A bibliafordítások mai (magyar) helyzetképe

A Váradi-Károli Biblia egy 2016-ban kiadott magánfordítás, ami az 1908 előtti Károli Bibliához igyekszik visszanyúlni, amikor a teológiai modernizmus még nem volt hatással a bibliafordításokra. A cikk szubjektív elemzéseket is tartalmaz, valamint a teljesség igénye nélkül érinti a témakört. A cikk nem minden kijelentése tükrözi az oldal álláspontját. Az igeversek összehasonlításához az olvasónak ajánlunk egy revideálás előtti Károli Bibliát itt vagy itt.

Medveczky László teljes írása az általa lefordított Biblia utolsó fejezetéből:

AZ ÚJSZÖVETSÉG GÖRÖG SZÖVEGEINEK VARIÁNSAI, ÉS AZ EBBŐL ADÓDÓ KÜLÖNBSÉGEK

avagy

Két Biblia – két vallás,

más evangélium, más Krisztus

Idézet Heltai Gáspár 1550-es bibliafordításának előszavából:

„Ennek felette azon igyekeztünk, hogy minden igét, a magyarban is tulajdon és szinte azon dolog jegyző igéjével jelentessük ki. Mert amely tolmácsoló vagy írásfordító ezt nem míveli, nagy kárt tesz a keresztyéneknek, megfosztván őket az írásnak igaz és Szent Lélek szerint való értelmétől. Nem néztük ez okáért e munkában azt, mi volna kedves az embereknél, hanem amit néznünk kellett: tudniillik az igaz tolmácsolásnak és az írásmagyarázónak igaz tisztét. Ezért nem is gondolunk vele, ha lesznek olyanok, akik e mi munkánkat nem kedvelik.”

A reformáció korának bibliafordításai a Fogadott Szöveg, vagyis a Textus Receptus görög szövegén alapultak, a mai Bibliák fordításai pedig a szinte kivétel nélkül az úgynevezett Kritikus Szövegen, más néven a Nestle-Aland-féle tudományosan összeállított görög szövegen alapulnak. A Kritikus Szöveg körülbelül annyival kevesebb szót tartalmaz a Textus Receptushoz képest, mint Péter apostol komplett első és második levele. 8000 eltérés van a két szöveg között! Aki egy modern Bibliát olvas, az egy sokkal rövidebb Bibliát olvas. Hogy ez miért van így, arról még beszélni fogunk.

Kevesen tudják, hogy valójában csak kétféle Biblia van forgalomban. Pedig ezek alapjaikban különböznek egymástól. Mivel a téma hatalmas és igen szerteágazó, ezért itt most csak röviden, a teljesség igénye nélkül mutatjuk be, reményeink szerint mindenki számára érthető formában. Nem lehet eléggé hangsúlyozni hogy nem különböző fordítások között válogatunk igazán, hanem két teljesen más alapokon nyugvó csoport között választunk, amikor kiválasztjuk azt a Bibliát, amit olvasni szeretnénk.

Ebben a témában mindenkinek „oldalt” kell választania. Igyekszünk bemutatni miért nem helyes, amikor úgy választunk bibliát, és olyan szempontokat veszünk figyelembe, mint például „az tetszik jobban”, „azt könnyebben olvasom”, „az népszerűbb”, „azt többen olvassák”, „azt olvassa a pásztorom is”. A Biblia tartalmazza hitünk alapjait. Azért hiszünk Jézus Istenségében, mert a Biblia ezt mondja róla. Azért hiszünk abban, hogy egy szűztől született, mert a Biblia azt mondja. Azért hiszünk abban, hogy Isten a Jézusban való hit által eltörölte a bűneinket, mert a Biblia azt mondja. Azért hiszünk abban, hogy a vére mosott meg minket a bűneinkből, mert a Biblia azt mondja. De mi van akkor ha a Biblia egyszer csak nem mondja ezeket? Vagy mi van akkor ha az egyik Biblia mondja, a másik pedig nem? Mi van akkor ha a hitünk alapjairól beszélgetünk, és az egyik Biblia nem azt mondja mint a másik?

Isten egy Bibliát adott az embernek, egyfajta szöveggel. Ha egy szerzője van a Bibliának, mármint a mindenható Isten, akkor nem lehet hogy ellentmondásba keveredjen önmagával. De mi van akkor, amikor különböző fordítású Bibliákban például ezeket olvassuk:

Kiben van a mi váltságunk az Ő vére által, bűneinknek bocsánata;

(Kol 1,14 – 1908-as Károli Biblia)

akiben van megváltásunk és bűneink bocsánata.

(Kol 1,14 – más modern fordítások)

És mi elhittük és megismertük, hogy te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia.

(Jn 6,69 – 1908-as Károli Biblia)

És mi hisszük és tudjuk, hogy te vagy az Istennek Szentje.”

(Jn 6,69 – más modern fordítások)

Akkor látjuk, hogy két teljesen különböző szöveg van a Bibliákban, és nem csak arról szólnak az újabb fordítások, hogy mai magyar nyelven érthetőbbé tegyék a szöveget. Be kell látnunk hogy nem lehet mindkettő helyes. Vagy bizonyságot tett Péter arról, hogy Jézus „a Krisztus, az élő Istennek Fia”, vagy „csak” annyit mondott, hogy ő „Izrael Szentje”.

Mi van, ha nem tudunk egyértelmű választ kapni az életünk, az üdvösségünk, a hitünk kérdéseire? Akkor mire alapozzuk a hitünket? Ha nincs egyértelmű válasz a kérdéseinkre, akkor mire alapul a hitünk?

Ma nincs a birtokunkban egyetlen eredeti kézirat sem, amelyet valamelyik apostol írt volna. Sőt, az azokról készült közvetlen másolat sincs a birtokunkban, hanem csak a másolatok másolatai. Több egyház, illetve gyülekezet hitvallása kijelenti, hogy abban hisznek, hogy csak az eredeti kéziratok voltak Istentől ihletettek.

Valóban csak az autográf (eredetileg megírt) kéziratok az ihletettek?

Van ma egy olyan elméleti irányzat amely azt mondja, hogy csak az eredeti kéziratok voltak ihletettek, és sem a másolatok, sem a fordítások nem ihletettek. Ezt idegen szóval úgy mondják, hogy csak az autográf kéziratok voltak ihletettek, a másolatok és a fordítások már nem. Ha ez igaz lenne, akkor nagyon nagy bajban lenne az emberiség, mert akkor ma már tényleg nem tudhatnánk, hogy Isten valóban mit is mondott, és nem bízhatnánk meg egy írásban sem. De mit mond maga az írás?

Mikor pedig kihozták azok a pénzt, amely az ÚR házában gyűlt össze: megtalálta Hilkia pap az ÚR törvénykönyvét, amelyet Mózes által adott. Hilkia pedig szólt, és mondta Sáfánnak, az íródeáknak: Megtaláltam a törvénykönyvet az ÚR házában. És Hilkia a könyvet Sáfánnak adta. (2Krón 34,14-15)

Izrael annyira elhagyta az Úr követését, hogy senki sem gondolt már a mózesi törvényekre, ezért nem gondozták a törvénykönyvet sem. Jósiás idejében amikor megtalálták a törvénykönyvet, akkor az a törvény leírása után 852 évvel történt. Egy példányt találtak belőle. Nagy valószínűséggel ez már nem az eredeti kézirat volt, amelyet Mózes írt le, hanem annak egy másolata. Erről a másolatról készültek utána további másolatok, amelyek eljutottak hozzánk is. Érdemes megfigyelni hogy Jósiás és Izrael nem vonta kétségbe a másolat hitelességét, és elkezdtek aszerint élni ami meg volt írva. És lám, Isten velük volt, pedig „csak egy másolat” alapján kezdtek el az írás szerint élni.

De a probléma ugyanúgy fennáll az Újszövetség idején is, hiszen Pál ezt mondja Timótheusnak:

És hogy gyermekségedtől fogva tudod a szent írásokat, melyek téged bölccsé tehetnek az üdvösségre a Krisztus Jézusban való hit által. (2Tim 3,15)

Pál bizonyosan tudta hogy Timótheus nem az eredeti, Mózes által írt írásokat forgatta, és mégis, tudomást sem vesz a másolások tényéről, hanem teljes meggyőződéssel mondja Timótheusnak, hogy azok az írások amelyeket gyermekségétől fogva olvasott, azok Isten beszédei, és azok bölccsé teszik őt.

