A Testi Gyönyörűségekben Való Mértékletességről, Nevezetesen A Tisztaságról, Szemérmetességről | Diószegi Sámuel

2022.04.09. Off By neilnejmed

Diószegi Sámuel (Diószeghi Sámuel)

(Debreczen, 1761. január 5. – Debreczen, 1813. augusztus 2.)

református lelkész, botanikus

VI. PRÉDIKÁTZIÓ: A testi gyönyörűségekbenn való mértékletességről, nevezetesen a Tisztaságról, Szemérmetességről.

Jób. 31: 1, 2; 4. Az én szemeimmel erős szövetséget tettem vala miért is vetettem volna magamat valamelly Szűz utánn. Mert mitsoda jutalmam lett volna onnan felyűl az Istentől? avagy mitsoda örökségem a magasságból a’ Mindenhatótól? avagy nem látja–é ő az én útaimat, és minden lépésimet nem számlálja meg?

Ezek a szók Atyámfijai! egy haldokló embernek szavai. Jób az ő gyógyíthatatlan betegségébenn elszánta vala magát a’ halálra, ‘s kevéssel ez előtt ezt mondotta: Már veszem eszembe, hogy a halál, és a minden élőkne keszíttetett ház a koporsó elhív engemet. Most hát mint az a’ betsületes Tisztviselő, a’ ki tisztességgel lépvénn ki viselt hívatalából, ditsőséget és belső megelégedést érez abbann, ha viszszatekintvénn minden magaviseletére, látja hogy hívenn és igazánn eljárt abbann, a’ mi reá vólt bízva: úgy ő is az ő világi életének végénn számot vét Lelkiesméretével, és viszszatekintvénn az elmúltakra, előbeszélli, miképenn viselte magát az ő életének minden idöszakaszábann. Jertek Atyámfijai! mintha az ő beteg ágya körül állanánk, halljuk meg az magával való számvetését, és lássuk az ő példájábann, millyen a jó lelkiesméretű ember, mikor a világból ki kell menni, melly e bátrann és megrettenhetetlenül várja be amaz utólsó ellenséget, a félelemnek Királyát, a halált.

Felszedegeti rendre az ő egész életének tselekedeteit, és a’ most elolvasott szavaibann számol az ő fiatal esztendeiről, az ő ifjúságának idejéről. Viszszaemlékezvénn arra, azt mondja, hogy ő az Ifjúságnak sikamló esztendeibenn szorgalmatosann megőrizte a’ tisztaságot, és erköltsét trágár bujasággal el nem keverte. Nem tsuda hát, hogy ollyan nagy tekintetű Férjfiú volt Jób, mikor az emberkorra jutott, a’mint maga mondja: Mikor a városbann mégyek vala, még a Vén emberek is tisztességet tésznek vala nekem; a’ melly fül engemet hall vala, bóldognak mond vala engemet, és a’ melly szem lát vala, betsül vala engemet. a) Nem tsuda, mondom, mert ő’ annak fundamentomát még ifjúságábann megvetette. A’ ki gyermek korától fogva érzékeny a’ valóságos betsület eránt; és ifjúságábann sem szemérmetlen maga viseletével magát nem útáltatja; sem annyival inkább fajtalan és tisztátalan tselekedetével eszét egésségét és betsületét nem rongálja: abból lessz idővel az igazánn betsületes ember. De a’ ki már ifjú korábann ledér bujaságával és tisztátalan életével megölte magábann az illendőségérzést: tellyes életébenn is nehezenn fog többé kievitzkélni a’ fertőből, a’ mellybe keveredett; az Öregségnek tiszteletes idejére is viszi magával az ifjúi rendetlen életnek gyalázatját, és sem a’ világi szerentsének, sem a’ polgári tekintetnek külsó fénnyével, sem az erőltetett hipokritasággal magát úgy el nem takarhatja, hogy a’ mások vigyázó szemei mind ezek alatt a’ fedelek alatt is meg ne lássák a’ hijábavaló lelket.

