Értekezés a női arcfestés ellen

Samuel Clarke

(1599. október 10. – 1683. december 25.)

Angol lelkipásztor és jelentős puritán életrajzíró.

Kérdések és lelkiismereti ügyek a ruházattal kapcsolatban.

Questions, And Cases Of Conscience About Apparel.

[kivonat Samuel Clarke Marrow Of Divinity (1659) című művéből].

XIII. Fejezet

Az arcfestésről szóló rész

Kérdés: Ha a testünkön bármilyen rendellenesség van, nem fáradozhatunk azért, hogy elfedjük?

Válasz: Igen, de nem szabhatunk új ábrázatot az arcunkra: A csúfolást éppúgy elítéljük tettekben, mint szavakban, mert mindenkinek meg kell elégednie a maga természetes vonásaival és arcszínével, mert mindezt Isten adta neki, és azt kell értékes dolognak tekintenie, akár szép ábrázatú, akár kevésbé az. Mert a külső megjelenésünk valamint az a kegyelem, amellyel az ember rendelkezik, magának Istennek a műve, amit az emberhez az ő különleges gondviselése arányosított és illesztett. Mivel tehát az Úr saját műve és az ő akarata volt inkább eképpen, mint máshogy alkotni meg azt, legyen elég ok ez arra, hogy megelégedjünk. Akik tehát mesterséges ábrázatokat találnak ki vagy használnak fel, testüket és arcukat festéssel és színezéssel díszítik ki, hogy olyannak látszódjanak, amilyenek a valóságban nem is, azokat elítéli a természet világossága, de még inkább Istennek Igéje, amiben egyetlen példát találhatunk hasonló esetre, mégpedig a gonosz Jézabelét, 2 Királyok 9.30. versben, aki e jellemzője alapján egy hírhedt Szajhának is minősült, mivel ő kifestette az arcát. Mert mi más ez, mint hibát találni Isten saját munkájában és azt a saját magunk által kitalált hamisítványokkal megpróbálni kijavítani, ami nem lehet egyéb, mint az ő bölcsességére és felségére nézve egyaránt igencsak becsmérlő és gyalázatos dolog.

Kérdés:. Milyen érveket lehet felhozni a nők arcfestése ellen?

Válasz. Nemcsak a visszaélés miatt gonosz, hanem a maga természetében és általános gyakorlatában is teljesen törvénytelen és utálatos, mivel nemcsak Isten törvénye, hanem a természet világossága ellen elkövetett bűn is, és még azok is, akikben nincs a kegyelemnek egy szikrája sem, a megbélyegzés hangjával ítélték el, bárhol is tapasztalták meg azt: De még azok is, akik gyakorolják, saját lelkiismeretükben elítélik és szégyellik hogy tettüket beismerjék: De hogy minden keresztyén kellően megutálhassa ezt, gondoljuk végig az alábbiakat:

1. Hogy e szépségnek nem Isten a szerzője, hanem maga az ördög, aki Isten alkotásait nemcsak azzal szégyeníti meg, hogy meghamisítja őket, hanem azzal is, hogy azok felülmúlásán fáradozik. Szent Ciprián úgy gondolja, hogy amikor gonosz angyalok buja nők iránt, az ő elpusztításuk céljából szerelmet vallottak, gonoszságuk jutalmául testüket bemocskolták, az ilyenek tanították meg számukra a festészet eme művészetét is; ebből azt a következtetést vonja le: Haec non sunt membra quae Deus fecit, sed quae Diabolus infecit. Az ilyen festett testrészeket nem Isten alkotta, hanem az ördög rontotta meg. Micsoda istentelenség pedig a keresztyénség Isten által megalkotott gyakorlói számára, hogy az ördög által akarnak megjavulni vagy jobbá válni. Ezért mondja Tertullianus is, hogy: “Az ördög bizonyára azért találta ki e művészetet, hogy szembeszálljon Istennel: Mert az Isten művei természetes dolgok, az ördögé pedig mindaz ami meghamisított: De micsoda pokoli gonoszság (mondja ő) az, hogy Isten művéhez hozzákapcsoljuk az ördög művészetét? stb.”