Pálnak ehhez a kijelentéséhez még hozzá kell számítanunk, hogy a Szent Szellem ihlette azt amit írt. Tehát a Szent Szellem is megerősítette Pál kijelentését az írásokról, amik köztudottan másolatok voltak. Ráadásul Timótheus nem is Izrael földjén élt, és mégis megismerhette Istent a másolt írásokból. Az tény, hogy az eredeti szerzők kapták az ihletet, de amikor az ihletett szöveget másolták, akkor annak ihletett tartalma rákerült a másolatra is. A másolat maga valóban nem ihletett, de a szöveg amit leírtak, az maga az ihletett szöveg volt. A Biblia maga mond ellent annak az elméletnek, hogy csak az eredeti kéziratok lehetnek ihletettek, mert a szöveg tartalma hordozza az ihletést. Úgyhogy aki azt állítja, hogy csak az eredeti kéziratok az ihletettek, akkor azt mondja, hogy csak és kizárólag az az egyetlen, eredetileg használt papirusz vagy más anyag az ihletett – amelyre például Ésaiás leírta Isten szavát, de az arról készült másolatok már nem ihletettek, hiába tartalmazzák ugyanazt a szöveget, mint az eredeti kézirat.

Lehet bízni a másolatokban?

A tudományosan (Kritikus Szöveg alapján) összeállított újszövetségi görög szöveg kialakításánál egy tollvonással kizárták azt a több mint 5000 kéziratot, amelyet szerte a világban sokszorosítottak, és egészen a modern korig használtak a görögül beszélő területeken. Kizárták az egyházatyák kommentárjaiból az igehivatkozásokat, amelyek már olyan korai időponttól léteznek, mint Kr. u. 150. Valamint kizárták az első fordításokat is arra hivatkozva, hogy azok nem az eredeti nyelven íródtak. Hogy ez miért fontos, arra rögtön rátérünk. Egyedül a kéziratok korára alapozzák a szövegek hitelességének mértékét, azt mondják hogy minél régebbi, annál biztosabb hogy jó. Ez a megközelítés azonban semmilyen garanciát nem ad arra, hogy a régi kézirat valóban egy hiteles másolata az eredetinek, illetve azt sem zárja ki hogy szándékosan más szöveget tartalmaz a kézirat, amelyre szintén számos példa van. Arra hivatkoznak hogy a később keletkezett másolatok pontatlanok, és tele vannak olyan betoldásokkal, amelyek nem voltak részei az eredeti írásoknak.

A másolatokról el kell mondanunk néhány nagyon fontos dolgot. Az Újszövetség kéziratainak másolása során sohasem létezett központi irányítás, szabadon elérhető szöveg volt, azt mindenki szabadon másolhatta, ezért a másolatok helyétől csillagszerűen terjedtek el, és így lettek sok nyelvre lefordítva. A másolatoknál láthatók az egyedi különbségek amelyek a függetlenségüket mutatják, és vannak a másolatok másolatai, amelyeket arról lehet felismerni hogy az elődjük egyedi jegyeit hordozzák. Ezért ha a másolatoknak ugyanaz a szövege, akkor az azt mutatja hogy nincsenek hamisítva. Ha a mai kritikusok által előnyben részesített rövid szövegből indulnánk ki, mint például a Vatikáni kódex, akkor hogyan lenne lehetséges az, hogy a világ különböző pontjain készült másolatok ugyanazokat a betoldásokat mutatnák? A közös megegyezés szóba sem jöhet, hiszen a különböző kolostorokban lévő másolók nem ismerték egymást. Valós példaként legyen megemlítve egy kolostor Jeruzsálem környékén, egy Görögországban az Athos hegyen, és egy Konstantinápolyban, a mai Törökország területén. Mindezeknek a másolatoknak gyakorlatilag ugyanaz a szövege. A másolóknak az volt a feladata hogy úgy másoljanak, hogy nem hagynak ki semmit, és nem adnak a szöveghez semmit. Ha a Westcott-Hort és Nestle-Aland féle elmélet igaz lenne, akkor az egész újszövetségi hagyomány egy katasztrófa lenne, mert akkor csak egy-két olyan kézirat lenne, amely megőrizte az eredeti szöveget, és a mai liberális teológusokra lenne szükség, hogy a hamisítatlan szöveget összeszerkesszék. A többi másoló munkája pedig, vagyis a másolatok 99,99%-a (vagyis több ezer kézirat) csak feldolgozott hozzáadás lenne, más szóval hamisítvány. Ez a fajta hamisítás csak egy központi összehangolással lett volna lehetséges, mivel szinte minden másolatnak ugyanaz a szövege. Ez a tény gyakorlatilag lehetetlenné teszi az elméletet a hozzáadott szövegekről. Ezért gyanús ha emiatt romlottságra hivatkozva elvetik szinte az összes kéziratot, és kiválasztanak néhány olyat, amelyet minőségileg magasabb színvonalúnak jelentenek ki. A több mint 5300 elutasított kézirat bizonyítékával szemben 46 elfogadott kézirat áll, élükön a Vatikáni és Sinai kódexekkel, amelyekben főként alexandriai kéziratokra helyezik az alapokat, elutasítva az elsöprő többség bizonyítékát.

Ez a módszer már azért is tarthatatlan, mert a Vatikáni kódex is felismerhetően sok hibát tartalmaz, nem beszélve a Sinai kódexről, amely a valaha legtöbbet javított kódex a maga több mint 14.000 javításával. A Vatikáni és a Sinai kódex között nagyon sok baljós hasonlóság van, amely bizonyítja hogy egymástól nem nagy távolságra, ugyanarról a romlott eredetiről másolhatták őket. Maga Tischendorf azt bizonygatja, hogy a két kódex néhány részét ugyanaz a másoló írta, mégis minden oldalon eltérnek egymástól, ahogyan nagyban különböznek a Fogadott Szövegtől, a Textus Receptustól is. A Textus Receptushoz képest a Vatikáni kódex csak az evangéliumokból kihagy legalább 2877 szót, hozzáad 536 másikat, kicserél 935-öt, áthelyez 2098-at, és módosít 1132-t: összesen 7578 változtatást tartalmaz. A Sinai kódex sem különb, mert elhagy 3455 szót, hozzáad 839-et, kicserél 1114-et, áthelyez 2299-et, módosít 1265-öt: összesen 8972 változtatást tartalmaz. De nem szabad elfelejtenünk, hogy ezek az elhagyások, módosítások, kicserélések, áthelyezések egyáltalán nem ugyanazok a két kódexben! Könnyebb két olyan egymást követő verset találni amelyek eltérnek egymástól, mint két olyat amelyek teljesen megegyeznek. És ez a két kódex képezi a modern Bibliák alapszövegének oszlopát.

Az hogy az egyiptomi száraz klíma miatt fennmaradhattak a régi kéziratok, még semmi bizonyítékot nem ad a szövegek minőségére. Fontos alapelv hogy nem a kéziratok koráról van szó, hanem a szövegek koráról és minőségéről, bár a szöveget tartalmazó papirusz korából is sok következtetést le lehet vonni.

De a „következetességi módszer” miatt, amelyet a Nestle-Aland verzió kiadói védenek, ma már olyan is előfordul, hogy a szöveg olyan olvasatokat is tartalmaz, amelyeknek nincs kézirati bizonyítéka. Ez végül a „meg van írva” elv végét jelenti. De a kritikus szöveget gondozó bizottságnak, a Nestle-Aland szöveg kiadóinak ma már nem is érdeke hogy kézirati bizonyítékot is felmutassanak, hanem az a céljuk, hogy legyen egy általuk preferált kiindulási szöveg, mert állításuk szerint az eredeti szöveget ma már nem lehet rekonstruálni.