Meg tudta ezt Jób ítélni már az ő ifjúságábánn; azért mint valamelly veszedelmes gonoszt, úgy kerülte a’ testi gyönyörűségekbenn való mértékletlenséget, úgy hogy a’ mint hallánk, az ő halálra való maga elszánásábann, a mikor a’ színmutatásnak semmi helye nints: igy számol lelkiesméretével: Az én szemeimmel erős szövetséget tettem vala; miért is vetettem volna magamat valamely szűz utánn. Mert mitsoda jutalmam lett volna nékem onnan felyül az Istentől? avagy mitsoda örökségem a’ magasságból a’ Mindenhatótól ? Avagy nem látja–é ő az én útaimat, és minden lépésimet nem számlálja–é meg? Az ő szavaiból és az ő példájából alkalmatosságot vévénn, jertek egy kevéssé K. H! figyelmezzünk 1. A’ testi gyönyörűségekkel való élésnek és viszszaélésnek e természetére; és 2. Végyük gondolóra azt a’ fő és eggyetlen eggy indító okot, a’ melly az embert arra bírhatja, hogy az ő szemeivel erős szövetséget tégyen.

I.

A’ testi gyönyörűségek magokbann gondoltatvánn, ártatlanok; mert az embernek állati természetéhez köttetett ösztönökből folynak, és magától az élettől elválhatatlanok; ezek által tartatik fel az élet, ezeknél fogva kedves a’ halandóknak az élet; mert gyönyörűség – érzést kötött a jó Teremtő azokhoz a’ dolgokhoz, a’ mellyek által eggyenként minden embernek élete, és a’ melly által az egész emberi nemzetnek a halandóság alatt való megmegmaradása fenntartatik. Gyönyörűség vagyon az ételbenn, gyönyörűség az italban gyönyörűség a nemi ösztönökbenn, és ezeknek a’ gyönyörűségeknek édesdeden vonszó ösztöni által tartja fel a’ Teremtő Gondviselés a ő élő állatit eggyenként és az ő nemek szerént. Ezeknek kórmányozója az oktalan állatokbann maga a’ Természet, és ez alatt a kórmány alatt nékik jól vagyon dolgok. Mert a’ mint minden gyönyörűség – érzésnek ez a természete, hogy a’ mikor legnagyobb mértékre felhág, akkor osztánn alább száll és megszűnik; ők magokat tsak ahoz tartják, és sem a’ múló félbenn való gyönyörűséget tartóztatni, sem azt újra felgerjeszteni nem tudják; esznek isznak gyönyörködnek addig a meddig kell, és mikor’ a’ gyönyörűség–érzés megszűnik, megszűnnek ők is.

a) De már az emberre nézve másképenn vagyon a’ dolog. Ö benne a’ természetenn kívül az okos Lélek a’ tselekedeteknek vezére és kórmányozója; de éppenn ez az emberi természetnek nyavalyája, hogy az okosság az igazgatást könnyenn eltéveszti, és az által a’ bajt, romlást, nyomorúságot megsokasítja. Nevezetesenn a’ gyönyörűségekkel való élésre nézve: Látja az ember, hogy a gyönyörűség érzés kedves dolog, és mikor tapasztalja hogy az múlni kezd, módokat gondol, hogy azt tartóztassa, p. o. ínyét ingerlő étkeket és italokat keres, hogy ehessék és ihassék tovább is, mikor már a természet nem kívánná. Továbbá, bírvánn a’ gondolkozó Lélek emlékező és képzelődő tehetséggel, eszébe jut–a’ gyönyörűség a’ mellyet másszor érzett, és igyekezik azt újra feléleszteni, mikor a természetnek arra semmi szüksége nints. Látja a mások példáját, és vagy a barátságért, vagy hogy ő is olly bóldog lehessen, a’ millyeneknek azokat képzeli, ingerli magát akkor és arra, a mikor és a’ mire a’ természet nem ingerlené. Ezekből származnak, azok a’ testi gyönyörűségekkel való viszszaélések, mind azok az elvetemedések, a’ mellyeket mértékletlenségnek, részegeskedésnek, szemérmetlenségnek, bújaságnak, fajtalanságnak nevezünk.

Immár ezek a’ vétkes testi gyönyörűségek, a’ természeti és ártatlan testi gyönyörűségtől egészenn és átaljábann külömböznek ezekbenn:

1. Valamint a’ zavaros folyamat vizének soha az a’ tiszta íze nem lehet, a’ mi van a’ tiszta forrás víznek: úgy azok a’ keresett gyönyörűségek ízetlenek és émelygősök a természeti és rendes gyönyörűségekhez képest; p. o. soha a’ mértékletlen életű ember minden fűszerszámival, tsemegéivel, ételkívánást gerjesztő szereivel is nem érezheti az eledelbenn azt az ízt, a’ mellyet a’ munkálkodás utánn megéhezett ember abbann érez. ‘s a’ t.