Másodszor, mivel gonosz szerzője van, így önmagában véve is gonoszság, mivel bűnös gyökerekből ered és átkozott gyümölcsök bőségét termi.

1. A gyökér, amiből ez ered időnként a büszkeség, mivel nem tudnak másokkal természetes szépségükben versenyre kelni, ez arra készteti őket, hogy igénybe vegyék a mesterséges segédeszközöket is, hogy hamisításban múlják őket fölül. Néha viszont ez bujaságból és belső tisztátalanságból ered, ami arra készteti őket, hogy ezeket a csalárd Művészeteket használják a valóságosnál szebbnek mutatkozás kedvéért, és így ejtsék rabul mindazok vágyait, akik csak rájuk tekintenek.

2. Az átkozott gyümölcsök, amiket mindezzel teremnek vagy Isten, vagy mások, vagy önmaguk ellen irányulnak.

1. Isten ellen vétkeznek azzal, hogy meg akarják hamisítani az ő alkotásait és vállalják mindazok megjavítását, amit (szerintük) ő elrontott. Ezért mondja Szent Ciprián: Isten a maga képmása szerint teremtette az embert és merészeli valaki azt megváltoztatni, amit Isten teremtett? Ezzel rosszat tesznek Istennek, hiszen arra törekszenek, hogy megjavítsák és átalakítsák azt, amit ő megformált. Mert ami természetes az az Istennek műve, de annak megváltoztatása az ördögé, &c.

2. Megsértik az embereket is azzal, hogy megtévesztik, félrevezetik és arra késztetik őket, hogy egy festett szobrot csodáljanak Isten műve helyett. Sőt, még inkább vétkeznek ellenük, miközben ezekkel az ördögi Művészetekkel és meghamisított szépséggel mocskos és törvénytelen kívánságokra gyújtják fel szívüket. Ezért nevezi Szent Jeromos ezt: az ifjúság tüzének, a bujaság tüzelőanyagának, továbbá annak a jelének, amely megmutatja hogy kiben lakozik egy erkölcstelen szív.

3. Leginkább pedig önmaguk ellen vétkeznek, igen, testük és lelkük ellen egyaránt. Ez ugyanis azt mutatja, hogy szégyellik magukat a maguk természetes árnyalataiban és ezért, mivel ez nekik nem tetszik a Színészekhez hasonlóan más személyek képére, álruhába öltözve jelennek meg, és jobb híján a paráznák szokása szerint játsszák is el szerepüket. De mi más ez ha nem természetellenes önmegtagadás; mi más ez, minthogy hamis bálványokká teszik magukat, hogy bujaságuknak tisztátalansági áldozatot mutassanak be; mi más ez, mint kitenni magukat azok gúnyolódásának és nevetésének, akik látván hamis szépségüket egyszer véletlenül meglátják őket saját arcszínükben és természetes mocskosságukban is. Miközben pedig azon fáradoznak, hogy elérjék e hamis szépséget, elveszítik az arcuk természetes színét is, amivel természetüknél fogva rendelkeznek: Mert az ilyen célból használt vegyszereikkel és ásványi anyagaikkal sápadttá teszik ábrázatukat, ráncossá arcukat, sőt gyakran bőrüket is megmérgezik és elhomályosítják látásukat is, és így a hamis szépséget túlságosan mohón keresve egy valódi eltorzulásban lesz osztályrészük, így ténylegesen is visszataszítóvá teszik magukat annak érdekében, hogy látszatra szépnek tűnjenek.

