege szerint láthatatlan, és hozzáférhetetlen fényességben lakozik, ebből következik, hogy az Úr Krisztus az ő látható alakja szerint nem lehet Isten képmása. Szükségképpen egyébre — gondolunk — Krisztusban, amidőn — arról beszélünk —, hogy ő Istennek a képmása, tudni illik maga az istenség, azaz egyenlő világosság a világosságból, valóságos Isten a valóságos Istenből „17Krisztusnak ezt a képét nem színekkel kell kifejezni. A színek egyáltalán nem követhetik nyomon magának a dolognak a fenségét, hanem — csak — az egyházi tanítás.”18 Mert bár „Krisztus emberi természetet öltött magára, ezt nem azért cselekedte, hogy mintát nyújtson a szobrászoknak és festőknek.”” „Tekintettel arra, hogy a mi Krisztusunk minden kétséget kizárólag valóságos Isten, és mivel a valóságos Isten tiltja, hogy neki emberi képmásokat szenteljünk, vagyis őt emberi alakban kiábrázoljuk, következésképpen semmiféle képmást nem szabad készíteni Krisztusról, aki valóságos Isten és örök élet.”20 Maga Krisztus „tagadta, hogy a törvénynek és a prófétáknak az eltörlése végett jött (Mát. 5 : 17). A törvényben és a prófétáknál tiltva vannak a képmások (V. Móz. 15. skk., Es. 40 : 18). Tagadta, hogy az ő testi jelenléte használna az egyháznak, de megigérte, hogy Lelkével mindenkor velünk lesz (Ján. 16 :7); kicsoda hinné tehát, hogy testének árnya vagy képe (II. Kor 5: 16) bármi részben is hasznára volna a hívőknek? És mivel bennünk marad az ő Lelke által, bizonyosan Isten templomai vagyunk (I. Kor. 3 : 16).21 „Ugyanis két város van és két nép: egyiknek az alapítója Ábel, a másiké a testvérgyilkos Kain. Amabban uralkodik az igazságosság, igazság, hit, Krisztus; emebben az igazságtalanság, hazugság, álnokság, az Ördög. Amannak a polgárai igazak, a világosság fiai, hívők és Isten templomai; emezekéi igaztalanok, hazugok, sötétek, álnokok, bálványimádók, az Ördög fiai.

Amiképpen — pedig — nem egyezhetnek a természetük szerint egymással kölcsönösen ellentétes dolgok, ugyanúgy semmiképpen nem egyezhetnek a hívők a hitetlenekkel.”22Mi köze hát Isten templomának a képekhez (II. Kor. 6 : 16)?23 „Ha nem akartok álnokságba esni, Krisztushoz ragaszkodva buzgósággal küzdjetek a bálványimádás és a tisztátalanság ellen.”24

A szentek képmásai”

Ami pedig azokat a többi képmásokat illeti, melyeket a teremtményeknek, vagyis a szenteknek állítanak az emberek, ezek éppúgy tiltva vannak, mint Istennek a képei. Mert ha Istennek nem szabad szobrot szentelni, még kevésbé szabad képmást beállítani idegen istennek.”25

És minthogy a megboldogult lelkek és mennyei szentek földi létük alatt személyüknek szóló minden tiszteletet elhárítottak maguktól, és a szobrok ellen harcoltak (Csel. 3: 12 sk.; 14: 11 skk.; Jel. 14:7; 22 :9), vajon kicsoda számára látszik valószínűnek, hogy a mennyei szenteknek és angyaloknak tetszenek saját képmásaik, amelyek előtt térdre borulnak az emberek, leveszik fejökről a föveget, és a tisztelet más jeleivel is illetik őket?26 Tehát „azok a jelképek szintén hazugságok, amelyeket a szenteknek tulajdonítunk. Mert ha valóban azokéi is a képmások, akik egykor éltek és immár halhatatlanul Istennél vannak, mindazáltal mégis hazugságok, mivel gondoskodó és gyámkodó isteneket állítanak elénk, amilyeneket egyáltalán nem ismer a keresztyén szellem.”27