2. A’ természeti testi gyönyörűségek tzélhoz vagynak kötve, és eltsendesednek mikor elérődik a’ tzél, a’ keresett gyönyörségek pedig tzél nélkül és határ nélkül valók. p. o. A’ józan életű ember bevévénn nagy gyönyörűség érzéssel az ő rendes eledelét és italát, megelégszik, és többet nem kíván; részegesnek kívánsága pedig nőttönn nő, és nem mondja hogy elég, valamint a’ pokol és a’ koporsó. ‘s a’ t.

3. A’ természeti gyönyörűségeknek az élet fenntartása lévénn tzélja, azok által erősödik és vídúl a’ test; a keresett gyönyörűségek pedig, minéműek a részegség, fajtalanság, latorság, paráznaság, az egésséget rongálják , a’ testet vesztegetik, és sok fertelmes nyavalyáknak tészik útálatos fészkévé.

4. A’ természeti testi gyönyörűségek magát az elmét is élesztik és megvídámítják, mikor ellenbenn az ingerlett gyönyörűségekkel való élés azt butává tészi és eltsüggeszti. Amazok nem is ragadnak az ember erköltséhez és gondolkozása módjához; mikor ők változnak vagy, elmúlnak, vagy a’ test többé nem hajlik azokra, könnyenn elválik az elme is tőlök, és vissza utánnok nem kapkod: a’ keresett gyönyörűségek pedig az elmébe mint valamelly rozsdák beleforranak; a’ képzelődésbe ahol és a’ melly által születtek, belerothadnak. Ugy hogy a’ ki ifjúságabann tisztátalan, lator, vagy parázna volt, az öregség esztendeibenn is vén lator és vén parázna lessz az; és az ő szívének tellyességéből szólló szája nyilvánn megmutatja, hogy mikor már az elrongált test kiaggott is a’ bűnből, akkor is a’ képzelődés által tsak ugyan lator a’ lélek.

İgy hát nem tsak az állati testnek, hanem maga magának is rontására jár az emberi Lélek, mikor a’ testi gyönyörűségeket élesztgetvénn, serkentgetvénn, ingerelvénn, azokat rendeletlenségbe hozza, és magát azoktól hurtzoltatni engedi. Úgy jár, mint az a’ balgatag kotsis, a’ ki a külömbenn is könnyenn megbokrosodó lovakat esztelenül zavarja, és magát vélek elragadtatja. Jegyezzük meg pedig:

b) Hogy ez a rendeletlenség az emberi természettel, vagy is, annak romlottságával eggy idős, és az igasságbann teremtetett ember ezenn kereste magának először a ’hijábavaló gondolatokat. – Látá az Aszszony, hogy jó volna a megtiltott fának gyümőltse enni, és hogy igen kedves volna a szemnek, és kívánatos volna a böltsességnek megnyeréséért, ‘szakaszta azért annak gyümöltséből, és meg evé. b) Ettől fogva, hogy a testi gyönyörűségbenn való telhetetlenség által megkóstolta az emberi természet a’ bűnt, mind inkább inkább nevekedett az Éva fijaibann a’ keresett testi gyönyörűségekben való telhetetlenség, annyira, hogy 1656 esztendők múlva látvánn az Isten, hogy az egész világ a’ részegeskedésnek és paráználkodásnak adta magát, így szóllott, a’ mint olvassuk 1. Mós. 6: 7. Bánom, hogy az embert teremtettem. És a’ mint tudjuk, az akkori világot özönvízzel elvesztette.

Méltánn! mert semmi nints, a’ mi az embert az ő természetéből úgy kivetkeztetné, és az ő lételének ‘s teremtetésének tzélját annyira semmivé tenné, mint a’ testi gyönyörűségekbenn való bújálkodás.