De hasonló „lyukak” vannak abban a gondolatmenetben is, ahogy az egyházatyák idézeteit és a korai fordításokat is kizárják. Ugyanis hogyan lehetne lefordítani a szöveget úgy, hogy pont azt fordítják bele a szövegbe ami nem létezett, és csak valahol a világ másik részén valaki hozzáírta egyszer a szöveghez. Ha ez történt volna, akkor hogyan lehetséges hogy egy pár évszázaddal későbbi kéziratban pedig nincs benne, de a világ más részein mindenhol egyformán ugyanazzal a „hibával” másolták tovább. Akkor az egyiptomi részen honnan vették azt a kéziratot amelyben nem volt benne, ha sehol máshol nem létezett kézirat azok nélkül a változtatások nélkül?

Ugyanígy hogyan idézhették az egyházatyák a szöveget a világ több pontján ugyanazokkal a betoldásokkal, már Kr. u. 150-ben? Például Justin Martyr, aki Kr. u. 151-ben már hivatkozik Márk evangéliumának a végére az Úr mennybemenetelével kapcsolatban.

Ez azért érdekes, mert a Márk evangéliumának utolsó szakaszát ma már a bibliakutatók megkérdőjelezik hogy egyáltalán része volt az eredeti szövegnek, és nem tartalmazza sem a Vatikáni, sem a Sinai kódex. Vagy Iréneusz, aki Kr. u. 180-ban idézi Márk evangéliumának végét. De érdekes hogy ezeket a bizonyítékokat nem veszik figyelembe a megállapításaiknál, és ez a hozzáállás jellemző az egész Újszövetséggel kapcsolatban.

Itt válik ketté a világ a Biblia szövegének megítélésében. Akik ma elfogadják a tudományos álláspontot, akkor azok jó esetben abban hisznek hogy Isten egyszer megadta a beszédét, de azt az ember nem tudta megőrizni, és most szükségünk van a tudósokra akik összeállítják nekünk a szerintük legvalószínűbb változatot. Így az ő Istenképükbe nem fér bele a mindenható Isten, aki azt mondta hogy megőrzi az igéjét (Mt. 24,35), és akkor azt kell hinnünk, hogy majdnem kétezer évig senki sem olvasta rendesen az Újszövetséget, és csak most, a 19. század végétől van rá lehetősége a modern embernek azt olvasni a maga teljességében, hála a modern kori tudósoknak. Bár szerintük még most sem lehetünk benne biztosak, hogy pontosan olvassuk-e az igét, mert ha előkerül egy régebbi lelet, akkor az hatással lehet az egész szövegre. El akarják hitetni velünk hogy nem tudhatjuk, hogy Isten pontosan mit mondott. Egyáltalán a hitünk alapjaiban kell kételkednünk, ugyanis az általuk szerkesztett Bibliában sem lehetünk biztosak, mert ezek után mi a bizonyíték arra hogy Jézus valóban az Isten Fia, és valóban meghalt és feltámadt az írásoknak megfelelően (1Kor.15,3-4)? De mely írásoknak?

Ha nem a kéziratok többségén alapuló Bibliát olvasunk, mint ami például a Károli Biblia (1908-ig), akkor szembe kell néznünk a korábbi állításokkal, és úgy vesszük kézbe a Bibliát, amelyet olyanok állítottak össze, akik nem hiszik hogy az évezredeken keresztül másolt szövegek hitelesek, és ezt sajnos ki is lehet olvasni az általuk szerkesztett Bibliákból.

Több tendencia tetten érhető ezeknél a különbségeknél. Az egyik ilyen tendencia hogy hangsúlyozzák Jézus emberi születését, és megpróbálják őt is teremtményként szerepeltetni. De ez nem csak az Újszövetségben látható, hanem az Ószövetségben is előbukkan. Amikor Heródes megkérdezi hogy hogyan szól a prófécia a megszületendő Messiásról, akkor az az ige valósággal Isten Fiának a megszületését prófétálja meg. De nézzük csak meg hogy ezt hogyan írják a mai Bibliák:

Te pedig, efrátai Betlehem, bár a legkisebb vagy Júda nemzetségei között, mégis belőled származik az, aki uralkodni fog Izráelen. Származása visszanyúlik a hajdankorba, a távoli múltba. (Mik 5,2 – Revideált Új Fordítás 2005)

Ezt mondja az Örökkévaló: „Efráta Betlehemben! Bár a legkisebb vagy Júda nemzetségei közül, mégis benned születik meg Izráel Fejedelme, kinek származása az idők kezdetére nyúlik vissza, az őskor napjaiba!” (Mik 5,2 – Egyszerű Fordítás 2015)

De te, Efrata Betlehemje kicsiny vagy ugyan Júda ezrei között; mégis belőled származik majd nekem Izraelnek jövendő uralkodója, származása az ősidőkre, a régmúlt időkre nyúlik vissza. (Mik 5,2 – Káldi Neo-Vulgata 1997)

De te, (Betlehem) Efrata, bár a legkisebb vagy Júda nemzetségei között, mégis belőled születik majd nekem, aki uralkodni fog Izrael felett. Származása az ősidőkre, a régmúlt időkre nyúlik vissza. (Mik 5,2 – Katolikus (SztI) 2003)

De hogyan is van ez a vers egy reformáció korabeli szövegből fordítva:

De te, Efratának Bethleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei között: belőled származik nekem, aki uralkodó az Izraelen; akinek kijövetelei eleitől fogva, öröktől fogva vannak. (Mik 5,2 – Váradi-Károli Biblia)

A mai Bibliákban már összecseng az, hogy nem az egyszülött Fiú jelenti ki az Atyát (Jn.1,18), és Jézus nem öröktől fogva van, hanem az idők kezdetétől származtatják Jézust mint egy teremtményt. De azért változott meg az 1Tim. 3,16 is, hogy ne az legyen benne hogy „Isten megjelent testben”, hanem az, hogy „aki megjelent testben”. Még nem húzták át hogy Jézus Isten és egy az Atyával, de a mai Bibliákban egyre halványul Jézus Istensége.

Kérdezzük meg magunkat: Még mindig azt tudjuk mondani, hogy ugyanazt tanítják a mai Bibliák?

De hogyan is nyertük el a megváltást a bűneinkből ha Jézus valóban csak teremtmény lett volna? Nézzük mit mondanak a mai Bibliák:

Benne nyertük el a megváltást, bűneink bocsánatát. (Kol 1,14 – Katolikus (SztI) 2003)

Benne van a mi megváltásunk, a bűnök bocsánata. (Kol 1,14 – KNB 1997)

Benne van a mi váltságunk, bűneink bocsánata, (Kol 1,14 – ÚRK 2011)

akiben van megváltásunk és bűneink bocsánata. (Kol 1,14 – RÚF 2005)

Mert a Fiú által szabadultunk meg, és kaptunk a bűneinkre bocsánatot. (Kol 1,14 – EFO

2015)

Ezek szerint nem volt szerepe Jézus kiontott vérének. De mit mond a kéziratok túlnyomó többsége?

Kiben van a mi váltságunk az Ő vére által, bűneinknek bocsánata; (Kol 1,14 – Károli Bibliák 1590-1908-ig)

Hiszen erről beszél más helyen is az ige, hogy Jézus kiontott vére szerzett nekünk megtisztulást (Zsid.9,14; 1Jn.1,7). Még mindig azt tudjuk mondani, hogy ugyanazt a vallást képviselik a mai Bibliák?

Sorolhatnánk azokat a részeket, amelyek a kéziratok túlnyomó többségében benne vannak, és elég külső bizonyíték is van hogy azok nem késői betoldások, ahogyan a mai tudósok állítják. Viszont az a vallás, amely felé ezek az új Bibliák visznek minket, azok már nem az öröktől fogva való és Istentől született Jézust hirdetik, hanem egy teremtményt aki meghalt; és ha a feltámadását sem erősítik meg azok a Bibliák, akkor bajban vagyunk, mert azt mondja az ige, hogy ha nem támadt fel akkor mi még a bűneinkben vagyunk (1Kor.15,17).

De ha őket hallgatjuk, akkor egyébként sem tudhatjuk hogy mit mondott pontosan Isten, mert sok tudós verejtékes munkájára van szükség, hogy legalább közelítsünk a tényleges szöveghez, mert Isten nem őrizte meg azt számunkra. És még egy lényegi kérdés: ők honnan tudják hogy mit tartalmaz a tényleges szöveg, amihez közelíteni akarnak? Mihez képest jó vagy nem jó a szöveg amivel dolgoznak? És akkor még nem is beszéltünk a fordítások problémáiról.