A képekről szóló igaz tanítás

Hogy pedig a vallásban oktatást nyerjenek az emberek, s az isteni dolgokra és saját üdvösségükre intessenek, az evangélium hirdetését parancsolta az Úr (Márk. 16 : 15), nem a festést vagy a népnek festészet által való nevelését; sákramentumokat is szerzett, de sehol nem rendelt szobrokat.28 „Az egyházi tanítás… egyedül alkalmas… az igazság kifejezésére. — Krisztusnak — a képét ne múló színekkel véssük valami élettelen táblára, hanem — véssük — szíveinkbe Isten megelevenítő Szentlelke által, aki meg is őrzi — ezt a képet — kitörölhetetlenül a lelkekben.29 Eközben „nem ítélünk el egyszerűen valamennyi képet és festményt. Ugyanis kicsoda akadályozhatná meg, hogy az állam és a kormányzat szolgálatában nyert érdemekért szobor állíttassék a császárnak, fejedelemnek vagy — valamely — polgárnak? Kicsoda ne fogadná el inkább az isteni iratokból merített tisztességes képeket a templomon kívül, mintsem a valamely szennyes költeményből vett trágár képeket? A vallásra tartozó dolgokban viszont azért irtózunk tőlük, mivel Isten törvénye egyszerűen nem engedi a vallási képmások készítését.”30 „Nem tagadom — mondja Bullinger —, hogy bizonyos szükség van képekre, kiváltképpen a matematikában és szemléltetésekben, de a templomban semmi szükség nincs rájok.”31

Egyébiránt bármerre is tekintsünk, Istennek élő és igazi teremtményei tűnnek szemünk elé, amelyeket ha kellőleg megfigyelünk, sokkal hatékonyabban megindítják a szemlélőt, mint valamennyi emberalkotta képmás vagy üres, mozdulatlan, erőtelen és halott festmény. Ezekről igazán mondotta a próféta: Szemeik vannak, de nem látnak, stb. (Zsolt. 115 : 5. skk.).”32

Az ősegyház a képekről

Krisztus apostoli ősegyháza a maga templomaiban vagy imaházaiban egyáltalán nem tartott képmásokat sem Krisztusról, sem a szentekről.”33Azért helyeseljük a régi irónak, Lactantiusnak a véleményét, aki így szólt: Kétségtelen, hogy semmi vallás nincs ott, ahol kép van.34

A ciprusi Salamisbeli Epiphanius püspök… abban a levelében, melyet János jeruzsálemi püspökhöz intézett”,… „ugyancsak helyesen” „írta a következőket:… Amidőn aztán a Béthelnek nevezett szent helyre jutottunk,… megérkeztem ahhoz a házhoz, melyet Anablatha-nak mondanak. Elhaladva mellette, égő lámpást vettem észre. Megkérdeztem: micsoda hely ez? Tudomásomra jutott, hogy az egyház gyülekező helye. Erre beléptem imádkozni. Találtam — aztán — ennek a templomnak az ajtajánál egy bemázolt és kifestett függönyt, talán Krisztusnak vagy valamely szentnek a képével. Nem emlékszem pontosan, hogy kinek a képmása volt. Amidőn tehát ezt láttam, hogy — t.i. — Krisztus eklézsiájában a Szentírás parancsa ellenére emberi képmás függ, elszakítottam azt, és inkább tanácsoltam a helység őreinek, hogy az élettelen nyomorult festményt göngyölítsék össze és vigyék ki. Azok pedig zúgolódva mondották: ha el akarta szakítani, az lett volna helyénvaló, hogy más függönyt adjon és kicserélje.

Amikor ezt hallottam, megígértem, hogy adni fogok és késedelem nélkül elküldöm. Arra gondoltam ugyanis, hogy lesz, amit küldjek Ciprus — szigetéről. Noshát elküldöttem, amit találhattam. Kérlek azért, rendeld el az ottani presbitereknek, hogy a vivőtől fogadják el az általunk küldött függönyt, és mostantól fogva vigyázzanak, nehogy olyan függönyök találjanak helyet Krisztus egyházában, amelyek vallásunkkal ellenkeznek,”35 „sőt inkább távolíttassék el az a megbotránkoztató dolog, amely méltatlan Krisztus egyházához és a hívő néphez.36 Elfogadjuk mindazáltal a Gregorius szavait: „Más dolog képet imádni, és újra más dolog a történet — szemléltető — rajzából megtanulni, amit imádni kell. Mert amit jelent az olvasóknak az írás, ugyanazt jelenti a tudatlanok számára a kép. Benne látják meg, hogy mit kell követniök. Belőle olvasnak azok, akik nem ismerik a betűket. Ennélfogva kiváltképpen a pogányoknál tanítás gyanánt szolgál a kép.”37Ezenkívül helyeseljük Szent Ágostonnak az igaz vallásról szóló eme felfogását: A vallás ne legyen számunkra emberi művek tisztelése. Mert többet érnek azoknál maguk a művészek, akik ilyeneket alkotnak, de akiket mégsem kell tisztelnünk.38

Forrás

Stephanus Tőkés: COMMENTARIUM IN CONFESSIONEM HELVETICAM POSTERIOREM, Interpretatio petita ex operbus Heinrich Bullingeri, Tom. I., Editio Ecclesiae Reformatae in Romania Claudiopolis-Cluj 1968

Tőkés István: A MÁSODIK HELVÉT HITVALLÁS MAGYARÁZATA, Kommentár Bullinger Henrik művei alapján, I. Kötet, A Romániai Református Egyház kiadása, Kolozsvár, 1968