1. Az embert emberré teszi az okosság; tsak addig lehet őtet igazánn embernek mondani, míg az ő gondolkozó lelkének értelme és akaratja helyénn van; úgyde a’ bujaság egyenesenn ennek az emberi méltóságnak rontására jár. Minden nemei a’ testi gyönyörűségeknek, a’ mint rendivel élesztik és vídámítják a lelket is: úgy a mértékletlenség által annak minden tehettségeit rongálják és leverik, és őtet az okosságtól megfosztják. Tudjuk a’ szemmel látásból, hogy a részegség, eggy ideig tartó esztelenség, és hogy a’ kik ezt gyakorolják, ha meg nem kábúlnak is, de mindenre, a’ mire ész és okosság kívántatik, alkalmatlanokká lésznek. Éppenn így van a’ ki a’ testi gyönyörűségeknek más nemeitől is magát elragadtatni engedi. Nintsen akkor ám lélek hatalmábann maga magának; nem az okosság parantsol akkor, mikor a’ fellázzadt indúlatok hevesek; nem az ész, hanem a’ képzelődés hordozza akkor magát az ítélő tehetséget is; és úgy van, úgy kell lenni, hogy valamíg az ember a keresett és felingerlett indúlatok utánn jár, mind addig a’ tiszta észtől és okosságtól távol van.

2. Elhallgatvánn most azt, hogy a’ külső Polgári Társaságnak is, a’ testi gyönyörűségekbenn való mértékletlenség ollyan, mint a tsontokba esett rothadás, úgy hogy a’ melly városbann társaságbann, az emberek tartalék és szemérem nélkül magokat ez utánn vetik, annak a városnak társaságnak elébb utóbb veszni kell – elhallgatvánn most ezt, azt mondom, hogy az ember lételének tzélja ez, hogy az ő okos lelkének tehetségei kifejtőzvénn, emelkedjenek fel az ő gondolati az Istenre, az ő véle való társalkodásnak keresésére; és készíttse magát az ő lételének második részére, a’ jövendő örökkévalóságra. Úgyde ezt a’ tzélt a’ testi gyönyörűségeknek követése eggyátaljábann semmivé tészi; mert a’ részegesnek és kivált a’ fajtalan életűnek tsupa lehetetlen Vallásának lenni, a’ mint viszont nem lehet, hogy a kinek Vallása van, az részeges és kivált lator és parázna légyen. A’ vallás az okos akaratnak legnemesebb foglalatossága, és a’ gondolkodó tehetségnek legfeljebb való emelkedése; hogy lehetne hát annak Vallása, a’ kinek eszét a’ testiség kivetette sarkából, és akaratját az állati indúlatok elbaromították? Ez a’ kettő eggymással soha öszve nem férhet, úgy hogy nem tsak eggyenként az emberekbenn, hanem egész Társaságokbann is mitsoda állapotbann légyen a’ Vallás, tsalhatatlanul meg lehet tudni, tsak azt kell megnézni, mitsoda mértékre hágott benne a’ szemtelenség és bújaság. – Ez az oka, hogy az Ó Testamentomi Szent Írás a’ Vallástól való elidegenedést átaljábann paráznaságnak nevezi; az Új Testamentombann pedig azt mondja a’ többek között Szent Pál Éfés. 5: 5. Tudjátok, hogy eggy paráznának is vagy tisztátalannak nints öröksége a Krisztusnak Országábann.

II.

Gondolóra vette Jób már az ő ifjúságának idejébenn, a’ testi gyönyörűségekkel való visszaélésnek illyen veszedelmes következéseit, és az előre vigyázó Lelkiesméret által igazgatvánn az ő tselekedeteit, ezt mondja: Az én szemeimmel szövetséget tettem vala.