4. Vétkeznek hírnevük ellen is, mert miközben Szajhák gyakorlatát követik, megérdemelten nyerik el a Szajhák hírét is. Mert a nagyvilági házak ezen külsőséges festési szokása elhitetik az emberekkel, hogy ők kibérelhetők, és azáltal hogy a bujaságuk e jelét kifüggesztik, kuncsaftokat is szereznek, mert úgy tűnnek, mint akik tisztességüket olcsón kínálják eladásra: holott a keresztyéneknek nemcsak a bűnt, hanem még annak látszatát is kerülniük kellene. Az ilyenekről mondja Szent Ambrus is azt, hogy: Miután megrontották arcukat, hamarosan úgy döntenek majd, hogy megrontják tisztaságukat és bemocskolják testüket is.

5. Megszégyenítik vallásos elhívásukat is, mert miközben Krisztus tagjainak vallják magukat, úgy viselkednek, mint a Sátán végtagjai. Hiszen egy keresztyén nő legszebb szépsége a szemérmetesség és szégyenlősség, legjobb dísze pedig az egyszerűség és az alázat: de milyen messze vannak az egyszerűségtől és az igazságtól azok, akik hazudnak és szemfényvesztők, még akkor is, ha semmit sem mondanak, arcukkal hazugságot és szemfényvesztést beszélnek mindazoknak, akik csak rájuk néznek, hacsak nem gondolják azt, hogy csak a beszédben való hazugság van megtiltva, a tulajdonképpeni hazugság pedig megengedett dolog. Vagy hogy nagyobb hiba beszédünkben hazudni, mint tetteinkben vagy cselekedeteinkben megtévesztőnek bizonyulni.

Ellenvetés. Mi magunk se lelünk benne túl nagy örömöt, hanem csak azért kell ezt tennünk, hogy férjeink kedvében járjunk, hogy elnyerhessük szerelmüket és visszatartsuk őket az idegen nők utáni vágyaktól.

Válasz. De nem szabad férjek kedvében járva az Isten nem tetszését kivívni; ha tehát elhihetjük, hogy valamelyik férfi annyira értetlen volna, hogy feleségét, akit tisztességben meg akar tartani, egy parázna tulajdonságainak és szokásainak használatára bírná, még akkor sem szabadna neki azzal megelégednie, hogy az ő lelkét egy köztudott bűnnel terhelje meg. Az se képzeljük, hogy az asszonyok ezáltal férjük szeretetébe burkolózhatnának, vagy megóvhatnák őt a törvénytelen vágyaktól: Mert ha egy férfit sem Isten ítéletétől való félelem, sem emberi törvények fenyegetése, sem annak veszélye, hogy ezáltal számtalan gonoszságba eshet, nem fog visszatartani attól, hogy ilyen aljas utakon járjon: sem Isten szeretete vagy kedves ígéretei nem tudják őt kötelessége teljesítésére ösztönözni, hogyan képzelhető el, hogy egy festett képmás által majd a Házastársi szerelembe vonható, vagy hogy egy hamis szépség által ő megóvható lenne bármilyen idegen vágytól? Bizony az ilyen feleségek inkább ellenszenvessé teszik magukat férjeik számára, miközben ezek a mesterséges kellékek csak természetes fogyatékosságukra emlékeztetik őket, és ez a hamis szépség pedig arra a valódi torzságra, amelyet az eltakar. Viszont ha valóban azt akarjátok, hogy férjeitek szeressenek titeket, inkább a józan, megfontolt komolyságot tartsátok meg, minthogy hamis szépséget mutattok fel, és ékesítsétek magatokat inkább az erényesség díszeivel, mint a szelídséggel, alázatossággal, tisztasággal stb. amelyek, mivelhogy állandóak és változhatatlanok, tartóssá és örökkévalóvá teszik majd férjeitek szerelmét is.

Downham úr hadviselése.

Forrás

Az Arcfestés rész a Questions, and Cases of Conscience about Apparel.[extracted from Samuel Clarke’s Marrow of Divinity (1659)]; CHAP. XIII. Questions, and Cases of Conscience about Apparel című munkából.

https://www.covenanter.org/reformed/2018/1/31/questions-and-cases-of-conscience-about-apparel#paint