Látjuk már hogy a mai Bibliák egy másik Jézust, egy másik Istent, és egy másik evangéliumot hirdetnek? Akkor pedig nem ugyanazt a vallást képviselik, amit mi kereszténységnek hívunk. Az hogy melyik Bibliát olvassuk, ma már nem csak „kényelmi” szempont, hanem igenis a hitünk alapjait érintő kérdés. Ha elveszik tőlünk azt a meggyőződést hogy Isten ihlette az igét, akkor a hitünk alapjait veszik el tőlünk.

Hadd álljon itt egy hosszabb idézet Spurgeon-től, akit talán nem kell bemutatni. Ő kortársa volt az első revideált Westcott-Hort-féle Újszövetség megjelenésének, és pár hónapon belül elvetette, mert olyan igehelyek hiányoztak belőle, ami alapján ezt a fajta megközelítési módot nem tudta elfogadni. De hallgassuk meg hogy élete végén hogyan beszél a Bibliákról, és a benne lévő igazságról.

„Az első a fegyverzetünk, az ihletett Ige. Egyszóval a harcunkban meg kell tartanunk a Szellem kardjának régi fegyverét. Csodáltuk is a régi evangélium szentséges eredményeit. Annyira hozzászoktunk már, hogy gyakran nem is látjuk hogy sohasem veszti el a vonzerejét. Az új rend könyveit olvasva, bár kézzelfogható hamisság nem tűnik fel, észreveszed hogy egy csavart adtak neked, és a szellem hangja is halkabb lett; ezért légy óvatos. Olyan emberekkel harcolunk, akik feladták az engesztelő áldozatot, elutasítják az Ige ihletettségét és szégyenfoltokat dobnak a hitből való megigazulásra…….Isten igazsága szemben az emberek kitalációjával. […]

Majdnem teljes fejezeteket vágtak ki a Bibliából; azt mondták hogy néhány könyvet meg sem kellett volna írni. A szóbeli ihletés a legnagyobb butaság volt, és sohasem szabad tolerálni. A legnagyobb fájdalommal említjük ezeket az eseteket, de még vannak néhányan akik határozottan elutasítják, hogy páran eltértek a hittől, vagy csak olyan kevesen vannak, hogy az említésre sem méltó. […] De az elhagyásaik a legszomorúbb eredményt produkálják. Nem hagyhatod el az igazságnak csak a legsötétebb és legkomolyabb részét anélkül, hogy minden más igazság erejét meg ne gyengítenéd. Testvérek, ne hagyjatok ki semmit. A gonoszság, amivel hozzáadunk vagy elveszünk az Úr Igéjéből, talán fel sem tűnik a mi időnkben, de ha eljön és aratni kezd egy másik generációban, akkor mi is ugyanolyan bűnösök leszünk. […] Nincs kétségem hogy bizonyos igazságok elhagyásai komoly hibákhoz vezettek. Emlékezz hogy egyszer számot kell adnod, és az a számadás nem lesz örömteli, ha Isten igazságaival hamis játékot játszottál. Hogyan fogsz elszámolni „azon a napon”, ha hozzátettél, vagy elvettél Isten Igéjéből?

[…]

Aki hibát lát az Írásokban, azt gondolhatja magáról hogy megváltoztathatja a Seregek Urának beszédét; de mi, akik hiszünk Istenben, és elfogadunk minden szót amit mond, és nem teszünk ilyen merész kísérletet. A saját szavaink olyanok mint a papírgalacsin, ha összehasonlítjuk az Ige puskagolyójával. Minden dolog végkövetkeztetése az Ige. Nincs több érv azután, amikor azt találjuk hogy „meg van írva”. Az hogy „Így szól az Úr”, véget vet a vitatkozásnak. […] Ennek az „igazságnak, az egész igazságnak és semmi másnak, mint az igazságnak” kell lennie, vagy egyáltalán semminek. Sohasem fogjuk megkísérelni megmenteni az igazság felét azzal, hogy bármelyik részét elvessük. Kiállunk mindegyik mellett, vagy egyik mellett sem. Teljes Bibliánk lesz, vagy nem lesz Bibliánk. A Szellem kardjával meg kell tartanunk az egész igazságot úgy, mint a sajátunkat, és nem szabad elfogadnunk egy kis részét, mint Isten ellenségeinek a felajánlását. Isten igazságát úgy tartjuk meg mint Isten igazságát. Isten velünk van és nem szűnünk meg azt dicsőíteni, hanem a végsőkig ragaszkodni fogunk a teljes kinyilatkoztatott igazsághoz.” (mindhárom idézet részlet: C.H. Spurgeon – „Final Manifesto”-jából, amelyet tanítványainak tartott 1891 áprilisában.)

A protestáns és a katolikus bibliák újra összefonódnak

A nagy nyilvánosság előtt a reformáció kora leplezte le a katolikus Bibliát. Egy katolikus tudós, Desiderius Erasmus (vagy Rotterdami Erasmus) 1516-ban kiadta a saját latin fordítású Újszövetségét, amely mellé odatette azt a görög szöveget is, amelyről fordított. Ezek a görög kéziratok egy nagyon más szöveget tartalmaztak mint amit a kor latin Bibliája tartalmazott, a Vulgata. A katolikus egyház folyamatosan eltiltotta az emberektől a Bibliát, nem támogatta a Biblia olvasását a hétköznapi emberek számára (a laikusoknak), mert azt mondták hogy azt csak tanult, egyházi embereknek szabad; az ige magyarázata pedig kizárólag papi privilégium. Emiatt azonban nem is derült ki a nyilvánosság számára, hogy az addig elzárva tartott Vulgata alapú katolikus Biblia tulajdonképpen mit is tartalmaz. Erasmus könyvének nyomán azonban mindenki láthatta, hogy az mennyire eltér attól a szövegtől, amelyet Isten eredetileg az emberek kezébe adott.

A nagy reformátorok ezért teljesen elutasították a katolikus Bibliát, és az eredeti nyelven írt szövegekhez fordultak hogy abból készítsenek fordításokat. Károli is megemlíti a Vizsolyi Biblia előszavában, hogy a latin Biblia mennyi elhagyást, betoldást és a pápaság igényeinek megfelelő változtatást tartalmaz.

A Vulgata

A Vulgata, vagyis a katolikus egyház Bibliája, pápai megbízásra Jeromos keze alatt készült el.

„A Vulgata latin nyelvű Biblia-fordítás, az i. sz. 5. század elején készült, Szent Jeromos (347–420) munkája. Valójában nem új fordítás a szónak abban az értelmében, hogy Jeromos maga készített volna új bibliaszöveget, sokkal inkább a Vetus Latina-hagyomány (VL) különféle anyagait dolgozta össze, korrigálta, írta át. Felhasználta a Septuaginta megoldásait és külön a munka kedvéért megtanult héberül is. […]I.

Damáz pápától 382-ben kapott megbízást a latin nyelvű fordításra. Az evangéliumokat 383-ban már be is fejezte. Az Ószövetséget a héber és arámi nyelvekből fordította és állandóan összehasonlította a görög Septuaginta-fordítással is. Ez a munkája mintegy húsz évig tartott.” (Katolikus lexikon)

Bár nem új fordítást készített, de így is sok helyen változtatott a korábbi szövegen, és ami biztos, hogy az Újszövetségben átdolgozta az evangéliumokat, de nem biztos hogy a többi részt is átdolgozta volna, illetve azon mennyit változtatott. Az Ószövetség revíziójához felhasználta a Septuagintát is, és több helyen eltért a héber szövegtől a Septuaginta javára. A Zsoltárok és az apokrif könyvek a Septuaginta szerint kerültek bele a Vulgata-ba. A valódi Septuaginta igen messze áll a mai közhiedelemben elfoglalt státuszától. Már a reformáció korában többen is hangot adtak annak, hogy ha valaha létezett is egy Krisztus előtti fordítás amelyet zsidó rabbik készítettek, akkor az a középkor idejére már teljesen elveszett. Amit ma Septuagintának nevezünk, az valójában Órigenész munkája, aki Kr. u. 200 körül készítette el. Órigenész pedig olyan szélsőséges nézeteket vallott, amelyek közel állnak a gnosztikus, a mai ezoterikus, spiritualista, de még a Jehova tanúi nézeteihez is. A Septuagintából nincs egyetlen példány sem, amely megelőzné Krisztus korát, ezért sem állhat meg az a nézet, hogy a diaszpórában lévő zsidóság és az apostolok is ezt olvasták volna, mert akkor a leletek gazdagságával kellene rendelkeznünk; de néhány fennmaradt görög fordítástöredéken kívül nincs semmi amit annak lehetne nevezni. A ma legrégebbinek tartott Septuaginta kódexek a Vatikáni kódex és a Sinai kódex.