Látá az Asszony, hogy a’ megtiltott fának gyümöltse kedves volna a szemnek, és követte az ő szemeit. Láták az Isten Fijai az emberek leányit, hogy szépek vólnának, és követék az ő szemeiket. c) Látá a’ hivalkodó Dávid a’ mosódó Bethsabét, és követé az ő szemeit. d) A’ szemmel való látás lehet a’ bujaságnak alkalmatossága, de annak soha sem ő az oka, hanem a hívalkodó lélek, a’ melly a’ látás utánn felserkenti magábann a’ képzelődést, és rohan a’ maga gondolati utánn. Mert külömbenn, ha a’ léleknek ítélő okossága helyénn van, igen megnemesíti az embert az ő szemével vetett szövetsége; mert a’ szemnek látása utánn ítéli meg a’ lélek azt, mi illik, mi nem illik, és illyenkor hűségesek a’ szemek a szövetségbenn, mert elfordulnak ők természettel, és minteggy erővel leesnek annak látásáról, a’ mit a’ lélek illetlennek ítél. Nagy megvesztegetődése már az a’ léleknek, mikor a szemnek látása annyira megkeményedik, hogy nézheti azt a’ mi illetlen, vagy nézhet akkor is, mikor a’ léleknek szégyenleni kell. Jegyezzétek meg itt K. H! hogy a’ mi nemzeti nyelvünkönn szemérmetességnek nevezzük az illendőség–érzést; a’ ki pedig ezt levetkezte, szemtelennek mondjuk. Tsak ez a’ nevezet is megmutatja, hogy a’ mi régi Eleink a’ léleknek a’ szemmel való szövetségét esmerték, és tiszteletbenn tartották; és ha valaki valamelly nagy illetlenséget tselekedett, tsudálták hogy ki nem ég a’ szeme.Az én szemeimmel erős szövetséget tettem vala. E hát tsak azt teszi: En az én ifjúságombann szemérmes voltam, és a szemtelenségtől magamat megőriztem, tisztán tartottam szívemet, elfordítvánn szemeimet, hogy hijábavalókra ne nézzenek; miért is vetettem volna magamat valamelly szűz utánn?

Azt is megmondja Jób, mitsoda tartotta fel ő benne ezt a szemeivel tett szövetséget vagy szemérmetességet, t. i. az Istenre és az ő Törvénnyére való tekintet. Mert mitsoda jutalmam lett volna nékem onnan felyül az Istentől? avagy mitsoda örökségem a magasságból a Mindenhatótól? Avagy nem látja–é ő az én útaimat, és minden lépésimet nem számlálja–é meg? Az állati ösztönök a’ mi testünkbenn, azok körül az okosságnak mesterséges és elmés forgolódása, a másokkal való társalkodásra baráttságra való édes vonattatás, a mások példájának látása, és azoknak követésére való természeti hajlandóság: mind ezek K. H! ollyan erős kísértetek, kivált az ifjú személy előtt, hogy bátrann el merem mondani Jób utánn, hogy meglévénn az ösztön, a’ példa, és az alkalmatosság, semmi sem őrizheti meg az ő erköltsét az elvetemedéstől, hanem egyedül a’ Vallás, és az Istenre való tekintet; ennek meggondolása: Látja az Isten minden én útaimat, és minden lépésimet megszámlálja. Ugyanis :

A’ maga egész kiterjedésébenn igaz Salamonnak ama’ mondása: Mivelhogy hamar szententzia nem mondatik a’ bűnös ember ellen, melly az ő gonoszságának büntetésére volna, azért viszi őtet az ő szíve é bátorságra, hogy gonoszt tselekedjen. e) A’ testi gyönyörűségekkel való visszaélésbenn pedig éppenn ez a’ dolog, hogy hamar szententzia nem mondatik az ellen, aki abban vétkezik, azaz, nem látja az ő bűnének elkerűlhetetlen rossz következését, vagy büntetését Mert:

a) A Természet Törvénnyei szerént úgy kellene lenni, és sokszor úgy is van, hogy a mértékletlenség, bújaság, tisztátalanság a testet epessze, a lélek tehettségeit rongálja, az életet rövidíttse, és vagynak is erre e példák; úgyde arra is vagynak példák, hogy a mértékletlenek jó erővel bírnak, és a fertelmesek vénséget érnek, midőnn azomban azok, a kik ezen tekintetbenn ártatlan életük idő előtt eltsenyevésznek és elenyésznek. Hijábann terjesztenék hát az Ifjú személy elé a’ szomorú példákat indító okúl, mert ő azoknak erejét az ellenkező példákkal könnyei kikerüli,

b) A’ Polgári Törvények sem mondana szententziát ellenek; mert ezek vagy azért hogy a közönségessé lett vétekkel nem bírvánn, belé fáradtak, vagy más tekintetből megtágították a gyeplőt, és a’ bujaságnal büntetését többnyire tsak a’ természetre hagyják

c) Az Isten bosszúállása sem mond szententziát ellenek, mint régentenn az özönvízkor; mert a’ mint az ő beszédéből a’ kijelentetett Vallásból tudjuk, az ő gondviselése bizonyos tekintetbenn az emberek dolgait a Természet Törvénnyeinek rendére, és az magok szabadakaratjokra hagyja; a’ jövendő életre halasztotta pedig azt, hogy kiki elvégye jutalmát annak, a’ mit e testbenn tselekedett.

