Káté a kisdedek megkereszteléséről és az egészen vízbe merítésről
Öntudatos hit káté a Református Egyházba belépni óhajtók számára, valamint a gyülekezeti hitvédelem céljaira
Összeállította: Révész Imre
Debrecen, 1944.
40. kérdés. Meg kell-é keresztelni a kisdedeket is?
Igenis meg kell őket is keresztelni, amennyiben keresztyén szülőknek vagy szülőnek a gyermekei, mert az ilyenek is részesei Isten amaz ígéreteinek, amelyeknek jegye és pecsétje a szent keresztség.
Ellenkezés:
A baptisták, úgyszintén a nazarénusok, adventisták, pünkösdisták s még más szekták is azt tanítják, hogy csak azokat a felnőtteket szabad megkeresztelni, akik már megtértek és újjászülettek. Azt mondják, hogy a Bibliában mindenütt csak ilyen keresztségről van szó, gyermekek keresztségéről sehol sincsen. Ez utóbbit őszerintük nem is parancsolta a Krisztus.
Erre ezeket feleljük:
a) Az Úr Jézus Krisztus világosan megparancsolja: “Elmenvén, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevébe, tanítva őket…” (Máté 28:19–20).* Tehát nem azt mondja, hogy “megtanítván, tanítványokká tévén (= azaz miután megtanítottátok, tanítványokká tettétek), kereszteljétek meg őket”, hanem azt, hogy együtt, egyidejűleg történjék a kettő. “Tanítsatok és kereszteljetek!” – nem pedig (ahogy a baptisták értelmezik): “előbb tanítsatok, azután kereszteljetek“. – A “minden népek” pedig itt világosan nemcsak “minden felnőtteket” jelent, hanem a népeknek kicsinyjét, nagyját egyformán.
b) Természetes, hogy a zsidó, pogány stb. felnőtteket meg kell tanítani, mielőtt megkereszteltetnének, mert öntudatos, felnőtt ember csak öntudatos, megfontolt hitvallással teheti magáévá a szent keresztségben jelzett isteni ígéreteket. Erre vonatkozik az Úr másik nagy keresztelési igéje: “Aki hiszen és megkeresztelkedik, idvezül; aki pedig nem hiszen, elkárhozik” (Márk 16:16).
c) De hívő keresztyén szülők gyermeke, még ha öntudatlan is, nem tekinthető hitetlennek, csak még nem hívőnek (l. fentebb a 36. és 39. kérdéseket). Az ilyen gyermekekre is áll az ige: “Ha a gyökér szent, az ágak is azok” (Róm. 11:16) – s ezért a hívők gyermekei “szentek” (I. Korinth. 7:14), még akkor is, ha csak az egyik szülő keresztyén (lásd I. Kor. 7:12–16). Péter apostol az anyaszentegyház földi megalakulásakor, ugyanakkor, amikor megtérésre és megkeresztelkedésre inti a sokaságot, nyilván mondja: “néktek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek” (Cselekedetek 2:38–39).
d) Az Újszövetségnek nem lehet kisebb ereje,
* Jelenleg használatos átdolgozott Károlyi-féle bibliafordításunkban ebben a két versben helytelenül van magyarítva a görög eredeti a következő szavakkal: “megkeresztelvén“, “nevében” és “tanítván“, mint az ónak, márpedig az Ószövetségben a körülmetélés sákramentuma által Isten a hívő Ábrahámot gyermekeivel és minden ivadékaival együtt befogadta örök szövetségébe (I. Mózes 17:7–14). Amikor pedig Pál apostol ezt mondja: Krisztusban “körülmetéltettetek kéz nélkül való körülmetéléssel… eltemettetvén Ővele együtt a keresztségben (Kolossé 2:11–12), ezzel nyilván tanítja, hogy az új szövetségben a keresztség lépett a körülmetélés helyére.