Attól fogva hogy Jeromos elkészítette a Vulgata-t, sokan módosítottak rajta az évszázadok alatt. De annak ellenére, hogy milyen állapotban volt a hozzáadások, elhagyások és változtatások miatt, a reformáció válaszaként az 1546-os Tridenti zsinat mégis a Vulgatát nevezte meg az egyedül hiteles Bibliának. Azután a katolikus egyház módszeresen ellene ment minden más szövegen alapuló fordításnak, egészen a II. Vatikáni zsinat idejéig, amikor is engedélyt adtak az eredeti héber és görög nyelvű szövegek újrafordítására.

De még a tridenti zsinat után is, V. Sixtus pápa sok változtatással adta ki 1589-ben a Vulgata-t, amelyet azután maga az egyház tiltott be 1590-ben, és több mint háromezer változtatással adta ki újra VIII. Kelemen pápa.

Összegzésül elmondhatjuk, hogy a katolikus Biblia az évszázadok alatt nem volt tekintettel az eredeti nyelveken íródott szövegekre, és sok esetben önkényes változtatásokkal (elhagyásokkal, betoldásokkal és változtatásokkal) átírták a Biblia szövegét, sokszor azért hogy egyezzen a katolikus tanokkal. Ez a latin Biblia nagy egyezőséget mutat a Vatikáni kódex-szel, amely az Órigenész féle Septuaginta ma fennmaradt egyik legrégebbinek tartott példánya. Bár a Vatikáni kódex eredetéről és koráról igen keveset tudni, mert először csak 1475-ben lett megemlítve a vatikáni könyvtár leltárában.

A protestánsok átvették a katolikus Bibliát

Amikor az anglikán egyház megbízta Westcott és Hort professzorokat hogy revideálják az akkori hivatalos angol nyelvű Bibliát, akkor ők túllépve a megbízatásukon a görög nyelvű szöveget is megváltoztatták. Munkájuk oszlopa a Vatikáni és a Sinai kódex volt. A Vatikáni kódexről ezt mondták:

„Ez a legfőbb hatalmasság a kéziratok között, a Westcott és Hort görög Újszövetséghez” (Westcott-Hort Revideált Újszövetség 1881, Előszó – xxvi. oldal)

Ezért a bizánci többségi kéziratokkal szemben, túlnyomórészt az általuk átírt kéziratok szövegét helyezték át az ő Újszövetségükbe. Westcott és Hort életét nézve kimondhatjuk, hogy nem voltak a hit igaz emberei, és bár protestáns egyházi emberek voltak, még a katolicizmus felé is hajlottak. Nem csoda tehát hogy a Bibliájuk is elhajolt a katolikus Biblia irányába. Ezzel visszaírtak a görög szövegbe olyan katolikus tantételeket, amelyek addig nem szerepeltek egyetlen protestáns Bibliában sem. A teljesség igénye nélkül csak néhány helyet megemlítve így került vissza a cselekedetekből való megigazulás (pl. Jn.3,36; Róm.11,6; Jel.19,8), a gyónás (Jak.5,16), gyermekkeresztség igazolása (az ApCsel 8,37 kivételével – ezt mi elutasítjuk – a szerk.), Mária felmagasztalása (Lk.1,28), Mária szüzességének hangsúlyozása (Mt 1,25 megváltoztatásával).

Westcott és Hort munkája 1881-ből nem merült feledésbe, hanem a Nestle-Aland-féle szöveggondozó bizottság is az ő munkájukat vette alapul, és azt csak ott változtatták ahol szükségét érezték. Azzal hogy a tudósok az eredeti szövegeket a Vatikánban őrzött görög nyelvű kódexhez igazították, tulajdonképpen azt tették, hogy amely eltéréseket a reformáció korában feltártak és lelepleztek, azokat ismét visszatették a szövegbe, de most már nem a fordítást igazították az kéziratokhoz, hanem a görög és héber szöveget igazították a fordításhoz, amelyet a katolikus egyház bocsátott a rendelkezésükre.

A Nestle-Aland féle szöveg 28. kiadásának szövegkritikai munkáiban részt vett Stephen Pisano, a Pápai Biblia Intézet munkatársa a Szentszék egyeteméről, Olaszországból. Az 50-es években pedig Carlo Maria Martini jezsuita szerzetes volt a tagja a szövegkritikai bizottságnak. Az ő jelenlétük már a II. Vatikáni zsinat következménye, amely után Róma nyitott az együttműködésre és az ökumenizmusra.

Azt kevesen tudják hogy Kurt és Barbara Aland 1984 és 1992 között teljesen revideálta és frissítette az 1906-os Nestle Latin Újszövetséget, és ugyanezen a néven újra kiadta. A szöveg egy reprintje a Nova-Vulgata Újszövetségének, amelyhez a szövegkritikai bizottság hozzáadott különböző olvasatbeli variációkat a korábbi kiadásokból. A szöveget úgy formálták hogy megegyezzen a Novum Testamentum Graece-vel. Ennek azért van nagy hordereje, mert a katolikus egyházon belül a latin nyelvű Nova-Vulgata a hivatalos Biblia. Tehát a katolikus „alap” Biblia Újszövetsége most már megegyezik a protestáns Újszövetséggel! Ezek a változtatások a régi katolikus Biblia irányába vitték el a szöveget, de még a Nestle-Aland féle szöveget is; és nem a katolikus Bibliát közelítették a protestánsok által használt szövegekhez.

A protestáns hittudománytól mindeddig teljesen elzárkózott katolikus egyház a protestánsoktól vette át a saját latin Bibliáját, de ezt csak azért tette meg, mert a protestánsok már a katolikus Bibliát használták! Micsoda csavar!

A Nova-Vulgata jelentősége

Egészen a legújabb korig a katolikus egyház kitartott a Vulgata mellett (vagyis a Biblia latin fordítása mellett), mint az egyetlen általuk elfogadott Biblia. A Tridenti zsinat határozatait a pápai bulla 1564-ben erősítette meg, és ez a zsinat kimondta hogy a Vulgata a katolikus egyház hivatalos Bibliája, mely magában foglalja az apokrif írásokat is. Ez a zsinat meghatározta a katolikus egyház tanítását és működését is egészen az első vatikáni zsinatig, vagyis háromszáz évig. Teljesen elutasították a protestáns Bibliákat, és üldözték is azokat, mivel azok több helyen ellentmondtak a katolikus Bibliának és a benne lévő tanoknak. Egészen a 20. századig tartotta a pozícióját a latin Vulgata a katolikus egyházban.

Azonban XII. Pius pápa 1943 Szeptember 30-án kiadta a pápai enciklikáját, a „Divino afflante Spiritu”-t, vagyis a „Szent Szellem által inspirálva” című művet. Ebben felhív új bibliafordítások készítésére, amelyek Jeromos latin Vulgatája helyett az eredeti nyelvekről készültek. Jeromos Vulgata-ja volt addig az alapja a nemzeti nyelvekre fordított katolikus Bibliáknak, így nálunk a Káldi György féle fordításnak is.

A második Vatikáni zsinat határozott a latin Zsoltárok könyve revíziójáról, összhangban a modern szövegekkel és nyelvészeti tanulmányokkal úgy, hogy mindeközben tartsa meg és finomítsa a keresztény latin stílust. 1965-ben VI. Pál pápa felállított egy bizottságot, hogy revideálja a Vulgata többi részét, követve ugyanazokat az irányelveket. A latin nyelvű Zsoltárok könyve 1969-ben lett kiadva, az Újszövetség 1971-ben, és az egész Nova-Vulgata először egy kötetben 1979-ben. Mindezek az alapszövegek összhangba lettek hozva a modern kritikai görög, héber és arámi szövegekkel, és 1979-ben II. János Pál Scripturarum Thesaurus apostoli alkotmányában hivatalossá tette az egyházban az új Nova-Vulgatát.