Így hát mivel sem a’ Természet Törvényei által, sem a’ Polgári Törvények által, sem az Istennek ítéletei által ez életbenn szententzia nem mondatik a’ mértékletlenek paráznák, buják ellen; mitsoda tartóztathatja az ifjú személyt, hogy ő az ő ösztöneinek, képzelődéseinek intselkedései által ingereltetvénn és segíttetvénn, a’ mások példája utánn ne rohanjon? Semmi sem egyéb, hanem tsak a’ Vallás. A’ ki gyermekségétől fogva Istenfélőktől neveltetvénn Isteni félelembenn, előtte tartja azt, a’ mit Jób maga előtt tartott: Az Isten látja az én útaimat, és minden én lépésimet megszámlálja: az az ember tarthatja meg a’ szemekkel való frigyet a szemérmetességet; és az a’ frigy őtet minden bolond tselekedettől megőrizi – Mikor osztánn ez az ember arra a’ pontra jut, mellyenn Jób ezen szavait mondotta, t. i. az ő halála órájánn a’ Lelkiesmérettel való számvetésre, a’ mikor sem a’ Farizéusságnak többé helye nints: bátor lélekkel tekint vissza életének elfolyt idejére, a’ mellyről a vakmerő bűnös gondolkodni se mér, és ditsekedve mondja Jóbbal: Az én ifjúságomnak idejébenn az Istennek társasága volt én velem, f) mert előttem tartottam, hogy ő látja az én útaimat, és az én lépésimet megszámlálja.

K. H! Tegyünk már most a’ Jób helyére eggy más embert, a’ ki életébenn az Istent az ő Törvényét semmibe hajtotta, a’ Vallást és annak ígéreteit ‘s fenyegetéseit gúnyolta, így ifjúságától fogva rendeletlen életű volt. Mikor az ő halálos ágyábann eszébe talál jutni, hogy hátha tsakugyan megmarad a’ lélek a’ test halála utánn is, és visszatekint elfolyt életére miképenn számol ő akkor Lelkiesméretével?

Ha kéntelen így szóllani a’ férjfiú: Az én szemeimmel frigyet kell vala vetnem, de emlékezem, hogy gyermekségemtől fogva tisztátalanná tettem magamat; vetettem magamat a szűzek és tisztátalanok utánn, eltsábítottam ez vagy amaz személyt; vagy ha nyilvánn nem is, de titkonn tselekedtem és szívembenn forgattam ollyanokat, a’ mellyekre most viszszaemlékezni szégyenlek és irtódzom. – Ha kéntelen így szóllani az Aszony személy: Az én szemeimmel szövetséget kell vala tennem; de én magamat megfertéztettem; tőröket hánytam, és magamhoz tsábítottam ez vagy amaz ifjat, vagy engedtem magamat eltsalattatni annak intselkedéseitől, hűségtelen voltam ifjúságomnak Férjéhez; vagy ha ezt nem tselekedtem is, gyönyörködtem a’ tisztátalan gondolatokbann, hízlaltam képzelődésimet a’ trágár beszédekkel, nem volt tiszta az én szívem ifjúságombann; Az emberkorra is általhoztam az ifjúságnak gyalázatját, a megszokott bűn legalább gondolatimbann megmaradott, tisztátalan vólt egész életem. Már most miképenn állhatok meg a’ tisztaságot szerető, és bünt gyülőlő Istennek szemei előtt? Hogy tarthatok számot az ő Országára, holott tudom, hogy oda semmi tisztátalan bé nem mehet? – Mikor a’ Lelkiesméret magával így számolhat, kitsoda fordítja el ezt a’ nehéz követ ő róla? Senki sem! nints egyéb hátra a’ kétségbeesésnél,