Ezt erősíti a Róm. 15:8 is: “Jézus Krisztus szolgája lett a körülmetélkedésnek az Isten igazságáért, hogy megerősítse az atyák ígéreteit.”
e) Az Úr Jézus végtelen szeretettel hívta magához és megáldotta a kisdedeket (Márk 10:13–16), és haragra gerjedt tanítványai ellen, akik el akarták zárni azokat áldásától. Az Ő egyházának ne legyen szabad megtennie, amit Ő megtett és megparancsolt: Krisztus kebelére odahelyezni a kisdedeket?
f) A kisdedek megkeresztelése dicső bizonyság amellett, hogy Krisztusunk “előbb szeretett minket” (I. János 4:19) és Ő választott minket, nem pedig mi Őt (János 15:16). A keresztségnek a felnőtt korig elhalasztása viszont helyt ád annak a veszedelmes, felfuvalkodott képzelődésnek, hogy teljesen mitőlünk, a mi elhatározásunktól függ, beletartozunk-é a Krisztus anyaszentegyházába, választottai közé.
g) Az Újszövetségben több helyt van szó arról, hogy az apostolok a megtérteket egész házuk népével megkeresztelték (Cselekedetek 16:15,33,34; I. Korinth. 1:16). A háznépen pedig a Biblia nyelvhasználata szerint mindig a családba tartozó gyermekeket is érteni kell.
41. kérdés. Miképpen kell keresztelni?
A keresztelés módjára és formájára nézve parancsot nem ád a Szentírás. De kivált a mi éghajlatunk alatt a fejnek vízzel való meghintése a leghelyesebb, mert az okosság és a szeretet egyformán ezt parancsolja.
A görög-keleti egyház a kisdedeket, a baptisták, nazarénusok, adventisták pedig a felnőtteket ma is egészen vízbe merítik, mert szerintük a “baptizein” görög ige és a belőle származó “baptismos“, “baptisma” főnevek, amelyeket magyarul keresztelésnek fordítunk, tulajdonképpen “bemerítést” jelentenek és Jézus is így keresztelkedett meg, az apostolok is így kereszteltek; tehát mi is csak így keresztelhetünk.
De ez tévedés, mert:
a) A baptizein stb. szavak, igaz, rosszul vannak magyarra “keresztelés“-nek fordítva, mert a keresztvetés vagy olajjal való kereszthúzás római ceremóniája, amiről az első keresztyén magyarok elnevezték ezt a szent szertartást, nem lényege a keresztségnek. De már megszoktuk ezt a rossz fordítást és nem irthatjuk ki a nyelvünkből többé. Viszont bizonyos az is, hogy az eredeti görög szavak nemcsak bemerítést jelentenek az Újszövetségben, hanem egyszerű megmosást is (pl. Márk 7:4-ben a magyar “megmosás” szónak az eredeti szövegben “baptismos” szó felel meg).
b) Teljesen lehetetlen, hogy az apostolok mindig bemerítéssel, víz alá buktatással kereszteltek volna. Hová meríthettek be a víztelen Jeruzsálemben az első pünkösd napján 3000 embert? (Cselekedetek 2:41); vajon volt-é bemerítő medence a philippi-i tömlöcben (Cselekedetek 16:33) stb. stb.
c) Nem vettetett szolgaság alá a keresztyén ember az ilyen dolgokban. Ha mindenben ragaszkodnunk kellene a kezdetbeli külső formaságokhoz, akkor az úrvacsorát sem vehetnők állva vagy járva, mert maga az Úr Jézus, az apostolok és az első keresztyének nem is ülve (mint az ismert képeken látható), hanem ókori étkezési szokás szerint fekve és félkönyökre dűlve vették.
A római és a görög-keleti egyházban a keresztséghez fűződő sokféle ceremónia a Szentírásból semmivel sem igazolható.
Forrás
ÖNTUDATOS HIT KÁTÉ, A REFORMÁTUS EGYHÁZBA BELÉPNI ÓHAJTÓK SZÁMÁRA, VALAMINT, A GYÜLEKEZETI HITVÉDELEM CÉLJAIRA *, ÖSSZEÁLLÍTOTTA: RÉVÉSZ IMRE; HARMADIK, JAVÍTOTT KIADÁS; DEBRECEN SZABAD KIR. VÁROS ÉS A TISZÁNTÚLI REFORMÁTUS; EGYHÁZKERÜLET KÖNYVNYOMDA-VÁLLALATÁNAK KIADÁSA, DEBRECEN, 1944.