Kurt és Barbara Aland latin szövegének köszönhetően, pápai beleegyezéssel megerősítve, ma már ugyanaz a katolikus latin Neo-Vulgata, mint a protestáns héber Ószövetség és görög Újszövetség. És ahogyan láttuk, mindkettőnek a Leningrádi Kódex és a Vatikáni kódex adja az alapját. Ezért aki egy mai, modern protestáns fordítást olvas, az is a katolikus Bibliát forgatja. Minél frissebb a kiadás, annál közelebb van a szövege a tridenti zsinat által elfogadott katolikus Bibliáéhoz.

Mit jelent ez igazából?

Tulajdonképpen a reformáció végét. A reformáció kezdetén ugyanis nagy visszhangja volt annak a ténynek hogy a katolikus Biblia sok olyan változtatást tartalmaz, amely nincs benne az eredeti nyelveken írt kéziratokban, és ezek a változtatások visszanyúlnak egészen 384-ig, amikor Jeromos elkészítette az első verziót. De most a katolikus egyház kihasználva az ökumenizmust, a protestáns tudósokkal együtt készített egy olyan protestáns szöveget, amely megegyezik a tridenti zsinat által elfogadott katolikus Bibliával, és ahhoz már bátran hozzáigazították a hivatalos katolikus Bibliát is.

Ahogyan láttuk a katolikus Biblia alapja az eretnek filozófiát valló Órigenész Septuagintája, amely a Vatikáni kódexben maradt ránk; erre az alapra helyezte a munkáját Westcott és Hort, és készítette el az új protestáns görög Újszövetséget. A régi katolikus Biblia szövege él tovább ma is minden egyes protestáns Bibliában, és minél frissebb kritikai görög szövegen alapul egy fordítás, annál közelebb áll a régi, reformátorok által elutasított katolikus Bibliához. Valójában mindaz semmivé vált amiért a reformátorok harcoltak, olykor még az életüket is adva a Biblia tisztaságáért.

Amit nem ért el évszázadok alatt a katolikus egyház erőszakkal, azt elérte a „tudománnyal”. A protestáns tudósok közreműködésével eltörölték az igaz protestáns Bibliát, és visszaadták az emberek kezébe azt a régi katolikus Bibliát, amelyet reformer elődeik elvetettek. Ezzel együtt eltűnnek mindazok a protestáns hittételek is, amelyeket a hiteles forrásból származó kéziratok tartalmaztak, és megmarad a régi katolikus hitrendszert alátámasztó sokszorosan átírt Biblia. Ha nem egy reformáció korabeli héber és görög szövegen alapuló Bibliát olvasunk, akkor egy megrontott alapokon álló katolikus Bibliát olvasunk, bárki is fordította vagy adta ki. Csak kétféle Biblia létezik!

Néhány szó a fordításokról

Mióta Bábelnél Isten összezavarta a népek nyelveit, azóta szükség van a fordításokra. A nemzetközi kapcsolatokban mindenütt jelen van a fordítás. Minden nemzetközi szerződést le szoktak fordítani a résztvevő országok nyelvére, hogy mindenki pontosan érthesse a megállapodás szövegét. Így értesülünk például az Európai Unió rendeleteiről is, amelyeket minden tagállam nyelvére lefordítanak, hogy minden tagország állampolgára a saját nyelvén olvashassa azt.

Ez pedig felveti a fordítások kérdését. Egy fordítás sem olyan fontos mint Isten szavának a fordítása, mert mindenkinek pontosan kell tudnia hogy mit mondott Isten. Sokan az életünket tesszük arra hogy mit mondott Isten, és aszerint élünk amit Ő mondott. Hogy úgy mondjam, ez élet halál kérdése, mert végül mindenkinek meg kell állnia Isten előtt hogy megítélje életét, és ennek következményeként dől el hogy örök élet, vagy örök kárhozat lesz a sorsa (ApCsel.17,31; Jel.20,12).

Lehetnek-e ihletettek a fordítások?

Van jó fordítás? Vagy jobban mondva, lehet egy fordítás ihletett? Ma sajnos több olyan irányzat van a fordítások kérdéskörében, amelyek igencsak megosztják a mai fordítókat és az általuk készített fordítások minőségét is. Egy biztos, Isten évezredek alatt adta át az emberiségnek kinyilatkoztatását (Mózestől Jánosig kb. 2000 év telt el), és miután ezt „lezárta”, azóta egy ilyen üzenetet sem emelt a Bibliában található írások szintjére.

Hadd kezdjem egy idézettel Nemeskürty Istvántól, amelyet kifejezetten a bibliafordítások kapcsán állít:

„A fordítás tehát: változtatás. (Erősebb kifejezéssel: hamisítás) De mindenképpen eltérés az eredetitől.” (Nemeskürty István: Magyar Bibliafordítások, Szépirodalmi könyvkiadó, 1990 – 12. oldal)

Nemeskürty nincs egyedül a véleményével, mármint azzal, hogy többen azt állítják, nincs tökéletes fordítás. Hívjuk segítségül a Bibliát hogy megláthassuk, hogy ezt az igen erős kijelentést valóban kimondhatjuk-e.

Dániel könyve két nyelven íródott, arámi és héber nyelven. Sőt, van benne egy fejezet amit nem is Dániel írt, hanem maga Nabukodonozor.

Én Nabukodonozor békében voltam a házamban, és virágzó a palotámban. (Dán 4,1)

Szóval a 4. fejezetet Nabukodonozor arámi nyelven írta, majd ezt később lefordították héber nyelvre. De Eszter könyvében a 3,12 és a 8,9 versek is pont arról szólnak, hogy Ahasvérus perzsa király ír a birodalmában lévő minden nyelvnek és népnek a saját nyelvén, és lepecsételték a király pecsétjével, vagyis elfogadta azokat hiteles fordításnak. De Ezsdrás könyvében is találunk fordítást, amely nem héberül írt levelek fordítása (Ezsd.4,11, Ezsd.5,6), de mégis úgy olvassuk mint Isten igéjének szerves részét.

De ne maradjunk meg az Ószövetségnél, hanem nézzük meg hogy van-e fordítás az Új-szövetségben.

Kilenc óra körül pedig nagy fennszóval kiáltott Jézus, mondva: ELI, ELI! LAMA SABAKTÁNI? azaz: Én Istenem, én Istenem! miért hagytál el engem? (Mt 27,46)

Nem más mint Jézus szavai vannak lefordítva görögre. De az evangéliumokban szereplő zsidó közösség sem görögül beszélt egymás között, hanem héberül. A mai bibliakutatók vagy Nemeskürty álláspontja szerint a Szent Szellem nem tudta tökéletesen lefordítani azt, amit Jézus mondott, és nincs tökéletes fordítás. Ezzel azonban Isten mindenhatóságát kérdőjelezik meg, és pedig pont azok, akik a Bibliát kezünkbe adják.

Ugye már sejtjük hogy az ő álláspontjuk nem tartható. De ott van Pál beszéde is, amely szintén görögül lett leírva, de az írásból egyértelműen kiderül hogy héberül mondta el (ApCsel.22,2). De Jézus a főpapi imáját sem görögül mondta el, és mégis görögül lett leírva, ahogyan az összes ószövetségi igevers hivatkozás is görögül lett leírva, és nem a héber eredetiben.

Ha azt mondanánk ki hogy nincs tökéletes fordítás, akkor azt mondanánk ki, hogy a tökéletes, mindenható és mindentudó Isten sem képes lefordítani egy szöveget egyik nyelvről egy másikra. Kétségbe vonjuk hogy az az Isten, aki egy szempillantás alatt az összes nyelvet megalkotta (1Móz 11,7), ne tudna egyik nyelvről a másikra pontosan fordítani. Ez pedig egyenes megkérdőjelezése Isten istenségének.