De hogy ezt a szomorú és rettenetes állapotot megelőzhesse és elkerülhesse az ember, arra való a’ Vallás; mert kitsoda tehet tisztát a’ tisztátalanból? hanem tsak az Isten. Ha tehát valaki a Jób ártatlanságával nem ditsekedhetik is, és ha elfolyt életének napjaira ollyan bátrann, mint ő viszsza nem nézhet is; még van reménység, míg a’ kegyelemnek ideje tart; mert az Isten, a’ ki látja az embernek útait, és minden lépéseit megszámlálja, azt ígéri a’ Vallásbann, hogy ha megtisztítja magát a’ bűnös ember a’ testnek és léleknek fertelmeitől, kegyelmet talál; de tsak úgy bíztathatja magát ezzel a’ bűnbotsátó kegyelemmel, ha figyelmez az Istennek hívogató szavára, és még idő van, igyekezik megjobbítani vétkekbenn töltött életét; mert külömbenn késő akkor a sírás és könyörgés, haszontalan a’ segedelem kiáltás, mikor a halálos ágybann a’ Lelkiesmérettel való számvetésnek utolsó ideje eljő.

Ezért nem szűnünk meg titeket kérni inteni az Urnak nevébenn, hogy minekelőtte eljőne a’ nyomorúságnak ideje, nézzétek körül magatokat, és minden bűnt, a’ mellynek terhe mint valamelly kőszikla úgy fekünne szívetekenn ama’ számadásbann, igyekezzetek míg idő vagyon elhárítani; mert az Istennek idvezítő kegyelme, melly a’ Krisztusbann megjelent, minket arra tanít, hogy megtagadvánn minden hitetlenséget, világi gonosz kivánságokat, mértékletesenn igazánn és szentül éljünk e’ mostani világbann, és úgy várjuk ama’ boldog reménységet, és ama nagy Istennek és a’ mi Megtartónknak a’ Jézus Krisztusnak ditsőséges megjelenését. g)

Keresztyén Szülék! vegyétek gondolóra, vegyétek szívetekre, mit kelljenn tselekednetek, hogy a’ ti nevendékjeițeket a’ bújaságnak veszedelmes bűnétől előre mególtalmazzátok. A’ ti kezetek alatt vagynak a’ gyermeki ártatlanságnak esztendei, mellyeket őrizni és vezérelni a’ ti kötelességtek. A gyermekekről mondja az Isten Fija, hogy illyeneké a’ mennyeknek országa. h) Nints hát még ezeknek erköltsök a szemérmetlenséggel elkeverve, mert tudjuk, hogy a szemérmetlenek és tisztátalanok az Isten Országának örökségét nem vehetik. i) Úgyde majd mikor a’ serdülésnek esztendei megmozdítják bennek a természeti ösztönöket: tágas mező nyílik előttök az elvetemedésre; és ha ti az ő erköltsöket előre meg nem erősítettétek az ártatlanságbann: ti lésztek okai, ha ők az ifjúságnak sikamló útjánn tántorgás nélkül nem járhatnak, és eggyik esetből másikba húllanak. – Szoktassátok hát őket idejekoránn arra, hogy meg tudják ítélni és érezni, mi illik: mi nem illik; hogy szégyenleni tudják azt a’ mi illetlen, és ez a’ nemes érzés a szemnek látása által is magát bennek kimutassa.

E’ végre vigyázzatok szorgalmatosann, hogy a gyermek soha tőletek trágár és bolond beszédet ne halljon, magatok viseletébenn illetlenséget soha ne lásson; rejtsetek el a’ legkissebb gyermeknek szeme elől is minden ollyan tselekedeteket, mellyek elébe a’ szemérmetesseg kárpitot húz. Jaj néktek! ha a’ ti sótalan és fajtalan beszédeteknek hallása öli meg őbenne a’ szemérmetességet és illendőségérzést. Jaj néktek! ha a’ ti szemérmetlen magatok viseletének látása mozdítja meg és ingerli az képzelődésébenn a’ hívalkodó gondolatokat és alkalmatosságot adtok arra, hogy tőletek általatok tanúlja meg a’ bűnt. Tsepegtessétek a’ ti gyermekeiteknek szívekbe ideje korán ama’ Fő Böltsességet az Úrnak félelmét, hogy az ő bennek vigyázó Lelkiesméret ne felejtse el soha, hogy a’ mindentudó Isten látja minden ő útjaikat, és minden lépéseiket megszámlálja. Ez a’ Böltsesség fog nékik lenni hív útitársok, tanítójok, vezérek és őrizőjök mindenütt valahová menéndenek, és mególtalmazza az ő erköltsöket az elvetemedéstől.

Ifjak és Szűzek! kik már az élet idejének virágzó korára jutottatok! vegyétek gondolóra vegyétek szívetekre, hogy az Ifjúsagnak kellemetességei között legdrágább gyöngy, legbetsesebb gyémánt a’ szemérmetesség, illendőség – érzés. Ez ékesíti meg az ifjú személynek maga viseletét, e’ szedi rendbe azó indulatit és kívánságit, ez őrizi meg őtet a’ szelességtől, értetlen kevélységtől, maga megalatsonyításától, és minden hijábavalóságoktól; ez szerez néki néműnémű tekintetet az idősebbek előtt, hogy lássák és betsüljék benne azt a’ reménységet, mellyet az ő benne lévő testi és lelki ajándékoktól idővel várni lehet.

Örizzétek meg Ifjak ezt a drága kintset! ne engedjétek, hogy az alkalmatosság és rossz társaság elrabolja ezt a’ ti ékességteket. Esméri a’ ti szívetek a’ léleknek a’ szemmel való frigyét. Mikor a’ még el nem romlott ifjú személy illetlenséget érez: tűzbe jőnek szemei, és ábrázatja elpirul. Oh ez a’ nemes érzés minden könnyűállásokbann légyen előttetek szent, és a léleknek a szemekkel való szövetségét minden őrizetnek felette őrizzétek meg, hogy ez titeket minden éktelen tselekedetektől tartóztasson! Még pedig ezt a’ szemérmetességet, ne tsak az emberek ítéletétől függeszétek fel, a’ kik elől az illetlenségeket gyakrann el lehet rejteni: hanem tartsátok előttetek szüntelen azt, a’ mi Jóbot hűségessé tette a’ szemeivel vetett szövettségnek megőrizésébenn, t. i. hogy a’ Mindentudó látja a’ ti útaitokat, és minden lépésteket megszámlálja; látja az ollyan tselekedeteket is, mellyeket az emberek nem látnak; érti a’ gondolatokat is, mellyeket az emberek nem tudhatnak. Örvendezz hát Ifjú! a’ mint Salamon int, a’ te ifjúságodnak idejénn, és vidámítson meg tégedet a’ te szíved: de s meglásd és el ne felejtsd, hogy az Isten minden tselekedetet az ítéletre előhoz, minden titkos dologgal, akár jó akár gonosz légyen az. k)

Közönségesenn pedig K. Gy! az életnek minden foglalatosságibann a’ mi világi minden kívánságinknak tellyesítésébenn, légyen a’ mi szívünknek igazgatója, és a’ mi magunkviseletének vezére ez a’ nagy Igasság: A’ mindentudó Isten, ami Ítélő Bíránk, látja minden útainkat, gondolatinkat, szándékinkat, és minden lépésinket megszámlálja. Ez az Igasság, azokat a’ kik állanak, megőrzi az eleséstől; azokat a’ kik elhajlottak az útról, visszatéríti a veszedelemnek útjáról az életnek útjára; az elesteket pedig felemeli a’ megtérés által. Ez az Évangyéliomi vígasztalás pedig, hogy A’ Jézus Krisztusnak az Isten Fijának vére tisztít meg minket minden bűneinkből, bátorítja a megtérteket, hogy ne féljenek azoknak a’ bűnöknek kárhoztatásától, mellyeket megútáltak és elhagytak, mert azoknak az Isten Fija bűnbotsátó kegyelmet nyert. Annakokáért mivelhogy illyen ígéretink vagynak Atyámfijai! tisztíttsuk meg magunkat a testnek és léleknek minden tisztátalanságától, hogy a mi szentségünket Isteni félelembenn vigyük véghez. l) Amen.

VII.

Hivatkozás

a) Jób. 29. R.

b) Mós. 3: 6.

c) 1. Mós. 6: 2. d) 2. Sám. 11; 2.

e) Préd. 8: 11.

f) Jób 29: 4

g) Tit. 2: 12, 13.

h) Mát. 19: 14 i) 1. Kor, 6: 9.

k) Préd. 12: 1, 16.

l) 2. Kor. 7: 1.

Forrás

VI. PREDIKÁTZIÓ. A testi gyönyörűségekbenn való mértékletességről, nevezetesen a Tisztaságról, Szemérmetességről; Diószegi Sámuel: Erköltsi Tanítások Prédikátziókbann, I. darab, Debreczen, 1808;