A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, a fenyítésre, az igazságban, (2Tim 3,16)

Megtanulva először azt, hogy az írásban egy prófétai szó sem támad saját magyarázatból. Mert sohasem ember akaratából származott a prófétai szó; hanem a Szent Szellemtől indíttatva szóltak az Istennek szent emberei. (2Pt 1,20-21)

Egyértelműen kijelenti a Szent Szellem hogy a teljes írás ihletett. Nem lehet azt mondani hogy Dániel könyvének negyedik fejezete nem ihletett, mert fordítás, vagy ugyanígy nem ihletett Pál beszédének leírása, mert nem héberül lett leírva.

Az eredeti kéziratok ma már nincsenek meg, ezért hinnünk kell hogy az Úr megőrizte számunkra az Ő beszédét, hogy az emberek minden korban üdvösséget nyerhessenek abból (Zsid.11,6). Isten Szent Szelleme ihletést ad (Jób 32,8), és az üzenetét pontosan átadja. De a világi életben is ez a normális, hogy a kormányrendeleteket úgy olvashatjuk, ahogyan azt hivatalosan kiadták. Ha nem őriznék meg az eredeti szövegét, akkor nem lehetne irányítani az országot.

Ahogyan magából a Bibliából láttuk, Isten tud ihletet adni a fordításokhoz, és hogy úgy mondjam, Ő is „több nyelven beszél”. Hiszen az arámi írást, vagy Pál héber beszédét is lefordította Isten Szent Szelleme, és egy másik nyelven adja tudtunkra. De hit nélkül az sem megy hogy elhiggyük neki, hogy ha odaadta a Fiát értünk, akkor megőrzi a beszédeit is hogy eljuthassunk az igazság megismerésére, és átmenjünk a halálból az életre.

Mivelhogy sokan kezdték rendszerint megírni azoknak a dolgoknak az elbeszélését, amelyek minálunk beteljesedtek, Amint nekünk előnkbe adták, akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az igének: Tetszett énnekem is, ki eleitől fogva mindeneknek szorgalmasan végére jártam, hogy azokról rendszerint írjak neked, jó Theofilus, Hogy megtudhasd azoknak a dolgoknak bizonyosságát, amelyekre taníttattál. (Lk 1,1-4)

Lukács leírja mindazt, aminek a végére járt, hogy Theofilus bizonyos lehessen mindazokban amikre megtanították! Azért lett megírva a Biblia hogy bizonyosak lehessünk Isten felől. Aki Isten beszédével foglalkozott, az az évezredek során mind különös gonddal tette ezt, mert tudta hogy az élet beszéde van a kezében, ezért is őrizték meg hogy mit mondott az Úr. Bizony sokszor még az életük árán is megőrizték. De mindeközben mindig voltak olyan irányzatok, amelyek megpróbálták elferdíteni az írásokat, ahogyan először a gnosztikusok a 3. században, vagy a 19. században a német racionalisták, vagy éppen Westcott és Hort urak is. A Biblia esetében azonban egyértelműen látszik az írásoknak az a vonala, amelyet Isten megőrzött. Még akkor is ha manapság éppen ez a legtámadottabb vonala a kéziratoknak.

Igen, az eredeti kéziratok elvesztek. Ezért hitből kell megközelítenünk a Bibliát is, hogy a mindenható Isten megőrizte azt a másolatokon keresztül úgy, ahogy eredetileg kinyilatkoztatta. Sajnos ma már azok a bibliatudósok is akik konzervatívnak tekinthetők, már egy igen liberális álláspontot képviselnek, és már nem beszélnek „eredeti” szövegről, hanem kiinduló szövegről (Ausganstext). Már nem hiszik el hogy Isten sok-sok másolatban megőrizte a beszédét az évezredek során, bár állításaik túlnyomórészt feltételezéseken alapulnak.

De nem csak a másolatok, hanem a fordítások is ihletettek ha a fordítókat a Szent Szellem vezeti. Akik Biblia fordításra adják magukat, azoknak ma már arra is figyelniük kell, hogy milyen forrásból származó szöveget fordítanak, mert ha a forrás nem tiszta, akkor a végeredmény sem lehet tiszta. Ezért hiába tartják szép fordításnak például Káldi György Bibliáját, az nem lehet jó, mert nem jó alapokról indul. Ugyanígy nem lehet jó az Egyszerű Fordítás, hiába mai a nyelvezete, de a fordítás alapját képező szöveg nem helyes.

Nézzünk egy példát:

A Károli hagyományokon álló Bibliák szerint:

Meghallá Jézus, hogy kiveték azt; és találkozván vele, monda néki: Hiszel-é te az Isten Fiában?

(Jn 9,35 – 1908-as Károli Biblia)

Meghallotta Jézus, hogy kivetették azt; és találkozva vele, mondta neki: Hiszel-e te az Isten Fiában? (Jn 9,35 – Váradi-Károli Biblia)

A modern, kritikus szövegeken alapuló Bibliák szerint:

Meghallotta Jézus, hogy kidobták, és amint rátalált, megkérdezte tőle: Hiszel-e az Emberfiában?

(Jn 9,35 – Revideált Károli Biblia 2011)

Jézus megtudta, hogy a vallási vezetők kitiltották ezt az embert a zsinagógából. Ezután találkozott vele, és megkérdezte tőle: „Hiszel-e az Emberfiában?”

(Jn 9,35 – Egyszerű Fordítás 2015 )

Jézus meghallotta, hogy kidobták, és amikor találkozott vele, megkérdezte tőle: »Hiszel-e az Emberfiában?«

(Jn 9,35 – Káldi Neo-Vulgata 1997)

Jézus meghallotta, hogy kidobták, s amikor találkozott vele, megkérdezte tőle: „Hiszel az Emberfiában?”

(Jn 9,35 – Katolikus – Szent István Társulat 2003)

Jézus meghallotta, hogy kivetették, s amikor rátalált, megszólította: „Hiszel az ember Fiában?”

(Jn 9,35 – Csia Lajos 1978)

Meghallotta Jézus, hogy kidobták őt és megtalálta őt, (ezt) mondta: te hiszel az Emberfiában?

(Jn 9,35 – Vida Sándor 1971)

Meghallotta Jézus, hogy kiközösítették, és amikor találkozott vele, megkérdezte tőle: „Hiszel te az Emberfiában?”

(Jn 9,35 – Revideált Új Fordítás MBTA 2005)

Ez az igerész egyben:

Meghallotta Jézus, hogy kivetették azt; és találkozva vele, mondta neki: Hiszel-e te az Isten Fiában? Felelt az és mondta: Ki az, Uram, hogy higgyek benne? Mondta pedig neki Jézus: Láttad is őt, és aki beszél veled, az az. Az pedig mondta: Hiszek, Uram. És imádta Őt.

(Jn 9,35-38 – Váradi-Károli Biblia)

Sokszor felvetik a kérdést, hogy Jézus mondta-e magáról hogy Ő Isten. Igen, mondta. Az egyik példáját itt találjuk a Jn. 9,35-ben. Már amelyik Biblia még mondja. A legújabb, tudományosan összeállított szövegeken alapuló Bibliák már nem mondják, ahogyan sok más fontos dolgot sem mondanak. Ahogyan látjuk, a mai magyar nyelvű kiadások elenyésző része tartalmazza Jézus Istenségét. A ma kapható Bibliák közül már csak az 1908-as Károli Biblia, a Krisztus Szeretete Egyház kiadása, és a Patmos kiadó kiadása (amely lényegében a változatlan 1908-as Károli kiadás), tartotta meg a Károli változatot.

De mindezeken a különbségeken felül még ott vannak a Biblia különböző korokban elvégzett egyes revíziói is, amelyeken ott van a revíziót végzők hitbeli meggyőződésének a nyoma is. Ezért kellett hozzányúlnunk az 1908-as kiadású Károli Bibliához is, mert több olyan változtatást tartalmaz, amelyek már a kor liberális befolyásáról tesznek bizonyságot, és olyan irányban változtatták meg a szöveget, amely kárára változott, és nem előnyére.

Csak ismételni tudom, hogy mennyire nem mindegy melyik Bibliát olvassuk, mert nem egyformák, és nem csak nyelvi különbségek vannak. Hitből kell a fordítások felé is közelíteni, és igenis vannak olyan fordítások, amelyekben részt vesz a Szent Szellem, és olyan, amelyekben nem vesz részt. Az igazság előttünk van, csak meg kell találnunk.

Nem szabad elhinnünk valamit csak azért, mert egy vagy több tudós mondja, mindent meg kell próbálnunk, és ami jó, azt kell megtartanunk (1Th.5,21). Sokan azzal érvelnek hogy például az EFO-ra térnek meg, és azokból is meg lehet ismerni Jézust. Ez igaz, mert a megtéréshez elég egy pár ige, tíz, talán húsz. De ha valaki elindult a hit útján, akkor már többre van szüksége, hogy növekedhessen az igazságban. És itt már igencsak kiütköznek a különbségek. Az új fordítások elvágják az olvasóikat a teljes igazságtól, és a kijelentések teljességétől.

Végül legyen itt egy idézet 1550-ből Heltai Gáspártól, fordításának előszavából, amely elmondja a fordítók szempontjából a Szent Szellem vezetését:

„[…] Másodszor ezért voltunk ennyien együtt e munkában, mert nem csak a köz deák Bibliát követtük a magyarul fordításban: Miért hogy a köz deák biblia hellyel-hellyel a görög Bibliából igen homályosan íratott: Egynéhány helyen pedig el is távozott az igaz értelemtől: hanem főképpen követtük a zsidó Bibliát, miért hogy az ő Törvénybeli könyveik legelőször zsidóul írattattak: De úgy követtük a zsidó bibliát, hogy előttünk volt a köz deák is, előttünk volt a többi deák Biblia is, előttünk az egyéb nyelven valók is. Meg olvasván ez okáért egyikünk az egyiket, másikunk a másikat, harmadikunk a harmadikat, negyedikünk a negyediket, követtük az igazabb és az írás szerint való értelmet. Mert sok hely van a Szent Bibliában, hol az igéknek sokféle jegyzésüket, avagy a beszédnek rövid voltáért a magyarázatban különböznek mind a zsidó, mind a keresztyén doktorok.

Továbbá értsd meg ezt is, hogy noha főképpen a zsidó Bibliát követtük: de azért a zsidó szónak módjától sok helyen eltávoztunk, követve az igaz értelembe, a magyar nyelvnek járását. Sok helyen viszont, a zsidó szólásnak írását követtük, ott ahol ismertük, hogy az igékbe elrejtett titkok vannak. Sok helyen a zsidó igét tartottuk, ahol vagy tulajdonnév volt, vagy olyan állatnak neve, mely nálunk nincsen: miképpen minemű öltözeteknek neve: de azért az efféle igéket ugyanott kívül a szélen megmagyaráztuk.

Ennek felette azon igyekeztünk, hogy minden igét, a magyarban is tulajdon és szinte azon dolog jegyző igéjével jelentessük ki. Mert amely tolmácsoló vagy írásfordító ezt nem míveli, nagy kárt tesz a keresztyéneknek, megfosztván őket az írásnak igaz és Szent Lélek szerint való értelmétől. Nem néztük ez okáért e munkában azt, mi volna kedves az embereknél, hanem amit néznünk kellett: tudniillik az igaz tolmácsolásnak és az írásmagyarázónak igaz tisztét. Ezért nem is gondolunk vele, ha lesznek olyanok, akik e mi munkánkat nem kedvelik. […]

De ezért, mert jól értjük ezt, hogy ki e mi munkánkat meg akarná jobbítani, annak nem csak a grammatikát kell tudni, nem csak zsidóul és görögül kell érteni: De ezek felett a keresztyéni tudományban tudósnak és bölcsnek kell lenni: Mert nem jár a Szentlélek mindenütt a grammatika után, miképpen nékik vélik: hanem a grammatikának kell a Szentlélek értelme után járni. Mert ha a Szentírásba valami együtt homályosan vagyon, másutt ugyanazon dolog nyilvánvalóbban vagyon megírván. Ezért kell az Írást nem annyira a grammatikából, mennyire az Írásból magyarázni, miképpen Szent Ágoston is mondja és vallja.”

Mi is osztjuk Heltai véleményét abban, hogy hatalmas kárt okoz aki a Biblia üzenetét adja tovább, és nem a szavait. Ezért helytelen a dinamikus megfelelés szerinti fordítási módszer, amely a fordító által megértett üzenetet adja át az olvasónak, és nem a szöveg formai visszaadására törekszik. A mai fordítások közül az Egyszerű Fordítás követi ezt a módszert a leginkább. Az Egyszerű Fordítás hátoldalán mondja a szöveg, hogy „Isten üzenetét tartod a kezedben”, ezért ők már nem Isten szavait adják tovább, hanem az általuk megértett üzenetet, és ezzel megfosztanak másokat attól hogy az Isten szavaiból a Szent Szellem más kijelentéseket is adjon azon kívül, mint amit a fordító megértett. Lekorlátozzák a Ige kijelentését a maguk megértésére, az emberire, és ezt az üzenetet adják tovább. Már nem is beszélve a modern görög alapszöveget követő sok elhagyásról, amely hiányzik a szövegből.

Összegzésül

Ezzel a rövid összeállítással igyekeztünk bemutatni hogy valójában nem jó és kevésbé jó, illetve modernebb vagy régebbi nyelvezetű Bibliák között válogatunk, hanem két teljesen különálló szellemiséggel készült bibliacsoport közül választunk. Kis kutatással mindenki utánajárhat az állításainknak, és megbizonyosodhat róla hogy mi az igazság. De ha valaki egyszerre több bibliát vesz a kezébe, és elkezdi összehasonlítani a verseket, akkor már látni fogja hogy miről beszélünk. Sok helyen a lábjegyzetek is árulkodnak, amikor a modern Bibliákban azt olvassuk hogy „a legtöbb kéziratban ez a vers nem található”, akkor már tudhatjuk hogy ennek éppen az ellenkezője az igaz, csak a kéziratok túlnyomó többségét, amely tartalmazza azt az igeverset, éppen nem vették figyelembe. Emlékezzünk, hogy a mai Bibliák alapjául szolgáló 46 kézirat áll szemben a régi Bibliák több mint 5300 kéziratával szemben!

Hogy melyik Bibliát olvassuk, az bennünk végül egy kérdésben fog összegződni. A kényelem vagy a tudományosság a fontosabb, vagy az igazság? Melyiket választom? Egy olyan Bibliát veszek a kezembe amelyet olyan tudósok állítottak össze, akik nem hittek Istenben és a módszerük is megkérdőjelezhető, vagy egy olyat, amelyet a hívők által alkotott egyház gondosan megőrzött az évszázadok során. Inkább egy olyan Bibliát olvasok amit kényelmes olvasni, de az igazságnak csak egy része van benne, vagy inkább egy olyat, amiben a teljes igazság benne van. Nem sok Biblia van, hanem csak két változat!

Ez a mai helyzetkép a Szentírás körül. A Károli Biblia töretlen vonala 1590-től 1908-ig tartott. Azóta nem készült belőle olyan kiadás, amely hűséges maradt volna a régi héber és görög alapszövegekhez. A Protestáns Média Alapítvány kiadása bár a Revideált Károli nevet viseli, de az Újszövetségben már ők is a mai tudományos szöveget, a Nestle-Aland szöveget vették alapul, és sok mindent elhagytak a szövegből. Ezért az a kiadás már nem is igazán nevezhető Károli Bibliának.

Ezért kellett egy olyan Károli Biblia, amely visszanyúl a reformáció korának nem csak a szövegéhez, hanem a szellemiségéhez is. Nyelvezetét megújítva, de nem modernizálva. Ezt tartja kezében az olvasó.

Forrás

Váradi-Károli Biblia 2016. AZ ÚJSZÖVETSÉG GÖRÖG SZÖVEGEINEK VARIÁNSAI, ÉS AZ EBBŐL ADÓDÓ KÜLÖNBSÉGEK c fejezet, 294-309. o.

A Váradi-Károli Biblia 2016 letölthető itt:

*Egy revideálás előtti Textus Receptus Károli Biblia letölthető PDF-formátumban itt található: Károli Szent Biblia, Kőszeg, 1840.